Nemzetgazdasági Minisztérium

címke rss

"Egyértelműen pozitívnak" látja az NGM az uniós jelentést

Gazdaság2011.11.10, 18:07

Magyarország államháztartási hiányát először várja 3 százalék alá az Európai Bizottság, amely ugyanakkor az összes fontos gazdasági mutatóban pesszimistább volt a kormánynál. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban úgy értékelte: Magyarország megnyerte az első csatát, az EB-jelentése pedig a gazdaságpolitika hitelességét jelzi.

Részlegesen feloldják a vagyonzárolást az egyetemeknél

Itthon2011.11.08, 09:01

Az egyetemek ígéretet kaptak a gazdasági minisztériumtól arra, hogy részben feloldják a szerződéskötési és beszerzési stopot. Ugyanakkor felügyelőket is kapnak, akik ellenőrzik a nagy összegű kifizetéseket - írja a keddi Magyar Nemzet.

Népszabadság: Új adó jöhet az eva helyett

Gazdaság2011.11.05, 17:02

Fideszes és KDNP-s politikusok is azt valószínűsítik a Népszabadság információ szerint, hogy új adónem lép az eva helyébe. Az eva kérdésében konfliktus alakult ki a nemzetgazdasági miniszter és a Fidesz-frakció között. A Fidesz frakciója hétfői ülésén fogja kialakítani álláspontját a kérdésben.

Parragh: Rosszul vizsgázott az ország a magyar áruk vásárlásából

Gazdaság2011.11.03, 12:25

Parragh László szerint a jövőben növelni kell a magyar termékek arányát a boltokban, de ez nem lesz könnyű, mert egyelőre az ár döntő tényező a vásárlói döntéseknél.

Matolcsy: Egyelőre nem lesz új devizahiteles mentőcsomag

Gazdaság2011.11.03, 16:33

"Magyarország tilos útra tért az devizahitelezéssel, ennek isszuk most a levét" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetség és a pénzügyi felügyelet elnökével folytatott megbeszélése után. Matolcsy György azt is mondta, nincs "varázsvessző, amellyel ki lehet szabadítani a csapdából a devizahiteleseket", szerinte a bankokkal közösen kell megtalálni a megoldást, ezért a jövőben a kormány nem tesz egyoldalú lépéseket a devizahitelesek megmentésére, és új szakaszt nyit a bankokkal való együttműködésében.

Megkapja kinevezését Matolcsy új adóügyi beosztottja

Archívum2011.11.02, 17:30

Az Államadósság Kezelő Központ eddigi vezetőjét, Pleschinger Gyulát nevezi ki a köztársasági elnök a Nemzetgazdasági Minisztérium új államtitkárának. Schmitt Pál a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsába is két új tagot nevez ki csütörtökön.

A devizahitelesek tizede kéri majd a végtörlesztést Matolcsy szerint

Gazdaság2011.10.28, 11:49

A devizahitelesek 10-15 százaléka él majd a végtörlesztés lehetőségével a kormány számításai szerint, és ez várhatóan 500 és 750 milliárd forintnyi hitelkiváltást jelent - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában. A miniszter megerősítette, hogy ha szükséges, akkor a kormány újabb intézkedéseket hoz a devizahitelesek érdekében.

Százmilliárdba kerülhet a költségvetésnek a gyenge forint

Gazdaság2011.10.28, 15:28

Számít a 268,5 forintnál gyengébb forintárfolyamra is a nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy szerint a 2012-es költségvetésben százmilliárd forintos egyenlegromlást hozhat a háromszáz forintos euró.

Matolcsy: 2013-ban indulhat a devizahiteles vállalkozások megsegítése

Gazdaság2011.10.27, 09:47

Alternatív finanszírozási rendszer kialakításán dolgozik a kormány, amelynek keretében 2012 után a devizacsapdába került vállalkozásoknak is biztosítanák hiteleik forintalapúra váltását - mondta Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjújában. A gazdasági miniszter szerint elképzelhető, hogy a jegybank élni fog a jelzáloglevelek és a vállalati kötvények vásárlásával, az árfolyamgátról pedig úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés megbukott.

"Elszegényedés", "gyarmatosítás" - költségvetési vita percről percre

Gazdaság2011.10.26, 17:52

Szerdán kezdődött a parlamentben az általános vitája a jövő évi költségvetésnek, amelyről maga a kormány is azt mondja, hogy a nemzetközi válsághelyzet miatt vannak kockázatos elemei. A bevezetőt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tartotta, aki szerint a költségvetés hozzájárul Magyarország és az emberek gyarapodásához. A vitában már felszólalt az Állami Számvevőszék elnöke, és sorban jönnek a kormány és az ellenzék képviselői. Kövesse a vitát élő tudósításunkban!

