Nagy Futam

címke rss
Verstappen: Amihez az ember nem ért, abba jobb nem beleszólni

Verstappen: Amihez az ember nem ért, abba jobb nem beleszólni

Rendhagyó interjút adott Max Verstappen az Egyforma vlognak a Nagy Futamon, ahol beszélgetőtársa Kling Sándor, a Red Bull Technology szerkezeti elemzője volt.

Verstappen Budapesten: Nem tart attól, hogy megáll a fejlődésben

Gphírek2019.05.05, 10:25

Max Verstappen, a Red Bull 21 éves pilótája a tavalyi év után ismét részt vett a Nagy Futamon, hogy Budapest belvárosában szórakoztassa a közönséget, és időt szakított arra is, hogy válaszoljon néhány kérdésre. A GPhírek azon felvetésével, amely szerint mostantól nem fog már olyan ütemben fejlődni, mint tette azt korábban, nem értett teljes mértékben egyet, noha a statisztikák azt mutatják, hogy egyre fogy az ideje, ha a Forma-1 többszörös világbajnokainak nyomdokába szeretne lépni.

A Red Bull enyhítene a pénteki szabálytalanságok büntetésén

Gphírek2019.05.04, 15:25

Pierre Gasly egymás után kapta a büntetéseket az Azeri Nagydíjon, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint apróságokat toroltak meg túlságosan.

Kiss Norbert kamionjával majdnem kifüstölte a köztévé stábját

Sport2019.05.03, 15:24

Néhány pillanat alatt köddé változtatta a Nagy Futamot Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző idén is megmutatta a közönségnek, mire képes a Mercedes kamionja. A bemutató olyan jól sikerült, hogy kis híján az élő tévéközvetítés is ráment.

Red Bull: Európában nekünk kedvező pályák jönnek

Gphírek2019.05.02, 16:18

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint nem készülnek az átlagosnál komolyabb fejlesztésekkel a Spanyol Nagydíjra, de így is az istállónak kedvező versenyekre számít.

Minden szempontból sikeres volt a Nagy Futam

Sport2019.05.02, 10:45

A közönség létszáma, a biztonság és a látványosság, valamint a résztvevő versenyzők szempontjából is sikeresen zárult a Nagy Futam elnevezésű budapesti versenyautó-parádé és -bemutató május 1-jén - Gyulay Zsolt, a rendezvényt szervező Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint.

Hungaroring: Formula E futam lehet Magyarországon

Gphírek2019.05.01, 15:55

Az elektromosautó-verseny szívesen jönne Budapestre, és Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatója szerint a kormányzatot is érdekli a rendezés lehetősége.

Megint versenyautók foglalják el Budapest belvárosát

Sport2019.04.30, 08:46

Az idei lesz már a hetedik Nagy Futam Budapesten. A hagyományosan május elsején megrendezett programon most is Budapest belvárosában tartanak bemutatót az autó- és motorsport hazai és külföldi kiválóságai, a sztárvendég a tavalyihoz hasonlóan idén is Max Verstappen, a Forma-1-es Red Bull istálló holland pilótája lesz.

Lezárások lesznek a fővárosban kedden és szerdán

Itthon2019.04.29, 16:37

A közúti és közösségi közlekedésben jelentős változásokra kell számítani kedden és szerdán Budapesten a Nagy Futam miatt.

Verstappen másodszor, elektromos autó először jön a Nagy Futamra

Gphírek2019.04.28, 11:03

Idén május 1-jén is különböző autó- és motorsportos szakágak kiválóságai parádéznak Budapest belvárosában. Délelőtt testközelből, délután akcióban is láthatja majd a közönség Max Verstappent a Red Bull F1-es autójával vagy a rendezvény történetében először egy Formula E-s versenygépet is.

Gerhard Berger: A népszerűséget választottam a vb-cím helyett

Gphírek2018.05.06, 11:14

A Ferrari és a McLaren korábbi pilótája idén is örömmel tekintette meg a Nagy Futamot, és a DTM vezéreként egy kedélyes beszélgetés keretében megosztotta gondolatait az autósport jelenlegi helyzetéről.

Verstappen nem szégyelli a Canossa-járást

Gphírek2018.05.02, 10:23

A holland pilóta nem érzi rangon alulinak, hogy csapattársával együtt vezekelnie kell a Red Bull előtt a bakui ütközés után. A Nagy Futamon adott interjúján elmondta, hogy éli meg a kínos baleset következményeit.

