NAV

címke rss

Ezeket a gyönyörû kiskutyákat egy sötét dobozba zárták, egy autó csomagtartójába

Itthon2023.11.07, 15:29

Szinte már mindent megpróbálnak illegálisan szállítani a csempészek. Idén ez már a sokadik alkalom, hogy kis állatott próbálnak meg életveszélyes körülmények között behozni az országba. A román kisbuszos egészen Németországig akarta elvinni az árut, de útközben a NAV megállította.

Közel 60 millió forint kárt okozott az illegális mosószerrel kereskedõ férfi

Gazdaság2023.10.19, 08:49

A NAV budapesti pénzügyi nyomozói letartóztattak egy férfit, aki közel 60 millió forint értékû, illegálisan elõállított mosószerrel kereskedett - tudatta a hivatal közleményben az MTI-vel.

Négy mázsa hús, alkohol, cigaretta, tojás - mindent vitt a román sofõr, míg a NAV el nem fogta - fotó

Itthon2023.10.17, 08:33

Csaknem egymillió forint bírságot kapott egy román sofõr, akinek a furgonját Hegyeshalomnál állították meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai; a jármûben jelöletlen élelmiszert, adózatlan alkoholt, valamint cigarettát is találtak.

Rollerrel menekült a rendõrök elõl a nyíregyházi zsaroló

Itthon2023.10.10, 12:54

A 20-as évei közepén járó nyíregyházi férfi egy hónapja e-mail-t küldött a cégnek, amelynek dolgozott. A levélben az állt, ha a cég vezetõi nem szeretnék, hogy a NAV vizsgálódjon a cégénél, még aznap délután tegyen egy általa meghatározott helyre 5.000.000 forintot. Nem volt szerencséje, a cég vezetõi nem ijedtek meg.

Veszélyesen megpakolt teherautók miatt büntettek meg két román férfit

Itthon2023.10.09, 09:35

A pénzügyõrök két román rendszámú, túlsúlyos kisteherautót állítottak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cigándon, a sofõröket összesen 1,3 millió forint bírságra büntették - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfõn.

Hamis telefontartozékokat semmisített meg a NAV - videó

Itthon2023.10.02, 08:53

Hamis telefontartozékokat - töltõkábeleket, adaptereket és csatlakozókat - foglaltak le és semmisítettek meg a pénzügyõrök egy Hajdú-Bihar vármegyei üzlet raktárában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Otthonában gyártotta a cigarettát családjának egy kékcsi férfi

Itthon2023.09.29, 10:14

Költségvetési csalás miatt eljárást indítottak a NAV munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakossal szemben. A járõröket egy nõ vezette el az otthoni „cigigyártóig".

Bohár Dániel: Fájdalmas 500 millió

8882023.09.26, 10:51

Frissen nyomtatva, kötegelve, egymás utáni sorszámokkal - így érkezett a baloldal kampányába 500 millió forintnyi valuta. Az adománygyûjtõ ládikákba ritkán dobálnak ebben a formában pénzt.

Égbõl dobálták a csempészcigit a határnál, a NAV kutyája találta meg

Itthon2023.09.26, 09:10

A légteret próbálták kihasználni a csempészek Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai sikeresen megakadályoztak.

Egyre nagyobb bajban Karácsony Gergely, a NAV már az OTP feljelentése alapján is nyomoz

Itthon2023.09.21, 14:00

Ahogy arról lapunk is beszámolt, miután a NAV már egy ideje nyomoz Karácsony Gergely fõpolgármester mozgalmának finanszírozása ügyében, az OTP Bank is feljelentést tett. A fõpolgármester azonban az OTP feljelentésére sem reagált érdemben, ragaszkodik a nyilvánvaló hazugságához – fogalmazott Hollik István. Deák Dániel az üggyel kapcsolatban az Origónak úgy fogalmazott: egy nagyon súlyos hazugságspirálba kerül karácsony Gergely.

Most megtudhatja, mekkora túlfizetése van az adóhatóságnál

Gazdaság2023.09.21, 10:42

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig folyamatosan végzi az adószámla-értesítõk kiküldését a magánszemély és egyéni vállalkozói ügyfeleinek. Akiknek van ügyfélkapus elérhetõsége, azok a tárhelyen, akiknek nincs, azok a postaládájukban kereshetik a dokumentumot - tájékoztatnak arról közleményükben.

Pénzmosás miatt is nyomoznak Karácsony Mozgalma ellen

Itthon2023.09.21, 09:02

Pénzmosás miatt is vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom zavaros finanszírozása ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. Az adóhatóság ezt a szálat a júliusban – költségvetési csalás gyanújával – elrendelt nyomozásban vizsgálja. A mozgalom számlájára érkezett, ötszázmillió forintot is meghaladó, jórészt külföldi pénzekkel kapcsolatban az OTP is a hatósághoz fordult, a feljelentésükben pedig súlyos megállapításokat fogalmaztak meg.

