Nemzetbiztonsági Bizottság

címke rss

A Fidesz Gyurcsányt és Bajnait is kikérdezné

Itthon2013.05.14, 19:04

Kocsis Máté kezdeményezi, hogy Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnököket is hallgassa meg a Portik-Labort találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság. A bizottság zárt üléseken vizsgálja az ügyet, szeptember végére lehet meg a jelentés.

A Jobbik nem készül polgárháborúra

Itthon2012.04.20, 12:11

A belügyi államtitkár azt mondta, Magyarországot nem fenyegeti veszély, az MSZP úgy látja, bűncselekmény gyanúja is felmerül, a Jobbik szerint "abba lehet hagyni a hisztit". A parlament nemzetbiztonsági bizottsága a jobbikos Juhász Oszkár polgárháborús hangfelvétele miatt ülésezett.

Tanúként idézte be Vadai Ágnest a katonai ügyészség

Itthon2011.07.26, 17:06

A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnökét tanúként idézte be a katonai ügyészség. Vadai Ágnes azt monda, nem egyértelmű, hogy az idézés összefüggésben van-e az államellenes bűncselekménnyel gyanúsított volt titkosszolgálati vezetők ügyével. A politikus agyrémnek minősítette az idézésben foglaltakat.

Magyar Nemzet: 2040-ben feloldják a Szilvásy-ügy államtitkait

Itthon2011.07.16, 12:17

Szilvásy György védőjére hivatkozva azt írja a Magyar Nemzet szombati száma, hogy a Szilvásy-üggyel kapcsolatos, eredetileg 2089-ig titkosított dokumentumok már csak 2040-ig titkosak.

A Szilvásy-ügy titkos koncepciója

Vélemény2011.07.14, 12:58

Példátlanul keveset tudunk a rendszerváltás utáni Magyarország történetében példátlannak számító vádakról: csak koncepciók, elméletek és összeesküvés-elméletek harca látható. Mit mutat a hatalmon lévők hatalom-felfogásáról ez az ügy?

A Fidesz és a KDNP új jelöltet követel az NBH élére

Itthon2007.11.24, 13:36

Tiltakozik a Fidesz és a KDNP amiatt, hogy Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter Laborc Sándort akarja kinevezni az NBH élére. A választást azért nem helyeslik, mert Laborc a KGB egyetemén tanult, és ezért aggódnak esetleges orosz kapcsolatai miatt. A kinevezését nem támogatta a Nemzetbiztonsági Bizottság csütörtöki ülésén, a miniszter ennek ellenére akarja őt az NBH vezetőjének. Az ellenzéki pártok azt szeretnék, hogy új személyt jelöljön Szilvásy.

Kinevezték a titkosszolgálatok új vezetőit

Itthon2004.07.26, 18:09

Medgyessy Péter miniszterelnök kinevezte a polgári titkosszolgálatok új vezetőit - tájékoztatott a kormányszóvivői iroda. A kormányfő az Információs Hivatal főigazgatójának dr. Zsohár István vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának dr. Galambos Lajos dandártábornokot nevezte ki. Kövér László, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes elnöke elmondta, hogy az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak Zsohár István kinevezéséről, míg Galambos Lajos személyével kapcsolatban tartózkodtak.  

Egyre több megrendelést kapnak a titkosszolgálatok

Itthon2002.02.19, 13:49

Befejeződött a mobiltelefonokat lehallgató rendszer üzembe helyezése, és jelentősen megnőtt a titkosszolgálati eszközök használata 2001-ben - hangzott el a Nemzetbiztonsági Bizottság keddi ülésén. A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter 2001-es évről szóló beszámolóját elfogadta a testület.

Honvédelmi rendszerváltást ígér az MSZP

Itthon2001.08.16, 13:24

A párt 2006-ra eltörölné a sorkatonai szolgálatot, és megállítaná a honvédség hanyatlását. A hadseregreform szükségességéről Keleti György a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke és Hollósi Nándor volt vezérkari főnökhelyettes beszélt.

Előző
Következő