Nemzeti Énekkar

címke rss
Beethovennel az angolparkban – ez már romantika a köbön

Beethovennel az angolparkban – ez már romantika a köbön

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar 60 éve játssza a legszebb Beethoven-darabokat Martonvásáron. És ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy idén nyáron is július utolsó három hétvégéjén töltik meg muzsikaszóval a Brunszvik-kastély parkját.

Rost Andrea és Eötvös Péter a Nemzeti Filharmonikusokkal lép fel

Kultúra2019.04.25, 16:18

A Zene Kaland! - ezzel a mottóval vág neki a következő évadnak a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar. A Müpában, a Pesti Vigadóban, a Zeneakadémián és az Olasz Kultúrintézetben hirdetnek bérleteket, amely koncertsorozatokon világsztárok sorával lépnek majd színpadra. Emellett folytatják országjáró körútjaikat is. Az évadismertetőn jártunk.

Herboly Domonkos: Egyszer csak a kultúra kellős közepén találtam magam

Kultúra2020.01.06, 10:02

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar elmúlt esztendeje kiemelkedő számú koncerttel, komoly sikerekkel zárult. Az együttes háza tájáról, az ott végbement változásokról, tervekről és a szakmai pozíció kihívásairól beszélgettünk a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal.

Rendkívüli élmény volt látni, milyen aranytartalékok lakoznak sokunkban

Kultúra2020.12.08, 14:57

Több mint négy éve vezeti Magyarország legnagyobb létszámú koncertező kórusát, Fontosnak tartja, hogy meg tudják őrizni az énekkarra jellemző jó hangulatért és nyitottságért felelős régi gyökereit is. Az elmúlt években azon is dolgozott, hogy az énekkarnak saját arculata legyen, és ne csupán egy partnere legyen az ország legjelentősebb szimfonikus zenekarainak, hanem többfajta formációban önállóan is megmutatkozzon. A szakmai munkán, a Nemzeti Énekkar járvánnyal sújtott mindennapjain túl Somos Csaba karigazgató azt is elmondta az Origónak, hogy miért fontos az életében a jazz, és hogy a mai napig leül a zongorához jazzt játszani. Interjú.

Előző
  • 1
Következő