Nemzetbiztonsági Hivatal

címke rss

Megvezette az NBH az utána szaglászó programot

Archívum2008.09.17, 09:08

Vezetői beosztást kapott az UD Vagyonvédelmi Zrt-nél az a férfi, aki a Nemzetbiztonsági Hivatalból (NBH) próbált meg adatokat lopni - írja a Népszabadság. A napilap szerint az UD Zrt. minden olyan hatóságba megpróbált beépülni, ahonnan fontos információt kaphatott. Az NBH-nál felfedezték a kémkedést, és dezinformálták az utánuk kémkedőket.

Kémszoftvert telepítettek az NBH számítógépére

Archívum2008.09.16, 01:10

Kémprogramot telepítettek nyolc hónapja a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépére, ennek felfedezését követően kezdődött el az a felderítés, amely múlt héten az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetőjének feljelentéséhez vezetett - írta a Népszabadság kedden.

Egy volt NBH-vezetőnél tartottak razziát

Archívum2008.09.12, 11:22

A Nemzetbiztonsági Hivatal egyik volt vezetőjének, Horváth Józsefnek a biztonságtechnikai cégénél tartott házkutatást szerdán a magántitok megsértése miatt nyomozó Nemzeti Nyomozó Iroda -  értesült a Magyar Nemzet. Az NNI azt gyanítja, hogy illetéktelenek feltörték az egyik internetszolgáltató milliók postafiókjának otthont adó rendszerét

Nevet Szilvásy gyanúján a volt NBH-s vezető

Archívum2008.09.12, 12:44

A rendőrség még csak az adatgyűjtésnél tart abban az adatlopás és titoksértés miatt indult ügyben, amely miatt Szilvásy György, a titkosszolgálatokért felelős miniszter péntekre soron kívül összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet. A nyomozók házkutatást tartottak Horváth Józsefnél, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgató-helyettesénél, aki azt állítja, politikai okokból akarnak ráhúzni valamit. A nemzetbiztonsági kabinet pénteken úgy döntött, erősíteni kell a fontos intézmények informatikai védelmét és fel kell gyorsítani ezen a területen a törvényalkotást.

Robbantottak Szilvásy György nyaralójánál

Archívum2008.09.03, 17:00

Támadás érte Szilvásy György titkosszolgálati miniszter Veszprém megyei nyaralóját, az épületet valaki vélhetően megpróbálta felgyújtani vagy felrobbantani szerda hajnalban. Az ingatlan a közelmúltban egyszer már a figyelem középpontjába került, amikor a Magyar Nemzet környéken kutakodó újságírói ellen a Nemzetbiztonsági Hivatal lépett fel.

Továbbra is üzemel a kuruc.info

Archívum2008.08.22, 22:40

Továbbra is elérhető este 22.30 -kor a kuruc.info, amelyet az amerikai Fortress ITX adatközpont szerveréről péntek este kapcsoltak le. Az amerikai adatközpont egy illetékese korábban azt ígérte, hogy a beérkezett panaszok miatt el fogják távolítani a honlapot. Július elején magyar kérésre már egyszer letiltotta szolgáltatója az internetről a radikális honlapot.  Korábban Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter azt jelentette be, hogy mindent megtesznek a magyar nemzetbiztonsági szervek az átmeneti elhallgattatása után ismét működésbe lépő radikális honlap, a kuruc.info ellen.

Vádat emeltek az Egymásért Alapítvány ügyében

Archívum2008.07.18, 17:00

Különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolta meg az ügyészség az Egymásért Alapítvány és a vele kapcsolatban álló cégek vezetőit. A Nemzetbiztonsági Hivatallal is kapcsolatban álló alapítványt a vád szerint arra használták, hogy a jótékonyság álcájával kerüljék meg az adó- és vámfizetési kötelezettséget.

Nyomoznak a BKV-s kémprogramok miatt

Archívum2008.05.30, 15:59

Számítástechnikai rendszer elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a BKV feljelentése alapján. A cég rendszerében öt kémprogramot talált a belső vizsgálat, amit Tarlós István múlt heti, belső levelezésre hivatkozó sajtótájékoztatója után indítottak. Az ügyet a Népszabadság szerint a Nemzetbiztonsági  Hivatal is vizsgálja.

Nemzetbiztonságí védelmet kért egy önkormányzat

Archívum2008.05.30, 20:25

Nemzetbiztonsági védelmet kért és kapott egy önkormányzat a Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH) - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában pénteken.

"Vállalni kell, hogy ki vagyok" - 150 millió egyedi rendszámokra

Archívum2008.05.29, 17:09

150 millió forintot fizettek tavaly azok, akik autójuk rendszámában is szerették volna kiélni kreativitásukat. A jelenleg 336 ezer forintba kerülő egyedi rendszámra a Külügyminisztériumtól a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzaton át az MLSZ-ig különféle szervezetek sem sajnálták a pénzt. A magánszemélyek pedig akár megtévesztő rendszámot is vásárolhatnak maguknak, mondjuk, olyat, amelyik a Nemzetbiztonsági Hivatalra vagy éppen a mentőkre utal.

Fehérgallérosokra figyelt leginkább az NBH

Archívum2008.05.23, 17:56

Növekszik a korrupció, a fehérgallésros bűnözők az uniós források és a nagy beruházások lefölözésére törekednek - állapítja meg a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007-es évkönyve. A szolgálat szerint Magyarországon nincs közvetlen terrorveszély, támogatottság hiányában pedig a szélsőjobboldali szervezetek mozgástere is csökkent. Igaz, utóbbiak emiatt egyre agresszívabbak is lehetnek.

Fittyet hánynak a lusta hivatalok a közadatkeresőre

Archívum2008.05.21, 13:54

Hiába írja elő több éve törvény, hogy működnie kell egy úgynevezett közadatkereső adatbázisnak, az állami intézmények nem küldenek adatokat. Szankció nincs, így olyan állami intézmények sem tartják be a jogszabályokat, mint a Pénzügyminisztérium vagy az Országgyűlés Hivatala. Pedig a közadatkeresőben bárki hasznosan keresgélhetne állásokat, ügyfélfogadási időpontokat vagy akár összehasonlíthatná a vezetők fizetését.

