Németh Helga

címke rss

Görbiczékre is számít az Európa-válogatott

Két héten belül két különböző Európa-válogatott is fellép a nőikézilabda-sporton belül. A május 18-i podgoricai gálára Németh Helga játékosként, Rácz Marianne szakvezetőként hivatalos, míg a június 1-jén, Debrecenben megrendezésre kerülő mérkőzésen Pálinger Katalin, Görbicz Anita, valamint Mehlmann Ibolya lép pályára.

Magyar kézicsillagok az Európa-válogatottban

Sport2008.04.03, 14:21

Montenegrói lapértesülések szerint hatalmas kézilabdagálát szervez a helyi kézilabda-szövetség fennállása 50. évfordulójára. Az esemény keretén belül egy Montenegró-Európa-válogatott összecsapásra is sor kerülne, ezen búcsúzna az aktív játéktól a hazaiak csillaga, Maja Bulatovic. Az Európa-válogatott egyik szakvezetője Rácz Marianne lesz, a keretben ott van Németh Helga is.

Hova tűntek válogatott kéziseink?

Sport2008.03.05, 08:18

Miközben az elmúlt hetekben két egykori csillag is visszatért a kézilabdapályára, addig akad két olyan válogatott kézis, aki szezon elején még az NB I-ben vitézkedett, aztán szerződést bontott klubjával, majd eltűnt a szurkolók szeme elől. Utánanéztünk, mi lett Németh Helgával és Kenyeres Fannival.

Elhagyta a Fradit a balkezes átlövőklasszis

Sport2008.01.04, 08:04

Különböző (anyagi és más jellegű) okok miatt felbontotta szerződését Németh Helga, a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapatának világklasszis jobbátlövője.

Kulcsár Anita emlékére kézilabdáztak

Sport2007.08.27, 22:49

A hétvégi Kulcsár Anita Emléktorna résztvevői a névadóról emlékeztek meg. Az [origo] kamerája előtt megszólalt a világklasszis beállós egykori edzője, Róth Kálmán, a jelenlegi dunaújvárosi tréner, Imre Vilmos, az edzők közül pedig Zsiga Gyula. A játékosok részéről Németh Helga érzékenyült el az interjú alatt, illetve Tomori Zsuzsa, Vérten Orsolya és Szucsánszky Zita is elmondta emlékeit.

Európa legjobbja ellen kísérletezik a kézikapitány

Archívum2007.02.21, 08:00

A Magyar és a Norvég Kézilabda Szövetség megállapodása alapján a két ország női válogatottja - akárcsak tavaly tavasszal - idén is többször megmérkőzik egymással. Az első pároscsatára február 28-án, Szombathelyen, illetve március 3-án, pedig Fordéban kerül sor.

Németh Helga a Fradiba szerződhet

Sport2005.07.12, 15:18

Könnyen elképzelhető, hogy a Ferencváros játékosa lesz Németh Helga. A 142-szeres válogatott jobbátlövő az előző szezonban a Dunaferrt erősítette, Újvárosban azonban lejárt a kontraktusa, és elképzelhető, hogy az újabb szerződését a Ferencvároshoz írja alá.

Németh Helgával erősített a Dunaferr

Sport2004.08.04, 07:23

Sikerült megállapodnia a Dunaferr nőkézilabda-csapatának Németh Helgával, így a Viborgtól hazatérő jobbátlövő egy évre a magyar bajnokhoz kötelezte el magát. Bemutatta új csapatát a TV Mainzlar nőikézilabda-együttese is, amely meglepetésre két magyart, Mátyás Kittit és Baboi Kornéliát is szerződtette a Kőbányai Spartacustól.

EHF-kupa: otthon kezd a Győr a Viborg ellen

Sport2004.04.27, 18:09

A Győri Graboplast ETO KC itthon kezd a Németh Helgát foglalkoztató dán Viborg ellen a női kézilabda EHF Kupa döntőjében. A mérkőzésre előreláthatólag május 16-án, vasárnap 18 órakor kerül sor, míg a visszavágót május 22-én vagy 23-án rendezik.

Németh Helga visszatérne a Cornexihez

Sport2004.02.06, 12:02

Nyáron nagy port kavart, hogy Németh Helga, a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapatának világklasszis átlövője elhagyta klubját, és Dániába, a Viborg együtteséhez szerződött. A játékos a Fehérvár Rádiónak adott nyilatkozatában a klubelnököt hibáztatja, de úgy gondolja, amennyiben a klub élén váltás történne, májusban visszatérne Fehérvárra.

Előző
Következő