napirend előtti felszólalás

címke rss
Felszólították a baloldalt: Viseljék végre a nemzeti mezt!

Felszólították a baloldalt: Viseljék végre a nemzeti mezt!

Milliárdos nagyságrendben érkeztek összegek a baloldalhoz a választás befolyásolására, és így a magyar döntéshozatal befolyásolására is - ezzel indokolta Dömötör Csaba, miért szükséges megalkotni a szuverenitásvédelmi törvényt.

Brüsszel azért nem küldi a pénzeket, mert nem adjuk be a derekunkat a háború ügyében

Itthon2023.05.30, 13:01

Brüsszel azért nem küldi az uniós forrásokat Magyarországnak, mert továbbra is kitart békepárti álláspontja mellett - többek között erről is beszélt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kedden az Országgyűlésben. A dollárbaloldal mindent elkövet annak érdekében, hogy a tanárok ne kapják meg a nekik jogosan járó fizetésemelést, miközben ők milliókat keresnek, nem fogjuk hagyni, hogy elvegyék az elnökségek Magyarországtól, mert ebben a kérdésben nem osztottak lapot az Európai Parlamentnek - mondta Zsigmond Barna Pál, a Fidesz képviselője napirend előtt. Szó volt még a nyugdíjasok helyzetéről, a csíksomlyói búcsússról ...

330 milliárd forinttal segíti az embereket a kamatstop

Itthon2023.05.23, 10:51

Több százezer család és vállalkozás anyagi helyzetén segít a most is érvényben lévő kamatstop, valamint a hamarosan életbe lépő újabb inflációellenes lépések - hangzott el kedden az Országgyűlésben.

A baloldal mélyen hallgat a Barátság kőolajvezeték esetleges felrobbantásáról

Itthon2023.05.22, 16:24

A baloldal mélyen hallgat arról, hogy az ukrán fél az Európai Bizottsággal karöltve a magyarországi kőolajszállítások leállításával fenyegetőzik - minderről Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselő beszélt napirend előtt hétfőn a parlamentben. Szó volt még a magyarellenes Daniel Freund felháborító akcióiról is.

Ferenc pápa látogatása révén az egész világ láthatta a magyarok hitét

Itthon2023.05.03, 11:50

Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatása és az illegális migráció veszélyei is szóba kerültek az Országgyűlés keddi napirend előtti felszólalásaiban.

Az USA saját háborúpárti érdekeit akarja ránk erőltetni

Itthon2023.04.17, 18:53

A magyar kormány ki fog tartani a béke pártján, és nem hagyjuk, hogy belesodorjanak minket az ukrajnai konfliktusba - minderről Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt hétfőn az Országgyűlésben. Mindezt Dömötör Csaba is megerősítette.  

A dollárbaloldal már rég belesodorta volna Magyarországot a háborúba

Itthon2023.04.03, 12:50

Magyarországnak minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy a békét hangsúlyozza, de a baloldalra még ebben a helyzetben sem lehet számítani - minderről Halász János, a Fidesz országgyűlési képiselője beszélt hétfőn napirend előtt a parlamentben. Már a tavalyi országgyűlési választások során is a háború pártján állt a baloldal, mert ez a megbízóik érdeke, és ezért kapták a milliárdokat - tette hozzá. Mindezek mellet napirend előtt szó volt az akkumulátorgyárakról és az oktatásról is. 

A dollárok mára beépültek a baloldal politikájába

Itthon2023.03.28, 11:09

Ha rajtunk múlik, akkor egyetlen pártnak sem lenne szabad dollárt kapnia, de ezek mára beépültek a baloldal politikájába - minderről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára beszélt kedden az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalások alatt. Szóba került még többek között a Párbeszéd nevezetű alakulat furcsa névváltozása, valamint a Miskolc-Debrecen-Nyíregyháza háromszög fejlesztése is. 

Parlament: Az elmúlt 30 év legnagyobb pártfinanszírozási botránya van a baloldalon

Itthon2023.03.27, 19:05

Alapos a gyanúja a tiltott pártfinanszírozásnak, és hogy a hat választási szövetségbe tömörült párt beszámolója nem volt teljes - minderről Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. Répássy Róbert válaszában arról beszélt, hogyha a gyanú beigazolódik, annak nagyon súlyos következményei lehetnek az érintett pártokra nézve. 

Szijjártó Péter: Egyre közelebb kerülünk a harmadik világháború kitöréséhez

Itthon2023.03.06, 15:27

A szankciók nem járultak hozzá, hogy a béke közelebb kerüljön. Olyan döntések születnek a nemzetközi politikában, hogy egyre közelebb kerülünk a harmadik világháború kitöréséhez - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országgyűlésben.

Szijjártó Péter: Csak békével lehet emberéleteket menteni

Itthon2023.03.06, 14:13

Ez nem a mi háborúnk, mégis a magyar emberek elég nagy árat fizettek ezért a háborúért, ennek a háborúnak csak vesztesei vannak - minderről napirend előtt beszélt Szijjártó Péter az Országgyűlésben hétfőn.

Brüsszel a háború pártján áll

Itthon2023.02.28, 11:54

A háború egyéves évfordulója kapcsán Brüsszelben számos dokumentumot szövegeztek meg, és minden esetben elutasították az azonnali tűzszünetre vonatkozó magyar álláspontot, mindez jól bizonyítja, hogy Brüsszel a háború pártján áll - minderről Menczer Tamás beszélt kedden az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalások során. A képviselők mindezek mellett a nyugdíjakról és a KSH-ról is vitáztak.

Orbán Viktor: A magyar kormány a béke pártján áll

Itthon2023.02.27, 18:19

Amíg nem lesz béke és Brüsszel nem vonja vissza a szankciókat, az infláció sem szüntethető meg. Magyarország mérsékelni tudja az inflációt, a kormány szándéka, hogy év végére egyszámjegyű legyen az infláció - mondta Orbán Viktor napirend előtt a parlamentben.

Orbán Viktor megint felmosta a padlót a baloldali képviselőkkel

Itthon2023.02.27, 17:13

Orbán Viktor miniszterelnök a napirend előtti felszólalására adott baloldali megszólalásokra adott viszontválaszában megint alaposan kiosztotta az ellenzéki felszólalókat.

