MVM
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- energia
- Kocsis István
- energetika
- Magyarország
- legfrissebb
- legrégebbi
Nagy Márton: A beruházások idén elérhetik a 20 ezer milliárd forintot
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az MVM-csoport konferenciáján tartott előadásában hangsúlyozta: meg kell védeni a gazdaságot, hogy a fejlődési pálya töretlen legyen, ebben az egyik legfontosabb szerepe a beruházásoknak van, amelyek az idén elérhetik a 20 ezer milliárd forintot.
Csak Szerbiában alacsonyabbak az energiaárak a magyarországinál
Az MVM honlapján már hozzáférhető a legfrissebb tájékoztató a kizárólag rezsicsökkentett tételeket tartalmazó lakossági számlák arányáról.
- címkék:
- energia
- számla
- pénz
- rezsicsökkentés
- MVM
- Címkefelhő »
Ilyen ütemezésben épülhetnek új erőművek Magyarországon
A következő években sorra leálló erőművek helyett épülők jobban kímélik majd a környezetet, de az optimális összetételükről a korábbiakhoz képest mára új gondolatok is megfogalmazódtak. Néhány éve például szó sem volt a második paksi üzemidő-hosszabbításról, egy esetleges harmadik atomerőműről, a lignitalapú termelés életben tartásáról, pláne nem új szélerőművekről, ráadásul a gázerőművek építését sem nagyon ösztönözték az energiaárak. Időközben azonban változott a helyzet.
- címkék:
- Magyarország
- energia
- erőmű
- gazdaság
- pénz
- MVM
- Címkefelhő »
Több mint száz innovatív pályázat érkezett az MVM Edison startup versenyre
Hetedik alkalommal hirdette meg az MVM Csoport az MVM Edison startup versenyt. A megmérettetésen idén öt témakörben és két kategóriában összesen több mint száz jelentkező pályázott innovatív ötletével.
Átadták Magyarország új naperőművét
Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. egy új, 24 megawatt csúcsértékű (MWp) beépített teljesítményű naperőművet épített Szegeden európai uniós támogatással. A beruházás összköltsége 9,455 milliárd forint, melyhez 3,575 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott az Európai Unió a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében.
- címkék:
- Magyarország
- Szeged
- energia
- naperőmű
- pénz
- MVM
- Címkefelhő »
Új modern gépek segítik az orvosokat és a betegeket az MVM támogatásával
Tízmillió forinttal támogatta az MVM a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikáját egy lélegeztetőgép, illetve annak működését támogató kiegészítő eszközök beszerzésében.
- címkék:
- gazdaság
- pénz
- klinika
- lélegeztetőgép
- MVM
- Címkefelhő »
Különleges videóval ünnepel a magyar költészet napja alkalmából az MVM
Az innováció és a kreativitás jegyében készített különleges videót az MVM Zrt. PR ügynökségével, a Lounge Communicationnel karöltve, hogy méltó módon ünnepelje a magyar költészet napját.
- címkék:
- Nemcsák Károly
- költészet
- gazdaság
- pénz
- MVM
- Címkefelhő »
Esztergomban átadták az MVM 45. ügyfélszolgálati irodáját
Az MVM egy szolgáltató vállalat és szolgálnia kell. Az ügyfelek minél magasabb színvonalú kiszolgálásához kell olyan hely, ahol ez személyesen is megtehető - mondta az energiaügyi miniszter az MVM új esztergomi ügyfélszolgálati irodájának átadásán csütörtökön.
- címkék:
- Lantos Csaba
- energia
- gazdaság
- pénz
- MVM
- Címkefelhő »
MVM: Legfontosabb az ellátásbiztonság és a stabil gazdálkodás
Az MVM Csoport közzétette 2022. évi konszolidált pénzügyi beszámolóját. Tavaly a háború és az ennek nyomán kibontakozó energiaválság állította rendkívüli kihívások elé nemcsak az energiapiaci szereplőket. A nehézségek ellenére az állami tulajdonú társaságcsoport sikeres évet zárt, hiszen folyamatosan biztosítani tudta az ország energiaellátását, miközben megőrizte pénzügyi stabilitását - áll a közleményükben.
- címkék:
- energia
- villamosenergia
- pénzügy
- földgáz
- pénz
- MVM
- Címkefelhő »
Fontos segítséget nyújt az MVM a rezsiszámlák részletfizetéséhez
Hivatalos YouTube csatornájára töltötte fel a szolgáltató azt a hatrészes videósorozatot, melyben fontos információkat oszt meg a rezsifizetéssel kapcsolatban.