NDK

címke rss

Meg akarta ölni a Stasi az NDK-ból őrületes módon disszidáló focistát

Sport2021.04.17, 07:35

Norbert Nachtweih és Jürgen Pahl disszidálási története egészen elképesztő fordulatokat tartogatott. Végül mindkét focista sikeresen megszökött az NDK-ból, de az életük az országváltás után sem lett nyugodtabb – sőt! A szombati Borussia Mönchengladbach-Eintracht Frankfurt Bundesliga-mérkőzés kapcsán idézzük most fel a két játékos hihetetlen sztoriját.

Parádés fogat az NDK-ból - Simson AWO 425S és Stoye Elastik veteránteszt

Auto2021.03.21, 18:30

Német, négyütemű és kardánhajtású, mégsem BMW, bár azzal közeli rokonságban áll. A Simson 425 a szocialista motoripar egyik korai gyöngyszeme, amely - különösen a gyönyörű Stoye oldalkocsival felszerelve – egészen más időutazásra hív, mint a márka nálunk jól ismert kétütemű kismotorjai. Kipróbáltuk a ritka, 250 köbcentis fogatot.

Még mindig tagadja az egykori NDK doppinggépezetének szörnyűségeit a hatszoros olimpiai bajnok úszó

Sport2021.02.07, 17:47

55. születésnapjára illenék virágot küldeni, és mint világhírű sportolót meleg szavakkal köszönteni, de ez valahogy nem akar sikerülni. Legszívesebben egy kaktuszt küldenék, jó hosszú tüskékkel és hozzá egy kínos kérdéssel: "Nem gondolod, hogy a lelkiismereted már megengedné a vallomást? Igen, doppingszer segített – hatszor is – az olimpiai dobogó tetejére." Ennyi állna csupán a kísérőlevében. A hatszoros olimpiai bajnok, az egykori NDK úszócsillaga, Kristin Otto 2021. február 7-én lett 55 éves.

Az NDK megszűnése csaknem eltüntette a német kézilabdasportot

Sport2021.01.18, 18:41

Kedden az egyiptomi férfi kézilabda-vb-n a magyar válogatott Németország ellen játszik. A két ország vetélkedésének mind válogatott, mind klubszinten több évtizedes múltja van. A legutóbbi találkozás szomorú emléke még élénken él mindenkiben, hiszen 2020 végén a Kiel egy drámai találkozón, hosszabbítás után ütötte el a Bajnokok Ligájában a döntőbe jutástól a Veszprémet. Nem először tört borsot német klubcsapat egy magyar orra alá. Talán a kézilabda az egyetlen sportág, amelyben a kettéosztottság idején Németország mindkét része a világ közvetlen élvonalába tartozott. És döbbenetes, hogy a Bajnokcsapatok Európa-kupája, illetve jogutóódja, ...

Két ütemmel a mázsás terhek ellen – Barkas B1000 jubileum

Auto2021.01.17, 18:13

Hosszú időn keresztül nemcsak a keletnémet, de a magyar utcaképnek is része volt a gömbölyded, kékes füstpamacsokat pöfékelő Barkas. Képes összeállításunkban korabeli prospektusfotókon mutatjuk be a hatvan évvel ezelőtt megjelent kisáruszállítót, amelyet hozzánk a Mogürt vállalat importált mikrobusz, zárt furgon és platós kivitelben, mindvégig egyliteres, kétütemű Wartburg-motorral.

A Sakál fekete napja

Tudomány2020.08.17, 22:02

1994. augusztus 14-én a francia titkosszolgálat ügynökei több évig tartó operatív munka és fedett megfigyelés után sikeresen rajtaütöttek a 20. század egyik leghírhedtebb terroristáján, a szudáni főváros, Kartúm egyik villájában műtét után lábadozó Carloson. A nyugati világban Sakál néven is ismert, világszerte keresett bűnözőt elfogása után Franciaországba szállították, ahol 1997-ben többrendbeli gyilkosság és terrorcselekmény miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A radikális marxistából később szélsőséges iszlamistává lett és most 71 éves Carlos jelenleg is a franciaországi Clairvaux fegyházában raboskodik, szigorú őőrizet ...

Felállítják Nyugat-Németország első Lenin-szobrát

Nagyvilág2020.03.08, 18:07

Az alkotmányos jogrend megdöntésével kampányoló, a német titkosszolgálat által megfigyelés alatt tartott Németországi Marxista-Leninista Pártnak az ötlete nyomán nemsokára felállítják a Szovjetunió első kommunista diktátorának, Leninnek a szobrát a Ruhr-vidéki Gelsenkirchen városában. Ez lesz Németország NDK-hoz nem tartozó részein a legelső Lenin-szobor.

Negyven éve ellopott értékes festmények kerülhettek elő Németországban

Kultúra2019.12.07, 14:51

Négy évtizeddel ezelőtt ellopott festmények kerülhettek elő Németországban. Az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) területéről ellopott öt alkotás eredetiségét jelenleg egy berlini laboratóriumban vizsgálják.