A biztos haláltól mentettek meg egy kölyökkutyát a pénzügyõrök - videó

Itthon2023.09.20, 11:02

A biztos haláltól mentettek meg a pénzügyõrök egy alig két hónapos kölyökkutyát Hajdú-Bihar vármegyében. A lakott területtõl több kilométerre hagyhatták sorsára egy út menti árokban, mielõtt megtalálták.

Félmilliárd forintnyi kriptovalutát foglalt le a NAV adócsalóktól - videó

Nagyvilág2023.09.20, 09:18

Több mint 420 millió forintot érõ kriptovalutát foglalt le a NAV egy hárommilliárd forint adót eltitkoló bûnszervezettõl, amely okostelefonokkal, tabletekkel, napelemekkel és egyéb elektronikai eszközökkel kereskedett - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bûnügyi Igazgatósága szerdán.

Több száz doboznyi csempészcigit szagolt ki egy kutya a magyar határon

Itthon2023.09.19, 09:27

Több mint hatvan bõröndöt szimatolt át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik kutyája, amikor az egyik csomagnál jelzett.

Figyelmeztet a NAV, lejár egy fontos határidõ

Gazdaság2023.09.15, 13:36

Pénteken éjfélkor jár le a gépjármûadó második részletének befizetési határideje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Adófizetési határidõ jár le ma, sokan bajba kerülhetnek, ha elfelejtik

Gazdaság2023.09.15, 12:25

Ma éjfélkor jár le a gépjármûadó második részletének befizetési határideje - hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Egyre nagyobb bajban Cseh "Katkáék" – ezt lehet eddig tudni a példátlan uniós botrányukról

Itthon2023.09.14, 07:57

Milliárdos vagyonlefoglalás, több gyanúsított, külföldrõl beszerzett kulcsfontosságú információk – ezek mind az elmúlt hónapok hatósági lépései abban a büntetõügyben, amely a Cseh Katalinékhoz köthetõ, zavaros körülmények között megszerzett európai uniós pályázati pénzek ügyében zajlik. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két éve költségvetési csalás gyanújával nyomoz, nem is eredménytelenül. A Magyar Nemzet összeszedte a Cseh-botrány eddigi történéseit.

Fontos bejelentést tett a NAV a gépjármûadóról

Itthon2023.09.08, 14:23

A gépjármûadó második részlete és az esetlegesen korábban elmaradt összegek is befizethetõk a NAV mobilappjában - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Pénzügyõrök mentették meg egy négytagú család életét az M1-esen

Itthon2023.09.02, 09:27

Kigyulladt autóból szabadítottak ki egy Ausztriába tartó román családot pénzügyõrök az M1-es autópályán; végül senki sem sérült meg - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton.

Zöldségszállítónak hazudta magát a NAV-nak, cigicsempész volt

Itthon2023.08.30, 10:34

A pénzügyõrök 2169 doboz, 4,6 millió forintnyi magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy angol kisteherautóban az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán - közölte a NAV.

Hamis szoftvereket foglalt le egy zalai autószervizben a NAV

Itthon2023.08.28, 09:01

Hamis autódiagnosztikai eszközöket és szoftvereket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy Zala vármegyei autószervizben - közölte a hatóság hétfõn.

A taxis hiénák miatt a NAV fokozza az ellenõrzéseit az atlétikai világbajnokság alatt

Sport2023.08.23, 16:37

A Budapesten zajló atlétikai világbajnokság ideje alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fokozza helyszíni ellenõrzéseit, amelyek egyebek mellett a vendéglátóhelyekre és a taxisokra koncentrálnak - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

Nem csak drogot találtak egy sármelléki férfinél a rendõrök

Itthon2023.08.23, 14:18

A rendõrök átkutatták egy férfi házát, amiben nagy mennyiségû marihuánát találtak, azonban nem ez volt az egyetlen illegális termék a lakásban, ezért a rendõröknek a NAV-ot is be kellett vonniuk a nyomozásba.

Szerb kutyacsempészt fogtak az M5-ös autópályán - videó

Itthon2023.08.17, 09:30

A pénzügyõrök az M5-ös autópályán állították meg azt a furgont, ami kilenc kutyával tartott Lengyelországba - írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Facebook oldalán.

480 milliárd forintnyi drog nem került piacra a rendõröknek köszönhetõen - videó

Itthon2023.08.10, 17:15

Elképesztõ mennyiségû, kábítószer elõállításához szükséges anyagot foglalt le a rendõrség és a NAV egy nagyszabású akció keretein belül. Ezzel majdnem 500 milliárd forint értékû drog elõállítását és piacra kerülését akadályozták meg.

