napi összefoglaló
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szoboszlai jövője eldőlt, kitört a botrány Dárdai Pál csapatánál
A csütörtöki nap sem telt érdekességek nélkül a sport világában, így ha lemaradt volna a legfontosabb történésekről, most egy helyen gyűjtöttük össze a legfontosabb híreket.
Botrány a Bajnokok Ligájában, mindenki Csercseszovról beszél
A szerdai nap sem telt érdekességek nélkül a sport világában, a szokásoknak megfelelően július 12-éről is egy helyen gyűjtöttük össze a legfontosabb híreket. A Ferencvárossal kapcsolatban a keddi BL-meccsen túl átigazolásokról és a vezetőedző nyilatkozatáról is volt mit beszélni, de egy másik selejtezőn történt randalírozás, valamint az F1 és a rövidpályás gyorskorcsolya is szolgáltatott beszédtémát.
Szoboszlai bemutatkozott Liverpoolban, nagy bejelentés az F1-ben, döbbenetes események Wimbledonban
A keddi nap sem telt érdekességek nélkül a sport világában, a szokásoknak megfelelően július 11-éről is egy helyen gyűjtöttük össze a legfontosabb híreket, köztük Szoboszlai Dominik edzésbe állását Liverpoolban, Daniel Ricciardo becserélését a Forma–1-ben és a teniszvilágban történteket.
Meghalt a legendás sportoló, megalázták az F1 sztárját, ököllel csapkodta magát a teniszező
Ha lemaradt volna, mutatjuk a legérdekesebb hétfői sporthíreket, hogy a lehető leghamarabb képbe kerüljön.
Meghalt az aranylabdás focilegenda, megérkezett a Fradi a Feröer-szigetekre, Verstappen továbbra is verhetetlen
Vasárnap is számos érdekes és emlékezetes esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Amennyiben lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Magyar focistát szerződtetett a Manchester City, Csercseszov nagyinterjút adott, megbüntették a McLarent
A szombati napon is rengeteg érdekes és különleges esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Amennyiben lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Nekiment a PSG a cirkuszoló Mbappénak, óriási meglepetés történt a Brit Nagydíj szabadedzésén
Rengeteg érdekes, megdöbbentő és emlékezetes esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban pénteken. Ha lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Eldőlt Dzsudzsák Balázs sorsa, Csercseszov a sztárfocista döntésére vár
Ha lemaradt volna, gyorsan megmutatjuk, mik voltak az elmúlt nap legérdekesebb sporteseményei.
Szoboszlai nem mond le a zúzapörköltről, meghalt a fiatal magyar kosaras, Beckham megszólalt Messiről
Természetesen még kedden is téma volt Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása, de azért bőven akadtak más érdekességek is. Íme, az elmúlt 24 óra legtöbb embert megmozgató történései a sportvilágban.
Szoboszlait bemutatta a Liverpool, Verstappent sokkolta az F1-es reménység halála, elképesztő dolgot tett a magyar hegymászó
Továbbra is Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása a nyár egyik legnagyobb sportszenzációja, a magyar válogatott középpályást már hivatalosan is bemutatta az angol sztárcsapat. A 22 éves futballista körüli események mellett is rengeteg érdekesség történt vasárnap, amennyiben lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Szoboszlai Liverpoolban, Csercseszov rosszul lett, káosz a Forma-1-ben
Június utolsó napjának legfontosabb híre, hogy Szoboszlai Dominik a Liverpool futballistája lesz, de nmem csak ez történt pénteken.
Vetkőző focistanők, botrányos bejelentések és szenzációs magyar sportsikerek
Nem maradtunk érdekes események nélkül csütörtökön sem a nemzetközi és a hazai sport világában, most egy helyen gyűjtöttük össze a legfontosabb híreket.
Sokkoló hírek érkeztek Milák Kristófról, Marco Rossi nagy bejelentést tett, Dárdai Pál kíméletlen volt
Számos érdekes esemény történt szerdán a hazai és a nemzetközi sportvilágban, most egy helyen gyűjtöttük össze a legfontosabb híreket.
