Nagy Imre

címke rss

A Hősök terén több százezer ember gyászolta Nagy Imrét

Itthon2020.06.16, 09:23

"1989. június 16. emléke soha el nem halványodhat azokban, akik ott voltak, akik átélték a katarzist. Nagy Imre és társainak temetése, de különösen a forradalom mártírjait jelképező hatodik koporsó ünnepélyes végső nyugalomra helyezése nemcsak erős bizodalmat gyújtott a lelkekben, hogy valóban véget érhet a közel fél évszázados kommunista diktatúra, de őszinte hittel vártuk a megtisztulást is" - írta a Magyar Nemzet számára „Egyszer majd el kell temetni" címmel a Magyarságkutató Intézet.

1989. június 16-án Orbán Viktor kimondta a legfontosabb gondolatot

Itthon2019.06.16, 19:42

Június 16-án van Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai újratemetésének harmincadik évfordulója. Hogy mekkora jelentősége volt a mai szabad és demokratikus Magyarország kialakulásában a harminc évvel ezelőtti újratemetésnek, valamint az ott elhangzott Orbán Viktor-beszédnek, arról Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója, a 30 éve szabadon című emlékév projektvezetője azt mondja, ez a nap olyan volt, mint egy gátszakadás. Gyakorlatilag ez a rendszer összeomlásának napja. Innentől kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszer alapjai véglegesen megkérdőjeleződtek, és tovább már nem lehetett fenntartani azokat a hazugságokat, ammire ...

30 éve újratemették Nagy Imrét, összeomlott a kommunista rendszer

Tudomány2019.06.16, 12:51

1989. június 16-án megtörtént az, amire még egy évvel korábban sem mert gondolni senki. A jeltelen sírból kihantolt, az 1956-os forradalom és szabadságharc miatt kivégzett magyar miniszterelnököt és mártírtársait utolsó útjára kísérte az ország, miközben „gyilkosuk”, Kádár János már nem volt beszámítható állapotban. A párt vezetői, az új főtitkárt, Grósz Károlyt is beleértve újabb forradalomtól rettegtek. A Hősök terén tartott megemlékezésen követelte először egy szónok, a fiatalok nevében beszélő Orbán Viktor a szovjet csapatok azonnali kivonását. 

Orbán Viktor: Gloria victis - képeken a miniszterelnök megemlékezése

Itthon2019.06.16, 10:26

Újabb képek kerültek fel Orbán Viktor hivatalos közösségi oldalára arról, hogy meglátogatja és fehér rózsát tesz Nagy Imre sírjára feleségével, Lévai Anikóval.

Orbán Viktor és Lévai Anikó megemlékezett Nagy Imre sírjánál - videó

Itthon2019.06.16, 13:08

A miniszterelnök és felesége fehér rózsákat helyezett az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imre néhai miniszterelnök sírjára a 301-es parcellában. Orbán Viktor elsőként, reggel fél hétkor járt a sírnál. A kormányfő és Lévai Anikó megemlékezett a névtelen áldozatokról és névtelen elesettekről is.

Áder János virágot vitt Nagy Imre sírjára

Itthon2018.06.16, 11:38

Nagy Imre néhai miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezik az ország kivégzésük 60. és újratemetésük 29. évfordulóján, szombaton. Az emléknapon Áder János köztársasági elnök is virágot helyezett el Nagy Imre és a forradalom névtelen áldozatainak sírjánál a 301-es parcellában. 

Egy nap, amely megrengette a világot

Tudomány2017.10.23, 22:25

Az 1956. október 23-án kitört magyar forradalmat ugyan feláldozták a nagyhatalmi erőegyensúly oltárán, ám a magyarországi események új irányt szabtak a világtörténelem folyásának. Ami a forradalom véres leverése után talán még nem volt azonnal felismerhető a kortársak számára, hogy a magyar szabadságharc betömhetetlen, és utóbb végzetesnek bizonyult repedést okozott a szovjetrendszer addig kikezdhetetlennek hitt monolit építményén, ami négy évtizeddel később a rendszer végleges összeomlásához vezetett.

Nagy Imre kivégzésére és újratemetésére emlékeztek

Itthon2017.06.16, 16:05

Nagy Imre szobránál emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökére és mártírtársaira. Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst 1958. június 16-án végezték ki, Szilágyi Józsefet már két hónappal korábban, Losonczi Géza pedig 1957. decemberében meghalt a börtönben. 31 évvel később, 1989. június 16-án a rendszerváltás talán legfontosabb szimbolikus eseménye volt az újratemetésük, a Hősök terén több százezren voltak a megemlékezésen.

Így emlékeznek a Városligetben Nagy Imre kivégzésére

Itthon2017.06.15, 11:24

Egy szabad országért címmel rendeznek fesztivált június 16-án pénteken a Városligetben, az 1956-os Emlékév egyik záró eseményeként. Az OIKOSZ Alapítvány és a PestiSrácok.hu közreműködésével megvalósuló eseményen családi és gyerekprogramok, koncertek és utcabál is lesz.

Molnár Gyula: Újra aktuálisak az 1956-os gondolatok

Itthon2016.10.23, 17:30

Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint a mai magyar jobboldal át akarja írni 1956-nak azt az üzenetét, hogy egy kommunista miniszterelnök, Nagy Imre képes volt a változásra, volt benne bátorság, hogy Magyarországot a szabadság és a demokrácia útjára vezesse.

