Nemzetbiztonsági Hivatal

címke rss

Megvezette az NBH az utána szaglászó programot

Itthon2008.09.17, 09:08

Vezetői beosztást kapott az UD Vagyonvédelmi Zrt-nél az a férfi, aki a Nemzetbiztonsági Hivatalból (NBH) próbált meg adatokat lopni - írja a Népszabadság. A napilap szerint az UD Zrt. minden olyan hatóságba megpróbált beépülni, ahonnan fontos információt kaphatott. Az NBH-nál felfedezték a kémkedést, és dezinformálták az utánuk kémkedőket.

Kémszoftvert telepítettek az NBH számítógépére

Itthon2008.09.16, 01:10

Kémprogramot telepítettek nyolc hónapja a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépére, ennek felfedezését követően kezdődött el az a felderítés, amely múlt héten az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetőjének feljelentéséhez vezetett - írta a Népszabadság kedden.

Egy volt NBH-vezetőnél tartottak razziát

Itthon2008.09.12, 11:22

A Nemzetbiztonsági Hivatal egyik volt vezetőjének, Horváth Józsefnek a biztonságtechnikai cégénél tartott házkutatást szerdán a magántitok megsértése miatt nyomozó Nemzeti Nyomozó Iroda -  értesült a Magyar Nemzet. Az NNI azt gyanítja, hogy illetéktelenek feltörték az egyik internetszolgáltató milliók postafiókjának otthont adó rendszerét

Nevet Szilvásy gyanúján a volt NBH-s vezető

Itthon2008.09.12, 12:44

A rendőrség még csak az adatgyűjtésnél tart abban az adatlopás és titoksértés miatt indult ügyben, amely miatt Szilvásy György, a titkosszolgálatokért felelős miniszter péntekre soron kívül összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet. A nyomozók házkutatást tartottak Horváth Józsefnél, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgató-helyettesénél, aki azt állítja, politikai okokból akarnak ráhúzni valamit. A nemzetbiztonsági kabinet pénteken úgy döntött, erősíteni kell a fontos intézmények informatikai védelmét és fel kell gyorsítani ezen a területen a törvényalkotást.

Robbantottak Szilvásy György nyaralójánál

Itthon2008.09.03, 17:00

Támadás érte Szilvásy György titkosszolgálati miniszter Veszprém megyei nyaralóját, az épületet valaki vélhetően megpróbálta felgyújtani vagy felrobbantani szerda hajnalban. Az ingatlan a közelmúltban egyszer már a figyelem középpontjába került, amikor a Magyar Nemzet környéken kutakodó újságírói ellen a Nemzetbiztonsági Hivatal lépett fel.

Továbbra is üzemel a kuruc.info

Itthon2008.08.22, 22:40

Továbbra is elérhető este 22.30 -kor a kuruc.info, amelyet az amerikai Fortress ITX adatközpont szerveréről péntek este kapcsoltak le. Az amerikai adatközpont egy illetékese korábban azt ígérte, hogy a beérkezett panaszok miatt el fogják távolítani a honlapot. Július elején magyar kérésre már egyszer letiltotta szolgáltatója az internetről a radikális honlapot.  Korábban Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter azt jelentette be, hogy mindent megtesznek a magyar nemzetbiztonsági szervek az átmeneti elhallgattatása után ismét működésbe lépő radikális honlap, a kuruc.info ellen.

Vádat emeltek az Egymásért Alapítvány ügyében

Itthon2008.07.18, 17:00

Különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolta meg az ügyészség az Egymásért Alapítvány és a vele kapcsolatban álló cégek vezetőit. A Nemzetbiztonsági Hivatallal is kapcsolatban álló alapítványt a vád szerint arra használták, hogy a jótékonyság álcájával kerüljék meg az adó- és vámfizetési kötelezettséget.

Nyomoznak a BKV-s kémprogramok miatt

Itthon2008.05.30, 15:59

Számítástechnikai rendszer elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a BKV feljelentése alapján. A cég rendszerében öt kémprogramot talált a belső vizsgálat, amit Tarlós István múlt heti, belső levelezésre hivatkozó sajtótájékoztatója után indítottak. Az ügyet a Népszabadság szerint a Nemzetbiztonsági  Hivatal is vizsgálja.

