Nagy-Briannia

címke rss

Nyugaton is torkig vannak a migránsokkal

Nagyvilág2018.08.16, 12:29

A bevándorlásbarát európai elit és a közvélemény egyre távolabb van egymástól - derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amit hét országban végzett el a YouGov intézet. Németországban és Svédországban bõven kétharmad fölött van a támogatottsága annak az álláspontnak, hogy az EU nem jól kezeli a migrációs válságot. Mindegyik országban többségben vannak azok, akik egyetlen további migránst sem fogadnának be.

London innovatív étkezdéirõl és finomságairól készült térkép

Travelo2018.08.15, 20:08

London gasztroélete meglehetõsen híres, de aki elõször vagy ritkán jár errefelé, talán nem is tudja, hol kezdje a kóstolást.

Több mint egymillió botanikai kincset állítanak ki Nagy-Britanniában

Tudomány2018.07.16, 12:00

Több mint egymillió botanikai kincset, köztük Charles Darwin egy utazásán gyûjtött burgonyanövényét is megtekinthetik majd a brit Királyi Kertészeti Társaság (RHS) két éven belül elkészülõ új központjának látogatói a Londontól délre fekvõ Wisleyben - számolt be róla a BBC News.

Soros most megint a briteknél avatkozik be, ezúttal a migrációs válságba

Nagyvilág2018.07.11, 16:25

Soros György, miután súlyos vereséget szenvedett Magyarországon, most ismét Nagy-Britannia belügyeibe kavart be. A muszlim hátterû belügyminiszter segítségével elérte, hogy egy általa támogatott civil szervezet érzékenyítse a rendõröket, miközben a migránsbandák gyakorlatilag pokollá változtatták több nagyváros életét. Az amerikai tõzsdespekuláns korábban azért korteskedett, hogy mégse legyen brexit, és ez ellen kampányt is szervezett. Mindezzel teljesen figyelmen kívül hagyva a brit emberek világos akarát, akik 2016-ban népszavazáson mondtak nemet Brüsszel politikájára. 

A Jaguar is elhagyhatja Nagy-Britanniát

Gazdaság2018.07.05, 19:47

A Jaguar Land Rover (JLR) vezetõje szerint milliárdos veszteségeket okozna a cégnek, ha Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból. Ralf Speth alig burkolt utalást tett arra is, hogy ebben az esetben több tízmilliárd font további beruházás maradhat el.

Eltûnt a brit bankfiókok ötöde az elmúlt években

Gazdaság2018.07.03, 10:34

Noha megjósolták küszöbön álló halálát, a bankrendszer egy darabig még biztosan marad a helyén Nagy-Britanniában. Sõt, a mobilbankolás térhódítása ellenére a fizikai hálózatnak továbbra is kiemelkedõ szerep jut új ügyfelek szerzésében és versenytényezõ a konkurenciával folytatott versenyfutásban.

Brit autóipar: 50 százalékkal zuhantak a beruházások 2018 elsõ felében

Gazdaság2018.06.26, 13:47

A tavalyi azonos idõszakhoz képest csaknem 50 százalékkal zuhant a brit autóiparban végrehajtott beruházások értéke az idei év elsõ felében, mindenekelõtt a brit EU-tagság megszûnésének folyamatát övezõ bizonytalanságok miatt – áll a brit autógyártók és -kereskedõk szövetségének (SMMT) kedden Londonban ismertetett féléves összesítésében. A szervezet határozottan felszólítja a brit kormányt arra, hogy tartsa fenn Nagy-Britannia tagságát az EU vámuniójában.

Kihalás fenyeget minden ötödik vadon élõ emlõsfajt

Tudomány2018.06.13, 14:24

Kihalás fenyeget minden ötödik vadon élõ emlõsfajt Nagy-Britanniában - számolt be a BBC hírportálja egy új kutatásról.

Kiengedték a kórházból Szergej Szkripalt

Nagyvilág2018.05.18, 16:13

Kiengedték a kórházból Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettõs hírszerzõügynököt, aki március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést lányával, Julija Szkripallal együtt.

A megtévesztés mestere volt a világ leghíresebb kettõs ügynöke

Tudomány2018.05.11, 19:34

Harminc éve, 1988. május 11-én halt meg Moszkvában Kim Philby, minden idõk egyik leghírhedtebb kéme, aki vezetõ brit hírszerzõ tisztként szolgálta a Szovjetuniót.

