Nagy

címke rss

Fővárosi csapatépítés Cornexi-módra

Archívum2006.07.13, 18:45

A már másfél hete tartó alapozás monotonitását megtörendő, budapesti, csapatépítő kiránduláson vett részt a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata. A programban először bátorságpróba szerepelt a Hajógyári-szigeten található "Mászókaland" elnevezésű magas-kötélpályán, majd állatkerti sétával és a Széchenyi-fürdőbeli regenerációval tették a lányok teljessé a túrát.

Két ezüst a vívó Eb-ről

Sport2006.07.08, 18:13

Az izmiri Európa-bajnokság igencsak rosszul indult vívóink számára, ám remekül folytatódott, hiszen pénteken férfi párbajtőr egyéniben Kovács Iván aranyérmes lett, szombaton pedig női párbajtőr- és férfi kardcsapatunk is bejutott a döntőbe. Itt sajnos mindkét együttesünk kénytelen volt fejet hajtani a románok előtt, de válogatottunk már a megszerzett két ezüsttel is teljesítette az Eb-re kitűzött célt.

Nyolcaddöntőbe se jutott magyar vívó az Eb-n

Sport2006.07.04, 20:23

Női kardban az orosz Szofija Velikaja, férfi tőrben a német Ralf Bissdorf szerezte meg a győzelmet az izmiri vívó Európa-bajnokságon. A magyarok mindkét számban csúnyán leszerepeltek.

Gyalogtúra a Keleti-Kárpátok bércein

Archívum2006.06.29, 15:42

Sötéten zöldellő fenyvesek csendje, hatalmas vízesések és a Keleti-Kárpátok végtelennek tűnő panorámája vár most rád! Időpont: 2006. szeptember 6-10.

Tiszta lovakkal indul a 84. Magyar Derby

Archívum2006.06.29, 15:44

Vasárnap rendezik meg a 84. Magyar Derbyt a Kincsem Parkban - jelentették be az esemény szervezői szerdán a lóverseny helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

Sikeres aszfaltteszt a pesti rakparton

Archívum2006.06.12, 17:55

A 3. Gatorade futógála és görkorcsolya futam résztvevőit ragyogó napsütés fogadta vasárnap délelőtt a pesti rakparton. A több száz fős szurkolósereg 1800 sportolónak tapsolhatott az első igazi nyári délelőttön.

Kiütötték a szlovákokat kéziseink a vb-selejtezőn

Sport2006.06.11, 00:38

Tetemes, kilencgólos előnyt szerzett a magyar férfikézilabda-válogatott a házigazda szlovák csapat elleni világbajnoki selejtezőn, így a továbbjutás kérdése már a vágbesztercei mérkőzésen eldőlt.

Svájci négyesfogathajtó-siker Hortobágyon

Archívum2006.06.06, 11:59

Svájci sikert hozott a 41. hortobágyi lovasnapokon megrendezett nemzetközi négyesfogathajtó verseny, a legjobb magyar, Juhász László második lett.

Gálaelőadást tartott vízilabda-válogatottunk

Archívum2006.06.02, 17:34

A június 13-án kezdődő budapesti Világkupára készülő magyar férfivízilabda-válogatott pénteken tizenhárom góllal nyert Szlovákia ellen.

Erőss Zsolt hajnali csúcstámadása

Sport2006.05.19, 10:46

Ma Erőss Zsolt 7250 méterről indulva próbálja meg elérni a nepáli Dhaulagiri csúcsát! Nagy izgalommal várjuk jelentkezését, hogy sikerült-e megmásznia a világ hetedik legmagasabb hegyét!

Berkitől elvették az Eb-érmet lólengésben

Sport2006.05.07, 18:35

Bár a címvédő Berki Krisztián a legmagasabb pontszámmal került be a lólengés döntőjébe a voloszi tornász Európa-bajnokságon, vasárnap sajnos nem tudta megismételni a selejtezőbeli teljesítményét, s végül csak a negyedik helyen végzett. Az eredményhirdetéshez egyébként még úgy szólították, hogy ő az ezüstérmes.

Fábián László edzőként is bizonyítana

Sport2006.05.04, 16:58

Fábián László ma sem tétlenkedik. Olimpiai, világ- és Európa-bajnok volt öttusázónk nem szakadt el a sporttól, és tervezi, hogy edzőként is kipróbálja magát a jövőben.

Tancsics utólag nyert bronzot a súlyemelő-Eb-n

Sport2006.05.03, 22:49

A kedd esti szakításezüst után - egy nap késéssel - szerdán összetettben bronzérmes lett Tancsics László az 56 kg-os kategóriában a lengyelországi Wladislawowóban zajló súlyemelő Európa-bajnokságon.