A német parlament elnöke: A magyaroknak köszönhetően új fejezet kezdődött a történelemben 1989-ben

Itthon2019.09.17, 10:59

Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke az M1 aktuális csatornának adott interjút, melyben kijelentette, hogy a magyarok bátorságának köszönhetően új fejezet kezdődött a történelemben 1989-ben, amikor szabadságszeretetüket is bizonyítva megnyitották a határaikat nyugat felé. Ezt a lépést soha sem fogják elfelejteni a magyaroknak, mely szabaddá tette az utat a német egységhez - tett hozzá a Kereszténydemokrata Unió politikusa. Aktuálpolitikai kérdésekkel kapcsolatban elmondta, hogy szerinte most egy egész jó európai bizottság alakul, hozzátéve, hogy Németországnak és Európa régi uniós országainak is tisztellettel ...

Nem felejtjük el a magyaroknak, hogy átpöföghettünk a Trabantokkal

Auto2019.09.09, 19:16

Harminc évvel ezelőtt, 1989 szeptemberében történelmi pillanat következett be a magyar-osztrák határzárnál: miután pár héttel korábban rést ütött rajta a Páneurópai piknik, végre teljesen megnyílt, és nyugatra távozhatott a nálunk tartózkodó több tízezer NDK-s menekült. A jubileum alkalmából a korszak (ma már veterán) autóival érkezett Magyarországra egy német különítmény, hogy az eredeti helyszíneket bejárva emléktúrán emlékezzenek meg a kommunizmust felváltó szabadságról.

30 éve volt a Páneurópai Piknik

Itthon2019.08.19, 05:59

Éppen 30 évvel ezelőtt, 1989. augusztus 19-én, egy Sopron melletti határátkelőhelynél szervezték meg a Páneurópai Pikniket, és az ebből az alkalomból néhány órára megnyitott osztrák-magyar határon több száz, a kommunista Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) menekülő ember jutott át Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK). A történelmi esemény évfordulójáról közösen emlékezik meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár Sopronban.

Szempillantás alatt porladt szét a rettegett Stasi labdarúgócsapata

Sport2019.08.11, 20:52

Harminc évvel ezelőtt, 1989. augusztus 12-én egy Jéna-Magdeburg 0-2-es mérkőzéssel rajtolt minden idők talán legfurcsább német labdarúgó-bajnoksága. Első osztályú német meccs volt, csak éppen a Német Demokratikus Köztársaság labdarúgó-szövetségének égisze alatt zajlott az a pontvadászat. Amikor elkezdődött, akkor még nemhogy a sportvezetők, de talán még Kelet-Európa vezető politikusai sem sejtették, hogy a májusi záró fordulóban mennyire másként fog kinézni arrafelé minden, mint ahogy a nyitófordulóban kinézett. És mennyire nem fog érdekelni senkit, hogy ki hányadik helyen végez a pontvadászatban.

Az NDK-ból disszidált duó is ünnepelhette az Eintracht UEFA Kupa-győzelmét

Sport2019.05.02, 09:18

Amikor 40 évvel ezelőtt bajnok lett a Hamburg, és a német szövetségben eldöntötték, hogy az UEFA Kupába az ezüstérmes Stuttgartot, a bronzérmes Kaiserslauternt, a negyedik Bayern Münchent, az ötödik Eintracht Frankfurtot, valamint a Bundesligában csak tizedik, ám az UEFA Kupát akkor, 1979-ben megnyerő Borussia Mönchengladbachot nevezik, nem is sejtették, hogy ezzel egy olyan történelmi névsort postáznak, mely az idők végezetéig benne lesz a futball aranykönyvében.

A futballedző, akit az NSZK-ban is arzénnal mérgezett a Stasi

Sport2019.04.24, 08:00

Ahogy a gelsenkircheni szurkolók ünnepelték az UEFA-kupa győzelmet, úgy Németországban csak a Ruhr-vidéken lakók tudnak lelkesedni focicsapatért. Egy bányásztelepülés nehéz életet élő polgárai a hetedik mennyországban érezték magukat 1997-ben, amikor a Schalke egy máig emlékezetes tizenegyespárbaj után hazavitte Milánóból a 15 kilós ezüstserleget. Természetesen kijutott az ünneplésből a szakmai munkát sikeresen irányító, Huub Stevensnek is, akit később az évezred Schalke-edzőjének választottak a királykékek szurkolói. Vajon ki gondolt akkor arra, hogy a csapat a legnagyobb sikerét hozó szezonját nem is Stevensszel kezdte?

Még a saját pártja is elutasítja Angela Merkelt

Nagyvilág2019.02.20, 10:42

Eltanácsolták Angela Merkelt vezető kelet-németországi kereszténydemokrata (CDU) politikusok attól, hogy mellettük kampányoljon az idei tartományi választások előtt. Ez annál is kellemetlenebb a kancellár számára, mivel maga is az egykori NDK-ban nőtt fel, később pedig hét éven keresztül állt keleten egy tartományi (Mecklenburg-Elő-Pomeránia) CDU-szervezet élén. A keletnémetek ugyanis határozottan ellenzik a kancellár bevándorláspárti politikáját.

Aki belép ebbe a házikóba, az NDK-ban találja magát

[origo] utazás2018.11.07, 07:48

A tévé, a szekrények, a berendezési tárgyak, de még a tapéta is eredeti abban a múzeumban, amelyet egy megszállott gyűjtő hozott létre.

Több mint 10 százalékkal csökkent a lakosság a volt NDK területén

Gazdaság2018.10.02, 11:07

Több mint tíz százalékkal csökkent a lakosság Németország keleti tartományaiban, a volt NDK területén az ország 1990-es újraegyesítése óta a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kimutatása szerint, amely az október 3-i nemzeti ünnepre, a német egység napjára időzítve jelent meg.

