NB I

címke rss

Fegyelmi eljárást indított az MLSZ Kuttor Attilával szemben

Sport2020.06.25, 18:29

Kuttor Attilával, a Mezőkövesd vezetőedzőjével szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

A Paks legyőzte a Diósgyőrt, de még kieshet az NB I-ből

Sport2020.06.24, 22:55

A Paks magabiztos játékkal 4-2-re nyert a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I 32. fordulójának utolsó mérkőzésén. Ezzel a tolnai csapat visszaelőzte a tabellán a Debrecent, amely jelen pillanatban kieső helyen áll, de ha szombaton a DVSC legyőzi a Paksot, semmiképpen sem esik ki az NB I-ből. A DVTK - immár szokás szerint - szinte semmi értékelhetőt nem mutatott ezen az összecsapáson.

Már bronzérmes helyen a Puskás Akadémia

Sport2020.06.24, 21:18

A labdarúgó NB I 32. fordulójában a kiesés elől menekülő Kisvárda a 94. percig 1-0-ra vezetett a Puskás Akadémia ellen. Ám jött Meissner, aki egyenlített. Ezzel Bódog Tamás csapata még kieshet az NB I-ből. A Kisvárda 0-0-s állásnál tizenegyest hibázott. A másik összecsapáson a Budapest Honvéd 3-1-re nyert a már kiesett Kaposvár ellen.

90. percben lőtt góllal nyert a Debrecen, bennmaradhatnak az NB I-ben

Sport2020.06.24, 19:47

Három meg nem adott gól, nagy feszültség és egy 90. percben szerzett Debrecen-gól: egy mondatban összefoglalva ez történt a labdarúgó NB I 32. fordulójában lejátszott Mezőkövesd-Debrecen mérkőzésen. A DVSC ezzel a győzelemmel óriási lépést tett az NB I-es tagságának megőrzéséért.

Különleges búcsú 20 év után - visszavonult Juhász Roland

Sport2020.06.24, 07:52

Újabb korszak zárult le a magyar labdarúgásban, kedd este ugyanis lejátszotta utolsó profi meccsét a magyar labdarúgás elmúlt két évtizedének egyik legjobb focistája, Juhász Roland. Nem is akárhogyan, mert a bajnok Ferencváros ellen az ő tizenegyesgóljával nyert 1-0-ra a fehérvári csapat. A Fehérvár játékosa az MTK-ban kezdte, majd Belgiumban légióskodott, mielőtt hazatért Székesfehérvárra. A válogatottban 95 alkalommal szerepelt, ott volt a 2016-os Európa-bajnokságon, Belgiumban 2009-ben az év védője lett, hátvéd létére többször volt az év magyar játékosa, sőt 2010-ben az évtized legjobbjának is megválasztották.

Juhász Roland gólt lőtt a Fradinak az utolsó meccsén - videó

Sport2020.06.23, 20:25

A labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának keddi mérkőzésén a már biztos ezüstérmes MOL Fehérvár FC a bajnok Ferencvárost fogadta. A kezdőrúgás előtt a pályafutása utolsó mérkőzésén pályára lépő Juhász Roland könnyek között búcsúzott a szurkolóktól, majd az első félidő hajrájában tizenegyesből lőtt gólt a Fradinak.

A DVTK két játékosát is kirúgta a debreceni vereség után

Sport2020.06.23, 17:13

A labdarúgó OTP Bank Liga hatodik helyén álló DVTK a hivatalos honlapján tudatta, hogy a klub vezetése úgy döntött, nem kívánja meghosszabbítani a szerb Dusan Brkovics június 30-án lejáró szerződését, és átadólistára tette a svájci Haris Tabakovicot, aki megfelelő ajánlat esetén szabadon távozhat.

Több mint 240 ezren nézték végig a Ferencváros-Újpest rangadót

Sport2020.06.22, 19:03

Szombat este 243 ezren nézték végig az M4 Sporton a már bajnok Ferencváros és az Újpest rangadóját a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában, ezzel a közmédia sportcsatornája 6,7 százalékos közönségarányt ért el.

Kiderült, mikor kezdődnek az NB I utolsó fordulójának legfontosabb meccsei

Sport2020.06.22, 15:51

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nyilvánosságra hozta az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójának programját.

A Debrecen négy góllal legyőzte a Diósgyőrt

Sport2020.06.21, 23:08

A labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának záró mérkőzésén az utolsó előtti helyen álló DVSC szenzációs játékkal már az első félidőben eldöntötte a DVTK elleni keleti-rangadót. Kondás Elemér csapata 4-0-s győzelmével életben tartotta bennmaradási esélyeit, és két mérkőzéssel a vége előtt két pontra megközelítette a Paksot és az Újpestet.