Szöcsi, a nyughatatlan birkózóbajnok

Sport2006.05.02, 17:06

Lőrincz Tamás mindössze 19 évesen hódította meg Európát a múlt heti moszkvai birkózó kontinensbajnokságon. A fiatalember meglepetésre került be a válogatottba, s arra még a vérmes szakvezetés sem gondolt, hogy az orosz fővárosban a ceglédi fiatalembernek szól majd a magyar Himnusz.

Futsalrájátszás: előnyben a Gödöllő és az Aramis

Sport2006.05.02, 16:12

Hétfőn megkezdődött a rájátszás a futsal NB I-ben, és az elődöntős párharcok mindkét helyszínén hazai siker született.

Bravúros Fed-kupa-siker Bulgária ellen

Sport2006.04.18, 18:23

A magyar nőitenisz-válogatott sikerrel mutatkozott be a Fed-kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjának első fordulójában, miután nagy csatában legyőzte a jóval esélyesebb bolgár együttest Plovdivban.

Csonttörő orosz bokszoló ellen melegít

Archívum2006.04.07, 15:13

Orosz ökölvívó ellen melegít a Boksz Világszervezet (WBO) négy héttel későbbi, Los Angeles-i világbajnoki összecsapására Nagy "Csonttörő" János a Felix-Promotion április 22-i, paksi gáláján.

Csonttörő-Barrios bokszcsata Los Angelesben

Sport2006.03.23, 12:28

Eldőlt, hogy a március 25-éről elhalasztott Nagy "Csonttörő" János-Jorge Rodrigo Barrios csatát a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú világbajnoki övéért május 20-án a Los Angeles-i Staples Centerben rendezik.

Debreceni sztepaerobik-siker

Archívum2006.03.13, 12:46

A Debreceni Tótágas csoportja nyerte a sztepaerobik-versenyt a békéscsabai Vodafone-kupán, amely egyben a Magyar Kupa első fordulója is volt.

Visszafogott szereplés a légfegyveres Eb-n

Sport2006.03.03, 15:42

Elmaradtak a várakozásoktól a magyar sportlövők a moszkvai légfegyveres Európa-bajnokság harmadik napján.

Elhunyt Bene Ferenc

Sport2006.02.27, 20:37

Életének 62. évében elhunyt Bene Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó. Az újpesti klub tájékoztatása szerint Benét január óta a fővárosi Árpád kórházban kezelték, ahol hétfő délután 15 órakor hunyt el. A 76-szoros válogatott játékos az 1964-es tokiói játékokon nyert aranyérmet az olimpiai együttessel. A lila-fehérek színeiben nyolcszoros bajnok, illetve ötszörös gólkirály volt, és a BEK-elődöntőig jutott együttesben is szerepelt. 418 bajnoki mérkőzésén 303 gólt szerzett, az Európa-válogatottban is játszott.

Tizenkét magyar főtáblás a kardvívó-Vk-n

Sport2006.02.03, 17:37

Tizenkét magyar vívó léphet pástra szombaton a Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti férfikard-Világkupa-versenyen, a legjobb 64 között.

A tekézőktől érkezik a Fradi új elnöke

Sport2006.01.31, 06:42

A Ferencvárosi Torna Club rendkívüli tisztújító küldöttközgyűlése által megválasztott új elnökség dr. Ináncsy Miklóst, a tekeszakosztály vezetőjét választotta meg az egyesület új elnökévé. A vezető mandátuma május 31-ig szól.

Két nap alatt kiesett csapatunk a férfikézi-Eb-n

Sport2006.01.29, 19:20

Elbúcsúzott az Európa-bajnokságtól a magyar kéztilabda-válogatott, amely második csoportmérkőzésén Szerbia-Montenegrótól 29-24-es vereséget szenvedett, ráadásul Izland 28-28-as döntetlent ért el Dániával szemben. A szigetorszégiak elleni vasárnapi mérkőzésnek már semmi tétje, maximum a szép búcsú Svájctól.

Vereséggel kezdték az Eb-t férfi kéziseink

Sport2006.01.27, 00:14

Nem bírt Dániával, s 29-25-ös vereséget szenvedett a magyar férfikézilabda-válogatott a Svájcban zajló Európa-bajnokság nyitónapján. A C csoport másik összecsapásán Izland meglepetésre 36-31-re legyőzte Szerbia-Montenegrót.

Hat vívónk folytathatja a Westend-kupán

Sport2006.01.20, 22:24

Hat magyar vívó léphet pástra szombaton a párbajtőröző nők budapesti Világkupa-versenyén.