Allahu Akbart kiáltva késelt Németországban egy szír migráns

Nagyvilág2018.04.04, 14:54

A szír migránsnak „sikerült" alig két óra leforgása alatt négy bűncselekményt elkövetnie egy kelet-német kisvárosban. A helyieknek már elegük van a bevándorlásból.

Púpos szépségkirálynő - Wartburg 311 veterán teszt

Auto2018.01.12, 11:13

Kétütemű motorjával, és alvázas építésével a 311-es nyugati mércével már a megjelenésekor elavultnak számított, de a Vasfüggönyön innen nagy szám volt! Nemcsak csinos karosszériája miatt: helykihasználása, illetve útfekvése is jobb volt, mint a Moszkvics 403/407-esé vagy a kétajtós Skoda Octaviáé - és ezzel fel is soroltuk Magyarországon elérhető riválisait. Olyanok is beleülhettek, akiknek nem telt rá: a korai szériából jó néhány példány Budapestet járta taxiként.

Kommunista diktátor relikviái kerülnek kalapács alá

Tudomány2017.10.11, 12:15

Árverést tartanak Walter Ulbricht volt keletnémet kommunista pártvezér, egykori államfő hagyatékából. Az egykori keletnémet pártfőtitkár és államfő nevéhez fűződik a berlini fal felépítése, valamint a szocialista táboron belüli első jelentősebb gazdasági reform bevezetése is.

Megtalálta Putyin német ügynökeit

Nagyvilág2016.04.26, 16:43

A kölni zavargásokat Putyin ügynökei szervezték, állítja egy német újságíró. Szerinte ők indították el a 13 éves kislány állítólagos megerőszakolásáról szóló híreket is, és ők hálózzák be az európai szélsőséges mozgalmakat. Boris Reitschuster szerint Németországban közel háromszáz ügynök várja a Kreml utasításait, feladatuk pedig az, hogy elősegítsék az EU destabilizálását. Az újságíró azt mondja, könyvének állításait titkosszolgálati információkra alapozza.

Ezüstjubileumot ünnepel Németország

Nagyvilág2015.10.03, 14:00

Németországban elkezdődött az egység helyreállításának 25. évfordulójára szervezett háromnapos ünnepségsorozat. A nemzeti ünnep alkalmából a Bundestag határozatot fogadott el arról, hogy emlékművet kell állítani a kommunizmus áldozatainak tiszteletére. Anna Kaminsky sikersztorinak nevezte a német egység 1990-es helyreállítása óta eltelt huszonöt esztendőt, de ez nem jelenti azt, hogy minden problémát sikerült megoldani.

Nem volt mindegy, hogy a fal melyik oldalán ébredtek a berliniek

Tudomány2015.08.13, 19:50

A kelet-nyugati szembenállás, egyben Európa hidegháborús megosztottságának jelképét, a berlini falat, pontosabban azt a műszaki határzárat, amely több mint negyed évszázadra kettéosztotta Berlint, 1961. augusztus 13-ára virradó éjjel, rajtaütésszerűen emelték. A fennállása alatt szinte folyamatosan továbbépített és erősített fal a kommunista elnyomás szimbólumává vált.

NDK-s retro múzum egy házban Csepelen

Life.hu2015.05.05, 10:08

A Bobák házaspár néhány éve döntött úgy, hogy összegyűjtik az NDK-s emlékeket és csepeli házukban egy kis múzeumot rendeznek be, amit a ma esti XXI. században meg is mutatnak.

Drezda nélkül nem értelmezhető Putyin politikája

Nagyvilág2015.03.30, 07:49

Vajon meghatározhatja a világ egyik legnagyobb hatalmú vezetőjének lépéseit, hogy fiatalkorában a szeme előtt dőlt össze egy olyan birodalom, amelyre egész addigi életét feltette? Vlagyimir Putyin esetében úgy tűnik, nagyon is. Ahogyan az is valószínű, hogy a 80-as években, a drezdai KGB-s évek tapasztalatai nélkül képtelen lett volna kidolgozni azokat a túlélési stratégiákat, amelyek máig megingathatatlanná teszik a rendszerét.

Még mindig szed áldozatokat az NDK-s dopping

Sport2014.11.11, 07:48

Miközben Európa a berlini fal leomlásának 25. évfordulóját ünnepli, a helyi sportsajtó hetek óta arról ír, hogy még mindig nem sikerült elítélni a Stasi által felügyelt állami doppingprogram kitervelőit és végrehajtóit, és az áldozatok továbbra sem kapnak semmilyen kárpótlást. Van, aki már nem is kaphat: október 20-án, 63 éves korában elhunyt az egykori olimpiai ezüst- és bronzérmes súlyemelő, Gerd Bonk.

Bajuszos pasi lett Ónodi Eszterből

Life.hu2014.03.10, 13:08

A színésznő bajszot és sötét, sűrű szemöldököt ragasztott magára. Ezzel a meghökkentő fotóval kívánt boldog nőnapot.

A németek megtanulják a doppingleckét

Sport2013.08.06, 10:58

Thomas Bach, a Német Olimpiai Bizottság elnöke közleményben üdvözölte kedden azt a tanulmányt, amely szerint nemcsak az NDK-ban, hanem az egykori NSZK-ban is volt államilag finanszírozott, rendszerszerű doppingolás az élsportban.