Fenyegető levelek miatt fordul az NBH-hoz az egri MSZP

Archívum2008.03.26, 15:40

Fenyegető leveleket kapott több egri MSZP-s képviselő, ezért a párt helyi szervezete a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz fordul. A névtelen levelekben azzal fenyegették a szocialistákat, hogy ha nem hagynak fel a közéleti tevékenységgel, "likvidálják" őket, és elkobozzák vagyonukat.

Fél éves kiválasztás a Nemzetbiztonsági Hivatalban

Archívum2008.03.13, 09:32

Évről évre közel ezer jelentkező dönt úgy, hogy megpróbál bekerülni a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz, hogy azután terrorelhárítóként, kémelhárítóként folytassa tovább. A felvettek száma ugyanakkor igen csekély, végül a pályázók 8 százalékának sikerül a bejutás, ráadásul a kiválasztás hat hónapon át tart. A bejutás lépcsőit foglaljuk össze.

Alig keresik az NBH panaszirodáját

Archívum2008.03.06, 16:05

A hazai titkosszolgálat egyik hivatala, a Nemzetbiztonsági Hivatal 18 éve működtet panaszirodát, de nem tolonganak az apró helyiségben. Aki mégis megjelenik, többnyire extrém kívánságokkal áll elő: kiszedetné a fülbevalójából a képzelt lehallgatót, a KGB által állítólag neki ígért pénzt hajtaná be, vagy az ufókat, esetleg a szomszédban lakó kémet távolítaná el a közeléből - közben kevés az érdemi információ. Visszajelzésre alig valaki számíthat. Az [origo] több hetes szervezés után néhány percet a panaszirodában tölthetett.

Bírálja az NBH-t az Egymásért-jelentés tervezete

Archívum2008.01.25, 13:43

A Nemzetbiztonsági Hivatal nem a kellő szakmai alapossággal és körültekintéssel végezte az Egymásért Alapítványhoz kapcsolódó munkáját - ez áll egyebek mellett abban a jelentéstervezetben, amelyet Tóth Károly, a két szervezet kapcsolatát és ennek esetleges nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló országgyűlési bizottság szocialista alelnöke juttatott el pénteken az MTI-nek. Az Egymásért Alapítvány kuratóriumi elnökét sikkasztással és csempészéssel gyanúsítják.

Felfedné a titkokat az Egymásért alapítvány vezetője

Archívum2014.11.17, 23:34

Beszélni szeretne a Egymásért Alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal kapcsolatáról Földesi-Szabó László, ezért felmentést kért a titoktartás alól a főigazgatótól. A nyugalmazott rendőrtiszt korábban azt állította, az alapítvány nem csak karitatív célból működött, de részletekről nem beszélt, mert szerinte azzal államtitkot sértene.

The Economist: Nem gáz Laborc KGB-iskolája

Archívum2008.01.22, 11:33

A The Economist által megkérdezett nyugati tisztviselők szerint nem adott okot aggodalomra, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal új vezetője, Laborc Sándor a KGB egyetemén végezte tanulmányait. A tekintélyes brit lap tudósítója ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy a magyar titkosszolgálatok tevékenységéből nem tűntek el teljesen a régi reflexek.

Kritizálja az NBH-t az ombudsman

Archívum2008.01.21, 17:19

Túllépte hatáskörét a Nemzetbiztonsági Hivatal, amikor a 2006 őszi zavargások kapcsán figyelmeztette a tüntetőket - állítja Szabó Máté ombudsman. A biztos megkérte a kormányfőt, hogy az alá tartozó szervek a jövőben ne adjanak ki jogtalan közleményeket.

Titkolja az NBH-s kapcsolatot az Egymásért alapítvány vezetője

Archívum2008.01.15, 15:09

Ködösített a parlamenti vizsgálóbizottság előtt Földesi-Szabó László arról, milyen együttműködés volt a milliárdos vámcsalással gyanúsított Egymásért alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal közt. A kuratórium elnöke szerint az alapítvány törvényesen működött, az abban szerepet vállalók pedig hazafiak. A bizottság hamarosan megpróbál jelentést készíteni, de a keddi ülés kudarcot vetít előre.

Ingatlanpanamáról is szólnak az újabb olajiratok

Archívum2007.12.30, 19:21

Újabb, korábban titkosított olajügyi dokumentumokat hozott nyilvánosságra a rendőrség. Ezekből is törölték a személyes adatokat, de azért így is találhatók bennük utalások korrupt tisztviselőkre, gyanús ingatlanügyekre és külföldi bűnöző csoportokra.

Bojkottot hirdet Laborc miatt a Fidesz

Archívum2007.12.19, 12:33

A Fidesz és a KDNP szerint sérültek a demokratikus elvek, amikor Gyurcsány Ferenc a nemzetbiztonsági bizottság támogatása nélkül nevezte ki a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját. Az ellenzéki pártok képviselői ezért a jövőben nem kívánnak részt venni a bizottság munkájában, ezentúl a KDNP-s elnök is akadályoztatva lesz.

Laborc Sándor lett az NBH vezetője

Archívum2007.12.17, 23:15

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta a szakminiszter által felterjesztett jelölést, és Laborc Sándort december 17-ével kinevezte a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatói posztjára - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.  Az Egyesült Államok nem foglal állást Laborc Sándornak a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) élére történt kinevezésével kapcsolatban.

Megbukott Laborc a nemzetbiztonsági bizottságban

Archívum2007.11.23, 15:21

A kormány által a Nemzetbiztonsági Hivatal élére jelölt Laborc Sándor elbukott a parlament nemzetbiztonsági bizottságában, miután a fideszes tagok ellene voksoltak, a szabad demokraták pedig tartózkodtak. Laborc kinevezése ellen azért tiltakozott az ellenzék, mert a KGB egyetemén tanult, és ezért aggódnak esetleges orosz kapcsolatai miatt. Szilvásy György titokminiszter ugyanakkor várhatóan kinevezi Laborcot a bizottságban történtek ellenére is.