Orbán Viktor: A magyar kormány a béke pártján áll

Itthon2023.02.27, 15:30

Amíg nem lesz béke és Brüsszel nem vonja vissza a szankciókat, az infláció sem szüntethető meg. Magyarország mérsékelni tudja az inflációt, a kormány szándéka, hogy év végére egyszámjegyű legyen az infláció - mondta Orbán Viktor napirend előtt a parlamentben. 

Az elmúlt három évtized legnagyobb botránya a dollárbaloldalé

Itthon2022.12.05, 18:06

Az elmúlt három évtized legsúlyosabb botránya a dollárbaloldal ügye, miközben továbbra sem tudjuk, mit kértek a több mint 3 milliárd forintért cserébe - hangzott el hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.

Gyurcsány ifjúsági tagozata ismét kiállt a brüsszeli szankciók mellett

Itthon2022.11.21, 15:32

A szankciók nem hoztak semmilyen eredményt, mert a háború nem ért véget, és Európa is részévé vált a konfliktusnak, ráadásul maga az Unió külügyi főképviselője is bevallotta, hogy a szankciók célja nem a háború megállítása volt - minderről Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt napirend előtt az Országgyűlésben hétfőn. Az ülésen az is kiderült, hogy Gyurcsány ifjúsági tagozata, a Momentum továbbra is kiáll az elhibázott szankciók mellett, valamint hogy a Jobbik nem ismeri a jogszabályokat.  

A baloldal háborúpárti, továbbra is Magyarország ellen dolgozik Brüsszelben

Itthon2022.11.08, 16:02

Amióta nemzeti kormánya van Magyarországnak, minden válságból erősebben került ki hazánk, most ehhez szükséges a családok mellett a brüsszeli szankciók miatt nehéz helyzetbe került kis- és középvállalkozások segítése - hangzott el többek között az Országgyűlés keddi ülésén a napirend előtti felszólalások során.

A baloldal a Magyarország elleni szankciókon dolgozik

Itthon2022.11.02, 13:01

A baloldal ismételten rezsicsökkentést és a paksi bővítést támadta a szerdai napirend előtti felszólalásokban. 

Példátlan baloldali kampányfinanszírozási botrány: komoly törvényi változások jöhetnek

Itthon2022.10.24, 15:04

Meg kell fontolni a kampányfinanszírozás szabályainak a megerősítését, hogy ne lehessen se közvetlenül, se közvetetten beavatkozni külföldről a magyar választásba - ezt mondta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára Halász Jánosnak, a Fidesz képviselőjének hétfőn az Országgyűlésben a baloldali kampányfinanszírozási botrányról. A hétfői ülésen mindezek mellett Kövér László házelnök alaposan helyretette Tóth Bertalant, az MSZP frakcióvezetőjét. 

Orbán Viktor beszédével indult az Országgyűlés őszi ülése - Élőben az Origón

Itthon2022.09.26, 14:16

"Jelentés a két ülésszak közötti kormányzati döntésekről" címmel napirend előtt felszólal az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnök. 

Szijjártó Péter: Szintet lépett a migránsok erőszakossága a déli határon

Itthon2022.07.11, 15:59

Eddig 114 ezer migráns próbált bejutni az országba, ez napi szinten 597 fő volt, tavaly ugyanebben az időszakban kevesebb mint 48 ezer migráns próbált bejutni - fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Országgyűlésben. A déli határon szintet lépett az erőszak, mivel a migránsokat felfegyverezték, nem fogjuk ezeket az embereket beengedni - tette hozzá. A baloldal adóemelést akar, nyíltan lobbizik az uniós források ellen, és eltörölné a rezsicsökkentést - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára hétfőn az Országgyűlésben egy másik baloldali felvetésre. 

A baloldal továbbra is támadja az illegális bevándorlás elleni védekezést

Itthon2022.07.04, 14:50

A migránsok egyre agresszívebbek, és egyre nagyobb csoportban támadják a magyar határt, és egyre gyakrabban lőfegyverrel érkeznek, sőt július 2-án a magyar határnál fegyverrel lőtték egymást a migránsok - mondta Halász János, a Fidesz képviselője napirend előtt. Úgy látja, eljött az ideje a határvadász századok felállításának. Rétvári Bence pedig felidézte Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltjének abszurd megoldási ötletét a bevándorlás problémájára.

Gyurcsányék több százezer munkahelyet sodornának veszélybe

Itthon2022.06.27, 15:33

Nemzeti érdek a rezsicsökkentés fenntartása - mondta napirend előtti felszólalásában Németh Szilárd, a Fidesz képviselője hétfőn az Országgyűlés ülésén. Szóba került még a 2023-as költségvetés és az útépítések is. 

A momentumos Cseh Katalin korrupciós botránya is előkerült a Parlamentben

Itthon2022.06.21, 11:11

Magyarország válasza a megváltozott nemzetközi helyzetre az önvédelem és a nemzeti érdek képviselete - minderről Dunai Mónika, a Fidesz képviselője beszélt napirend előtt kedden az Országgyűlésben. Szó volt még ezek mellett az árstopok politikájáról, valamint Cseh Katalin korrupciós botrányáról is.

A baloldal nem támogatja sem a rezsicsökkentést, sem az árstopokat, a globális minimumadót viszont igen

Itthon2022.06.20, 15:12

A rezsicsökkentés és az árstopok politikája miatt 5-6 százalékponttal alacsonyabb itthon a infláció, mint a régió országaiban - mondta Bánki Erik (Fidesz) napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben hétfőn. A globális minimumadó is téma volt a parlamentben, a kormánypártok többször megerősítették, hogy nem támogatják.

A baloldal az emberekkel fizettetné meg a háború árát

Itthon2022.06.13, 14:50

Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, és nem szabad, hogy az emberek fizessék meg a háború árát. A kormány megvédi az ország biztonságát, a rezsicsökkentést, és a munkahelyeket - mondta napirend előtti felszólalásában Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője. Mindezek mellett a rezsicsökkentés megvédéséről esett a legtöbb szó. 

Szijjártó Péter: A határon túli magyarok számíthatnak az anyaországiakra

Itthon2022.06.08, 12:01

Ha kevesebbet gyűlöletet szítana a baloldal, akkor lehet nagyobb támogatottsága lenne a határon túli magyar közösségekben - mondta Szijjáró Péter napirend előtt az Országgyűlésben.  

