Nemzeti Erőforrás Minisztérium

címke rss

Átutalta az illetményt a nemzet színészeinek a minisztérium

Itthon2011.10.19, 12:45

A szerdai Blikknek több művész is megerősítette, hogy nem érkezett meg a nemzet színésze kitüntetéssel járó havi illetmény. A minisztérium szerint azért csúszott az átutalás, mert a költségvetés miatt felül kellett vizsgálni a tárca összes előirányzatát.

Jön a hallgatói szerződés és a kötelező felvételi nyelvvizsga

Itthon2011.10.18, 17:46

Vasárnapig lehet véleményezni az új felsőoktatási törvény tervezetét, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az oktatásért felelős államtitkárság. A javaslat szerint nem szűnne meg jövőre egyetlen felsőoktatási intézmény sem, az államilag finanszírozott képzésben szerződést kötne az állam a hallgatókkal, és felvételi feltétel lenne egy C típusú, középfokú nyelvvizsga.

Tarr Béla filmje mégsem kap állami támogatást

Film2011.10.19, 15:17

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium nyilvánosságra hozta azoknak a filmeknek, filmes intézményeknek és eseményeknek a listáját, amelyeket idén a kulturális államtitkárság támogat. A támogatandó filmek közt nagyobb részben azok az alkotások szerepelnek, amiket Szőcs Géza kulturális államtitkár felsorolt nekünk két hónappal ezelőtt, de azért változtatások is akadnak. Szőcs Géza, Bokor Attila és Neményi Ádám a budapesti filmfesztivál cannes-i sajtóeseményén A lista legkülönösebb tétele az a 24,106 millió Ft, amit Neményi Ádám producer cége, a Next Station Productions Kft. kap a következő indoklással: "a támogatás célja a 20012. ...

Ok nélkül büntet az extrém sportokról szóló törvény az ombudsman szerint

Itthon2011.10.17, 16:48

Az extrém sportok körét meghatározó jelenlegi jogszabály miatt egyesek indokolatlanul hátrányos helyzetbe kerülnek az egészségbiztosítás területén, ami sérti az egyenlő bánásmód követelményét - állítja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté szerint szakmailag pontatlan és alapvető fogalmi tévedéseket tartalmaz a mostani szabályozás.

Már 450 rezidens nyerte el az egészségügyi államtitkárság ösztöndíját

Itthon2011.10.14, 18:59

Eddig 450 rezidens pályázott sikeresen az egészségügyi államtitkárság által meghirdetett ösztöndíjprogramra, melyben a résztvevők öt éven keresztül havonta nettó százezer forintos támogatást kapnak - közölte Paphalmi Rita, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) elnöke pénteken. A leendő orvosok, akiknek a támogatásért cserébe vállalniuk kell, hogy tíz évig nem mennek külföldre, és nem fogadnak el hálapénzt, december elsejéig jelentkezhetnek.

Kedden tárgyal a hallgatókkal a felsőoktatási törvényről a minisztérium

Itthon2011.10.14, 15:58

Tárgyalásra hívja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját a készülő felsőoktatási törvény miatt. A HÖOK elmegy a keddi egyeztetésre, de ragaszkodik ahhoz, hogy kikerüljön a törvénytervezetből a hallgatók röghöz kötése.

Egyelőre nem lesz chipsadó a kávéra, de a csata nem ért véget

Gazdaság2011.10.14, 12:57

Az NGM és a vidékfejlesztési tárca megadóztatná a kávét, a Nefmi nem, de a piaci szereplők is heves lobbizásba fogtak. A most beterjesztendő törvényjavaslatban nem lesz benn az adó, de a későbbiekben még belekerülhet a csomagba.

Gyors körben cserélné le a kórházigazgatókat Szócska

Itthon2011.10.13, 20:46

Az egészségügyi államtitkár szerint elképzelhető, hogy alkotmánymódosításra is szükség lesz ahhoz, hogy január elsejétől állami kézbe kerüljenek a kórházak. Szócska Miklós az egészségügyi intézmények élén várható változásokról azt mondta, gyors pályázati kört terveznek.

Gyorsabban tenné tiltólistára a legális drogokat a kormány

Itthon2011.10.06, 08:16

Az utóbbi években egyre több olyan anyag jelent meg Európában, amely az üldözött drogok hatásait másolja, ám a szabályozás hiányai miatt készítői és árusítói nem vonhatók felelősségre. A Magyar Nemzet írása szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szigorítaná a szabályozást, így rövidebb idő alatt kerülhetnek tiltólistára a kábító hatású készítmények.

Magyar Nemzet: Nem lesznek délután kötelező tanórák

Itthon2011.10.06, 07:43

A délutáni iskola csak lehetőség, azok a szülők, akik nem kívánják igénybe venni, felmentési kérelemmel élhetnek majd, és hazavihetik a gyereket - mondta a Magyar Nemzetnek Gloviczki Zoltán, közoktatásért felelős helyettes államtitkár.

Pénzben dúskál jövőre a közmédia

Gazdaság2011.10.03, 11:03

A minisztériumok közül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium lesz a 2012-es költségvetés nagy vesztese. A Belügyminisztériumnak több pénz jut, de hozzá több feladatot is kap. A közmédia jövőre több mint hat milliárd forint pluszbevételhez jut a költségvetésből. A termékdíjakból az idei összeg háromszorosát akarja beszedni a kormány 2012-ben. Mire mennyit költ jövőre az állam?

Az összes rezidensnek ad majd ösztöndíjat a kormány Szócska szerint

Itthon2011.10.02, 16:10

Ne az elvándorlásra toborozzanak, hanem folytassák a közös munkát - ezt javasolja a Magyar Rezidens Szövetségnek küldött nyílt levelében  Szócska Miklós. Az egészségügyi államtitkár bejelentette, hogy "lépésről-lépésre" az összes rezidensre kiterjesztik azt az ösztöndíjat, amely öt éven keresztül százezer forinttal támogatja a kezdő orvosokat, ha tíz évig nem mennek külföldre. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke úgy reagált, hogy nem a rezidensekkel, hanem az egész orvostársadalommal kell megegyezni.