Magyar Hírlap: kockázatos az új NBH-főigazgató

Archívum2007.11.06, 09:21

Hajdani KGB-s kapcsolatai miatt kockázatosnak tartják a Magyar Hírlap által név nélkül megszólaltatott szakértők, hogy a kormány Laborc Sándort kívánja kinevezni a Nemzetbiztonsági Hivatal élére. A dandártábornokot korábban Kövér László is támadta, mert a volt titokminiszter szerint Laborcot nyomós okkal küldték el 2000-ben a hírszerzéstől.

Szélsőséges akciókra számít 23-án a rendőrség

Archívum2007.10.17, 06:53

Az október 23-i ünnep megzavarására készülnek szélsőséges csoportok a rendőrség és az NBH vezetői szerint. A várható eseményekről a nemzetbiztonsági kabinet keddi ülésén esett szó. Az országos rendőrfőkapitány és a Nemzetbiztonsági Hivatal megbízott főigazgatója közölte, látványos akciókat terveznek a rendzavarók.

Nem hallgatták le Szilvásy fenyegetőzését

Archívum2007.10.03, 16:23

Nem rögzítették Szilvásy György és Topolánszky Ákos telefonbeszélgetését a titkosszolgálatok, hiszen erre nem is volt törvényi felhatalmazásuk - állította név nélkül egy nemzetbiztonsági illetékes. Egy rádióműsorban maga Topolánszky célozgatott arra, hogy akár fel is vehették, amikor Szilvásy György telefonon felszólította, vonja vissza nyilatkozatát az állami pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekről. A Fidesz szerint minden minisztériumi hívást felvesznek, ezért utána kell járni, pontosan mi hangzott el.

Vesztegetésről is szólnak az olajiratok

Archívum2007.10.02, 18:09

A Nemzetbiztonsági Hivatal elvégezte a szolgálatoknál lévő olajügyi iratok minősítésének átvizsgálását, és számos dokumentumot nyilvánosságra hozott internetes oldalán - közölte Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. A dokumentumokból - amelyek között van olyan, amelyet eredetileg 2078-ig titkosítottak - az derül ki, hogy az NBH részletes információkkal rendelkezett az olajbűnözésről.

Kilenc lépcsőben lehet bejutni a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz

Archívum2007.09.21, 08:42

A szervezethez minden évben kétszer annyian jelentkeznek, mint ahányan státuszban vannak.  Az ezernél is több munkavállalót foglalkoztató hivatal fiatal és diplomás, magas általános műveltségű, intelligens jelentkezőket vár. A pályázás nem sétagalopp: a jelentkezőknek kilenc fokozatú felvételi eljárásban kell rátermettségüket bizonyítaniuk. A dolgozók átlagos IQ-ja 128 - írja a Privátbankár.

Szilvásy: Nincs szó tisztogatásról az NBH-nál

Archívum2007.09.03, 19:51

Felére csökkent a főosztályok száma a Nemzetbiztonsági Hivatalban, az összevonások azonban nem jártak létszámleépítéssel - közölte Szilvásy György. A tárca nélküli miniszter tagadta, hogy elküldték volna a vezetők többségét.

Szilvásy: A rendőrségnek még idő kell az olajügyi papírokra

Archívum2007.09.03, 20:19

A rendőrségnek még idő kell az olajügyek anyagainak átvizsgálására, de a Vám- és Pénzügyőrség, a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata már elkészült a dokumentumok áttekintésével és annak felmérésével, hogy ezekből mit lehet nyilvánosságra hozni - mondta Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter az olajügyekben keletkezett iratokat vizsgáló munkacsoport hétfői ülése után. További tájékoztatást keddre ígért a miniszter.

Átszervezés folyik az NBH-nál

Archívum2007.09.01, 15:09

Harmadával csökent a szervezeti egységek száma, és több tucat eddigi vezetőt mentettek fel pozíciójából a Nemzetbiztonsági Hivatalban - írja a Magyar Nemzet.

Az NBH is vizsgálja a titkos irat ellopását

Archívum2007.08.15, 08:05

A rendőrségen kívül - törvényben előírt kötelezettségének megfelelően - a Nemzetbiztonsági Hivatal is vizsgálódik a Nemzeti Nyomozó Irodából ellopott irat ügyében - írja a Népszabadság.

Szabadlábra kerültek az Egymásért-ügy gyanúsítottjai

Archívum2007.08.08, 14:45

Megszüntette a Budai Központi Kerületi Bíróság az Egymásért-ügy öt gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.  A hét embert 1,2 milliárdos áfacsalással gyanúsítják. Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány azzal vált ismertté, hogy kuratóriumában volt és jelenleg is aktív titkosszolgálati tisztek is helyet foglaltak.

Az Egymásért-ügy kimenetele aggasztotta az NBH-t

Archívum2007.07.24, 10:18

A Nemzetbiztonsági Hivatal nem próbálta befolyásolni az Egymásért Egy-másért Alapítvány ügyében folytatott nyomozást - állították a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a vám és pénzügyőrség vezetői. A most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvből azonban kiderül, Galambos Lajos, a hivatal volt főigazgatója többször is élénken érdeklődött az nyomozásról és arról, hogy pozitívan értékelné-e a bíróság, ha megtérülne az okozott kár.

Milliárdokat követel két minisztériumtól Rogán

Archívum2007.07.05, 16:47

Több mint 23 milliárd forintot követel a honvédelmi és az egészségügyi tárcától engedély nélküli közterület-használatért és parkolási díjért az V. kerületi önkormányzat. Rogán Antal polgármester korábban fél év türelmi időt adott a két minisztériumnak, ez járt le most. A honvédelmi tárca közölte: csak saját parkolókat használnak.

A kormány is sokallja az államtitkokat

Archívum2007.06.27, 18:50

Enyhítene az államtitkok szigorán a kormány, de még nincs konkrét elképzelése arról, hogyan. A titokgazdák előbb átnyálazzák azt a nyolcvanezer oldalt, amit az olajügyekben nyilvánítottak bizalmassá a különböző szervek. A jogvédők szerint a jelenlegi rendszer szellemiségével van a baj, hiszen még az is titkos lehet, hogy mi nem az.

