munkavállaló

címke rss

Aláírták a jövõ évi minimálbér-megállapodást

Gazdaság2022.12.21, 15:56

Aláírták munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetõi a jövõ évi minimálbérrõl és garantált bérminimumról szóló megállapodást a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának szerdai budapesti ülésén.

A munkavállaló is fizethet a karácsonyi ajándék után, amit munkáltatójától kap

Gazdaság2022.12.05, 18:14

Jön a szokásos céges ajándékozás és a karácsonyi rendezvények idõszaka. Az energiaáremelkedés és magas inflációs környezet miatt a szokásosnál is nagyobb költségekkel számolhatnak a vállalatok. Fontos figyelni arra, hogy milyen ajándék vagy rendezvény után mekkora mértékû adót és kinek kell bevallani és megfizetni, valamint mi adható adómentesen – hívja fel a figyelmet Szabó Csaba, az ICT Európa Finance Zrt. szakmai igazgatója.

Félmillió forint felett a bruttó átlagkereset Magyarországon

Gazdaság2022.11.24, 10:04

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal 504.100 forintra nõtt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,4 százalékkal magasabb, 347.500 forint volt - ismertette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tovább nõttek a keresetek Magyarországon

Gazdaság2022.07.25, 10:32

Májusban a teljes munkaidõben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete az egy évvel korábbinál 14,9 százalékkal magasabb, 495.900 forint volt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,6 százalékkal, 342.000 forintra emelkedett - ismertette hétfõn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 14,9 százalékkal emelkedett egy év alatt és 329.700 forint volt.

A megszokott õsz helyett már a héten indulnak a minimálbér-tárgyalások

Gazdaság2022.07.18, 09:46

Minden eddiginél korábban, már kedden napirendre kerül a jövõ évi minimálbér a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány egyeztetésén – tudta meg a Világgazdaság. A korai tárgyalási forduló célja, hogy megalapozza az év vége felé esedékes bértárgyalásokat. A lap úgy tudja, a felek célja egy több évre szóló megállapodás, amely a 2016-ban megkötött, idén lejáró egyezséget váltaná. A Liga és a Munkástanácsok javaslatot tett egy olyan eljárásrendre, amely a fõbb gazdasági folyamatok figyelembevételével garantálná a legkisebb bér értékállóságát, és kiindulópont lehetne a minimálbérrõl szóló egyeztetéseken.

100 millió forintnyi dollárt gyûjtöttek össze egy gyorséttermi dolgozónak hûségéért

Gazdaság2022.07.05, 14:18

A Las Vegas-i Burger King egyik alkalmazottja már 27 éve dolgozik a cégnél anélkül, hogy egyetlen szabadnapot kivett volna. Közösségi oldalán megosztotta a menedzsereitõl kapott aprócska évfordulós ajándékait, az internetezõk azonban keveselték az elismerést.

Félmillió forint felett a bruttó átlagkereset Magyarországon

Gazdaság2022.05.24, 13:50

Márciusban a teljes munkaidõben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 511.400 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352.200 forint volt. A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - ismertette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Jön a béremelés a cégeknél

Gazdaság2022.05.17, 16:33

A munkavállalói nettó bérigények Magyarországon 2020 óta évrõl évre átlagosan 12 százalékot emelkedtek, regionális összehasonlításban Pest megye az elsõ, az álláshirdetésre pályázók itt kérik el a legmagasabb fizetést, átlagosan havi nettó 364 ezer forintot - közölte a Profession.hu kedden az MTI-vel.

Egy hónap alatt közel 10 ezerrel csökkent az álláskeresõk száma

Gazdaság2022.04.27, 09:23

2022 teljes elsõ negyedévét követõen áprilisban is jóval kedvezõbben alakult a regisztrált álláskeresõk száma, mint 2010 óta az azonos hónapokban bármikor. A jelenlegi, kevesebb mint 242 ezer fõnél tavaly áprilisban negyvenhatezerrel, 2020 negyedik hónapjában pedig közel kilencvenezerrel voltak többen az álláskeresõk. Az elmúlt évtized eleje óta a munkaalapú gazdaság sikeres kiépítésével egymillió új munkahely létesült Magyarországon, a munkanélküliségi ráta a harmadára zsugorodott.

Harmadával emelkedett az átlagkereset egy év alatt Magyarországon

Gazdaság2022.04.26, 11:09

Februárban a teljes munkaidõben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 fõt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentõs nonprofit szervezeteknél - 546 ezer forint volt, 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Felépült a hazai cégek többsége a járvány miatti válságból, de nehéz munkaerõt találniuk

Gazdaság2022.03.01, 20:07

A „Randstad HR Trends Survey 2022" riportja szerint a hazai cégek jelentõs hányada részben vagy teljesen felépült a pandémia okozta válságból. Ennek következtében a döntõen közép- és nagyvállalatoknál dolgozó, megkérdezett hazai szakemberek optimisták cégük idei üzleti teljesítményével kapcsolatban, 61 százalékuk számít az értékesítési volumen növekedésére, és a felmérésben részt vevõ cégek 89 százalékánál tervezik bõvíteni a dolgozói létszámot. A megfelelõ munkaerõ megtalálása azonban egyre nagyobb kihívás, a válaszadók 79 százaléka a jelöltek irreális fizetési elvárásairól számolt be a megfelelõ iparági tapasztalat hiánya mellett.

Dráma a technológiai szektorban, legjobbjaikat vesztik el az irigyelt vállalatok

Gazdaság2022.02.25, 09:37

Egyre nagyobb gondot okoz a klasszikus technológiai óriásoknak a legképzettebb munkavállalók megtartása. A blokklánc technológiával foglalkozó feltörekvõ cégek ugyanis sorra csábítják magukhoz a dolgozókat, ami strukturális átalakulást hozhat a Szilícium-völgyben is.