Tovább támadta a baloldal az árstopot az Országgyűlésben

Itthon2022.05.24, 14:55

Az Országgyűlés keddi ülésén a napirend előtti felszólalásokban a baloldali képviselők tovább támadták a kormány által meghozott árstopok politikáját.

Kövér László Gyurcsánynak: Ön minden létező bűnt elkövetett ez ellen a nemzet ellen!

Itthon2022.05.16, 14:24

Ez volt az első és utolsó felszólalása, amikor Magyarország törvényesen megválasztott kormányát törvénytelennek nevezi - így reagált Kövér László házelnök Gyurcsány Ferenc hétfői napirend előtti felszólalására. Az Országgyűlésben természetesen még téma volt az olajembargó is. 

Orbán Balázs alaposan helyretette Mellár Tamás álhírét

Itthon2022.05.10, 10:44

Egy bődületes álhírt próbált meg elterjeszteni Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője a Paksi Atomerőmű üzemanyag-szállításával kapcsolatban, de gyorsan helyretették. A keddi napirend előtti felszólalásokon az is kiderült, a kormány továbbra sem támogatja az orosz olajembargót. 

Kocsis Máté a baloldalnak: Legalább álljanak a magyar érdekek mellé

Itthon2022.05.09, 17:08

A több mint 3 millió szavazat nem ok a dölyfösségre, a magyar érdekek mellett az év minden napján ki fogunk állni - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben. Téma volt még a jobbikos erőszakolási botrány és a szomszédban zajló háború is.

Ha baj van, akkor a baloldalra nem lehet számítani!

Itthon2022.03.10, 09:54

Nem támogatjuk, hogy a háború árát a magyarok fizessék meg, így az energiaszankciókat sem, ennek a kormánynak 2010 óta számtalan válsággal kellett szembenéznie, és egyszer sem tudott olyan nehéz helyzet lenni, hogy a baloldal bármiben is támogassa a kormányt, és figyelembe vegyék a magyarok érdekét - mondta Dömötör Csaba csütörtökön az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásokra reagálva. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig ismételten leszögezte, nem fizettetik meg az emberekkel az orosz-ukrán háború árát.

Mindegyik baloldali párt mögött Gyurcsány Ferenc áll

Itthon2022.02.21, 15:26

Jól emlékszünk, hogy milyen volt 2002-2010 között, amikor itt volt a Feri. Akkor elvették a 13. havi nyugdíjat és a 13. havi bért, az összes családtámogatási rendszert, megemelték az áram és a gáz árát, és a válság során mindent elvettek az emberektől - mondta napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Márki-Zay Péter volt az, aki arról beszélt, hogy a nők nem biztos, hogy meg tudnak fejteni saját kútfőből egy keresztrejtvényt, „hol vannak a reggeltől estig felháborodó politikusok?" - tette fel a kérdést Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Szabó Tímeának.

Márki-Zay több ezer embert tenne az utcára és megszüntetné a rezsicsökkentést

Itthon2021.12.06, 12:42

A fővárosi városháza és az ingatlanok eladása körüli ügyek jól mutatják, mire számíthatunk a baloldaltól, ha rajtuk múlna, ismételten kiárusítanák az országot - mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője napirend előtt az Országgyűlésben hétfőn. Téma volt még Márki-Zay Péter botrányos kijelentéssorozata, valamint a rezsicsökkentés is. 

Országgyűlés: A baloldal ne nézze zsákmánynak a fővárost! - videó

Itthon2021.11.29, 15:57

Amíg a kormány a járványt igyekszik megfékezni, addig a hazai baloldal az utóbbi időszakban hergelte a magyarokat a keleti vakcinák ellen, mutyizással vádolta a kormányt, miközben a valóságban a főváros baloldali vezetése mutyizik ingatlanokkal, beleértve a XI. kerületi lakásokat - mondta napirend előtti felszólalásában Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője. 

Méltóságteljes választ adtak a Békemenet résztvevői a baloldali fenyegetésekre

Itthon2021.10.25, 13:03

Gyurcsány Ferencnek a 2006-os események után már rég távoznia kellett volna a közéletből, de ehelyett ő vezeti a legerősebb baloldali pártot - hangzott el napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben. Szó volt még a szombati Békemenetről és az uniós energiaválságról is. 

Az Országgyűlésben is beszéltek Gyurcsány Ferenc agresszív fenyegetőzéséről

Itthon2021.09.27, 15:23

Gyurcsány Ferenc a minap megfenyegetett egy ellentüntetőt debreceni utcafórumán, ez lenne az európai stílus? - tette fel a kérdést Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára egy baloldali képviselőnek válaszolva kedden az Országgyűlésben. 

Gyurcsányék drasztikus adóemelésre és kórházbezárásra készülnek

Itthon2021.06.14, 15:10

Jelentős adóemelés és kórházbezárás szerepel a baloldal választási programjában - mindez az Országgyűlés hétfői, napirend előtti felszólalásaiból derült ki. A baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc a kormányzati adócsökkentési terveknek ment neki.

Gyurcsány Ferenc ismételten bevezetné a vizitdíjat és a kórházi napidíjat

Itthon2021.06.07, 15:12

Jól látszik, hogy a baloldal a kórházi napidíjat és a vizitdíjat akarja visszaépíteni - így reagált Gyurcsány Ferenc felszólalására Dömötör Csaba hétfőn az Országgyűlésben. Szó volt még a 101 évvel ezelőtti trianoni diktátumról és többek között a baloldali oltásellenes politikáról is. 

Gyurcsány és a baloldal bármikor képes rárontani az országra, amikor a hatalmi érdekei kívánják

Itthon2021.05.31, 16:57

Ez már világos beszéd, amit az elmúlt napokban csinált azzal, hogy kihívta a kormányfőt, szomorú, hogy 15 évvel az őszödi beszéd után még mindig Ön a baloldal vezetője - mindezt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszolta Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalására hétfőn az Országgyűlésben. Szó volt ma a Gyurcsány család zavaros ügyeiről is.