Szilvásy öccse örül az NBH-s vizsgálatnak

Archívum2007.05.30, 16:27

A titkosszolgálatokat felügyelő Szilvásy György kancelláriaminiszter testvére úgy véli, neki akarnak keresztbe tenni a milliárdos csempészettel összefüggésbe hozott Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügyében. Az [origo] által megkérdezett, nemzetbiztonsági ügyekben jártas politikusok szerint ugyanakkor a miniszter két testvérét valószínűleg védelmi okokból hálózhatta be az alapítvány. Eközben tisztázatlan okokból távozott a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik műveleti igazgatója.

Még vizsgálják az NBH és az Egymásért Alapítvány kapcsolatát

Archívum2007.05.25, 08:34

A belső vizsgálat még nem tisztázta, hogy pontosan milyen kapcsolat volt a titkosszolgálat és az 1,2 milliárd forintos csalással és csempészettel gyanúsított Egymásért Egy-másért Alapítvány között - olvasható a Népszabadságban. Az is kérdéses egyelőre, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai esetleg megpróbálták-e lassítani az alapítvány elleni nyomozást. A lap szerint önálló nyomozócsoportot hoztak létre az ügy kivizsgálására.

Visszatámad az Egymásért alapítvány

Archívum2007.05.25, 16:01

Feljelentések sorozatával próbálja védeni magát a milliárdos csempészettel összefüggésbe hozott Egymásért Egy-Másért Alapítvány, amelynek képviselője szerint valójában jogértelmezési vitában állnak a vámhatósággal. Simon Ibolya ideiglenes kuratóriumi elnök egyben tagadta, hogy bármiféle kapcsolat lenne a szervezet és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) között, miközben elismerte, hogy neki jelenleg is élő megbízási szerződése van az NBH-val.

Távozik a titkosszolgálat főnöke is

Archívum2007.05.21, 17:00

Távozik a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Galambos Lajos. Az okokat nem közölték, de az NBH az utóbbi hónapokban több ügy miatt is magyarázkodásra kényszerült. A napokban több más rendvédelmi vezető is távozott.

Bánják a közös fotót Mehmet Károly hazahozójával

Archívum2007.04.19, 09:21

Ügyvédei szerint ártatlan az előzetesbe került Földesi-Szabó László, a rendészeti minszter pedig tagadja, hogy jó kapcsolatban állt volna a Mehmet Károly hazahozatalával híressé vált, majd pár napja milliárdos csempészettel meggyanúsított exrendőrrel. A férfi közös fotókon szerepelt más vezetőkkel is, ami utóbb magyarázkodásra kényszerítette az ORFK-t is. Az alapítvány több kuratóriumi tagja például személyesen kötődik a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz. Az állítólag csempészett áruk a legtöbb áruházláncba eljutottak, köztük a Tescóba is, amely vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Az NBH engedte az alapítványi kapcsolatot

Archívum2007.04.19, 19:17

A Nemzetbiztonsági Hivatal engedélyével lett a milliárdos csempészettel gyanúsított Földesi-Szabó László által vezetett alapítvány kuratóriumának tagja Gyarmati György, aki jelenleg is az NBH alkalmazottja. Sőt, az engedély kiadása előtt a titkosszolgálat "rutinszerűen" meg is vizsgálta a Mehmet Károly hazahozatalával elhíresült Egymásért Egy-Másért Alalpítványt. Az ügyben szerdán újabb vámügyintézőt vettek őrizetbe.

Fegyelmi az újságírót faggató titkosszolgák ellen

Archívum2007.04.04, 18:13

A szakmai szabályokat megsértve, de törvényesen jártak el a nemzetbiztonság munkatársai, amikor kikérdezték azokat az újságírókat, akik Szilvásy György kancelláriaminiszter épülő házáról gyűjtöttek adatokat - ezt állapította meg az a vizsgálat, amelyet maga az érintett, Szilvásy kezdeményezett. A Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai ellen fegyelmi indul.

Kifinomult trükkökről ír az NBH évkönyve

Archívum2007.03.30, 06:56

Folyamatosan bővül a hazai kábítószerpiac - derül ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) elmúlt évi tevékenységét értékelő, az interneten nyilvánosságra hozott évkönyvből. A dokumentum azt is tartalmazza, hogy az elmúlt időszakban ugrásszerűen megnőtt az olyan afrikai országokból érkezők száma, akik - magyarországi tartózkodásuk legalizálása érdekében - "névházasságot" kötöttek. Az évkönyv mindkét területen kifinomult módszereket ismertet.

Szilvásy vizsgáltatja az újságíró kifaggatását

Archívum2007.03.26, 17:32

Vizsgálatot kezdeményezett a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) Szilvásy György kancelláriaminiszter a titkosszolgálatok által meghallgatott újságíró ügyében. A Magyar Nemzet munkatársai két hónappal ezelőtt kérdezősködtek a Lesencefalun épülő ház körül, majd múlt pénteken egyiküknél megjelentek az NBH emberei. A titkosszolgálat többek között arra hivatkozott, hogy álújságírók bűncselekményeket akartak elkövetni a településen, a polgármester azonban nem hallott ilyesmiről.

Meglepték a huligánok a titkosszolgálatot

Archívum2007.03.26, 15:39

A legnagyobb terjedelemben az őszi tüntetésekkel és a szélsőséges csoportokkal foglalkozik a Nemzetbiztonsági Hivatal 2006-os tevékenységét összefoglaló évkönyv, amelyből egyértelműen kiderül, hogy tavaly sok minden váratlanul érte a szolgálatot. A jelentés a történtekért főként a futballhuligánokat és a radikális csoportokat okolja, akik a feszült, kormányellenes hangulatot kihasználva próbáltak megerősödni.

NBH-s zaklatásra panaszkodik a Magyar Nemzet

Archívum2007.03.24, 13:11

A Magyar Nemzetben szombaton megjelent információ szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai zaklatták a lap újságíróját, miután Szilvásy György kancelláriaminiszter építkezésénél járt. Az NBH cáfolja a zaklatást.