Távozik a Nemzeti Kulturális Alap éléről Jankovics Marcell

Kultúra2011.09.30, 10:20

A jövő évi költségvetés szempontjaira hivatkozva mentette fel posztjáról a nemzeti erőforrás miniszter Jankovics Marcellt, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának vezetőjét.

November 13. lett a magyar nyelv napja

Archívum2011.09.27, 10:30

November 13. a magyar nyelv napja - döntött az Országgyűlés hétfőn. Az időpont a magyart államnyelvvé tevő törvény 1844-es elfogadásának dátuma.

Szócska nem tudja elképzelni, hogy egyszerre több ezer rezidens elhagyja az országot

Itthon2011.09.27, 13:49

Az egészségügyi államtitkár állítása szerint komolyan veszi az elvándorlás problémáját, de nem tudja elképzelni, hogy egyik napról a másikra háromezer rezidens "ugrik majd át a határokon". Szócska Miklós elmondta, hogy idén hárommilliárdos, jövőre pedig 15-20 milliárdos bevételt várnak a chipsadóból, az összeget pedig az orvosok és szakdolgozók bérére fordítják majd.

A versenyistállóvá válás fenyegeti a jövő elitiskoláit

Itthon2011.09.21, 09:54

A tehetséggondozás lesz a feladatuk a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak az új köznevelési törvény szerint. Ilyen képzést azok az iskolák indíthatnak majd, ahol kiemelkedően teljesítenek a diákok. Az elitképző iskoláknak viszont vigyázniuk kell arra, hogy ne egyszerűen elszívják a legtehetségesebb gyerekeket, hanem adjanak is nekik valamit.

Népszabadság: Több ezer államilag finanszírozott helyet veszíthetnek az egyetemek

Itthon2011.09.17, 11:31

Államilag finanszírozott helyeket veszítenének felsőoktatási intézmények a felsőoktatási törvény koncepciójának modellszámítása alapján - írja a Népszabadság a szombati számában. A lap információi szerint létezik egy másik modellszámítás is, amelyet a nemzetgazdasági tárca készített, és az más számokat tartalmaz.

A csóró iskolákban kiszúrás az egész napos oktatás

Itthon2011.09.16, 15:10

A gyerekeknek van idejük rendesen enni, sokat mozogni, jókat beszélgetni, megírni a leckét, haza pedig már csak pihenni mennek - jó esetben ez a kormány által tervezett egész napos iskola haszna. Ehhez azonban rengeteg pénz kell, amely nélkül egyszerű gyerekmegőrzővé válnak az oktatási intézmények. A délután is tartó képzés minden általános iskolában kötelező lesz, és felső tagozatban is csak a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók hagyhatják ki.

A divatlógásnak vetett véget a kormány szigora

Itthon2011.09.09, 13:45

Jelentősen visszaesett az igazolatlan iskolai hiányzások száma azután, hogy a kormány tavaly úgy döntött, elveszi a pénzbeli családi pótlékot a sokat hiányzó gyerekek szüleitől. A kormány szerint a szigorítás hatott, az [origo]-nak nyilatkozó tanárok és jegyzők szerint azonban a legsúlyosabb problémát nem sikerült megoldani. A keveset és főleg diákcsínyből hiányzó gyerekek igazolatlan órái eltűntek, a notórius iskolakerülők viszont nem kerültek elő.

Már közel 130 milliárd forinttal tartoznak a kórházak

Gazdaság2011.09.01, 17:42

Három hónap alatt több mint tízmilliárd forinttal nőtt a kórházak adósságállománya, amely mára megközelíti a 130 milliárd forintot. Ebből több mint 45 milliárd forintnyi tartozásnak már lejárt a fizetési határideje.

A gázártámogatás utódját lakbérre is lehet majd költeni

Gazdaság2011.08.25, 16:40

Szeptembertől megszűnik a gázár- és távhőár-támogatás, és beépül a lakásfenntartási támogatásba, amelyet a fűtés mellett többek között lakbérre, albérleti díjra, közös költségre is lehet fordítani. A jövőben a jelenlegi rendszerrel szemben nem az egy főre, hanem az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem alapján kaphatnak támogatást a háztartások.

Sehol sem tart a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata

Gazdaság2011.08.24, 14:43

Ha a kormány tartani akarja a Széll Kálmán-tervben foglalt vállalásait, és valóban közel 100 milliárd forintot akar spórolni a jövő évi költségvetésben, akkor igen gyorsan el kellene indítania a 220 ezer rokkantnyugdíjas rendkívüli felülvizsgálatát. A rehabilitációs hivatalban nem ismerik a menetrendet, a háziorvosokkal pedig még senki nem egyeztetett.

Az egyik legnépszerűtlenebb iskolai állás kerül a miniszter kezébe

Itthon2011.08.24, 10:58

Az iskolaigazgatók megbecsülését fogja jelezni Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint, hogy jövőre már a minisztertől kapják kinevezésüket. Az iskolaigazgatói posztokért jelenleg nem kapkodnak a pedagógusok, és az [origo] által megkeresett iskolákban attól tartanak, hogy az új kinevezési rendszer még ronthat is a vezetők helyzetén.

"Ezt nem írom alá" - miért legyintettek a rezidensek a kormányzati ösztöndíjra?

Itthon2011.08.24, 10:53

Nem a havi százezer forintot keveslik azok az [origo] által megkérdezett orvosjelöltek, akik nem pályáztak a kormány rezidens-ösztöndíjára, hanem azt kifogásolják, hogy nem nyújt hosszú távon megoldást a támogatás, és bérfeszültséget okoz. A kormány júliusban hirdette meg a szakorvos- és szakgyógyszerész-jelölteknek kiírt pályázatot, amely szerint öt évig havi százezer forint támogatást kap az, aki tíz évig nem megy külföldre és nem fogad el hálapénzt. A 620 ösztöndíjas helyre hétfő délig 110-en jelentkeztek.