Így hat a munkavállalókra a tartós távmunka

Gazdaság2022.02.22, 14:51

Negatívan hathat a szociális készségekre, és visszaveti a dolgozók fejlõdését a tartós otthoni munkavégzés – derült ki aPolytöbb mint 7.000, hibrid irodában dolgozó, munkavállalót vizsgáló kutatásából. A nagyrészt nyugat-európai és közel-keleti válaszadók 52 százaléka gondolta úgy, hogy a távoli munkavállalókat hátrány érheti a helyszíni kollégákkal szemben az elõléptetésnél és a szervezeten belüli fejlõdésnél. A paradigmaváltást ugyanakkor jól jelzi, hogy a 18-24 év közötti válaszadók 62 százaléka még sosem volt bent személyesen a munkáltatója irodájában. „A tartós távoli munkavégzés nagyon komoly kihívások elé állítja a cégeket. AA ...

Stabilnak érzik az állásukat a magyar munkavállalók

Gazdaság2022.02.08, 13:07

Fokozatosan stabilizálódik a hazai munkavállalók hangulata, 2021 utolsó negyedévében 71 pont volt a munkaerõpiaci stabilitási index, ami 2020 és 2019 hasonló idõszakához képest 1-2 pontos emelkedés - tájékoztatta a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásáról az MTI-t.

ITM: Elõször érkeznek meg az emelt minimálbérek a munkavállalók számláira

Gazdaság2022.02.07, 10:01

Ezekben a napokban kapják kézhez a dolgozók az idei elsõ bérüket. Több mint egymillió munkavállalóhoz elõször érkezik meg a januártól jelentõsen emelt minimálbér és szakmunkás minimálbér is - hívta fel a figyelmet hétfõi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Máshogy toboroztak munkavállalókat a cégek 2021-ben, mint korábban

Gazdaság2022.01.20, 12:23

Az utolsó negyedév lezárultával elmondható, hogy 2021 a munkaerõpiac szempontjából példa nélküli év volt. A tizenkét hónap alatt jól látható, intenzív toborzási hullám ment végig az országon, a vállalatok erõteljes munkaerõ-felvételbe kezdtek, és bár az utolsó szakaszra valamelyest lassult a folyamat az õszi tetõzést követõen, összességében 2021 utolsó negyedéve 80 százalékkal több hirdetést hozott, mint az elõzõ év azonos idõszaka – derül ki a Profession.hu friss, negyedéves jelentésébõl.

A Mol részvényhez juttatja a munkavállalókat

Gazdaság2021.12.22, 15:05

A Mol Közgyûlése jóváhagyta a Különleges Munkavállalói Résztulajdonosi Program (KMRP) elindítását: ennek megfelelõen a vállalat maximum 180 milliárd forintnyi részvényt értékesíthet a KMRP szervezetek részére, valamint támogatást nyújthat a mûködési költségekhez. A program finanszírozása munkavállalói hozzájárulásából és kötvények kibocsátásából valósulhat meg.

Tovább erõsödött a magyar munkavállalók optimizmusa

Gazdaság2021.12.16, 10:21

Rekordmagas pontszámot ért el az esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció a hazai munkavállalók körében, emellett már nemcsak a tavaly õszi, de még a válságot megelõzõ idõszakhoz képest is optimistábban tekintenek a jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására. A derûlátást némileg árnyalja, hogy érzékelhetõen megnõtt azok aránya, akik ugyanannyi pénzért akár többet is dolgoznának, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

Az év elején rekordközeli számban terveznek létszámbõvítést a hazai cégek

Gazdaság2021.12.15, 11:18

2022 elsõ negyedévében a hazai munkáltatók 34 százaléka tervezi bõvíteni jelenlegi munkaerõkeretét, miközben csökkentést 17 százalékuk tervez. Ehhez hasonló optimizmusra a piaci szereplõk körében utoljára 2018 harmadik negyedévében volt példa – derül ki a ManpowerGroup közzétett Munkaerõpiaci Elõrejelzésébõl.

Így viszik magukkal a kilépõ munkavállalók a vállalati adatokat

Gazdaság2021.11.17, 15:13

Egy kutatás szerint a kilépõ vagy elbocsátott munkavállalók közel fele titokban letölt, elment, továbbküld vagy kiszivárogtat munkával kapcsolatos dokumentumokat, mielõtt elhagyja régi munkahelyét. Ennek részben az is az oka, hogy becslések szerint az irodai dolgozók 72 százaléka tévesen úgy gondolja, hogy a munkahelyükön általuk létrehozott adatok az övék. Az ESET kiberbiztonsággal foglalkozó szakértõi szerint a járványra adott intézkedések – az ellátási láncok és partnerségek kiterjesztése, valamint a távmunka és a felhõ-infrastruktúra bevezetése – minden korábbinál kiszolgáltatottabbá tették a cégeket a külsõ és belsõ fenyegetéseekkel ...

Elkezdték felfüggeszteni azoknak a munkaviszonyát, akik nem oltatják be magukat Ukrajnában

Life.hu2021.11.08, 17:59

Ukrajnában megkezdték a koronavírus elleni védõoltás felvételére kötelezett munkavállalók, köztük az állami tisztviselõk és a tanárok munkaviszonyának felfüggesztését - közölte hétfõi sajtótájékoztatóján Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.

