Nagy Sándor (színész)
címke rss- kapcsolódó címkék:
- színész
- Barátok közt
- tévé
- párkapcsolat
- Pikali Gerda

Nagy Sándor újra szingli: szakított szerelmével a színész
Nagy Sándor nemrégiben még családalapítási terveiről beszélt, most azonban a HOT! magazinnak azt mondta, szakított barátnőjével.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Komoly döntést hozott Nagy Sándor: "Szeretnék egy kicsit magamra koncentrálni"
Nagy Sanyiról ki lehet jelenteni, hogy abszolút a hivatásának él: az elmúlt évek során rutinszerűvé vált számára, hogy havonta akár több mint harminc alkalommal is színpadra állt.
Újra szerelmes a jóképű magyar színész: megmutatta kedvesét
Nagy Sándor újra szerelmes, és meg is mutatta kedvesét.
A Színművészetire nem vették fel, de Sinkovits, Agárdy, Kállai Ferenc mindenre megtanította
Jászai Mari-díjas rendező, aki a régi Nemzeti Színház Színiakadémiájáról kikerülve (Színművészeti nélkül) Debrecenben játszotta főszerepek sorát, elsősorban prózai darabokban. Öt év után került be a fővárosi Madách Színház Volt egyszer egy csapat című musicaljébe, majd nem sokkal később szerzője lett a színház musicalpályázatán első díjat nyert, majd nagy sikerrel színpadra került Csoportterápia című zenés darabjának. A körúti teátrumban kapott először lehetőséget a rendezésre is. Ma már fővárosi és vidéki színházak sora játssza a rendezéseit, van közöttük olyan előadás, amelynek nézőszáma a százezret is meghaladta. Mindemellett íróóként ...
Nagy Sándor szereti a karácsonyt, de ezt a részét ki nem állhatja
A színész bár szereti az ünnepi időszakot, az ajándékozás teljesen hidegen hagyja. Az sem érdekli, hogy mit kap, de a meglepetések beszerzésére sem fordít túl sok energiát.
Nagy Sándor Székhelyi Józsefről: Tüneményes ember, fantasztikus színész volt
Nem ér, hogy betegnek kellett lennie. Székhelyi Józsefre emlékezve, ráadásul a szerdán meghalt színész sajátos kifejezését használva mondta ezt Nagy Sándor, a Madách Színház vezető színésze az Origónak.
Összeköt minket, hogy Kerényi-tanítványok vagyunk
A 74 éves korában meghalt Kerényi Imre évtizedekig tanított a Színművészeti Egyetemen, számos színészosztálynak volt az osztályfőnöke. 1980-ban nála végzett például Igó Éva és Gáspár Tibor, 1984-ben Funtek Frigyes, Hirtling István, Mácsai Pál, 1988-ban pedig Nagy-Kálózy Eszter és Szervét Tibor. A fiatalabb korosztályokból három különböző osztályának egy-egy tagja idézte fel emlékeit vele kapcsolatban.
A Sztárban sztár zsűrijét kritizálta a kieső
A második adás után Nagy Sándor esett ki a TV2 show-jából. Mező Misit alakítva a Magna Cum Laude Pálinka dalát adta elő.
Összeköltözik szerelmével Nagy Sanyi?
A sármos színész és kedvese, Gubik Petra még csak néhány hónapja járnak együtt, de már az együttélésen gondolkodnak. Persze nem szeretnének elsietni semmit...
Szexbomba a Barátok köztben
Igazán forró jelenetekre számíthatunk a Barátok köztben. A sorozatba ugyanis új szereplő érkezik, Fogarasy Mariann személyében. A modell prostituáltat alakít és alaposan összekuszálja majd a szálakat - írja a Bors.