Vasgolyókat is gyűjtöttek március 15-re

Archívum2007.03.09, 14:36

A rendőrség képes biztosítani a békés március 15-ét, ha politikai pártok nem táogatják őket - ígérte a kancelláriaminiszter. A Nemzetbiztonsági Hivatal információi szerint legfeljebb száz-kétszáz radikálisnak lehet fegyvere. Ezenkívül különleges szögeket gyűjtenek a lovas rendőrök ellen, és füstpatronok bevetését is tervezik - erről szól a legfrissebb, a zavargások előkészületeiről szóló kormánydokumentum. Nemrég csúzlikat, vasgolyókat, számszeríjat foglaltak le.

A fenyegetőzők vezették a rendőröket a fegyverekhez

Archívum2007.03.07, 13:07

A rendőrség megerősítette, hogy eljárás indult több személy ellen lőfegyverrel visszaélés miatt, miután vidéki házkutatások során fegyvereket, köztük számszeríjat találtak. A rendőrség a nemrég videón fenyegetőző két férfi vallomása alapján jutott el hozzájuk. Az értesülét, miszerint ezekkel a fegyverekkel rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én, a rendőrség nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

Ráül a titkosszolgálat a korábbi államtitkokra is

Archívum2007.02.27, 15:49

Bár már nem államtitkok, továbbra is titkosak maradhatnak azok a dokumentumok, amelyek kiadását a Nemzetbiztonsági Hivatal megtagadta - döntött első fokon a bíróság.

Szélsőségesek lőgyakorlatáról is tud Szilvásy

Archívum2007.02.16, 16:42

A titkosszolgálatoknak konkrét információi vannak a szélsőséges csoportok szövetkezéséről, fegyverkezéséről és erőszakos cselekmények előkészítéséről - áll Szilvásy György kancelláriaminiszter beszámolójában. A nemzetbiztonsági hivatal információi szerint a szélsőségesek különböző ütő- és vágóeszközöket, baseballütőket, boxereket, tőröket, "viperákat", valamint gyújtópalackok összeállítására alkalmas eszközöket szereznek be, és lőgyakorlatokat is tartanak.

Tizenkét rendezvény miatt aggódik Szilvásy

Archívum2006.11.03, 16:30

A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szerint a szombatra bejelentett 31 rendezvény közül 12-re, köztük a Fidesz felvonulására kell komolyabban készülnie. A Nemzetbiztonsági Hivatal szerint erről tájékoztatták az érintett szervezeteket, az [origo] által megkérdezett, demonstrációt tervező szervezetek, a Fidesz kivételével azt mondják, nem kaptak tájékoztatást a titkosszolgálatoktól.

Debil és Gyík ellen nem indul eljárás

Archívum2006.11.03, 18:39

A Nemzetbiztonsági Hivatal szerint további titkosított dokumentumokat is nyilvánosságra hozhatnak az október 23-ai eseményekkel kapcsolatban, a kancelláriaminiszternek azonban nincs ilyen szándéka. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke közben úgy véli, hogy a kormányoldal "szemezget" a dokumentumokból, az adatvédelmi biztos pedig elfogadhatatlannak tartja az államtitkokkal való "játszadozást". A rendőrség nem indít eljárást a lehallgatott demonstrálók ellen, noha ismeri kilétüket.

Szombatra is készülnek a rendbontók

Archívum2006.11.02, 17:43

Szélsőséges csoportok akarnak megzavarni több november 4-i rendezvényt - állítják a titkosszolgálatok. A Nemzetbiztonsági Hivatal erről tájékoztatta azokat a szervezeteket, amelyek szombaton demonstrációkat terveznek. Szombatra a fővárosban 29 szervezet, illetve magánszemély jelentett be rendezvényt.

Az ostromló csuklyások építették a barikádokat

Archívum2006.10.27, 16:29

Október 23-án ugyanazok a csuklyás fiatalok csaphattak össze a főváros több pontján a rendőrökkel, akik részt vettek az MTV-székház ostromában, valamint a 2002-es Erzsébet hídi blokádban, a Nemzetbiztonsági Hivatal információi szerint - értesült az [origo] egy nemzetbiztonsági területen jártas forrástól. Egy szakértő szerint a kemény mag általában önállóan nem kezdeményez akciót, inkább békés tüntetésekhez csapódva jön lendületbe.

A Fidesz szerint manipulál a titkosszolgálat

Archívum2006.10.11, 15:55

Politikai manipulációra használták fel a Nemzetbiztonsági Hivatalt több esetben is - állítja a Fidesz. Két volt titkosszolgálati miniszter, Demeter Ervin és Kövér László szerint a kormány a titkosszolgálatok segítségével érte el, hogy elmaradjon az ellenzéki párt szeptember 23-ra tervezett nagygyűlése. Emellett az NBH hétvégén kiadott közleményével is - ebben arra figyelmeztetnek, hogy a békés tüntetések résztvevői jelenlétük miatt is bűncselekmények elkövetőjévé válhatnak - a kormánynak segített. Az NBH szerint politikamentesen végzik dolgukat.

A titkosszolgálat védi a pellengérre állított bírókat

Archívum2006.10.10, 17:38

A Nemzetbiztonsági Hivatal is vigyáz azokra a bírókra, akik a zavargásos ügyekben ítélkeztek, és emiatt nevüket, telefonszámukat közzétették egyes internetes oldalak. Közben nyomozás is indult az ügyben, a bírók egyik szervezete pedig a köztársasági elnökhöz fordult, mondván, hogy a pártok nem ítélték el a megfélemlítést.

Felháborodtak a tüntetők a nemzetbiztonsági tanácsokon

Archívum2006.10.09, 16:34

A Nemzetbiztonsági Hivatal a napokban kiadott egy közleményt, amely szerint a békés tüntetések résztvevői puszta jelenlétük miatt is bűncselekmények elkövetőjévé válhatnak, ha a rendezvény tömegzavargássá alakul át. A Kossuth téri demonstrálók emiatt a köztársasági elnökhöz fordultak azzal a panasszal, hogy a hivatal fenyegeti a békés tüntetőket. A Társaság a Szabadságjogokért elnöke szerint a közlemény tartalma "jogi nonszensz".

