Nemzeti Erőforrás Minisztérium

címke rss

Minden ugyanaz lesz a Gödörben, csak másképpen

Archívum2012.01.18, 17:31

Leporolná a Gödör programjait és hangsúlyosabbá tenné a könnyű- és elektronikus zenét a hely profiljában Muraközy Péter, a klub új programszervezője, aki nem titkolja, hogy még Veszprémből ismeri Navracsics Tibort. Muraközy főnöke a Design Terminál igazgatója lesz, közös céljuk, hogy a Gödör önfenntartóvá váljon, és ne az állam pumpálja belé a pénzt. Arról, hogy valóban megváltozik-e a klub neve, még folynak a tárgyalások, az épületet azonban csak 2013-ban rekonstruálják. Kiderül az is, hogy mi mindenben kötődik az új Gödör a veszprémi "Narancs kávézóhoz", és hogy milyen típusú programok várhatók majd az Erzsébet téren. 

Új ajánlattal állt elő a kormány az orvosok bérrendezéséről

Archívum2011.12.29, 17:12

Érdemi ajánlattal állt elő a kormány az orvosok alapbérének rendezésére - közölte csütörtökön a rezidensszövetség elnöke. Az ajánlatról részleteket még nem tudni, de a rezidensek szerint fontolóra veszik azt.

Pénzzel jutalmazná az egészségesen élőket a kormány

Archívum2011.12.21, 17:43

Egy hatalmas központba gyűjtené a betegek minden adatát a kormány, mert szerinte így hatékonyabbá válhat a kezelésük, és nem kell egy betegen többször elvégezni ugyanolyan vizsgálatokat. Az [origo] információi szerint emellett a kormány támogatná azokat, akik egészségesen élnek, a jutalmazást járulékkedvezménnyel oldanák meg.

Nem támogatja tovább a Budapesti Kamaraszínházat a NEFMI

Archívum2011.12.21, 16:42

Január elsejétől megvonja a Budapesti Kamaraszínháznak adott támogatását a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Az igazgató szerint ha nem utalnak pénzt, januárban nem tudják kifizetni a decemberi béreket és vissza kell fizetniük a januárra eladott jegyeket. Azt mondta, ezzel a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felmondta a Budapesti Kamaraszínház támogatásáról szóló keretszerződsét.

Hoffmann Rózsa: Országos óvodaépítési program indul

Archívum2011.12.19, 07:30

Minden gyereknek lesz helye az óvodákban Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint, aki a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, hogy januárban írják ki a 9,39 milliárd forint összegű óvodaépítési pályázatot.

A chipsadóból kapnak többletpénzt az egészségügyi dolgozók

Archívum2011.12.13, 12:04

Összesen 3,4 milliárd forintot osztanak szét 42 ezer egészségügyi dolgozó között a befolyt chipsadóból. A támogatás összegét legkésőbb december 16-ig folyósítja a Magyar Államkincstár.

"Csókosok nélkül" kapott húszmilliót Szőcstől a Parlamentért rajongó filmes

Archívum2011.12.11, 14:30

Nyolc éve készülő, a Parlament épületét bemutató filmet támogatott 19,5 millió forinttal a kulturális államtitkárság októberben. A filmet egyelőre nem lehet megnézni egészben, de jövőre az alkotó szerint már kínai verziója is lesz. A filmet készítő producer azt mondja, "nem királyi beszállító", egyszerűen kitartóan telefonálgatott Szőcs Géza titkárságára. Szőcséknek megtetszett az ötlet, úgyhogy kifizették a film összköltségének háromnegyedét.

Ellenszélben próbálja munkára fogni a rokkantakat a kormány

Archívum2011.12.05, 09:35

Tavasszal indítja közel 200 ezer rokkantnyugdíjas ellenőrzését a kormány, aki nem jelentkezik önként a felülvizsgálatra, az májustól elveszítheti az ellátást. Az átalakuló rokkantnyugdíjrendszer kedvez a fiataloknak, akik viszont elveszítik kiemelt státuszukat, azoknak három év alatt kevés pénzből kell talpra állniuk és munkát találniuk egy meglehetősen mostoha munkaerőpiacon.

Több ponton is átírná a felsőoktatási törvény tervezetét a Fidesz

Archívum2011.11.30, 12:28

Alapvetően "helyesnek" tartja, de több ponton is módosítaná a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által készített felsőoktatási törvénytervezetet a Fidesz. A párt vezérszónoka szerint nem helyes, hogy felvételi követelmény legyen a nyelvvizsga, mert a szegényebbek kiszorulhatnak a továbbtanulásból. Az MSZP szerint átgondolatlan, hogy a leendő hallgatók csak januárban tudhatják meg, hogy a februári felvételin milyen szakon mennyit kell majd fizetniük.

Önkéntes orvosokat vár a magyar kormány a szlovákiai kórházhelyzet miatt

Archívum2011.12.01, 00:27

A határmenti betegellátás megerősítéséről döntött az egészségügyi államtitkárság, miután a szlovák egészségügyi vezetés a sürgős ellátások biztosítása érdekében humanitárius segítséget kért Magyarországtól - közölte a magyar államtitkárásg szerda este. Szlovákiában hétfőn tizenöt kórházban hirdettek szükségállapotot, miután az orvosok harmada felmondott. A magyar kormány önkéntes orvosok jelentkezését is várja, hogy segítsenek a szlovákiai betegellátásban.

Háromhavi pótlékot kapnak a sürgősségi betegellátásban dolgozók

Archívum2011.11.25, 23:57

Jövőre sem lesz általános béremelés az egészségügyben, mondta Réthelyi Miklós miniszter. A tárca helyettes államtitkára szerint több mint hárommilliárd forintot tudnak fordítani az idei többletjuttatásra.

Az uzsora ellen is harcolna az új szociális törvénnyel a kormány

Archívum2011.11.17, 20:02

Növelné a kormány a természetben nyújtott segélyek arányát, többek között az uzsora-bűncselekmények visszaszorítása érdekében - derül ki a szociális tárgyú törvények módosítását célzó előterjesztésből. Az önkormányzatok felhatalmazást kapnak, hogy a jövőben a lakásfenntartási támogatást a lakókörnyezet rendezettségéhez kössék, a családi pótlékot pedig ott kell majd felhasználni, ahol a gyermek él.

Olyan, mint a repülőjegy - Mit tud majd az elektronikus recept?

Archívum2011.11.08, 15:19

Elég lesz a személyi igazolvány, nem lesz szükség a papírra nyomtatott receptre jövő évtől a gyógyszerek kiváltásához - tudta meg az [origo] az egészsügyi államtitkárságtól, amely jövőre vezeti be az e-receptet. Az államtitkárság szerint az e-recepttel kevesebb lesz a tévedési lehetőség és a gyógyszerekkel való visszaélés. Akinek pedig sokáig kell szednie egy gyógyszert, annak nem kell majd mindig visszajárnia az orvoshoz.

Újra lakást bérel a kormány Szőcs Gézának

Archívum2011.10.28, 15:51

Augusztus közepe óta ismét lakást bérel a kormány Szőcs Géza kulturális államtitkárnak, aki egy 59 négyzetméteres ingatlanba költözött. Korábban Szőcs egy 138 négyzetméteres albérletben élt, amelyet június végén azért mondott fel, mert az uniós elnökség után "nem tartotta indokoltnak a lakásbérléssel járó kiadásokat".

Makacs dohányosokkal kezdené a kényszerterápiát a kormány

Archívum2011.10.28, 09:46

A tüdő- és a szívbetegeknél vezeti be először a kormány azt az elvet, hogy aki nem járul hozzá saját gyógyulásához, az kevesebb állami támogatást kap gyógyszereihez. Az orvosoknak kell majd jelezniük, hogy a betegek életmódváltással maguk is hozzájárulnak-e gyógyulásukhoz. A krónikusan túlsúlyos embereknek nem kell aggódniuk: tőlük akkor sem vesznek el pénzt, ha nem tudnak lefogyni.

Hoffmann: Egy tollvonással is állami kézbe kerülhetnek az iskolák

Archívum2011.10.28, 19:50

Az oktatási államtitkár az iskolák állami kézbe kerüléséről azt mondta, hogy a megyei egyeztetési folyamat automatikusan is működhet. Hoffmann Rózsa azt is mondta, hogy az állam át fogja vállalni a pedagógusok fizetését.  