Hatalmas potyagóllal nyert a Kisvárda a Kaposvár ellen

Sport2020.06.21, 21:15

A labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában a már biztos kieső Kaposvári Rákóczi hazai pályán 2-1-re kikapott a Kisvárda együttesétől, így Bódog Tamás csapata óriási lépést tett a bennmaradás felé.

Pályán a Liverpool és a Real Madrid, az életéért küzd a Debrecen

Sport2020.06.21, 10:31

Folytatódik az OTP Bank Liga 31. fordulója, többek között pályára lép a kiesés ellen menekülő Kisvárda és Debrecen is. A Liverpool a városi rivális Evertonnal találkozik a Premier League-ben, míg a Chelsea az Aston Villa ellen játszik. Olaszországban az Internazionale tovább harcol a bajnoki címért, méghozzá a Sampdoria elleni meccsen kell begyűjtenie a három pontot, míg a La Ligában a Real Sociedad vendége lesz a Real Madrid.

Így ünnepelte szurkolóival a 31. bajnoki címet a Fradi - videó

Sport2020.06.21, 08:39

A címvédő, ezúttal házigazda és már biztos bajnok Ferencváros a szezonban harmadszor is 1-0-ra győzte le az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati játéknapján. A meccs után a szurkolókkal ünnepeltek a játékosok. 

Rebrov: Nagyon jót tett nekünk, hogy szurkolóink velünk lehettek

Sport2020.06.20, 23:32

Az FTC 1-0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A találkozó után Szerhij Rebrov és Botka Endre is kiemelte a szurkolók fontosságát.

A Fradi az Újpest legyőzésével ünnepelte meg a bajnoki címet

Sport2020.06.20, 23:04

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 31. fordulójának szombat esti rangadóján a már bajnok Ferencváros Franck Boli góljával 1-0-ra győzte le az ősi rivális Újpestet a Groupama Arénában.

A Puskás Akadémia tovább harcol a dobogóért a Paks legyőzésével

Sport2020.06.20, 20:59

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 31. fordulójának szombati mérkőzésén a dobogóért harcoló Puskás Akadémia 3-1-re tudott nyerni otthon a kiesés ellen menekülő Paks ellen.

A hosszabbításban szerzett góllal a Mezőkövesd megverte a MOL Fehérvárt

Sport2020.06.20, 19:00

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP bank Liga) szombati mérkőzésén a 41. perctől emberhátrányban játszó Mezőkövesd hazai pályán 2-1-re legyőzte a MOL Fehérvárt. 

Hihetetlen öngól is kellett a ZTE-nek a Honvéd elleni győzelemhez - videó

Sport2020.06.19, 21:58

Az OTP Bank Liga 31. fordulójának nyitómeccsén az élvonal egyik legjobb formájában lévő együttese, a ZTE fogadta a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvédot. A találkozó előtt a hazaiak a tabella hetedik helyén álltak 37 ponttal, míg a vendégek a hatodikon, 41-el, így egy esetleges győzelem esetén mindkét csapat az ötödik helyre léphetett volna fel, sőt a kispestiek már egy döntetlennel is megtehették volna ugyanezt. A meccs végül 2-0-s hazai győzelemmel ért véget, így a ZTE feljött az ötödik helyre a tabellán.

Kiderült, állnak-e díszsorfalat az újpestiek a bajnok Fradinak

Sport2020.06.19, 09:36

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd csapatát, ezzel Szergej Rebrov csapata matematikailag is bebiztosította elsőségét és 1996 után ismét megvédte bajnoki címét. A zöld-fehérek szombaton az Újpest FC csapatát fogadják a Groupama Arénában, így adódik a kérdés, hogy az Újpest játékosai állnak-e díszsorfalat a bajnokcsapat tagjainak?

A Barcelona és a Manchester United is rangadót játszik

Sport2020.06.19, 07:45

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 31. fordulója a ZTE-Budapest Honvéd meccsek veszi kezdetét. A Premier League-ben Tottenham Hotspur-Manchester United rangadót rendeznek, míg a La Ligában a Barcelona a Sevilla vendége lesz. A focimeccseken kívül lóverseny színesíti a pénteki programot.

Komoly pénzbüntetést kapott a Ferencváros

Sport2020.06.18, 18:43

A Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottságának csütörtöki ülésén egymillió forintra büntette az FTC-t, míg Bódi Ádámot három soron következő mérkőzésre eltiltotta.