Õk a leggazdagabb brit popsztárok

Gazdaság2018.05.10, 16:17

A The Sunday Times brit hetilap összeállította a szigetország leggazdagabb zenészeinek listáját, és publikálta, mielõtt még május 13-án, most vasárnap megjelenne a 160 oldalas különkiadás: az Ezer leggazdagabb brit összeállítása, amelyet 1989 óta minden évben elkészít az újság.

Nagy-Britannia legnagyobb faháza egy 250 éves tölgyfa köré épült

Archívum2018.04.24, 19:08

Devon megye egyik 250 éves tölgyfája köré épült az a faház, amelyet Nagy-Britannia legnagyobbjaként tartanak számon. Egy négytagú család kényelmesen elfér benne, kandallóval fûthetõ, a fürdõszobája pedig álomszerû. 

Nagy-Britannia új szövetségeseket találhat a világkereskedelemben

Archívum2018.04.24, 15:44

A kutatások szerint Svájc, Kína és Dél-Korea is lendületes növekedést mutathat Nagy-Britannia exportpiacaként. Mindez azonban még mindig bõven elmarad az Európai Unió szerepéhez képest.

Uniós vezetõk szerint nagyon valószínû, hogy Oroszország a felelõs az angliai mérgezésért

Nagyvilág2018.03.23, 00:33

Az európai uniós állam- és kormányfõk szerint "nagyon valószínû", hogy Oroszország a felelõs Szergej Szkripal volt orosz kettõs ügynök és lánya angliai megmérgezéséért - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtök este az uniós vezetõk csúcstalálkozóján.

Csak rossz kilépési forgatókönyvek közül választhatnak a britek

Gazdaság2018.02.02, 09:56

Akármilyen megállapodást is köt Nagy-Britannia az Európai Unióval, mindenképp rosszul jár, és veszít a gazdasági növekedésébõl, a legrosszabb forgatóköny pedig, ha megegyezés nélkül lép ki az EU-ból. Mindez egy eltitkolt és most kiszivárgott kormányzati elemzésbõl derül ki, amely az összes lehetséges forgatókönyvet végigveszi, és arra a következtetésre jut, hogy mindegyik levesz a gazdasági fejlõdésbõl. Az uniós munkavállalók korlátozása is sokkal több veszteségel jár, mint a szabad piac biztosította elõnyök.

Megállapodtak a Brexit legfontosabb kérdéseirõl

Nagyvilág2017.12.08, 12:37

Hosszú hónapok után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeirõl – jelentette be közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfõ, miután korán reggel ismét tárgyalóasztalhoz ültek Brüsszelben.

Beborul az ég a brit gazdaság fölött

Archívum2017.11.24, 14:51

Sötét fellegek gyûlnek a horizonton a brit gazdaságban – mondják a UBS bank elemzõi. Mindeközben a friss brit költségvetés visszafogta a következõ öt évre vonatkozó növekedési kilátásokat.

Ez a könyv nem hagyhatja el Nagy-Britanniát

Kultúra2017.11.09, 13:48

Ben Jonson reneszánsz drámaíró ritka kötetét nem vihetik át a brit határokon. John Glen kulturális miniszter tiltotta be ideiglenesen, mert abban bíznak, hogy a könyv segítségével többet megtudhatnak a reneszánsz színdarabok elõkészítésérõl. 

Halállal végzõdött a kirándulás a diáklány számára

[origo] utazás2017.10.14, 21:50

Szörnyethalt egy Angliában tanuló dél-koreai diáklány, miután 60 métert zuhant a sussexi Seven Sisters-szikláról – adta hírül az Independent. 

Lélegzetelállító hidat adtak át Skóciában

Travelo2017.10.05, 09:32

Lélegzetelállító hidat adtak át Skóciában

Diana walesi hercegné élete és halála képekben

Tudomány2017.08.30, 22:07

20 évvel ezelõtt halt meg Diana walesi hercegné a párizsi Alma alagútban, egy balesetben. Diana életérõl és haláláról szóló cikkünket itt olvashatja. Ebben a cikkben pedig Diana életérõl és a végzetes balesetrõl láthat 26 képet. 

Húsz éve halt meg Diana, walesi hercegné

Tudomány2017.08.31, 10:39

Két fia szobrot állíttatott Diana walesi hercegnének, aki éppen 20 évvel ezelõtt halt meg egy párizsi alagútban. A balesetrõl összeesküvés-elméletek sokaságát gyártották, pedig valójában hibás emberi döntések sorozata okozta.