Visszahozná az egységes nyelvvizsga-feladatokat a kormány

Itthon2011.08.22, 12:40

Véget vetne az oktatási államtitkárság annak, hogy a legkülönbözőbb tesztekkel mérjék a nyelvvizsgázók tudását a vizsgaközpontok. Az [origo] birtokába került, nem végleges stratégiatervezet szerint a kormány létrehozna egy "szuperközpontot", amely majd kidolgozza a nyelvvizsgákon használható feladatokat, frissíti a teszteket, és ellenőrzi a vizsgaközpontokat.

Későbbre ígér részleteket az angoltanítás jövőjéről a kormány

Itthon2011.08.18, 15:52

Rövidesen nyilvánosságra kerül a nyelvoktatási stratégia tervezete - közölte az oktatási államtitkárság közleményben az [origo]-nak arra a cikkére reagálva, amelyben beszámoltunk arról, hogy vannak olyan tervek, amelyek szerint a jövőben az angolt nem első nyelvként tanítanák az iskolákban.

Tud-e angolul, aki shoppingolásról beszél? Megváltoztatja az angoltanítást a kormány

Itthon2011.08.17, 17:54

Háttérbe szorítaná az angol nyelv oktatását az oktatási államtitkárság, amit az [origo] birtokába került stratégiatervezet részben azzal indokol, hogy az angolt túl könnyű megtanulni, és így félrevezetheti a diákokat. Van olyan vélemény is az államtitkárságon, hogy az angolt maguktól is könnyen elsajátíthatják a diákok az internetről és videoklipekből, angoltanárok szerint azonban téves ez a feltételezés. Szerintük az angol megtanulásához is kemény munkára és hosszú időre van szükség.

Csatatér Orbán alatt - a legnagyobb csúcsminisztérium titkai

Itthon2011.08.15, 10:13

Szándékosan választott az élére gyengekezű vezetőt, tudatosan terelte össze benne az egymással versenyző területeket, és azt sem bánja, hogy nyílt konfliktusok terepévé vált. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma lett az Orbán Viktor által létrehozott csúcsminisztériumi rendszer legnagyobb darabja, amelynek ügyeibe többször közvetlenül belenyúlt a kormányfő. Az [origo] utánajárt, mi zajlik a belharcoktól leghangosabb minisztérium színfalai mögött.

Az egység őrétől a genetikai térképészig - a Nefmi kulcsfigurái

Itthon2011.08.15, 10:31

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) öt ágazat - egészségügy, oktatás, kultúra, szociális ügyek, sport - összevonásával jött létre a Fidesz tavaly tavaszi választási győzelme után. A csúcsminisztérium több olyan területet is magába foglal, amelyek a korábbi kormányokban minisztériumi irányítás alatt működtek.

Plusz pénzt kap 255 kórház

Itthon2011.08.15, 16:42

Betegellátási feladataik elvégzésre kapják a többletforrást a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól.

Mit csinálnak? - a Nefmi nagy ügyei

Itthon2011.08.15, 13:57

A kormány törvényalkotási menetrendje ősszel 63 törvényjavaslat benyújtásával számol, közülük négyet terjesztene be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi). A javaslatok között több olyan jelentősebb tervezet is van, amely átalakítaná az egészségügyi, illetve az oktatási rendszert.

Negyedmilliós albérlet helyett ismét ingázik Szőcs Géza államtitkár

Itthon2011.08.09, 15:01

A felesége esztergomi házában lakik július óta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, aki június 30-i hatállyal lemondta a havi 250 ezer forintba kerülő és jelentős részben az állam által fizetett belvárosi albérletét - tudta meg az [origo] a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól. A minisztérium szerint Szőcs, akinek vagyonbevallása szerint sem lakása, sem autója nincsen, az uniós elnökséggel járó feladatai miatt nem vállalta korábban az ingázást.

Már nem kap lakhatási támogatást Szőcs Géza

Itthon2011.08.05, 15:42

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert cáfolja az [origo]-nak küldött közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI), amely közölte, hogy Szőcs Géza nem kap állami lakásfenntartási térítést. A tárca szerint június 30-ig valóban kapott lakhatási támogatást a kultúráért felelős államtitkár, de csak havi 230 ezer forintot, húszezer forintot pedig az államtitkár saját zsebből tett a lakbérhez.

Csak a kormány hozzájárulásával intézkednek az operaházi vezetők

Archívum2011.08.05, 16:19

Semmilyen, az Operaház létszámát vagy működési formáját érintő lépést nem terveznek az intézmény megbízott vezetői, amelyhez a fenntartó minisztérium engedélyét, hozzájárulását és támogatását előzetesen ne kérnék ki - közölte pénteken Győriványi Ráth György megbízott főzeneigazgató, miután a dalszínház tizenöt művésze nyílt levélben írt az intézmény helyzetéről.

Nem korlátozza az Operaház megbízott főigazgatóját a kormány

Kultúra2011.08.04, 18:08

A kormány reagált az Operaház művészeinek szerdai nyílt levelére, amelynek megfogalmazói létszámleépítés miatt aggódnak. Az érintett minisztérium szerint a főigazgató hatásköre nincs korlátozva, a főzeneigazgató viszont nem jogosult arra, hogy felmondjon az Operaház munkatársainak. A minisztérium sajtóirodája szerint várhatóan a következő kormányülésen döntenek a főigazgató személyéről.