Friss: november 1-tõl ezeken a helyeken újra maszkot kell viselni Magyarországon

Life.hu2021.10.28, 12:10

A kormány döntése értelmében a munkaadók elõírhatják a koronavírus elleni védõoltást a munkavégzés feltételeként, ha a dolgozók biztonsága ezt kívánja - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Túl kevés visszajelzést kapunk a fõnökeinktõl

Itthon2021.10.25, 15:45

Magyarországon a vállalkozói kultúrában óriási hiány van a visszajelzésekbõl a munkavállalók irányába. A vezetõk jó esetben ugyan tisztában vannak vele, hogy a pozitív és a negatív kritika egyaránt építõ jellegû tud lenni, az értékelésrõl gyakran mégis hajlamosak megfeledkezni. Ilyenkor az egész esetlegessé válik, amivel egyetlen dolgozót sem lehet már motiválni. Czinege Andor szervezetfejlesztési szakértõ arról beszélt, a rendszeres visszajelzésekkel nemcsak a dolgozók hozzáállásán, hanem a teljesítményükön is szinte határtalanul lehet javítani.

Fontos rendeletváltozás a vendéglátásban dolgozóknak

Gazdaság2021.10.13, 13:47

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az elmúlt idõszakban érkezett piaci visszajelzéseket figyelembe véve módosította a képesítési követelmények rendeletét azért, hogy 2021. október 13-tól a konyhai, valamint a cukrászati tevékenységekben csak a szakmai felügyeletet ellátó személynek kelljen képesítéssel rendelkeznie.

Tovább emelkedtek a keresetek Magyarországon

Gazdaság2021.09.29, 10:05

Júliusban 7,9 százalékkal magasabb volt a bruttó és a nettó átlagkereset, mint egy évvel korábban. A teljes munkaidõben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 433 700, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 288 400 forint volt, a kedvezményeket is figyelembe véve 297 100 forintot ért el - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egy szexi pénztárosnõ most az internet egyik legnagyobb sztárja

Gazdaság2021.09.24, 10:21

A TikTok közössége megválasztotta minden idõk legszexibb szupermarket-dolgozóját. A hölgy pénztárosként dolgozik az egyik németországi Aldiban. A bökkenõ, hogy habár tömegek rajonganak érte, nem tudni, pontosan melyik élelmiszerüzletben teljesít "szolgálatot". A részletekkel a Szeretlek Magyarország jelentkezett.

Soha nem látott mértékben emelkedhetnek jövõre a nettó keresetek

Gazdaság2021.09.13, 12:31

Gyorsuló bérkiáramlásra lehet számítani a következõ hónapokban, hamarosan visszatérhet a korábbi tíz százalék fölötti reálkereset-növekedés - vélekedtek a Világgazdaság által megkérdezett szakértõk 

Tovább nõttek a keresetek Magyarországon

Gazdaság2021.08.31, 09:20

Júniusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 3,5 százalékkal nõtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 3,1 százalékkal emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egyre optimistábbak a magyar munkavállalók, mind többen látják biztosnak munkahelyüket

Gazdaság2021.08.12, 15:07

A hazai munkavállalók az egy évvel ezelõtti állapothoz képest egyre optimistábban tekintenek jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására, amelyet egy esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció rekordmagas pontszáma is alátámaszt. Összességében elmondható, hogy a magyarok egzisztenciális válságérzete már túl van a mélyponton és közelít a járvány elõtti idõszakhoz, derül ki a BNP ParibasCardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. A részletekrõl a BNP ParibasCardif számolt be közleményében.

Elképesztõ fizetéscsökkenéssel járhat az otthoni munkavégzés a Google-nél

Gazdaság2021.08.11, 12:48

A Reuters által látott vállalati bérkalkulátor szerint a világjárvány elõtt ugyanabban az irodában dolgozó Google-alkalmazottaknak különbözõ változásokkal járhat a fizetésükben, ha állandóan otthonról dolgoznak, extrém esetben ez akár 25 százalékos fizetéscsökkenéssel is járhat – számol be róla a hírügynökség.

Home office: a munkaadó mostantól megfigyelheti a munkavállalót

Life.hu2021.08.06, 18:53

A munkáltató távolról, technikai eszközök segítségével ellenõrizheti a munkavállalója munkavégzését, de ennek mikéntjérõl tákékoztatnia kell a munkavállalót.

Új világrend a munkaerõpiacon

Unilife.hu2021.07.14, 15:26

A pandémia felgyorsította a munkaerõ-piaci folyamatokat, hatékonyabb és rugalmasabb lett a munkaszervezés. A fizikai munkák iránt csökkent a munkavállalói kereslet, miközben már jobban megfizetik õket, mint „fehérgalléros" kollégáikat. Mutatjuk a részleteket!

Illegálisan foglalkoztathatja pizzériája alkalmazottait Miskolc baloldali alpolgármestere

Itthon2021.05.03, 17:54

Az Origo információi alapján Miskolc egyik baloldali alpolgármestere, a momentumos Szopkó Tibor tavaly a karácsonyi ünnepek idején és az újév napján munkavégzésre kötelezte a pizzériájában dolgozó futárjait, elbocsátással, fizetéscsökkentéssel és a címpénz megvonásával fenyegetve õket, amennyiben a két és fél napból legalább egyet nem dolgoznak le teljes egészében. Úgy tudjuk, hogy az ünnepnapokon történõ munkavégzésért a momentumos politikus nem adott pluszjutalékot sem. Ráadásképpen Szopkó egyik alkalmazottja szerint õ és a munkatársai egy része nincs bejelentve, magyarán a baloldali alpolgármester illegálisan foglalkoztatja õket.. ...

