Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

címke rss

Az állam kifizeti a tanácsok felét

Archívum2013.03.05, 10:54

Még több mint 2,7 milliárd forintra pályázhatnak azok a kis- és középvállalkozások (kkv), amelyek tanácsadási tevékenységet vennének igénybe - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kedden az MTI-t.

Bajnai minisztere kiütötte Orbánék üzlettársát

Gazdaság2013.04.02, 16:42

A Demokratikus Koalíciót erősítő Ficsor Ádám, korábbi miniszterelnöki kabinetfőnök és titkosszolgálati miniszter családja járt jól azzal, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség erősen vitatható módszerrel átírta egy uniós pályázat már jóváhagyott eredményét. Ficsorék cége Orbán Viktor barátjáét, Kékessy Dezsőét előzte így meg. A politikus szerint a cégük közel egymilliárdos támogatása jó helyre kerül, és az ő lelkiismerete tiszta.

Lázár nekiáll osztani a pénzt

Gazdaság2013.10.09, 10:23

Augusztusban 250 milliárd forintnyi uniós forrás kiosztásáról döntött a kormány, és erről még ezen a héten értesítést is kapnak a pályázók. Lázár János azt ígéri, egy cent sem ragad benn a rendszerben, sőt az árfolyamnyereség miatt még plusz pénzek is akadnak.

Korrigálták a tech-startup pályázatot

Gazdaság2013.09.04, 17:41

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kijavította a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) által korábban feltárt pontatlanságokat a „Technológiai startup ökoszisztéma-építés” című pályázatban – írja az MTI.

Ön mire költené Európa pénzét?

Itthon2013.09.30, 12:36

Gigakampánnyal zárta le az uniós pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a 2007-2013-as időszakot, és most jön az újabb óriási reklámakció. Beharangozzák a következő évek pénzesőjét, és azt állítják, mi is beleszólhatunk majd, mire mennyit költsenek. Igaz, egyelőre nem tudni, min változtat majd a meghirdetett netes szavazás eredménye.

Egyházak vihetik a megújuló energiára szánt pénzt

Gazdaság2013.10.18, 11:57

Furcsa módszerekkel él a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Egy megújuló energiákat támogató pályázaton - a kiírást semmibe véve - kihajították az összes civil és céges pályázót, aztán pedig került a célra némi pluszforrás is. De ahhoz meg csak a megújuló energia iránt mérsékelt érdeklődést tanúsító egyházakat engednék oda.

Elveszik az uniós támogatást 2500 cégtől

Archívum2013.10.26, 14:54

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szombaton nyilvánosságra hozta a nyilatkozattételi kötelezettséget nem teljesítők listáját, amelyen mintegy 2500 cég szerepel. Ezek a cégek nem vallották be, hogyan adóznak és a tulajdonosi szerkezeteükről sem adtak informciót. Az érintett vállalkozások elveszítik a korábban számukra megítélt támogatást. Ha már lehívták az összeg egy részét vagy egészét, kamatostul kell visszafizetniük, és további ellenőrzésre is számíthatnak.

50 milliárd forint EU-támogatás átláthatatlan helyekre

Gazdaság2013.10.28, 09:30

Csaknem két és fél ezer olyan cég kapott összesen 45–50 milliárd forint uniós támogatást, amely nem akarja nyilvánosságra hozni a tulajdonosi hátterét. Az állam most visszavenné tőlük a pénzt.

Ficsor Ádám csak pár hónapig volt uniós nyertes

Gazdaság2013.11.07, 09:05

Hiába hitte Ficsor Ádám, Bajnai Gordon egykori titkosszolgálati minisztere, hogy családi vállalkozása uniós pénzt kaphat az Orbán-kormánytól. Miután megírtuk, hogy a cég projektje bekerült a nyertesek közé, hamarosan kizárták, a jelek szerint egy ÁNTSZ-engedély hiánya miatt. De vajon beugorhat-e a helyére az Orbán-család barátja?

Nyakunkon az újabb uniós költségvetési ciklus

Archívum2013.11.12, 16:57

Elindultak a szakmai egyeztető fórumok a 2014-2020 között elérhető uniós források felhasználásáról, közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI-vel.