Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

címke rss

Olcsóbb lesz a mobilköltség

Gazdaság2015.03.18, 14:35

Április 1-jétől 76 százalékkal csökkenti a mobilszolgáltatókra vonatkozó nagykereskedelmi hívásvégződtetési díjat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - jelentette be Karas Monika, a hatóság elnöke. 

A mell kevésbé para, mint az erőszak

Film2014.04.18, 17:02

Senki nem tudja, hogy van-e bármi értelme, néha bizarr helyzetekhez vezet a moziban, és sok pénzbe kerül, a filmek korhatár-besorolása a Filmtörvény szerint mégis halálosan komoly dolog. Utánajártunk, hogyan működik a rendszer, kiderült az is, hogyan lehet a forgalmazókat az őrületbe kergetni matricák segítségével, és eljátszottunk a gondolattal, milyen lehet egy korhatár nélküli, ám meztelenkedést felvonultató film.

Az Alkotmánybíróság nem döntötte el, lehet-e médiafőnök Deutsch Tamás

Itthon2013.06.25, 12:59

A kormány azért kért alkotmányértelmezést, mert túl szigorúnak bizonyultak az NMHH elnökével szemben támasztott feltételek. Az Alkotmánybíróság csak egy kérdésben döntött, a többiről azt mondta, azt Orbán Viktor és Áder János dolga eldönteni.

A Vodafone beperelte a médiahatóságot

Gazdaság2013.05.08, 18:22

Nem hosszabbít szerződést a 900 megahertzes frekvenciára az NMHH, ezért a mobilszolgáltató perre megy hátrányos megkülönböztetés miatt.

Ifjúsági médiafesztivált rendeznek pénteken

Itthon2013.05.08, 12:29

Ki lehet majd próbálni, hogy milyen híradósnak lenni. Jön a huszadik ifjúsági médiafesztivál.

A bíróság a Klubrádiónak adott igazat

Itthon2013.03.05, 14:37

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azon határozatát, amelyet tavaly decemberben hozott a testület a Klubrádió által használt, fővárosi 95,3 MHz-es frekvencia pályázatával kapcsolatban. A bíróság új eljárásra kötelezte a hatóságot. A Klubrádió az ítéletet úgy értelmezte, hogy a médiahatóságnak győztest kell hirdetnie a rádiós frekvencia pályázatán, méghozzá az egyedüliként versenyben maradó Klubrádiót.

Többezren tüntettek a Klubrádióért

Itthon2013.02.24, 18:59

Megtöltötték a Batthyány-örökmécses körüli teret a Klubrádió megmaradásáért tüntetők. A demonstráción felszólaló szónokok kritizálták a Médiahatóság döntéseit és a kormány politikáját.

Vesztett a Médiatanács

Itthon2012.12.20, 15:26

A Fővárosi Törvényszék első fokú ítéletében kötelezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsát (Médiatanács), hogy tegye megismerhetővé teljes egészében az egykori Neo Fm-et működtető FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt.-vel és és a Class FM-et működtető  Advenio Műsorszolgáltató Zrt.-vel kötött hatósági szerződéseket. Így hamarosan megismerhetővé válnak az alkalmazott műsorszolgáltatási díjak, valamint az esetleges módosításaik. A pert az [origo] munkatársa indította.

Már a hírközlési biztos vizsgálja a UPC ajánlatát

Techbázis2012.11.22, 17:59

A cég által ajánlott új szerződések már akkor létrejönnének, ha az ügyfél átveszi őket. A panaszok miatt ennek jogszerűségét vizsgálja a biztos.

A Klubrádió javára döntött a bíróság

Itthon2012.11.14, 14:55

A bíróság nem jogerős ítéletében létrehozta a Klubrádió szerződését a 92,9 MHz-es frekvenciára. Ez nem jelent azonnali műsorszolgáltatási jogosultságot, de a médiatanácsnak szerződést kell kötnie a Klubrádióval.

Hétfőn fél napig nincs RTL Klub

Tévé2012.08.06, 11:48

Hétfő déltől 12 órára elsötétül az RTL Klub képernyője, a csatorna a médiahatóság által kiszabott büntetést hajtja végre.