Kétezer font roncsprémiumot ad a Ford Nagy-Britanniában

Auto2017.08.22, 11:05

A 660 ezer forintos kedvezményt akkor vehetik igénybe a britek, ha hét évnél idõsebb autót cserélnek új Fordra. Az intézkedés célja a levegõ minõségének javítása.

Az iskola egyetlen diákja is elballagott

Nagyvilág2017.07.31, 14:48

Az egyetlen diák is elballagott Nagy-Brittannia legkisebb iskolájából.

Soha nem volt ennyi antiszemita támadás Nagy-Britanniában

Nagyvilág2017.07.27, 20:15

Soha nem tapasztalt számú antiszemita incidens történt az idei év elsõ felében Nagy-Britanniában a csütörtökön ismertetett legfrissebb összesítés szerint.

Negyven éve nem volt ilyen veszélyben Nagy-Britannia

Archívum2017.07.21, 14:54

A brit kormány egyre nehezebb helyzetben van a brexittel kapcsolatos tárgyalások miatt, ahogy a befektetõk csak még több jövõbeni nehézséget jósolnak. Miközben Nagy-Britannia korábban a biztonságot jelentette a kontinens felfordulásaival szemben, ennek az idõszaknak most vége szakadt.

Hat évet kapott, mert férfinak adta ki magát

Nagyvilág2017.07.21, 12:58

Férfinak adta ki magát és mûpénisszel csábított el egy 27 éves nõ egy másikat. Az áldozat feljelentést tett a nõ ellen, akit a bíróság 6 év börtönre ítélt a csalás miatt.

Újabb megújuló energia hasznosító üzem létesül a briteknél

Gazdaság2017.07.19, 14:11

Megkapta a kivitelezési engedélyt a britek legújabb, megújuló energiát hasznosító üzeme. A Hampshire megyében megépülõ napenergia-farm mintegy 10 ezer háztartás energiaszükségletét hivatott fedezni.

Már unja a klasszikus szafarit? Aludjon tigrissel bérelt házának kertjében!

Travelo2017.10.05, 09:55

Már unja a klasszikus szafarit? Aludjon tigrissel bérelt házának kertjében!

Magyarország sajnálja, hogy Nagy-Britannia távozik az EU-ból

Nagyvilág2017.07.07, 08:55

Magyarország sajnálja, hogy Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból, kilépése ugyanis nagy politikai és gazdasági veszteség az EU számára - mondta a BBC televíziónak nyilatkozva Szijjártó Péter.

Több mint 50 év után ismét sztrájk lehet a Bank of Englandnél

Nagyvilág2017.07.03, 19:20

A munkabeszüntetést nem a vezetõ banktisztviselõk tervezik, hanem a biztonsági szolgálat, valamint a technikai kiszolgáló személyzet tagjai, akik magasabb bért követelnek. Az õket képviselõ United szakszervezet, amely a legnagyobb érdekképviselet Nagy-Britanniában, az intézmény 3600 dolgozójának mintegy 2 százalékát szavaztatta meg a sztrájkról.

Kibertámadás érte a londoni parlamentet

Nagyvilág2017.06.24, 23:17

Számítógépes kalózok jutottak a brit parlament levelezõrendszerébe, a képviselõk péntek este óta nem férnek leveleikhez, csak akkor, ha a Westminster épületén belül tartózkodnak.

Négyezer toronyházat ellenõriznek a londoni tûz miatt

Nagyvilág2017.06.24, 07:42

Hat londoni, tûzveszélyesnek ítélt toronyházból már pénteken megkezdték a lakók kiköltöztetését, miután a londoni tûzoltóság közölte, hogy nem garantált a biztonságuk. Nagy-Britanniában négyezer hasonló toronyház épült az 1960-as és az 1970-es években, elrendelték a teljes tûzbiztonsági felülvizsgálatukat. 

Újabb pofont kapott a londoni ingatlanpiac

Archívum2017.06.19, 15:00

Júniusban ismét csökkenést mutattak a londoni ingatlanárak, aminek köszönhetõen az elmúlt három hónapban már kétszer tapasztalt zsugorodást a brit fõváros piaca. A friss mérés szerint továbbra is a politikai bizonytalanság okozza a legnagyobb nyomást.

