nemi erőszak

címke rss

Nemi erőszakkal vádolt vízilabdázók: megszólalt a kislány egyik csapattársa

Itthon2018.10.08, 12:32

Az olimpiai bajnok Kósz Zoltánt és a többszörös válogatott vízilabdázó Petőváry Zsoltot azzal gyanúsítják, hogy két évvel ezelőtt többször is megerőszakoltak egy akkor 11 éves kislányt. A gyerek kézzel írt levélben írt erről, amit az egyik ismerősének adott oda. A két volt sportoló tagadja a vádakat. Az ügyben a rendőrség több ember is kihallgatott, többek között a lány egyik csapattársát, a férfiakat viszont még nem – írja a Bors.

Cristiano Ronaldo hatalmas bajban van

Sport2018.10.08, 11:03

Szeptember végén a 34 éves Kathryn Mayorga állítása szerint Cristiano Ronaldo megerőszakolta őt 2009-ben, Las Vegasban. A Daily Mail értesülése szerint előkerült egy másik nő is, aki szintén azt állítja, hogy az ötszörös aranylabdás szexuálisan zaklatta őt.

Több személyt is kihallgatott a rendőrség a két nemi erőszakkal vádolt vízilabdás ügyében

Archívum2018.10.08, 07:44

A rendőrség több személyt is kihallgatott a két egykori sportoló, Petőváry Zsolt és Kósz Zoltán állítólagos erőszakának ügyében. 

Kegyetlenül megkínoztak és megerőszakoltak egy oknyomozó újságírót Bulgáriában

Nagyvilág2018.10.07, 21:18

Brutális gyilkosság áldozata lett Viktorija Marinova bolgár oknyomozó újságíró – jelentette vasárnap a Terminal 3 című bolgár hírportál és az OCCRP újságíró szervezet. Egyelőre nem tudják, hogy Marinovát a munkája miatt ölték-e meg.

Újabb megerőszakolt és meggyilkolt fiatal nő Svédországban

Nagyvilág2018.10.08, 12:05

Megerőszakoltak, majd meggyilkoltak egy fiatal nőt Svédországban. Egy 18 éves fiatalt tartóztattak le a gyilkosság kapcsán. Az eset egy jellemzően migránsok lakta városban történt. A Ripost a savemysweden.com-ra hivatkozva azt írja, hogy már napi szinten húsz nemi erőszak van Svédországban.

Nemi erőszakról kérdezték, kiviharzott az interjúról Steven Seagal

Tévé2018.10.06, 09:41

Steven Seagal szó nélkül faképnél hagyta a BBC riporterét, amikor az a nemi erőszakkal kapcsolatos vádakról kérdezte volna a színészt.

Ronaldo éjszakai bárban táncolt az őt erőszakkal vádoló nővel - videó

Sport2018.10.05, 21:02

Szeptember végén bombaként robbant a hír, hogy a 34 éves Kathryn Mayorga állítása szerint Cristiano Ronaldo megerőszakolta őt 2009-ben, Las Vegasban. Ezt követően a Las Vegas-i rendőrség megerősítette, hogy újra nyomoznak egy 2009. június 13-i szexuális zaklatás ügyében, de neveket nem árultak el. Az ügy tovább bonyolódik, miközben egy videó került nyilvánosságra, melyen az látszik, ahogy Ronaldo az őt szexuális erőszakkal vádoló nővel táncol egy szórakozóhelyen.

Közleményt adott ki a Juventus Cristiano Ronaldóról

Archívum2018.10.05, 08:12

Nemi erőszakkal vádolta meg Kathryn Mayorga modell Cristiano Ronaldót. Azt állítja, hogy a focista 2009-ben, Las Vegasban erőszakosan közösült vele. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, és Ronaldo után most a klubja is közleményt adott ki.

Otthon bujkált a nemi erőszakért elítélt fiatal

Nagyvilág2018.10.03, 19:55

Őrizetbe vettek a román rendőrök egy szökésben lévő férfit, akit nemi erőszakért elítéltek korábban, de nem ment be a börtönbe. A 20 éves kászonaltízi férfit 3 év 4 hónapra ítélte a bíróság.

Ronaldo közleményben reagált a nemi erőszak vádjára

Sport2018.10.03, 20:32

Szeptember végén bombaként robbant a hír, hogy a 34 éves Kathryn Mayorga állítása szerint Cristiano Ronaldo megerőszakolta őt 2009-ben, Las Vegasban. Ezt követően a Las Vegas-i rendőrség megerősítette, hogy újra nyomoznak egy 2009. június 13-i szexuális zaklatás ügyében, de neveket nem árultak el. A történetre most az ötszörös aranylabdás focista is reagált, aki a Twitter-csatornáján gyalázatos bűnnek nevezete a nemi erőszakot, és határozottan cáfolta, hogy valaha is ilyet tett volna.