Muszlim Testvériség

címke rss

Kiengedték a franciák a liberálisok kedvenc iszlamista szexbűnözőjét

Archívum2018.11.16, 10:27

A párizsi fellebbviteli bíróság csütörtökön elrendelte Tarik Ramadan, az egyik legismertebb szélsőséges nézeteket valló „iszlámszakértő" rendőri felügyelet melletti szabadlábra helyezését. A muszlim teológus, akit két nő nemi erőszakkal vádolt meg, februárban került előzetes letartóztatásba. Ramadan a hírhedt Muszlim Testvériség követője. Ennek ellenére a nyugati liberális és baloldali elit kedvencének számít, sőt mi több, tanácsadója volt a munkáspárti Tony Blairnek, amikor Nagy-Britannia miniszterelnöki tisztségét töltötte be.

Az olasz baloldal egy muszlim terrorista segítségével akart csalni a választásokon

Archívum2018.03.05, 13:56

A súlyos választási vereséget szenvedő baloldali, migránssimogató Matteo Renzi-féle Demokrata Párt (Partito Democratico, PD) milánói szervezete a muszlim szavazóknak voksolás-szakkört tartott, úgy, hogy a cédulákon csak a PD neve szerepelt. Az eseményen egy terrorista is jelen volt. 

Hogyan tudta becsapni egy iszlamista szexragadozó a nyugat-európai elitet?

Archívum2018.02.09, 09:42

A világhírű francia író és filozófus, Pascal Bruckner szerint a baloldal szövetkezett az iszlám fundamentalizmussal. Ezért figyelték tátott szájjal az európai keresztény-zsidó kultúra ellen mozgolódó Tarik Ramadam elmélkedéseit. Egy ideig nélkülözniük kell mindenesetre, mert két nőt megerőszakolt és bevitték a rendőrségre néhány napja. Most is börtönben van.

A terroristák listájára került a 100-szoros válogatott futballista

Archívum2017.01.18, 11:21

Egyiptom a terroristagyanús személyek listájára tette az ország történetének egyik legjobb labdarúgóját, a százszoros válogatottként visszavonuló Mohamed Aboutrikát – írja a BBC a játékos ügyvédjére hivatkozva.

Turistabuszra lőttek a gízai piramisoknál

Archívum2016.01.07, 12:55

Két fegyveres rálőtt egy izraeli turistákra várakozó buszra csütörtökön a gízai piramisokhoz vezető főúton; sebesültekről nincs hír.

253 életfogytiglant szabott ki a bíróság egyetlen nap alatt

Archívum2015.08.12, 10:23

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt távollétükben 253 embert egy egyiptomi katonai bíróság, további 203-at pedig rövidebb idejű szabadságvesztéssel sújtottak középületek megrongálása miatt - jelentette a Mena állami hírügynökség szerdán.

Pokolgépes merényletet követtek el egy rendőrség ellen Egyiptomban

Archívum2013.12.24, 08:41

Merényletet követtek egy egy egyiptomi város rendőrsége ellen, legalább 14-en meghaltak. A kormány a Muszlim Testvériséget okolja, ők viszont szintén elítélték a történteket.

Új vezére van a Muszlim Testvériségnek

Archívum2013.08.20, 15:26

Mahmud Azzat követi Mohamed Badiét a Muszlim Testvériség élén. A szervezet néhány tagja fegyverrel próbálta meg kiszabadítani több társát a börtönből kedden.

Letartóztatták a Muszlim Testvériség vezetőjét

Archívum2013.08.20, 08:35

Mohamed Badiért és két társát egy kairói lakásban fogták el a kommandósok. Erőszakcselekményre való felbújtással vádolják meg őket.

Nem nyugszanak Egyiptomban a muszlim testvérek

Archívum2013.08.18, 08:49

További tüntetéseket ígér Egyiptomban a Muszlim Testvériség. A szervezet hívei és az ideiglenes kormány közötti összecsapásoknak péntek óta több mint 170 áldozata van. A kormány már a testvériség betiltását mérlegeli.