Nemzetbiztonságí védelmet kért egy önkormányzat

Itthon2008.05.30, 20:25

Nemzetbiztonsági védelmet kért és kapott egy önkormányzat a Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH) - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában pénteken.

"Vállalni kell, hogy ki vagyok" - 150 millió egyedi rendszámokra

Itthon2008.05.29, 17:09

150 millió forintot fizettek tavaly azok, akik autójuk rendszámában is szerették volna kiélni kreativitásukat. A jelenleg 336 ezer forintba kerülő egyedi rendszámra a Külügyminisztériumtól a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzaton át az MLSZ-ig különféle szervezetek sem sajnálták a pénzt. A magánszemélyek pedig akár megtévesztő rendszámot is vásárolhatnak maguknak, mondjuk, olyat, amelyik a Nemzetbiztonsági Hivatalra vagy éppen a mentőkre utal.

Fehérgallérosokra figyelt leginkább az NBH

Itthon2008.05.23, 17:56

Növekszik a korrupció, a fehérgallésros bűnözők az uniós források és a nagy beruházások lefölözésére törekednek - állapítja meg a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007-es évkönyve. A szolgálat szerint Magyarországon nincs közvetlen terrorveszély, támogatottság hiányában pedig a szélsőjobboldali szervezetek mozgástere is csökkent. Igaz, utóbbiak emiatt egyre agresszívabbak is lehetnek.

Fittyet hánynak a lusta hivatalok a közadatkeresőre

Itthon2008.05.21, 13:54

Hiába írja elő több éve törvény, hogy működnie kell egy úgynevezett közadatkereső adatbázisnak, az állami intézmények nem küldenek adatokat. Szankció nincs, így olyan állami intézmények sem tartják be a jogszabályokat, mint a Pénzügyminisztérium vagy az Országgyűlés Hivatala. Pedig a közadatkeresőben bárki hasznosan keresgélhetne állásokat, ügyfélfogadási időpontokat vagy akár összehasonlíthatná a vezetők fizetését.

Fenyegető levelek miatt fordul az NBH-hoz az egri MSZP

Itthon2008.03.26, 15:40

Fenyegető leveleket kapott több egri MSZP-s képviselő, ezért a párt helyi szervezete a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz fordul. A névtelen levelekben azzal fenyegették a szocialistákat, hogy ha nem hagynak fel a közéleti tevékenységgel, "likvidálják" őket, és elkobozzák vagyonukat.

Fél éves kiválasztás a Nemzetbiztonsági Hivatalban

Állás 20112008.03.13, 09:32

Évről évre közel ezer jelentkező dönt úgy, hogy megpróbál bekerülni a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz, hogy azután terrorelhárítóként, kémelhárítóként folytassa tovább. A felvettek száma ugyanakkor igen csekély, végül a pályázók 8 százalékának sikerül a bejutás, ráadásul a kiválasztás hat hónapon át tart. A bejutás lépcsőit foglaljuk össze.

Alig keresik az NBH panaszirodáját

Itthon2008.03.06, 16:05

A hazai titkosszolgálat egyik hivatala, a Nemzetbiztonsági Hivatal 18 éve működtet panaszirodát, de nem tolonganak az apró helyiségben. Aki mégis megjelenik, többnyire extrém kívánságokkal áll elő: kiszedetné a fülbevalójából a képzelt lehallgatót, a KGB által állítólag neki ígért pénzt hajtaná be, vagy az ufókat, esetleg a szomszédban lakó kémet távolítaná el a közeléből - közben kevés az érdemi információ. Visszajelzésre alig valaki számíthat. Az [origo] több hetes szervezés után néhány percet a panaszirodában tölthetett.

Bírálja az NBH-t az Egymásért-jelentés tervezete

Itthon2008.01.25, 13:43

A Nemzetbiztonsági Hivatal nem a kellő szakmai alapossággal és körültekintéssel végezte az Egymásért Alapítványhoz kapcsolódó munkáját - ez áll egyebek mellett abban a jelentéstervezetben, amelyet Tóth Károly, a két szervezet kapcsolatát és ennek esetleges nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló országgyűlési bizottság szocialista alelnöke juttatott el pénteken az MTI-nek. Az Egymásért Alapítvány kuratóriumi elnökét sikkasztással és csempészéssel gyanúsítják.