Kulcsár Győző meggyötörte a párbajtőrözőket

Sport2006.01.18, 16:23

Mi sem jelzi jobban a hét végi budapesti női párbajtőr Westend Világkupa mezőnyének erősségét, mint az a tény, hogy a világranglista első tizenhat helyezettje közül csak egyvalaki, a rangsor tizenkettedikje nem lesz itt. A magyar csapat élén, mint a párbajtőr szakág szövetségi kapitánya, most debütál a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző.

Férfi kéziseink legyőzték a németeket

Sport2006.01.15, 20:35

A magyar férfikézilabda-válogatott bravúros teljesítménnyel legyőzte a kontinensbajnok, olimpiai ezüstérmes német nemzeti együttest a január 26-án kezdődő svájci Európa-bajnokságra készülő csapatok Horvátországban, illetve Szlovéniában zajló nemzetközi tornáján.

Biztosan nyert a Cornexi az EHF-kupában

Sport2006.01.08, 22:14

A címvédő székesfehérvári Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata biztosan nyert a vendég osztrák Atzgersdorf ellen az EHF-kupában, a 16 közé jutásért rendezett első mérkőzésen.

Elhunyt Baróti Lajos

Sport2005.12.23, 20:03

Életének 92. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Baróti Lajos, a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya.

Csonttörő betegség miatt nem bokszol szombaton

Sport2005.12.07, 16:47

Betegség miatt nem léphet ringbe Nagy "Csonttörő" János, a Nemzetközi Boksztanács (IBC) nagypehelysúlyú világbajnoka a szombaton sorra kerülő győri profiökölvívó-gálán. Nagy felhozó mérkőzést vívott volna a brazil Juciel Lima Nascimentóval, ám már a múlt héten vírusos torokgyulladással küszködött, most pedig a gyomrára is átterjedt a betegség.

Barrios már üzenget Csonttörőnek

Sport2005.11.30, 18:45

Noha megállapodás még mindig nem született a Jorge Rodrigo Barrios - Nagy "Csonttörő" János nagypehelysúlyú világbajnoki címmérkőzés (WBO) helyszínéről és idejéről, a vb-öv argentin tulajdonosa máris éles hangon üzent magyar kihívójának.

Kiütötte az Aramis a listavezetőt

Sport2005.11.16, 09:25

Rájárt a rúd a futsalbajnokság éllovasaira, a 7. fordulóban ugyanis az első három helyezett csapat is vereséget szenvedett. A forduló előtt még listavezető MVFC-Berettyóújfalu kiütéses, 7-0-s zakóba szaladt bele a Colorspectrum Aramis vendégeként, nem járt jobban a harmadik helyezett Első Beton Szeged sem, amely Gödöllőn kapott ki 8-0-ra.

Káté Gyulát kínai bokszoló búcsúztatta a vb-n

Sport2005.11.13, 20:56

A helyi idő szerint vasárnap reggeli hivatalos mérlegelés és az azt követő sorsolás után 15 órakor megkezdődtek a 13. férfi ökölvívó-világbajnokság versenyei a kínai Mianjangban. A viadalra óriási mezőny, 70 ország 407 bokszolója gyűlt össze, ennek következtében mindössze három súlycsoportban nem kellett a 32 közé jutásért selejtezőket tartani az első napon. A sorsolás nem igazán kedvezett a magyaroknak, az éremre esélyesek közül szinte mindenki nehéz ágra került, ráadásul a 11-ből öt öklöző selejtezőre kényszerült.

Thaiföldi és kínai siker a súlyemelő-vb-n

Sport2005.11.12, 21:07

A nők 63 kg-os súlycsoportjában a thaiföldi Pawina Thongsuk, a férfiak 77 kg-os versenyében a kínai Li Hongli sikerével ért véget a dohai súlyemelő-világbajnokság negyedik napja.

Gyengélkednek vívóink a lipcsei vébén

Sport2005.10.12, 07:00

Legjobb versenyzőnk a 16 között végzett a lipcsei vívó-világbajnokság keddi versenynapján, ahol sem női kardozóinknak, se férfi tőrözőinknek nem termett babér.

Királynőválasztás előtt a kézilabdasport

Sport2005.09.21, 08:37

December 30-án a kézilabda örömünnepére készül a debreceni Főnix-csarnok közönsége. A második alkalommal megrendezésre kerülő gálán az All Star-mérkőzés, illetve a férfi és női nosztalgia-válogatottak csatája mellett az is kiderül, ki a legvonzóbb magyar női és férfikézilabdázó.