A parkolóban is felvehették az őszödi beszédet

Archívum2006.10.05, 15:17

Bent sem kellett lennie a teremben annak a személynek, aki Gyurcsány Ferenc májusi balatonőszödi beszédét rögzítette. Az általunk megkérdezett szakértő szerint akár a parkolóból is fel lehetett venni a miniszterelnök által mondottakat. Hogy pontosan ki és hogyan rögzítette a frakcióülés hanganyagát, azt a Nemzetbiztonsági Hivatal próbálja kideríteni.

GVH: együttműködés a Nemzetbiztonsággal

Archívum2006.09.07, 11:39

A Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzetbiztonsági Hivatal együttműködését rögzítő megállapodást írnak alá, a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló jogszabály rendelkezései alapján.

Összevonhatják a hazai titkosszolgálatokat

Archívum2006.08.05, 21:25

Csökkentenék a hazai titkosszolgálatok számát, összevonásukra két terv is létezik - jelentette szombat este az MTV Híradója. Hasonló átalakításra 16 éve nem volt esély, ugyanis most - az eddigiekkel ellentétben - egyetértés van a különböző politikai erők között az átalakítás szükségességéről.

Feltörték a szlovák nemzetbiztonsági hivatal szervereit

Archívum2006.04.26, 13:50

Ismeretlen hackerek ellen indít eljárást az ügyészség Szlovákiában, miután kiderült, hogy a számítógépes kalózok a közelmúltban feltörték a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) levelezőszervereit, s azokról 36 ezer elektronikus levet másoltak át saját adattárukba.

Több szélsőségest szorítottak ki tavaly az országból

Archívum2006.03.07, 17:24

Magyarország nem célpontja terrorszervezetnek, tavaly a titkosszolgálatok mégis több olyan szélsőséges muzulmánt szorítottak ki az országból, akik biztonsági kockázatot jelentettek - tartalmazza a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyve. A kötet összeállítói a veszélyes "vallási" csoportok miatt javasolják az egyházakról szóló törvény felülvizsgálatát.

Az NBH vizsgálja a Ferihegy privatizációját

Archívum2005.12.13, 18:03

Lapinformációk szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálódik a Budapest Airport privatizáció ügyében. A Népszabadság értesüléseit kedden Tóth András is megerősítette. A lap szerint az NBH olyan alkalmazottakra bukkant a BA Rt.-nél, akik információk kiszivárogtatásával próbálták elijeszteni a vevőket.

Államtitkokkal akarta lejáratni a kormányt a Fidesz

Archívum2005.10.11, 07:45

A Szatmári házaspár kémügyként ismertté vált ügyének lényege, hogy a kormányt és kormánytagokat lejárató akciót akart szervezni több ismert fideszes politikus, a nemzetbiztonsági szolgálatok és államtitkok felhasználásával - derül ki abból a titkosszolgálati jelentésből, amelyet kedden zárt ülésen ismertetnek az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságával. A dokumentum tartalmáról a Népszabadság számol be.

Az NBH szerint nem kémkedett a Szatmári házaspár

Archívum2005.09.13, 15:46

Nincs a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH) arra utaló adata, hogy kémkedett volna a Szatmári házaspár - derül ki a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik határozatából. Előzőleg a Magyar Nemzet arról számolt be a múlt hónap végén, hogy az NBH kiszorította a házaspárt az országból, mivel a román hírszerzésnek dolgoztak. 

Gyanús kémjegyzőkönyveket vizsgál az NBH

Archívum2005.08.31, 18:58

Vizsgálja a Nemzetbiztonsági Hivatal annak a telefonlehallgatási jegyzőkönyvnek a hitelességét, amelyben egy, állítólag a román hírszerzésnek dolgozó nő folytatott egy miniszterrel és amiből több román napilap is közölt részleteket. Ugyanis több jel is gyanússá teszi a jegyzőkönyv hitelességét.

NBH-s igazolványt találtak a Magyar Szigeten

Archívum2005.08.17, 13:21

Elhagyta tárcáját a Nemzetbiztonsági Hivatal szakszolgálatának egyik munkatársa. A Magyar Sziget nevű jobboldali ifjúsági rendezvény szervezői. szerint a magyar titkosszolgálat lebukott, hogy megfigyelte a rendezvényt. Az NBH közölte, hogy egy alacsony beosztású munkatársuk szolgálaton kívül kiment zenét hallgatni, és akkor vesztette el a tárcáját.

Interneten szervezkednek a szélsőségesek

Archívum2005.08.05, 15:01

Gyorsabban, szervezettebben, határok nélkül kommunikálnak a szélsőséges csoportok tagjai az internet segítségével. Az extrém szervezetek módszereiben a generációváltás hatására technológiaváltozás következett be, a fiatalabb nemzedék tudatosabban és egyre nagyobb biztonsággal használja a világhálót - derül ki a Nemzetbiztonsági Hivatal tanulmányából.

Ügyintéző lett a titkosszolgálati vezetőből

Archívum2005.07.13, 15:29

Az ügyészégen kapott ügyintézői beosztást a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgató-helyettese - adta hírül a Magyar Hírlap. A napilap szerint a Fidesz kormány idején kinevezett titkosszolga pártkapcsolatainak köszönheti az új beosztását.

Az internetbankolásra figyel az NBH

Archívum2005.07.01, 09:42

A Nemzetbiztonsági Hivatal honlapján adta közre a biztonságos internetes bankolás feltételeit is tartalmazó tanulmányát.

Rettegtek, ittak és bújócskáztak a III/III-as tisztek

Archívum2005.04.07, 11:29

Milyen volt belülről a hírhedt szocialista állambiztonsági III/III-as csoportfőnökség? Hogyan élték meg a tisztek a rendszerváltást? Mi lett belőlük, hogyan boldogultak a jogállamban? Mit gondoltak akkor a rendszer ellenségeiről, és hogyan vélekedtek az állampárti vezetőkről? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ egykori állambiztonsági tisztek segítségével, akik meglepő dolgokat árultak el, és megdöbbentő történeteket meséltek.    

Vidámparkban, luxusjachtban tisztul a bűnözők pénze

Archívum2005.03.22, 13:26

Egyre nő a bűnözői csoportok bevétele, és ezzel együtt egyre nagyobb mértéket ölt a pénzmosás - derül ki a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyvéből. Gyakori módszer a bűncselekményekből származó pénzek tisztára mosására a nagy pénzforgamú vállalkozások - például éttermek, mulatók, vidámparkok - üzemeltetése. A magyar bűnözői csoportok kedvelt megoldása pedig a nagy értékű balatoni nyaralók és luxusjachtok vásárlása.