Felfedné a titkokat az Egymásért alapítvány vezetője

Itthon2014.11.17, 23:34

Beszélni szeretne a Egymásért Alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal kapcsolatáról Földesi-Szabó László, ezért felmentést kért a titoktartás alól a főigazgatótól. A nyugalmazott rendőrtiszt korábban azt állította, az alapítvány nem csak karitatív célból működött, de részletekről nem beszélt, mert szerinte azzal államtitkot sértene.

The Economist: Nem gáz Laborc KGB-iskolája

Itthon2008.01.22, 11:33

A The Economist által megkérdezett nyugati tisztviselők szerint nem adott okot aggodalomra, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal új vezetője, Laborc Sándor a KGB egyetemén végezte tanulmányait. A tekintélyes brit lap tudósítója ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy a magyar titkosszolgálatok tevékenységéből nem tűntek el teljesen a régi reflexek.

Kritizálja az NBH-t az ombudsman

Itthon2008.01.21, 17:19

Túllépte hatáskörét a Nemzetbiztonsági Hivatal, amikor a 2006 őszi zavargások kapcsán figyelmeztette a tüntetőket - állítja Szabó Máté ombudsman. A biztos megkérte a kormányfőt, hogy az alá tartozó szervek a jövőben ne adjanak ki jogtalan közleményeket.

Titkolja az NBH-s kapcsolatot az Egymásért alapítvány vezetője

Itthon2008.01.15, 15:09

Ködösített a parlamenti vizsgálóbizottság előtt Földesi-Szabó László arról, milyen együttműködés volt a milliárdos vámcsalással gyanúsított Egymásért alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal közt. A kuratórium elnöke szerint az alapítvány törvényesen működött, az abban szerepet vállalók pedig hazafiak. A bizottság hamarosan megpróbál jelentést készíteni, de a keddi ülés kudarcot vetít előre.

Ingatlanpanamáról is szólnak az újabb olajiratok

Itthon2007.12.30, 19:21

Újabb, korábban titkosított olajügyi dokumentumokat hozott nyilvánosságra a rendőrség. Ezekből is törölték a személyes adatokat, de azért így is találhatók bennük utalások korrupt tisztviselőkre, gyanús ingatlanügyekre és külföldi bűnöző csoportokra.

Bojkottot hirdet Laborc miatt a Fidesz

Itthon2007.12.19, 12:33

A Fidesz és a KDNP szerint sérültek a demokratikus elvek, amikor Gyurcsány Ferenc a nemzetbiztonsági bizottság támogatása nélkül nevezte ki a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját. Az ellenzéki pártok képviselői ezért a jövőben nem kívánnak részt venni a bizottság munkájában, ezentúl a KDNP-s elnök is akadályoztatva lesz.

Laborc Sándor lett az NBH vezetője

Itthon2007.12.17, 23:15

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta a szakminiszter által felterjesztett jelölést, és Laborc Sándort december 17-ével kinevezte a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatói posztjára - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.  Az Egyesült Államok nem foglal állást Laborc Sándornak a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) élére történt kinevezésével kapcsolatban.

Megbukott Laborc a nemzetbiztonsági bizottságban

Itthon2007.11.23, 15:21

A kormány által a Nemzetbiztonsági Hivatal élére jelölt Laborc Sándor elbukott a parlament nemzetbiztonsági bizottságában, miután a fideszes tagok ellene voksoltak, a szabad demokraták pedig tartózkodtak. Laborc kinevezése ellen azért tiltakozott az ellenzék, mert a KGB egyetemén tanult, és ezért aggódnak esetleges orosz kapcsolatai miatt. Szilvásy György titokminiszter ugyanakkor várhatóan kinevezi Laborcot a bizottságban történtek ellenére is.

Magyar Hírlap: kockázatos az új NBH-főigazgató

Itthon2007.11.06, 09:21

Hajdani KGB-s kapcsolatai miatt kockázatosnak tartják a Magyar Hírlap által név nélkül megszólaltatott szakértők, hogy a kormány Laborc Sándort kívánja kinevezni a Nemzetbiztonsági Hivatal élére. A dandártábornokot korábban Kövér László is támadta, mert a volt titokminiszter szerint Laborcot nyomós okkal küldték el 2000-ben a hírszerzéstől.