Megkezdõdtek a brit parlamenti választások

Nagyvilág2017.06.08, 10:48

Megkezdõdtek az elõrehozott parlamenti választások Nagy-Britanniában. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió választópolgár helyi idõ szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idõ szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Egyre csökken a brit konzervatívok elõnye egy közvélemény-kutatás szerint

Nagyvilág2017.05.31, 12:32

Egy felmérés szerint a kormányzó brit Konzervatív Párt nem szerez abszolút többséget a jövõ csütörtöki elõrehozott választásokon.

Amerikai-brit-román hadgyakorlat a Fekete-tengeren

Nagyvilág2017.05.12, 12:15

A négynapos hadgyakorlatban a román haditengerészet Regele Ferdinand nevû fregattja és két aknaszedõje, az amerikai Oscar Austin rombolóval együtt gyakorolja a tengeralattjárók elleni, illetve a felszíni fenyegetések elleni harci mûveleteket - tudta az Agerpres hírügynökség a román haditengerészettõl.

Tisztogatást tartott a brit felhasználói között a Facebook

Techbázis2017.05.08, 17:10

Plusz újságokban hirdeti, hogy nem kell mindent elhinni, ami megjelenik a felületén.

A brexit sem rengette meg a brit milliárdosokat

Gazdaság2017.05.08, 15:42

Nagy-Britannia ezer leggazdagabb emberét nem túlságosan rengette meg a tavalyi brexitszavazás. Az általános aggodalmak ellenére ugyanis a csúcson állók vagyonai még tovább bõvültek – derül ki a Sunday Times által összeállított listából.

56 évig élt kórházban - 75 évesen meghalt a férfi

Nagyvilág2017.05.02, 22:11

75 évesen meghat az a brit férfi, aki az elmúlt 56 évet kórházban töltötte. Egy mûtétet követõen került szinte teljesen vegetatív állapotba.

Június 8-án elõrehozott választás lesz Nagy-Britanniában

Nagyvilág2017.04.18, 13:54

Elõrehozott parlamenti választásokat tartanak június 8-án Nagy-Britanniában – jelentette be kedden Theresa May brit miniszterelnök. Jelenleg 21 százalékponttal vezetnek a konzervatívok egy felmérés szerint.

Az ûrtõl is eleshet Nagy-Britannia

Gazdaság2017.04.17, 13:10

Nagy-Britannia a brexittel eleshet a 10 milliárd eurós Galileo mûholdas navigációs rendszerrel összefüggõ szerzõdésektõl, ha az EU elfogadja a programról szóló legújabb feltételeket.

Sötét felhõk fenyegetik a brit gazdaságot

Archívum2017.04.11, 15:18

Nem jók az esélyei a „szoft Brexitnek". A britek makacsnak tûnnek, az EU pedig példát akar statuálni arra, hogy a kilépésbõl nem lehet jól kijönni. Javítaná a józan megállapodás esélyeit, ha Franciaországban és Németországban nem törnének elõre a populista pártok, de a britek hosszú távon mindenképpen veszítenek jólétükbõl – vélik a Pioneer Investments elemzõi.

Egy összeomlás menthetné meg a brit ingatlanpiacot

Gazdaság2017.04.11, 15:10

Tekintve, hogy a brit ingatlanárak már olyan magasak, hogy az már erõteljesen visszafogják a fizetõképes keresletet a szigetországban, a University of Reading közgazdászai szerint egy piaci összeomlás lehetne a reális, ám nem túl kedvezõ segítség.

A "múlt illatát" gyûjtik be a kutatók egy kenti kastélyban

Tudomány2017.04.10, 13:58

A 15. és 16. század folyamán épült kenti Knole-kastély könyveinek, vinillemezeinek és padlóviaszainak szagát gyûjtik be a kutatók, hogy megõrizzék a "történelem illatait" az utókor számára.

Úgy tûnik, megszelídül a brit ingatlanpiac

Gazdaság2017.04.01, 18:21

Márciusban két éve elõször mutattak csökkenést országosan a brit ingatlanárak. Úgy tûnik, egyre inkább enyhül az ingatlanpiaci helyzet a szigetországban.

Bevezették a szögletes egyfontos érmét

Travelo2017.10.17, 12:53

Bevezették a szögletes egyfontos érmét

A borpiacot is felforgathatja a brexit

Archívum2017.03.28, 16:50

A brexitet követõen Kína lehet a világ második borimport piaca 2020-ra, lenyomva ezzel Nagy-Britanniát – mondja a nemzetközi borkereskedelemben utazó Vinexpo vezérigazgatója.