Marco Rossi kioktatta a szurkolókat, megalázták a Manchester United focistáját
Rengeteg érdekes, megdöbbentő és rendhagyó esemény történt kedden a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Amennyiben lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Megdőlt a 100 méteres síkfutás bizarr világrekordja, fél perc alatt kivégezték a bokszolót, kiderült Verstappenék titka
Rengeteg érdekes, megdöbbentő és rendhagyó eseménnyel indult a hét a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Amennyiben lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Új hőse lett az atlétikának, betegségéről beszélt a válogatott sportoló, nem akartak verekedni a ketrecharcosok
Ha lemaradt volna, mutatjuk a legfontosabb vasárnapi híreket egy helyen.
Egy világbajnok magyar sportoló eltűnt Lengyelországban, egy vb-ezüstérmest pedig hazazavartak Amerikából
A pénteki nap sem telt eseménytelenül a sport világában, most egy cikkben gyűjtjük össze a legérdekesebb történéseket június 23-áról!
Eb-elődöntőben a női kosarasok, sorsoltak az NB I-ben, aggódhatunk Marco Rossiért
26 évvel a hazai rendezésű Európa-bajnokság után ismét a legjobb négy közé jutott a magyar női kosárlada-válogatott. Kétséget kizáróan ez volt a csütörtöki nap legfontosabb sporthíre, de azért történt még sok minden más is.
Milák nyilatkozata sokkolt, Neymar a pályán kívül okozott botrányt, a magyar focicsapatok ellenfeleket kaptak
A szerdai nap sem telt eseménytelenül a magyar és a nemzetközi sportvilágban, most ezeket gyűjtöttük össze. Lássuk, mi történt június 21-én, az év leghosszabb nappalján!
Zidane drámai bejelentése, a válogatott magabiztos sikere és a Fradi első BL-ellenfele
Ha lemaradt volna bármiről, akkor most bepótolhatja a keddi nap legfontosabb sporthíreit.
Tragédia a BL-döntőben, topligába igazolhat a Fradi focistája
Ha lemaradt volna, akkor gyorsan mutatjuk a vasárnapi nap legfontosabb híreit egy helyen.
Küzdelmes meccs Montenegróban, távozó és érkező a Ferencvárosnál, esős időmérő
Szombaton fontos Európa-bajnoki selejtezőt játszott a magyar válogatott Montenegró ellen, amelyen küzdelmes, 0-0-s eredményt ért el.
Minden összeesküdött Suhajda Szilárd ellen, végveszélyben a vidéki fellegvár
A pénteki legolvasottabb és legérdekesebb sporthíreket szedtük össze, hogy ha lemaradt, könnyedén pótolhassa.
Szoboszlai döbbenetes büntetést kapott, Haaland szexi barátnője mindenkit lenyűgözött
Csütörtökön is rengeteg érdekes és figyelemre méltó esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Ha lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
A PSG-nek elege lett Mbappé hisztijéből, Haaland félmeztelenül sokkolt, tragikus hírek a magyar motorversenyzőről
Mozgalmasan telik a nyár a sportvilágban, így kedden is rengeteg emlékezetes, megdöbbentő és nagy visszhangot kiváltó esemény történt a hazai és a nemzetközi porondon. Amennyiben lemaradt volna a legfontosabb történésekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Újabb fordulat Szoboszlai átigazolásában, óriási tömegverekedés Mayweather bokszmeccsén
Rengeteg érdekességgel és megdöbbentő eseménnyel indult a hét a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Amennyiben lemaradt volna a legfontosabb hétfői sporthírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Hihetetlen dráma a BL-döntőn, Détári Lajos szenzációs bejelentést tett, Szoboszlai Dominik mindenkit meglepett
A szombati nap legfontosabb eseménye az isztambuli Bajnokok Ligája-döntő volt, amelyet egy drámai meccsen a Manchester City 1-0-ra megnyert az Inter ellen, így Pep Guardiola csapata történelmi triplázást hajtott végre. A BL-döntő mellett is rengeteg érdekesség történt szombaton, és ha lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Brutálisan összeverték a ketrecharcost, lelöktek a lelátóról egy szurkolót, szörnyű állapotban a PSG focistája
Pénteken is számos érdekes, meghökkentő és emlékezetes esemény történt a sportvilágban. Ha lemaradt volna a legfontosabb történésekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Cristiano Ronaldo lebukott, óriási bajban az egyik legsikeresebb focicsapat, világsztár érkezhet a Fradihoz
Rengeteg érdekes, megdöbbentő és izgalmas esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban kedden is. Ha lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Az RTL Klub aljas húzása a magyar focidrukkereknek, Dárdaiék boldogsága, a Red Bull-főnök botránya
A hét első napján is történtek érdekességek a sport világában, most egy helyen gyűjtöttük össze a legfontosabb eseményeket!
Szoboszlai zseniális reakciója, a Real Madrid új csatára, bajba kerültek Hamiltonék
Június 4-én, vasárnap is sok érdekes dolog történt a sportvilágban, muttajuk is, miről nem érdemes lemaradni.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Újabb drámai részletek Suhajda Szilárd haláláról, saját csapattársával ütközött Hamilton, Fradi-csoda az MVM Dome-ban
Szombaton is számos érdekes, emlékezetes és megdöbbentő esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Ha lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste, bajban Verstappen jövője, arcon köpték a Győr edzőjét
A pénteki napon számos érdekes, megdöbbentő és botrányos eset történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Ha lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Két sportolónak sikerült idén az, amit Suhajda Szilárd is tervezett, a budapesti döntőn járt a szőke szépség, Mourinho hisztizett
Bőven volt esemény június első napján, amikről nem érdemes lemaradnia a sportot kedvelőknek, mutatjuk is a legérdekesebbeket.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Utolsó fotók Suhajda Sziládról, a Sevilla nyerte a budapesti Európa-ligát, eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
Szerdán is számos érdekes és megdöbbentő esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Ha lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket!
Döbbenetes magyar focitragédia, távozik a Fradi válogatott játékosa, megrázó részletek Suhajda Szilárd kereséséről
Pünkösdhétfőn is számos érdekes és megdöbbentő esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Ha lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket!
Marco Rossi elbúcsúzott, Suhajdáról beszélt egy serpa és egy orvos, Verstappen megállíthatatlan volt
Nem telt eseménytelenül a pünkösdvasárnap sem a sport világában, most egy helyen gyűjtjük össze a legérdekesebb híreket!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Suhajda Szilárd tragédiája, kiesett a Honvéd, dráma a Bundesligában
Elsősorban a Mount Everesten eltűnt magyar hegymászóról, Suhajda Szilárdról szólt a szombati nap, amely most sem telt eseménytelenül a hazai és a nemzetközi sportvilágban, így most egy helyen megmutatjuk a legérdekesebb történéseket május 27-éről!
Botrány Ronaldóéknál, távozó legendák és egy kemény kezű magyar focibíró búcsúja
Eget rengető események nem voltak szerdán, de azért érdemes lesz átböngészni az elmúlt nap legérdekesebb híreit.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Közel volt a vb-csodához a magyar hokiválogatott, megbüntették a Juventust, Szoboszlai gólöröme bejárta a világot
A hétfői nap sem telt eseménytelenül a hazai és a nemzetközi sportvilágban, így ha lemaradt volna, most egy helyen megmutatjuk a legérdekesebb történéseket. Visszapillantó.
A meccsen esett össze a magyar válogatott focista, Dzsudzsák bizarr sérülése, meghalt a sztársportoló
A szombati nap sem telt eseménytelenül a hazai és a nemzetközi sportvilágban, így ha lemaradt volna, most egy helyen megmutatjuk a legérdekesebb történéseket. Visszapillantó.
