Németh István

címke rss
Felgyújtott egy embert, megerőszakolta saját gyerekeit a magyar rendőrgyilkos

Felgyújtott egy embert, megerőszakolta saját gyerekeit a magyar rendőrgyilkos

Németh István az 1970-es évek végén benne volt két ember, köztük egy rendőr meggyilkolásában. Soós Lajost és egyik társát akkor halálra ítélték, őt az életkora miatt nem. A mostani vád szerint 2008-ban, amikor feltételesen volt szabadlábon felgyújtott egy hajléktalant, aki később belehalt a sérüléseibe. Az ügy tárgyalása igazságügyi szakértők meghallgatásával folytatódik. Németh Istvánt ezen kívül tavasszal, nem jogerősen elítélte a bíróság azért, mert rendszeresen megerőszakolta a lányát és a fiát is – írja a Magyar Nemzet.

Megerőszakolta a gyerekeit a rendőrgyilkos a cellatársa szerint

Itthon2022.05.13, 14:45

Ismét gyilkosság miatt állt bíróság elé a hírhedt rendőrgyilkos, Németh István. Korábban Soós Lajos bandájának tagjaként csak azért nem végezték ki a rendőrgyilkosságért, mert még nem volt 20 éves. A mostani ügyben a hajléktalan társát gyújtotta fel, aki belehalt a sérüléseibe. Cellatársa szerint a férfi bevallotta neki, hogy fajtalankodott a saját gyerekeivel – írja a Bors.

Újra bíró elé került a rendőrgyilkos Németh István

Itthon2022.05.12, 11:01

Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés várhat a negyven évvel ezelőtti, Soós-féle rendőrgyilkosságban részt vevő Németh Istvánra a Bors szerint. Nem emiatt állt a bíró elé, hiszen azt az ügyet lezárták, Soós Lajost és egyik társát akkor halálra ítélték, őt fiatalsága miatt nem, hanem amaitt, mert pár évvel ezelőtt megölte az egyik ismerősét. 

Hiába szabadult, most haláláig börtönbe kerülhet a rendőrgyilkos Soós Lajos társa

Itthon2021.11.07, 10:17

Kisfiát és nevelt lányát is rendszeresen molesztálta Németh István, akit 1980-ban 25 év börtönre ítéltek a rendőrgyilkosperben. A férfi feltételesen szabadlábra került 2000-ben, de most kiderült, hogy gyerekeket bántott, és egy férfi halálához is köze lehet. A Blikk szerint a férfi újra börtönbe kerülhet, ezúttal végleg. 

A kudarcokkal teli 18 év után Sztojan Ivkovics rántotta ki a bajból a férfi kosárlabda-válogatottat

Sport2021.03.10, 07:26

A magyar férfi kosárlabda-válogatottnak az 1999-es franciaországi Európa-bajnokság után 18 évet kellett várnia, hogy ismét Európa legjobb csapatait felvonultató kontinenstornán szerepelhessen 2017-ben, Kolozsváron. A dolog érdekessége, hogy ebben a 18 évben volt olyan időszak, amikor a mostaniaknál jobb képességű játékosok szerepeltek a nemzeti csapatban, a kvalifikáció mégsem sikerült. Összeállításunkban most ezt a 18 évet idézzük fel.

Befejezték a rendkívüli, országos haltelepítést

Gazdaság2020.05.12, 15:13

Befejeződött az országos, rendkívüli haltelepítés az állami tulajdonú horgászvizeken; 18 nap alatt 324 horgászvízbe 1177 tonna pontyot helyeztek ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szervezésében - közölte a szövetség elnöke Tiszafüreden a Tisza-tónál, a telepítés utolsó helyszínén.

Osztályozóra kényszerül a férfikosárlabda-válogatott

Archívum2008.09.20, 20:20

A magyar férfikosárlabda-válogatott vereséget szenvedett a finnországi Vantaában az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyolcadik, utolsó fordulójában, így eldőlt, hogy csoportutolsóként jövő augusztusban osztályozóra kényszerül az A divízióban maradásért.

