Németország

címke rss

Súlyos iskolabusz-baleset történt Németországban, rengeteg a sérült

Nagyvilág2023.11.13, 16:58

Hétfõ délután súlyos buszbaleset történt Németországban. A járaton, ami árokba hajtott, majd egy akadálynak ütközött, iskolás diákok utaztak.

Súlyos pedofilbotrány robbant ki a német baloldalon

Nagyvilág2023.11.10, 10:55

Gyermekpornó birtoklása és kiskorúak szexuális zaklatásának gyanúja miatt letartóztatták Daniel Wolskit, a baloldali SPD (Szociáldemokrata Párt) politikusát, Lünen városának elsõ alpolgármesterét – számol be a Németországot megrázó pedofilbotrányról a Tûzfalcsoport. A vád szerint a szociáldemokrata fõhivatalnok 2018 óta legalább kilenc esetben zaklatott szexuálisan fiatalkorú fiúkat és lányokat, illetve egy gyereket, amelyért cserébe az ügyészség szerint pénzt vagy ruhát ajánlott fel a sértetteknek.

Hitler ekkor kísérelte meg elsõ alkalommal a hatalom átvételét

Tudomány2023.11.08, 17:25

Száz éve, 1923. november 8-án lépett a német történelem színpadára Adolf Hitler: a nemzetiszocialista párt vezetõje elsõ alkalommal kísérelte meg a hatalom átvételét, de sörpuccsként ismertté vált müncheni próbálkozása kudarcba fulladt.

Németország megtelt

Nagyvilág2023.11.08, 13:58

Németország teljesen megtelt az illegális bevándorlókkal, sõt több százezer ukrán is érkezett az országba. Az ellátórendszer már nem sokáig bírja a migránsok ellátását, ezért egyrészt most az eddig is teljesen sikertelen visszatoloncolással próbálkoznak, másrészt ha már megoldani nem tudják a migrációs problémát, az "európai megoldással" legalább a lengyelekkel és a magyarokkal is megfinanszíroztatnák a migránsok németországi költségeit – minderrõl Kiszelly Zoltán beszélt a Századvég Kontextus címû mûsorában. Világosan kiderült egy friss felmérésbõl az is, hogy az európaiaknak már nagyon elegük van a háborúból és Ukrajna finanszírozásából is.

Fegyveres terror egy hamburgi iskolában

Nagyvilág2023.11.08, 13:24

Hamburgban, a Frahmstraße-i Blankenese kerületi iskolában két fiú megfenyegetett egy tanárt szerdán. Egyikük állítólag egy pisztollyal volt felfegyverkezve.

A német kormánynak fogalma sincs arról, hogy hány migráns kaphatott eddig német útlevelet

Nagyvilág2023.11.07, 14:25

A közlekedésilámpa-koalíciónak hívott (a pártok színezetére utalva) német kormányzat egyik törvényjavaslatával meg kívánja reformálni az állampolgárság megszerzését és egyszerûsítené a honosítást is. Arra azonban nem tudnak választ adni, hogy a 2015 után bekövetkezett nagy migránsválság óta az országba érkezett emberek közül hányan rendelkeznek már német állampolgársággal - írta meg a Bild. 

A Herthától kirúgott Petry Zsolt hosszú idõ után munkát kapott

Sport2023.11.06, 17:04

A török labdarúgó-bajnokságban szereplõ Samsunspor október 10-én nevezte ki a csapat élére Markus Gisdolt. A német szakember szakmai stábjában helyet kapott a Hertha BSC korábbi kapusedzõje, a 38-szoros magyar válogatott Petry Zsolt.

Zsugorodott a német külkereskedelem

Gazdaság2023.11.03, 11:27

Szûkült a német áruforgalmi külkereskedelmi többlet szeptemberben, így az négyhónapos mélypontra süllyedt – derült ki a német szövetségi statisztikai hivatal adataiból.

Nagyon furcsa sziget áll egy német tó közepén - képek

[origo] utazás2023.10.30, 07:18

Németország egyik legszebb turistalátványossága egy mesterséges sziget, amely valaha erõdként, majd katonai iskolaként, végül börtönként mûködött.

Oroszország és Ukrajna megegyezett a békében, de az Egyesült Államok megakadályozta

Nagyvilág2023.10.28, 09:28

Gerhard Schröder volt német kancellár azt mondta a német Berliner Zeitungnak, hogy 2022 márciusában az összes békefeltételben megegyezett az ukrán és orosz tárgyalódelegáció - írja a Bennfentes. Schröder az interjúban elmondta, az amerikaiak megakadályozták az ukránokat, hogy békét kössenek Oroszországgal. A terv ugyanis az volt, hogy a háborúval Oroszországot lenyomja az USA - fogalmaz a volt szociáldemokrata kancellár, aki egyébként hibának tartja Putyin háborúját.

Vádat emeltek a férfi ellen, aki a világhírû németországi helyszínen gyilkolt

Nagyvilág2023.10.27, 10:58

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, júniusban gyilkosság történt Németország egyik legismertebb turistalátványosságánál, a neuschwansteini kastélynál. Egy amerikai férfi megerõszakolt egy fiatal amerikai nõt, majd barátnõjével együtt lelökte õket egy szakadékba.

Nem keresik tovább a halálos németországi hajóbaleset eltûntjeit

Nagyvilág2023.10.25, 10:54

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, összeütközött két teherszállító hajó kedden kora reggel az északi-tengeri Helgoland sziget közelében, a balesetben egy ember meghalt és négyen eltûntek - közölte a német tengeri mentõszolgálat.

Drámai fordulat az orosz-ukrán háborúban: valamire készülnek a németek

Nagyvilág2023.10.24, 14:32

Németország légvédelmi rendszereket ad át Szlovákiának annak érdekében, hogy erõsítsék az Ukrajnával közös határt.

Hatalmas robbantással bontottak le egy autópályahidat Németországban - videó

Nagyvilág2023.10.24, 11:03

Ellenõrzött robbantásban lebontottak egy hidat Németországban, mivel a helyét egy új autópálya veszi át.

Halálos áldozata is van a Németországnál történt hajóbalesetnek

Nagyvilág2023.10.24, 15:52

Összeütközött két teherszállító hajó kedden kora reggel az északi-tengeri Helgoland sziget közelében, a balesetben egy ember meghalt és négyen eltûntek - közölte a német tengeri mentõszolgálat.

Putyin váratlanul, németül küldött kemény üzenetet Németországnak

Nagyvilág2023.10.22, 15:37

Vlagyimir Putyin elnök németül figyelmeztette Németországot a nácizmushoz való közeledés veszélyére. A Gerhard Schröder volt kancellár elleni támadásokat a „Moszkva. Kreml. Putyin" „Oroszország" címû mûsorában Pavel Zarubinnal adott interjújában kommentálta az orosz elnök, számol be minderrõl a RIA Novosztyi.

Itt a végleges német döntés, ami megváltoztathatja a háború menetét - Zelenszkij õrjöngeni fog

Nagyvilág2023.10.20, 10:46

Németország nem fogja átadni a Taurus cirkálórakétákat Ukrajnának. Nagy bajban van Zelenszkij.

Életveszélyben a németországi zsidó emberek: Berlinben a migránsok már megjelölik a házaik ajtaját

Nagyvilág2023.10.20, 08:38

Németországban mindennapossá váltak az arab migránsok támadásai, a gyújtogatások, a rendõrök és a zsidók elleni erõszak. A muszlim bevándorlók az interneten, az utcán és az iskolaudvarokon ünneplik a Hamász terrorcselekedeteit, a német állam pedig látszólag nagyon keveset tesz ez ellen.

Tombolnak a terroristák Németországban: lángokban Berlin, rendõrökre támadnak a migránsok

Nagyvilág2023.10.19, 18:40

Agresszív tombolásba kezdtek a Hamász terroristái mellett tüntetõ migránsok és szélsõbaloldaliak Berlinben. Neuköllnben - ami egy migránsnegyed - több autót is felgyújtottak. Rendõrökre támadtak, 65 rendõr megsebesült. Frankfurtban vízágyúval kellett oszlatni a terroristapárti tüntetõket - írja a Die Welt.

Lefejezések, késelések, lövöldözések: a migránsterroristák célja a normális világ elpusztítása

Nagyvilág2023.10.18, 15:16

A Hamász nevezetû terrorszervezet október 7-i Izrael elleni támadása óta ismét megszaporodott az illegális bevándorlók által elkövetett merényletek száma Európában. Múlt héten egy tanárt késelt meg egy bevándorló Franciaországban, míg hétfõn Brüsszelben lövöldözött egy korábban kiutasított migráns. Németországban pedig egy zsinagógát próbáltak felgyújtani. A muszlim bevándorlók Európa-szerte ünnepelték az arab terroristák akcióját Izrael ellen. Miközben rohamosan romlik a biztonsági helyzet Európában, addig Brüsszel illegális bevándorlókkal árasztaná el Magyarországot, gyakorlatilag egy Lampedusát csinálna a déli határon. 

Ekkora botrányt még nem látott a világ focija

Sport2023.10.17, 15:49

Németországról elsõre talán mindenkinek évtizedek óta a kiváló szervezés jut az eszébe. Ez fokozottan igaz volt mindig a labdarúgásban ténykedõ vezetõkre, sok nagy sikert alapozott meg a körültekintõ, minden részletre kiterjedõ logisztika. Ám most olyan nevetséges hibákat követett el a szövetség, ami eddig nem volt jellemzõ rá. Ebbõl pedig olyan balhé kerekedett, amirõl az egész világ beszél.

Visszafelé sülhet el a nyugat-európai baloldal „migránsfegyvere”

Nagyvilág2023.10.16, 12:59

Az európai baloldal az elmúlt években több országban jelentõs mértékben veszített szavazóbázisából, ezért a beáramló migránsok voksaira építve igyekszik visszaszerezni korábbi erejét. A jelentõs mértékben muszlim hitû idegen tömegek már így is kihívást és új problémákat jelentenek Európa számára, a bõ egy hete kitört újabb palesztin–izraeli háború következtében azonban még súlyosabbá válhat a helyzet – írta a Magyar Nemzet.

Embercsempészek karamboloztak Németországban, heten meghaltak

Nagyvilág2023.10.13, 11:06

Legkevesebb heten meghaltak és többen súlyosan megsérültek pénteken Németországban egy közlekedési balesetben, amelyet a rendõrség szerint valószínûleg embercsempészek okoztak.

Elszabadult a pokol Berlinben: az arab terroristákat éltetik a diákok és zsidóznak

Nagyvilág2023.10.12, 11:51

Nemrég félelmetes összefoglalót közölt a német iskolákban uralkodó helyzetrõl az Infostart alapján a Mandiner. Németországban migránsok tömege támogatja az arab terroristák izraeli vérengzését, a német kormány pedig semmit sem tud tenni ez ellen. Már az iskolákban is megjelentek a szélsõséges, terroristákat támogató nézetek. Berlinben a migránsok gyerekei a Hamászt éltetik az iskolában, antiszemita kijelentéseket tesznek, a tanárok pedig tehetetlenek.

Henry Kissinger a migránsokról: Németország túl sok külföldit engedett be

Nagyvilág2023.10.12, 10:01

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint aggodalomra adnak okot azok a képsorok, melyek a Hamász palesztin terrorszervezetet éltetik Berlin utcáin Izrael megtámadása után. A politikus szerint mindez annak a jele, Németország túl sok külföldit engedett be az országba.

Történelmi baloldali választási vereség Németországban

Itthon2023.10.08, 20:08

Történelmi vereséget szenvedett a vasárnapi német tartományi választásokon a vezetõ kormányzó párt, az SPD, a szocdemek. Mind Hessenben, mind Bajorországban a jobbközép uniópártok nyertek, elõbbiben a CDU, utóbbiban a CSU. Scholz kancellár pártja a negyedik és az ötödik helyet tudta megszerezni, már a kormánykoalíción belül sem õk a legerõsebbek. Jelentõsen megerõsödött a jobboldali AfD,az exit pollok szerint mindkét helyen õk a másodikok. A szövetségi szinten kormányzó baloldali koalíció legkisebb pártja, az FDP Bajorországban biztosan nem jut be a tartományi parlamentbe, Hessenben egy hajszálon múlik majd a sorsuk. A két tartományyban ...

Így nézne ki a magyar Pókember a mesterséges intelligencia szerint

Techbázis2023.10.08, 13:53

Berobbant a mesterséges intelligencia, ami szöveget, képet, hangot vagy akár videót is képes generálni pár jól definiált utasítás alapján. Most éppenséggel azt kérték tõle, hogy generálja le az egyes országok saját Pókember verzióját, köztük van a magyar is. Mutatjuk a képeket.

Német történész: Németország felelõs a Hamász terrorjáért, mert palesztin terroristákat pénzel

Nagyvilág2023.10.09, 14:10

Németország közvetve felelõs a Hamász terrorakciójáért - írja a Die Weltben megjelent véleménycikkében Michael Wolffson történész-újságíró. A német kormányok ugyanis évtizedek óta pénzelnek olyan palesztin tankönyveket, amelyekben Izrael elpusztításáról írnak, sõt, közvetve terrorszervezeteket is támogatnak - írja a szerzõ.

Õrjöngve ünnepeltek, a zsidókat gyalázták a migránsok Berlinben - videó

Nagyvilág2023.10.09, 14:08

Elképesztõ képsorok láttak napvilágot Németországban. A videókon az látható, amint Berlinben a palesztinok ünnepelnek a tegnapi rakétacsapások után. Többek között azt skandálták Berlin utcáin, hogy "Mocskos zsidók!".