Közösen ötletel a devizahitelekről az NGM és egy civil szervezet

Gazdaság2011.10.24, 17:52

Közös munkacsoportot alapít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Hiteltársulás nevű civil kezdeményezés a bajba jutott devizahiteleseken segítő megoldások kidolgozására - áll a tárca hétfő este kiadott közleményében.

Akár 45 százalékos is lehet a THM-plafon a személyi hiteleknél

Gazdaság2011.10.25, 10:58

A személyi kölcsönök és az áruhitelek kerülhetnek veszélybe, ha bevezetik az egységes, 30 százalékos THM-et. A Bankszövetség szerint ugyan minden szabály jobb a szabályozatlanságnál, 30 százalékos THM esetén a jelenlegi ügyfélkör jelentős része kiszorulna az ügyfelek közül, és kényszerűségből uzsorakölcsönt lesz kénytelen felvenni.

November közepén ellenőrzi a magyar gazdaságot az IMF

Gazdaság2011.10.21, 17:11

A Nemzetközi Valutaalap képviselői a szokásos éves gazdaságpolitikai felülvizsgálatra érkeznek.

NGM: Rosszul számolta a hiányt a jegybank

Archívum2011.10.20, 19:15

A jegybank szerint nem tartható a jövő évi hiánycél, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint viszont csak azért mondja ezt az MNB, mert módszertanában nem vette figyelembe a még el nem fogadott törvények hatását.

Legfeljebb havi ötezer forint lehet a hidegétel-utalvány jövőre

Gazdaság2011.10.20, 10:46

A béren kívüli juttatások átalakításával jövő októbertől az állam határozhatná meg, mely társaságok állíthatják ki a hidegétel-utalványokat, és a nagy nyertes a Posta Paletta lehet, ha a parlament változtatás nélkül hagyja jóvá a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatnak ezt a részét. A javaslat havi ötezer forintban maximálná a munkáltató által adható hidegétel-utalványokat.

Pénzzel nem jár az NGM Ipari Park címre kiírt pályázata

Gazdaság2011.10.18, 18:33

Közvetlen pénzügyi támogatás nem jár a pályázattal, az Ipari Park cím viszont előírás sok támogatás elnyerésénél.

Gyorsabban kell befizetni a durván megemelkedő cégautóadót

Gazdaság2011.10.19, 10:35

Csökken a fuvarozók kedvezménye, szigorodik a cégautóadó befizetése, változnak a vállalkozók járulékalapjának szabályai - derül ki az [origo] birtokába jutott 2012-es adócsomagból, amit pénteken nyújt be a parlamentnek a kormány. A lízingelt autó áfáját a jövőben le lehet vonni.

InfoRádió: A minimálbér-emelés 4-5 százalékát a cégeknek kell állniuk

Gazdaság2011.10.14, 15:27

A minimálbér 92 ezer forintra történő emelését részben a társadalombiztosítási járulékon keresztül kompenzálnák a cégeknek. A törvényjavaslatot "időben el fogják készíteni" a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint.

NGM: 415 milliárd forint többlet kell a hiánycél tartásához

Gazdaság2011.10.07, 18:05

Szeptemberben hiányos volt az államháztartás, azon belül azonban a központi költségvetés többletet tudott felmutatni. A negyedéves hiányadat a vártnál kedvezőbb, ezzel együtt azonban 415 milliárd forint többletre lesz szükség a cél tartására. Az összeget a különadók, a magán-nyugdíjpénztári vagyon és az év végén befolyó adóbevételeknek kell előteremteniük.

Kibővítené az NGM az adónyomozók jogköreit

Gazdaság2011.10.07, 18:21

Az adóhatóság nyomozói bűnüldözési feladataik teljesítése érdekében a jelenleg törvényben foglaltnál szélesebb jogkörrel rendelkeznek majd, ha a parlament megszavazza a gazdasági miniszter által pénteken benyújtott törvénymódosítási javaslatot. Az indoklás szerint erre a rendőrségi törvénnyel való összehangolás miatt van szükség.

Téved az Európai Bizottság az NGM szerint a telekomadó ügyében

Gazdaság2011.10.05, 21:21

Az NGM szerint két okból is téves az Európai Bizottság véleménye a távközlési cégek különadójáról. A kormány kész rá, hogy álláspontját egy esetleges, az Európai Bíróság előtti eljárásban megvédje, az EB azonban még bízik benne, hogy más módon is rendezhető az ügy.