Nagy Imrére emlékeztek a Vértanúk terén

Itthon2016.06.16, 12:31

Nagy Imre akkor emelkedett a legmagasabbra, amikor a legmélyebb megaláztatással, az igaztalan halálos ítélettel sújtották - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az egykori miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezve a budapesti Vértanúk terén rendezett központi megemlékezésen csütörtökön.

November negyedike: remény és árulás fojtogató szorításában

Tudomány2015.11.04, 16:30

A fegyveres harc elcsitulásával október 28-ra az 1956-os forradalom célkitűzései megvalósulni látszottak; a Nagy Imre-kormány bejelentette, hogy elfogadja a felkelők követeléseit. Úgy tűnt, hogy lassan elindul a belpolitikai konszolidáció, és Magyarország a hőn áhított szabadság útjára léphet. Volt egy rövid kegyelmi pillanat, amikor még Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) mindenható főtitkára is elbizonytalanodott, és fontolóra vette a renitens csatlós elengedését. A történelem párkái azonban másként fonták az ország sorsát.

Molotov-koktéllal a csúcstechnika ellen

Tudomány2015.11.04, 17:54

November negyedike hajnalán az 1956-os forradalom fellegvárába, Budapestre benyomuló öt szovjet gépesített hadosztállyal szemben a magyar ellenállás a bukás tudatában vette fel a harcot. A nehezen kivívott szabadság drámai küzdelemben vérzett el.

Orbán Viktor sem ismerne rá ravatali beszédére

Itthon2015.06.16, 17:43

Huszonhat évvel ezelőtt mondta el nevezetes beszédét Orbán Viktor Nagy Imre és társai újratemetésén. Az Origo azt nézte meg, hogy miben változott a miniszterelnök álláspontja az elmúlt több mint két és fél évtizedben. 

Kövér: A fiatal rendszerváltoztatók nem politikusnak készültek

Itthon2014.09.03, 22:37

Az Országgyűlés elnöke szerint több válasz is adható arra, hogy mikor kezdődött a rendszerváltozás. Szavai szerint számíthatjuk az MDF megalakulásától, vagy akár 1945-től is. Kövér László beszélt arról is, hogy a fiatal rendszerváltoztatók nem készültek parlamenti képviselőnek, csak belesodródtak a politikába. 

Hideg gyűlölet fogadta Kádárt '56-ban

Archívum2013.11.17, 17:13

A forradalom nem ért véget 1956. november 4-én, a szovjet bevonulás idején. December közepéig folytatódott az aktív ellenállás, hol fegyverrel, hol politikai eszközökkel. Amikor december 22-én a Bakonyban harcoló utolsó felkelőket is letartóztatták, végleg elcsendesedett a reménytelenségbe süllyedt ország.

Mindig Sztálin elvtársra gondolok

Tudomány2013.03.03, 19:21

"A zászlóknál sötétebb a fájdalom a szívekben, könnyesek a szemek. Sztálin elvtárs, a mi nagy tanítónk, apánk, vezérünk, meghalt." Hatvan évvel ezelőtt kapott agyvérzést a világtörténelem egyik legvéreskezűbb diktátora, ami Magyarországon megnyitotta az utat Nagy Imre felemelkedéséhez.

Nagy Imre-emlékplakettet kapott Demján

Itthon2012.11.24, 15:10

Nagy Imre emlékének ápolásáért és a mártír miniszterelnökről elnevezett társaságért tett erőfeszítéseiért Nagy Imre-emlékplakettet kapott Demján Sándor nagyvállalkozó.

Kiderült, kik voltak az ügynökök Nagy Imre újratemetésén

Itthon2009.06.12, 17:07

Az 1956-os Intézet kutatói azonosítottak 110-et abból a 181 emberből, akik feladatot kaptak a kommunista állambiztonságtól Nagy Imre és mártírtársai 20 évvel ezelőtti újratemetésekor. A rendszerváltásban kulcsfontosságú szerepet játszó eseményen bedolgozott az állambiztonsági szerveknek többek között Bárándy György ismert ügyvéd, Nógrádi György biztonsági szakértő és Tőke Péter újságíró, és a Fidesz-alapítók közt is volt besúgó.

Elhunyt Gömöri Endre külpolitikai újságíró

Itthon2007.05.08, 13:00

Életének 85. évében elhunyt Gömöri Endre publicista, külpolitikai elemző. A Pulitzer-emlékdíjas újságíró több mint 60 éve volt a pályán.

A Gyurcsány-interjúsorozat első része

Itthon2007.01.30, 08:21

Az alábbiakban olvashatja annak az interjúsorozatnak az első részét, amelyet Friderikusz Sándor készített Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a reformokról.

Több tucat rendezvény lesz szombaton Pesten

Itthon2006.11.03, 08:00

A rendőrség tudomásul vett valamennyi - közel negyven - szombatra bejelentett területfoglalási bejelentést. Állami megemlékezések, pártmegmozdulások, kisebb-nagyobb szervezetek, önkormányzatok és magánszemélyek rendezvényeivel lesz tele a főváros.

Előző
  • 1
Következő