Az Újpesten döntetlent játszó Mezőkövesd a harmadik az NB I-ben

Sport2020.06.17, 23:08

A labdarúgó NB I 30. fordulójában a Mezőkövesd 1-1-es döntetlent játszott Újpesten. A vendégcsapat ezzel visszavette a Puskás Akadémiától a tabellán a harmadik helyet. A két csapat egyaránt 47-47 pontos, de a borsodiaknak több győzelmük van. A felcsúti csapat idegenben 2-1-re nyert Miskolcon a DVTK ellen. A hazaiak már a 3. percben vezettek, de a meccset megfordította a vendégegyüttes.

A Fehérvár legyőzte a Debrecent, már biztos ezüstérmes

Sport2020.06.17, 21:13

Szinte helyzet nélküli mérkőzésen Futács Márkó góljával nyert 1-0-ra a MOL Fehérvár a Debrecen ellen a labdarúgó NB I 30. fordulójában. A DVSC ezzel már 5 pontos hátrányban van a Pakssal szemben, míg a 10 helyezett Kisvárda is három ponttal előzi meg a Lokit. Ezzel a győzelemmel a Fehérvár már biztosan ezüstérmes az NB I-ben.

NB I: A Paks legyőzte a már kiesett Kaposvárt

Sport2020.06.17, 19:13

A kiesés elől menekülő Paks 3-0-ra legyőzte a már kiesett Kaposvárt a labdarúgó NB I 30. fordulójának szerda délutáni mérkőzésén. A meccsen Solymosi Péter bíró két tizenegyest ítélt a Paksnak. A Kaposvárnak szinte momentuma sem akadt az olykor özönvízszerű esőben megrendezett találkozón.

A Cegléd indul a Mezőkövesd helyett a férfi kézilabda NB I-ben

Sport2020.06.17, 15:35

A Ceglédi KKSE indul a férfi kézilabda NB I következő idényében a visszalépett Mezőkövesdi KC helyett.

Így ünnepelték a Fradi újabb bajnoki címét a szurkolók - videó

Sport2020.06.17, 13:01

A labdarúgó NB I-ben a keddi játéknapon a Ferencváros 2-0-ra legyőzte idegenben a Budapest Honvéd együttesét, így az utolsó fordulók eredményeitől függetlenül is megnyerte a bajnokságot, a klub fennállása során 31. alkalommal. A szurkolók a Népligetnél várták a csapatot, ahol megadták a módját az ünneplésnek.

Az Európa-ligában is jól szerepelt a Fradi, így is biztosan védte meg bajnoki címét 

Sport2020.06.17, 07:26

A Ferencváros nyerte a 2019/20-as idényt az OTP Bank Ligában, ezzel Szergej Rebrov csapata megvédte a bajnoki címét. A történelme 31. elsőségét megszerző Fradi számára nem volt könnyű a kezdet, de összességében könnyed győzelmet aratott, nem igazán akadt ellenfele a fővárosi együttesnek. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy az FTC az egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, sem az El-menetelés, sem a koronavírus-járvány nem okozott gondot a bajnokcsapat számára.

Dibusz Dénes: Egy újabb speciális ünneplésen vagyunk túl

Sport2020.06.16, 23:51

Az FTC kedd este 2-0-ra legyőzte a Honvéd csapatát, amivel bebiztosította története 31. bajnoki címét a labdarúgó NB I-ben. A mérkőzés után Dibusz Dénes és Lovrencsics Gergő értékelték a látottakat az M4 Sportnak.

Rebrov: Sorozatban két bajnokságot nyerni nem egyszerű

Sport2020.06.16, 23:21

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvéd csapatát, ezzel Szergej Rebrov csapata matematikailag is bebiztosította elsőségét és 1996 után ismét megvédte bajnoki címét. A Fradi edzője a győzelem után elmondta, hogy most jöhet az ünneplés, de leszögezte, hogy a szombati Újpest elleni mérkőzésre már újra motiváltak lesznek a játékosai.

Nyert a Zalaegerszeg Kisvárdán

Sport2020.06.16, 21:04

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának nyitómérkőzésén a Zalaegerszeg 1-0-ra győzött a Kisvárda vendégeként, és óriási lépést tett a bennmaradásért.

A Debrecen kiesése az NB I legnagyobb negatív szenzációja lenne

Sport2020.06.15, 10:29

A Debrecen labdarúgócsapata - amely a 2018-19-es, azaz a tavalyi szezonban bronzérmes volt az NB I-ben - most a kiesés ellen küzd. A Pakssal zajló versenyfutás csúcspontja az utolsó fordulóban jöhet el, amikor DVSC-Paks meccset rendeznek a hajdúsági városban. Lehet, hogy azon a mérkőzésen dől el minden, de az is lehet - látva a Paks formáját -, hogy a Loki számára már nem lesz tétje annak a meccsnek.