Óriási drogfogás Sopronnál - videó

Itthon2023.08.10, 10:03

Több tonna kábítószert és pszichotrop anyagok elõállítására felhasznált vegyi anyagot találtak a pénzügyõrök egy szállítmányban Sopronnál.

Egy kisbusz tetõterébe próbálta elrejteni a csempészcigit egy román sofõr - videó

Itthon2023.08.09, 10:31

Csaknem négymillió forint értékû magyar zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le a pénzügyõrök az M1-es autópálya hegyeshalmi szakaszán.

Adócsaló autókereskedõkre csapott le a NAV

Itthon2023.08.01, 11:37

Több mint 50 autót lefoglaltak és bankszámlákat zároltak a NAV munkatársai egy gépjármû-kereskedõ cégnél, amely megpróbálta eltitkolni a jármûvek eladásából befolyt bevételét.

Feljelentették a Viszkis rablót

Tévé2023.07.30, 11:43

Nem gondoltam, hogy ekkora baj lehet belõle - mondta Ambrus Attila.

Távolról is kiszúrja a csempészárut a NAV

Gazdaság2023.07.18, 14:14

A csempészek Magyarország külsõ határain a legkülönbözõbb, agyafúrt módszerekkel próbálkoznak illegális áruikkal, legtöbbször cigarettát bejuttatni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feladata a határt átlépõ szállítmányok, csomagok ellenõrzése. A munkát a NAV saját beszerzései mellett most külsõ forrásból érkezett technikai eszközök is segítik: a Continental Dohányipari Zrt. támogatásával létrejött a NAV Röntgenképelemzõ és Felügyeleti Központja.

Kilenc migráns fulladozott egy furgon rakterében az M1-esen

Itthon2023.07.15, 09:57

Egy szlovén furgont kísértek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M1-es autópályáról egy tatabányai parkolóba, hogy átvizsgálják a rakományt. A szállítmány helyett, „kilenc potyautast" találtak a platón.

Rengeteg nikotinos párnácskát akartak átcsempészni a budapesti repülõtéren - videó

Itthon2023.07.14, 10:06

Mintegy négyezer tégely, csaknem nyolcmillió forintot érõ svéd nikotinos párnácskát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülõtéri Igazgatóságának munkatársai. A NAV azt közölte pénteken, hogy a küldemények birtoklása és kereskedelme jövedéki engedélyhez kötött.

Hihetetlen amerikai autókat lehet most szerezni a NAV-tól

Gazdaság2023.07.11, 12:21

Folytatódik az autókülönlegességek árverése a Nemzeti- Adó és Vámhivatalnál (NAV).. Az igazi "izomautók" közt most az „oldtimer" és a modern évek Ford Mustangjai, valamint egy Pontiac vár új gazdájára.

Mi jön most Karácsonyék 500 milliós pénzmosási botrányában?

Itthon2023.07.11, 10:25

Vészesen közeleg a jövõ évi önkormányzati választás, és a fõpolgármesternek folyamatosan fogy a politikai tõkéje, ezáltal napról napra kiszolgáltatottabb a Gyurcsány vezette baloldalnak és DK-s közgyûlési többségnek Karácsony Gergely – mondta az Origónak adott interjújában ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég Alapítvány tanácsadója szerint ugyan az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, de számolni kell azzal, hogy akik ilyen jellegû botrányokba keverednek, azoknak már rövid távon nagyon negatívan hathat a megítélésére egy ilyen ügy.

20 milliós adóelmaradás, kamat, bírság és börtön is várhat a magyar zenészre

Tévé2023.07.10, 07:18

Nagy árat fizet az az ismert zenész, akit a NAV adócsalás miatt hallgatott ki nemrég. Amellett, hogy köteles megtéríteni a bevétele után számított húszmillió forintos adót, büntetõkamatot és bírságot, akár évekre börtönbe is kerülhet.

Karácsony pénzmosási botránya: egyre nagyobb bajban a fõpolgármester

Itthon2023.07.08, 10:10

Tovább dagad a dollárbaloldal sötét kampányfinanszírozási botránya, most Karácsony Gergely 500 milliós pénzmosási ügyében rendelt el nyomozást a NAV. Ahogy azt többször megírtuk, a mozgalom számlájára a párbeszédes Perjés Gábor fizetett be több részletben, fõleg valutában félmilliárd forintot. Karácsony Gergely a botrány kirobbanása óta különbözõ magyarázatokkal állt elõ, elõbb megpróbálta elviccelni a dolgot, aztán saját magának többször ellentmondva összevissza beszélt, de az még mindig nem derült ki, hogy honnan lett a több százmilliós támogatás. Továbbra is rengeteg a megválaszolatlan kérdés.

