mutáció

címke rss

Kevesebb alvás kell a mutánsoknak

Közismert, hogy egyes emberek jóval kevesebb alvással is beérik, mint mások. Amerikai kutatóknak a Science-ben megjelent tanulmánya szerint ez a tulajdonság - legalább részben - genetikailag meghatározott.

Először mérték meg közvetlenül az emberi mutációs rátát

Tudomány2009.09.02, 08:55

Egy nemzetközi kutatócsoport a napokban számolt be arról, hogy először sikerült közvetlenül megmérniük az emberi genetikai állomány pontmutációs rátáját, azaz a DNS-t felépítő egységek egyedi, öröklődő változásait. Az eredmény meglepő, mert kiderült, hogy a környezetszennyezés, a klímaváltozás és egyéb káros külső behatások ellenére az emberi mutációs ráta meglehetősen egyenletes és lassú.

Csak a durva mutánsok tehetik fenyegetőbbé a H1N1-et

Itthon2009.11.30, 17:23

Novemberben több országban is megjelent a H1N1-vírus mutáns változata, de az [origo]-nak nyilatkozó virológus szerint ez nem jelent közvetlen veszélyt, a vírus ellen használt oltóanyag hatékony a mutánsok ellen is. Rendkívüli esetben változhatna annyit a vírus, hogy az oltóanyag ne nyújtson védelmet ellene, de az ilyen esetek nagyon ritkák, általában hosszú idő alatt mennek végbe.

Látványos mutáció segít a gyíkoknak

Tudomány2010.01.06, 01:39

Új-Mexikó egyik vakítóan fehér sivatagában él két gyíkfaj, amelyek eredetileg sötétbarnás színűek. A sivatag világos homokján azonban ez a szín valóságos felhívás a portyázó ragadozók számára. A természetes kiválasztás folyamán a fehér sivatagban élő gyíkok világos színűvé váltak, egyetlen mutáció révén.

Meglepő eredményt hozott az első családi genomelemzés

Tudomány2010.03.11, 09:31

Amerikai kutatók első ízben elemezték egy család teljes genetikai állományát. Ennek alapján pontosan meghatározhatták az egyes szülők által az utódoknak továbbadott mutációk átlagos gyakoriságát. Azokat a helyeket is sikerült behatárolniuk, ahol a szülői kromoszómák információt cserélnek egymás közt, aminek révén a genetikai tulajdonságok új kombinációi jönnek létre a gyerekekben.

Genetikai mutáció állhat a skizofrénia hátterében

Life Network2010.04.01, 11:26

A gének változása következtében megszakad a kommunikáció az agy két területe között, melyek a memóriáért felelősek, ez lehet az alapvető oka a skizofréniának - vélik amerikai kutatók, akik tanulmányukat a Nature tudományos magazin csütörtökön megjelent számában tették közzé.

DNS alapján fognak fantomképet rajzolni a helyszínelők

Tudomány2010.05.22, 07:25

A rendőrök jelenleg még csak két minta összehasonlításánál használják az egyénre jellemző DNS-t, ám a közeljövőben az is lehetővé válik, hogy annak segítségével rekonstruálni lehessen az elkövető kinézetét, írja a Scientific American. A kutatóknak a közelmúltban már sikerült megrajzolni egy 4000 évvel ezelőtt élt férfi arcképét egy jégbe fagyott hajcsomóból nyert DNS-minta alapján.

A H1N1 mutációját figyelték meg Hongkongban

Life Network2010.06.18, 10:31

A H1N1 influenza vírusa terjed sertésekben is Hongkongban, és géneket cserél más vírusokkal - közölték kutatók a Science tudományos folyóirat pénteki számában megjelent tanulmányukban.

Csendesen, de jelenleg is zajlik az emberi evolúció

Tudomány2010.11.01, 14:35

A természetes szelekció valószínűleg túl lassan zajlik ahhoz, hogy segítsen megbirkózni azokkal a nagy kihívásokkal - például a globális éghajlatváltozással és számos fertőző betegséggel -, amellyel fajunk jelenleg szembenéz. A megoldáshoz kultúránkra és technológiánkra kell támaszkodnunk.

Új térképeket közöltek két súlyos betegség kapcsolatáról

Tudomány2010.11.03, 08:09

Az örökletes sarlósejtes vérszegénység halálos kimenetelű is lehet. A legújabb kutatási eredmények szerint a betegséget okozó mutáns gén főként azokon a területeken gyakori, ahol a malária is elterjedt. Ez alátámasztja azt az elméletet, hogy a betegség génje azért nem tűnik el a génállományból, mert védelmet nyújt a malária ellen.

Előző
Következő