Zumbázó szlovákok nyomába erednek a magyar gyerekek

Itthon2011.08.02, 08:01

Élményszerűbbé tenné a testnevelést a kormány, mert a gyerekek nem élvezik a merev tornaórákat, és így nem is szeretik meg a testmozgást. Szlovákiában divatos, aerobikszerű mozgásformákat vezetnek be a testnevelésórákon, hogy újra felkeltsék az érdeklődésüket. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma ilyet nem tervez, de táncok és eddig nem tanított sportágak felbukkanhatnak az iskolákban.

A lefújt Bánk bánt szervező cég is folytatja az egyeztetést az operáról

Kultúra2011.07.26, 12:01

A Los Angeles-i Operába tervezett Bánk bán előadás koprodukciós partnere, a Megakoncert azután is egyeztetéseket kezdett az érintett felekkel, hogy a kormány hétfőn közölte, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.-t bízta meg a Bánk bán Los Angeles-i bemutatójának előkészítésével.

A kormány a bérletes műsorba juttatná a Bánk bánt Los Angelesben

Kultúra2011.07.25, 18:22

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.-t bízta meg a Bánk bán Los Angeles-i bemutatójának előkészítésével - közölte a szaktárca az operabemutatóval is foglalkozó hétfői kormányülést követően az MTI-vel.  

A lefújás után is szeretne amerikai Bánk bán-előadást a kormány

Kultúra2011.07.20, 14:52

A kulturális kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy megvalósuljon a Bánk bán című opera Los Angeles-i bemutatója - áll a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerdai közleményében. A Los Angeles-i Opera kedden jelentette be, hogy törölte programjai közül a novemberre tervezett előadást.

Nem elég azt hajtogatni, "állam, virítsd a lóvét" - interjú Szócska Miklóssal

Itthon2011.07.20, 12:39

A hálapénz és a beszállítói visszafizetések nélkül leállna a magyar egészségügy - mondta az [origo]-nak Szócska Miklós, aki pénzzel jutalmazná a helyzet javításán dolgozókat. Szócska szerint a korábbi egészségpolitika egymásra uszította a betegeket és az orvosokat. Az államtitkár azt mondta, nehéz az egészségügy helyzete, amit nem lehet annyival elintézni, hogy "állam, virítsd a lóvét", és meg kell vizsgálni azt is, mennyire elkötelezettek az orvosnak készülők.

Harminc nap alatt kell visszafizetniük ösztöndíjukat a hálapénzt elfogadó rezidenseknek

Itthon2011.07.20, 17:33

Augusztus közepéig jelentkezhetnek a kormány havi százezer forinttal járó ösztöndíjpályázatára azok a szakorvosok és szakgyógyszerészek, akik a juttatás fejében vállalják, hogy tíz évig nem hagyják el Magyarországot és nem fogadnak el hálapénzt. A szerződésszegőknek az addig felvett összeget és a kamatait harminc napon belül vissza kell fizetniük.

Havi százezer forintos ösztöndíjjal tartaná itthon a rezidenseket a kormány

Itthon2011.07.15, 11:21

Novembertől havi százezer forintos ösztöndíjat ajánl fel az egészségügyi tárca azoknak a rezidenseknek, akik még idén jelentkeznek szakorvosképzésre, vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt és legalább tíz évig Magyarországon dolgoznak - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken.

Ajtódísszel is ösztönöznék gyerekvállalásra a nőket

Itthon2011.07.11, 12:59

Mostantól minden édesanya kap gyermeke születése után egy ajtódíszt, amelyet otthonuk bejáratára kifüggesztve jelezheti kisbabája érkezését. Az első ajtódíszeket hétfőn, a népesedési világnapon Soltész Miklós családügyi államtitkár adta át a budapesti Szent Imre Kórházban.

Új óvodákkal és a régiek bővítésével vetne véget a férőhelyhiánynak a kormány

Itthon2011.07.01, 08:19

A tervek szerint egy-két éven belül a hátrányos helyzetű településeken épülnek majd új óvodák, a fővárosban családi napközik támogatásával oldják majd meg a férőhelyhiányt. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy tizenhat milliárd forintot szán óvodaépítésre a kormány.

Csak egyéni befizetések után járna állami nyugdíj egy minisztériumi előterjesztés szerint

Gazdaság2011.06.29, 10:55

Duplájára emelné az egyéni nyugdíjjárulék mértékét, miközben az állami nyugdíjrendszerben is csak az egyéni járulékbefizetések után számítaná a nyugdíjat az az előterjesztés, melyet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium készített a kormány részére - írja a Pénzcentrum internetes oldal a birtokába került dokumentumra hivatkozva.

Az egészségügyben munkaszüneti nap lesz július 1-je, zárva lesznek a rendelők

Itthon2011.06.23, 13:30

Ettől az évtől július elseje munkaszüneti nap az egészségügyben, jövő pénteken így zárva lesznek a rendelőintézetek, a kórházakban pedig a munkaszüneti napokra irányadó munkarend szerint dolgoznak.

Többnapos szeptemberi pedagógussztrájkkal fenyeget az egyik szakszervezet

Itthon2011.06.21, 16:31

A PDSZ elnöke szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és szakszervezetek elbeszéltek egymás mellett. Nem tesz jót a közoktatás ügyének a kormánykoalíción belüli küzdelem sem. Szeptemberben többnapos sztrájk jöhet.

Esélyegyenlőségi kampányba csempészte az abortuszellenes plakátokat a kormány

Itthon2011.06.14, 10:34

Visszafizettetné a magyar kormánnyal az egyik uniós biztos az esélyegyenlőségi programokra kapott EU-támogatást, mert abból abortuszellenes, az örökbeadást népszerűsítő kampány indult Magyarországon. A szociális államtitkár szerint a EU által meghirdetett programba belefér az abortusz témája, az egyik fő cél a népességfogyás mérséklése. A kormány úgy értelmezte, hogy az abortuszellenes plakátok egy "általános tudatformáló kampány" részei.

Újraélesztő osztály az "állami áruházban"

Vélemény2011.06.10, 16:09

Az egészségügy megmentését tűzi ki célul a kormány új átfogó koncepciója. Mire jelent orvosságot a Semmelweis-terv, és milyen problémákat nem old meg?