Megszólalt a Lipcse edzője Szoboszlai jövőjéről, meghalt a magyar sportoló 25 éves csapattársa
A pénteki nap sem telt eseménytelenül a hazai és a nemzetközi sportvilágban, így ha lemaradt volna, most egy helyen megmutatjuk a legérdekesebb történéseket. Visszapillantó.
Súlyosan megsérült a magyar válogatott focista, kiütötték a Realt, jegyértékesítési botrány Fehérváron
A szerdai nap sem telt eseménytelenül a hazai és a nemzetközi sportvilágban, így ha lemaradt volna, most egy helyen megmutatjuk a legérdekesebb történéseket április 17-éről!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
A tamperei diadal után kit érdekelt a BL-elődöntő?
Annyi hírünk volt május 16-án kedden, hogy nem csoda, ha lemaradt némelyikről. Össze is gereblyéztük a legfontosabbakat, hogy könnyebb legyen bepótolni a mulasztást.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Magyar hős a Bundesligában, megkergették a Barcelona focistáit
Rengeteg érdekesség történt a sportvilágban május második vasárnapján, ha lemaradt volna róluk, most egy cikkben gyűjtöttük a legfontosabbakat!
Botrányos körülmények fogadták a magyar válogatottat, Ronaldo anyja és Dárdai is megszólalt
Rengeteg érdekesség történt a sportvilágban május második szombatján, ezért egy cikkben gyűjtöttük össze a legfontosabbakat!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Dárdaiék a pokol kapujában, kapálózik a Chelsea, meghalt az olimpiai bajnok
Szenzációban és szomorú hírekben sem volt hiány május 12-én pénteken. Ha nem jutott a hírek közelébe, itt most gyorsan képbe kerülhet.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Nehéz helyzetben a Veszprém, miközben álomfizetéssel csábítják Szoboszlait
Májusi csütörtlök ide vagy oda, azért csak záporoztak ránk a hírek. Ha lemaradt volna, máris mutatjuk a legfontosabbakat.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Hosszú Katinka megmutatta a hatalmas pocakját, meghalt egy 22 éves sportoló, tökön rúgott bíró miatt szakadt félbe a meccs
Rengeteg érdekesség történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban is a szerdai napon. Ha lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Meghalt a Fradi legendás focistája, szurkolói balhék, fontos döntést hoztak Messiről
Rengeteg érdekesség történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban is a hétfői napon. Ha lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Elek Gábor lemondott, egyre nagyobb bajban a MOL Fehérvár, megbüntették a Red Bull pilótáját
A labdarúgó NB I-ben és a külföldi topligákban is közeledik a szezon vége, vasárnap is rengeteg drámai és kiélezett mérkőzést játszottak a csapatok. A Ferencváros női kézilabdacsapatánál váratlan hírt jelentettek be, az F1-es Miami Nagydíj pedig számos érdekes történést hozott. Ha lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Dárdai Pál varázsolt a Herthánál, Lisztes-gól és Fradi-ünnep, tragikus haláleset, Messi-botrány
Rengeteg érdekesség történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban is a szombati napon. Ha lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Bajnok a Fradi, szörnyű tragédiák, hódít az őrült pofozkodás
Rengeteg érdekesség történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban is a pénteki napon. Ha lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Eljárás indult Lisztes Krisztián ellen, döntött Dárdai Pál sorsáról a Hertha, visszatért Liu Shaolin Sándor
Rengeteg érdekesség történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban is a csütörtöki napon. Ha lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Szoboszlaiék fantasztikus örömhíre, döbbenetes részletek a Szeles Mónika elleni merényletről
Rengeteg érdekesség történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban is május első munkanapján, kedden. Ha lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
A Fradi nyerte az Újpest elleni rangadót, meghalt a 25 éves magyar focista, C. Ronaldo reagált a pletykákra
Május első napján sem unatkoztak a sport szerelmesei, hiszen számos sportágban akadtak emlékezetes történések. Most egy cikkben mutatjuk a legérdekesebbeket!
