német gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Németország
- Ifo
- gazdasági válság
- GDP
- Handelsblatt
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Derűlátóbbak a német gazdasági szakértők
Vezető német gazdasági szakértők ismét derűlátóbban ítélik meg annak esélyeit, hogy jövőre erősödik a gazdasági konjunktúra Németországban. Ugyanakkor vélekedésük szerint a keleti tartományoknak továbbra sem sikerül felzárkózniuk az ország nyugati feléhez.
Novemberben is csökkent a német üzleti bizalom
A német Ifo gazdaságkutató intézet havi üzleti hangulatmutatója 87,3 pont novemberre - közölték a müncheni intézetben hétfőn. Az érték meghaladta az elemzői várakozásokat. Októberben 87,7 pont volt a Nyugat-Németországra vonatkozó fő mutatószám, szeptemberi 88,2 pont után. Novemberben hatodik hónapja csökkent az Ifo-index.
Szabályoznák a német csúcsfizetéseket
A tőzsdei árfolyamok zuhanása és a nyereség csökkenése kezdi éreztetni hatását a vezető német cégek igazgatósági tagjainak javadalmazásában is. A csúcsvezetők tavalyi, összességében 1,3 millió eurós javadalmazása 17 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - írja a Világgazdaság a Handelsblatt alapján.
Nyolcszorosára nőhet a Deutsche Telekom vesztesége
A Deutsche Telekom, Európa legnagyobb távközlési vállalata - a Matáv többségi tulajdonosa - az idén valószínűleg 28 milliárd euró nettó veszteséget termel, a legnagyobbat, amelyet a frankfurti tőzsdén jegyzett harminc német részvénytársaság (DAX-30) közül valaha valamelyik is kimutatott - jelentette hétfői kiadásában a Handelsblatt.
Lemondásra szólították fel a német pénzügyminisztert
A német gazdaság jövőre is gyengélkedni fog - derült ki a szerdán nyilvánosságra hozott német és külföldi előrejelzésekből, amelyek publikálása után az ellenzék Hans Eichel német pénzügyminiszter menesztését követelte.
Egyre lassul a német gazdaság
Tovább nőtt a német munkanélküliség októberben, míg az előrejelzések szerint az ipar teljesítménye romlott - közölte csütörtökön a BBC News Online. A romló makrogazdasági mutatók egyre lassabb gazdasági növekedést jeleznek, így mind többen azonnali intézkedéseket követelnek a régi-új német kormánytól.
A France Télécom átvállalja a MobilCom adósságainak egy részét
Lapjelentések szerint a France Télécom átvállalja a német MobilCom adósságainak egy részét, és felszámolja a német mobiltelefon szolgáltatóban lévő tulajdonrészét. A francia távközlési vállalat a tulajdonában lévő 28,5 százalékos részvénypakettet, a német Handelsblatt értesülései szerint, átadja a hitelező bankoknak, és ily módon rendezi a MobilCom most, hétfőn esedékes 4,7 milliárd eurós adósságtörlesztésének egy részét. A bankok később a tőzsdére vihetik a részvényeiket.
Lefelé módosul a német növekedési előrejelzés
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) gyengébb növekedésre számít jövőre Németországban - értesült a Handelsblatt. A német gazdasági szaklap az IMF napokban megjelenő Németország-jelentésére hivatkozva azt írta, hogy a gazdasági növekedés Németországban 1,75 százalék lesz 2003-ban. Az IMF szeptemberben még 2 százalékos növekedést jósolt.
Ismét romlott a német üzleti hangulat
A német Ifo gazdaságkutató intézet havi üzleti hangulatot jelző indexe 87,7 pont lett októberre - közölték a müncheni intézetben hétfőn. Szeptemberben 88,2 pont volt a Nyugat-Németországra vonatkozó fő mutatószám. Októberben egyébként az ötödik egymást követő hónapban csökkent az Ifo-index.
Csak 0,3 százalékkal nő idén a német GDP
A német gazdasági növekedés az idén 0,3 százalékos lesz - jelentette ki hétfőn Michael Rogowski, a német iparszövetség(BDI) elnöke, aki úgy véli, hogy jövőre is nagy nehézségek árán teljesülhet az 1 százalékos GDP-növekmény.