NCAA

címke rss

A modern rabszolgák egymilliárdot kerestek az amerikai egyetemeknek

Gazdaság2018.03.11, 19:44

Ismét felerősödni látszik az örök vita: kapjanak-e az egyetemi sportolók részesedést abból a rengeteg pénzből, amit az egyetemeknek keresnek? Míg a felsőoktatási intézmények azt szajkózzák, hogy a legnagyobb fizetés a játékosok számára az ösztöndíj és a megszerzett tudás, addig köztudott tény, hogy a legtöbb sportolónak sem ruhára, sem pedig ételre nincs pénze, és a napi több órás edzések mellett már a tanulásra sem jut ideje. Az NCAA (Nemzeti Egyetemi Sportolók Szövetsége) bevétele idén újabb rekordot döntött és átlépte az egymilliárd dollárt, de a játékosok továbbra sem kapnak mást, csak az oktatást.

A magyar kosártehetség, Juhász Dorka az NCAA-ban folytatja

Sport2018.03.07, 15:52

A magyar kosárlabda utóbbi éveinek egyik legnagyobb tehetsége, Juhász Dorka a női amerikai egyetemi bajnokság egyik top csapatának játékosa lesz. A pécsi illetőségű és a Rátgéber Akadémián nevelkedő Juhász Dorka bejelentette, hogy a női NCAA-ben az utóbbi két szezonban a legjobb tizenhatig menetelő, igen nagy múltú Ohio State csapatban folytatja pályafutását jövő szezontól.

Öngyilkos lett az egyetemi futballsztár

Sport2018.01.17, 09:52

Holtan találták az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban (NCAA) szereplő Washington State irányítóját, Tyler Hilinskit. A jelentések szerint a 21 éves játékos öngyilkos lett és egy búcsúlevelet is hagyott hátra. 

Kinevezése előtt kirúgatták a szurkolók az új edzőt

Sport2017.11.28, 14:50

Az amerikai egyetemi focibajnokságban szereplő University of Tennessee kispadjára kinézett edző neve a kilencvenes években egy gyermekmolesztálási ügyben került elő. Ez elég volt a szurkolóknak, hogy olyan erőteljes tiltakozásba kezdjenek, aminek hatására az iskola vezetése az előtt elállt Greg Schiano kinevezésétől, mielőtt arra hivatalosan sort kerítettek volna. 

Kiütötte edzőjét, kirúgta a csapat - videó

Sport2017.11.14, 15:02

Kirúgta a Tennessee State Universy Latrelle Lee-t, miután többször is megütötte a csapat erőnléti edzőjét, TJ Greenstone-t. Az eset a csapat Southeast Mississippi elleni mérkőzésén közben történt, az összetűzés okát egyelőre nem ismerni. A védőfalembert nemcsak az amerikaifoci-csapatból tették ki, de az egyetemről is kirúgták.

Létezik a három kapufás gól!

Sport2017.10.27, 14:06

Az egyetemi amerikaifutball bajnokság (NCAA) csütörtök esti alsóbb osztályú meccsén megszületett minden idők megszerecsésebb hárompontos mezőnygólja. A Georgia State Panthers fogadta a South Alabama Jaguars csapatát, a vendégek játékosa, Gavin Patterson pedig a meccs harmadik negyedének utolsó percében egy 46 yardos rúgáshoz készülődött.

Zsarolás, letartóztatás, FBI-nyomozás az NBA előszobájában

Sport2017.09.27, 16:53

Példátlan keménységgel lépett fel az amerikai bűnüldözés az amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokság több vezető csapata ellen: zsarolás, vesztegetés és korrupció vádjával négy edzőt vettek őrizetbe keddre virradó hajnalban. De ugyancsak előzetes letartóztatásban van a világ egyik legnagyobb sportszergyártójának egyik divízióvezetője is. A vád szerint az érintettek pénzért befolyásolták, hogy a legtehetségesebb középiskolai játékosok melyik egyetemre menjenek.

Tizennyolcéves lány ír történelmet az egyetemi amerikaifociban

Sport2017.09.12, 09:17

Hamarosan eljöhet az idő, hogy Rebecca Longo bemutatkozzon az Adams State University amerikaifoci-csapatában – de már így is beírta a nevét a sportág történelemkönyvébe.

Amerika legfontosabb drukkerei máris gyűlölik az új Despacitót

Sport2017.08.31, 17:34

Taylor Swift, amerikai popsztár új dala napokon belül vette át az uralmat a slágerlistákon, és taszigálja szépen a második helyre a nyár kedvencét, a Despacitót. És, hogy ez miért sport hír? Azért, mert az osztatlan rajongásból mégsem osztatlan: az amerikai egyetemi amerikaifoci drukkerei kitértek a hitükből, amikor a meccseket közvítítő csatorna kedvcsináló anyagában meghallották, hogy ezzel a zenével vezetik fel kedvenc bajnokságukat.

A rúgás, amely megváltoztatott egy életet

Sport2017.08.19, 11:58

Jake Sudernek, tengerentúli egyetemi amerikaifutball-bajnokságban (NCAA) szereplő Bowling Green rúgójának egy pillanat alatt megváltozott az élete. Az edzésen elvégzett 53 yardos sikeres kísérlete egyetemi ösztöndíjat ért.