Bérkiegészítés ösztönzi a több mint egy éve nem dolgozók elhelyezkedését

Gazdaság2021.03.04, 10:41

A kormány fokozott figyelmet fordít a munkaerõ-piaci szempontból hátrányosabb helyzetben lévõ csoportok foglalkoztatására, amelyet dinamikusabb és egyszerûbb támogatási rendszerrel segít elõ – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára közölte, az új rendelkezések lehetõséget teremtenek arra is, hogy az állam a csoportos létszámleépítés elkerülése érdekében három hónapig átvállalja a foglalkoztatottak bérének felét - olvasható az ITM közleményében.

Fizetésemelést és létszámbõvítést is terveznek a hazai vállalatok

Gazdaság2021.03.03, 11:07

A döntõen a közepes- és nagyvállalati szakemberek körében végzett felmérés többek között arra kereste a választ, hogy milyenek a vállalatok üzleti eredménnyel, forgalommal kapcsolatos idei várakozásai? Hogyan alakulhatnak idén a bérek? Milyen a dolgozói létszámmal kapcsolatos tervei vannak a cégeknek 2021-re? Hogyan változnak az elvárt és nyújtott béren kívüli juttatások? Hosszú távon is számíthatunk-e arra, hogy a 'home office' velünk marad?

Több mint 6 százalékkal nõtt a reálkereset a tavalyi évben

Gazdaság2021.02.25, 10:41

A teljes munkaidõben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete tavaly decemberben 449.400 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020-ban a bruttó átlagkereset 403.600, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkere mindkettõ 9,7 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához képest. A reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak elõzõ évhez mért 3,3 százalékos növekedése mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Magyarországon 96 hónapja folyamatosan emelkednek a bérek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára a KSH kközlésére ...

Új eszközt vetnek be a bejelentés nélkül foglalkoztatókkal szemben

Gazdaság2021.04.07, 17:12

A március elsejétõl hatályos törvénymódosítás felszámolhatja a jogkövetõ vállalkozások versenyhátrányát, csökkentheti a munkavállalók kiszolgáltatottságát - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkár. Idén tavasztól a jogsértésen ért munkaadók kötelesek lesznek jogszerûtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenõlegesen legalább egy hónapra bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

Ezeknél az óriásvállalatoknál dolgoztak a legtöbben tavaly - galéria

Gazdaság2021.02.08, 10:00

A Fortune magazin közzétette a globálisan legtöbb munkahelyet fenntartó vállalatok listáját. Bár a koronavírus-járvány szerte a világon kedvezõtlenül érintette az országok munkaerõpiaci-helyzetét, vannak olyan nagyvállalatok, amelyeknél továbbra is rengetegen dolgoztak, sõt, létszámuk még bõvült is. A 2020-as adatok alapján készült rangsor a magán és félprivát szektorban összesíti a gigacégeket, amelyek sokszor egy kisebb országnyi embert is foglalkoztathatnak.

Magyarország tömegével védte meg a munkahelyeket

Gazdaság2021.02.01, 12:37

A világszintû nehézségek ellenére Magyarország tömegével védte meg a munkahelyeket - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a faipari termékeket gyártó Falco Zrt. beruházását bejelentõ sajtótájékoztatón.

Már 90 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást

Gazdaság2021.01.15, 12:43

Az ágazati bértámogatási program a vendéglátásban, a turizmusban és a szolgáltató szektorban tevékenykedõknek nyújt célzott segítséget a koronavírus-járvány második hullámában. A támogatást eddig több mint 12 ezer munkáltató kérte, összesen 90 ezer munkavállalójára, közel 22 milliárd forint értékben. A kifizetések folyamatosak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Egy cég túlélése ezen múlhat

Unilife.hu2020.11.16, 16:12

Az CX-Ray szerint a cégek túlélése a kulcsmunkavállalók beazonosításának képességén múlik. Ehhez hoztak létre egy új rendszert - mely abszolút objektíven képes értékelni a kollégák teljesítményét - amely az év végéig 100 hazai vállalat részére lesz ingyenesen elérhetõ.

Több mint kilenc százalékkal nõttek a bérek augusztusban

Gazdaság2020.10.30, 12:37

Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év elsõ nyolc hónapjában pedig 395 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 900 forintot, mindkettõ 9,9 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Gyurcsányné a magyar dolgozókat sértegette

Itthon2020.10.26, 20:58

Megdöbbentõ állítást fogalmazott meg Gyurcsány Ferencné az ATV Egyenes Beszéd címû mûsorának egyik múlt heti adásában - írja a Magyar Nemzet. Gyurcsány Ferenc felesége, a Demokratikus Koalíció uniós képviselõje szerint a magyar munkavállalók tanulatlanok és – ahogy õ fogalmazott – olcsók, és a Fidesz a multinacionális cégeket akarja kiszolgálni velük.

Augusztusban több mint 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon

Gazdaság2020.09.29, 10:13

Augusztusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az elõzõ hónaphoz képest 54 ezerrel, 4 millió 514 ezerre emelkedett, a tavaly augusztusihoz képest pedig 18 ezerrel csökkent. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,7 százalékos volt, ami a júliusi értékhez képest 1,1 százalékponttal, az elõzõ év augusztusához képest pedig 0,2 százalékponttal nõtt. A június-augusztusi háromhónapos idõszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt. Augusztusban az elõzõ hónaphoz viszonyítva 32 ezerrel, 185 ezerre csökkent a munkanélküliek száma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

4,5 milliónál többen dolgoztak Magyarországon augusztusban

Gazdaság2020.09.18, 14:16

Augusztusban - az elõzetes becslés szerint - 4 millió 514 ezren, így idén elõször ismét több mint 4,5 millióan dolgoztak - jelentette Heti monitor címû kiadványában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kiderült, hogy kémkedett volna az Amazon az alkalmazottai után

Gazdaság2020.09.03, 14:42

Az Amazon megjelentetett majd visszavont két különös álláshirdetést, amelyben "hírszerzõket" - ez esetben talán: biztonsági elemzõket - kerestek a vállalathoz. Felmerül ugyanakkor a gyanú, hogy a cég a saját munkatársai között akart kémkedni, mutatja be a nem mindennapi ügyet a BBC.