Az NDK szintjén doppingolták az NSZK sportolóit

Sport2013.08.05, 18:09

Nemcsak az NDK-ban, hanem az egykori NSZK-ban is volt államilag finanszírozott, rendszerszerű doppingolás az élsportban egy német tanulmány szerint, amelynek alapján az Aranycsapatot legyőző nyugatnémet válogatott sikerében is lehetett szerepe teljesítményfokozó szernek az 1954-es labdarúgó világbajnokság döntőjében.

Beteges módon ellopták a gyerekkorunkat

Sport2013.05.23, 09:31

Harminc évvel az első atlétikai világbajnokság után még mindig az állami doppingprogram és a Stasi rémtettei kísértik a keletnémet atlétákat. Az egykori világcsúcstartó sprinternek, Ines Geipelnek egyszerűen szétvágták az izmait, mert disszidálni akart, több ezer sportolót pedig egy óriási vegyipari kísérlet alanyává tettek. Az egykori áldozatok megsegítéséért küzdők szerint azóta több bűnös is visszatért a régi pozíciójába, számos eredményt pedig a mai napig sem töröltek, pedig az aktákból világosan kiderül, hogy ki mikor és mennyi doppingot kapott.

Angela Merkel számára nem létezik lehetetlen

Life.hu2013.04.11, 00:09

Lehet szeretni, kritizálni, vagy szimplán semlegesnek lenni iránta, egy azonban biztos: olyan pozícióban van, ami bőven az üvegplafon felett van hat emelettel. Mi csak elképzelni tudjuk, milyen felelősséggel járhat Angela Merkelnek lenni.

Elvarázsolt melegek az NDK-ban

Film2013.02.16, 12:43

Nem volt tanácsos nagyon feltűnősködni az NDK-ban, mert könnyen megüthette a bokáját az ember. Igazán rosszul akkor járt, ha kiderült róla, hogy homoszexuális. Erről szól két német rendező Out in Ost-Berlin - Lesben und Schwule in der DDR című érdekfeszítő dokumentumfilmje, amelyben tizenhárom homoszexuális ember emlékszik vissza fiatal éveire.

Tóba fulladt az NDK utolsó gazdasági minisztere

Nagyvilág2012.05.31, 19:06

Elhunyt az NDK utolsó gazdasági minisztere, akinek a holttestét a hétvégi telke melletti tóban találták meg.

"Nehéz feldolgozni, hogy fölöslegesen éltünk" - egy NDK-s kém Magyarországon

Kultúra2011.05.27, 09:08

Majdnem tizenöt éve Budapesten él Werner Stiller egykori keletnémet ügynök. A hetvenes évek végén titkosszolgálati iratokat adott át az NSZK-nak, ami miatt az NDK hajtóvadászatot indított ellene. Az ügynök címmel májusban jelenik meg új könyve magyarul, amelyben kalandos múltjáról ír. Az immár Peter Fischer névre hallgató férfival arról beszélgettünk, hogy miért akart kárt tenni a német szocializmusban, kapott-e halálos fenyegetéseket, miért tartja gyerekesnek a titkosszolgálatokat, illetve mire figyel, ha kimegy az utcára. Ismét szóba kerül, hogy miért olyan nehéz Magyarországon belenézni a szocializmusban keletkezett titkosszolgállati ...

Amikor a nagybácsi a családjáról jelent

Kultúra2011.03.28, 10:38

Egy Kelet-Berlinből az NSZK-ba emigrált család történetét akarta megírni a gyerek szemszögéből Susanne Schädlich írónő. Azt a fal leomlása után tudta, hogy nagybátyja ügynök volt és író apjáról és az egész családról jelentett a Stasinak. A könyv témáját azután változtatta meg, amikor 2006-ban kiderült, a nagybácsi Günter Grassról is jelentett, majd egy év múlva fejbe lőtte magát. Kelet-berlini olvasókör és Stasi-akták, az áldozatok lobbija és a tettesek nyugdíja, a megbocsátás nehézsége és a gyász dilemmája - egyebek mellett ezekről beszélgettünk az írónővel.

Mit kapott Németország az NDK-tól?

Nagyvilág2010.10.03, 13:25

Húsz éve szűnt meg az NDK, és Németországban a mai napig sokan vitatkoznak azon, hogy ki járt jól és ki járt rosszul a nyugati és a keleti országrész egyesítésével. Bár Franz Beckenbauer jóslata nem vált és a szovjet blokk egyik legkeményebb diktatúrájának számító keletnémet országrész felszabadulásával nem lett az addiginál is jobb a német válogatott, az egységes Németország így is sokat kapott az NDK-tól. Mi a közös egy metálzenekarban, a német kormányfőben és Németország legnépszerűbb focistájában?

"A 16 éves ember nem gyerek már" - NDK-sportvezető a doppingolásról

Sport2010.10.03, 11:14

Óriási vihart kavart Németországban Thomas Köhler új könyve, amelyben egy korábbi NDK-sportvezető - éppen húsz évvel a két német állam egyesülése után - első ízben ismerte be, hogy a keletnémet versenysportban bevett dolog volt a doppingolás. A Német Torna- és Sportszövetség (DTSB) egykori elnökhelyettese szerint a tiltott szerek adagolása mindenkor a sportolók tudtával történt, ám a vádakat számos olimpiai bajnok visszautasította.