Még az F1 elnökét is elkápráztatta a Nagy Futam

Gphírek2018.05.01, 19:47

Hatodik alkalommal rendezték meg a Nagy Futamot, melynek különleges díszvendége Chase Carey, a Forma-1-et irányító új vállalat vezére volt, akinek nagyon tetszett az utcai rendezvény. A hasonló eseményeket fontosnak tartja amiatt, hogy közelebb viszik a rajongókhoz az F1-et.

A Nagy Futam felborítja a fővárost a hosszú hétvégén

Itthon2018.04.27, 17:33

Május 1-én rendezik Budapesten a Nagy Futam versenyautós bemutatót, ami több belvárosi útvonal lezárásával jár. A rendezvény előkészülete miatt kisebb korlátozások már április 28-tól életbe lépnek, ami miatt változik az érintett közösségi közlekedési járatok útvonala is. 

Sípálya és tuningshow után Verstappen a Nagy Futamon parádézik

Gphírek2018.04.02, 09:20

A Red Bull idén is elhozza az egyik F1-es pilótáját Budapestre. Fiatal tehetségük, a háromszoros futamgyőztes Max Verstappen parádézik a Nagy Futamon, május 1-jén.

Jövőre a legújabb F1-es autókkal is lehet utcán parádézni

Gphírek2017.09.22, 12:24

A Nagy Futamra viszont nem vonatkozik az új előírás. Megváltoztatták az F1-es jogosítvány megszerzését befolyásoló pontrendszert is, és meghatározták a glória paramétereit is.

Ilyen tempónál még nem nézelődhetett Budapesten

Gphírek2017.05.20, 10:46

Valtteri Bottas után Daniel Ricciardo autójából is előkerült fedélzeti kamerás felvétel, ráadásul a Red Bullról körbe is nézhetünk, miközben a főváros utcáin száguldozik.

Így néz ki Budapest belvárosa 250-nél

Gphírek2017.05.07, 10:50

Fedélzeti kamerát szerelt a Mercedes Valtteri Bottas autójára a május 1-jei Nagy Futamon. A csapat szerint a 2014-es autó csúcssebessége 250 km/óra körül volt a Budapest utcáin megtartott bemutatón. Így látta az Orosz Nagydíj győztese az eseményeket. Ne próbálják utána!

Mire lesz elég a Red Bull új autója?

Gphírek2017.05.04, 10:53

A visszatérő fékproblémák ellenére Daniel Ricciardo bízik a csapat javulásában. Azt reméli, hogy már Barcelonában közelebb kerülhetnek a Ferrarihoz és a Mercedeshez, de néha már fogytán a türelme. A budapesti Nagy Futamon csevegtünk vele.

A Nagy Futam miatt forgalomkorlátozás lesz szombattól Budapesten

Itthon2017.04.28, 12:58

Forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten vasárnap és hétfőn a Nagy Futam elnevezésű rendezvény miatt, a változások érintik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyes járatait is.

Egy 16 éves magyar lány is száguld majd Budapest utcáin

Sport2017.04.26, 11:07

A mindössze 16 éves Keszthelyi Vivien is ott lesz az ötödik Nagy Futamon, amelyet május 1-jén rendeznek meg Budapest belvárosában.

Ezek a versenyautók fognak száguldozni Budapesten

Gphírek2016.04.30, 20:28

Vasárnap rendezik a belvárosban a földi és légiparádét, a 2016-os Nagy Futamot. Kimentünk megnézni a felhozatalt a Várkert Bazárhoz, ahol már szombaton is nagy volt a nyüzsgés. Az egyik legegzotikusabb autó egy F1-es 1972-ből, a BRM P180: a 3-literes, V12-es motorral hajtott fenevadat Gerhard Berger fogja vezetni. Képgaléria.

Készülj! Vasárnap megbénul közlekedés Budapesten

Life.hu2016.04.30, 09:37

A május 1-jei Nagy Futam autós és légi parádé miatt útlezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítani több budai és pesti ponton is.

Macerás lesz vasárnap közlekedni a fővárosban

Itthon2016.04.29, 19:15

Jelentősen változik a közlekedés vasárnap Budapesten a Nagy Futam autós és légi parádé miatt.

Nagy Futam: Michelisz és Baumgartner is autóba ül

Gphírek2016.04.28, 17:31

Május 1-jén, vasárnap Budapesten fognak furikázni versenyautókkal. Gerhard Berger egy F1-es BRM-et vezet majd, a Lánchíd alatt ezúttal három gép kötelékben repül át.

Räikkönen megtáncoltatta Ferrariját a Duna-parton

Gphírek2015.05.01, 19:53

Szemlátomást élvezte, hogy kiélheti magát a Lánchíd göröngyös aszfaltján. Ismét óriási tömeget vonzott a Nagy Futam.

Előző
  • 1
Következő