15 pontból mindössze 2 - borzalmas formában a Mezőkövesd

Sport2020.06.15, 10:32

Teljesen összezuhant a labdarúgó NB I-ben a bronzéremre pályázó Mezőkövesd. Mintha a kupadöntő elvesztése külön csapás lett volna Kuttor Attila csapatának, amely az elmúlt 5 fordulóban mindössze 2 döntetlent tudott elérni. Ha ez így megy tovább, a bronzérmet is elvesztheti a csapat.

A Fehérvár döntetlent játszott az Újpesttel, kedden bajnok lehet a Fradi

Sport2020.06.15, 13:12

A labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának záró mérkőzésén a második helyen álló MOL Fehérvár FC hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott az Újpest FC-vel, ezzel pedig a Ferencváros járt a legjobban, amely karnyújtásnyira került a bajnoki címhez.

NB I: kikapott a Diósgyőr a már biztos kieső Kaposvártól

Sport2020.06.14, 21:08

A labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában a már biztos kieső Kaposvári Rákóczi hazai pályán 3-0-ra legyőzte a DVTK csapatát.

Újra a pályán a Real Madrid, Fehérvár-Újpest rangadó az NB I-ben

Sport2020.06.14, 11:41

Hosszú idő után újra pályára lép a Real Madrid, amely a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően az Eibart fogadja hazai pályán. Folytatódik az NB I és a Bundesliga is, előbbiben MOL Fehérvár-Újpest FC rangadót rendeznek, míg utóbbiban elsősorban a Schalke 04-Bayer Leverkusen meccsre lesz érdemes odafigyelni, de Szalai Ádám csapata, a Mainz érdekelt lesz vasárnap.

Nagyon sok gól és döntetlen a Zalaegerszeg-Paks mérkőzésen - videó

Sport2020.06.14, 11:51

Nagyszerű iramú, fordulatos és izgalmas mérkőzést hozott a ZTE és a Paks kiesési rangadója. A vendég tolnaiak szereztek vezetést a találkozó elején, azonban a hazaiak a remek napot kifogó csatár, Bobál Gergely mesterhármasával fordítottak, azonban a három pontot nem tudták megszerezni, mert a tolnai csapat kétgólos hátrányból is képes volt felállni és döntetlenre menteni a találkozót.

Döntetlent játszott a Puskás Akadémiával, továbbra is kieső helyen a Debrecen

Sport2020.06.13, 21:23

2-2-es döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Puskás Akadémia az OTP Bank Liga 29. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Most a Zalaegerszeg az NB I legjobb formában lévő csapata

Sport2020.06.13, 07:13

A labdarúgó OTP Bank Ligában jelenleg az újonc Zalaegerszeg a legjobb formában lévő csapat. A februárban kinevezett Márton Gábor valóságos csodát tett a zalai együttessel, amely a szezon nagy részében a kiesőzónában tanyázott, most azonban már a középmezőny eleje sem elérhetetlen cél. A ZTE edzője az Origónak elmondta: az a legfontosabb, hogy játékosai felszabadultan játsszanak, míg a középcsatár Bobál Gergely úgy nyilatkozott, hogy csapattársából, Radó Andrásból szeretne gólkirályt csinálni.

A Honvéd a kupadöntő után megint legyőzte a Mezőkövesdet

Sport2020.06.12, 22:29

A labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén a Mezőkövesd hazai pályán 2-1-re kikapott a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd csapatától. Kuttor Attila együttese ezzel már kilenc tétmérkőzés óta nyeretlen, de még tartja az európai kupaszereplést érő harmadik helyét a tabellán.

Győzelmével már az El-indulás közelében a Puskás Akadémia - videó

Sport2020.06.10, 21:03

Az NB I 28. fordulójának szerda kora esti meccsén a DVTK-val versenyt futó és a dobogóért küzdő Puskás Akadémia fogadta a már az első osztályból biztosan kiesett Kaposvárt. A hazaiak 2-1-s győzelmet arattak a kaposváriak ellen, így a tabellán megelőzték a negyedik helyen álló DVTK-t, és mindössze három pont távolságra kerültek a dobogótól.

