napi forintárfolyam

címke rss

Svájc készül az eurózóna szétesésére

Gazdaság2012.05.29, 20:55

Erősödéssel kezdett a forint kedd reggel, az euró árfolyama távolodott a 300 forintos szinttől. Svájc közben az eurózóna szétesése ellen készít tervet.

Veszteségbe fordult az ingadozó forint

Gazdaság2012.05.25, 16:42

Háromszáz forint fölött állt az euró árfolyama pénteken kora reggel, miközben az euróval szemben csütörtökön jelentősen gyengülő frank ledolgozta hátránya nagy részét. Délelőtt erősödött a forint, az euróval 300 forint alatt kereskedtek a devizapiacon, délután azonban ismét veszített értékéből.

Megbillent a svájci frank

Gazdaság2012.05.25, 12:40

A forint a térségbeli devizákkal együtt erősödött csütörtök délelőtt, visszanyerve előző napi veszteségének egy részét. Valamennyi fontos külföldi deviza gyengült, így az euró 300 forint alá került. A frank pedig 3 forinttal lett olcsóbb.

Padlóra került a forint, elesett a 300-as szint

Gazdaság2012.05.23, 20:16

Kedden késő este, szerda hajnalban nagyot zuhant a forint, miután a görög miniszterelnök arra utalt, hogy Görögország kiléphet az eurózónából. Az euró árfolyama 300 forint fölé került és a nap folyamán nem is süllyedt az alá.

Erősebb lett a forint

Gazdaság2012.05.21, 17:21

Kisebb gyengüléssel kezdte a hetet a forint, de az árfolyam még délelőtt erősödésbe váltott. Az euró árfolyama 1 forinttal 296,40 forintra csökkent.

Délután ismét gyengült a forint

Gazdaság2012.05.18, 20:01

A nemzetközi porondra most jellemző pesszimista hangulatban valamennyi fontosabb devizával szemben gyengült a forint péntek reggel, 300 forint környékére került az euró jegyzése. Délután fordulat jött, a forint erősödni kezdett, de kora este ismét tartósan 298 forint fölé került az árfolyam.

Háromszáz forint közelében az euró

Gazdaság2012.05.17, 20:17

A reggeli erősödés után a forint veszített az értékéből. Az árfolyamot továbbra is a sikertelen görög kormányalakítási kísérletek után nyugtalanabb euróövezeti hangulat alakítja. A kedvezőtlen piaci hangulatban az euró napközben 298 forint fölé szaladt, közben a dollár január óta nem látott szintre drágult.

Ledolgozta a hátrányát a forint

Gazdaság2012.05.17, 07:57

A szerdai kereskedés első felében gyengült a forint a bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt. Délután azonban visszafordult a forint elsősorban a kedvező amerikai makroadatok miatt kialakult optimizmus hatására, így a legfontosabb külföldi devizák árfolyama a reggeli szintek alá süllyedt.

Folyamatosan gyengül a forint

Gazdaság2012.05.15, 20:54

A magyar fizetőeszköz hétfőn indult gyengülésnek az euróval együtt a pesszimista nemzetközi piaci hangulatban. Délelőtt annak ellenére alig mozdult el a forint jegyzése, hogy a vártnál nagyobb mértékű volt a magyar gazdaság visszaesése az idei első negyedévben, kora délután azonban enyhén erősödött. Később a görög választások ismételt kiírásának hírére visszaesett a forint, a gyengülő euró magával rántotta.

Három forinttal drágult az euró

Gazdaság2012.05.14, 18:06

A dollárhoz képest közel négyhavi mélypontra süllyedt az euró jegyzése hétfőn reggel, miután egyre távolodik a gyors görög kormányalakítás esélye. Az euró gyengült a nemzetközi piacokon, ezzel párhuzamosan a forint is veszített értékéből, csak este tudott némileg javítani.

Drágult az euró és a svájci frank

Gazdaság2012.05.11, 17:11

Több mint egy egységgel gyengült a forint árfolyama péntek reggelre a fontosabb devizákhoz képest: az eurót ismét 290 forint fölött jegyezték nyolc óra előtt. Elemzők szerint az 1,2920-as euró/dollár árfolyam és az áprilisi 5,7 százalékos inflációs adat is hozzájárult a forint gyengüléséhez. Tizenegy óra után kissé javított a forint, az euró jegyezése közelített a 289 forinthoz.

Lendületet vett a toporgó forint

Gazdaság2012.05.10, 18:29

Napközben jól teljesített ugyan a forint, az euró árfolyama 288 forintig jutott, de késő délutánra az erősödés kifulladt, az árfolyam visszatáncolt 289 forintig.

Lassan gyengül a forint

Gazdaság2012.05.08, 16:58

Kismértékben gyengült kedd reggelre a forint a devizapiacon az előző esti jegyzésekhez képest. Az eurót 287 forint közelében jegyezték nyolc órakor, és délelőtt alig mozdult el erről a szintről. Délután kismértékben drágult az euró, megközelítette a 288 forintos szintet. Kereskedők szerint a forint árfolyamának alakulását a következő napokban a nemzetközi hangulat fogja meghatározni.

A reggeli esés után javított a forint

Gazdaság2012.05.07, 16:53

Esett az euró árfolyama hétfőn, miután a kormányzó pártok vereséget szenvedtek a franciaországi és a görögországi választásokon, ráadásul a tíz vezető deviza között a leggyengébb évet zárta. A forint is veszített hétfő reggelre a pénteki jegyzésekhez viszonyítva, dél után azonban javítani tudott, az eurót 286 forint közelében jegyezik.

A forintot nem érdekli a rossz hangulat

Gazdaság2012.05.02, 18:49

Továbbra is jó formában van a feltörekvő piaci devizák idei teljesítménye alapján készült listán első helyet elfoglaló forint, a szerdai kereskedés kezdetén az eurót - utoljára tavaly szeptemberben látott szinten - 284 forint közelében jegyezték.

A Fitch kételkedik, gyengült a forint, 288 felett az euró

Gazdaság2012.04.26, 18:29

Az elmúlt két nap szárnyalása után árnyalatnyit erősödött csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzésekhez képest. Délelőtt kismértékben tovább erősödött a forint a bankközi devizapiacon, az eurót 287 forint közelében jegyezték kora délután.

Szárnyalt a forint a brüsszeli döntés után

Gazdaság2012.04.27, 07:00

Jelentősen erősödött az elmúlt másfél napban a forint, a legfontosabb külföldi devizák hétfőhöz képest bő tíz forinttal lettek olcsóbbak. A látványos forinterősödés annak köszönhető, hogy Brüsszel engedélyt adott az IMF-tárgyalások megkezdésére.

Két forintot erősödött az euró

Gazdaság2012.04.24, 16:33

Kedden reggel erősödött a forint a fontosabb devizákkal szemben hétfő estéhez képest. Kilenc óra után az eurót 298 forint alatt jegyezték a bankközi devizapiacon a hétfő esti 299,5 forint után.

Beragadt a forint árfolyama

Gazdaság2012.04.20, 14:27

Lényegében nem változott a forint árfolyama péntek reggelre a fontosabb devizákhoz képest: nyolc óra előtt az eurót 296,6 forinton jegyezték a devizakereskedelemben.

Tartja magát a forint, 297 alatt az euró

Gazdaság2012.04.19, 16:52

A forint továbbra is az elmúlt hét eleje óta kialakult 296-299 forintos eurójegyzési sávon belül ingadozik. Csütörtök reggelre az euróval és a svájci frankkal szemben fillérekkel erősödött, kilenc óra után azonban ezt az előnyét elvesztette. A délelőtti spanyol államkötvény-aukción kiderült, hogy a befektetők nem fordítottak hátat Spanyolországnak.

Gyengülni kezdett a bizonytalankodó forint

Gazdaság2012.04.18, 15:05

Szerda kora reggelre még enyhén erősödött a forint devizapiacon, később azonban apránként és folyamatosan veszített értékéből. Délután három órakor az eurót 297 forint fölött jegyezték a reggeli 296 forint után. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint piacbefolyásoló adatok hiányában az amerikai gyorsjelentések közzététele irányíthatja a hangulatot a nap folyamán.

A dollár 2,5 forinttal gyengült

Gazdaság2012.04.17, 17:12

Valamennyi fontosabb devizához képest gyengült kedd reggelre a forint a devizapiacon. Az eurót 299 forint közelében jegyezték nyolc óra után. A befektetőket aggasztja, hogy Spanyolország nem lesz képes féken tartani a költségvetési hiányát, és a keddi spanyol állampapír-aukción emelkedett is a kincstárjegyek átlaghozama. Ennek ellenére délelőtt erősödni kezdett a forint, az eurót délután 297 forint alatt jegyezték.

A frankkal szemben kevés volt a forinterősödés

Archívum2012.04.16, 17:35

Gyengüléssel nyitotta a hetet a forint, valamennyi külföldi deviza erősödött a rossz nemzetközi befektetői hangulat miatt. Az euró kora délelőtt célba vette a 300 forintos lélektani határt, később azonban irányt váltott.

Lejjebb került a forint

Gazdaság2012.04.16, 08:00

Szerény gyengüléssel indította a pénteki kereskedést a forint, mert a vártnál rosszabb kínai GDP-adat miatt kedvezőtlenné vált a hangulat. Hozzájárul a magyar deviza értékvesztéséhez az is, hogy az EKB közölte, a jegybanktörvénnyel szemben támasztott kifogások még mindig fennállnak.

Estére is maradt erő a forintban

Gazdaság2012.04.12, 19:51

A délelőtti gyengülés után erősödő pályára állt a forint, ennek eredményeként estére 296 forint alá süllyedt az euró árfolyama. A dollár több mint 2, a frank 1,5 forinttal lett olcsóbb.

Visszafordult a lélektani határról az euró

Gazdaság2012.04.11, 17:01

A gyenge szintekről induló forint szerda reggel szerény mértékben erősödött, de hamar visszafordult, az euró a 300 forintos szint közelében is járt. Később azonban javult a helyzet és a reggeli szintekhez képest erősödött a forint. 

Közelíti a 300 forintot az euró

Gazdaság2012.04.13, 07:04

Hétfőhöz képest szerény gyengüléssel kezdte a keddi kereskedést a forint, de gyorsan irányt váltott, és erősödni kezdett, majd megint gyengült.

Amerikából gyengítik a forintot, 296 felett az euró

Gazdaság2012.04.06, 16:17

Kismértékben erősödött péntek reggelre a forint a devizapiacon: az eurót 295 forint közelében, a svájci frankot 246 forint alatt jegyezték nyolc órakor. Az európai tőzsdék nagypénteken és húsvéthétfőn zárva tartanak. Kora délutánig csak filléres árfolyammozgás volt a devizapiacon.

Dollárerősödés húzta le a forintot

Gazdaság2012.04.04, 16:39

Negatív irányba mozdult el a magyar fizetőeszköz szerdán, a külföldi devizák 1-2 forinttal erősödtek. A legnagyobb mértékben a dollár erősödött.

Több mint egy forinttal gyengült az euró

Gazdaság2012.04.04, 07:30

Gyengült a forint kedd reggelre, később azonban irányt váltott. Délután már valamennyi fontos külföldi devizával szemben előnyben volt a magyar fizetőeszköz.

Elvesztette előnyét a forint, 295 körül az euró

Gazdaság2012.04.02, 15:20

Javuló nemzetközi befektetői hangulatban erősödött hétfő reggelre a forint a térségbeli devizákkal együtt: kilenc óra után az eurót 293 forint közelében jegyezték, a dollár jegyezése 220 forint alá ment. Később rontott a magyar fizetőeszköz, kora délután az euró jegyzése megközelítette a 295 forintot.

Magára talált a forint, 295 körül az euró

Gazdaság2012.03.30, 16:44

Gyengült a forint péntek kora reggelre, miután előző nap a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát lerontották a vártnál gyengébb európai és amerikai makrogazdasági adatok. Nyolc óra után azonban erősödni kezdett, az euró jegyezése 295 forint alá ment.

Gyengült a forint, 296 felett az euró

Gazdaság2012.03.29, 18:11

Nem változott érdemben csütörtök reggel a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest. Az euró 293 forint közelében járt, a dollár valamivel 220 forint alatt volt a bankközi piacon. Déli 12 óra után az euró már a 294 forintos szintet közelítette. Délután az eurót 296 forint felett is jegyezték, drágult a svájci frank és a dollár is.

Lengyel hírek sem billentették ki a forintot

Gazdaság2012.03.28, 18:47

Kissé erősödött a forint szerda kora reggelre a fontosabb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon, később azonban veszített értékéből. A régiós pénzek árfolyammozgására elsősorban az OECD Lengyelországról szóló jelentése lehet hatással.

Visszafordult a forint, 292 közelében az euró

Gazdaság2012.03.27, 16:40

A hétfő esti után kedd reggel is erősödött a forint a devizapiacon. Az eurót 290 forint közelében, a svájci frankot 241 forint alatt jegyezték tíz óra után. Délutánra megfordult az árfolyam, újra 292 forint közelébe jutott az euró.

Javított a forint a svájci frankkal szemben

Gazdaság2012.03.26, 15:10

Kismértékben, de erősödött a forint hétfő délelőtt a bankközi devizapiacon a péntek esti jegyzésekhez képest. Az euró árfolyama dél körül 293, a svájci franké 243 forint alatt járt.

Reggel gyengült, 294 forinton is járt az euró

Gazdaság2012.03.22, 16:36

Bár kora reggel még arnyalatnyit erősödött a forint a bankközi devizapiacon az előző napi gyengülés után, később veszített értékéből. A reggeli jegyezésekhez képest mintegy két forinttal erősödtek a fontosabb devizák kora délutánig. A befektetőket a vártnál rosszabb kínai és német beszerzési menedzser index adatai bizonytalanították el.

Sodródik a forint, 292 közelében az euró

Gazdaság2012.03.21, 19:58

Szerda reggelre a forint valamennyi fontosabb devizához képest erősödött, később azonban veszített az értékéből. A forint árfolyama gyenge forgalomban, szűk sávban ingadozott az elmúlt napokban. Elemzők szerint akkor mehet tartósan 290 forint alá az euró jegyzése, ha kedvezően alakulnak az IMF-tárgyalások.

Két forinttal gyengült az euró reggel óta

Gazdaság2012.03.19, 17:28

Felemás teljesítménnyel indította a hetet a forint. Mérsékelt gyengüléssel kezdte a hétfői kereskedést, később azonban irányt változtatott, majd ismét gyengült. Délután azonban újból a pozitív irányba indult a forint, így az euró 290 alá süllyedt.

292 forint fölé ugrott az euró

Gazdaság2012.03.14, 13:43

A forint szerdán délelőtt tovább erősödött: az eurót reggel 291,23 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kedd délutáni 292,60 forint után. Kora délután azonban drágulni kedzett az európai deviza, és hamarosan átlépte a 292 forintos határt.

Magára talált a forint a brüsszeli hírek után

Gazdaság2012.03.13, 19:59

Kora délután 294 forint fölé drágult az euró, de a forint gyengülése megállt két és három óra között. Az enyhe visszaerősödés a brüsszeli hírek kiszivárgása után kezdődött. Este hat után már a 291 forintos szintig gyengült az euró.