Válság előtti szintre ért a külkereskedelem forgalma

Gazdaság2011.10.03, 11:27

Négymilliárd eurós többlet keletkezett a külkereskedelemben az első hét hónapban, a forgalom pedig meghaladta a válság előtti szintet. A kormányzat további egyenlegjavulást vár.

NGM: 114 intézkedés van tervben a céges papírmunkák egyszerűsítéséért

Gazdaság2011.10.03, 12:10

A tavasszal kilátásba helyezett adminisztráció-csökkentő csomag 114 intézkedést tartalmaz - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A javaslatcsomag egyeztetés alatt van, pedig augusztusban kellett volna életbe lépnie.

Magyar Nemzet: Még nem döntött a kormány a korhatár előtti nyugdíjról

Itthon2011.09.30, 08:18

Az előzetes tervekkel ellentétben nem véglegesítette a kormány a korhatár előtti nyugdíj megváltoztatását célzó törvény tervezetét - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a tervet azért nem fogadták el, mert a gazdasági és a fejlesztési minisztérium nem támogatta a Belügyminisztérium javaslatait.

Kismértékben csökkent a munkanélküliség

Gazdaság2011.09.28, 11:16

A nyár folyamán nagyobb volt az aktívak létszáma Magyarországon, mint egy évvel korábban, csekély mértékben a munkanélküliség is csökkent. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a foglalkoztatottság a versenyszférában emelkedett, a Takarékbank elemzője szerint a növekedés mögött a közmunkaprogramok állnak.

Népszabadság: Kikerülhet a hidegétel-utalvány a cafeteriakörből jövőre

Gazdaság2011.09.24, 12:12

Kikerülhet a béren kívüli juttatások köréből jövőre a hidegétel-utalvány és az internetszolgáltatás is, de lakbértámogatást húszezer forintig adhatnak a munkáltatók a Népszabadság birtokába került tervezet szerint. A kormányzati döntésre váró munkaanyagban a lap szerint az is szerepel, hogy a jelenlegi cégek helyett egy állami cég adhatja majd ki az étkezési utalványokat.

Több csapda is van Matolcsy új adócsomagjában

Gazdaság2011.09.22, 09:23

A mostaninál bonyolultabb adózási rendszert vetít előre a Matolcsy György gazdasági miniszter által múlt pénteken bejelentett és a tárcája által kedden kiadott közleményben szereplő intézkedéscsomag. A kormány által tervezett jelentős minimálbér-emelés komoly terhet jelent majd a cégeknek. Egy tanulmány szerint a legutóbbi ilyen szintű minimálbér-emelés a legkevesebbet keresők állását sodorta veszélybe, és megnehezítette az álláskeresők dolgát is.

Hónapokig magasztalta, mégis pihenteti az egykulcsos adót a kormány

Gazdaság2011.09.21, 21:18

A kormány átmenetileg újra kétkulcsossá teszi a januárban bevezetett egykulcsos szja-rendszert azzal, hogy a havi 202 ezer bruttónál többet keresőknél átmenetileg megtartja a szuperbruttósítást. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta, az egykulcsos szja átláthatóvá és kiszámíthatóvá teszi az ország adórendszerét. Matolcsy György gazdasági miniszter pedig azt mondta, ez versenyképességünk alapja.

Átalakítják a turizmus és a vendéglátás jogi környezetét

Archívum2011.09.21, 15:53

Még az ősszel az Országgyűlés elé kerül a turizmusról szóló új törvény, amely külön fejezetben foglalkozik a vendéglátóipar helyzetével, utóbbi kapcsán új kormányrendeletet is elfogadtak - hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium által a vendéglátás helyzetét javító intézkedésekről szóló szerdai sajtótájékoztatón.

A jól keresőktől szedné be a szegények kieső pénzét a kormány

Gazdaság2011.09.20, 21:50

Az átlagbérnél többet keresőkre új terhet vet ki a kormány, hogy abból kompenzálják az adóváltozások miatt rosszul járó szegényebbeket - közölte kedden kora este a nemzetgazdasági minisztérium. A minimálbért jelentősen, 78 ezer forintról 92 ezer forintra emelné a kormány, ez a vállalkozásoknak jelentene óriási terhet, amelyet a kormány szintén kompenzálni kíván.

