napelem

címke rss

A kínai vállalat versenyképességi ugrást is végrehajt a beruházással

Gazdaság2017.12.21, 12:23

Óriási beruházást jelentett be a Sanghajtól északra fekvő, kelet-kínai Kiangsu tartomány vezetése és az egyik legnagyobb kínai napelem gyártó, a Risen Energy. A vállalat és a tartomány együttműködésében új napelem gyár létesül a régióban, hatalmas pénzből.

Januártól megfelezik a napelemek termékdíját

Gazdaság2017.12.27, 10:34

Jövő év elejétől megfelezik a napelemekre kivetett úgynevezett termékdíjat, így a mostani kilogrammonkénti 114 forint helyett már csak 57 forintot kell fizetniük a napelemes energiatermelő rendszereket telepítőknek – ismerteti szerdai számában a Magyar Nemzet.

A kiserőművek éve az idei

Gazdaság2017.12.18, 16:09

Az első fél évben 2850 háztartási méretű kiserőmű (hmke) létesült, beépített teljesítményük több mint 22 megawatt, a berendezések szinte mindegyike napelemes - közölte honlapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).

Francia partnerséggel épült meg Burkina Faso új napelem farmja

Gazdaság2017.12.01, 12:51

A héten bekapcsolták a termelésbe Burkina Faso új napelem-farmját, amely egyben Nyugat-Afrika legnagyobb ilyen létesítménye. Az ország a kontinens egyik legfejletlenebb hálózati infrastruktúráját tudhatja magáénak a villamosenergia ellátásban, de a most átadott erőmű mellett már két újabb egység tervezését is megkezdték az állami energetikai vállalatnál.

A környezettudatosság a legfontosabb a napelemeknél

Gazdaság2022.09.17, 05:42

A magyarok többsége pozitívan vélekedik a napelemes rendszerekről. Legfőbb előnyüknek a környezettudatosság mellett az energiaszolgáltatóktól való függetlenséget tekintik azok a főként családi házban élők, akik szívesen belevágnának saját rendszer telepítésébe – derül ki egy felmérésből, amelyet az Optimum Solar megbízásából készített az NRC Marketingkutató és Tanácsadó. Az érintettek jelentős részét azonban a magas belépési költségek visszatartják, bár az igényelhető támogatásokról keveset tudnak.

Eritrea fővárosában napenergia biztosítja a közvilágítást

Gazdaság2017.11.24, 13:47

Kísérleti projektnek indult, de mind a helyieknek, mind a vezetésnek megtetszett az, hogy az utcai lámpákat napenergiából átalakított villamos energiával látják el Eritrea fővárosában. Asmarában így már 10 kilométerre nőtt azon útszakaszoknak hossza, melyek napenergiával üzemelő utcai lámpákat kaptak.

Megvan, mely napelemeket finanszírozzák szívesebben a bankok

Gazdaság2017.11.23, 13:21

Az elmúlt évek tapasztalatai és a piaci előrejelzések szerint Magyarországon 2018-ban tovább erősödik a napenergia szerepe és az ideinél is több napelemes erőmű építése indulhat el. Miután kevés szereplő képes beruházását saját forrásaiból finanszírozni, a bankok szerepvállalása rendkívül fontos ma Magyarországon – áll a Manitu Solar közleményében. Most új osztályozási rendszer segíti a beruházókat és a pénzintézeteket is.

Monoron új napelem-park épülhet jövőre

Gazdaság2017.11.22, 11:03

Két monori fotovoltaikus projekttársaság megvásárlásáról írt alá magállapodást az ALTEO Nyrt. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett energetikai vállalat ezzel újabb napenergetikai fejlesztésnek teremtette meg a feltételeit – áll a társaság közleményében.

Észak-Koreában már háztartásoknál is hasznosul a napenergia

Gazdaság2017.11.14, 11:26

Észak-Korea gazdaságának utóbbi években tapasztalt, magához mérten jelentős erősödése ellenére, még mindig nem sikerült megoldania az energiaellátás biztonságát. Még a fővárosban, Phenjanban is gyakoriak az áramszünetek, a vidéki térségek ellátottságáról pedig nem áll rendelkezésre megbízható adat. Most azonban alig egy perces videó bizonyítja, a latorállamban is megjelent a napenergia közvetlen, háztartási hasznosítása.

Megállíthatatlanul épülnek a napenergiát hasznosító erőművek

Gazdaság2017.10.30, 16:36

Idén lélektani határt léphetünk át a napenergia hasznosításában. Ha a számítások nem csalnak és váratlan események nem befolyásolják ilyen tekintetben az év hátralévő részét, 2017 végére 100 gigawattnyi új termelőkapacitással bővül a napenergia hasznosíthatósága.