műtárgypiac

címke rss
Elkészült a legdrágább élő és nem élő magyar művészek rangsora - képek

Elkészült a legdrágább élő és nem élő magyar művészek rangsora - képek

A műtárgy.com immár harmadik alkalommal, 2021. november 10-én adta ki A magyar művészek aukciós piaca című kiadványt, amely a magyar művészek aukciós teljesítményét elemzi a hazai és a nemzetközi aukciókon, emellett pedig számos, érdekes toplistát is tartalmaz. A most következő galériás összeállításunkban azoknak, a már nem élő hazai művészeknek a leghíresebb képei közül válogattunk, akiknek alkotásai a 2021 első felére vonatkozó aukciós eredmények alapján a legdrágábban kerültek értékesítésre. 

Soha nem adtak el annyi műtárgyat, mint 2019-ben

Kultúra2020.02.20, 14:49

Abszolút rekordot döntött 2019-ben a műtárgypiacon eladott képzőművészeti alkotások száma. Igaz, az eladások értéke 14 százalékkal csökkent. 

Egyre többen magánúton, diszkréten vesznek műtárgyat

Gazdaság2017.05.19, 13:58

A műtárgypiacon a nyilvános aukciók forgalma csökkent, míg a magáneladások, illetve a galériák forgalma nőtt. Ez olvasható ki a tavalyi piaci évet értékelő két jelentésből, amelyet a világ talán két legnagyobb művészeti vására, az Art Basel, illetve a The European Fine Art Foundation (TEFAF) jelentetett meg nemrégiben. Bár az aukciós forgalom eddig is a piac kisebb részét képezte – az elmúlt öt évben átlagosan 47 százalék körül mozgott –, tavaly a TEFAF-jelentés szerint 38 százalékra esett vissza, az Art Basel-jelentés szerint pedig 43 százalékra.

Bíróságon kellett bizonyítania a híres festőnek, hogy nem ő festett egy képet

Kultúra2016.08.24, 15:40

A chicagói bíróság úgy döntött, hogy nem Peter Doig brit festőművész festette azt a sivatagi tájképet, amelynek értékét tévesen neki tulajdonítva 10 millió dollárra, azaz körülbelül 2,7 milliárd forintra becsülték.

Évtizedekig lappangó Munkácsy-képet mutattak be

Kultúra2012.08.03, 15:21

Az Egy legény az asztalnál egy francia aukciósház árverésén bukkant fel hatvan év után.  

Beleesett a fejtetőm a fürdővízbe!

Kultúra2012.05.14, 15:12

Jeff Koons a giccsnek állít gigantikus emlékműveket, a világ legdrágább kortárs művészeinek egyike: aranyozott porcelánba álmodta Michael Jacksont és házi csimpánzát, Bubblest; Lufivirág (magenta) című szobra több mint 25 millió dollárért kelt el a Christie's árverésén 2008-ban; Koon ráadásul Staller Ilona gyermekének apja - mindezt együtt nehéz felülmúlni. Alábbi galériánkban a baseli Foundation Beyeler műzeumban nyílt Koons-kiállítás, illetve annak műkedvelő közönsége tekinthető meg. Nézd, egy zuhanyzó nő, akinek a szájánál végetér a feje!  

Warhol dupla Elvise 37 millió dollárért kelt el

Kultúra2012.05.10, 11:14

A Sotheby's szerdai, New York-i árverésén Roy Lichtenstein és Aj Vejvej művei is egyéni művészi rekordot döntöttek, Warhol Elvise pedig az utóbbi tizenhét évben az első volt, amely feltűnt a piacon.  

Rekordár egy Rothko-képért

Kultúra2012.05.09, 10:11

A második világháború utáni műalkotások esetében aukciósrekordot jelentő 87 millió dollárért (19,3 milliárd forintnak megfelelő összegért) kelt el Mark Rothko amerikai művész 1961-ben készült Orange, Red, Yellow (Narancs, piros, sárga) című olajfestménye a Christie's New York-i árverésén, amely 388,5 milliós összbevétellel zárult. Yves Klein FC 1 című alkotása 36,4 millió dollárért cserélt gazdát.  

Régi gipszek, új tervek - a Szépművészeti Román Csarnokában jártunk

Kultúra2011.03.16, 18:41

Egy hónap telt el azóta, hogy a kormány lefújta a Szépművészeti Múzeum négy évig tervezett föld alatti bővítését, Baán László főigazgató máris új tervekkel állt elő. Művészettörténeti korszakhatár szerint osztaná szét a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti újraegyesített anyagát, a modern festőket az új múzeumi negyedbe költöztetné. A 65 éve lezárt Román Csarnokban letört fejű, szomorú gipszangyalokkal találkoztunk.

A vevők diktálnak a galériák utcájában

Archívum2009.08.06, 18:38

Nagyot csalódott, aki a már megszokott nyüzsgésre számított a Falk Miksa utcában a legutóbbi Műgyűjtők Éjszakáján. A 13. Műgyűjtők éjszakája néven futó programsorozat nyári kiadásán alig akadt néhány nyitva tartó galéria. A kihalt galérianegyed jól illusztrálja az ágazat jelenlegi állapotát. Kihalt galériák, elmaradó vásárlók, válságriport a Falk Miksából.

Fekete fellegek a műtárgypiac fölött

Gazdaság2009.05.04, 23:42

A műtárgypiacot is sújtja a válság: bár idén is megrendezik a szokásos New York-i Május nevű aukciót az Egyesült Államokban, a művészek és gyűjtők naptárában kiemelt helyen álló esemény az idén jelentősen csökkentett formában startol ma.

Előző
  • 1
Következő