15 évvel ezelőtt megtudtuk, mit gondol Gyurcsány az országról

Itthon2021.05.26, 11:01

Elvettek a nyugdíjasoktól, a közszolgáktól egyhavi bért, csökkentették a gyest és a gyedet, megszüntették az otthonteremtési támogatást, és 600 milliárddal csökkentették az egészségügyi támogatásokat, háromszorosára növelték a gáz és kétszeresére a villany árát - idézte fel Soltész Miklós Gyurcsány Ferenc kormányzását az őszödi beszéd elmondásának 15. évfordulóján a parlamentben. Selmeczi Gabriella pedig a pedofilok elleni szigorúbb törvények szükségességéről beszélt.

Gyurcsányék hónapokon keresztül hazudtak és kockáztatták a magyar emberek életét

Itthon2021.05.25, 14:54

A koronavírus-járvány elleni sikeres védekezés volt az egyik legfőbb témája a keddi napirend előtti felszólalásoknak az Országgyűlésben. Többen rámutattak arra, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal mindent elkövetett a sikeres védekezéssel szemben. Jakab Péter megint sértegette az ülésvezetést, ezért ismételten elvették tőle a szót.

Dömötör Csaba: Ez a banda 99 százalékban Gyurcsányt, egy százalékban Karácsonyt tartalmaz

Itthon2021.05.17, 15:21

Világos, hogy az oltásellenes baloldal csúfosan megbukott - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz képviselője napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben. Szó volt még arról is, hogy Karácsony Gergely egyértelműen Gyurcsány Ferenc bábja. 

A baloldal a kormányt, és nem a járványt akarja legyőzni

Itthon2021.04.26, 15:29

Időben lépett a magyar kormány, és időben szerezte be a vakcinákat, miközben a baloldal álhíreket gyártott és oltásellenes kampányt folytatott - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlésben hétfőn napirend előtt. A frakcióvezető egyperces néma felállásra kérte a képviselőket a járványban meghaltak emlékére és a védekezésben részt vevők tiszteletére. Mindezek mellett még szó volt a következő uniós ciklus pénzeinek felhasználásról is. 

Kamuvideók, oltásellenesség és álhírek terjesztése: megkezdte kampányát a baloldal

Itthon2021.03.17, 11:17

Gyurcsány Ferenc hirdette meg a fenyegetőzés politikáját Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezetőjének a megtámadásával, majd pedig az egyik Gyurcsány-fiú, Jakab Péter a jog faragásáról beszélt, míg Fleck Zoltán a jogállam felfüggesztéséről beszélt, senkinek ne legyen kétsége, hogy ezt be is fogják váltani, ha lehetőségük lesz rá - minderről Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt napirend előtt szerdán az Országgyűlésben. 

Ha a kormány a baloldalra hallgat, akkor most feleannyi ember lenne beoltva

Itthon2021.03.16, 15:19

Lenyűgöző az a gátlástalanság, hogy a baloldal úgy tesz, mintha senki nem emlékezne arra, mit mondtak két-három hete - mondta Kocsis Máté napirend előtti felszólalásában kedden. Ha Önökre hallgatnánk, akkor feleannyi ember lenne beoltva, mint most - tette hozzá. 

A baloldal az oltásellenes kampányával a védekezést akarja gátolni

Itthon2021.02.22, 13:21

A legjobb megoldás a vakcina, és ezért teljesen érthetetlen, hogy a baloldal az oltásellenes kampányát hova akarja kifuttatni – minderről Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszélt napirend előtti felszólalásában. A baloldal arra buzdít, hogy európai engedély nélküli vakcinával ne oltsanak, miközben Merkely Béla is orosz vakcinával oltotta be magát – erről pedig már Hollik István beszélt.

Orbán Viktor: Győzött a józan ész, megvédtük Magyarország szuverenitását és a magyarok pénzét

Itthon2020.12.14, 15:16

Az Európai Tanács múlt heti ülésén győzött a józan ész: megvédtük Magyarország szuverenitását, és megvédtük a magyarok pénzét - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben, ahol köszönetet mondott Lengyelországnak a barátságért, a kitartásért és a bajtársiasságért.

Dömötör Csaba: Rengetegen szurkoltak azért, hogy ennek a kormánynak ne sikerüljön eredményeket elérni

Itthon2020.12.01, 10:44

A december 6-i romániai parlamenti választáson a tét, hogy mekkora lesz a magyar érdekképviselet súlya - mondta napirend előtti felszólalásában Zsigmond Barna Pál, a Fidesz képviselője kedden az Országgyűlésben. Az ülésen szó volt a koronavírus-járvány elleni védekezésről is. 

Varga Mihály: Magyarország finanszírozása a következő évekre is biztosított

Itthon2020.11.30, 13:52

2023 elejéig nincs szükség újabb devizakötvény-kibocsátásra - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlésben hétfőn. A járvány okozta válság a magyar gazdaságot is érinti, 6,4 százalékos visszaeséssel számol a kormány - tette hozzá. 

Míg a kormány adót csökkent, a baloldali önkormányzatok megszorítanak

Itthon2020.11.16, 15:41

Miközben a baloldali önkormányzatoknál megszorítások követik egymást, és adót emelnek, addig a kormány ezzel szemben ingyenessé tette az internetet a digitális oktatásban részt vevők számára, és csökkentette az élelmiszerek házhozszállítási áfáját, és újabb adócsökkentést készít elő - mondta Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben.  

Gulyás Gergely: A magyar egészségügy felkészült mindenki ellátására

Itthon2020.11.16, 15:07

Minden élet számít, és mindenki egészségét megpróbáljuk megóvni - mondta napirend előtt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlésben. A miniszter köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vesz a védekezésben. A magyar egészségügy ebben a helyzetben is jól helytáll - mondta Gulyás Gergely. 

Kocsis Máté: Korózs Lajosnak azonnal távoznia kell!

Itthon2020.11.10, 11:40

Tavasszal a baloldali pártoktól semmi segítséget nem kapott a kabinet, de Korózs Lajos egy kamuvideót gyártott, majd pedig azért tüntette el, mert szerinte ez sértette a mentősök érzékenységét, már akkor le kellett volna mondania Korózsnak, most pedig halálozási statisztikákat hamisított meg – minderről Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszélt napirend előtti felszólalásában. 