Népszabadság: Több ezer államilag finanszírozott helyet veszíthetnek az egyetemek

Itthon2011.09.17, 11:31

Államilag finanszírozott helyeket veszítenének felsőoktatási intézmények a felsőoktatási törvény koncepciójának modellszámítása alapján - írja a Népszabadság a szombati számában. A lap információi szerint létezik egy másik modellszámítás is, amelyet a nemzetgazdasági tárca készített, és az más számokat tartalmaz.

Vizsgálja a kormány, hogyan szűkíthető a végtörlesztők köre

Gazdaság2011.09.16, 11:20

Mérlegeli a kormány, hogy a problémás ügyfeleket és a magas hitelösszeget felvevőket is kizárja azok közül, akik a piacinál kedvezőbb árfolyamon törleszthetik devizahitelüket - tudta meg az [origo]. A kormány eddig is több olyan részletet jelentett be a végtörlesztésből, amely szűkíti azok körét, akik élhetnek a végtörlesztéssel, de információink szerint megbízást kapott a kormányzati apparátus, hogy mérje fel, milyen kritériumokkal szűkíthető tovább a csoport.

Nem csökkentené a kivehető szabadságok számát az NGM az új Munka törvénykönyvében

Gazdaság2011.09.15, 14:34

Megmaradna a védett kor intézménye, nem szigorítanák a szabadságolás rendszerét, az apáknak öt nap fizetett pótszabadság járna - a Nemzetgazdasági Minisztérium ezekben a kérdésekben módosítana az új Munka törvénykönyvének tervezetén, miután egyeztetett a szakszervezetekkel.

A végtörlesztési javaslatról tanácskozik a kormány

Itthon2011.09.14, 07:57

A hétfőn bejelentett adósmentő lépésekről és a jövő évi költségvetésről is tanácskozik szerdai ülésén a kormány.

Magyar Nemzet: Új típusú diákhitelt tervez a kormány

Itthon2011.09.10, 08:38

A mainál drágább, önköltséges képzésben részt vevő hallgatók számára javasol új típusú diákhitelt a Nemzetgazdasági Minisztérium - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a kamatok egy részét az állam átvállalná.

Tele van buktatókkal Matolcsy luxusáfás ötlete

Gazdaság2011.09.09, 11:48

Az EU-ban egyhangú döntés kellene a Matolcsy György által javasolt, luxuscikkekre kivetendő 35 százalékos áfához, és adószakértők szerint legalább két évbe telne meggyőzni az ellenzőit. Annak a tisztázása nem egyszerű, hogy mit is öleljen fel a luxuscikkek köre. Egy drágább külföldi pezsgő luxustermék, de egy olcsóbb magyar már nem? Ha csak a magyar kormány vezetné be a magas áfakulcsot, azzal a külföldre irányuló bevásárlóturizmus kapna lendületet.

NGM: A gázolaj jövedéki adójának emelésével a kedvezmények is nőnek

Gazdaság2011.09.07, 18:55

A gázolaj jövedéki adójának november 1-jei emelése a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint nem érintheti hátrányosan az eddigi kedvezményezett csoportokat, így a kormány döntése értelmében emelkedik a fuvarozók kedvezménye, nő a mezőgazdasági termelők által visszaigényelhető mérték, és fennmarad a vasút és a hajózás teljes adómentessége.

Adószakértők szerint a jövő zenéje a Matolcsy által javasolt luxusáfa

Gazdaság2011.09.07, 21:41

Zara László adószakértő szerint általánosságban biztosan nem lehet szabályozni a kérdést, pontosan meg kellene határozni, mit tekintenek luxusnak, mert ami az egyik tagállamban luxuscikknek számít, nem biztos, hogy egy másikban is annak minősül.

Matolcsy harmincöt százalékos áfát vetne ki a luxuscikkekre

Gazdaság2011.12.06, 17:10

A nemzetgazdasági miniszter szerint a meghatározott luxuscikkekre kivetendő 35 százalékos egységes uniós forgalmi adó nem lenne káros hatással az egységes európai piacra. 

MN: A Matolcsy-féle koncepció több államilag finanszírozott helyet biztosítana a felsőoktatásban

Itthon2011.09.07, 07:25

A Hoffmann Rózsa nevéhez fűződő felsőoktatási koncepcióhoz képest lényegesen kisebb mértékben csökkentené az államilag finanszírozott helyekre felvehető hallgatók számát a Nemzetgazdasági Minisztérium - írja a szerdai Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a műszaki, természettudományos és informatikai hallgatók számát a duplájára emelné, az orvos- és pedagógusképzés keretszámát pedig szinten tartaná a tárca.