Rengeteg kokain volt a drogvadász zsaru mosógépében

Nagyvilág2017.03.19, 10:37

Lefüleltek egy angol rendõrt, akinek csak a mosógépében 11 kilogramm kokaint találtak, pedig az lett volna a feladata, hogy a rendõrség által lefoglalt drogokat megsemmisítse. Két évvel ezelõtt bukott le, de a héten hoz ítéletet az ügyében a bíróság. A leedsi ügyész úgy fogalmazott: az a mennyiségû drog, amit a háza földszintjén találtak, elég lett volna egy 1970-es évekbeli rocksztárnak és egész bandájának több heti szórakozáshoz.

Félholtra vertek egy férfit a villamosmegállóban

Nagyvilág2017.03.14, 08:59

Összeverekedett két társaság a Széna téri villamosmegállóban éjjel. Az egyik férfit annyira megverték, hogy életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. 

Hollande: Nagy-Britannia nem tarthatja meg az EU-tagság elõnyeit

Gazdaság2017.03.06, 13:43

A francia elnök szerint Nagy-Britannia nem tarthatja meg az EU-tagsággal járó elõnyöket, miután kilépett az Európai Unióból.

Szinte mindennap õrizetbe vesznek valakit terrortámadás elõkészítéséért

Nagyvilág2017.03.06, 08:59

A Scotland Yard terrorelhárításért felelõs fõparancsnok-helyettese szerint az elmúlt nem egészen négy évben egy tucatnál is több terrortámadási kísérletet hiúsítottak meg a brit titkosszolgálatok.

Az új brit terrorfõnök szerint ártatlan civilek válhatnak célponttá

Nagyvilág2017.02.26, 13:35

A terrorfenyegetettség jelenleg olyan szintû, amivel a brit állampolgároknak az 1970-es évek óta nem kellett számolniuk – mondta Max Hill, aki Nagy-Britannia egyik vezetõ terrorellenes ügyésze volt, és néhány napja elõdjét váltva õ lett a brit terrorizmusellenes jogalkotás független ellenõre, aki évente tesz jelentést a brit parlamentnek.

Kiderült, hol laknak a brit multimilliomosok

Archívum2017.02.25, 19:10

Ha egy angolnak mondunk egy angol városnevet, egész biztosan eszébe jut róla egy fontos sportesemény, amelyrõl a település elhíresült. A számomra teljesen ismeretlen Cheltenhammel és Gloucesterrel is ez volt a helyzet. Útba ejtettem õket, és nem bántam meg, holott se a népszerû gátversenyhez, se a sajtgurításhoz nem volt szerencsém. 

Egymillió fontos kártérítést kapott a brit dzsihádista

Nagyvilág2017.02.22, 13:36

Öngyilkos merényletet követett el egy brit dzsihádista a héten egy Moszul közelében lévõ katonai támaszpont ellen. Mint kiderült, arról a férfiról van szó, akinek a brit kormány egymillió fontos kártérítést fizetett, amiért „ártatlanul" ült Guantánamón. 

Juncker: London borsos árat fog fizetni

Gazdaság2017.02.21, 17:06

Az Európai Unióból történõ kilépés Nagy-Britannia számára nem jelent majd alacsonyabb költségeket, éppen ellenkezõleg, London borsos árat fog fizetni ezért – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a belga parlament ülésén Brüsszelben.

Káosz és drog egy brit börtönben

Nagyvilág2017.02.13, 14:25

Titkos felvételek készített a BBC riportere Nagy-Britannia egyik magánkézben lévõ börtönérõl, ahol a több mint 1300 rabra nincs elegendõ fegyõr, emiatt a szökések és az összecsapások is mindennaposak lettek. A börtön üzemeltetésébe a cafeteriapiacról is ismert Sodexo vásárolta be magát.

Jobb volt régen 30-as férfinak lenni Angliában

Gazdaság2017.02.09, 14:18

Évrõl évre kevesebbek keresnek a 30 éves férfiak Nagy-Britanniában. A nõknél viszont más a helyzet.

Foglalkozása: csokievõ

Gazdaság2017.02.09, 13:08

Álmodozott már arról, hogy csokoládéevésbõl keresse meg a kenyérrevalót? A világ egyik legnagyobb élelmiszergyártójánál, az Oreót is készítõ Mondeleznél lesz majd erre lehetõség, de csak Nagy-Britanniában.