Kihallgattak egy sztárzenészt, százmillió forintot titkolt el az adóhatóság elõl

Tévé2023.07.07, 13:47

Csalás miatt folytat eljárást a NAV egy közismert zenész ellen, mert az illetõ nem tett eleget a bevallási és fizetési kötelezettségeinek.

Szitával nyomták rá a márkát a ruhára egy magyar áruházban

Itthon2023.07.04, 12:10

Egy hipermarket egyik üzletében hamis márkával ellátott pólók tucatjai készültek, amelyeket közösségi oldalakon eladásra is kínáltak. A NAV munkatársai lefoglalták a hamis árut, az üzletnek pénzbírságot kell fizetnie.

Mostantól így tudja leadni a tönkrement háztartási fémedényeket, fémbútorokat

Gazdaság2023.07.04, 12:12

2023. július 1-jétõl kizárólag a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) koncesszori alvállalkozói vehetnek át a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot tartalmazó hulladékot (koncessziós hulladék) - írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Közel 100 ezer szál cigit akart egy dubaji utas Budapestre csempészni

Itthon2023.06.30, 11:13

A NAV munkatársai rengeteg csempészcigit találtak egy Dubajból érkezõ utasnál a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren.

Több helyrõl is kaphatnak plusz 200 ezer forintot a SZÉP-kártyások

Gazdaság2023.06.27, 13:16

A SZÉP-kártya juttatásaira vonatkozó kedvezõ változásokról tett közzé tájékoztatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Erre számítson, ha levelet kap a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól

Gazdaság2023.06.27, 11:28

Június közepétõl folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdálkodók részére az elektronikus értesítését az adószámla egyenlegrõl. A küldemény elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: kell-e fizetnie, igényelhet-e vissza, illetve 2022-re keletkezett-e pótléka. Emellett a NAV Ügyfélportálján pedig az év bármely napján megtekinthetõ az aktuális egyenleg.

Otthonfelújítási támogatással csalt és szerzett rengeteg pénzt egy bûnbanda

Gazdaság2023.06.27, 09:00

Az otthonfelújítási támogatással követett el csalást egy bûnszervezet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Fontos dolgokra figyelmeztet a diákmunka adózásával kapcsolatban a NAV

Gazdaság2023.06.26, 09:34

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnõttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. Sõt, esetükben igénybe vehetõ a 25 év alattiak kedvezménye is - áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.

Rajtaütöttek egy bajai számlagyáron, több száz milliót csaltak - videó

Nagyvilág2023.06.22, 11:14

Több száz millió forintnyi áfát csalt el egy bajai irodából mûködtetett számlagyár. Az ügy kapcsán a bíróság három ember letartóztatását kezdeményezte és több mint egy milliárd forint értékben foglaltak le készpénzt, ékszereket és zároltak bankszámlákat a pénzügyõrök.

Ismét arany ékszerekre lehet majd licitálni a NAV által szervezett árverésen

Itthon2023.06.21, 14:31

Összesen 39 tételre tehetõ ajánlat június 29. és július 3. között, a hivatal következõ árverésén. Az ékszerek becsült összeértéke csaknem 50 millió forint – közölte a NAV közösségi oldalán.

Ellopták egy vállalkozó munkagépeit, de kiderült, hogy õ is lopott

Gazdaság2023.06.20, 09:02

Ellopták egy vállalkozó munkagépeit tavaly nyáron, a rendõrség a nyomozást követõen visszaszerezte a gépeket, ekkor derült ki, hogy a vállalkozó csalt az uniós pályázaton, jóval túlárazott gépeket vett a támogatásból, a pénz nagy részét pedig zsebre tette. Eljárás indult ellene, ha elítélik, nyolc év börtönt is kaphat - írta közleményében a NAV.

Viszlát, nyomtatott blokk, jön a digitális nyugta - újítást vezet be a NAV a boltokban

Life.hu2023.06.19, 22:33

Amióta csak az eszünket tudjuk, a boltban a fizetés után egy nyomtatott papírcetlit kapunk, melyet gyorsan be is dobunk az elsõ kukába. Ha a garancia miatt mégis megtartjuk, pár hét alatt olyan állapotba kerül a blokkunk, hogy semmire nem jutunk vele. De ennek lassan vége. 

Vége lehet az üzletekben a blokkok eddig ismert világának

Gazdaság2023.06.14, 15:55

Egyetlen QR-kóddal nemcsak nyugtát kaphatunk, de kérhetünk számlát, bemutathatjuk a hûségkártyánkat és beválthatjuk kuponjainkat is. Ez csak néhány hozadéka a tervezett új rendszernek, amit a NAV fõosztályvezetõje vázolt ma a X. Laurel Retail Konferencián.