A nemzetbiztonsági bizottságban is ültek ügynökök

Archívum2005.03.21, 12:26

A Nemzetbiztonsági Hivatal alapító főigazgatója szerint a rendszerváltás utáni első Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tagjainak többsége érintett volt valamilyen szempontból ügynökügyben. Nagy Lajos szerint csak négyen nem voltak biztosan érintettek, valamennyien SZDSZ-es képviselők. A főigazgató közölte: soha nem volt ügynöklista.

Befejezték az ügynöklista nemzetbiztonsági vizsgálatát

Archívum2005.03.10, 14:21

A Nemzetbiztonsági Hivatal befejezte a 219 nevet tartalmazó, februárban az internetre felkerült ügynöklista vizsgálatát. A titkosszolgálat megállapításait elküldte a rendőrségnek, de az, hogy mit derítettek ki, egyelőre titok. A rendőrség sem nyilatkozik az ügyben.

Szólni kell, ha terroristát látunk

Archívum2005.01.31, 16:33

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egy útmutatót tett közzé honlapján, amelyből megtudható, mi alapján ismerhető fel egy terrorista, mi motiválhatja az illetőt és mit kell tenni terrorcselekmény észlelésekor. Az útmutató szerint figyelmeztetni kell az NBH-t, ha valaki - az oldal szerint a terrorista tipikusan muszlim, bár Magyarországon nem - titokban szervezkedik, olyan helyen jár, ahol semmi keresnivalója vagy terrorcselekmény végrehajtásáról beszél valakivel.

Fokozzák az ellenőrzéseket az al-Kaida-üzenet óta

Archívum2004.10.05, 22:54

A rendőrség országszerte fokozott és szigorúbb ellenőrzéseket tart a múlt pénteki al-Kaida-üzenet óta; a Nemzetbiztonsági Hivatalban kedden ülésezett a terrorellenes koordinációs bizottság. Bene László országos rendőrfőkapitány szerint a múlt héten megjelent al-Kaida-üzenet óta a rendőrség szigorúbb és fokozott ellenőrzéseket tart - hangzott el a Magyar Televízió kedd esti híradójában.

Újabb internetes átejtés, a holland lottó

Archívum2004.09.02, 14:23

A nigériai levelek néven ismertté vált internetes pénzügyi visszaéléseknek egy új formája, a "holland lottó" bukkant fel, az elkövetői kör feltehetően azonos - derül ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) honlapjáról.

Kinevezték a titkosszolgálatok új vezetőit

Archívum2004.07.26, 18:09

Medgyessy Péter miniszterelnök kinevezte a polgári titkosszolgálatok új vezetőit - tájékoztatott a kormányszóvivői iroda. A kormányfő az Információs Hivatal főigazgatójának dr. Zsohár István vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának dr. Galambos Lajos dandártábornokot nevezte ki. Kövér László, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes elnöke elmondta, hogy az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak Zsohár István kinevezéséről, míg Galambos Lajos személyével kapcsolatban tartózkodtak.  

Répássy nem olvashatja a Kulcsár-aktákat

Archívum2004.05.25, 17:54

A Fővárosi Bíróság elutasította Répássy Róbert és három ellenzéki képviselőtársa  Nemzetbiztonsági Hivatal elleni keresetét, amit Kulcsár Attila telefonlehallgatási jegyzőkönyveinek megismerése érdekében nyújtottak be. A nem jogerős ítélet szerint egy országgyűlési képviselőnek nincs alanyi joga államtitok megismerésére. Répássyék megfellebezik az ítéletet.

Zöldeket figyelt meg a titkosszolgálat

Archívum2004.05.21, 16:29

A Nemzetbiztonsági Hivatal Évkönyve szerint a környezetvédő és háborúellenes csoportok egy részét szélsőbaloldali szervezetként tartják számon, és ezért "figyelemmel kísérik tevékenységüket". A Védegylet és sok más környezetvédő, emberi jogvédő csoport nyílt levélben tiltakozott a titkosszolgálati államtitkárnál az NBH eljárása ellen.

Demeter a CIA-hoz fordult a K&H-ügyében

Archívum2004.05.04, 08:32

Demeter Ervin volt titokminiszter felhívta a CIA magyarországi összekötőjének a figyelmét, hogy a K&H-ügy szálai a terrorizmusig vezetnek. A CIA nem foglalkozott az üggyel, azt tanácsolták, Demeter forduljon a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz. Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat irányító államtitkár szerint Demeter viselkedése nem tisztességes.

Nem lesz per a földhivatali vezető ellen

Archívum2004.04.18, 17:43

Törvénytelenül hallgatta le Pálfalvi Istvánt, a Fővárosi Földhivatal vezetőjét a Nemzetbiztonsági Hivatal, ezért az ügyészség napokon belül megszünteti a vele szemben vesztegetésért indított büntetőeljárást. Házi őrizetét pénteken már fel is oldották - tudta meg a Népszabadság.

Nem kapták meg a lehallgatási jegyzőkönyveket a fideszesek

Archívum2004.04.07, 16:19

Nem tekinthettek bele a brókerbizottság ellenzéki tagjai a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila lehallgatott telefonbeszélgetéseit rögzítő jegyzőkönyvekbe. Demeter Ervin elmondta: a Nemzetbiztonsági Hivatal nem vonta kétségbe a jogukat, hogy belenézhetnek a jegyzőkönyvekbe, de azt az utasítást kapták a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkártól, Tóth Andrástól, hogy ne adják oda azokat. A belügyminiszter állásfoglalása szerint a titkos jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatala sértene a nyomozás sikerét.

Terroristák bújhatnak meg Magyarországon

Archívum2004.03.25, 07:01

A Nemzetbiztonsági Hivatal szerint valós annak a veszélye, hogy terrorszervezetek aktivistái átutaznak vagy megbújnak Magyarországon. Egyes országok pedig itt próbálnak meg tömegpusztító fegyverekhez kettős felhasználású alkotóelemeket, részegységeket beszerezni - derül ki az NBH évkönyvéből.