Játékban lőhetik le a berlini falon át menekülőket

Techbázis2010.09.30, 17:06

Kivágta a biztosítékot az egykori NDK kommunista diktatúrájának áldozatainál egy videojáték, amelyben a berlini falnál szolgáló határőr szerepében a disszidálni próbáló virtuális polgárokat lőhetik le a játékosok. A program készítője saját bevallása szerint nem megsérteni akarja az áldozatok hozzátartozóit, csupán a jelenlegi technológiák felhasználásával akarja felkelteni a mostani fiatalok érdeklődését a téma iránt.

Töröltetné eredményét egy volt NDK-s sportoló

Archívum2010.01.23, 16:46

Arra kérte az egykori NDK egyik futónője a Német Atlétikai Szövetséget, hogy töröljék a nevét az 1984-ben világrekordot felállító váltó tagjainak névsorából, mert elismeri, hogy doppingolt akkor.

Szakállas világcsúcsok - máig kísért az NDK-s sportpolitika

Sport2009.11.22, 16:13

Húsz évvel a berlini fal leomlása után izgalmas adatokat tárt fel Gary Bruce, kanadai történészprofesszor, aki a német főváros levéltárainak Stasi-aktáiban kutatott. Az 1976-os montreali olimpiáról szóló jelentésekből kiderült, hogy az NDK-delegáció minden nyolcadik tagja ügynök volt, s a sportolók többsége nem is tudta, hogy doppinggal tömik. Az NDK két évtized alatt olyan sporthatalommá nőtte ki magát, hogy még ma is a tíz legsikeresebb olimpiai nemzet között található.

48 évvel ezelőtt húzták fel a berlini falat

Nagyvilág2009.08.13, 23:10

48 évvel ezelőtt augusztus 13-án kezdték el építeni a berlini falat, és idén van lebontásának huszadik évfordulója. A fal 28 éven át osztotta ketté Berlint, a hivatalos adatok szerint a fal mentén 136 ember halt meg, köztük nyolc szolgálatot teljesítő katona.

Luxushotel lesz az NDK-s kormánygépből

[origo] utazás2009.05.30, 22:45

"Nyaraljon Honeckerrel" - legalábbis ezzel a felettébb élelmes és figyelemfelkeltő jelszóval hirdeti egy holland férfi legújabb vállalkozását. Ez nem más, mint egy nyaralás az egykori NDK volt párt- és állami vezetője, Erich Honecker egykori hivatalos repülőgépének fedélzetén.

Öngyilkos lett a pedofíliával vádolt német rocker

Nagyvilág2009.02.03, 11:56

Öngyilkosságot követett el Kurd Demmler, az egykori NDK egyik legelismertebb dalszövegírója. A pedofíliával vádolt 65 éves férfi holttestét kedden találták meg cellájában, éppen mielőtt folytatódott volna ügyének bírósági tárgyalása. A gyanú szerint négy év alatt hat kislányt rontott meg.

A múmia az NDK-ba megy

Archívum2008.07.30, 23:19

A strandszezonban továbbra is óvatosan adagolják a filmeket a forgalmazók, úgyhogy csak két választásunk van. Harmadszor is múmiakaland vagy nosztalgiautazás az NDK-t játszó Budapestre.

Elfogynak az emberek Bulgáriából

Autóstoppal Pekingbe2008.07.11, 17:05

Belgrádban fél napig vártunk a jószerencsére, aminek segítségével eljutottunk Szófiába. Fontos volt, hogy még szombat este odaérjünk, mert Bulgária konzuljával megbeszélt találkozók volt. Késő este a szófiai NDK tér mögötti büfében próbáltuk éhségünket csillapítani, amikor egy piros rendszámos diplomata autó jelent meg. Hátizsákjainkat bepakoltuk a csomagtartóba és meg sem álltunk a nagykövetség épületéig. Ott beszélgettünk Gárdos Bélával, Magyarország szófiai konzulával.

Roburral és Pannóniával Pekingbe

Auto2008.06.09, 09:53

Vajon mi köti össze Pécelt, Paksot és Pekinget? Az idei nyári olimpia révén két veterán korú jármű, egy Robur kisbusz és egy oldalkocsis Pannónia T5. A Közlekedési Múzeumból elrajtoltak a kalandorok.

Michael Ballack: a keletnémet futballiskola eminense

Sport2008.03.09, 11:26

Az egykori NDK labdarúgása sikerességben elmaradt a testvérországtól, az NSZK-tól, de az egységes Németország létrejöttét követően az ország keleti részéből sok tehetséges futballistából lett igazi sztár - akik keletnémetként aligha futhattak volna be ilyen karriert. A legismertebb klasszis közülük alighanem Michael Ballack, akinek profi pályafutása már a berlini fal leomlása után kezdődött, és két világbajnokságon is éremre vezérelte a Nationalelfet.

Ma is aktívak az egykori NDK doppingdoktorai

Archívum2007.10.22, 08:48

A Der Spiegel című magazin értesülése szerint 14 olyan orvos és sportvezető dolgozik jelenleg is Németországban, akik aktív résztvevői voltak az egykori NDK-ban zajlott szisztematikus doppingolásnak.

Nosztalgiahotel Berlinben

[origo] utazás2007.06.20, 12:32

Látszólag valamikor 1989 előtt megállt az idő abban a berlini szállodában, ahol a szobák autentikus szocreál berendezése és az egykori kommunista vezetők portréi a falakon a volt NDK mindennapjainak hangulatát idézik.