Hosszú távon mindenkit lenyomhat a brit gazdaság

Archívum2017.02.08, 15:32

Amennyiben Nagy-Britannia megfelelõ kereskedelmi megállapodásokat köt, úgy 2050-re a G7 országok leggyorsabban növekvõ gazdaságává válhat, lenyomva ezzel az Egyesült Államokat is – derül ki a PwC jelentésébõl.

Soha nem volt ennyi antiszemita támadás Nagy-Britanniában

Nagyvilág2017.02.02, 10:25

Egy év alatt harmadával nõtt, ezzel rekordmagasságokba emelkedett az antiszemita támadások száma Nagy-Britanniában.

Parlamenti jóváhagyás kell a brexithez

Nagyvilág2017.01.24, 14:28

A brit legfelsõbb bíróság kedden kihirdetett döntése szerint a brit kormánynak elõzetes parlamenti jóváhagyást kell kérnie a brit EU-tagság megszûnéséhez vezetõ folyamat hivatalos elindításához.

Alagutat építenek a Stonehenge alá

Travelo2017.10.16, 10:16

Alagutat építenek a Stonehenge alá

A volt moszkvai nagykövetet küldik Brüsszelbe a britek

Nagyvilág2017.01.04, 21:28

Nagy-Britannia volt moszkvai nagykövete, Sir Tim Barrow veszi át a brit EU-nagyköveti tisztséget Sir Ivan Rogerstõl, aki a héten váratlanul lemondott, komoly bírálatokat megfogalmazva a brit kormány címére.

Nem tudott wc-re menni a vonaton, megalázó helyzetbe került a brit paralimpikon

Sport2017.01.02, 16:49

Anne Wafula Strike, brit paralimpikon nem tudott kimenni wc-re és bepisilt egy háromórás vonatúton. A mozgássérültek jogaiért vívott harcban szerzett érdemeiért kitüntetett sportoló a személyes megszégyenülés ellenére is a nyilvánosság elé állt.

Ha vámot fizettet az Unió, akkor megroppannak a brit cégek

Gazdaság2016.12.21, 16:38

A Brit Iparszövetség szerint a brit üzleti vállalkozások elemi érdeke, hogy az Egyesült Királyság uniós tagságának megszûnése után is vámakadályoktól mentesen kereskedhessenek az Európai Unióval.

Tizenhárom évet kapott gyerekmolesztálásért a 101 éves aggastyán

Nagyvilág2016.12.19, 14:57

Tizenhárom év börtönre ítéltek gyermekek ellen évtizedekkel ezelõtt elkövetett szexuális bûncselekményekért hétfõn egy 101 éves angol férfit.

Évek óta nem volt ilyen rossz decembere Londonnak

Archívum2016.12.13, 15:27

A londoni ingatlanáraknak hat éve nem volt olyan rossz decembere, mint az idei. Ráadásul az áresést vezetõ központi kerületek gyenge teljesítménye jövõre is kitarthat.

Brit rendõrök százait gyanúsítják szexuális bûncselekményekkel

Nagyvilág2016.12.08, 17:34

Több száz brit rendõrt gyanúsítanak azzal, hogy hivatalukkal visszaélve szexuális bûncselekményeket követtek el - olvasható a brit rendfenntartás felügyeletéért felelõs szerv csütörtökön kiadott jelentésében.

Rekordot döntött a bevándorlók száma a brexit elõtt

Nagyvilág2016.12.01, 13:21

Rekordot döntött a Nagy-Britanniába érkezõ bevándorlók száma a brit EU-tagságról tartott népszavazás elõtti egy évben. A brit statisztikai hivatal negyedéves becslése szerint a júniussal zárult tizenkét hónapban 650 ezren érkeztek letelepedési szándékkal a szigetországba. Ez az eddigi legmagasabb éves bruttó bevándorlási adat. A nettó bevándorlás 335 ezer volt, ez szintén közel jár az eddigi rekordhoz.

Wales egyetlen nap alatt le tudott nyûgözni

[origo] utazás2016.11.24, 15:02

Wales szépségérõl minden ismerõsöm ódákat zengett, úgyhogy az Angliában töltött hetek alatt mindenképpen idõt akartam rá szakítani. Nem volt nehéz dolgom, mindössze százhúsz kilométert kellett autóznom a tengerpartjáig. Ott viszont leesett az állam.

További vesszõfutás elõtt a font

Archívum2016.11.23, 16:05

Folytatódhat az angol font gyengülése, ahogy egyre növekszik a politikai feszültség Európában. A Nomura elemzése szerint a zavarok sokkal inkább üthetik a brit devizát, mint az eurót.

