Munkáspárt

címke rss

Választás 2016: jelentős Fidesz-fölény, stagnáló Jobbik

Itthon2016.06.30, 11:56

A kormánypártok sikerét hozták a 2016 első félévében tartott időközi önkormányzati választások. 2014 őszéhez képest némileg erősödött az MSZP, míg a Jobbik egyáltalán nem tudott javítani a pozícióján. Az LMP eltűnt a politikai térképről, még a parlamenten kívüli Munkáspárt is megelőzte őket.

Lemondási hullám indult a brit Munkáspártban

Nagyvilág2016.06.26, 19:32

Sorra jelentetik be lemondásukat a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt árnyékkormányának tagjai. Ezzel igyekeznek kikényszeríteni a párt vezetőjének és miniszterelnök-jelöltjének, Jeremy Corbynnak a távozását.

Továbbra is messze van a Fidesz a Jobbiktól

Itthon2016.05.10, 14:19

A hétvégi időközi választásokon a legtöbb mandátumot a független jelöltek gyűjtötték. A parlamenti pártok közül a Fidesz-KDNP tekinthető a vasárnapi választás nyertesének, a Jobbik viszonylag messze lemaradt tőle. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Origónak azt mondta, megtört a radikális párt lendülete. Az MSZP csak hajszállal tudta megelőzni összesítésben a Munkáspártot.

Muszlim hatalomátvétel jöhet Londonban

Nagyvilág2016.05.05, 09:39

London történetében először választhatnak a város élére muszlim vallású főpolgármestert. Sadiq Khan, a Munkáspárt jelöltje behozhatatlannak tűnő előnnyel vezet konzervatív riválisa előtt. Csütörtökön nemcsak az önkormányzatok egy részében lesz szavazás, hanem a skótok is új parlamentet választanak. A függetlenségi erők tovább erősödhetnek, de egyelőre nem lesz új függetlenségi referendum Skóciában. Cikkünk illusztrációját a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei rajzolták.

Megmutatjuk, hol szűnt meg a baloldal

Itthon2016.03.15, 21:38

A baloldali parlamenti ellenzék nem létezik a kis városok és a falvak világában, mivel 2014 ősze óta egyetlen időközi polgármester-választáson sem indultak. A kis településeken a független jelöltek taroltak, de a Fidesz támogatottsága ebben a szegmensben is közel 40 százalék, míg a Jobbik annak örülhet, hogy egyetlen falut sikerült elhódítania.

Hajráznak a politikusok a salgótarjáni időközi választás előtt

Itthon2016.02.27, 13:31

Vasárnap tartják az időközi polgármester-választást Salgótarjánban, amelyet azért kellett kiírni, mert novemberben meghalt Dóra Ottó, a város 2014-ben megválasztott szocialista polgármestere. 

Elszabadultak az indulatok Salgótarjánban

Itthon2016.02.23, 20:08

Büntetőfeljelentésektől és fenyegetésektől hemzseg a salgótarjáni polgármester-választás kampánya. A két nagy párt jelöltje fej fej mellett áll, így még semmi sem dőlt el a február 28-i választás előtt. Kormánypárti forrásaink is kiélezett küzdelemre számítanak.

Elbukott az MSZP boltzáras népszavazása

Itthon2015.07.06, 09:37

Hiába volt az MSZP a leggyorsabb, és nyújtotta be ismét június végén a vasárnapi boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezését, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerint éppen ez volt a baj, ezért Pálffy Ilona, a testület elnöke elutasította az aláírásgyűjtő ív hitelesítését – tudta meg az Origo. A szocialisták jogi nonszensznek tartják a döntést.

Roham a boltzáras népszavazásért

Itthon2015.06.30, 19:42

Miután a Kúria kedden elutasította az MSZP, valamint korábban a Munkáspárt vasárnapi boltzár elleni népszavazási kezdeményezésének felülvizsgálati kérelmét is, megnyílt a jogi lehetőség arra, hogy bárki újra benyújtsa kezdeményezését referendumra ugyanebben a témában. Nagy volt a tolongás, de az MSZP volt a leggyorsabb.

A Munkáspárt ismét csak egy szavazatot kapott

Itthon2015.05.31, 20:53

Kökény Béla független jelölt nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Heves megyei Szúcson. 

A város, ahol mindig megégnek a pártok

Itthon2015.05.21, 16:59

Nincs rés a veresegyházi civil pajzson, hiába próbált öt párt is új mandátumhoz jutni a településen. A Fidesz a vasárnapi időközi választáson a saját lábában botlott el, a Munkáspártot képviselő idős cipész pedig örül, hogy végül nem őt választották. A városban jártunk, ahol a polgármester megállította az időt.