Fontos változások jönnek a távmunkánál

Gazdaság2020.09.02, 13:15

Egyoldalúan nem rendelhet el otthoni munkavégzést a foglalkoztató, még akkor sem, ha erõre kap a járvány, erre csak a felek megállapodása szerint lenne lehetõség az immár késznek tekinthetõ új távmunkaszabályok szerint. Az otthoni munkáért rezsiátalány járna, havonta 16 100 forint, adómentesen. Többek között így módosul a munka törvénykönyve, azonban a munkavédelemmel kapcsolatban még maradtak kérdõjelek.

Közel 10 százalékkal nõttek a keresetek májusban az elõzõ évhez képest

Gazdaság2020.07.31, 12:09

Májusban a bruttó átlagkereset 398 800 forint volt, 9,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év elsõ öt hónapjában a bruttó átlagkereset 390 000, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 259 300 forint volt, mindkettõ 8,8 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csaknem 8 százalékkal nõttek a fizetések áprilisban

Gazdaság2020.06.30, 11:59

Áprilisban a bruttó átlagkereset 400 200 forint volt, 7,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményeivel összefüggésben a keresetek növekedési üteme lassult az elõzõ év azonos idõszakában mért 9 százalékhoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nettó keresetek a családi kedvezmények hatásaival is számolva 2010 óta közel megkétszerezõdtek Magyarországon. A keresetek és a munkahelyek védelmét célozza a járvány miatt indított bértámogatási program is – nyilatkozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára.

Újraindul a termelés a világ legmélyebb bányáiban

Gazdaság2020.06.12, 16:27

Minden idõk egyik legnagyobb munkavállalói áramlását kell sikeresen megvalósítani, illetve kezelni a dél-afrikai bányászati szektorban, számol be arról a Bloomberg. A koronavírus miatti korlátozások fokozatos feloldásával rengeteg munkavállalóra van szükség a világ legmélyebb bányáiban, különösen az olyan fontos nyersanyagok, mint az arany és a platinafélék kitermelésében.

Így lép fel a NAV a munkáltatói csalások ellen

Gazdaság2020.05.29, 11:30

Január eleje óta kétezer munkavállaló kapott figyelemfelhívó levelet az adóhivataltól, a dolgozókat arról értesítette a hatóság, hogy munkaadójuk egyáltalán nem vagy nem helytállóan jelentette be õket. A hatóságnál egyébként idén is kiemelt feladatot jelent a feketefoglalkoztatás visszaszorítása.

Már több ezer dolgozó béréhez járult hozzá a magyar állam

Gazdaság2020.04.30, 08:23

Több mint kétszáz vállalkozás igényelte munkavállalóinak jelentõs része után az április közepétõl elérhetõ állami bértámogatást. A kutatás-fejlesztés (K+F) területén dolgozók után külön erre a területre szabott bértámogatást pedig több mint 130 cég vette igénybe – tudta meg a Magyar Nemzet.

Izer Norbert: A legtöbb fizetési kedvezmény Magyarországon jár az adózóknak

Gazdaság2020.04.24, 10:02

Az Európai Unióban az egyik legszélesebb körû fizetéskönnyítést eddig is Magyarország biztosította az adózóknak. Ez a kedvezõ rendszer még tovább bõvült két speciális, a koronavírus-járvány okozta nehézségek kezelését fókuszba állító esetkörrel, így hazánk olyan elõnyt biztosít az adófizetési nehézséggel küzdõ adósoknak, amely világszerte követendõ példa lehet - mondta Izer Norbert adóügyekért felelõs államtitkár.

Így csapódhatnak le az embereknél az adójogi változások

Itthon2020.04.02, 15:43

A kormányrendeletek alapján a munkavállalók is komoly kedvezményben részesülnek a bajba jutott ágazatokban: minimálbér esetében is már 23 ezer forinttal; átlagkereset esetében pedig 60 ezer forinttal többet vihetnek haza a dolgozók a hónap végén - olvasható a KCG Partners legújabb elemzésében. 

Csaknem 900 új dolgozót vett át más szektorokból a Spar

Gazdaság2020.04.02, 10:49

Csaknem 900 új dolgozót vett át más szektorokból a Spar az elmúlt két hétben azzal, hogy azonnali munkalehetõséget biztosított országos hálózatában az álláskeresõknek. Az áruházlánc kiemelten fontosnak tartja az összefogást a munkahelyek megõrzése érdekében.  

Biztosított a munkavállalók ingázása az osztrák-magyar határon

Itthon2020.04.01, 10:10

Ausztria és Magyarország állampolgárainak munkavállalási ingázása továbbra is biztosított minden nyitva tartó osztrák-magyar határátkelõhelyen - írta honlapján a rendõrség.

