Nemzetbiztonsági Hivatal

címke rss

Találkozókat tartott Portik és a volt kémfőnök

Itthon2012.11.20, 10:57

2007 és 2008 környékén kétszer is találkozott egymással Laborc Sándor, a polgári elhárítás korábbi vezetője és a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő volt olajos vállalkozó - írja a Magyar Nemzet.

Strasbourgban keresi igazát a volt nemzetbiztonsági főnök

Itthon2012.07.27, 06:48

A még tavaly őrizetbe vett és megvádolt volt nemzetbiztonsági főnök, Galambos Lajos a strasbourgi emberi jogi bíróságon beperelte Magyarországot.

Földesi-Szabó: A nagypolitika is tudott a pénzlenyúlásról

Itthon2012.06.29, 06:45

Az Egymásért Alapítvány csempészet és sikkasztás miatt börtönben ülő volt vezetője vallomásában elmondta, hogy az ötletgazda Jakubinyi Róbert volt és az alapítvány kapcsolatban állt Szilvásy György akkori titokminiszterrel is.

Előzetesben az Egymásért Alapítvány alapítója

Itthon2012.06.26, 06:45

Jakubinyi Róbertet Földesi-Szabó László vallomásai alapján vesztegetéssel gyanúsítják. Ebben az ügyben került előzetes letartóztatásba a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főosztályvezetője is, aki a gyanú szerint pénzért elsimította Jakubinyi néhány büntetőügyét.

Az elhárítást is érintheti a Vizoviczki-ügy

Itthon2012.06.13, 08:30

A volt Nemzetbiztonsági Hivatal tagjai is érintettek lehetnek a rendőrségi korrupciós botrányban Pintér Sándor szerint. A belügyminiszter azt mondta, minden érintett távozni fog a belügyi szervektől.

Kétszázmilliót fizet az állam az UD Zrt.-nek

Itthon2012.05.02, 09:10

A vagyonvédelmi cég 2009-ben indított kártérítési pert, mert a lehallgatási botrányban árnyék-titkosszolgálatként írták le az UD Zrt.-t.

A jövő héten állhat bíróság elé Laborc Sándor

Itthon2012.04.11, 08:49

A Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa a hivatali visszaélés miatt indított perben zárt tárgyalást tart, mivel az eljárás minden adata államtitok - írja a Magyar Nemzet. A polgári elhárítás egykori főigazgatója az ügyészség szerint jogtalanul gyűjtött és tárolt adatokat Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról.

Kivizsgáltatja a kormány, kik spekulálhattak a forint ellen

Itthon2011.11.24, 16:32

A Nemzetbiztonsági Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat feladata lesz kideríteni, indult-e támadás a forint ellen.

Meghosszabbították az NBH volt vezetőjének előzetes letartóztatását

Itthon2011.11.14, 11:25

Szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva hosszabbították meg két hónappal Galambos Lajos előzetes letartóztatását. A Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójának ügyvédje fellebbezett a döntés ellen.

UD Zrt.-ügy: Laborc szerint nem az NBH-tól szivárogtak ki a hangfelvételek

Itthon2011.11.03, 20:15

Laborc Sándor biztos abban, hogy nem az általa vezetett titkosszolgálattól szivárogtak ki az UD Zrt. vezetőinek beszélgetéséről készül hangfelvételek. A Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját tanúként hallgatták ki a bíróságon.