Egy magyar röplabdázó is ott lesz a párizsi olimpián

Sport2023.10.08, 10:07

A német férfi röplabda-válogatott - soraiban Grózer Györggyel - kvótát szerzett a jövõ nyári párizsi olimpiára.

Csökkenõ növekedés, magas infláció Németországban

Nagyvilág2023.10.06, 11:43

A német statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint a feldolgozóipari ágazatban az új rendelések 3,9 százalékkal meghaladták a júliusiakat. Korábban ez a mutató 11,3 százalékos csökkenést jegyeztett. Emiatt az elemzõi várakozások csak 1,8 százalékos növekedést jósoltak.

Nyomtatott útlevelekkel akart kutyákat csempészni egy román nõ

Itthon2023.10.04, 14:57

Egy nõ kiskutyákkal a csomagtartójában szeretett volna eljutni Németországba, azonban a magyar ellenõrök megállították. Ekkor derült, hogy a kutyák szállítása semmilyen szabályoknak nem felelt meg.

Szijjártó Péter: Németország fontos szövetségese és stratégiai partnere Magyarországnak

Itthon2023.10.03, 20:29

Németország fontos szövetségese és stratégiai partnere Magyarországnak, így az elmúlt évtizedek alatt kiépített sokoldalú kapcsolatrendszer nemzetgazdaságokat, településeket, a kulturális, az oktatási és a tudományos szférát, illetve baráti közösségeket fûz össze - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Itt van Csehország sokkoló háborús döntése

Nagyvilág2023.10.02, 20:50

Németországot követõen Csehországban is elkezdték lefoglalni az orosz rendszámtáblás autókat, errõl ír az Izvesztyija.

Kedden kezdõdik a jegyárusítás a 2024-es németországi focivébére

Sport2023.10.02, 11:26

Keddtõl jelentkezhetnek jegyvásárlásra a szurkolók a jövõ évi, németországi labdarúgó Európa-bajnokságra.

Mindent megváltoztat ez a német háborús bejelentés

Nagyvilág2023.10.01, 22:13

A Bundestag feljogosította Ukrajnát, hogy katonai célpontokat támadjon meg Oroszország területén.

Elõbb Ronaldót, majd a lengyel fociválogatottat tette tönkre a bukott portugál öregúr

Sport2023.10.01, 10:12

A portugál Fernando Santos elõbb Cristiano Ronaldót alázta meg és tette tönkre a katari vlágbajnokságon, majd elment lengyel szövetségi kapitánynak, ahonnan úgy rúgták ki, hogy a lába nem érte a földet. Németországban Hansi Flick volt az elsõ olyan kapitány, akit a szövetség a szerzõdésének lejárta elõtt menesztett. Mi lehet e két, igencsak látványos edzõbuktatás hátterében?

Egyre több német kezd új életet Magyarországon - videó

Nagyvilág2023.09.30, 15:01

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból kiderül, négy év alatt dinamikusan 35 százalékkal nõtt a hazánkat választó németek száma. Rengetegen dicsérik a magyar politikát, a közbiztonságot és sokan megjegyzik, hogy könnyen be tudnak illeszkedni a választott új hazájukba. Most a TikTokon terjed egy trend, mely szerint a Magyarországot választó németek bemutatják, hogy milyen oknál fogva választották országunkat új hazájuknak.

A németek többsége elégedetlen a kormány menekültügyi politikájával

Nagyvilág2023.09.29, 12:23

A németek többsége elégedetlen a kormány menekültügyi politikájával - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.

Alig mennek a boltokba a németek, magas az infláció és a munkanélküliség

Gazdaság2023.09.29, 12:21

A német kiskereskedelmi forgalom augusztusban váratlanul tovább csökkent, mivel a makacs infláció és a magas munkanélküliség megviselte az euróövezet legnagyobb gazdaságát – derül ki a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki adataiból.

Nagyon elege van a németeknek a baloldali kormány migránspárti politikájából

Nagyvilág2023.09.29, 12:17

A németek kétharmada kevesebb migránst fogadna be, a határellenõrzés szigorítását 82 százalék támogatja, 77 százalék egyetért azzal, hogy menekültügyi migrációs megállapodásokat kell kötni afrikai országokkal, és 69 százalék támogatja azt a menedékjogi eljárások gyorsítását szolgáló javaslatot, hogy sorolják az úgynevezett biztonságos származási országok közé Algériát, Marokkót és Tunéziát - derült egy friss felmérésbõl. 

Döbbenetes leleplezés: puccsra készül Ukrajna Lengyelországban

Nagyvilág2023.09.27, 10:29

Németország és Franciaország gyors uniós belépést ígért Ukrajnának, ha segítenek nekik megbuktatni a jelenlegi lengyel kormányt - írta a Mandiner.