Elhagyják az okos lányok a keletnémet fiúkat

Nagyvilág2007.06.01, 13:44

Csak aluliskolázott és kiábrándult férfiak maradtak az egykori NDK területén - durván leegyszerűsítve ez a lényege egy friss német tanulmánynak. Berlini kutatók szerint Németország keleti feléből százezres nagyságrendben vándorolnak el a magasabb végzettségű nők a rendszerváltás óta, hiányuk nyomán tízezrekben mérhető a meg nem született gyerekek száma, a munkát és partnert sem találó férfiak pedig egyre inkább a szélsőséges ideológiák rabjaivá válnak.

Dolgozói átlagfizetések a németeknél

Állás 20112007.03.13, 17:17

Németországban a legtöbb pénzt ugyanabban a pozícióban Frankfurtban és Münchenben lehet keresni, a legkevesebbet pedig továbbra is az egykori NDK-ban. Egy frankfurti titkárnő évi 9 millió forintnak megfelelő eurót keres. Többet, mint egy keletnémet informatikus.

Oscar 2007: A tégla lett a legjobb film

Oscar2007.03.06, 11:33

Martin Scorsese A tégla című maffiafilmje négy díjat vitt haza a 79. Oscar-díjkiosztóról, köztük a legjobb filmét és a legjobb rendezését is. A színészek között Helen Mirren és Forest Whitaker nyert, a Maestro című a magyar animációs rövidfilmet nem díjazták.

Az ügynök és a szépségverseny

Archívum2007.02.22, 00:33

Az eheti négy filmbemutató mindegyike elsőfilmes rendező munkája, de ezt leszámítva teljesen különbözők: érzelmes ügynöksztori az NDK-ban, aranyos családi roadmovie az Egyesült Államokban, számítógépes animációval megelevenedő gyerekfantázia és egy gyilkossági rejtély Hollywood aranykorából.

A huszadik kézivébére készülnek a férfiak

Sport2009.01.13, 07:48

Január 19-én, Németországban megkezdődik a XX. férfikézilabda-világbajnokság, amelyre a magyar válogatottnak 15. alkalommal sikerült kivívnia a részvételt. Lássuk az eddigi világbajnokságok eredményeit!

Ezrek tüntettek a nácik ellen a volt NDK-ban

Nagyvilág2006.11.18, 19:27

Hat-hétezren tüntettek a kelet-németországi Halbe városában a szélsőjobb ellen, míg a neonácik egy szomszédos településen tartottak megmozdulást.

Álnokság sportkocsiba rejtve - Melkus RS1000

Archívum2006.08.31, 16:45

A legendás keletnémet versenyző, Heinz Melkus műhelyében kézi munkával készített RS1000 volt az egykori NDK egyetlen GT-sportkocsija. Viszonylag szerény eszközökkel készült az egyszerű kétüléses, amely küllemében és menetteljesítményeit illetően is versenyképes lehetett volna a nyugatiakkal. De nem volt az. Stephan H. Schneider magyarázza el az okokat. Fotó: Andreas Beyer, Majosházi Péter és Arhiv Kliesslich.

Lékeket keresett újságírók között a német hírszerzés

Nagyvilág2006.05.16, 12:54

Sokan az egykori NDK kémszervezetet, a Stasit emlegetik a német megfigyelési botrány kapcsán. A német külügyi titkosszolgálat ugyanis hazai tudósítókat figyeltetett meg, illetve újságírókat szervezett be kollégáik után kémkedni, hogy kiderítse, honnan szivárogtak ki a szervezet számára fontos vagy kínos információk. A német kormány a gyakorlat beszüntetésére utasította a hírszerzőket.

Megnyitják a turisták előtt Honecker bunkerét

[origo] utazás2008.02.06, 16:23

A "Honecker-bunkert", amelyet annak idején háború esetére építettek, és az NDK első számú vezetőjének parancsnoki harcálláspontja lett volna, hamarosan megnyílik a turisták előtt.

Péter cár városa várja a kézilabdavilágot

Sport2005.12.03, 15:37

Szinte hihetetlen, de a világbajnokságok legeredményesebb nemzete korábban mindössze egy alkalommal rendezett nőikézilabda-vébét. 1975-ben - akkor még Szovjetunióként - ugyan az NDK együttese diadalmaskodott, de ezt követően háromszor a szovjetek, majd 2001-ben immáron Oroszország lett a világ legjobbja. 30 évvel a hazai vb, és négy esztendővel az utolsó aranyérem után Jevgenyij Trefilov csapata hazai környezetben, Szentpéterváron léphet pályára december 5-18-a között. Ismerkedjünk meg a várossal, a csarnokokkal, az esélyekkel!

Keletnémet doppingmúlt: eredménytörlés saját kérésre

Sport2005.10.06, 10:00

Eredményei és rekordjai törlését kérte a Német Atlétikai Szövetségtől (DLV) Ines Geipel, aki egyike volt az egykori NDK rendszeresen doppingolt sportolóinak. A sportágat irányító szervezet részéről egyelőre csak annyit közöltek, hogy az elnökség november végén foglalkozik majd a kérvénnyel.

1952: vereséggel debütált az NDK csapata

Archívum2005.09.21, 11:05

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt szeptember 21-én!

Kártérítés az egykori NDK doppingáldozatainak

Sport2005.09.13, 06:18

A német kormány a lezárt bírósági eljárások után 193 doppingáldozat részére egyenként 10 400 euró kártérítést fizetett ki. Valamennyien az egykori NDK-ban szisztematikusan zajló doppingolás következtében szenvedtek maradandó károsodásokat.