Felmentették a Nefmi helyettes államtitkárát

Archívum2011.10.28, 19:09

Távozik posztjáról a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Nyitrai Imre. A 2000 óta a területen dolgozó tisztségviselőt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot (Nefmi) vezető Réthelyi Miklós javaslatára mentette fel a miniszterelnök.

Hoffmann Rózsa nem tud a tanárok tömeges elbocsátásáról

Archívum2011.10.28, 09:21

Az oktatási államtitkár szerint a köznevelési törvény Hir24.hu által közölt adatai "olyannyira titkosak, hogy ő maga sem tud róla". Hoffmann Rózsa azt mondta, a több mint hatszáz iskola állítólagos bezárása és tanárok elbocsátása helyett százmilliárdos forrásbevonásra készül a kormányzat.

Az udvarlásra és a családalapításra is taníttatná a diákokat a kormány

Archívum2011.10.25, 13:10

Az udvarlás, a szerelem és a hűség oktatása is bekerül az új Nemzeti Alaptantervbe (NAT) - tudta meg az [origo] az oktatási államtitkárságtól. Az új alaptanterv, amelyet a tervek szerint még az idén elfogad a kormány, és akár jövőre életbe léphet, tartalmazza azt is, hogy a diákokat meg kell tanítani az iskolában a családi krízishelyzetek kezelésére és a tudatos párválasztásra.

Kedvet kaptak az ösztöndíjhoz a rezidensek

Archívum2011.10.20, 20:05

Novemberben már nem pályázhatnak a rezidensek az egészségügyi államtitkárság ösztöndíjára, mert a hatszáz fős keret valószínűleg októberben betelik - tudta meg az  [origo]. Az első kiírásban még kevés volt a pályázó az öt évig havonta százezer forintot biztosító támogatásra, a mostani kibővített pályázatban viszont már 566-an jelentkeztek. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint azok pályáztak, akik "amúgy sem mennének külföldre", a többiek helyzete viszont szerinte továbbra is megoldatlan.

Átutalta az illetményt a nemzet színészeinek a minisztérium

Archívum2011.10.19, 12:45

A szerdai Blikknek több művész is megerősítette, hogy nem érkezett meg a nemzet színésze kitüntetéssel járó havi illetmény. A minisztérium szerint azért csúszott az átutalás, mert a költségvetés miatt felül kellett vizsgálni a tárca összes előirányzatát.

Jön a hallgatói szerződés és a kötelező felvételi nyelvvizsga

Archívum2011.10.18, 17:46

Vasárnapig lehet véleményezni az új felsőoktatási törvény tervezetét, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az oktatásért felelős államtitkárság. A javaslat szerint nem szűnne meg jövőre egyetlen felsőoktatási intézmény sem, az államilag finanszírozott képzésben szerződést kötne az állam a hallgatókkal, és felvételi feltétel lenne egy C típusú, középfokú nyelvvizsga.

Tarr Béla filmje mégsem kap állami támogatást

Archívum2011.10.19, 15:17

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium nyilvánosságra hozta azoknak a filmeknek, filmes intézményeknek és eseményeknek a listáját, amelyeket idén a kulturális államtitkárság támogat. A támogatandó filmek közt nagyobb részben azok az alkotások szerepelnek, amiket Szőcs Géza kulturális államtitkár felsorolt nekünk két hónappal ezelőtt, de azért változtatások is akadnak. Szőcs Géza, Bokor Attila és Neményi Ádám a budapesti filmfesztivál cannes-i sajtóeseményén A lista legkülönösebb tétele az a 24,106 millió Ft, amit Neményi Ádám producer cége, a Next Station Productions Kft. kap a következő indoklással: "a támogatás célja a 20012. ...

Ok nélkül büntet az extrém sportokról szóló törvény az ombudsman szerint

Archívum2011.10.17, 16:48

Az extrém sportok körét meghatározó jelenlegi jogszabály miatt egyesek indokolatlanul hátrányos helyzetbe kerülnek az egészségbiztosítás területén, ami sérti az egyenlő bánásmód követelményét - állítja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté szerint szakmailag pontatlan és alapvető fogalmi tévedéseket tartalmaz a mostani szabályozás.

