Nemzeti Kulturális Alap

címke rss

A miniszter lesz a kulturális alap elnöke

Archívum2012.06.14, 10:03

Csütörtökön kerül az Országgyűlés elé a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosítása, amely szerint az NKA elnöke az emberi erőforrások minisztere lesz - közölte a kultúráért felelős államtitkári posztot június 18-ától betöltő L. Simon László. L. Simon, aki most a szervezet vezetője, a jövőben alelnökként irányítja majd az alapot. A terveiről azt mondta L. Simon, hogy jobban fog lobbizni, és vissza szeretné kapni a Balassi Intézet felügyeletét.

Több pénzt kapnak a fesztiválok

Archívum2012.05.04, 12:24

A kiemelkedő kulturális értékkel bíró fesztiválok számára 772 millió forintot osztott szét a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Kulturális Fesztiválok Kollégiuma. Bővültek az egyházi értékek megmentésére szolgáló források is.  

A vártnál többet hoz a pornóadó

Archívum2012.02.23, 13:57

Február 22-ig 27 millió forint folyt be a kulturális adóból a Nemzeti Kulturális Alap költségvetésébe, így éves szinten 250-300 millió forint várható L. Simon László bizottsági elnök szerint. Január elsejétől 25 százalékos adót róttak ki a pornográf tartalmakra, a befolyt összeg a kultúrát gazdagítja.

"Nekem elég ennyi világhírnév" - interjú Jankovics Marcellel

Archívum2011.12.06, 13:02

Csütörtökön kerül a mozikba Jankovics Marcell huszonnyolc éven át készülő, két és félórás animációs filmje, Az ember tragédiája. A János Vitéz, a Magyar Népmesék, a Fehérlófia és az Ének a csodaszarvasról című rajzfilmek Oscar-díjra jelölt, Arany Pálma-díjas rendezője elmesélte nekünk, miért nem tudja komolyan venni az olyan műszőrmés rajzfilmeket, mint a Csizmás, a kandúr, hogy miért akart mindenáron megszabadulni a Gusztáv-sorozattól. Szóba került még az Orbán Viktorra emlékeztető Danton, valamint az is, hogy miért lenne rettenetesen unalmas egy jachton koktélt szopogatni.

Távozik a Nemzeti Kulturális Alap éléről Jankovics Marcell

Archívum2011.09.30, 10:20

A jövő évi költségvetés szempontjaira hivatkozva mentette fel posztjáról a nemzeti erőforrás miniszter Jankovics Marcellt, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának vezetőjét.

Mit kellene olvasnunk a kormány szerint?

Archívum2011.06.17, 12:56

Összesen ötszáz szépirodalmi és tényirodalmi könyvet tartalmaz az a Márai Sándorról elnevezett lista, amelyből könyvtárak valogathatnak maguknak új könyveket 400 milliós állami támogatással. A szépirodalmi lista nem feltétlenül a támogatott szerzők legfontosabb műveire koncentrál, hanem az újabb és a kevésbé ismert alkotásokra. A szerzők 95 százaléka huszadik századi, Wass Albert nincs a listán, van viszont két egykori ügynök és a Nobel-díjas Kertész Imre is, aki nem a Sorstalansággal került be.

A pályázatok elbírálói is indulhatnának a kulturális alap forrásaiért

Archívum2011.03.29, 19:42

Egy hétfői keltezésű fideszes javaslat szerint azok is pályázhatnának a Nemzeti Kulturális Alap pályázati forrásaira, akik részt vesznek az adott pályázat elbírálásában. A beterjesztő L. Simon László szerint "indokolatlanul szigorú" a pályázati rendszer.

Jankovics Marcell visszatér a Nemzeti Kulturális Alap élére

Archívum2010.07.30, 12:13

Augusztus 1-től Jankovics Marcell vezeti a Nemzeti Kulturális Alap bizottságát. A rajzfilmrendező az első Orbán-kormány idején már vezette az intézményt.

Távozik a Nemzeti Kulturális Alap elnöke

Archívum2010.06.30, 11:08

Távozik a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, Harsányi László, mivel nem ért egyet azzal, hogy a Fidesz-kormány az alap idei költségvetéséből 2 milliárd forintot zárolt múlt héten. A magyar kulturális programok fő finanszírozójának számító alap elnökének megbízatása év végén járt volna le.

Milliárdokat osztottak ki homályos módon Hiller keretéből

Archívum2010.04.14, 12:27

Pályáztatás és a feltételek pontos közlése nélkül osztottak szét több milliárd forintot az Állami Számvevőszék szerint a kultúráért felelős miniszter, Hiller István miniszteri keretéből. Az ÁSZ szerint az eljárás csorbította a tmogatást igénylők esélyegyenlőségét, sokszor pedig úgy adott pénzt pályázóknak, hogy azok az alapvető adatszolgáltatási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ráadásul más önkormányzatoknál jóval többször kapott támogatást a miniszteri keretből Hiller választókerülete, Pesterzsébet és Soroksár.