Több mint 9 százalékkal nõttek a keresetek januárban

Gazdaság2020.03.31, 10:21

Januárban a nemzetgazdasági szintû bruttó átlagkereset 375 ezer 200 forint volt, 9,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 385 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal nõtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Koronavírus-járvány - Milyen jogai vannak a szülõnek, mint munkavállalónak? Az ügyvéd válaszol

Life.hu2020.03.28, 13:42

Életbe lépett a kijárási korlátozás, ez azonban a munkába járást nem befolyásolja. Sok munkavállaló nincs tisztában, hogy milyen lehetõségei vannak, fõként akkor, ha gyermekük az intézmények bezárása miatt otthon maradt. A következõkben szeretnénk a legfontosabb kérdésekre megadni a választ, a Hargittay és Tóth Ügyvédi Iroda jogászai segítségével.

Senkit nem küldhetnek erõvel fizetés nélküli szabadságra vírusveszély miatt

Itthon2020.03.18, 07:36

Az Origo kérésére Dr. Horváth István az ELTE Munkajog Tanszék vezetõje és dr. Szladovnyik Krisztina ügyvéd a már-már járványszerûen terjedõ jogi tévhitek megfékezésének érdekében írásban összegezte a munkaadók és munkavállalók kötelezettségeit és lehetõséget a járvány idején. 

Ez a cég 100 ezer órabéres munkavállalót vesz fel a járvány miatt

Gazdaság2020.03.17, 15:10

Várhatóan akár 100 ezer új munkavállalót is felvesznek az Amazonhoz - részben valószínûleg csak szezonálisan -, hogy képesek legyenek ellátni a koronavírus-járvány miatt megnövekedett feladataikat, írja a Reuters. A Covid-19 terjedésének köszönhetõen ugyanis rakétaként lõtt ki az online kiskereskedelem az USA-ban.

Több milliárdos bérfejlesztést jelentett be a Tesco

Gazdaság2020.02.20, 11:16

Két lépésben emeli az idén is munkavállalói bérét a Tesco-Global Áruházak Zrt., a vállalat 3,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelmi dolgozók bérfejlesztésére a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodás értelmében.

Bizakodóan tekintenek a jövõbe a magyar munkavállalók

Life.hu2020.02.06, 18:05

A magyar munkavállalók állásukat biztosnak érzik, az újbóli elhelyezkedési esélyeiket pedig továbbra is optimistán ítélik meg; a megkérdezettek 72 százaléka minimum öt évre biztosnak látja a pozícióját a munkahelyén, és 76 százalékuk véli úgy, hogy a cég, amelynél dolgozik, öt év múlva is mûködni fog.

Biztosnak érzik a munkahelyüket a magyar munkavállalók

Gazdaság2020.02.06, 18:12

A magyar munkavállalók állásukat biztosnak érzik, az újbóli elhelyezkedési esélyeiket pedig továbbra is optimistán ítélik meg; a megkérdezettek 72 százaléka minimum öt évre biztosnak látja a pozícióját a munkahelyén, és 76 százalékuk véli úgy, hogy a cég, amelynél dolgozik, öt év múlva is mûködni fog.

A hét legkülönösebb napja, amikor a legtöbb alkalmazott jelent beteget

Gazdaság2020.02.03, 16:03

Az Insight informatikai cég által készített kutatás szerint a kollégák és a leterhelés az oka, amiért 8,6 millió amerikai jelentett betegnapot tavaly – összegzi a BBC.

Fontos bejelentést tett az OBI

Gazdaság2019.12.17, 16:36

Lezárultak a november elején kezdõdött bértárgyalások az OBI vezetése és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között – tájékoztatta a Világgazdaságot Karsai Zoltán, a KASZ elnöke.

Újra ledobta az Aldi a bérbombát

Gazdaság2019.12.16, 15:19

Az ALDI Magyarország 2020. január 1-jétõl minden pozícióban az inflációt meghaladó emelést hajt végre - írja a vállalat közleményében. A cég bérpolitikájában fontos szerep jut a munkavállalói lojalitásnak, a hosszabb, vállalatnál eltöltött szolgálati idõt magasabb összeggel díjazza. Két év ott töltött munkaviszony után a bolti dolgozók legalább 12 százalékkal, a boltvezetõk 24 százalékkal magasabb bérsávba kerülnek.

Átlag havi 22 ezer forinttal maradna több a munkavállalóknál

Gazdaság2019.11.28, 11:49

Az elmúlt napok kormányzati közlései alapján nem lenne meglepõ, ha a kormány a következõ év elején újabb adócsökkentést jelentene be - írja a Magyar Nemzet. Ha a döntéshozók a személyi jövedelemadó mérséklése mellett határoznak, szakemberek szerint azontúl, hogy nagyjából ötmillió ember nettó jövedelme növekedne, lehetõség nyílna a szürkefoglalkoztatás visszaszorítására, s olyannyira elõnyös helyzetbe kerülne az ország az uniós adóversenyben, ami önmagában újabb befektetõket csábíthatna ide. Az egy számjegyû szja kialakítása pedig akár ezermilliárdos adócsökkentést is jelenthetne. De kérdés, mit engednek az anyagi lehetõségek.

Továbbra is optimisták a magyar munkavállalók

Gazdaság2019.11.19, 14:08

Az õsz folyamán is magasan állt a hazai munkavállalók állásuk iránt érzett bizalma, túlnyomó többségük szerint még sokáig fennmarad a munkahelyük, valamint a pozíciójuk, amelyben dolgoznak. Az egy évvel korábban mért adatokhoz képest több fontos részmutató is stabilitásról árulkodik - húzza alá a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös munkaerõpiaci kutatása.

Béremelést tervez egy hazai diszkontlánc

Gazdaság2019.10.24, 10:54

Újabb béremelésre lehet számítani az ALDI Magyarországnál, miközben a cégnél egyelõre nincs érvényben létszámstop sem. Errõl a Pénzcentrumnak adott interjújában beszélt Bernhard Haider, a vállalat ügyvezetõ igazgatója.