A német kommunista állampárt utódja előretört

Nagyvilág2005.08.24, 17:47

Az előrejelzések szerint akár 10 százalékot is szerezhet a német választásokon az egykori NDK állampártjának utódja, a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS). A PDS már nem csak a keletnémet, hanem a nyugati területeken is egyre népszerűbb. Az egykori kommunista párt mind a kormányzó szociáldemokratákat, mind a legnagyobb ellenzéki pártot, a kereszténydemokratákat megfoszthatja a parlamenti többségtől.

Visszatér a Dreadzone - keddi búcsú az elektroszigettől

Partytár2005.08.16, 19:12

Kedden az Aréna főprodukcióját az egykori NDK-ban született Paul van Dyk tálalja. A Wan2 színpadra jönnek a japánok, jelesül a Hida Jimbo, sőt ott lesz még a Dreadzone. A Cinetrip Space Lab-ben a későesti csujjogatásról a Cinetrip Allstars gondoskodik. A Mokka Cukában break, a Cökxpón Ambientsátorban pedig dancehall zárja a szigetet.

Stoiber keletnémet-ellenes kijelentésekkel kampányol

Nagyvilág2005.08.11, 19:11

Gerhard Schröder német kancellár szerint Edmund Stoiber, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke "párját ritkító gusztustalanságot" engedett meg magának, amikor az ország keleti részében élő németeket sértő kijelentéseket tett. Stoiber azon félelmének adott nyilvánosan hangot, hogy ismét a volt NDK-ban döntik el Németország sorsát.

Kis kézilabda vb-történelem

Sport2007.01.03, 18:00

Január huszonharmadikán, Tunéziában megkezdődik a XIX. férfikézilabda-világbajnokság, amelyre a két évvel korábbi, sikeres szereplés után a magyar együttes nem tudta kiharcolni a részvételt. Lássuk az eddigi világbajnokságok eredményeit!

Katonadolog - Harci díszbe öltöztetett Trabant

Auto2004.11.10, 10:45

A Trabant gyártási ideje alatt született néhány érdekes változat, gondoljunk csak a NDK hadserege által használt "terepjáróra", a Trampra. Ezen kívül a felhasználói alkotások között is akadnak szép darabok, például az Unimog alvázra épített kivitel. A magyarok kreativitása elég jó, ezt a témában alkotott jármű ékesen bizonyítja.

Jobboldali győzelem Görögországban

Nagyvilág2004.03.08, 01:14

Az első részeredmények szerint 10 év baloldali kormányzás után a jobboldal nyerte a választásokat Görögországban. A jobboldali szipmatizánsok utcai örömünnepbe kezdtek, és már szocialisták vezetője is elismerte, hogy elbukták a választást. A jobboldalt vezető 47 éves Kosztasz Karamanlisszal a legfiatalabb miniszterelnök kerül a görög kormány élére a II. világháború óta.

Német-magyar bizottság vizsgálja a Stasi-pénzek útját

Gazdaság2004.02.25, 08:41

Medgyessy Péter miniszterelnök és Gerhard Schröder szövetségi kancellár megállapodása alapján február 24-én magyar- német vegyesbizottság kezdte meg munkáját, hogy felkutassák a Magyarországra utalt vagy azon keresztül kimenekített volt NDK állami- és pártvagyon sorsát.

Gátolják a magyar bankok a Stasi-pénzek kutatását

Gazdaság2004.02.24, 07:49

A magyar Pénzügyminisztérium és a jegybank is akadályozza a munkájukat - állítja az a német parlamenti bizottság, amely az egykori NDK-ból elsíbolt Stasi-pénzek nyomait kutatja. Cajo Coch-Weser, a német pénzügyminisztérium államtitkára kedden érkezik Budapestre, hogy az ügyről tárgyaljon magyar kollégájával, Terták Elemérrel, írta a Magyar Hírlap.

Feltételes szabadlábon a volt NDK-államfő

Nagyvilág2003.12.18, 18:56

Egon Krenzet, a néhai NDK egykori államfőjét és pártfőtitkárát, aki 1989 őszén Erich Honecker örökébe lépett, csütörtökön kiengedték a börtönből.-  Örülök, hogy a karácsonyt otthon tölthetem - közölte Krenz a berlin-plötzenseei fegyház előtt, mielőtt útnak indult volna tengerparti házához.

Német-magyar bizottság vizsgálná az NDK-s pártpénzeket

Nagyvilág2003.11.28, 12:01

Berlin és Budapest közös bizottságot akar felállítani az NDK-ból a rendszerváltás idején eltűnt párt- és állami pénzek felkutatására - írta pénteki számában a Berliner Zeitung. A lap szerint ebben Gerhard Schröder német kancellár egy héttel ezelőtt lebonyolított budapesti látogatásán állapodott meg Medgyessy Péter miniszterelnökkel.

Különleges árverések: eladó a berlini fal

Nagyvilág2003.11.24, 15:34

Egyre több árverést tartanak a különleges tárgyak szerelmeseinek. November közepén a forgalomból kivont Concorde repülők jellegzetes orrát kínálta megvásárlásra egy aukciós ház, de lehetett már licitálni amerikai kisvárosra és nemesi címre is. Ezúttal a berlini fal egy darabja kerül kalapács alá. Az 1989-ben lerombolt fal jókora darabját azzal a telekkel együtt lehet majd megvásárolni, amelyen áll.