A roma családok felében senkinek nincs munkája

Itthon2011.06.06, 09:19

A romák várható élettartama jelentősen elmarad a többség várható élettartamától, a háztartások 55 százalékának egyetlen dolgozó tagja sincs, a felnőtt korú romák pedig a teljes népességet meghaladó arányban élnek házas- vagy élettársi kapcsolatban - derül ki a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet kutatásából.

A kormány megszüntetné az orvosok egzotikus jutalomútjait

Jog2011.06.06, 15:34

Megszűnik, de legalábbis jelentősen visszaszorul a társadalombiztosítási támogatással gyógyszerek, illetve gyógyászati segédeszközök rendelésére és forgalmazására jogosult személyek egzotikus országokba történő ismertetési tevékenységhez köthető indokolatlan utaztatása - tudta meg az [origo] a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakértőitől.

Nem temeti el az összes legendát az iskolai Trianon-emlékanyag

Itthon2011.06.04, 10:55

"A nemzet múltjának tudatosítása" a célja annak a pedagógiai segédanyagnak, amelyet iskoláknak állítottak össze a Trianon-emléknapokra. Lehetett volna tovább harcolni jobb feltételekért? Mindent a bolsevikok rontottak el? Mi köze volt az Osztrák-Magyar Monarchiának a magyar történelem egyik legtöbbet emlegetett eseményéhez? Mit gondol Trianonról az állam?

Népszabadság: Réthelyi megkapta a selyemzsinórt

Itthon2011.06.03, 10:46

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter azért döntött a miniszterelnök kifejezett kérése ellenére Horváth Ádám kinevezése mellett az Operaház főigazgatói posztjára, mert úgy gondolta, a döntés joga őt illeti meg - írja a pénteki Népszabadság. A lap információi szerint a kinevezés visszavonásáról szóló közigazgatási minisztériumi közlemény egyértelműen azt jelenti: Réthelyi felkészülhet rá, hogy a kormányátalakításkor távoznia kell posztjáról.

Megszüntetné a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatását egy készülő jogszabály

Itthon2011.06.03, 13:35

Emelné a súlyosan mozgáskorlátozottak autóvásárlásához nyújtott támogatás összegét a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, viszont a közlekedési támogatásukat 2013-tól megszüntetné. A tárca szerint ezzel a súlyosan fogyatékos embereket valós anyagi hátrány nem éri.

Kormányzati háttéranyag segíti a trianoni megemlékezéseket az iskolákban

Itthon2011.06.01, 07:51

Tanároknak szóló háttéranyagot készített a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából az oktatáskutató intézet, hogy  megkönnyítse az iskolai megemlékezések előkészítését a nemzeti összetartozás napjának nyilvánított június 4-éről.

Beleszólási jogért tüntetnek a pedagógusok

Itthon2011.05.23, 16:43

Tüntetést szerveznek június 5-re a közoktatásban érintett szakszervezetek. Azt kívánják elérni, hogy a kormányzat tárgyaljon velük az oktatást érintő kérdésekről.

A magyar EU-elnökség az illegális sportfogadások ellen szólalt fel Brüsszelben

Sport2011.05.20, 20:01

A sportmozgalom egyedül képtelen megoldani a sportfogadásokhoz, és azokon belül is az illegális fogadásokhoz kötődő kihívások jelentette veszélyt. Ez a magyar EU-elnökség legfontosabb sport témájú hivatalos eseményén, az Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sport Tanácsülésen hangzott el, amelynek sport napirendjét Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára elnökli Brüsszelben.

Milliós összegeket nyerhetnek a családbarát munkahelyek

Gazdaság2011.05.13, 15:41

Akár két és félmillió forintot is kaphatnak azok a munkáltatók, amelyek nyernek a megújult tartalommal meghirdetett Családbarát Munkahely elnevezésű minisztériumi pályázaton.

Alkotmánymódosítással indítja a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatát a Fidesz

Gazdaság2011.08.24, 10:36

A még hatályos alkotmány módosításával teremtene lehetőséget a Fidesz arra, hogy csökkentse vagy meg is szüntesse a korhatárnál fiatalab korban visszavonult nyugdíjasok ellátását. A módosító javaslat az első lépés a rokkantnyugdíjasokat támogató rendszer felülvizsgálatának, amit a Széll Kálmán-tervben jelentett be a kormány. Az intézkedések körülbelül hatszázezer embert érinthetnek.

Kevesebb látogatót engedne ingyen a múzeumokba a kormány

Itthon2011.05.05, 13:08

Egy minisztériumi előterjesztés szerint az év közepétől szűkülhet a múzeumokat ingyenesen látogatók köre. Egyebek mellett kikerülhetnek az ingyenesen látogatók köréből a 70 év felettiek.

Minisztériumi hibát javított a nevet átíró Schmitt Pál

Itthon2011.05.03, 16:36

A vezeték- és keresztnevet is javítani kellett Schmitt Pál egyik határozatában, amely egy egyetemi tanár kinevezéséről szól. A nevet nem a Köztársasági Elnök Hivatalában, hanem a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában írhatták el.

Az ombudsman szerint jogsértő a HIV-fertőzöttek egyközpontú gondozása

Itthon2011.04.28, 21:39

Egy 2010-es rendelet ellenére nem valósult meg a HIV-pozitívok vidéki gondozása, továbbra is csak a budapesti központban érhető el megfelelő kezelés - állapította meg az állampolgári jogok biztosa a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet felkérésére.

Ötven múzeumi őr tüntetett a fizetéséért a Nemzeti Múzeum előtt

Itthon2011.04.23, 15:10

Néhány tucatnyian gyűltek össze a múzeumi őrök fővárosi demonstrációján. Eddig elmaradt fizetésük, illetve munkakörülményeik javítása érdekében vonultak az utcára.

"Tegye rendbe, aki elrontotta" - kilenc éve tüzet oltanak a Gödörben

Kultúra2011.04.15, 20:53

Fővárosi tulajdonban van, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium működteti, és egy építésziroda üzemelteti Budapest egyik legkedveltebb közösségi szórakozóhelyét, a Gödört. A klub helyzete kilenc éve rendezetlen, és az állapota is egyre romlik, a medence másfél éve nem működik, és a 2006-os tüntetések sem tettek jót neki. A szóbeszéd ellenére a főváros egyelőre nem tervezi, hogy nyárig átvenné az intézmény üzemeltetését, és azt sem, hogy rendberakja műszakilag - egyelőre biztos, hogy minden marad a régiben. Elvben közpénz nélkül is befejezhető és rendbe tehető a Gödör, ugyanakkor az építési hibákért már nincs kit felelőssé tenni, mert az ...

Pályázatot írtak ki az Operaház főigazgatói posztjára

Kultúra2011.04.11, 16:00

Pályázatot írtak ki a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára. A megbízás öt évre szól, és 2011. július 1-jén veszi kezdetét.

A Budapesti Fesztiválzenekar 450 milliót kap az államtól az idén

Szórakozás2011.03.18, 16:48

Kiegészítő támogatást nem kap az idén a Budapesti Fesztiválzenekar, de a teljes állami alaptámogatást átutalják. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerint az összeg megegyezik a tavalyival.

Kirúgások veszélyeztetik a betegjogok védelmét

Itthon2011.03.03, 08:28

Bizonytalanná vált az évente több mint tízezer panaszt kezelő betegjogi képviselet rendszer egy átszervezés következtében, amelyet a kormány rendelt el tavaly év végén. Harmadára csökkentették a terület költségvetési támogatását, egy hivatalhoz helyezték át a korábban egy közalapítványhoz tartozó betegjogi képviselőket, akik azonban állítják, hogy azóta fizetést nem kaptak, most pedig többeket ki is rúgtak közülük.

Júliustól kitiltja a kocsmákból a dohányzást a Fidesz

Itthon2011.02.25, 15:13

Júliustól betilthatják a dohányzást az összes vendéglátóhelyen - az éttermekben, kávézókban és kocsmákban egyaránt - egy fideszes törvényjavaslat szerint, amely pénteken a parlament elé került. Az egészségügyi államtitkárság közölte, támogatja az ötletet, mert a cigaretta a "népegészségügyi katasztrófahelyzet" egyik legfontosabb oka. A cigizés zárt helyekről való teljes kitiltásának már 2007-ben is nekirugaszkodott a kormány, de aztán nem lett belőle semmi, részben a dohány- és vendéglátóipari lobbi hatására.

Kormányzati tétlenkedés miatt maradnak magukra a látássérültek

Itthon2011.02.20, 16:39

Márciustól segítség nélkül maradhatnak a látásukat elvesztő emberek, miután veszélybe került az őket a látássérült életre felkészítő hét regionális központ működése. Az illetékes minisztérium szerint az előző kormány hibázott, mert nem biztosított pénzt a központok fenntartására, egy, a kormányváltáskor készült dokumentumból viszont kiderül, hogy az előző kormány összesen 4,5 milliárd forintot elkülönített erre a célra, a pályázatok kiírása tavaly mégis elmaradt. Egy központ már bezárt, a többiek két héten belül lehúzzák a rolót.

Váltás várható tíz állami kórház élén

Itthon2011.02.12, 13:21

Főigazgatókat, helyetteseket, igazgatókat, gazdasági vezetőket keresnek tíz állami egészségügyi intézet élére, a pályázatokat a nemzeti erőforrás miniszter írta ki.

Hammerstein Judit lehet az új kulturális helyettes államtitkár

Itthon2011.02.02, 16:34

A szaktárca eddigi politikai főtanácsadója töltheti be a januárban megüresedett kulturális helyettes államtitkári posztot.

Az egész országban influenzajárvány van

Itthon2011.01.27, 15:28

Látogatási tilalmat rendeltek el a mohácsi kórház több osztályán is, Fejér megyében pedig péntektől kezdve nem lehet a betegeket látogatni. Az egészségügyi államtitkárság közleménye szerint az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma meghaladta a járványküszöböt.

Pálffy szerint nem kellett közbenjárnia a felesége munkája érdekében

Itthon2011.01.25, 08:13

Pálffy István KDNP-s képviselő szerint a felesége a saját kapcsolatait használta, amikor pályázat nélkül szerzett meg egy kommunikációs állást egy állami intézményben - írja a Blikk. Az országgyűlési képviselő állítja, hogy ő nem segített a feleségének az állás megszerzésében, de szerinte az nem is tartozik a nyilvánosságra, mert a felesége nem közszereplő.

Elvégzett feladataira hivatkozva mondott le a helyettes kulturális államtitkár

Itthon2011.01.21, 10:44

Hét hónap alatt elvégezte azokat a feladatokat, amiket elvállalt - mondta szerdai lemondásának okairól a kultúráért felelős helyettes államtitkár, Kálnoki-Gyöngyössy Márton. A leköszönő államtitkár a következő két hétben a még folyamatban lévő ügyeket igyekszik lezárni.

Lecserélné a "kudarcos drogpolitikát" a kormány

Itthon2011.01.21, 09:28

"Az összes fogyasztót nem szeretnénk kriminalizálni" - jelentette ki az [origo]-nak adott interjúban Téglásy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúságügyi főosztályának vezetője, aki szerint új drogpolitikára van szükség, mert a mostani megbukott. Téglásy azt mondta, a kormány szigorúbban büntetné a néhány embernek kábítószert adó fogyasztókat, illetve a nagycsaládosok és az egyházak véleményét is figyelembe venné a kábítószer elleni küzdelemben.

Lemondott a kultúráért felelős helyettes államtitkár

Itthon2011.01.20, 10:12

Távozik posztjáról Kálnoki-Gyöngyössy Márton kultúráért felelős helyettes államtitkár. A politikus 2010. június 16-a óta töltötte be a tisztséget. A lemondás körülményeiről későbbre ígért tájékoztatást a kulturális államtitkárság.

Pályázat nélkül jutott állami álláshoz Pálffy István felesége

Itthon2011.01.18, 14:29

Pályázat nélkül, sürgősségre hivatkozva vették fel Pálffy István KDNP-s képviselő feleségét az egyik minisztériumi háttérintézményhez kommunikációs munkatársnak - írja a Blikk. A lap szerint azt nem tudni, hogy a nő honnan értesült a lehetőségről.

Támogatják a cukorbetegek a jogosítványuk korlátozását

Auto2011.01.14, 17:06

Akár több százezer cukorbeteget is érinthet, hogy egy jogszabály-módosítás szűkítette a jogosítványukhoz kapcsolódó alkalmassági vizsga lehetséges időtartamát. Az [origo]-nak nyilatkozó cukorbetegek támogatják a lépést, habár nem kérdezték meg őket a változtatásról, és számokkal sem lehet alátámasztani a szigorítás jogosságát. Egy másik változtatás előírja az önkéntes orvoslátogatást a súlyosan romló szemű és hallású sofőröknek.

Több mint 2000 gyereknél függesztenék fel hiányzás miatt az iskoláztatási támogatást

Itthon2011.01.06, 18:29

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleménye szerint 2379 tanuló gyűjtött össze 50 igazolatlan órát november közepéig, esetükben a jegyző elrendelte az iskoláztatási támogatás felfüggesztését és a gyermek védelembe vételét.

Andy Vajna lehet a filmes pénzek egy részének felelőse

Film2010.12.23, 22:04

A filmszakmában hónapok óta bizonytalanság uralkodik a filmfinanszírozás jövőjét illetően, de a 2011-es költségvetés csütörtöki elfogadásával legalább a számok biztossá váltak. A költségvetésben 2 milliárd forint szerepel "magyar film támogatása" címén a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM), a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) pedig 800 millió forinttal rendelkezik "filmek gyártásának támogatásá"-ra és további 175 millióval "filmszakmai támogatások"-ra. A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) 1,035 milliárdra csökkentett költségvetésével együtt tehát körülbelül négymilliárd forint jut jövőre filmfinanszírozásra. AAndy ...

Hirtelen húzással sokkolt drogos szervezeteket a kormány

Itthon2010.12.21, 14:27

Ötletük sincs a kábítószerügyi szervezeteknek, hogy miért dobja ki az ablakon a kormány a tavaly elfogadott drogstratégiát, miután egy hónapja még kiállt mellette, és miért bocsátotta el a nemzeti drogkoordinátort és három minisztériumi munkatársat. A Fidesz utoljára ellenzékben nyilvánult meg kábítószerügyben, akkor a függők segítése, azaz, az ártalomcsökkentés helyett a leszoktatás fontosságáról beszéltek, egy hétfői közleményben pedig a minisztérium azt írta, az eddigi stratégia túl liberális volt.

Tartanak az új közoktatási rendtől az alternatív iskolák

Itthon2010.12.19, 18:54

Bizonytalan az alternatív iskolák jövője az új közoktatási törvény koncepciója alapján: az iskoláknak egyenként kell majd megegyezniük a minisztériummal arról, hogy eltérhessenek a központilag előírt tantervektől, és arról is, hogy kapnak-e kiegészítő támogatást. A kormány jelezte, fontosnak tartja az alternatív oktatási módszereket, de még azt sem tudja senki, hogy a plusz pénzekért cserébe mit kér majd az állam az alternatív iskoláktól.

A kor és a császár szabhat határt az otthon szülésnek

Itthon2010.12.10, 18:20

Mindenki engedett egy kicsit az otthon szülésről szóló szabályozás kialakításában, amely jövő tavasszal léphet életbe. Lesznek az otthon szülést kizáró okok, de arról például még vita van, hogy császármetszéses szülés és 35 év felett lehet-e majd otthon szülni. Az alakuló új szabályozás üzleti lehetőségeket is teremt: születésházak alakulhatnak a kórházon kívül szülni akaró nők kiszolgálására.

Jól is elsülhet a pénzes betegek előre engedése

Itthon2010.11.20, 13:38

Előrébb kerülhetnének a kórházi várólistákon azok a betegek, akik fizetnek az orvosi beavatkozásért - ez a javaslat szerepel az egészségügyi államtitkárság vitairatában. A Borsod megyei kórház főigazgatója szerint ez nem azt jelenti, hogy akinek pénze van, az hamarabb jut ellátáshoz, sőt, a javaslattal javulna minden beteg helyzete. Egy betegjoggal foglalkozó jogvédő szerint azonban vannak csapdák az ötletben és az orvosi kamara elnöke is aggályosnak érzi a javaslatot.

Tátongó lyukakat tömne be a hamburgeradó

Itthon2010.11.17, 16:46

Káros élelmiszerekre és élvezeti cikkekre kivetett adó bevezetését vetette fel a kormány egy vitairatban. A járulék befizetésén komolyan gondolkodik a kormány, az [origo] információi szerint az egészségügyért felelős államtitkár és a gazdasági minisztérium is egyeztetett már a tervről. Egy kórházakat tömörítő szövetség az extrém sportot űzőket és a gyorshajtókat is büntetné, mivel sérüléseik ellátása sokba kerül.

Öt évig kell szűrésekre járniuk a vörösiszappal érintkező embereknek

Itthon2010.11.15, 13:50

Öt éven keresztül egészségügyi szűréseknek fogják alávetni az összes olyan embert, aki a vörösiszap-katasztrófa alatt valamilyen módon érintkezett a kiömlött vegyi anyaggal - közölte hétfőn a kormány. A szűrésekre azért van szükség, mert nem lehet kizárni az iszap által okozott későbbi egészségkárosodást.