Tinédzserek megkéseltek egy rendõrt Londonban

Nagyvilág2016.11.23, 12:17

Egy csapat tizenéves megkéselt egy rendõrt egy londoni sikátorban. A nyomozót kórházban ápolják.

A britek is csökkentenék a társasági adót

Gazdaság2016.11.21, 14:59

Donald Trump miatt lehet adócsökkentés Nagy-Britanniában. 

Egy bank már jó elõre kimenekült Nagy-Britanniából

Archívum2016.11.02, 09:51

Még a brexitszavazás elõtt megszabadult minden brit eszközétõl a 17,2 milliárd dollárt kezelõ svéd Carnegie Investment Bank. A skandináv pénzintézet inkább nem kockáztatott a felfordulás elõtt.

Beszakadhatnak a londoni ingatlanárak

Archívum2016.10.27, 12:00

A londoni ingatlanárak jövõre zuhanásnak indulhatnak, ahogy a brexit körüli bizonytalanságok elkezdenek jelentõs hatásokat gyakorolni a brit ingatlanpiacra – derül ki a Centre for Economics and Business Research jelentésébõl.

Napokon belül Nagy-Britanniába viszik a calais-i gyerekeket

Nagyvilág2016.10.15, 10:39

Brit és francia illetékesek megkezdték a calais-i menekülttáborban felnõtt kísérõ nélkül élõ gyerekek regisztrálását, hogy csatlakozhassanak Nagy-Britanniában élõ rokonaikhoz.

Még idén kifuthat a látványos rali

Archívum2016.10.11, 15:51

Még az év vége elõtt elveszítheti erejét a fejlett piacok legnagyobb részvénypiaci ralija. Az elemzõk szerint ugyanis a brit FTSE 100 index hamarosan elindulhat lefelé, ahogy a gyenge font hatásait beárazták.

A gyenge font visszaüthet Nagy-Britanniára

Archívum2016.10.10, 15:42

A font az elmúlt héten a brexitszavazás óta nem látott mértékben esett. Ráadásul míg a gyenge fontról korábban azt mondták, hogy akár elõnyöket is jelenthet a brit gazdaságnak, a fokozódó süllyedéssel kapcsolatban már megjelentek az aggódó hangok is.

Felfedeztem London tömegmentes kerületét

Archívum2016.10.06, 15:56

Eredetileg egy komolyzenei koncert miatt utaztam szeptember végén Londonba. A Royal Albert Hallban megrendezett esemény örök élményekkel és számtalan nem várt pillanattal ajándékozott meg. De azt sem felejtem el, ahogy több tucat galamb és sirály között ebédeltem a Temze partján, Richmondban. Ott, ahol nem sodort le a járdáról a tömeg, ahol a parkokban idõs emberek újságot olvastak, és ahol szinte minden egyes háznak külön-külön története van.

London március végéig elindítja a brexitet

Nagyvilág2016.10.02, 11:37

A brit kormány a jövõ év elsõ negyedében indítja el hivatalosan a brit EU-tagság megszüntetéséhez vezetõ folyamatot - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.

A kormány tavasszal indítja be a brexitet

Nagyvilág2016.10.02, 06:40

A brit kormány tavasszal kezdeményezi a parlamentben annak az 1972-ben kelt törvénynek a hatályon kívül helyezését, amelynek alapján Nagy-Britannia csatlakozott az európai közösséghez - mondta egy vasárnapi lapinterjúban a brit miniszterelnök.

Végzetes lehet, ha a brit autógyártók kiszorulnak az európai piacról

Gazdaság2016.09.29, 17:49

A brit jármûipar legnagyobb szakmai szervezete szerint Nagy-Britanniának az Európai Unió belsõ piacán kell maradnia azután is, hogy kilépett az Unióból, különben az egész brit jármûipari szektor veszélybe kerül.

Félmilliárd euró a brit piacra tartó vállalkozásoknak

Gazdaság2016.09.29, 13:38

Az Egyesült Királyság vonzó lehet a kis- és középvállalkozások számára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Brit-Magyar Szakmai Osztálya által szervezett Magyar-Brit Üzleti Fórumon elhangzottak alapján. Az erõs kamarai hálózat miatt a BKIK valós segítséget képes nyújtani a brit piacon megjelenni kívánó hazai vállalkozásoknak.

Irodákká alakulnak át a legendás brit telefonfülkék

Techbázis2016.09.21, 16:00

Mini irodákká alakítják át az okostelefonok korában immár idejétmúltnak számító, legendás piros telefonfülkéket Nagy-Britanniában. Havi 25 centért wifit, és komplett munkaállomást vehetnek igénybe a felhasználók.