Újabb kórházakat vonnak be a védekezésbe, közben a baloldal továbbra is akadályozza a vírus elleni harcot

Itthon2020.11.02, 16:51

Amikor szavazatokkal kellett volna megtámogatni a védekezést, akkor egyszer sem lehetett számítani a baloldalra. Mindezek mellett álhíreket terjesztettek a parlament bezárásáról is - hangsúlyozta Dömötör Csaba az Országgyűlés hétfői ülésén. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint a baloldal a második hullámban sem támogatta a maszkviselési szabályok szigorítását. Az Országgyűlésben mindezek mellett az is szóba került, hogy a baloldali vezetésű városokban durva megszorítások történtek.

A magyar egészségügy európai viszonylatban is jól állja a sarat, ezért is döntött a kormány a béremelésről

Itthon2020.10.19, 14:58

A magyar egészségügy európai viszonylatban is jól állja a sarat, ezért is döntött a kormány az ápolói és orvosi béremelésről, minden egészségügyben dolgozó soha nem látott fizetésemelést kap ebben a ciklusban - minderről Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. A parlamentben szó volt még a baloldali álhírgyártásról, valamint az erzsébetvárosi DK-s képviselő áramlopási ügyéről is. 

A baloldali pártok nem a vírus ellen küzdöttek, hanem kamuvideókat gyártottak

Itthon2020.07.14, 10:39

A baloldali pártok nem a vírus, hanem a kormány ellen küzdöttek, rémhíreket és álvideókat terjesztettek – mondta napirend előtti felszólalásában kedden Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője. 

A migrációs veszély nem múlt el, 130 ezren várakoznak a Balkánon

Itthon2020.06.16, 11:47

Az egész EU-ban csupán három olyan ország van, amely a GDP több mint 20 százalékát fordítja a gazdaság újraindítására - mondta Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában. Kontrát Károly pedig arról beszélt, hogy ismét megerősödött a migrációs nyomás a magyar határon. 

Alaposan ki kell vizsgálni, mi történt a Karácsony által felügyelt Pesti úti idősotthonban

Itthon2020.05.05, 10:46

Míg Debrecenben Papp László polgármester már a veszélyhelyzet kihirdetése előtt szigorú intézkedéseket hozott az idősotthonok lakóinak a védelmében, addig Budapesten hibát hibára halmoztak, és a Pesti úti idősotthon a koronavírus-járvány országos gócpontja lett - mondta Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában kedden az Országgyűlésben.

Már több ezren tiltakoznak Csepelen Karácsonyék hajléktalanszállója ellen

Itthon2020.05.04, 15:35

525 ezer vírusteszt érkezett egy hét alatt az országba, így már több mint 2 millió teszt van az országban, és több mint egymillióra van még szerződés - mondta Szijjártó Péter az Országgyűlésben. Ha annyira érzékenyek a stílusra, akkor mikor fognak elnézést kérni a patkányozásért és a lámpavasazásért? – tette fel a kérdést Dömötör Csaba Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalására. Németh Szilárd pedig arról beszélt, hogy óriási a felháborodás Csepelen Karácsony Gergely hajléktalanszállója kapcsán.

Szijjártó Péter: A brüsszeli koordináció a háttérbe szorult a koronavírus elleni fellépésben

Itthon2020.04.07, 11:41

Mindenki nemzeti alapon küzd a koronavírus ellen, világosan látszik, hogy a brüsszeli koordináció a háttérbe szorult - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtt kedden az Országgyűlésben. Kedden is a koronavírus-járvány elleni védekezés volt a napirend előtti felszólalások középpontjában.

Dömötör Csaba: A koronavírus ügye nem lehet a pártpolitikai csatározások része

Itthon2020.03.09, 15:07

Az Országgyűlésben napirend előtt téma volt a koronavírus-helyzet, a migrációs válság, a nők helyzete és a klímavédelem is.

A parlamentben is téma volt a baloldal álszentsége Gothár és a Katona szexuális zaklatási botránya ügyében

Itthon2019.12.17, 14:54

Nem szabad kettős mércét alkalmazni, amikor szexuális zaklatás gyanúja merül fel, ezért a balliberálisok akkor is emeljék fel a szavukat, amikor közülük kerül valaki ilyen súlyú bűncselekmény gyanújába - erről Rétvári Bence, a Emmi parlamenti államtitkára beszélt kedden az Országgyűlésben. A parlamenti rendkívüli ülésen még szóba kerültek Karácsony Gergely csomagjai is. 

Orbán Viktor: Mindenkinek Magyarországért és a magyar emberekét kell dolgoznia

Itthon2019.10.21, 15:37

A kormány álláspontja ismert: minden polgármesterrel és képviselő-testülettel együttműködik, amely maga is kész erre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó, hétfői ülésén. A kormányfő beszélt arról is, hogy a családvédelmi akcióterv lendületet vett, több mint 65 ezren kapcsolódtak be eddig. Az akcióterv lépései együtt 650 milliárd forint értékű támogatást tesznek ki, amely már megérkezett a családokhoz. 

Orbán Viktor felszólalásával kezdődik az Országgyűlés ülésszaka

Itthon2019.10.21, 14:25

Az Országgyűlés hétfőn délután 1 órától kéthetes üléssel kezdi meg őszi munkáját. Orbán Viktor miniszterelnök "Az előttünk álló feladatokról és kihívásokról" - címmel szólal fel napirend előtt.  

Orbán Viktor: Elsőrendű nemzeti ügy a bevándorlás kérdése

Itthon2018.09.17, 15:16

Brüsszelben most sem arról beszélnek, hogy minden eszközzel meg kell védeni az unió határait, hanem "portaszolgálatot" akarnak létesíteni; nem megállítani, hanem menedzselni akarják a bevándorlást - mondta Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásában a parlamentben. A kormányfő elmondta, 65 hónapja, több mint öt éve folyamatosan nőnek a bérek, a magyar gazdasági modell pedig működik.

Orbán: A brüsszeli bürokraták a "Soros-tervet" valósítják meg, és "Soros tenyeréből esznek"

Itthon2017.09.18, 17:10

Orbán Viktor miniszterelnök mai, napirend előtti felszólalásával elindult az őszi rendes ülésszak a magyar Országgyűlésben. A kormányfő beszámolt az eddig elért gazdasági és családpolitikai eredményekről, valamint beszélt a migrációs válságról, amely kapcsán elmondta, hogy az Európai Unión belül új választóvonal jött létre a bevándorláspárti és a nem bevándorló országok között. A hozzászólásokra és a viszontválaszokra hamarosan visszatérünk.