Elszegényedett a focilegenda, a társait szidta a fehérvári játékos, Alonso nem kímélte a Ferrarit
A hét, és egyben április utolsó napján sem unatkoztak a sport szerelmesei, hiszen számos sportágban akadtak emlékezetes történések. Most egy cikkben mutatjuk a legérdekesebbeket!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Óriási Vasas-siker, felemás kézi-BL negyeddöntők és egy francia óriás, akiért megőrül Amerika
Szombaton tényleg annyi minden történt, hogy csak szemezgetni lehet az események közül. Lássuk azért a legfontosabbakat.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Ronaldo, a kebab, Messi szextitkai és egy lelőtt macska bosszúja
Elképesztő híráradat zúdult ránk, miközbern Ferenc pápa az ujja köré csavarta a magyar híveket. A Szentatya így be sem fért az összefoglalónkba, de itt van helyette szinte minden más.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Magyar gól a BL-ben, Szalai Ádám a folytatásról, vasszigor Zalaegerszegen
Rengeteg hírről és érdekességről maradtak le, akik csütörtökön nem tudtak internet közelbe kerülni. De máris jövünk és segítünk bepótolni a mulasztást: egy csokorba gyűjtöttük április 27. legizgalmasabb történéseit.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Látni kell a Milan új műsorvezetőnőjét, nem kérnek Tusupból, Matthäus elmondta, ki a legjobb
Sok érdekesség történt a sportvilágban szerdán, amiről nem érdemes lemaradni. Ha nem volt ideje mindent átfutni, most összeszedjük a legizgalmasabbakat. Visszapillantó.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
A pályán kapott szívinfarktust a 23 éves focista, Szoboszlait megalázták, hat évre tiltották el a korábbi Fradi-játékost
A hét második napja sem telt eseménytelenül a sportvilágban, most egy helyen mutatjuk meg az április 25-én, kedden történt legérdekesebb sporthíreket!
Borzalmas haláleset is történt Cristiano Ronaldo egyik legrosszabb napján
A hét első napja sem telt eseménytelenül a sportvilágban, most egy helyen mutatjuk meg az április 24-én, hétfőn történt legérdekesebb sporthíreket!
Dárdai kidobta a saját játékosát, Benedek Tibor fia megszerezte első bajnoki gólját, Messi visszatérhet
Rengeteg érdekesség történt vasárnap a sportvilágban, ezek közül mutatjuk a legfontosabbakat, hogy ne maradjon le semmiről. Visszapillantó.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Hosszú Katinka megdöbbentő bejelentése, meghalt a teniszlegendát hátba szúró bűnöző, Lisztes volt a Fradi-hőse
A szombati nap sem telt eseménytelenül, rengeteg érdekesség történt a sportvilágban április 22-én, ha lemaradt volna a legfontosabb eseményekről, akkor most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Döntöttek a gusztustalankodó C. Ronaldóról, a manchesteri bohócokon röhög a focivilág, az Újpest sem kapott licencet
A pénteki nap sem telt eseménytelenül, rengeteg érdekesség történt a sportvilágban április 21-én, ha lemaradt volna a legfontosabb eseményekről, akkor most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Nevetségessé vált a Bayern, kitoloncolhatják Ronaldót, álruhás Messi
Csütörtökön még a Bajnokok Ligájában nagyot bukó Bayern volt a téma, illetve Cristiano Ronaldo esetleges kitoloncolása volt az, amitől hangos volt a hazai és a nemzetközi sportsajtó is.Rengeteg érdekesség történt a sportvilágban április 20-án, ha lemaradt volna a legfontosabb eseményekről, akkor most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Cristiano Ronaldo megint elbukott, a megalázott Chelsea-n gúnyolódott a világ
Szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek utolsó párharcaira is sor került, és a várakozásoknak megfelelően a Manchester City és az Inter jutott tovább a legjobb négy közé. A BL-rangadók mellett rengeteg érdekesség történt a sportvilágban április 19-én, ha lemaradt volna a legfontosabb eseményekről, akkor most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Dárdai Páltól megint csodát várnak a Herthánál, Cristiano Ronaldo bizarr fotóval sokkolt
A hét első napja rendkívül eseménydúsan telt a hazai és a nemzetközi sportvilágban, most egy helyen mutatjuk meg az április 17-én történt legfontosabb és legérdekesebb sporthíreket.