Vége a harcoknak a kairói mecsetben

Archívum2013.08.17, 19:02

A biztonsági erők kiürítették azt a kairói mecsetet, amelybe a Muszlim Testvériség támogatói egy péntek esti tüntetést követően bevonultak. A péntek-szombati zavargásoknak legalább 173 halálos áldozata és 1300 sebesültje van, több mint ezer embert pedig őrizetbe vettek. A magyar Külügyminisztérium az utazásra nem javasolt országok közé sorolta egész Egyiptomot.

Maszkos támadók lőttek a tüntetőkre a Tahrír téren

Archívum2012.12.11, 14:06

Ismét robbanásig feszült a helyzet Egyiptomban, miután kedden utcára vonultak az új elnök hatalma ellen tiltakozó világi tüntetők. A forradalom eltérítésétől tartó tüntetőket iszlamista ellentüntetők várják, az emblematikus Tahrír téren pedig már lövések is eldördültek.

Egymásnak estek a tüntetők Kairóban

Archívum2012.12.06, 00:23

A demokrácia iránt egyre kisebb elkötelezettséget mutató egyiptomi elnök ellenzéke és támogatói az elnöki palotánál dobálták meg egymást. Sok a sérült, talán halottak is vannak.

Iszlamisták blokkolták az Egyiptom jövőjéről döntő bíróságot

Archívum2012.12.02, 17:25

Az egyiptomi alkotmánybíróságnak arról kellett volna döntenie vasárnap, hogy törvénytelen-e az iszlamisták markában tartott alkotmányozó nemzetgyűlés. A bírák azonban nem tehettek semmit, mert a radikális iszlamista tüntetők körbevették az alkotmánybíróságot, és be sem engedték őket munkahelyükre. Egy alkotmánybíró szerint ez volt az "igazságszolgáltatás fekete napja".

Zavargásokba torkollt az egyiptomi elnök diktátori húzása

Archívum2012.11.23, 23:52

Iszlamista irodákat gyújtottak fel és ellentüntetőkkel is megütköztek a demokráciát féltő egyiptomiak, miután az ország új elnöke szinte diktatórikus hatalommal ruházta fel magát. Mohamed Murszi úgy döntött, hogy határozatait mostantól se bíróság, se politikai erő nem kérdőjelezheti meg, az utcára vonulók szerint azonban ezzel lélekben visszatér a tavaly elűzött diktátor, Hoszni Mubarak.

Nagyokat ígérő új elnöknek kell megküzdenie Egyiptomért a katonákkal

Archívum2012.06.25, 18:11

Egyik oldalról a hatalmukat féltő tábornokok, másik oldalról saját társai szorítják satuba Egyiptom frissen megválasztott elnökét. Mohamed Morszi gyakorlatilag véletlenül került az ország élére, a tavalyi forradalom legnagyobb győztesének számító Muszlim Testvériség nem is őt akarta indítani a választásokon. Morszi céljai egyelőre zavarosak, egyszerre ígért ugyanis toleráns demokráciát és konzervatív, iszlamista államot.

Az apaföld anyja, a láma és a herceg - a hét képei

Archívum2012.06.23, 14:35

Károly herceg és a dalai láma együtt nevet, félmeztelen aktivista a kijevi disznóólban,  ázott menekült egy határőr karjában, súlyos szépségek Izraelben, virágmintás tankok és az apaföld anyjának szobra Ukrajnában, valamint görög ősellenségek egy kanapén és egy kormányban. Az [origo] képszerkesztőinek válogatása a hét képeiből.    

Elhalasztották az egyiptomi választás eredményének bejelentését

Archívum2012.06.20, 23:12

Meghatározatlan időre elhalasztották az egyiptomi elnökválasztás második fordulója eredményének a bejelentését - közölte szerdán a MENA hivatalos hírügynökség az egyiptomi országos választási bizottság döntését idézve.

Mégis indít elnökjelöltet az egyiptomi Muszlim Testvériség

Archívum2012.04.01, 17:03

Konfrontáció várható Egyiptomban a legnagyobb politikai erő, a Muszlim Testvériség (MT) és a hadsereg között, miután a párt bejelentette, hogy saját jelöltet indít az elnökválasztáson - írja az Australian nevű lap internetes kiadása.