Orbán Viktor: Amíg én vagyok a miniszterelnök, állni fog a kerítés

Itthon2017.06.12, 12:45

„Kiformálódott egy új egység, egy új nemzeti egység, egy szellemi, politikai és akcióegység”, ez a gondolat, miszerint „mi magyar Magyarországot és európai Európát akarunk”, egységbe fogja a magyarokat, a program élén pedig a kormány áll - ezt mondta Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában. A kormányfő közölte, amíg ő Magyarország miniszterelnöke, addig a kerítés a déli határon is állni fog.

Ingyenes lesz az anyakönyvi kivonat

Itthon2017.02.21, 13:31

Az egészségügyről, a korrupcióról, a szegénységről, a 4-es metróról és a munkavállalókról is szó volt kedden az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalásokban. Arról pedig szavaztak, hogy tucatnyi hivatalos ügy intézése ingyenes legyen március 1-jétől.

Orbán Viktor: Öt veszélyforrásról lesz nemzeti konzultáció

Itthon2017.02.20, 15:41

A gazdasági adatok azt mutatják, hogy a magyar modell működőképes, Magyarország a 2016-ra kitűzött gazdaságpolitikai céljait elérte – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a tavaszi ülésszakot megnyitó napirend előtti felszólalásában a parlamentben. A kormányfő bejelentette: nemzeti konzultáció kezdődik annak az öt veszélyforrásnak a kérdésében, amelyekkel Magyarországnak az idén szembe kell néznie. Az ellenzék szerint nem a valósággal foglalkozik a miniszterelnök, míg Kósa Lajos szerint brutális adóemelésre készül az ellenzék.

Kósa: A rendszerváltozás óta nem volt ilyen

Itthon2016.12.05, 15:25

A béremelésről és az adócsökkentésről, a megélhetésről, a kettős állampolgárságról tartott népszavazásról, és a korrupcióról volt szó hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Kósa: Aki fütyörészik, az az ÁVH-val ért egyet?

Itthon2016.10.24, 16:17

1956-ról, a vasárnapi megemlékezésekről, a közszférában tervezett leépítésről és az alkotmánymódosításról volt szó hétfőn, napirend előtt a parlamentben.

Orbán Viktor: Elérte a célját a vasárnapi kvótanépszavazás

Itthon2016.10.03, 15:18

Orbán Viktor a Parlamentben azt mondta: a népszavazás elérte a célját, mivel nem a magyar kormány, hanem hárommillió ember akaratát képviseli Brüsszelben. A magyarok szerinte történelmet írtak, a nemek elsöprő győzelmével Magyarország nyert. Az MSZP szerint a népszavazás kudarc.

Orbán Viktor nyitja az őszi szezont

Itthon2016.09.12, 15:09

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka. Orbán azt mondta, hogy a népszavazás nem pártügy, hanem nemzeti ügy, ezért "ne kockáztassuk Magyarország jövőjét. Azt is mondta: az EU-nak fel kell ébredni. A miniszterelnök továbbá fel fog lépni a naív bevándorlási politikával szemben. Inkább önvédelmi migrans politika kell. A bevándorlók pedig áldozatok, ezért a segítséget oda kell oda vinni és nem a bajt idehozni.

Kósa: Nyílt törvénysértésre buzdítanak a szocialisták

Itthon2016.05.09, 17:17

A parlament saját hatáskörben nem dönthet az MSZP-s népszavazási kezdeményezésekről, mivel az általuk összegyűjtött, ma bemutatott aláírásokat először a Nemzeti Választási Irodának kell hitelesítenie – mondta napirend előtt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Tóbiás József szerint nagyon sokan szeretnének véleményt mondani a kormány munkájáról, amit bizonyít az MSZP által összegyűjtött több mint 100 ezer aláírás is. 

Orbán elmondja, miről döntöttek Brüsszelben

Itthon2016.02.22, 13:17

Orbán Viktor „Beszámoló az európai uniós csúcsról” címmel szólalt fel napirend előtt a parlament hétfői ülésén. Az Origo percről percre közvetítette a miniszterelnök beszédét. 

Orbán Viktor az európai és a magyar kihívásokról beszélt

Itthon2016.02.15, 16:07

A pedagógusok 25 pontos követeléslistájára is reagált napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor a Parlamentben. Azt mondta, túl sokat kérnek, a kormánynak most más területeken kell bért emelni. A miniszterelnök megígérte, hogy nem tér vissza a kommunizmus Magyarországra és beszélt az alkotmánymódosítási tervekről, valamint a menekültválság okozta veszélyekről is. Reagálásukban az ellenzéki felszólalók vitatták, hogy olyan jó lenne a helyzet, ahogyan azt Orbán Viktor lefestette.

Napirenden az újraírt Quaestor-törvény

Itthon2015.12.14, 15:02

Meglett a négyötöd a Quaestor-törvény mai tárgyalásához. Az ellenzék a károsultakra tekintettel állhatott a jogszabály mögé, azok után, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az első változatot. Napirend előtt Lázár János beszélt arról, hogy mit köszönhetünk az Európai Uniónak.

Brüsszel a magyar kiállás miatt büntet

Itthon2015.11.30, 15:03

Brüsszel bosszújának nevezte Kósa Lajos, Fidesz-frakcióvezető és Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a brüsszeli székhelyű Európai Humanista Föderáció polgári kezdeményezése alapján javasolt eljárást Magyarországgal szemben. Rogán Antal megerősítette, hogy az Európai Bizottság korábbi cáfolata ellenére elindulhat a 7. cikk szerinti eljárás. Mindkét politikus Orbán Viktor kvótarendszerrel szembeni fellépését gyanítja az akció mögött. Rogán Antal napirend előtt számolt be az EU-török uniós csúcsról az Országgyűlésnek.

Orbán Viktort a nemzeti minimumról kérdezték

Itthon2015.11.09, 15:19

Váratlanul Orbán Viktor is válaszolt képviselői kérdésekre az Országgyűlés plenáris ülésén. A miskolciaknak tett ígéretekről, a férfiak 40 év utáni nyugdíjazásáról és a nemzeti minimumról kérdezték. A kormányzati álláspont az, hogy a Fidesz-KDNP tett legtöbbet a gyermekéhezés felszámolásáért, a program jobban haladt, amíg a pártok nem avatkoztak bele. Az Emmi kapta a legtöbb kérdést, de nem kímélték a földművelési tárcát sem. Lázár János kiállt Németh Lászlóné mellett. 

