NATO
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Afganisztán
- Oroszország
- Ukrajna
- afgán konfliktus
- USA
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az eddig tartózkodó Olaszország is bombázókat küld Líbiába
A koalíciós párt és egy kormánytag ellenkezése közepette egyezett bele Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök abba, hogy az ország légiereje részt vegyen a NATO líbiai missziójában. Olaszország eddig csak korlátozott szerepet játszott a líbiai katonai akcióban, de hétfőn közzétették, hogy válogatott katonai célpontokat fognak bombázni az egykori olasz gyarmaton.
Kadhafi egyik rezidenciáját is bombázta a NATO
Legalább két rakéta talált el hétfő hajnalban egy tripoli épületet, amely a BBC szerint Moammer Kadhafi ezredes egyik rezidenciája. A támadás után rövid időre megszakadt három helyi tévé sugárzása. A NATO állítólag nem személyesen Kadhafit, hanem a kormányerők parancsnoki állásait vette célba.
Civil áldozatai is vannak az éjszakai NATO-légicsapásoknak Líbiában
Csütörtök hajnalban ismét bombázták a líbiai fővárost a NATO harci repülőgépei. A hivatalos líbiai hírügynökség szerint a légicsapásokban legalább hét civil meghalt, tizennyolcan pedig megsérültek. A NATO már éjszaka felszólította a helyieket, hogy menjenek minél távolabb a Kadhafihoz hű erők állásaitól.
Jogsértő a líbiai akció az orosz kormány szerint
A NATO túllépi a Biztonsági Tanácstól kapott felhatalmazását azzal, hogy el akarja mozdítani helyéről Moammer al-Kadhafi líbiai elnököt - jelentette ki az orosz külügyminiszter. A katonai szervezet veszélyes játékot űz szerinte, mert felbátorítja a térség stabilitását fenyegető lázadókat.
A NATO nem tesz meg mindent Líbiában a francia külügyminiszter szerint
Nem tesz meg mindent a NATO Moammer Kadhafi nehézfegyverzetének kiiktatásáért - mondta a francia külügyminiszter. Alain Juppe szerint a líbiai civilek továbbra is veszélyben vannak, ezért felszólította a katonai szervezetet, hogy teljes körűen végezze el a feladatát.
Lelőttek két amerikai gyártmányú helikoptert Kadhafi csapatai
Két lázadó harci helikoptert lőttek le a kormányerők Kelet-Líbiában - állította Moammer Kadhafi külügyminiszter-helyettese. Az amerikai gyártmányú Chinook helikopterek bevetésével Kadhafi kormánya szerint a felkelők megsértették az ENSZ által elrendelt légtérzárat. Vasárnap elkeseredett harc kezdődött a lázadók által védett Adzsdábija városáért, miközben afrikai országok elnökei békítő delegációt indítottak Tripoliba.
Kadhafi harckocsijait és fegyverraktárait lőtte a NATO
A NATO közlése szerint "minimális emberélet árán" sikerült megsemmisíteni több harckocsit Kadhafi hadseregéből, illetve több fegyverraktárát is.
Elnézést kért a NATO a lázadók elleni baráti tűz miatt
A NATO hivatalosan kifejezte sajnálatát amiatt, hogy vadászgépei csütörtökön lázadók kezén lévő tankokra támadtak. Korábban egy NATO-hivatalnok azt mondta, hogy nincs miért bocsánatot kérni.
Amikor Sarkozy csóválja
Nicolas Sarkozy egyszerre igyekszik a francia demokrácia jogcímét, illetve saját, egyre csökkenő népszerűségét visszaszerezni azáltal, hogy a líbiai felkelést segítő nemzetközi akció élére állt. Miért veszélyes mindez az európai egységre nézve?
Nők, politikusok, lázadók - arcok a líbiai konfliktusból
Miközben a férfiak kalasnyikovokkal és légvédelmi ágyúkkal vívják a harcukat a líbiai sivatagban, az ország asszonyai is lányai és igyekeznek kivenni a részüket a forradalomból. A lázadó Bengáziban nemzeti színre festett arcú nők tüntetnek az elnyomás ellen, a kormány ellenőrzése alatt álló Tripoliban pedig zöld kendős asszonyok jelzik, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek is akadnak még támogatói. Nők a líbiai háborúban.
- címkék:
- Kadhafi
- Líbia
- líbiai zavargások
- NATO
- Címkefelhő »