Már 450 rezidens nyerte el az egészségügyi államtitkárság ösztöndíját

Archívum2011.10.14, 18:59

Eddig 450 rezidens pályázott sikeresen az egészségügyi államtitkárság által meghirdetett ösztöndíjprogramra, melyben a résztvevők öt éven keresztül havonta nettó százezer forintos támogatást kapnak - közölte Paphalmi Rita, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) elnöke pénteken. A leendő orvosok, akiknek a támogatásért cserébe vállalniuk kell, hogy tíz évig nem mennek külföldre, és nem fogadnak el hálapénzt, december elsejéig jelentkezhetnek.

Kedden tárgyal a hallgatókkal a felsőoktatási törvényről a minisztérium

Archívum2011.10.14, 15:58

Tárgyalásra hívja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját a készülő felsőoktatási törvény miatt. A HÖOK elmegy a keddi egyeztetésre, de ragaszkodik ahhoz, hogy kikerüljön a törvénytervezetből a hallgatók röghöz kötése.

Egyelőre nem lesz chipsadó a kávéra, de a csata nem ért véget

Archívum2011.10.14, 12:57

Az NGM és a vidékfejlesztési tárca megadóztatná a kávét, a Nefmi nem, de a piaci szereplők is heves lobbizásba fogtak. A most beterjesztendő törvényjavaslatban nem lesz benn az adó, de a későbbiekben még belekerülhet a csomagba.

Gyors körben cserélné le a kórházigazgatókat Szócska

Archívum2011.10.13, 20:46

Az egészségügyi államtitkár szerint elképzelhető, hogy alkotmánymódosításra is szükség lesz ahhoz, hogy január elsejétől állami kézbe kerüljenek a kórházak. Szócska Miklós az egészségügyi intézmények élén várható változásokról azt mondta, gyors pályázati kört terveznek.

Gyorsabban tenné tiltólistára a legális drogokat a kormány

Archívum2011.10.06, 08:16

Az utóbbi években egyre több olyan anyag jelent meg Európában, amely az üldözött drogok hatásait másolja, ám a szabályozás hiányai miatt készítői és árusítói nem vonhatók felelősségre. A Magyar Nemzet írása szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szigorítaná a szabályozást, így rövidebb idő alatt kerülhetnek tiltólistára a kábító hatású készítmények.

Magyar Nemzet: Nem lesznek délután kötelező tanórák

Archívum2011.10.06, 07:43

A délutáni iskola csak lehetőség, azok a szülők, akik nem kívánják igénybe venni, felmentési kérelemmel élhetnek majd, és hazavihetik a gyereket - mondta a Magyar Nemzetnek Gloviczki Zoltán, közoktatásért felelős helyettes államtitkár.

Pénzben dúskál jövőre a közmédia

Archívum2011.10.03, 11:03

A minisztériumok közül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium lesz a 2012-es költségvetés nagy vesztese. A Belügyminisztériumnak több pénz jut, de hozzá több feladatot is kap. A közmédia jövőre több mint hat milliárd forint pluszbevételhez jut a költségvetésből. A termékdíjakból az idei összeg háromszorosát akarja beszedni a kormány 2012-ben. Mire mennyit költ jövőre az állam?

Az összes rezidensnek ad majd ösztöndíjat a kormány Szócska szerint

Archívum2011.10.02, 16:10

Ne az elvándorlásra toborozzanak, hanem folytassák a közös munkát - ezt javasolja a Magyar Rezidens Szövetségnek küldött nyílt levelében  Szócska Miklós. Az egészségügyi államtitkár bejelentette, hogy "lépésről-lépésre" az összes rezidensre kiterjesztik azt az ösztöndíjat, amely öt éven keresztül százezer forinttal támogatja a kezdő orvosokat, ha tíz évig nem mennek külföldre. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke úgy reagált, hogy nem a rezidensekkel, hanem az egész orvostársadalommal kell megegyezni.

Távozik a Nemzeti Kulturális Alap éléről Jankovics Marcell

Archívum2011.09.30, 10:20

A jövő évi költségvetés szempontjaira hivatkozva mentette fel posztjáról a nemzeti erőforrás miniszter Jankovics Marcellt, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának vezetőjét.