Mégsem dőlt el az MTVA 47 milliárdja

Itthon2015.11.02, 15:52

A zárószavazás előtt már csak a Költségvetési Tanács véleményére vár a költségvetés azon módosítása, amely egyetlen törvényben elengedné a köztévé 47 milliárdos tartozását, és a menekültválság kezelésére további 60 milliárd forintot különítene el. A bizottságok a Modern Városok Programra is 25 milliárd forinttal több pénzt szánnának. Az ellenzék kifogásolta a kérdések összekapcsolását, az összegző módosító javaslatot mégis megszavazta az Országgyűlés. A szavazásig követtük az ülést.

Megszavazták Rogán minisztériumát

Itthon2015.10.12, 18:11

Az ellenzék fogadkozott, az Országgyűlés mégis megszavazta Rogán Antal minisztériumát. Szintén meglett a kellő szavazat a 2015-ös költségvetés azon módosításához, amely egyetlen döntéssel 60 milliárd forintot különített el a migránsválság kezelésére és átvállalta  a Médiaszolgáltatás-támogató Alap 47 milliárd forintos adósságát. Követtük az ülést.

Beszámolt a külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésről

Itthon2015.10.05, 18:48

Szijjártó Péter az ENSZ szerepvállalását sürgette a népvándorlás okozta válsághelyzet megoldásában a hétvégén tartott közgyűlés általános vitáján. A magyar javaslatok világkvóta bevezetését is szorgalmazzák. Az ülésnap folyamán Szijjártó Pétert Kósa Lajos, Németh Zsolt és Gyopáros Alpár fideszes képviselők kérdezték. Követtük az ülést.

A jövőben a hadsereg részt vesz a válságkezelésben

Itthon2015.09.21, 17:08

Az MSZP jelezte, hogy tartózkodni fog, mégis meglett a kétharmad, a hadsereg így a jövőben közreműködik a migrációs válságkezelésben. A vita előtt Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a tömeges bevándorlás miatt szükségessé vált intézkedésekről. Simicskó István letette honvédelmi miniszteri esküjét.

Épül a kerítés, közfoglalkoztatott lehet a menekült

Itthon2015.07.06, 12:40

A menedékkérők közfoglalkoztatását is lehetővé tenné az idegenrendészeti határzár létesítéséről szóló törvénycsomag. Az Országgyűlés már ma szavaz az előterjesztésről. A kormánypártok levették napirendről az MSZP alternatív javaslatát, amely az embercsempészek büntetésével, a határvédelem, a menekültügyi szervek erősítésével kezelte volna a menekültáradatot. A vezérszónoki kör végéig követtük az ülést.

Szijjártó: Az illegális bevándorlás a legsúlyosabb európai kihívás

Itthon2015.06.29, 17:32

A kontinensen zajló háború és terrorfenyegetettség mellett az illegális bevándorlást nevezte Európa egyik legsúlyosabb kihívásának Szijjártó Péter az Országgyűlés plenáris ülésén. A görög államcsőd csak érintőlegesen került szóba. Rogán Antal szerint Görögország helyzete bizonyítja, hogy a megszorítások politikája zsákutca. Az azonnali kérdések végéig követtük az ülést.

Rogán Antal bejelentette a határzárt az Országgyűlésnek

Itthon2015.06.22, 17:09

Több felszólalás is foglalkozott a menekültáradat visszaszorítását célzó kerítésépítéssel az Országgyűlés mai plenáris ülésén. Rogán Antal napirend előtt népvándorlással indokolta a magyar-szerb határon felállítandó határzárat; a Jobbik a kommunikáción túl azonnali lépéseket követelt. Az ellenzéki képviselők többsége a leszakadásról, a kivándorlásról, a korrupcióról kérdezett. Az azonnali kérdések sorában a miniszterelnököt faggatták.

Ásotthalomnál megélhetési bevándorló lesz a menekült

Itthon2015.06.17, 11:22

Egy egyszerű törvénymódosítás a biztonságos tranzitországból érkezők esetén megtagadhatóvá tenné a politikai menekült státusz elismerését, és ezzel lehetőséget teremtene a menekültek visszafordítására. A javaslat megélhetési bevándorlónak tekinti a kormányrendeletben felsorolandó biztonságos országokból Magyarországra belépőket, függetlenül attól, hogy hazájukból politikai okból menekültek el. E logika mentén egyedül Ausztria fogadhatta volna be menekültként az 1956-os magyarokat; Ausztriát elhagyva az 56-os menekülteket megélhetési bevándorlóként visszafordíthatta volna a világ. A napirend előtti felszólalásokat is követtük.

A Fidesz szerint a Jobbik és az LMP elárulta a kisbetéteseket

Itthon2015.06.15, 16:59

A múlt héten leszavazott kétharmados törvény miatt egymást vádolja kormány és ellenzék. A Fidesz szerint az ellenzék bebizonyította, hogy a brókerek barátja, az ellenzék azzal vádolta a kormányt, hogy titkolózik Quaestor-ügyben. A KDNP a bevándorlással kapcsolatos kettős felelősségről beszélt. Az Országgyűlés plenáris ülésén kiderült: a kormány nem támogatja a 2016-os költségvetés módosítására irányuló ellenzéki javaslatokat, mert azok rontanák a hiánycélt és az egyenleget. A módosításokról a nyári rendkívüli ülésszak első napján, a holnapi napon szavaz a Ház. Percről percre követtük az ülést.

Az Országgyűlésben folytatódott a plakátvita

Itthon2015.06.08, 19:06

A pedagógusnap mellett a bevándorláspolitika uralta a plenáris ülés felszólalásait. A hétvégén indult plakátrongáló polgári engedetlenség a Fidesz, az MSZP és a Jobbik frakciót is megmozgatta. A fideszes Gulyás Gergely a Biszku Béla perrel kapcsolatban az igazságszolgáltatás szégyenéről beszélt és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága javaslatának elfogadására szólított fel, amely az elhunyt elkövetőkkel szemben is lefolytathatóvá tenné a büntetőeljárás. Bekiabálás miatt Kövér László kizárta Novák Elődöt az ülésről. Ez történt az ülésteremben.