Plusz munkaszüneti napot adna a kormány az egészségügyi dolgozóknak

Gazdaság2010.11.12, 20:44

A nemzeti erőforrás miniszter által jegyzett módosító javaslat szerint július 1-jén nem kellene dolgozniuk az egészségügyi dolgozóknak.

Újra három évig jár majd a gyes

Gazdaság2010.11.05, 09:45

Két évről újra három évre növelnék a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának idejét - derül ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján közzétett törvényjavaslatból. A jövőben csak az otthon dolgozóknak engednék az időkorlátozás nélküli munkavégzést, a többiek legfeljebb heti 30 órában dolgozhatnának.

Czene: Teljes körű rekonstrukció vár a Kisstadionra

Archívum2010.11.04, 16:51

Teljes körű rekonstrukció vár a jégkorong egyik budapesti bázisára, a nyitott Kisstadionra, közölte Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportügyekért felelős szakállamtitkára a magyar hokiszövetség hírlevelében.

Nyolc gyerek szüleitől vontak el pénzt eddig a sok hiányzás miatt

Itthon2010.10.20, 18:08

Nyolc iskolás gyűjtött össze annyi igazolatlan órát szeptember 1-je óta, hogy megvonták családjától az iskoláztatási támogatást, a korábbi családi pótlékot, további 2-300 sokat hiányzó gyerek miatt pedig már intézkedni kezdtek a jegyzők. A támogatás megvonásáról szóló új szabály ebben a tanévben lépett érvénybe, és az iskolába járást próbálja ösztönözni.

A cigaretta adójából kaphat pénzt az egészségügy

Itthon2010.09.29, 07:01

A Népszabadság értesülése szerint a minisztérium 10-15 százalékkal emelné meg a cigaretta és az alkohol jövedéki adóját, hogy a befolyó plussz pénzt az egészségügyre fordítsák. Ez a tervek szerint több tízmilliárdos bevételt jelentené, és kismértékben csökkentené a dohányzást a fiatalok körében. Az egészségtelen élelmiszereket egyelőre nem adóztatnák.

Büntetlenül játszanak vevőikkel a hamis potencianövelők forgalmazói

Itthon2010.09.21, 14:29

Az egészségüket kockáztatják, akik illegális étrend-kiegészítőket szednek, az egészségügyi hatóságoknak mégis alig van eszközük arra, hogy az ilyen szereket kiszűrjék és eltüntessék a boltok polcairól. A sokszor potenciaproblémák megoldásával kecsegtető étrend-kiegészítőket minden komolyabb engedélyeztetés nélkül forgalomba lehet hozni. A vény nélkül kapható étrend-kiegészítők száma már elérte a gyógyszerekét.

Jövőre is lehet távhő- és gázártámogatás

Archívum2010.09.15, 16:43

Soltész Miklós szociális miniszter szerint jövőre is lesz távhő- és gázártámogatás a rászorulók számára, a minisztérium legalábbis ezen dolgozik.

"Az otthoniak 100 ezret keresnek, ami röhej" - külföldön ragadnak a magyar orvosok

Gazdaság2010.09.10, 12:21

Jelenlegi fizetésük duplájáért már itthon maradnának a külföldre kacsintgató magyar orvosok, a már kint dolgozók hazatéréséhez pedig még ennél is nagyobb emelés kellene. Sokan eredetileg csak pár évre tervezték a nyugati kiruccanást, de kinn ragadtak. Az orvosi életpályamodellről már folynak az egyeztetések, a rezidensszövetség őszi megállapodásban bízik, de a fizetések gyors emelkedésére nincs esély.

Janus Pannonius lehet az új oktatási rendszer vesztese

Itthon2010.09.08, 18:01

A természettudományos tárgyak oktatása teljesen megváltozhat, a magyar és a matek rovására pedig a készségfejlesztő tantárgyak kaphatnak nagyobb hangsúlyt az új alaptantervben. Önálló tantárgy lehet a családi életre nevelés, előtérbe kerülhetnek keleti és most kevésbé népszerű latin nyelvek. A hittan kötelezővé tétele nem valószínű, az emelt szintű érettségi viszont várhatóan felértékelődik majd. Az [origo] összegyűjtötte az új kormány közoktatási terveit.

Az osztálytársakon is múlik, mennyibe kerül az iskolakezdés

Archívum2010.08.29, 16:58

Füzet 19 forinttól csaknem 500-ig, golyóstoll 50 forinttól 870 forintig - szerdán indul az iskolákban az oktatás, a boltokban sokféle iskolai csomagot lehet kapni. A többség nem akar 30 000 forintnál többet költeni tanszerekre egy felmérés szerint, de vannak váratlan kiadások, a trendet pedig az osztálytársak is alakítják.

Számolgató családok izgulhatnak a gázártárgyalások miatt

Gazdaság2010.08.17, 12:13

Csökkentenék a gázszámlát késve fizetőkre vonatkozó türelmi időt a gázszolgáltatók, és már tárgyalnak is ötleteikről a kormánnyal. A szolgáltatók szerint a türelmi idő 90 napra emelése rontotta a fizetési morált, ezért ezt lerövidítenék. A változás a rossz anyagi helyzetben lévő családok ezreit hozhatja nehéz helyzetbe, de a szociális államtitkárságot eddig nem vonták be az egyeztetésbe.

Üresen maradhat a pótfelvételis helyek fele

Itthon2010.08.25, 14:04

A keddi Magyar Nemzet szerint üresen marad a felsőoktatási pótfelvételiben meghirdetett férőhelyek fele. Ennek oka a minimális felvételi ponthatár megemelése, amitől a felsőoktatás minőségének javulását várja az oktatást is felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériuma. Egyre többen választják a levelező tagozatot, hogy dolgozni tudjanak a tanulás mellett.

Előző
  • 1
  • 2
Következő