Megbuktatták a Vasas edzőjét, meghalt a magyar olimpikon
A hát utolsó napja sem telt eseménytelenül a sportvilágban, most egy helyen mutatjuk meg az április 16-án, vasárnap történt legérdekesebb sporthíreket!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Tragikus haláleset, nemrég még kőműves volt a focivilág új sztárja, Sebestyén Júlia visszautasítja a gyerekbántalmazás vádját
A szombati nap sem telt eseménytelenül a sportvilágban, most egy helyen mutatjuk meg az április 15-én történt legérdekesebb sporthíreket! Visszapillantó.
Megtámadták Ibrahimovicot, sokkos állapotban volt a halálba zuhanó sportolónő, Hajnal beszélt a Fradi-krízisről
A pénteki nap sem telt eseménytelenül a sportvilágban, most egy helyen mutatjuk meg az április 14-én történt legérdekesebb sporthíreket! Visszapillantó.
Nevetésnél csak sírásból volt több csütörtökön
Annak ellenére, hogy jókat vihogtunk a Bayern München BL-veresége után születő mémeken, vidámnak igazán nem mondhatjuk a csütörtököt, ugyanis nagyon sok szomorú hírt kaptunk.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
A sportfogadások arctalan szörnyetege, magyar átigazolási szenzáció, lebukott Liu Shaoang
A keddi nap sem telt eseménytelenül a sportvilágban, most egy helyen mutatjuk meg a legérdekesebb történéseket. Jöjjön a visszapillantó, azaz a nap legfontosabb hírei egy helyen!
Eszét vesztett partjelző, női tömegbunyó és jóhírek a locsolkodás mellé
Az élet nem állt meg attól, hogy kifőtt a húsvéti sonka, és előkerültek a locsoló kölnik. Jobbnál jobb sztorikkal látott el bennünket a húsvét hétfő, íme a válogatásunk!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Száguldó Vasast, balhézó focibírókat és kupagyőzteseket hozott a Húsvét vasárnap
A Húsvét sem telhet sport nélkül, és ennek azok örültek a legjobban, akik kupagyőzelmet ünnepelhettek, vagy éppen fontos lépést tettek bentmaradás vagy éppen a feljutás felé. Lássuk mi történt április 9-é!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Szexi női sportolók elképesztő teljesítménye, Verstappen elküldése és a Honvéd bukása
A szombati nap sem telt eseménytelenül a sportvilágban, most egy helyen mutatjuk meg a legérdekesebb történéseket április 8-áról!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Halálosan megfenyegették a magyar válogatott focistát, Mbappé megint hisztizik, kirúgták Kondás Elemért
Rengeteg érdekes esemény történt csütörtökön a hazai és a nemzetközi sportvilágban egyaránt, így ha lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most megtalálja őket egy helyen. Visszapillantó.
Gyalázzák a Liu testvéreket, megöltek egy focistát, Shakira feldühítette Piquét
Rengeteg érdekes esemény történt kedden a hazai és a nemzetközi sportvilágban egyaránt, így ha lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most megtalálja őket egy helyen. Visszapillantó.
A kis Lisztes nagy napja, hihetetlen káosz az F1-ben és Böde Dániel zseniális válasza
Hihetetlen fordulatokat és szinte teljes káoszt hozott a Forma-1 Ausztrál Nagydíja. Az NB I-ben a Ferencváros a Fehérvárt fogadta, ahol új sztár született.
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Ismét megalázták a terhes Hosszú Katinkát, C. Ronaldo luxusautója, az életéért futott a Fradi korábbi focistája
A keddi nap eseménydúsan telt a hazai és a nemzetközi sportvilágban, most egy helyen megmutatjuk a március 30-án történt legérdekesebb híreket.