"A félelem korlátait sikerült ledöntenünk" - egy éve tört ki az egyiptomi forradalom

Archívum2012.01.25, 16:52

Az iszlamisták ünnepelve várják, hogy eljöjjön az idejük, a liberális forradalmárok viszont a félbehagyott munka befejezésére készülnek az egyiptomi forradalom kitörésének első évfordulóján. Egy évvel a Hoszni Mubarak bukásához vezető események után Egyiptomban van már új parlament, de a hatalom még mindig a diktátor tábornokainak a kezében maradt, ezért az emberek visszatértek a Tahrír térre.

Szakállas kődobálók fenyegetik a demokráciát

Archívum2012.01.11, 13:45

Bikini- és alkoholtilalmat követelő radikálisok állítják nehéz helyzet elé Egyiptomot, ahol a győztes Muszlim Testvériség után egy radikális vallási párt lett a második a választásokon. Az egyre mérsékeltebb üzeneteket megfogalmazó, radikális fegyveres múltját egyre inkább elfelejtő testvériség könnyen sarokba szorulhat, ha hitvitákra kényszerítik őket a szalafisták. Átalakulóban van az iszlám radikalizmus az arab forradalmak után.

Kétharmados győzelem közelében az egyiptomi iszlamisták

Archívum2012.01.08, 10:35

A Muszlim Testvériség pártja több mint 40, a szélsőséges szalafisták pedig 20 százalékot szereztek az egyiptomi parlamenti választásokon - jelentették be szombaton. Az előzetes eredmények alapján úgy tűnik, hogy a vallásos iszlamista pártok közel kétharmados többséget szerezhetnek az alsóházban, így kedvük szerint alakíthatják majd az ország leendő alkotmányát.

A szabadság fojtogatja Egyiptomot

Archívum2011.11.21, 11:00

A közelgő választásokat is veszélybe sodorhatja Egyiptomban a hétvégén elszabadult erőszak, amely a demokráciával kecsegtető szavazás előtt újra csatatérré változtatta a kairói Tahrír teret. A diktátorát februárban elkergető országban bizonytalanság és félelem uralkodik az első szabad parlamenti választás előtt. A hadsereg hatalmától és az iszlamisták térnyerésétől rettegő emberek nem tudták kivárni, hogy hová visz a demokrácia.

Mi vár Egyiptomra Mubarak távozása után?

Archívum2011.02.11, 20:30

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök pénteken kora este lemondott az elnöki posztról. Mubarak a hadseregre ruházta át a hatalmát, de nagy kérdés, mi történik Egyiptomban, ki és hogyan szerzi meg a hatalmat a diktatórikus módszerektől sem visszariadó elnök harmincéves uralma után. Átmenti hatalmát a Mubarak-rezsim, átveszi a vezetést katonaság, győzedelmeskednek a tüntetők, vagy pozícióba kerül a legerősebb ellenzéki erő, a Muszlim Testvériség?

Semmilyen pozíciót nem vállalunk - interjú a Muszlim Testvériség egyik ismert tagjával

Archívum2011.02.05, 16:10

Nem készül kormányzásra a Muszlim Testvériség nevű betiltott iszlám politikai szervezet Egyiptomban - mondta az [origo] tudósítójának a Testvériség egyik ismert vezetője szombaton. Szerinte a csoport nem vállal szerepet a következő kormányban, és többségre sem számít.

Szelíd arcát mutató testvériségtől félti országát Mubarak

Archívum2011.02.05, 12:59

Vérszomjas radikálisok indultak útjukra a segítségével, évtizedekkel ezelőtt elkövetett terrorakciókat írnak a számlájára, és sokak szerint az iszlám radikalizmus útjára állítják Egyiptomot. A távozni készülő Hoszni Mubarak velük ijesztegeti az amerikai és európai diplomatákat, és az ő rémképükkel támasztja alá diktatórikus hatalmát. Mi az a Muszlim Testvériség, és mi a szerepe az egyiptomi káoszban?

Újabb csalásokkal maradt életben az egyiptomi látszatdemokrácia

Archívum2010.12.02, 13:54

Sokan a jövőre esedékes elnökválasztás előjátékaként tekintenek a vasárnapi egyiptomi parlamenti választásokra. A számos súlyos visszaélés tarkította szavazáson elsöprő győzelmet szerzett Hoszni Mubarak elnök pártja, aki nem kizárt, hogy - idős kora ellenére - jövőre egy hetedik hatéves elnöki ciklust is bevállal, hacsak nem fiát indítja utódjaként.

Előző
  • 1
Következő