Döntetlent játszott a dobogóért küzdő Diósgyőr a ZTE-vel - videó

Sport2020.06.10, 18:55

Az OTP Bank Liga 28. fordulójának szerda délutáni mérkőzésén a DVTK technikai telt ház mellett fogadta a ZTE együttesét. A hazaiak hatpontos hátrányban várták a meccset a dobogó legalsó fokán, és így még nemzetközi kupaszereplést érő helyen álló Mezőkövesd mögött. A vendégek pedig mindössze három pontra álltak a kieső, 11. helytől a bajnoki tabellán. A találkozó végül 1-1-s eredménnyel ért véget, így pontosztozkodásra került sor.

Megkapta az engedélyt az Újpest az NB I-es induláshoz

Sport2020.06.10, 17:41

Az Újpest FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) megadta a jövő évre az NB I-es induláshoz szükséges licencet.

A Fehérvár döntetlent játszott a Honvéddal, a Fradi közel a címvédéshez

Sport2020.06.09, 23:14

A labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának kedd esti mérkőzésén a második helyen álló MOL Fehérvár FC 1-1-es döntetlent játszott a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd vendégeként az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Joan Carrillo együttesének így minimálisra csökkent az esélye a bajnoki címért folytatott harcban.

Nagy bajban a Debrecen: Kondás Elemér újpesti vereséggel tért vissza

Sport2020.06.09, 21:06

A Debrecen régi-új vezetőedzője, Kondás Elemér a szintén a kiesés elől menekülő és új trénerrel, Predrag Rogannal felálló Újpest ellen 3-1-es vereséggel mutatkozott be kedden este a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 28. fordulójában.

Győzött a ZTE, a Debrecen kieső helyre került

Sport2020.06.07, 21:36

Az immár öt meccs óta veretlen Zalaegerszeg a Puskás Akadémia csapatát fogadta az NB I 27. fordulójában, és Bobál Gergely, valamint Bobál Dávid góljával 2-0-ra nyert.

Győzött az Újpest a Honvéd ellen, menekül a kiesés elől - videó

Sport2020.06.07, 01:41

Az NB I 27. fordulójának szombat esti mérkőzésén az edzőváltáson átesett, és a meccs előtt a 11., kiesőhelyen álló Újpest a szerdán Magyar Kupát nyert Budapest Honvédot fogadta a Szusza Ferenc Stadionban. A meccs tétje a hazaiak szempontjából egyértelműen az volt, hogy elmozduljanak a másodosztályt jelentő pozícióból, ahol utoljára az 1911/1912-es szezonban voltak a lila-fehérek. A találkozó 1-0-s újpesti győzelemmel ért véget, így a kiesőhelyről a 8. helyre került az Újpest, ugyanakkor még mindig csak egy pontra van a kieséstől. Ráadásul az egyik mögötte levő csapat egy meccsel kevesebbet játszott.

A Fehérvár győzelmével hat pontra csökkent az FTC előnye a tabellán - videó

Sport2020.06.06, 20:59

A Mol Fehérvár – Kisvárda mérkőzésre a hazaiak legutolsó öt bajnokijukat tekintve két döntetlennel és három győzelemmel érkeztek, kilenc pontos hátránnyal a tabella élén álló Ferencváros mögött. A vendégek mérlege ezzel szemben három győzelem, egy döntetlen és egy vereség volt a találkozó előtt, a kisvárdaiak a hetedik helyről várták a kezdősípszót. A mérkőzés 2-0-s fehérvári sikerrel ért véget, így a csapat hátránya a vasárnapi FTC találkozó előtt hat pontra csökkent a listavezetővel szemben.

Mezőkövesden győzött a Paks, már kiesőhelyen az Újpest - videó

Sport2020.06.06, 19:21

Az OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati nyitómeccsén a Magyar Kupát ezüstéremmel záró Mezőkövesd a 11., kiesőhelyen álló Paksot fogadta. A találkozó legnagyobb kérdése az volt hazai részről, hogy üldözőbe tudják-e venni a második helyen álló, hatpontos előnnyel rendelkező Mol Fehérvárt. A vendégeknek pedig létfontosságú volt a pontszerzés, hogy elkerüljenek a kiesőhelyről a tabellán. A meccs 2-0-s paksi sikerrel ért véget, amivel sikerült a tabella 8. helyére feljönni, és az esti Újpest - Honvéd találkozó előtt az újpestiek így a kiesést jelentő, 11. helyről várhatják majd a mérkőzésüket.

Kirúghatja vezetőedzőjét a kiesés ellen küzdő DVSC

Sport2020.06.06, 18:02

2019 decemberében nevezték ki a DVSC vezetőedzőjének Vitelki Zoltánt, de a csapat rossz szereplése és a 11., kiesőhelytől való kétpontos távolsága miatt most kirúghatják a klubtól, tudta meg az NSO.