Németh az AEK Athénban folytatja

Sport2008.08.26, 14:02

A görög AEK Athén kosárlabdacsapatánál folytatja pályafutását Németh István, a magyar válogatott csapatkapitánya - olvasható a görög klub honlapján.

noname

[origo] utazás2007.06.29, 12:18

Eheti nyereményjátékunk két nyereményét, a Palkonya - Európa Kulturális Faluja 2007 rendezvénysorozat június 29- július1-i hétvégéjére szóló borkóstoló jegyeket, valamint a hozzá tartozó kóstolópoharat Kupcsik Zoltán és Németh István nevű kedves olvasóink nyerték.

Csúszdaparadicsomot adtak át Bükön

[origo] utazás2008.03.10, 11:41

A 240 millió forint értékű beruházást saját forrásból hajtotta végre a társaság - tájékoztatta Németh István, a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója a távirati irodát.

Németh visszatér a Vojvodina kosárcsapatába

Sport2006.09.13, 13:03

A 2003-2004-es bajnokságban már szerepelt a Vojvodina férfikosárlabda-csapatában Németh István, a magyar válogatott bedobó kétéves lengyelországi légióskodás után tér vissza ismét a szerb együtteshez.

Edzésbe állt a férfikosárlabda-válogatott

Archívum2006.07.24, 17:57

Egyelőre foghíjas kerettel állt edzésbe Tatán az augusztus 31-én rajtoló Európa-bajnoki selejtezősorozatra készülő magyar férfikosárlabda-válogatott. Meszlényi Róbert szövetségi kapitány nem számíthat a főiskolai szigorlataira összpontosító Dénes Gáborra, a hátát fájlaló Németh Istvánra, az Amerikában tartózkodó Szendrei Józsefre, a még pihenő Gulyás Róbertre és Hendlein Rolandra. Így az első foglalkozáson mindössze tucatnyi kosarassal kezdhette meg a munkát a szakvezető, aki Simon Lászlót, a zalaegerszegiek fiatal irányítóját is behívta.

Németh István ismét lengyel bajnok

Archívum2006.05.20, 11:33

Második lengyelországi idényében is bajnokcsapat tagja lett Németh István, a PT Sopot válogatott kosarasa.

Soproni Euroliga-vereség Bourges-ban

Archívum2006.01.11, 22:05

Az MKB-Euroleasing Sopron 20 pontos vereséget szenvedett a francia Bourges vendégeként a női kosárlabda Euroliga kilencedik fordulójában.

Gulyás Isztambulban kosarazik tovább

Archívum2006.01.03, 10:53

A spanyol Vitoriát erősítő Dávid Kornél és a lengyel Sopotban szereplő Németh István után Gulyás Róbert lett a harmadik magyar légiós a férfi Euroligában: a válogatott kosaras év végéig kötött szerződést az Ülker Istanbullal.

Kialakult a férfikosár-Euroliga negyeddöntője

Sport2005.04.04, 12:17

Mivel Németh István együttese, a lengyel Sopot szerdán, Báder Márton csapata, a Cibona Zagreb pedig csütörtökön kiesett, Dávid Kornél személyében csak egy magyar légiósa lesz a férfikosárlabda-Euroliga negyeddöntőjének. A spanyol Vitoriát erősítő kiválóság a legjobb 8 között az olasz Treviso ellen bizonyíthat, amely pályaelőnyt élvez a két győzelemig tartó párharcban.

Báder és Németh kosárcsapata is elbukott

Archívum2005.03.25, 09:35

Németh István csapata, a lengyel Sopot és a Báder Mártonnal felálló horvát Cibona Zagreb is vereséget szenvedett a férfikosárlabda-Euroliga középdöntőjének ötödik fordulójában.

A Sopron nyert, a Szolnok kikapott az Euroligában

Sport2004.12.24, 10:54

Az MKB-Euroleasing Sopron nagy csatában győzött az orosz BZ Szanktpetyerszburg vendégeként, a Szolnoki MÁV-Coop SE viszont hazai pályán váratlan vereséget szenvedett a francia Tarbes-tól a nőikosárlabda-Euroliga 7., idei utolsó fordulójában. A Szeged és a ZTE nyolc közé jutott, míg a DKSK, a Ventwest-Foton Sopron és a BSE-ESMA elbúcsúzott a női Európa-kupa további küzdelmeitől. A Debreceni Vadkakasok férfi csapata óriási meglepetésre 92-83-ra nyert a német Alba Berlin otthonában az ULEB-kupában.