Soha nem látott büntetést törleszt az RTL Klub

Itthon2012.08.06, 19:12

Túl bulvárosan mutatta be a Mónika-show tinilányok állítólagos megerőszakolásának tragikus történetét még 2009-ben, ezért sötétült el hétfőn fél napra az RTL Klub. Az elsötétítés miatt nagyságrendileg 20-25 millió forintot veszít a reklámbevételeiből.

Zalatnay ügyvédje vette meg a Neo FM-et

Itthon2012.07.11, 07:36

A korábban Zalatnay Sarolta ügyeit intéző Medveczky Mihály az ügyvezetője annak a cégnek, amely egy forintért megszerezte a Neo FM-et. A Blikk úgy tudja, hogy a cég mögött amerikai befektetők állnak.

Szeptemberig időt kapott a Neo FM

Itthon2012.07.10, 14:16

A Fővárosi Törvényszék szeptemberre halasztotta a Neo FM felülvizsgálati kérelmének tárgyalását, addig felfüggesztette a médiatanács határozatának végrehajtását. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság keddi közleményében azt írja: naponta kétmillió forinttal nő a Neo FM köztartozása.

Egy forintért megvették a Neo FM-et

Itthon2012.07.07, 13:22

Egy ügyvédi iroda egy forintért megvette a 600 millió forintos adóssággal rendelkező Neo FM rádió üzemeltetőjét, és átvállalta a rádió tartozását. Így ha a cég fizet, és a médiahatóság is beleegyezik, a rádió tovább működhet.

Sokan panaszkodtak a pedofilokra a médiahatóságnál

Itthon2012.03.25, 11:06

601 olyan bejelentést kapott szeptember óta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely a káros vagy jogsértő oldalakat kifogásolta. A gyermekek védelmében üzemeltetett úgynevezett Internet Hotline-on főként a hozzájárulás nélkül közzétett fotókra és videókra érkezett panasz, de a rasszista és pedofil tartalmakat is több tucat embert kifogásolta. A hatóság a bejelentés után például eltüntetett az internetről egy öngyilkosságra, illetve egy vérfertőzésre buzdító oldalt.

Schmitt Pált likvidálni akaró hallgató miatt vizsgálják a Klubrádiót

Itthon2012.02.23, 14:13

Hosszan beszélt Schmitt Pál elméleti likvidálásáról egy hallgató a Klubrádió Beszéljük meg című műsorában a múlt héten, ezért a rádió ellen vizsgálatot indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

James Bond hónapokkal később jöhet az új Filmtörvény miatt

Archívum2012.01.20, 17:14

Többhónapos késéssel mutathatják be Magyarországon az olyan szuperprodukciókat, mint A sötét lovag - Felemelkedés, A csodálatos Pókember vagy a Skyfall című új James Bond-film, ha a forgalmazók betartják a Filmtörvény január 1-jén hatályba lépett módosítását.

Túl hangos reklámok miatt indít eljárást több adó ellen a Médiatanács

Itthon2011.11.13, 16:10

Szeptemberben az RTL Klub, a Tv2, a Duna TV, a Story TV és az MTV (m1) csatornáin jelzett a Médiatanács erre a célra kifejlesztett szoftvere rendszeresen kritikus hangerőugrásokat a reklámok és az egyéb műsorok között. A türelmi idő lejárt, a hatóság megindította az első eljárásokat a televíziókkal szemben.

Fideszes politikusok szerepeltek legtöbbször a hírekben

Itthon2011.09.14, 19:03

Szijjártó Péter beszélt a leghosszabban hírműsorokban az NMHH augusztusi felmérése szerint. A legtöbbször a Fidesz politikusai voltak a hírekben, a legkevesebbszer pedig a KDNP-sek és az LMP-sek.

Szalai Annamária is reagált a Deutsch Tamás által leszólt amerikai politikus bírálatára

Itthon2011.08.07, 15:29

Levélben reagált Szalai Annamária az amerikai külügyi helyettes államtitkár jelentésére, amiben Thomas O. Melia aggodalmát fejezte ki a magyar média helyzete miatt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke köszönetet mondott azért, hogy az amerikai külügy kiemelt érdeklődést mutat a téma iránt, szerinte azonban a jelentés számos ponton téves dolgokat állít.