Ugrott egyet a forint az uniós szigorra

Gazdaság2012.03.12, 16:16

Délután hirtelen gyengült a forint arra a hírre, hogy kedden az uniós pénzügyminiszterek megszavazhatják a Magyarország elleni szankciót. Kora reggel még árnyalatnyit erősödött a forint, később gyengülni kezdett a bankközi devizapiacon, de a hirtelen gyengülés csak rövid ideig tartott.

Megindult a forint, 292 alatt járt az euró

Gazdaság2012.03.09, 16:22

Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákhoz képest a bankközi piacon. Napközben is csak filléreket változott az árfolyam, az euró beállt a 294 forint körüli szintre.

Megint a 300 forintot közelíti az euró

Gazdaság2012.03.07, 18:01

A forint szerda reggel lényegében tartotta előző esti pozícióját az utóbbi napok gyengülése után, néhány fő valutához képest csekély mértékben erősödött is. Délelőtt apránként gyengült a forint, egy óra után az eurót 295 forint, a svájci frankot 245 forint fölött jegyezték. Délután az euró árfolyama 298 forinton, a svájci franké 247 forinton, a dolláré pedig 226 forinton is járt. A svájci frank január óta nem volt ilyen drága. A forintgyengülés hátterében állhat az is, hogy eladási hullám söpört végig a magyar állampapírok másodpiacán, de gyengítheti a forintot az is, hogy az EU még nem kezdi meg a tárgyalásokat a kormánnyal az új h ...

A dollár a forintot és az eurót sem kíméli

Gazdaság2012.03.06, 16:45

Hétfő után kedden is gyengült a a forint a fontosabb devizákhoz képest a bankközi devizapiacon elsősorban a dollár euróval szembeni gyengülése miatt. A térség devizáinak a gyengüléséhez az európai recessziós kilátások, illetve a görög kötvénycsere aukció kivitelezhetőségével szemben felmerült piaci kételyek miatt kialakult befektetői kockázatkerülés is hozzájárult.

Megállt a lejtőn a forint

Gazdaság2012.03.05, 17:28

Bár kora reggel még valamennyi fontosabb devizához képest erősödött a forint, később veszített értékéből. Az eurót tíz óra után 292 forint körül, a svájci frankot 242 forint fölött jegyezték. Az eurózónából érkező adatok mellett Szijjártó Péter kormányszóvivő reggeli nyilatkozata sem tett jót a forintnak, a szóvivő az unióval folyó vita elhúzódásáról beszélt. Délutánra megállt a forint gyengülése, az euróárfolyam 291 forinton stabilizálódott.

Négy forinttal drágult a dollár reggel óta

Gazdaság2012.03.02, 13:38

A csütörtöki hullámzás után erős szintekről indul a forint péntek reggel a nemzetközi devizakereskedelemben. Délelőtt a tagállamok aláírták az Európai Unió új fiskális paktumát, amely szigorúbb költségvetési fegyelmet követel meg az eurózóna tagországaitól.

Estére összekapta magát a forint

Gazdaság2012.03.01, 18:46

A Bloomberg hírügynökség által figyelt feltörekvő piaci devizák közül az idén legjobban teljesítő forint csütörtök reggelre gyengült a fontosabb devizákkal szemben, majd délelőtt ismét visszatért a több hónapos csúcsot jelentő 287 forintos euróárfolyam közelébe. Később veszített értékéből, majd ledolgozta hátrányát.

Erősödés után megállt a forint

Gazdaság2012.03.01, 18:29

A forint erősödött kedd reggelre valamennyi külföldi devizával szemben. Az euró 290 forint alá került kora délelőtt, majd e szint körül stabilizálódott az árfolyam.

Javított a forint az euróval szemben

Gazdaság2012.02.28, 07:17

Valamennyi fontosabb nemzetközi devizával szemben gyengült hétfő reggel a forint a bankközi piacon, az euró 293 forint közelében is járt, majd veszített értékéből.