A NAV döntötte be a kapuvári húsgyárat

Itthon2015.06.01, 17:17

Bírósági ítélet mondta ki, hogy alaptalan tartozásokra hivatkozva zárolta a később csődbe ment kapuvári húsgyár számláit az adóhatóság. Az ellenzék számos kínos kérdéssel bombázta a kormányt. Az ülésnap jó híreként miskolci fejlesztéseket és a Buda–Cash-ügyfélvagyon felszabadítását jelentették be. Percről percre az Országgyűlés.

Hirtelen módosítják a reklámadót

Itthon2015.05.27, 11:23

Kivételes eljárásban, egyetlen nap alatt módosul a reklámadó. A kormány az Európai Bizottság folyamatban lévő vizsgálata miatt döntött a kifogásolt rendelkezések megváltoztatásáról a jogvita mielőbbi lezárása érdekében. Az ellenzék szerint az EU kényszerítette ki a módosítást, ami ezúttal a magyar kkv-kat sújtja azzal, hogy az adóalapot 500 millió forintról 100 millió forintra szállítja le. A napirend előtti felszólalások után a vezérszónoki felszólalások végéig követtük a vitát.

Pártfinanszírozással vádolja az uniót a Fidesz

Itthon2015.05.26, 20:45

A Demokratikus Koalíció pártkasszáját gyarapítaná Gyurcsány Ferenc cége, az Altus által elnyert uniós forrás - véli a Fidesz. A kormánypárt szerint Gyurcsány pártelnökként nem alkalmas arra, hogy pártatlanul vizsgálja az uniós források felhasználását. Az azonnali kérdések sorában Orbán Viktor válaszolt: elárulta, hogy uniós tagságunk ellenére miért vetette fel a halálbüntetést. Ez történt az Országgyűlés mai plenáris ülésén.

Simicska-barátság előtt és után: Orbán Viktor és a közbeszerzések

Itthon2015.05.19, 15:44

Valamennyi ellenzéki frakció szóvá tette Orbán Viktor miniszterelnök hétvégi kijelentését, amelyben nem cáfolta a volt amerikai nagykövetasszony állítását, hogy a végső szót ő mondta ki a közbeszerzéseknél. A korábban a Közgép által elnyert M4-es építésének a leállítása, a műszaki tartalom visszabontása is kiváltotta a Jobbik és az MSZP tiltakozását. A devizahitelesek, a brókerbotrányok, a költségvetés, és a közmunka is téma volt. Követtük az ülést.

Napirend előtt a 2016-os költségvetés

Itthon2015.05.11, 18:09

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt megígérték: a júniusban az Országgyűlés elé kerülő költségvetésben már látszik a növekedési fordulat. Az ellenzék épp a növekedési fordulatra hivatkozva úgy látja, meg lenne a fedezete a szociális szféra, az egészségügyi ápolók bérrendezésének, az önkormányzati források növelésének. A legmeglepőbb felszólalást a kereszténydemokrata Vejkey Imre tette, aki a KDNP nevében a halálbüntetés ellen szólalt fel. Répássy Róbert megerősítette, hogy a kormány előtt nincs ilyen előterjesztés, a halálbüntetést az Igazságügyi Minisztérium sem támogatja.  Az ...

750 milliárd forintból megoldható a paksi hulladékkezelés

Itthon2015.05.04, 15:20

A kormány kitart a mellett, hogy 750 milliárd forintból megoldható lesz a kiöregedett paksi blokkok leszerelése és a használt fűtőelemek elszállítása. A költségeket nem az adófizetők, hanem a szennyezők állják. Az ülésen az is elhangzott, hogy hat-kilenc hónapig is eltarthat az Illatos úti veszélyes hulladéktelep felszámolása. A szocialisták szerint a trafikkoncessziók kiosztásával Lázár János Orbán Viktor megbuktatását készítette elő. Követtük a plenáris ülést.

Tőmondatokban válaszolt Orbán Viktor

Itthon2015.04.27, 18:06

A miniszterelnököt az MSZP és a Jobbik is az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére kérte, de csak a Jobbik kérdésére válaszolt érdemben. Szintén komolyan vette az ápolók helyzetére vonatkozó jobbikos kérdést.

Újra a vak komondorok földjén

Itthon2015.04.20, 15:17

Szexista és személyeskedésektől sem mentes megjegyzések tarkították a mai ülésnapot. A szocialisták közös európai értékekre vonatkozó nyilatkozatát Szanyi Tibor bibliás aktfotóját sérelmezve utasította el a kormány. Szél Bernadettet (LMP) Lázár János miniszter sértette meg, L. Simon László és Győrffy Balázs (Fidesz) Bangóné Borbély Ildikó személyén keresztül igyekeztek lejáratni a szocialista frakciót. Lukács László Györgyöt (Jobbik) Tállai András keverte gyanúba a karcagi Kun-Mediátor ügyben. A szokatlan gyakorlat miatt a Jobbik összehívta a házbizottságot. Percről percre a plenáris ülés.

Megszavazta a Ház az Iszlám Állam elleni fellépést

Itthon2015.04.14, 12:26

Az ISIS elleni fellépés-, és a Quaestor-alap létrehozásának támogatását kérték az Országgyűléstől napirend előtt a kormánypártok. A Jobbik vizsgálóbizottsága a nagykoalícióban 15 éve folytatólagosan elkövetett brókercsalásokat tárná fel. A honvédelmi életpályamodell esetén az ötpárti egyeztetés konszenzus-közeli törvényt eredményezett – derült ki a törvényjavaslat vitájából. Percről percre követtük a plenáris ülést.

Tapolca után

Itthon2015.04.13, 18:54

A kétharmados törvények esetén ötpárti egyeztetésekre törekszik a Fidesz – mondta Kósa Lajos a kormánypártok vasárnapi választási veresége után. Vona Gábor a Jobbik elnöke arra kérte a parlamenti pártokat, hogy fejezzék be a nácizást, mert nem vezet eredményre és a Jobbik egy polgárosodó néppárt. Az MSZP és az LMP nem kommentálta az eseményt. Az azonnali kérdések végéig követtük az ülést.

Előző
  • 1
  • 2
Következő