Szoftvert fejlesztettek a Stasi-akták összerakására

Nagyvilág2003.11.17, 18:56

Németországban szoftvert fejlesztettek ki, amelynek segítségével össze lehet rakni a volt NDK állambiztonsági minisztériumának széttépett aktáit. A szoftvert hétfőn mutatták be Berlinben, s azt remélik, hogy így 400 év helyett 5-6 év alatt végezni lehet a körülbelül 16 ezer zsákban tárolt 600 millió fecni feldolgozásával.

Lenin alacsonyan repült

Film2003.11.14, 17:24

Tizennégy évvel a berlini fal leomlása, a kommunista rendszer csődje után, felüdítően, mégis elgondolkodtatóan hat Wolfgang Becker Good bye, Lenin! című görbetükre, amelyben a tragikomédia szinte minden regiszterét meghúzva mutatja be a rendszer egyik követőjének sorsa által az egész NDK tragikusan komikus sorsát.

Elárverezik Honecker limuzinjait

Nagyvilág2003.11.04, 19:13

Németországban elárverezik azt a hét limuzint amit az egykori NDK első embere, Erich Honecker használt a nyolcvanas években. Az autók jelenleg egy német milliomos tulajdonában vannak, aki 1989-ben, a rendszerváltáskor szerezte meg a nem mindennapi járműparkot. Mielőtt a járműparkot elárverezik, a milliomos a berlini fal leomlásának évfordulóján még utoljára végigparádézna a keletnémet vezér egyik autójával a Brandenburgi kapu alatt.

Doppingolt a britek Európa-bajnok sprintere

Sport2003.10.22, 15:38

Az új, tetrahidrogesztrinon (THG) nevű doppingszer nyomaira bukkantak a britek klasszis atlétája, Dwaine Chambers szervezetében - írta szerdai számában a Guardian című lap. Az újság úgy értesült, hogy a 100 méteres síkfutás Európa-bajnokát és edzéstársait egy bejelentés nyomán ellenőrizték versenyen kívül, még augusztus elsején a németországi Saarbrückenben.

Halálkommandó végzett az államellenesekkel az NDK-ban

Nagyvilág2003.09.25, 11:20

Minden bizonnyal egy egykori keletnémet halálkommandó nyomára bukkant a német szövetségi főügyészség, évekig tartó nyomozása után. A Berliner Zeitung című német lap szerint a kivégzendő személyekről nem egyedül az állambiztonsági minisztérium döntött, hanem bevonták Erich Honecker volt főtitkár közvetlen munkatársait is.

Újraegyesülne két város a lengyel-német határon

Nagyvilág2003.09.24, 11:58

Lengyelország uniós csatlakozása miatt megszűnik a határ a német Görlitz és a lengyel Zgorzelec között. A két város attól még külön országban marad, de terveik szerint 2030-ig hivatalosan is elismertetik az egy város két országban elvet és európai egységesítési mintatelepülést alkotnak.

Stasi-bérgyilkost tartóztattak le

Nagyvilág2003.09.24, 19:43

Egy hétfőn letartóztatott berlini férfit azzal vádolnak, hogy a volt NDK titkosszolgálatának, a Stasinak a megbízásából politikai bérgyilkosságokat követett el a hetvenes-nyolcvanas években.

Kristin Otto szerint szexisek a terhes nők

Sport2003.01.08, 16:15

Kristin Otto, az egykori NDK hatszoros olimpiai bajnok úszója a jövő hónapra várja kisbabáját, s saját tapasztalatai alapján úgy véli, hogy a terhes nő látványa kifejezetten erotikus.

Elhunyt Manfred Ewald

Sport2002.10.22, 21:41

Hetvenhat éves korában elhunyt Manfred Ewald, az egykori NDK első számú sportvezetője, akit fiatalkorú versenyzők tervszerű doppingolásának megszervezéséért 2000 júliusában 22 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.

Keletnémet bankók második "halála"

Archívum2002.06.20, 12:57

Tizenkét évvel a német valutaunió után végleges megsemmisítés vár az egykori NDK százmilliárd márkát "érő" bankjegyeire, amelyek 1990. július elsejével szűntek meg hivatalos fizetőeszköz lenni. A kiselejtezett bankókat egy elhagyott bányából szedték elő, hogy fűtőanyagként fejezzék be "pénzügyi karrierjüket".

Oroszország visszafizeti az NDK adósságot

Archívum2002.04.10, 19:01

Németország és Oroszország megegyezett az NDK idejéből származó adósságok rendezéséről: Oroszország részletekben 500 millió eurót fizet vissza Németországnak, ebből 350 milliót még az idén.

Katarina Witt újra a Playboyban

Sport2001.11.15, 06:33

Újra megmutatja bájait a Playboyban Katarina Witt. Az egykori NDK sztárja, akit a szocializmus szebbik arcának is neveztek, 1998-ban szerepelt először a népszerű magazinban, akkor a lapot pillanatokon belül elkapkodták.

Kohl titkosítaná a róla szóló Stasi-iratokat

Tudomány2001.07.23, 14:58

Csaknem 11 évvel a német állami egység helyreállítása után ismét fal választhatja el egymástól a két országrészt egy szerdán hozott bírósági döntés miatt. A pert "az egység kancellárja", Helmut Kohl indította, mert nem akarja, hogy az NDK politikusokéhoz hasonlóan az őt érintő Stasi anyagok is nyilvánosságra kerüljenek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő