Múzeumi negyed

címke rss

Az '56-osok terén akar múzeumi negyedet a kormány

Az '56-os emlékművet lebontaná, helyére visszaépítené a Regnum Marianum-templomot Szőcs Géza kulturális államtitkár, az egykori Felvonulási térre pedig egy több épületből álló múzeumnegyedet tervez kialakítani a kormányzat. A tervek szerint ideköltözhetne a Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum és a Közlekedési Múzeum. A Szépművészeti bővítésére szánt 3,7 milliárd forintos uniós támogatást az új múzeumi koncepció elindítására szánják, és további forrásokat remélnek a múzeumi negyedbe települő, múzeumok helyére költöző kormányzati intézmények épületeinek hasznosításából is.

Hűvösen fogadták Tarlósék a nagy kormányzati múzeumköltöztetést

Itthon2011.02.17, 16:24

Ellentmond Tarlós István korábbi programjának az a váratlanul bejelentett kormányzati terv, amelynek értelmében a Felvonulási téren hoznák létre a főváros új múzeumi negyedét. Bár Budapest vezetése tudott a készülő kormányzati bejelentésről, hűvös tartózkodással és finom kritikával fogadták a terveket az önkormányzatban. Az új múzeumi negyed ötlete meglepte az amúgy kormánypárti vezetésű érintett kerületeket is.

Tarlós nem ellenzi a kormány múzeumköltöztetési tervét

Itthon2011.02.17, 22:21

Valószínűleg a Műcsarnok mögött épül meg az új múzeumi negyed - mondta az [origo]-nak Tarlós István főpolgármester csütörtökön, bár a politikus választási programjában még a hatodik kerületi, korábban a kormányzati negyed helyének kijelölt területet szánta erre a célra, míg a Felvonulási teret a kormány kulturális államtitkára nevezte meg helyszínként. A főpolgármester szerint a nagyobb múzeumok összeköltöztetéséről szóló elképzelés nagyon fontos, függetlenül a helyszíntől.

"Nagy ziccer lehetne" - építészek a tervezett múzeumi negyedről

Kultúra2011.02.19, 10:50

Kedden jelentette be a kulturális kormányzat, hogy múzeumokat tervez építeni a Városliget szélére. De elférne-e az egykori Felvonulási tér keskeny szalagján a tervezett múzeumi negyed, és ha igen, hogyan? Építészeket kérdeztünk arról, mit szólnak a nagyszabású tervekhez. Van, aki lelkes, más óvatos, de abban mindenki egyetért, hogy húsz év után most már ideje végre valóban átfogó és hosszú távú várostervezési és muzeológiai koncepciót alkotni. A gödörásás csak utána jöhet.

Gyurcsány érintése okozhatja az 56-os emlékmű vesztét

Kultúra2011.02.24, 17:50

A Szoborpark tervezője jogilag és művészileg értelmezhetetlennek tartja az 56-os emlékmű szocialista szobrok közé költöztetését, a Műcsarnok frissen kinevezett igazgatója, Gulyás Gábor szerint pedig a rendszerváltások gyakorlata az emlékművek áthelyezése vagy lebontása. Szőcs Géza kulturális államtitkár jelentette be, hogy egy terv szerint a Városliget széléről a Szoborparkba költöztetnék a Gyurcsány-kormány által elfogadott és 2006-ban felállított 56-os emlékművet.

Régi gipszek, új tervek - a Szépművészeti Román Csarnokában jártunk

Kultúra2011.03.16, 18:41

Egy hónap telt el azóta, hogy a kormány lefújta a Szépművészeti Múzeum négy évig tervezett föld alatti bővítését, Baán László főigazgató máris új tervekkel állt elő. Művészettörténeti korszakhatár szerint osztaná szét a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti újraegyesített anyagát, a modern festőket az új múzeumi negyedbe költöztetné. A 65 éve lezárt Román Csarnokban letört fejű, szomorú gipszangyalokkal találkoztunk.

"Minden faluba főépítészt!" - interjú Nagy Ervinnel, az új országos főépítésszel

Kultúra2011.06.05, 16:49

A Hattyúház tervezőjét nevezte ki a kormány az országos főépítész négy éve létező posztjára. Nagy Ervin büszke a Makovecz-iskolára, célja a bürokrácia csökkentése, és hisz a kávéházi vitában. A Kossuth Lajos utcán elsírja magát, a Várbazárt visszaállítaná, Finta József plázahídjáról inkább nincs véleménye, és bár jó ötletnek tartja a múzeumi negyedet, szerinte nem ártana, ha hívnának hozzá néhány ácsot is. Úgy gondolja, hogy a bürokratáknak és az árral sodródó vidéki településeknek szükségük van a tanácsaira, viszont magát sem forradalmárnak, sem miniszternek nem tartja. Interjú Nagy Ervinnel, az új országos főépítésszel.

A kulturális negyedbe költözhet a Természettudományi Múzeum

Kultúra2011.06.10, 15:34

Az Andrássy út környéki múzeumi negyedbe költözhet a Magyar Természettudományi Múzeum (MTTM), miután át kell adnia a jövendő Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára a Ludovika főépületét.  

"Fantaszta elképzelések mögé is odaállok" - interjú Szőcs Géza kulturális államtitkárral

Kultúra2011.08.26, 09:00

A kormányzati munkát tehernek érzi Orbán Viktorhoz fűződő barátságán Szőcs Géza kulturális államtitkár, aki azt mondja, sok ellendrukkere van, de úgy véli, megéri vállalni a presztízsveszteséget is még titkolt, nagyszabású tervei érdekében. Az államtitkárral egy Debrecen-közeli tanyán készítettünk interjút, ahova azért látogatott el, hogy belenézzen a Szarvassá változott fiú című színdarab filmadaptációjának forgatásába, és először az [origo]-nak beszélt arról, mely filmeket részesít idén támogatásban.

Mégis maradhatna a Természettudományi Múzeum a Ludovikán

Kultúra2011.09.16, 10:57

Bár korábban felmerült, hogy a Természettudományi Múzeum a tervezett Andrássy-negyedbe költözik, a Heti Válasz birtokába jutott látványtervek értelmében a múzeum maradna jelenlegi helyén, az Orczy-kert mellett álló Ludovika Akadémia épületében. A kialakítandó Ludovika Campusba költözne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is.

Előző
Következő