November 13. lett a magyar nyelv napja

Archívum2011.09.27, 10:30

November 13. a magyar nyelv napja - döntött az Országgyűlés hétfőn. Az időpont a magyart államnyelvvé tevő törvény 1844-es elfogadásának dátuma.

Szócska nem tudja elképzelni, hogy egyszerre több ezer rezidens elhagyja az országot

Archívum2011.09.27, 13:49

Az egészségügyi államtitkár állítása szerint komolyan veszi az elvándorlás problémáját, de nem tudja elképzelni, hogy egyik napról a másikra háromezer rezidens "ugrik majd át a határokon". Szócska Miklós elmondta, hogy idén hárommilliárdos, jövőre pedig 15-20 milliárdos bevételt várnak a chipsadóból, az összeget pedig az orvosok és szakdolgozók bérére fordítják majd.

A versenyistállóvá válás fenyegeti a jövő elitiskoláit

Archívum2011.09.21, 09:54

A tehetséggondozás lesz a feladatuk a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak az új köznevelési törvény szerint. Ilyen képzést azok az iskolák indíthatnak majd, ahol kiemelkedően teljesítenek a diákok. Az elitképző iskoláknak viszont vigyázniuk kell arra, hogy ne egyszerűen elszívják a legtehetségesebb gyerekeket, hanem adjanak is nekik valamit.

Népszabadság: Több ezer államilag finanszírozott helyet veszíthetnek az egyetemek

Archívum2011.09.17, 11:31

Államilag finanszírozott helyeket veszítenének felsőoktatási intézmények a felsőoktatási törvény koncepciójának modellszámítása alapján - írja a Népszabadság a szombati számában. A lap információi szerint létezik egy másik modellszámítás is, amelyet a nemzetgazdasági tárca készített, és az más számokat tartalmaz.

A csóró iskolákban kiszúrás az egész napos oktatás

Archívum2011.09.16, 15:10

A gyerekeknek van idejük rendesen enni, sokat mozogni, jókat beszélgetni, megírni a leckét, haza pedig már csak pihenni mennek - jó esetben ez a kormány által tervezett egész napos iskola haszna. Ehhez azonban rengeteg pénz kell, amely nélkül egyszerű gyerekmegőrzővé válnak az oktatási intézmények. A délután is tartó képzés minden általános iskolában kötelező lesz, és felső tagozatban is csak a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók hagyhatják ki.

A divatlógásnak vetett véget a kormány szigora

Archívum2011.09.09, 13:45

Jelentősen visszaesett az igazolatlan iskolai hiányzások száma azután, hogy a kormány tavaly úgy döntött, elveszi a pénzbeli családi pótlékot a sokat hiányzó gyerekek szüleitől. A kormány szerint a szigorítás hatott, az [origo]-nak nyilatkozó tanárok és jegyzők szerint azonban a legsúlyosabb problémát nem sikerült megoldani. A keveset és főleg diákcsínyből hiányzó gyerekek igazolatlan órái eltűntek, a notórius iskolakerülők viszont nem kerültek elő.

Már közel 130 milliárd forinttal tartoznak a kórházak

Archívum2011.09.01, 17:42

Három hónap alatt több mint tízmilliárd forinttal nőtt a kórházak adósságállománya, amely mára megközelíti a 130 milliárd forintot. Ebből több mint 45 milliárd forintnyi tartozásnak már lejárt a fizetési határideje.

A gázártámogatás utódját lakbérre is lehet majd költeni

Archívum2011.08.25, 16:40

Szeptembertől megszűnik a gázár- és távhőár-támogatás, és beépül a lakásfenntartási támogatásba, amelyet a fűtés mellett többek között lakbérre, albérleti díjra, közös költségre is lehet fordítani. A jövőben a jelenlegi rendszerrel szemben nem az egy főre, hanem az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem alapján kaphatnak támogatást a háztartások.

Sehol sem tart a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata

Archívum2011.08.24, 14:43

Ha a kormány tartani akarja a Széll Kálmán-tervben foglalt vállalásait, és valóban közel 100 milliárd forintot akar spórolni a jövő évi költségvetésben, akkor igen gyorsan el kellene indítania a 220 ezer rokkantnyugdíjas rendkívüli felülvizsgálatát. A rehabilitációs hivatalban nem ismerik a menetrendet, a háziorvosokkal pedig még senki nem egyeztetett.

