nemzeti egységkormány

címke rss

Veszélyben az izraeli nagykoalíció

Simon Peresz külügyminiszter és Benjámin Ben Eliezer védelmi miniszter kivonult az izraeli kormány kedd hajnalig tartó, maratoni üléséről, és Peresz kijelentette: fontolóra veszi, hogy az Izraeli Munkapárt a jövőben részt vegyen-e a nemzeti egységkormányban.

Franciaország lemondásra szólítja fel Haiti elnökét

Nagyvilág2004.02.27, 17:49

A nemzetközi közösség több tagja is lemondásra szólította fel Haiti elnökét. Franciaország nemzeti egységkormányt javasolt az országnak, Aristide elnök nélkül. Az elnök ragaszkodik ahhoz, hogy mandátuma 2006-ig tart. Az Aristide lemondását követelő ellenzéki fegyveresek főereje már hatvan kilométerre megközelítette az ország fővárosát, Port-au-Prince-t. Eközben Bush elnök arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok nem fogadja be a menedéket kereső haitiakat.

Terror elleni harcot ígért az iraki kormányfő

Nagyvilág2006.05.21, 13:23

A lehető legerőteljesebb harcot ígérte a terrorizmus ellen Núri al-Máliki kijelölt iraki miniszterelnök vasárnap, miközben nemzeti egységkormányának első ülése alatt újabb merényletek sorozatát követték el Bagdadban.

Lemondott a palesztin miniszterelnök

Nagyvilág2007.02.15, 21:04

Alig egy éves, példátlan politikai és pénzügyi válsággal terhelt működés után csütörtökön lemondott a Hamász-vezetésű palesztin kormány, hogy a belharcok és a nyugati bojkott lezárásának reményében megnyissa az utat a rivális Fatah mozgalommal létrehozandó nemzeti egységkormány megalakulása előtt.

Uniós támogatást kért Mahmúd Abbász Berlinben

Nagyvilág2007.02.22, 22:37

Az Európai Unió elnöki tisztét betöltő Németország támogatását kérte a palesztin nemzeti egységkormány megalakításához Mahmúd Abbász palesztin elnök. A palesztin elnök csütörtök este érkezett Berlinbe, ahol Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel tárgyalt, pénteken pedig Angela Merkel kancellárral találkozik.

Izrael szabadon engedett egy volt Hamász-minisztert

Nagyvilág2007.07.17, 21:43

Izrael szabadon engedte kedden a radikális Hamász többségével alakult korábbi palesztin nemzeti egységkormány volt felsőoktatási miniszterét - jelentette be közleményben az izraeli hadsereg.

Visszadobta az elnöki ajánlatot a kenyai ellenzék

Nagyvilág2008.01.06, 10:32

Raila Odinga kenyai ellenzéki vezető elutasította a hivatalban levő elnök ajánlatát egy nemzeti egységkormány megalakítására. Az országban több mint egy hete zavargások vannak, miután az ellenzék szerint a hivatalban lévő elnök csalt a december végi választáson.

Megtarthatja fegyvereit Libanonban a Hezbollah

Nagyvilág2008.08.02, 01:55

Megszületett a megállapodás péntek este Libanonban a Hezbollah síita mozgalom fegyverarzenáljáról; a kompromisszummal szabaddá vált az út az előtt, hogy a parlament jóváhagyja a múlt hónapban megalakított nemzeti egységkormányt.

Nemzeti egységkormány alakult Tunéziában

Nagyvilág2011.01.17, 17:42

A korábbi miniszterelnök, Mohamed Gannúsi vezetésével nemzeti egységkormány alakult Tunéziában. A testületben több miniszter is megtartotta a posztját, ám az ellenzékiek közül is kerültek be páran az új kormányba.

Amnesztiát hirdettek Tunéziában

Nagyvilág2011.01.19, 22:02

Szabadon engedték politikai foglyot Tunéziában, miután az új ideiglenes kormány amnesztiát hirdetett. A tüntetések azonban tovább folytatódtak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő