német gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Németország
- Ifo
- gazdasági válság
- GDP
- Handelsblatt
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Jövőre fellendülhet a német gazdaság
A mannheimi Európai Gazdaságkutató Intézet (ZEW) júniusi konjunktúra mutatója jelentős mértékű javulást jelez, és ebből arra következtetnek a szakemberek, hogy Németország kilábalóban van a gazdasági bajokból, és 2004 elején lendületet vehet a konjunktúra.
Jelentősen csökken a német szja
Összesen 18 milliárd euró értékű személyi jövedelemadó-csökkentést jelentette be a hét végén Gerhard Schröder német kancellár. Az adóreformnak köszönhetően szakemberek reményei szerint a német gazdaság nem 2005-tól, hanem már jövőre növekedési pályára állhat.
Stagnálhat a német gazdaság idén
A német Ifo gazdaságkutató intézet kedden nullára vette vissza a német gazdaság idei növekedési előrejelzését, és a 2004-es kilátást is 1,5 százalékra csökkentette. Az Ifo az államháztartási hiány GDP-hez viszonyított arányát ebben az évben 3,7 százalékra, jövőre 3,2 százalékra várja.
A német kormány erős eurót szeretne
Wolfgang Clement német gazdasági miniszter szerint az euró napok óta tartó gyengülése kedvezően hat az exportra. Ennek ellenére a német kormányzat továbbra is az erős euróban érdekelt, mondta Clement.
Adathamisítással vádolják Németországot
Enyhítette az ország gazdaságáról szóló kritikus jelentését az OECD a német kormány nyomására tavaly decemberben - közölte a Handelsblatt. A BBC által megkérdezett OECD-illetékes szerint a Schröder-kabinet nem avatkozott bele a szokásosnál jobban a szervezet ügyeibe.
Javult a német üzleti bizalom
A német Ifo gazdaságkutató intézet májusi üzleti bizalmi mutatója 87,6 pont - közölte hétfőn az intézet. A mutató váratlan javulása meglepte az elemzőket, akik átlagosan 86,5 pontra számítottak májusra. Az elemzők biztosra vették, hogy az euró gyors drágulása már megmutatkozik a májusi Ifo-hangulatmutatóban, mert a közös valuta erősödése gyengíti a német exportőrök esélyeit.
Pótköltségvetés készül Németországban
Gerhard Schröder szerint Németország az idén pótköltségvetést kénytelen készíteni, s körülbelül 38 milliárd euró belső hitelt felvenni a 2003-as költségvetésbe betervezett 18,9 milliárd helyett. A német gazdaság 0,2 százalékkal esett vissza az első negyedévben.
Recesszió fenyegeti a német gazdaságot
A német gazdaság az első negyedévben 0,2 százalékkal gyengült a tavalyi utolsó negyedhez képest, ezzel Európa legnagyobb gazdasága ismét közel került a recesszióhoz. A statisztikai hivatal a visszaesést az import növekedésével magyarázza - írja a BBC News Online.
Holtponton a német gazdaság
Áprilisban a német Ifo gazdaságkutató intézet bizalmi indexe 86,6 pontra csökkent a márciusi 88,1 pontról; elemzők előzetesen a mutató emelkedésére számítottak. A felmérés szerint a német gazdaság nehezen mozdul ki a holtpontról.
Újabb gyenge szezont várnak a Balatonnál
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is gyenge turistaforgalomra számítanak a szakemberek a Balaton partján. A Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság szerdán ismertetett adatai szerint és az eddigi foglalások alapján 8-12 százalékkal eshet vissza a külföldi vendégek száma. A visszaesést az iraki háború miatti bizonytalansággal, a német gazdasági recesszióval, és a hazai infrastruktúra elmaradottságával magyarázzák - írja csütörtöki számában a Népszabadság.