Napi Gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gazdaság
- devizapiac
- Magyarország
- adó
- piac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Olcsó cd-lemezt vesznek a magyarok
Tovább tart a műsoros zenei cd-lemezek mélyrepülése: tavaly értékben hét százalékkal esett vissza a forgalom, úgy, hogy közben a darabszámot tekintve növekedett az eladás. A trend mögött nemcsak az illegális letöltési csatornák állnak, a fogyasztók előszeretettel veszik az olcsó, ezer-kétezer forintos kiadványokat - írja a Napi Gazdaság.
Újabb atomreaktort építene Szlovákia
A szlovák kormány a Pozsonytól 50 kilométerre lévő Apátszentmihályon egy újabb, sorrendben ötödik atomreaktorblokk megépítését tervezi. A tendert még az év végéig kiírják, ennek lebonyolítása azonban 3-5 évet vehet igénybe, így a reaktort csak valamikor 2020 és 2025 között helyezhetik üzembe - írja a Napi Gazdaság.
Százharmincezer lakásban drágul a távfűtés
A Főtáv működési területéhez tartozó mintegy 240 ezer távfűtéses lakás valamivel több mint felében, 130 ezer lakásban február elsejétől 5 százalékkal emelkedik a fűtés és a meleg víz ára. Az áremelés éves szinten lakásonként 12-13 ezer forintos drágulást jelent. A többi 110 ezer háztartás számára a költségek nem változnak - írja a Napi Gazdaság.
Metrót építene a magyar Tesco
Észak-afrikai projektekkel került előtérbe ismét a magyar tulajdonú Tesco Nemzetközi Együttműködési Kft. A rendszerváltás előtt nemzetközi nagyágyúnak számító cég a magyar szellemi export fellendülését reméli az Algériában és Líbiában előkészítés előtt álló nagy projektektől - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- Algéria
- Líbia
- metró
- export
- projekt
- Tesco
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Az unióban pozitívan értékelik a magyar hiánycsökkentést
Az Európai Bizottság (EB) óvatos derűlátással értékeli a költségvetési hiány tartós csökkentésére tett magyarországi erőfeszítéseket. Az országnak jó esélye van arra, hogy 2009-re a deficitet a GDP-arányos 3,2 százalékra mérsékelje - állapítja meg a konvergenciaprogram értékelésének szövegtervezete, amelyet a testület jövő szerdán véglegesít. A dokumentum azt is hangsúlyozza azonban, hogy nagyobb kockázatokat is rejt a kormány programja: a brüsszeli elemzők korántsem biztosak abban, hogy sikerül tartani a bevételek 2008 utánra jelzett szintjét, mindenekelőtt a belső fogyasztás megtorpanása miatt - írja a Napi Gazdaság.
Kitiltanák a játékokat az élelmiszerekből
Megtiltaná az ajándék játékok elhelyezését a gabonapelyhekben, chipsekben és egyéb élelmiszereket tartalmazó zacskókban Günter Verheugen, az Európai Bizottság (EB) ipari ügyekért felelős tagja. Günter kezdeményezte is, az ügy kivizsgálását - írja a Napi Gazdaság.
Bajban az építőipar
Nem sok jót várnak az idén az építőipar szereplői: a többség kivitelezői csődhullámra, építő- és építőanyag-ipari visszaesésre, a hazai kkv-k teljes visszaszorulására számít - derül ki a csütörtöki Napi Gazdaságból.
- címkék:
- építőipar
- kkv
- csődhulla
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Egyre több pénz megy ppp-beruházásokra
Évről évre nő a ppp-konstrukciókra fordított költségvetési összeg. Két év múlva már a hiány 14 százalékát teszi majd ki - írja a szerdai Napi Gazdaság.
Újra csökkenhet az infláció növekedési üteme
Januártól ismét csökkenhet az infláció, az elmúlt negyedévet jellemző emelkedő trend után, elsősorban bázishatások miatt. Az év egészében lassú mérséklődés várható, azonban az élelmiszerek és az energiaárak még mindig jelentős felfelé mutató kockázatokat hordoznak - írja a Napi Gazdaság.