Jövőre hétszázmilliós támogatást kapnak a filmes kisműfajok a Médiatanácstól

Archívum2011.07.15, 15:39

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 2012-ben hétszázmillió forintos keretből támogatja az elsősorban televíziós bemutatásra készülő dokumentumfilmeket, tudományos ismeretterjesztő filmeket, kisjátékfilmeket és rövid animációs filmeket, adta hírül az MTI. Ezeket a műfajokat a Médiatanács a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapon (MTVA) keresztül, pályázati rendszerben támogatja majd. A Médiatanács a következő időszakban egyeztetni fog a szakma képviselőivel, hogy októberre közösen alakítsák ki az új támogatási rendszer alapelveit, részleteit, majd a közép és hosszú távú tervekről folytatódjon a konzulltáció. ...

Katasztrófavédelmi gyakorlattól lesz hangos a média szerdán

Itthon2011.05.18, 11:45

Próbariasztást tart szerdán a katasztrófavédelem, hogy tesztelje az új médiatörvényben előírt tájékoztatási csatornákat, amelyeken vészhelyzet esetén a lakosságot tájékoztatnia kell. Emiatt több országos médium is rendszeres próbariasztásokat fog közzétenni a nap folyamán egy imitált vészhelyzetről - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

A Médiatanács nem engedélyezi az Axel Springer és a Ringier kiadóház fúzióját

Gazdaság2011.05.09, 17:53

Nem adta meg hatósági hozzájárulását a Médiatanács az Axel Springer és a Ringier kiadóvállalat fúziójához - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője a testület csütörtöki ülése után tartott sajtótájékoztatón. A Ringier egyelőre nem nyilatkozik a Médiatanács döntéséről.

Frekvenciát nyert Székesfehérváron a Magyar Katolikus Rádió

Itthon2011.01.19, 18:42

Székesfehérváron frekvenciát nyert a Magyar Katolikus Rádió, arról azonban egyelőre nem tudni, hogy a budapesti frekvencia pályázatát, amelyért a Klubrádióval versenyez a Katolikus Rádió, mikor bírálja el a médiatanács. A testület szóvivője arról beszélt, hogy az újságíróknak nagyobb védelmük lesz a korábbi gyakorlathoz képest.

65 panasz érkezett a médiahatósághoz a Való Világ miatt

Tévé2011.01.18, 21:10

Az RTL Klub valóságshow-ja miatt eddig összesen 65 panasz érkezett a médiahatósághoz. Döntés még nem született.

A Médiatanács sem érti a médiatörvényt egy facebookos csoport szerint

Itthon2011.01.17, 17:37

A médiatörvényből vett idézetekkel cáfolta meg egy facebookos csoport a médiatanács pénteki közleményét, amelyben azt írták, hogy a sajtószabadságért tüntetők nem jól értelmezik a médiatörvényt.

Az NMHH és a Médiatanács figyelmét is felkeltette a tüntetés

Itthon2011.01.15, 12:52

"Közlemény a törvény szövegének helyes értelmezéséért" címmel reagált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács a Kossuth téri demonstrálók kiáltványára. A közlemény szerint az új médiatörvénynek a források felfedésére vonatkozó passzusai nem vonatkoznak sem az NMHH-ra, sem a Médiatanácsra.

Szalai Annamária: Az államnak vigyáznia kell a közösségre

Itthon2011.01.11, 08:57

Azért van szükség a média szabályozására, mert az államnak az az érdeke, hogy vigyázzon a közösségre - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Szalai Annamária, a médiahatóság elnöke. Szerinte fel kell készülnie az írott sajtónak az új szabályzásra, és azt mondta, beszélgetéssorozatot indít a hatóság, hogy együtt alakítsák ki a szakmával a jogalkalmazás kérdéseit.