Jobban megbíznak a munkavállalók a robotokban, mint a fõnökükben

Life.hu2019.10.18, 11:19

Egy friss felmérés során meglepõ dolog derült ki: az emberek többsége jobban bízik a robotokban, mint a feletteseiben.

Milyen munkahelyre vágynak a magyarok?

Gazdaság2019.10.17, 12:04

Általános vélekedéssel szakít az a legújabb országos kutatás, mely azt bizonyítja, hogy a munkahellyel kapcsolatos elvárásokat sokszor inkább a munkavállalók élethelyzete határozza meg, semmint a generációs különbségek. Ezek szerint az Y vagy a Z generáció gyakran hangoztatott újfajta szemlélete korántsem egyedül meghatározó a munka világában, sokszor a nõi és férfi különbségek, vagy a családi állapot jobban befolyásolják azt, hogy milyen igényeket támasztanak a dolgozók a munkáltatókkal szemben.

Ezreket bocsátanak el a Hewlett-Packardtól

Gazdaság2019.10.04, 12:43

A cég bejelentette, hogy legalább 7 ezer, de akár 9 ezer dolgozójától is megválhat globális szinten a következõ három évben, az alkalmazottak az önkéntes korengedményes nyugdíjat is választhatják a HP tájékoztatója szerint.

Állítólag boldogabbak azok a munkatársak, akik távolról dolgoznak

Gazdaság2019.10.02, 10:50

Egyre több cégnél van home office-ra lehetõség és egy új tanulmány szerint azok a munkavállalók, akik távolról dolgoznak nem csak boldogabbak, de tovább is maradnak a cégnél – összegzi a Business Insider.

Törvénysértésen kapták a Teslát, Elon Muskkal együtt

Gazdaság2019.09.30, 16:34

Elmarasztalta a bíróság a Teslát és annak vezetõjét, Elon Muskot, mert azok 2017-ben és 2018-ban is megsértették az USA szövetségi törvényei közé tartozó munka törvénykönyvét - írja az Independent.

Meglepõ túljelentkezés volt az Amazonnál meghirdetett állásokra

Gazdaság2019.09.20, 15:45

Az amerikai e-kereskedelmi óriás nemrég jelentette be, hogy 30 ezer új munkatársat kíván felvenni a cégbe, amire egy hét alatt több mint 200 ezren jelentkeztek az Egyesült Államokban, vagyis percenként 18 pályázatot adtak be.

A British American Tobacco globálisan leépít, Pécsen viszont nem

Gazdaság2019.09.13, 13:15

Nem érinti a Pécsi Dohánygyárat a British American Tobacco (BAT) vállalatcsoport 2300 munkavállaló leépítésérõl szóló bejelentése - közölte a vállalat.

Egyre nehezebben találnak munkavállalót a gyorséttermek

Gazdaság2019.08.30, 13:32

Évente dolgozóik akár száz százalékát is elveszíthetik a gyorséttermek, és sokszor azok is gyorsan otthagyják a céget, akiket az õ pótlásukra vettek fel. Például a Panera Bread is elveszti évente munkavállalóinak egészét, és a gyorséttermi szektorban ez az arány még jónak mondható – összegzi a CNBC.

Kiemelt figyelmet kell fordítani a munkavállalók egészségének megõrzésére a hõségben

Archívum2019.08.11, 08:51

A munkaadóknak a hõségriasztás idején kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a dolgozók, fõként a tûzõ napon fizikai munkát végzõk egészségének megõrzésére, így többek között figyelniük kell a rendszeres pihenõidõ beiktatására, illetve gondoskodniuk kell az ivóvízellátásról – közölte a Pénzügyminisztérium munkavédelmi fõosztálya a tárca honlapján szombaton.

Mennyi adót kell fizetni a munkavállalók képzése után?

Gazdaság2019.08.06, 14:03

A munkáltatók többsége már felismerte az élethosszig történõ tanulás jelentõségét, és a klasszikus szakmai tanfolyamok mellett kiegészítõ képzéseket (soft-skill tréningek, vezetõképzések, nyelvtanfolyamok) is szervez dolgozóinak, azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy egyes munkavállalói képzések adókötelesek lehetnek.

Példátlan ütemben emelkedtek a bérek az elmúlt négy évben Magyarországon

Gazdaság2019.07.30, 11:18

Megérkeztek a friss kereseti statisztikák és bérnövekedési adatok a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH). Az adatok rekordmértékû béremelkedésrõl árulkodnak, nem pusztán az idei év májusára, hanem az elmúlt néhány évre vonatkozóan is.

Börtönbe kerülhet az a munkáltató, aki megalázza alkalmazottját Dél-Koreában

Gazdaság2019.07.20, 17:53

Nagy horderejû változások jöhetnek Dél-Korea gazdaságában, pontosabban munkakultúrájában és a munkahelyeken a most elfogadott törvénymódosítás nyomán, számol be róla az Asia Times. A munka törvénykönyvének változásai alapján a jövõben akár börtönbüntetéssel is sújtható az a munkáltató, aki alárendeltjeit megalázza, akár szexuálisan vagy más módon zaklatja, vagy más módon teszi elviselhetetlenné a munkahelyi létet számára, majd utána elbocsátja áldozatát. Régi berögzõdések, állandósult gyakorlatok és viselkedésminták alakulhatnak át mostantól a munka dél-koreai világában.

