Németh Zoltán

címke rss

Tiltakozásul hagyta el az SZDSZ-t a szekszárdi elnök

Németh Zoltán szekszárdi alpolgármester, aki egyben az SZDSZ helyi elnöke is, elkeseredésében hagyta ott pártját. Úgy látja ugyanis, hogy a kormány nem fordít kellő figyelmet az önkormányzatokra, éppúgy elhanyagolják őket, mint az előző ciklus alatt. Így nincs pénz fejlesztésekre, a megszorítások pedig belső feszültségeket okoznak a városban - állította az alpolgármester.

Vidéki rangadóra készül a Fradi és az Újpest

Sport2004.05.18, 13:36

Szerdán rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga 30. fordulóját, s a mérkőzések közül kiemelkedik a Ferencváros siófoki vendégjátéka: a vesztes nagy hátrányba kerül a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Az éllovas Újpest Sopronba látogat.

Kutyauszító lovagot is lefüleltek a kamerákkal

Itthon2006.05.03, 11:49

Mostanra "klasszikussá vált" bűncselekmények felvételeit vetítette le a közönségnek Németh Zoltán alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szabadegyetemi előadássorozatának keddi, második előadásán. A rendezvényen a térfigyelő kamerákkal kapcsolatos józsefvárosi tapasztalatokat ismertette Németh, Péterfalvi Attila ombudsman pedig a megfigyelés által felvetett adatvédelmi aggályokról beszélt. Az előadáson résztvevők megnézhették, hogyan lepleződött le a kamerák miatt számos tolvaj, rabló és betörő, de kutyát uszító hősszerelmest is láthattak a kivetítőn.

Olcsóbb a búza mint augusztusban

Gazdaság2008.09.01, 16:01

Átlagosan 3-5 ezer forinttal csökkent a gabona és a takarmány tonnánkénti felvásárlási ára augusztus eleje óta Zala megyében - tájékoztatott Németh Zoltán, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója.

Nem csak a chatrobotok miatt egyre izgalmasabb az ügyfélszolgálatok jövője

Gazdaság2018.11.14, 13:33

A mesterséges intelligencia, illetve a chatrobotok egyre inkább gyarapodnak, nyugaton, illetve az Egyesült Államokban ebbe az irányba megy a fejlődés. Egy brit piacra belépett digitális bank, az N26-os három nyelvű chatbotját 200 fejlesztővel 2 éven át fejlesztette, mire elkészült, és a Facebookon is ezt használják majd. Az ügyfélszolgálatok jövőjéről Németh Zoltánt, a Lépéselőny Média Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Kósa Lajos: Az ellenzéknek az összefogással nem sikerült elérnie a célját

Itthon2019.09.16, 17:02

Az ellenzék által meghirdetett összefogás nem érte el a célját, mert nem teljesült az az elképzelésük, hogy minden olyan helyen, ahol - szerintük - „érdemes", a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje ellen csak egy ellenzék által támogatott jelölt induljon - jelentette ki Kósa Lajos Győrben.

Sokkal olcsóbb a bíróságnál, mégis kevés cég használja a békéltetést

Gazdaság2020.02.15, 20:41

Rengeteg időt, pénzt és stresszt lehet megspórolni a gazdasági mediációval, amelynek előnyeivel a magyar vállalkozók is egyre inkább tisztában vannak – derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara átfogó, a fővárosi cégek munkahelyi konfliktuskezelési módszereit feltérképező kutatásából. Ezzel együtt nálunk száz peres ügyre mindössze egyetlen mediáció jut, pedig a hatékonysága is egészen kimagasló: a tapasztalatok szerint a mediáció során létrejött megállapodások 85-90 százalékát betartják a felek.

Gyönyörű ajándékkal lepte meg Babost Tímeát az új szerelme - fotó

Sport2021.08.27, 10:16

A négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező, Babos Tímea pályafutása nem úgy halad a sérülése miatt, ahogy azt szeretné – az olimpiát is kihagyta, de nem lehet ott a US Openen sem –, azonban a magánéletében szárnyal. Nemrég egy közös fotón mutatta meg az új párját, most pedig azt is megosztotta a követőivel, milyen ajándékkal lepte meg a párja. 

Babos Tímea szerelmes fotója meghódította az internetet

Sport2021.09.18, 09:19

A négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszezőre, Babos Tímeára rátalált a szerelem, ugyanis a kiváló sportoló már több mint fél éve alkot egy párt az erőnléti edzőjével, Németh Zoltánnal. Babos a sérülése miatt kihagyta az olimpiát és a US Opent is, de legalább a magánéletében most minden rendben van.

Babos Tímea szerelmes fotójától el lehet olvadni - kép

Sport2022.01.03, 19:29

A négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező, Babos Tímea pályafutása nem olyan volt 2021-ben, mint amilyennek remélte, azonban a magánéletében szárnyal. A kiváló sportoló láthatóan nagyon boldog az erőnléti edzőjével, Németh Zoltánnal, amelynek hangot is adott a közösségi oldalán.

Előző
  • 1
  • 2
Következő