Kiegészítették a médiatörvény hiányos fordítását

Itthon2011.01.10, 11:17

Elkészült a médiatörvény teljes szövegének angol fordítása, miután a múlt héten még több rendelkezés hiányzott az idegen nyelven közzétett jogszabályból. A kiegészített fordítás a médiahatóság honlapján olvasható.

Fél év alatt véglegesíti a médiatörvény határait az NMHH

Itthon2011.01.06, 18:20

Még a médiatörvényt végrehajtó hatóság sem tudja pontosan, hogy a törvény néhány vitatott szabályát hogyan fogják alkalmazni - derült ki csütörtökön egy háttérbeszélgetésen. A Médiatanács tagjai szerint fél évük van arra, hogy megvitassák például azt, hogy mi a blog, és mikor kell regisztrálni egy internetes oldalt.

Médiahatóság: Ice-T nem Kossuth Lajos

Itthon2011.01.01, 18:51

A médiahatóság eljárása a Tilos Rádió és Ice-T ügyében nem a szankciókról, hanem a törvények betartásáról szól - írja szombat esti közleményében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.  A dokumentum szerint nem szabad összekeverni az amerikai rappert Kossuth Lajossal, "a sajtószabadság igazi hősével".

Perre megy az NMHH döntése miatt a Roxy Rádió

Kultúra2010.12.22, 17:35

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság még novemberben határozott úgy, hogy a 96,4 MHz-es frekvencián sugárzó Roxy Rádiónak a tetemes tartozása miatt be kell fejezni a műsorszolgáltatást. A rádiót üzemeltető társaság azonban eldöntötte, hogy nem hagyja annyiban a dolgot, és perre megy.

Rendeletalkotási joga lesz a médiahatóság elnökének

Itthon2010.12.20, 22:54

Név szerint szavaztak a képviselők arról, hogy a jövőben rendeleteket alkothat majd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Rogán Antal javaslatát a kormány nem támogatta, de a Fidesz-frakció kötelező szavazást rendelt el.

Tárgyalta, de nem támogatja a kormány Rogán alkotmánymódosító javaslatát

Itthon2010.12.15, 17:33

Nem támogatja a kormány Rogán Antal alkotmánymódosító javaslatát, amelynek értelmében a médiahatóság elnökének rendeletalkotási jogát az alaptörvénybe emelnék. Rogán Antal egyelőre fenntartja javaslatát.

Navracsics szerint a kormány nem támogatja Rogán alkotmánymódosítását

Itthon2010.12.14, 00:54

Navracsics Tibor kormányfő-helyettes szerint a kormány nem támogatja Rogán Antal fideszes képviselőnek azt az alkotmánymódosító javaslatát, amelynek értelmében az új alaptörvény rögzítené, hogy a médiahatóság elnöke jogszabályokat alkothat. Navracsics szavaiból ugyanakkor az derül ki, lehetséges, hogy később visszatérnek erre a kérdésre. Rogán azzal érvelt javaslata mellett, hogy csak három díjtípusra terjedne ki az elnök rendeletalkotási joga, ez viszont szükséges a szervezet függetlenségéhez.

A Médiahatóság rendeletalkotási jogát is alkotmányba írná a Fidesz

Itthon2010.12.11, 15:16

Új alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be szombaton a Fidesz, amellyel beemelné az alaptörvénybe a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság feladatait és jogait. A javaslat szerint a médiahatóság elnöke rendeletalkotási jogot kapna, az általa kiadott rendeletek pedig a jövőben jogszabályoknak számítanának.

Letették az esküt a médiatanács tagjai

Itthon2010.10.12, 13:02

Esküt tett a médiatanács elnöke és négy tagja kedden a Parlamentben. A kizárólag fideszes delegáltakból álló tanács már az eskü napján megkezdi a munkáját.

Szalai Annamária lett az új médiahatóság elnöke

Itthon2010.08.25, 14:22

Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a médiát és a hírközlést érintő törvényeket módosító csomagot, ezt követően pedig Orbán Viktor miniszterelnök egykori tanácsadóját, Szalai Annamáriát nevezte ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság helyébe lépő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökévé.

Előző
  • 1
Következő