Euroliga: parádés PVSK-diadal Bourges-ban

Sport2004.12.02, 12:25

Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán nagy csatában kikapott a lengyel Kraków együttesétől, a MiZo-Pécsi VSK viszont szenzációs diadalt aratott a francia Bourges vendégeként a nőikosárlabda-Euroliga 5. fordulójában. Az Európa-kupában mindhárom magyar csapat - a Ventwest-Foton Sopron, a  Diósgyőri KSK és a Szeviép-Szeged is - vereséget szenvedett.

Bravúros soproni Euroliga-diadal Brnóban

Sport2004.11.25, 10:11

Az MKB-Euroleasing Sopron bravúros győzelmet aratott a csehországi Brnóban a női kosárlabda Euroliga negyedik fordulójában. Az Európa-kupában a ZTE-Zala Volán hazai pályán magabiztosan verte az orosz Kazánt, míg a Ventwest-Foton Sopron és a Szeviép-Szeged saját otthonában kapott ki a szlovák Ruzomberok, illetve az Orenburgtól. A férfi Ek-ban az Albacomp szoros mérkőzésen győzött a svájci bajnok Boncourt vendégeként.

Németh Vojvodina után Sopotban kosarazik

Sport2004.07.13, 17:00

Körmend, Treviso és Újvidék után újabb város, újabb ország, újabb klub következik Németh István életében, a magyar kosárlabda-válogatott fiatal irányítója ugyanis egyéves szerb-montenegrói kitérő után minden bizonnyal a lengyel bajnok Prokom Trefl Sopot együttesében folytatja pályafutását.

Németh félpályáról dobott kosarat

Sport2004.02.05, 07:44

Dávidék és Némethék győztek, Gulyásék kikaptak a nagy európai kosárlabda-bajnokságok hét végi fordulójában. A Tau Cerámica, az ACB Liga éllovasa a negyedik helyezett Ricoh Manresa otthonából hozta el a két pontot, és erősítette meg helyét a tabella tetején. Az ASVEL (Gulyás Róbert együttese) kikapott Gravelines-ben, míg a Nis Volvodina rangadót nyert a szerb-montenegrói pontvadászatban.

Gulyás Róbert bombaformában

Sport2004.01.26, 09:26

Elszenvedte első hazai vereségét a spanyol bajnokságban a Tau Cerámica férfikosárlabda-csapata, Dávid Kornél 12 pontjával a jobbak közé tartozott. A francia pontvadászatban győzött Gulyás Róbert gárdája, az ASVEL, a magyar óriás 21 pontjával a mezőny legeredményesebb kosarasának bizonyult. A szerb-montenegrói bajnokságban nyert a Vojvodina, nem kis mértékben Németh István 16 pontjának köszönhetően.

Gulyás és Németh remekelt a kosárkupákban

Sport2004.01.15, 12:14

Hétközi európai férfikosárlabda-fordulóban pályára léptek a légióskodó magyarok csapatai. Az Euroliga kilencedik fordulójában a francia ASVEL - soraiban Gulyás Róberttel - otthon szenvedett vereséget a török Efes Pilsentől, viszont honfitársunk csapata legjobbja volt. Dávid Kornél esetében fordított a helyzet: a Tau csoportrangadót nyert, Kornél viszont csak két pontig jutott. Az Európa-kupában a Vojvodina kikapott Izraelben, de Németh István kimondottan jól játszott.

Németh meggyógyult, a Vojvodina győzött

Sport2003.11.19, 08:45

Kisebb sérüléséből felépülve újból csapata hasznára tudott lenni Németh István, a NIS Vojvodina irányítója. A férfi kosárlabdázók FIBA Európa Ligájában a vajdasági gárda kedden s cseh Nymburk együttesét fogadta, s nem utolsósorban "Isti" jó teljesítményével 95-89-re győzött.

Dávid és Németh kirobbanó kosárformában

Sport2003.11.02, 21:42

A rangos európai férfikosárlabda-ligákban szereplő magyarok közül Dávid Kornél és Németh István kiemelkedő teljesítményt nyújtott - előbb csapata, a Tau őrzi veretlenségét a spanyol ACB ligában, utóbbié, a Vojvodina két ponttal kikapott Versecen. Gulyás Róbert nem alkotott világra szólót, de csapata, az ASVEL győzött a francia bajnoki rangadón.

Rangadóval nyit a szerb kosárbajnokság

Sport2003.09.30, 13:59

Október 11-én a Partizan Mobtel elleni, idegenbeli találkozóval kezdi meg szereplését a Nis Vojvodina férfikosárlabda-csapata a szerb bajnokságban. Déli szomszédunk bajnokságával nem igazán foglalkoztunk eddig, ám ezúttal kivételt kell tennünk. A Vojvodina ugyanis több szállal is kötődik a hazai kosárlabdaélethez: a Zalaegerszegtől érkezett edző, Nikola Lazic és a szintén zalai center, Dragan Ceranic mellett a 2003-2004-es szezonban ott pattogtat a magyar válogatott irányítója, Németh István is.

A tehetségekben rejlik a körmendi kosártitok

Sport2003.05.30, 21:10

Németh István a férfi kosárlabda-bajnokság 2002/2003-as rájátszásában - ahogy másfél évezreddel ezelőtt Attila, a hunok királya Isten ostora volt - a Körmend "ostoraként" valóságos sorscsapást jelentett az ellenfelekre, leginkább a döntőbeli vetélytársra, a Kaposvárra.  Bár a három meccsen produkált 19 pontos átlagával számszakilag a finálé MVP-jének megválasztott horvát Denis Toroman (25,66 pont) és az ugandai-szlovák David Toya (20) mögé szorult, azért vitán felül ő volt az immár háromszoros bajnokcsapat vezére. A hivatalosan az olasz Benetton Treviso játékosának számító "kis Csicsa" pénteken nyilatkozott az (origo)-nak.

Hosszú távra tervez a Treviso és a Körmend

Sport2003.04.23, 16:14

Fodor Sándor, a Marc-Körmend férfikosárlabda-csapatát működtető kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön, Trevisóban aláírja azt a hosszú távú együttműködést, melynek keretében az olasz Benetton Treviso és a vasi klub kölcsönösen előnyös feltételek mellett segíti egymást.

Fogházat kapott a Széna téri daruomlás felelőse

Itthon2003.02.06, 11:54

Két év fogházra ítélték Németh Istvánt, annak a cégnek az ügyvezetőjét, amelyik az 1998-ban a Mamut I. építésekor összeomlott darut telepítette. A jogerős ítélet szerint Németh - aki maga is megsérült a két halálos áldozattal járó balesetben - legkorábban egy év után kerülhet feltételes szabadlábra.

Gulyás remekelt az Euroligában

Sport2003.01.31, 10:54

Gulyás Róbert tizenöt ponttal és hat lepattanóval járult hozzá a Villeurbanne győzelméhez a férfikosárlabda Euroliga tizenkettedik fordulójában. Dávid Kornél és Németh István nem lépett pályára a Zalgiris Kaunasban, illetve a Trevisóban.

A Pécs és a GYSEV is továbbjutó helyen az Euroligában

Sport2003.01.10, 16:12

A Mizo-Pécsi VSK és a GYSEV-Orsi egyaránt továbbjutást jelentő helyen áll a nőikosárlabda-Euroliga csoportküzdelmeinek félidejében, azaz a hetedik forduló után.

Dávid és Németh csapata győzött az Euroligában

Sport2002.12.06, 09:59

A magyar érdekeltségű csapatok közül a Treviso és a Zalgiris Kaunas nyert, a Villeurbanne kikapott a férfikosárlabda-Euroliga hetedik fordulójában.

Közel negyvenéves kosárújonc

Sport2002.11.21, 14:41

A szombathelyi kosaras diadalmenet két hősét, Braniszlav Dzunicsot és Németh Istvánt 15 év választja el egymástól, meg egy fél világ, de szerdán este a Falco-csarnokban nem a különbségek jellemezték Varga Mátyás válogatottjának játékát, hanem az egység.

NBA-játékosai nélkül jön a francia kosárcsapat

Sport2002.11.19, 11:02

Szerdán a férfi válogatott Szombathelyen, a nők a finnországi Tamperében kezdik meg a kosárlabda Európa-bajnoki középdöntők második körét.  Varga Mátyás szövetségi kapitány együttesében mind a négy légiós - Dávid Kornél, Gulyás Róbert, Németh István és Báder Márton - pályára lép a sydneyi olimpián ezüstérmes, a 2001-es Eb-n 6. helyezett franciák ellen, kiegészülve a közelmúltban honosított veterán Dzunics Braniszlavval.

Nem a magyarokról szólt a férfikosár-Euroliga

Sport2002.11.14, 08:21

Nem remekeltek a magyar kosarasok a férfi Euroliga csoportküzdelmeinek hatodik fordulójában. Bár a Benetton Treviso, Németh István együttese fölényesen megnyerte az olasz derbit, a körmendi fiatalember csupán három pontig jutott. Gulyás Róbert csapata, az ASVEL Villeurbanne  nyolcpontos vereséget szenvedett Belgrádban, a magyar center négy pontot szerzett.

Euroliga: Németh István kosársikere a Trevisóval

Sport2002.10.25, 11:23

Idegenbeli győzelemmel folytatta szereplését a férfikosárlabda-Euroligában Németh István csapata, a Treviso. Az olasz bajnok az Alba Berlint győzte le 78-75-re, a magyar légiós nyolc percet töltött a pályán, de nem talált a gyűrűbe.

Dávid húsz ponttal debütált az Euroligában

Sport2002.10.11, 10:27

Bemutatkozott Dávid Kornél csapata, a Zalgiris Kaunas az Euroligában, ám a magyar kosaras szenzációs játéka és 20 pontja ellenére vereséget szenvedett Sienában. A másik "magyar" együttes, a Benetton Treviso simán győzött, Németh István is játszott, de mindkét dobását elhibázta, és pont nélkül fejezte be a meccset.

Magyarokkal rajtol a kosárlabda Euroliga

Sport2002.10.08, 11:53

Szerdán kezdődnek meg a férfi kosárlabda Euroliga küzdelmei. A sorozatnak idén először Dávid Kornél, Gulyás Róbert és Németh István révén magyar szereplői is lesznek.

Sztárjelölt kosaras Körmenden

Sport2002.08.12, 10:55

Megtalálta a Trevisóba szerződött Németh István helyére a megfelelő irányítót a Marc-Körmend férfikosárlabda-csapata. A vasi együttes szerződtette Edwin Subert, aki a hírek szerint szlovén és olasz élcsapatokat visszautasítva érkezett Magyarországra.

Németh István a Trevisóba szerződött

Sport2002.07.04, 11:39

Nincs messze a hazai férfikosárlabda-bajnokság rajtja, de az már bizonyos, hogy a bajnoki ezüstérmes Körmendet új irányító dirigálja majd a pályán. A csapat tehetséges válogatott játékosa, Németh István ugyanis elfogadta az olasz sztárcsapat, a Benetton Treviso hároméves ajánlatát.

Túlkínálat Németh trevisói posztján

Sport2002.07.02, 13:35

Egyelőre nem lesz a Benetton Treviso játékosa Németh István, a Marc-Körmend válogatott kosárlabdázója. Az irányítót évek óta figyeli az olasz sztárcsapat, ám információink szerint egyelőre még a 2002/2003-as szezonban sem számít rá a szakvezetés.

Németh István a Körmend kosarasa marad 

Sport2001.07.22, 01:23

Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó, és hát miért ne tartanák: Németh István a BC Marc Körmend válogatott irányítója - miként azt a klub vezetőségével pénteken szóban már jelezte - hétfőn aláírta újabb kettő plusz egy éves szerződését a Rába-parti alakulathoz.

Előző
  • 1
Következő