munkaszünet

címke rss

Egyhetes munkaszünet bevezetését kezdeményezte október 23-tól a kormány a járványhelyzet romlása miatt ebben az országban

Life.hu2021.10.20, 07:49

Országos munkaszünet bevezetését javasolta október 30. és november 7. között az új koronavírusos járványhelyzet romlása miatt kedden Tatyjana Golikova, az egészségügyért és demográfiáért felelős miniszterelnök-helyettes, miközben a napi halálozások száma ismét ezer fölé emelkedett, és újabb rekordot döntött.

Ausztriában idén először nem munkaszüneti nap a nagypéntek

Nagyvilág2019.04.19, 17:47

Nagypénteken az érintett egyházak Ausztria-szerte tiltakoztak az új rendelet ellen, amely szerint az idén ez már nem munkaszüneti nap az országban.

Kötelező szabadságra küldeni a munkavállalót

Gazdaság2017.11.10, 13:06

Sok munkaadó úgy gondolja, hogy majd valahogy megoldódik a szabadságolás, a szabadság kiadása, nem kell azzal sokat foglalkozni. Az alternatív megoldások egy ponton túl nem lesznek tarthatók. A szabadságot a munkavállaló előzetes meghallgatása után a munkáltató adja ki. Ez pedig azt is jelenti, hogy annak kiadásáért minden esetben a munkáltató a felelős - írja az adozona.hu.

Hétfőn szünetel az ügyfélfogadás a rendőrségen

Itthon2017.04.21, 07:55

Szent György napja a rendőrség ünnepe, ezért ma nincs ügyfélfogadás a kapitányságokon.

Balog: Mindenkinek jó a hosszabb húsvéti szünet

Itthon2017.03.07, 15:05

Mindenkinek jó az, hogy Magyarországon lesz még egy munkaszüneti nap, a hívőknek és a nem hívőknek, a katolikusoknak és a reformátusoknak, a fiataloknak és az időseknek, de a családoknak és az egyedülállóknak is - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, aki képviselőként előterjesztője volt az erről szóló, kedden elfogadott törvényjavaslatnak.

A frakciók támogatják a nagypénteki munkaszüneti napot

Itthon2017.02.22, 11:36

Minden országgyűlési frakció támogatta a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az M1-nek.

Munkaszüneti napot rendeltek el a hőség miatt

Nagyvilág2015.07.15, 16:09

Munkaszüneti napot rendelt el csütörtökre az iraki kormány az országban tomboló hőhullám miatt.

Nem fértek el egymástól a kínai turisták

Nagyvilág2012.10.08, 12:00

A belföldi turisták száma 20, a külföldre utazó kínaiaké 50 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest a múlt heti munkaszüneti ünnep, az arany hét során Kínában - az óriási tömeg és a zsúfoltság miatt ugyanakkor sokan elégedetlenkedtek, ők a következő években inkább máskor mennének szabadságra.

Éljen május elseje!

Archívum2012.05.01, 04:00

Kevesen tudják, miért is ezt a dátumot választották ki a munka ünnepének.

Előző
  • 1
  • 2
Következő