Újabb állambiztonsági dokumentumok Váriról

Archívum2004.01.24, 09:22

Újabb állambiztonsági dokumentumok kerültek elő a rádióelnökkel kapcsolatban egy sajtó-helyreigazításért folyó bírósági tárgyaláson. Eddig csak a rádióelnök állítólagos beszervezését igazoló 6-os karton volt ismert, ezt hozta nyilvánosságra a Népszava még szeptemberben egy cikksorozat keretében.

Feloldották a Molnár-ügy titkosítást

Archívum2004.01.16, 21:51

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken feloldotta a Molnár Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénzmosás elleni osztálya vezetőjének ügyében folyó nyomozás adatainak titkosságát, ezután a nyílt eljárás szabályai szerint folyik a nyomozás.

BRFK: 380 milliós pénzmosás a gyanú

Archívum2003.12.23, 20:43

A rendőrség 380 millió forintos pénzmosás gyanújával hallgatta ki hétfőn azokat a szír pénzváltókat, akikre a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentése nyomán figyeltek fel a rendőrök - közölte a gyanúsítottakat védő Kamarás Gábor.

Bankosokat is meggyanúsíthatnak az illegális pénzváltási ügyben

Archívum2003.12.17, 11:47

Önként jelentkezett a 60 milliárdos pénzmosási ügy két, múlt hétvége óta körözött gyanúsítottja - írja a Népszabadság. A két férfit kihallgatása után szabadlábra helyezték. Az ügyben a lap szerint három bank alkalmazottjai is érintettek lehetnek, a rendőrség várhatóan ellenük is eljárást indít hamarosan.

Feloldották a Molnár Csabához kötődő iratok titkosságát

Archívum2003.12.08, 18:02

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) feloldotta a Molnár Csaba alezredest érintő vizsgálat alapjául szolgáló összefoglaló jelentés "szigorúan titkos" minősítését - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

A kiberbiztonságot tesztelte az USA kormánya

Archívum2003.12.05, 09:25

Az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala összegezte októberi, Livewire kódnevű gyakorlatának tapasztalatait. A elektronikus biztonsági teszten a Nemzetbiztonsági Minisztériumon kívül részt vett a Védelmi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium is.

A rendőrség kiáll a K&H-s nyomozó mellett

Archívum2003.12.03, 13:16

A rendőrség kiáll Molnár Csaba, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság pénzmosás elleni osztályának vezetője mellett - jelentette ki szerdán Bolcsik János dandártábornok, a Molnár ellen folyó belső rendőrségi vizsgálat vezetője. Bolcsik szerint a rendőrség mindaddig nem kételkedik Molnár ártatlanságában, amíg ennek ellenkezője be nem bizonyosodik. Molnár ellen azért indult belső vizsgálat, mert a Magyar Nemzet keddi számában cikket közölt arról, hogy az alezredes állítólag túl szoros kapcsolatba került arab pénzváltókkal.

Lezárult az adatvédelmi vizsgálat a nemzetbiztonságnál

Archívum2003.12.02, 20:55

Levélben tájékoztatja jövő hét elejéig a parlament illetékes bizottságát a Nemzetbiztonsági Hivatalnál és szakszolgálatoknál elvégzett adatvédelmi vizsgálat eredményéről Péterfalvi Attila.

Tüntettek a Nemzetbiztonsági Hivatalnál

Archívum2003.12.01, 22:02

Tagjainak állítólagos megfigyelése ellen tüntettek körülbelül százan a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében hétfőn délután Budapesten a Nemzetbiztonsági Hivatal épületénél.

Fedél nélkül maradt a Vér és Becsület

Archívum2003.11.05, 07:43

Elképzelhető, hogy sok év után először fedél nélkül maradnak a szélsőséges szkinhedszervezetek, és le kell mondaniuk a már hagyományos Fehér karácsony rendezvényükről - írja a Magyar Hírlap. A Vér és Becsület Kulturális Egyesület hetek óta nem talál olyan művelődési házat, klubot, ahol megtarthatná Fehér karácsony elnevezésű rendezvényét.

Kondor Katalin társadalmi megbízott volt

Archívum2003.10.08, 13:39

Társadalmi megbízott minőségében szerepel Kondor Katalin rádióelnök azokban az iratokban, amelyeket az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kedden vett át a Nemzetbiztonsági Hivataltól - mondta Sipos Levente, a titkosszolgálati iratok átadását ellenőrző háromtagú bizottság soros elnöke. A Népszava pár héttel korábban adott hírt arról, hogy Kondor a Kádár-rendszer idején kapcsolatban állt a kémelhárítással. A rádióelnök tagadta ezt.

Csütörtökön döntenek a földhivatali dolgozók letartóztatásáról

Archívum2003.09.24, 16:27

Csütörtökön döntenek a kedden őrizetbe vett kilenc földhivatali dolgozó és három - a gyanú szerint - ingatlannepperként tevékenykedő személy előzetes letartóztatásáról. Az ügyintézőket azzal gyanúsítják, hogy pénzért soron kívül végeztek el bizonyos munkákat. A rendőrség a Nemzetbiztonsági Hivataltól kapott adatok alapján indított nyomozást az ügyben.

Földhivatali dolgozókat vettek őrizetbe

Archívum2003.09.23, 13:27

Őrizetbe vettek kilenc földhivatali dolgozót és három ingatlannepperként tevékenykedő személyt Budapesten. Az ügyintézőket azzal gyanúsítják, hogy pénzért soron kívül végeztek el bizonyos munkákat. A rendőrség a Nemzetbiztonsági Hivataltól kapott adatok alapján indított nyomozást az ügyben.

Értelmiségi túljelentkezés a titkosszolgálatnál

Archívum2003.09.20, 08:55

Egyetemi állásbörzéken keres munkatársakat a Nemzetbiztonsági Hivatal a szakmában szükségszerű "folyamatos vérfrissítés" jegyében. A tavalyi, összesen 971 jelentkező közül mindössze 46-ot vettek fel - írja szombati számában a Magyar Hírlap.

Előző
Következő