Az egyik legnépszerűtlenebb iskolai állás kerül a miniszter kezébe

Archívum2011.08.24, 10:58

Az iskolaigazgatók megbecsülését fogja jelezni Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint, hogy jövőre már a minisztertől kapják kinevezésüket. Az iskolaigazgatói posztokért jelenleg nem kapkodnak a pedagógusok, és az [origo] által megkeresett iskolákban attól tartanak, hogy az új kinevezési rendszer még ronthat is a vezetők helyzetén.

"Ezt nem írom alá" - miért legyintettek a rezidensek a kormányzati ösztöndíjra?

Archívum2011.08.24, 10:53

Nem a havi százezer forintot keveslik azok az [origo] által megkérdezett orvosjelöltek, akik nem pályáztak a kormány rezidens-ösztöndíjára, hanem azt kifogásolják, hogy nem nyújt hosszú távon megoldást a támogatás, és bérfeszültséget okoz. A kormány júliusban hirdette meg a szakorvos- és szakgyógyszerész-jelölteknek kiírt pályázatot, amely szerint öt évig havi százezer forint támogatást kap az, aki tíz évig nem megy külföldre és nem fogad el hálapénzt. A 620 ösztöndíjas helyre hétfő délig 110-en jelentkeztek.

Visszahozná az egységes nyelvvizsga-feladatokat a kormány

Archívum2011.08.22, 12:40

Véget vetne az oktatási államtitkárság annak, hogy a legkülönbözőbb tesztekkel mérjék a nyelvvizsgázók tudását a vizsgaközpontok. Az [origo] birtokába került, nem végleges stratégiatervezet szerint a kormány létrehozna egy "szuperközpontot", amely majd kidolgozza a nyelvvizsgákon használható feladatokat, frissíti a teszteket, és ellenőrzi a vizsgaközpontokat.

Későbbre ígér részleteket az angoltanítás jövőjéről a kormány

Archívum2011.08.18, 15:52

Rövidesen nyilvánosságra kerül a nyelvoktatási stratégia tervezete - közölte az oktatási államtitkárság közleményben az [origo]-nak arra a cikkére reagálva, amelyben beszámoltunk arról, hogy vannak olyan tervek, amelyek szerint a jövőben az angolt nem első nyelvként tanítanák az iskolákban.

Tud-e angolul, aki shoppingolásról beszél? Megváltoztatja az angoltanítást a kormány

Archívum2011.08.17, 17:54

Háttérbe szorítaná az angol nyelv oktatását az oktatási államtitkárság, amit az [origo] birtokába került stratégiatervezet részben azzal indokol, hogy az angolt túl könnyű megtanulni, és így félrevezetheti a diákokat. Van olyan vélemény is az államtitkárságon, hogy az angolt maguktól is könnyen elsajátíthatják a diákok az internetről és videoklipekből, angoltanárok szerint azonban téves ez a feltételezés. Szerintük az angol megtanulásához is kemény munkára és hosszú időre van szükség.

Csatatér Orbán alatt - a legnagyobb csúcsminisztérium titkai

Archívum2011.08.15, 10:13

Szándékosan választott az élére gyengekezű vezetőt, tudatosan terelte össze benne az egymással versenyző területeket, és azt sem bánja, hogy nyílt konfliktusok terepévé vált. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma lett az Orbán Viktor által létrehozott csúcsminisztériumi rendszer legnagyobb darabja, amelynek ügyeibe többször közvetlenül belenyúlt a kormányfő. Az [origo] utánajárt, mi zajlik a belharcoktól leghangosabb minisztérium színfalai mögött.

Az egység őrétől a genetikai térképészig - a Nefmi kulcsfigurái

Archívum2011.08.15, 10:31

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) öt ágazat - egészségügy, oktatás, kultúra, szociális ügyek, sport - összevonásával jött létre a Fidesz tavaly tavaszi választási győzelme után. A csúcsminisztérium több olyan területet is magába foglal, amelyek a korábbi kormányokban minisztériumi irányítás alatt működtek.

Plusz pénzt kap 255 kórház

Archívum2011.08.15, 16:42

Betegellátási feladataik elvégzésre kapják a többletforrást a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól.

Előző
Következő