A második egyest is megnyerték az argentinok

Sport2016.09.17, 09:20

Az argentinok a második egyest is megnyerték pénteken a címvédõ britek ellen a tenisz Davis Kupa glasgow-i elõdöntõjében.

Kártérítést fizet a brit kormány egy elítélt terroristának

Nagyvilág2016.09.14, 10:06

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 16 ezer euró megfizetésére kötelezte a brit kormányt, amiért a londoni rendõrség megsértette egy elítélt terrorista jogait. Ismail Abdurahman bújtatta a 2005-ös merénylet egyik résztvevõjét.

Matuzsálemi kort élt meg ez a tigris

Unikornis2016.09.12, 10:23

Egy átlagos tigris 16 évet él, így a brit Woodsvide Vadasparkban lakó Tango már valóságos matuzsálemnek számított a maga 22 évével. Pedig korábban nem volt könnyû élete a napokban elpusztult tigrisnek. 

Legendás fegyházat nyitnak meg a látogatók elõtt

Travelo2017.10.18, 09:06

Egy mûvészeti projekt keretében nyitja meg a kapuit a nagyközönség elõtt az az angliai fegyház, ahol egykor a homoszexualitása miatt elítélt Oscar Wilde is raboskodott.

Véleményt mondott a brit esélyekrõl a hitelminõsítõ

Gazdaság2016.08.18, 13:24

Nem számít recesszióra a Moody's Investors Service Nagy-Britanniában az ország Európai Unióból való várható kilépése miatt. A hitelminõsítõ intézet szerint ugyanakkor valószínû a gazdasági növekedés lassulása.

Tovább maradhat uniós tag Nagy-Britannia

Nagyvilág2016.08.15, 09:16

A korábban jósoltnál egy évvel késõbbre, 2019 végére csúszhat az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból, mert a brit kormány nem áll készen a távozásról szóló tárgyalások megindítására.

Atomerõmûvet építene a baloldal

Nagyvilág2016.08.08, 14:25

Theresa May brit kormányfõ felülvizsgálná a Hinkley Point-i atomerõmû-beruházást, míg az ellenzéki Munkáspárt elnökjelöltje a projekt felgyorsítását követeli.

Megnyílik a világ legvékonyabb kilátótornya

Travelo2017.10.13, 13:56

A világ legkarcsúbb tornyát adják át csütörtökön a dél-angliai Brightonban: a 161 méter magas épület egy különleges kilátó, amelyrõl akár 42 kilométerre is lehet látni.

Több szektor aggódik Nagy-Britanniában

Gazdaság2016.07.25, 15:20

A brit tudományos és mezõgazdasági szektor szereplõi már elkezdték aggodalmukat kifejezni a brit népszavazás hatásaival kapcsolatban. Az Európai Unióból való kilépés megszavazásával ugyanis egyre nehezednek a finanszírozási és munkaerõ-piaci körülmények.

London lemond a soros EU-elnökségrõl

Nagyvilág2016.07.20, 10:53

Nagy-Britannia nem vállalja 2017-ben esedékes soros EU-elnökségét – tudatta Theresa May kormányfõ Donald Tuskkal.

Juncker és Schulz sürgeti az új brit miniszterelnököt

Nagyvilág2016.07.13, 22:46

Theresa May mielõbb kezdje meg a tárgyalásokat az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövendõ viszonyáról - ezt az üzenetet küldte szerdai Twitter-üzenetében az új brit miniszterelnöknek Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, illetve Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

A Viktória és Albert Múzeum lett az év múzeuma Nagy-Britanniában

Travelo2017.10.19, 09:24

A világ legbõkezûbben jutalmazott múzeumi díjának elnyerése után az intézmény megígérte, hogy támogatja az ország kisebb múzeumait.

Így még egyszer nem lehet háborút indítani

Nagyvilág2016.07.06, 14:12

Nem számoltak a következményekkel, hibás hírszerzési adatokból tájékozódtak, és rossz idõben indították a katonai akciót. Erre jutott az a vizsgálóbizottság, amely a britek 2003-ban kezdõdött iraki katonai szerepvállalásával foglalkozott, azzal a céllal, hogy ilyesmi még egyszer ne fordulhasson elõ. A testület jelentése hét évig készült, és háromszor olyan hosszú, mint a Biblia.