Mégsem változtat a szabadságok számán a kormány

Állás 20112011.09.06, 17:34

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi terveivel ellentétben az új Munka törvénykönyvében nem változik a munkavállalók éves rendes szabadsága - a többi között ez derült ki azon az egyeztetésen, amelyet a törvénytervezetről kedden tartott az NGM szakállamtitkára három munkaadói és két munkavállalói szövetség képviselőjével. Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szerepel majd a jogszabályban a munkavállaló korlátlan kártérítési felelőssége, és mégis a munkáltatónak kell majd bizonyítania a rendes felmondás okát.

A KSH szerint lassult a külkereskedelem, a minisztérium elégedett

Gazdaság2011.09.02, 10:28

Az idei első félévben az export és import forintértéke meghaladta a gazdasági válság előtti szintet - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye, amelyet a Központi Statisztikai Hivatalnak a júniusi külkereskedelmi mérlegről szóló jelentése után adtak ki. A hivatal szerint lassult a kivitel és a behozatal növekedése a tavalyi évhez képest.

Az adócsökkentést bírálja Széles Gábor

Gazdaság2011.08.31, 17:23

Nyolc napon belül másodszor kritizálta Széles Gábor nagyvállalkozó a saját lapjának, a Magyar Hírlapnak adott interjújában a kormány gazdasági stratégiáját. Önálló pénzügyminisztérium felállítását és a "helyi gazdaság" támogatását javasolta.

Hetvenöt év felett nem védi a kormány a devizahiteleseket

Gazdaság2011.08.25, 17:07

Az árfolyamrögzítésről szóló jogszabályban az életkori korlát és a törlesztőrészletre vonatkozó 15 százalékos plafon közül az előbbi az erősebb. Hetvenöt éves korig muszáj mindent visszafizetni, ha kell, a törlesztőrészletek lényeges megemelése árán is.

Nem számít a kormány a fogyasztás drámai csökkenésére

Gazdaság2011.08.24, 18:43

Az árfolyamrögzítés lehetőségétől várja a kormány, hogy nem fog csökkeni a magyar háztartások fogyasztásra fordítható jövedelme. A miniszterelnök szóvivője szerint az euróválság csillapodásával jelentős mértékben fog élénkülni Magyarországon a gazdasági szereplők számára fontos belső fogyasztás.

Népszabadság: Mégsem csökken az élelmiszerek áfája

Gazdaság2011.08.23, 13:44

Évente 240 milliárd forintos bevételkiesés érné a költségvetést, ha egy korábbi elképzelés szerint csökkentenék az alapélelmiszerek áfáját.  A Népszabadság egy minisztériumi értékelésre hivatkozva azt írja, hogy a gazdasági tárca napirendjéről egyelőre lekerült a téma.

Milliókért bérel ügyvédeket a kormány a sztrádaszerződések felülvizsgálatára

Itthon2011.08.21, 11:57

Tizenhétmillió forintért köt tanácsadói szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium egy ügyvédi irodával, hogy az képviselje a kormányt a PPP-projektben épített autópályák szerződéseinek felülvizsgálatában. A budapesti irodának az M6-os és M5-ös autópálya szerződéseit kell majd újratárgyalnia, mert azok jelenleg évi közel százmilliárd forinttal terhelik a költségvetést.

Magyar Nemzet: Megszüntetné az önálló szakiskolákat a kormány

Itthon2011.08.16, 11:05

Átalakul a szakképzés rendszere, a több mint hétszáz szakképző iskolát alig ötven intézménybe olvasztaná be a kormány - írja a Magyar Nemzet a birtokába került szakképzési koncepcióból.

Jövő évtől három évre csökken a szakiskolai képzés

Gazdaság2011.08.17, 17:11

Csökkent a kétkezi munka becsülete - többek között ez indokolja a kormány azon terveit, hogy 2012-től jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az oktatás gyakorlati részére, a szakiskolákban pedig három évre rövidül a képzési idő - mondta Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár.

Népszabadság: Kártérítést követelnek az államtól a King's City fejlesztői

Itthon2011.08.15, 10:24

Százmillió dolláros nagyságrendű kártérítést követelhetnek az államtól a King's City fejlesztői, akik választott bírósághoz nyújtottak be kérelmet a jogvita eldöntésére. A magyar állam már korábban beperelte a céget egy magyar bíróságon a koncessziós szerződés alapján.