Hosszú Katinka mellett egy másik olimpiai bajnok és a válogatott legendája is meghökkentő vallomást tett
A szerdai nap sem telt eseménytelenül a sport világában, most egy helyen mutatjuk meg a legérdekesebb híreket március 29-éről!
Álomrajt az Eb-selejtezőkön, Hosszú Katinka edzésben, üzenet a kórházból
Jól kezdődött a hét, ezt bátran leszögezhetjük! A magyar válogatott fantasztikus első félidei játékával 45 perc alatt kifilézte Bulgáriát, és egy nagyszerű győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőket. Kétségtelenül ez volt a nap híre és eseménye, de azért történt más is!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Hosszú Katinka nyilvánosan is megmutatta terhes pocakját, a gusztustalan argentin kapus miatt döntött a FIFA
A vasárnap is eseménydúsan telt a hazai és a nemzetközi sportvilágban, most egy helyen megmutatjuk a március 26-án történt legérdekesebb híreket.
Legendás sportolók haldokolnak, eldőlni látszik a kirúgott Bayern-edző családjának jövője
A szombati nap sem telt eseménytelenül a sportvilágban, most egy helyen mutatjuk meg a március 25-én történt legérdekesebb híreket!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Megalázták Hosszú Katinkát, a feleségét is megszégyenítette a gusztustalan kapus
A pénteki nap sem telt eseménytelenül a sportvilágban, most egy helyen mutatjuk meg a március 24-én történt legérdekesebb híreket!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Nyert a magyar fociválogatott, kirúgják a Bayern edzőjét, rákos a sztárfocista, ingyen szex a játékosnak
A csütörtöki napon is rengeteg érdekesség és megdöbbentő esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Ha lemaradt volna a legfontosabb történésekről, akkor most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Bognár György újabb paksi csodája, csalással vádolják a Red Bullt, hatalmas botrány a Chelsea-nél
A szerdai napon is rengeteg érdekesség és megdöbbentő esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Ha lemaradt volna a legfontosabb történésekről, akkor most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Döntött az UEFA a Nagy-Magyarország-jelképről, Ronaldo barátnője megszólalt a halott gyerekükről, Haaland megsérült
Kedden is számtalan érdekesség és figyelemre méltó esemény történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Ha lemaradt volna a legfontosabb történésekről, akkor most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.
Holtan találták az eltűnt sztársportolót, mentőhelikopter vitte el a magyar focistát, Kondás Elemér totális bukása
A hét első napja sem telt el eseménytelenül a sportvilágban. Sajnos ez a nap sem telt el haláleset nélkül, de szerencsére a mentőhelikopterrel elvitt magyar focista megúszta a tragikus végkimenetelt. Hosszú Katinkáék először szerepelnek a nyilvánosság előtt a nagy bejelentés óta, bizakodóak a magyar válogatott focisták az észtek elleni meccs előtt. Mutatjuk, mik voltak a legizgalmasabb sporthírek március 20-án!
Hosszú Katinkáék elhagyták az országot, meztelen melleivel sokkolt a szexi sportolónő, dráma a Szaúdi Nagydíjon
Vasárnap rendezték a Forma-1 idei szezonjának második futamát, a Szaúd-arábiai Nagydíjat, ahol ismét megállíthatatlan volt a Red Bull. A labdarúgó NB I címvédője, a Ferencváros meglepő vereséget szenvedett Zalaegerszegen, a futballvilág legnagyobb rangadóját, az El Clásicót pedig a Barcelona nyerte a Real Madrid ellen. Ha lemaradt volna a legfontosabb hírekről, most egy helyen megtalálja őket.
Feleségével üvöltözött az amputált sportoló, ömlött a vér a magyar úszóból, megbüntették a magyar válogatott focistát
A szombati nap is elképesztő érdekességeket tartogatott a sport szerelmesei számára. Magához tért és a feleségével üvölltözött Roman Kosztomarov, Loic Negót megbüntette a Vidi, Rasovszky Kristóf orrából folyt a vér, Baji Balázs titokban megnősült, 42 perces hosszabbítás a focimeccsen, C. Ronaldo és Erling Haaland is varázsolt. Mutatjuk, mik voltak a legizgalmasabb sporthírek március 18-án!
Elképesztő fordulat a Szilágyi Liliána-botrányban, sokkoló videó a Fradi-szurkolóról, eldőlt C. Ronaldo jövője
A pénteki nap is bőven szolgáltatott érekességet a sportvilágban. természetesen még mindig téma volt Hosszú Katinka terhessége, fordulat állt be Szilágyi Liliána ügyében, sorsoltak a labdarúgó BL-ben, súlyos sérülést szenvedett egy Fradi-szurkoló, eldőlt C. Ronaldo jövője a válogatottnál, harmincadik alkalommal lett magyar bajnok az FTC jégkorongcsapata. Íme, a nap legfontosabb eseményei:
Fucsovicsért megőrülnek a nők, Haaland megállíthatatlan, a Liverpoolt megalázták a BL-ben
Március 15-én ugyan nemzeti ünnep volt Magyarországon, de a sportvilágban így is rengeteg érdekesség történt. Ha lemaradt volna a legfontosabb eseményekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.
Szívtelen diósgyőri kapus, kirúgta Huszti Szabolcsot a Fehérvár, Haaland minden rekordot megdönt
A keddi napon számos érdekes esemény történt a sportvilágban. Szinte egy ország ismerte meg a Diósgyőr kapusának, Senkó Zsombornak a nevét, aki az MTK elleni meccs félidejében megakadályozta, hogy egy óvodás kisfiú gólt lőjön neki. Huszti Szabolcs már nem a MOL Fehérvár edzője, a vezetőség menesztette a korábbi válogatott futballistát a klub éléről. A Bajnokok Ligájában Erling Haaland vezérletével a Manchester City kiütötte az RB Leipziget, az Inter pedig a Porto kiejtésével jutott be a negyeddöntőbe.
Buszbalesetet szenvedett a focicsapat, az angol kapuson röhög a világ
Angliában botrányos és nevetséges sporthírek is napvilágra kerültek vasárnap, de a férfi kézilabda-válogatott és Darányi Zsolt jóvoltából nagyszerű magyar sportsikereket is hozott a hét utolsó napja. Mutatjuk a legérdekesebb híreket március 12-éről!
- címkék:
- napi összefoglaló
- Címkefelhő »
Tragikus haláleset, rákos az olasz focilegenda, Benzema bohócozós botránya, szerelmet vallottak Liu Shaolinnak
A szombati nap is elképesztő izgalmakat tartogatott a sportvilágban. Botrány a francia fociválogatottnál, szerelmet valottak Liu Shaolin Sándornak, sajnos halálaeset is volt, míg a legendás olasz focnemzedék újabb tagja lett rákos. Délutántól már a meccsekké volt a főszerep, égett a Liverpool, nagy izgalmak az NB I-ben, győztek Szoboszlaiék, Mbappé mentette meg a PSG-t. Mutatjuk, mik voltak a legizgalmasabb sporthírek március 11-én!
Zsarolási botrány, kitálalt Tuchel exfelesége, elvonási tünetekkel küzdő magyar válogatott focista
A pénteki napon is sok érdekes történés volt a spotvilágban. Természetesen még a Fradi El-meccse is a középpontban volt, botrányokból sem volt hiány, kupagyőztes lett a soproni kosárcsapat, égett az Inter. Mutatjuk, mik voltak a legizgalmasabb sporthírek március 10-én!
Halált okozott a teniszező szervája, Hosszú Katinka minden kérdésre választ ad
Szerdán végigkísértük a Fradi labdarúgócsapatának útját Németországba, de emellett újabb halálesetekről is be kellett számolnunk. Mutatjuk a legérdekesebb sporthíreket március 8-áról!
Hosszú Katinka előkerült, a Liu testvérek kockáztattak, gyászol a magyar foci
Kedden sem unatkoztak a sport szerelmesei, bőven akadtak érdekességek ezen a napon is. Mutatjuk a legérdekesebb híreket a hét második napjáról!