Szélsőséges akciókra számít 23-án a rendőrség

Itthon2007.10.17, 06:53

Az október 23-i ünnep megzavarására készülnek szélsőséges csoportok a rendőrség és az NBH vezetői szerint. A várható eseményekről a nemzetbiztonsági kabinet keddi ülésén esett szó. Az országos rendőrfőkapitány és a Nemzetbiztonsági Hivatal megbízott főigazgatója közölte, látványos akciókat terveznek a rendzavarók.

Nem hallgatták le Szilvásy fenyegetőzését

Itthon2007.10.03, 16:23

Nem rögzítették Szilvásy György és Topolánszky Ákos telefonbeszélgetését a titkosszolgálatok, hiszen erre nem is volt törvényi felhatalmazásuk - állította név nélkül egy nemzetbiztonsági illetékes. Egy rádióműsorban maga Topolánszky célozgatott arra, hogy akár fel is vehették, amikor Szilvásy György telefonon felszólította, vonja vissza nyilatkozatát az állami pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekről. A Fidesz szerint minden minisztériumi hívást felvesznek, ezért utána kell járni, pontosan mi hangzott el.

Vesztegetésről is szólnak az olajiratok

Itthon2007.10.02, 18:09

A Nemzetbiztonsági Hivatal elvégezte a szolgálatoknál lévő olajügyi iratok minősítésének átvizsgálását, és számos dokumentumot nyilvánosságra hozott internetes oldalán - közölte Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. A dokumentumokból - amelyek között van olyan, amelyet eredetileg 2078-ig titkosítottak - az derül ki, hogy az NBH részletes információkkal rendelkezett az olajbűnözésről.

Kilenc lépcsőben lehet bejutni a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz

Állás 20112007.09.21, 08:42

A szervezethez minden évben kétszer annyian jelentkeznek, mint ahányan státuszban vannak.  Az ezernél is több munkavállalót foglalkoztató hivatal fiatal és diplomás, magas általános műveltségű, intelligens jelentkezőket vár. A pályázás nem sétagalopp: a jelentkezőknek kilenc fokozatú felvételi eljárásban kell rátermettségüket bizonyítaniuk. A dolgozók átlagos IQ-ja 128 - írja a Privátbankár.

Szilvásy: Nincs szó tisztogatásról az NBH-nál

Itthon2007.09.03, 19:51

Felére csökkent a főosztályok száma a Nemzetbiztonsági Hivatalban, az összevonások azonban nem jártak létszámleépítéssel - közölte Szilvásy György. A tárca nélküli miniszter tagadta, hogy elküldték volna a vezetők többségét.

Szilvásy: A rendőrségnek még idő kell az olajügyi papírokra

Itthon2007.09.03, 20:19

A rendőrségnek még idő kell az olajügyek anyagainak átvizsgálására, de a Vám- és Pénzügyőrség, a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata már elkészült a dokumentumok áttekintésével és annak felmérésével, hogy ezekből mit lehet nyilvánosságra hozni - mondta Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter az olajügyekben keletkezett iratokat vizsgáló munkacsoport hétfői ülése után. További tájékoztatást keddre ígért a miniszter.

Átszervezés folyik az NBH-nál

Itthon2007.09.01, 15:09

Harmadával csökent a szervezeti egységek száma, és több tucat eddigi vezetőt mentettek fel pozíciójából a Nemzetbiztonsági Hivatalban - írja a Magyar Nemzet.

Az NBH is vizsgálja a titkos irat ellopását

Itthon2007.08.15, 08:05

A rendőrségen kívül - törvényben előírt kötelezettségének megfelelően - a Nemzetbiztonsági Hivatal is vizsgálódik a Nemzeti Nyomozó Irodából ellopott irat ügyében - írja a Népszabadság.

Szabadlábra kerültek az Egymásért-ügy gyanúsítottjai

Itthon2007.08.08, 14:45

Megszüntette a Budai Központi Kerületi Bíróság az Egymásért-ügy öt gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.  A hét embert 1,2 milliárdos áfacsalással gyanúsítják. Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány azzal vált ismertté, hogy kuratóriumában volt és jelenleg is aktív titkosszolgálati tisztek is helyet foglaltak.