A munkaerõ megtartása: nem minden a pénz

Gazdaság2019.07.08, 12:50

A mai munkaerõpiaci trendek alapján elmondható, hogy nem csak a tehetségek bevonzása vált egyre nehezebbé, hanem a megtartásuk is. A legtöbb vállalkozás felismerte, hogy munkaerõmegtartási stratégiát kell felállítani. Melyek ma a munkaerõmegtartás leghatékonyabb eszközei? Miért fontos ez ennyire?

Ezeknél a vállalatoknál már mûködik a négynapos munkahét

Gazdaság2019.07.02, 16:22

Mivel a munkanélküliségi ráta közel 50 éve nem volt ilyen alacsony az Egyesült Államokban, a munkáltatók kiélezett versenyben küzdenek a tehetségekért és megtartásukért. Néhány vállalat éppen ezért be is vezette a négynapos munkahetet, hogy dolgozóik hatékonyabban tudjanak egyensúlyt tartani a munka és a magánélet között.

Történelmi, alacsony szinten a munkanélküliség Magyarországon

Gazdaság2019.06.27, 18:26

Ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi három hónapos idõszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa. Az egy évvel korábbihoz képest 43 ezerrel nõtt a foglalkoztatottak száma – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A munkahelyi kiégés 5 indikátora

Archívum2019.06.01, 19:24

A munkahelyünkön életünk közel egyharmadát töltjük, így életünk ezen ágában (is) nagy a kiégés, azaz a burnout szindróma kockázata. Most megnézzük, hogy mik azok a legalapvetõbb dolgok, amelyek idáig vezethetnek.

Egyre kevesebben akarnak a Facebooknál dolgozni

Gazdaság2019.05.17, 15:11

A Cambridge Analytica botránya óta folyamatos a média fókuszában lévõ közösségi média vállalat nehezen toboroz új embereket csapatába, ami baljós jel a cég számára – állítja a Business Insider.

Kiderült, hogy bánik a Lidl a dolgozóival

Gazdaság2019.05.09, 21:59

A Lidl Magyarország immáron második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó" elismerést, mellyel a vállalat munkaadói tevékenységét díjazta a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK).

Folytatódott a bérrobbanás Magyarországon

Gazdaság2019.04.30, 12:23

Idén februárban a bruttó átlagkereset 345.900 forint volt, 12,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Január–februárban a bruttó átlagkereset elérte a 344.700, a nettó átlagkereset 229.200 forintot, mindkettõ 11,4 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Újra emelt dolgozói bérén az egyik nagy áruházlánc

Gazdaság2019.04.29, 12:56

A januárban bejelentett bérfejlesztésen túl április 1-tõl újabb jelentõs béremelést hajtott végre az Auchan Retail Magyarország - írja az áruházlánc az Origóhoz eljuttatott közleményében.

A négynapos munkahét jobb munkatársakat eredményez

Gazdaság2019.03.08, 15:14

A Perpetual Guardian pénzügyi szolgáltató cég sikeresnek nevezte, hogy a munkavállalóinak lehetõvé tette a négynapos munkahetet, aminek nyomán mintegy húsz százalékkal nõtt a produktivitás.

Hankook: megszületett a bérmegállapodás

Gazdaság2019.03.06, 14:50

A Hankook Tire Magyarország Kft. bejelentette, hogy 2019-ben átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelést hajt végre. A béremelés visszamenõleges hatályú, 2019. január 1-jétõl lép életbe – áll abban a közleményben, amelyet a cég az Origónak küldött.

Sztrájk a Tescónál

Gazdaság2019.02.05, 16:41

Bejelentette a gyõri Tesco sztrájkbizottsága a munkaadók felé, hogy a törvényi elõírásoknak megfelelve ma 14 és 16 óra között figyelmeztetõ sztrájkot tartott - írja a Magyar Idõk.

Egyaránt segítik az álláskeresõket és a munkaadókat

Gazdaság2019.02.04, 18:58

A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelõs államtitkára azt mondta, a munkaügyi kirendeltségeknek egyaránt kell segíteniük az álláskeresõk, a közfoglalkoztatottak, a dolgozni vágyó inaktívak és a tartós munkanélküliek elhelyezkedését, valamint a munkaadókat is, a munkaerõ-kereslet és -kínálat összehangolását támogató központi program most Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folytatódik.

Rendkívüli bejelentést tett az ALDI

Gazdaság2019.02.01, 11:23

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. is aláírja a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és az Emberi Erõforrások Minisztériuma (EMMI) által kidolgozott együttmûködési megállapodást a hivatás és a család összeegyeztethetõségének támogatásáról – írja Origóhoz eljuttatott közleményében a diszkontlánc.

230 ezer új dolgozót keres a világ egyik legnagyobb munkáltatója

Gazdaság2019.01.25, 15:27

Hamarosan toborzásba fog a világ egyik legnagyobb munkáltatója, az állami tulajdonú indiai vasúttársaság - írja a Quartz. Rengeteg alkalmazottat azonnal felvennének, és arra is készülni kell, hogy sok dolgozójuk nyugdíj elõtt áll.

Több ezer dolgozótól válik meg a legnagyobb brit autógyártó

Gazdaság2019.01.10, 10:54

A Reuters információi szerint, a legnagyobb brit autógyártó, a Jaguar Land Rover, több ezer dolgozójától kénytelen megválni idén.

Ezek a cégek már bevezették a négynapos munkahetet

Gazdaság2018.12.17, 16:11

Egyre több vállalat dönt úgy, hogy bevezeti a négynapos munkahetet, miközben változatlanul hagyja dolgozói fizetését. A bevezetéstõl jobb teljesítményt és kevesebb munkahelyi stresszt remélnek.

Elõzõ
Következõ