Kézilabdagála: aki nem szavaz, szamár!

Archívum2005.09.20, 14:50

December 30-án a debreceni Főnix-csarnokban immáron második alkalommal rendhagyó kézilabdagálára kerül sor. Az eseményen pályára lépnek a magyar kézilabdázás egykori és mai klasszisai mellett a média képviselői is. Ráadásul először kerül megrendezésre szépségverseny a férfi és a női szakág képviselői között. A gála honlapján már lehet szemezgetni a résztvevők és a szépségek között, ahogy a reklámban Gesztesi Károly Shrek-hangon megjegyezte: "Aki nem szavaz, szamár!"

Volt kapitány az óbudai korfballosok élén

Archívum2005.09.13, 17:00

A következő idénytől az a Nagy Bandor lesz az Óbudai Korfball Klub szakmai vezetője, aki a sportág őshazájában, Hollandiában végzett szakedző.

Kettesfogathajtó-vb: Hódi az élen, a magyar csapat a második

Sport2005.09.10, 20:13

A vasárnapi zárószám előtt Hódi Károly egyéniben az élen áll, míg a címvédő magyar csapat a második a Salzburgban zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon.

Kettesfogathajtó-vb: élen a magyar csapat

Archívum2005.09.09, 21:10

A Hódi Károly, Lázár Vilmos, Selyben Zsolt összeállítású magyar csapat vezet a díjhajtás 2. napja után a salzburgi kettesfogathajtó-világbajnokságon.

Címvédésre készülnek a magyar fogathajtók

Archívum2005.09.01, 16:16

A magyar csapat címvédésre készül az éppen egy hét múlva kezdődő 11., salzburgi kettesfogathajtó-világbajnokságon.

Csonttörő világ- és Európa-bajnok ellen bokszol

Archívum2005.08.28, 13:08

Eldőlt, hogy a bolgár Toncso Toncsev lesz a Nemzetközi Boksztanács (IBC) nagypehelysúlyú világbajnokának, Nagy "Csonttörő" Jánosnak az ellenfele a szeptember 10-i debreceni címmérkőzésen.

Pierce közel az első tízhez

Archívum2005.08.08, 17:11

San Diegó-i tornagyőzelmének köszönhetően a tizennegyedikről a tizenegyedik helyre jött fel a női teniszezők világranglistáján Mary Pierce.

Kilenc magyar egység döntős az ifjúsági kajak-kenu vb-n

Sport2005.08.05, 19:53

A szegedi ifjúsági kajak-kenu világbajnokság 1000 és 500 méteres előfutamaiból kilenc magyar egység máris a hétvégi döntők részvevője. Szombaton 9.30-tól az 1000 méteres középfutamokat, 15.30-tól a döntőket rendezik, de már déltől érdekes programok várják az érdeklődőket a Maty-éren: lesz például sárkányhajózás, és összecsap a Gyulay-, valamint Vereckei-féle kajaknégyes is.

Véget ért a strandröplabda ob

Sport2005.07.31, 23:55

A Józsa Zsuzsanna, Dambendzet Nathalie és az ifj. Nagy Péter, Tamás Zoltán kettős nyerte a strandröplabda országos bajnokságot Gyenesdiáson.

Cseh László vb-középdöntős 100 háton

Sport2005.07.25, 21:00

Hétfőn 100 m háton mutatkozott be a kanadai világbajnokságon Cseh László, a magyar úszóremények legfőbb hordozója, aki fő területe, a vegyes előtt mérette meg magát leggyengébb, ámde korántsem gyenge számában, amelyben az aktuális világranglista 16. helyezettjeként érkezett Montrealba: a klasszis be is került a középdöntőbe.

Rajtol a jet-ski vb-szezon

Archívum2005.07.15, 12:08

Vágott András mindössze két éve űzi a jet-ski sportágat, de 20 évesen ma már kihagyhatatlan a válogatottból, s a hét végén kezdődő világbajnoki futamok egyik "meglepetésembere" lehet. Vágott nemcsak a magyar ranglistán szeretne élre ugrani, a vb-futamokon is a dobogós helyeket célozza meg.

Edzőt váltott a Pécs férfikosár-csapata

Sport2005.06.16, 11:31

Ősztől már nem Fodor Péter irányítja az élvonalbeli PVSK-Pécs Expo férfikosárlabda-csapatát. A klub nem újította meg a tréner lejárt szerződését, utódja a kispadon a mindössze 32 éves Völgyi Péter lett, aki eddig az együttes másodedzője volt. A csapat keretében szintén változások várhatók, távozik Horváth Zoltán és valószínűleg Fodor Márton is.