Az Egymásért-ügy kimenetele aggasztotta az NBH-t

Itthon2007.07.24, 10:18

A Nemzetbiztonsági Hivatal nem próbálta befolyásolni az Egymásért Egy-másért Alapítvány ügyében folytatott nyomozást - állították a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a vám és pénzügyőrség vezetői. A most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvből azonban kiderül, Galambos Lajos, a hivatal volt főigazgatója többször is élénken érdeklődött az nyomozásról és arról, hogy pozitívan értékelné-e a bíróság, ha megtérülne az okozott kár.

Milliárdokat követel két minisztériumtól Rogán

Itthon2007.07.05, 16:47

Több mint 23 milliárd forintot követel a honvédelmi és az egészségügyi tárcától engedély nélküli közterület-használatért és parkolási díjért az V. kerületi önkormányzat. Rogán Antal polgármester korábban fél év türelmi időt adott a két minisztériumnak, ez járt le most. A honvédelmi tárca közölte: csak saját parkolókat használnak.

A kormány is sokallja az államtitkokat

Itthon2007.06.27, 18:50

Enyhítene az államtitkok szigorán a kormány, de még nincs konkrét elképzelése arról, hogyan. A titokgazdák előbb átnyálazzák azt a nyolcvanezer oldalt, amit az olajügyekben nyilvánítottak bizalmassá a különböző szervek. A jogvédők szerint a jelenlegi rendszer szellemiségével van a baj, hiszen még az is titkos lehet, hogy mi nem az.

Szilvásy öccse örül az NBH-s vizsgálatnak

Itthon2007.05.30, 16:27

A titkosszolgálatokat felügyelő Szilvásy György kancelláriaminiszter testvére úgy véli, neki akarnak keresztbe tenni a milliárdos csempészettel összefüggésbe hozott Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügyében. Az [origo] által megkérdezett, nemzetbiztonsági ügyekben jártas politikusok szerint ugyanakkor a miniszter két testvérét valószínűleg védelmi okokból hálózhatta be az alapítvány. Eközben tisztázatlan okokból távozott a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik műveleti igazgatója.

Még vizsgálják az NBH és az Egymásért Alapítvány kapcsolatát

Itthon2007.05.25, 08:34

A belső vizsgálat még nem tisztázta, hogy pontosan milyen kapcsolat volt a titkosszolgálat és az 1,2 milliárd forintos csalással és csempészettel gyanúsított Egymásért Egy-másért Alapítvány között - olvasható a Népszabadságban. Az is kérdéses egyelőre, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai esetleg megpróbálták-e lassítani az alapítvány elleni nyomozást. A lap szerint önálló nyomozócsoportot hoztak létre az ügy kivizsgálására.

Visszatámad az Egymásért alapítvány

Itthon2007.05.25, 16:01

Feljelentések sorozatával próbálja védeni magát a milliárdos csempészettel összefüggésbe hozott Egymásért Egy-Másért Alapítvány, amelynek képviselője szerint valójában jogértelmezési vitában állnak a vámhatósággal. Simon Ibolya ideiglenes kuratóriumi elnök egyben tagadta, hogy bármiféle kapcsolat lenne a szervezet és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) között, miközben elismerte, hogy neki jelenleg is élő megbízási szerződése van az NBH-val.

Távozik a titkosszolgálat főnöke is

Itthon2007.05.21, 17:00

Távozik a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Galambos Lajos. Az okokat nem közölték, de az NBH az utóbbi hónapokban több ügy miatt is magyarázkodásra kényszerült. A napokban több más rendvédelmi vezető is távozott.

Bánják a közös fotót Mehmet Károly hazahozójával

Itthon2007.04.19, 09:21

Ügyvédei szerint ártatlan az előzetesbe került Földesi-Szabó László, a rendészeti minszter pedig tagadja, hogy jó kapcsolatban állt volna a Mehmet Károly hazahozatalával híressé vált, majd pár napja milliárdos csempészettel meggyanúsított exrendőrrel. A férfi közös fotókon szerepelt más vezetőkkel is, ami utóbb magyarázkodásra kényszerítette az ORFK-t is. Az alapítvány több kuratóriumi tagja például személyesen kötődik a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz. Az állítólag csempészett áruk a legtöbb áruházláncba eljutottak, köztük a Tescóba is, amely vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Az NBH engedte az alapítványi kapcsolatot

Itthon2007.04.19, 19:17

A Nemzetbiztonsági Hivatal engedélyével lett a milliárdos csempészettel gyanúsított Földesi-Szabó László által vezetett alapítvány kuratóriumának tagja Gyarmati György, aki jelenleg is az NBH alkalmazottja. Sőt, az engedély kiadása előtt a titkosszolgálat "rutinszerűen" meg is vizsgálta a Mehmet Károly hazahozatalával elhíresült Egymásért Egy-Másért Alalpítványt. Az ügyben szerdán újabb vámügyintézőt vettek őrizetbe.

Fegyelmi az újságírót faggató titkosszolgák ellen

Itthon2007.04.04, 18:13

A szakmai szabályokat megsértve, de törvényesen jártak el a nemzetbiztonság munkatársai, amikor kikérdezték azokat az újságírókat, akik Szilvásy György kancelláriaminiszter épülő házáról gyűjtöttek adatokat - ezt állapította meg az a vizsgálat, amelyet maga az érintett, Szilvásy kezdeményezett. A Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai ellen fegyelmi indul.

Kifinomult trükkökről ír az NBH évkönyve

Itthon2007.03.30, 06:56

Folyamatosan bővül a hazai kábítószerpiac - derül ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) elmúlt évi tevékenységét értékelő, az interneten nyilvánosságra hozott évkönyvből. A dokumentum azt is tartalmazza, hogy az elmúlt időszakban ugrásszerűen megnőtt az olyan afrikai országokból érkezők száma, akik - magyarországi tartózkodásuk legalizálása érdekében - "névházasságot" kötöttek. Az évkönyv mindkét területen kifinomult módszereket ismertet.

Szilvásy vizsgáltatja az újságíró kifaggatását

Itthon2007.03.26, 17:32

Vizsgálatot kezdeményezett a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) Szilvásy György kancelláriaminiszter a titkosszolgálatok által meghallgatott újságíró ügyében. A Magyar Nemzet munkatársai két hónappal ezelőtt kérdezősködtek a Lesencefalun épülő ház körül, majd múlt pénteken egyiküknél megjelentek az NBH emberei. A titkosszolgálat többek között arra hivatkozott, hogy álújságírók bűncselekményeket akartak elkövetni a településen, a polgármester azonban nem hallott ilyesmiről.

Meglepték a huligánok a titkosszolgálatot

Itthon2007.03.26, 15:39

A legnagyobb terjedelemben az őszi tüntetésekkel és a szélsőséges csoportokkal foglalkozik a Nemzetbiztonsági Hivatal 2006-os tevékenységét összefoglaló évkönyv, amelyből egyértelműen kiderül, hogy tavaly sok minden váratlanul érte a szolgálatot. A jelentés a történtekért főként a futballhuligánokat és a radikális csoportokat okolja, akik a feszült, kormányellenes hangulatot kihasználva próbáltak megerősödni.

NBH-s zaklatásra panaszkodik a Magyar Nemzet

Itthon2007.03.24, 13:11

A Magyar Nemzetben szombaton megjelent információ szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai zaklatták a lap újságíróját, miután Szilvásy György kancelláriaminiszter építkezésénél járt. Az NBH cáfolja a zaklatást.

Vasgolyókat is gyűjtöttek március 15-re

Itthon2007.03.09, 14:36

A rendőrség képes biztosítani a békés március 15-ét, ha politikai pártok nem táogatják őket - ígérte a kancelláriaminiszter. A Nemzetbiztonsági Hivatal információi szerint legfeljebb száz-kétszáz radikálisnak lehet fegyvere. Ezenkívül különleges szögeket gyűjtenek a lovas rendőrök ellen, és füstpatronok bevetését is tervezik - erről szól a legfrissebb, a zavargások előkészületeiről szóló kormánydokumentum. Nemrég csúzlikat, vasgolyókat, számszeríjat foglaltak le.

A fenyegetőzők vezették a rendőröket a fegyverekhez

Itthon2007.03.07, 13:07

A rendőrség megerősítette, hogy eljárás indult több személy ellen lőfegyverrel visszaélés miatt, miután vidéki házkutatások során fegyvereket, köztük számszeríjat találtak. A rendőrség a nemrég videón fenyegetőző két férfi vallomása alapján jutott el hozzájuk. Az értesülét, miszerint ezekkel a fegyverekkel rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én, a rendőrség nem erősítette meg, de nem is cáfolta.