Visszalépett az elnökválasztási versenyből Chuka Umunna

Gazdaság2015.05.15, 12:49

Pár napig volt csak versenyben Chuka Ummuna a brit Munkáspárt elnöki székéért, pénteken bejelentette visszalépését, mint mondta, nem bírta a rá nehezedő nyomást, és tartott tőle, hogy a túlzott médiafigyelem rosszul érinti családját és barátait.

Érkezik a brit Obama?

Gazdaság2015.05.13, 15:05

A "brit Obama"-ként emlegetik Ed Miliband lehetséges utódját, a nigériai származású Chuka Umunnát. A fiatal politikus nézeteit tekintve inkább Tony Blairre hasonlít, a volt miniszterelnök a napokban nyíltan támogatta is Umunnát, akit saját politikai örökösének tart.

A rezsicsökkentés tetszik a briteknek

Nagyvilág2015.05.07, 07:24

A brit választásokra készülő pártok egymásra licitálva versenyeznek a szavazók bizalmáért, abban azonban mindegyik egyetért, hogy a rezsit be kell fagyasztani. Lássuk, ki mit ígér.

Thürmer Gyula sosem adja fel

Itthon2015.05.01, 07:53

Május elseje különösen fontos a Munkáspárt számára. 

Nem fogja elhinni, ki lett a Munkáspárt elnöke

Itthon2015.03.28, 18:12

A Magyar Munkáspárt kongresszusa ismét Thürmer Gyulát választotta meg a párt elnökévé.

Elsöprő baloldali győzelem Újpesten

Itthon2015.03.23, 08:28

Az MSZP és a DK közös jelöltje, Barrel Zoltán nyerte az újpesti időközi önkormányzati képviselő-választást.

Franciaországgal ijeszteget a miniszterelnök

Nagyvilág2015.03.22, 15:37

A brit gazdaság Franciaországéhoz hasonló „katasztrofális” helyzetbe kerülne, ha a májusi választásokat a Munkáspárt nyerné – írta vasárnap megjelent kampánycikkében David Cameron brit miniszterelnök.

Nagy meglepetés lenne, ha nem tarolna a baloldal

Itthon2015.03.22, 07:01

Egy éven belül ötödszörre járulhatnak a szavazóurnákhoz Káposztásmegyer egy részének a lakói. A vasárnapi választáson önállóan indul az Együtt és a Fodor-párt is. A baloldal toronymagas esélyes, így már egy szoros eredmény is jó lenne a Fidesz–KDNP-nek.

Kétéves csúcson a kormánypártok népszerűsége

Nagyvilág2015.02.16, 16:39

Négy százalékpontos előnnyel rendelkezik a kormányzó Konzervatív Párt a Munkáspárttal szemben. Nagy-Britanniában május 7-én tartanak parlamenti választást.

Rezsicsökkentéssel kampányol a brit Munkáspárt

Nagyvilág2015.01.11, 16:21

Törvényben tenné lehetővé az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője, hogy a hatóságok utasíthassák a brit közműszolgáltatókat a lakossági közműdíjak csökkentésére az energiahordozó-árak nagybani beszerzési költségeinek jelentős csökkenése esetén.

Ünnepeljen, akinek van munkája

Itthon2014.05.01, 17:27

Május elseje alkalmából újra megtelt a város pártszázlókkal és politikusokkal. Bajnai Gordon szerint akinek van munkája, annak van oka ünnepelni is. A Munkáspártnak az Európai Unióval van baja, Mesterházynak pedig Orbánnal. A Fidesz még Szanyi Tiborral is szövetkezne Brüsszelben.

Ed Miliband Nagy-Britannia első zsidó miniszterelnöke lenne

Nagyvilág2014.04.12, 14:10

A brit Munkáspárt vezetője nem tartja hátránynak a származását.

Thürmer Gyula felmérte a cipőhelyzetet

Archívum2014.03.13, 11:36

A veszprémi piacon és egy cipődiszkontban vásárolva népszerűsítette pártját Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. A huszonöt éve változatlan programjukat ismertetve kijelentette, itt az ideje a szupergazdagok kemény megadóztatásának. "Mi a multikat visszanyomnánk, nem kellenek ilyen külföldiek, ezt vegyük, ami magyar" - mondta egy árusnak, majd szavainak megfelelően hűvős távolságtartással sétált el egy nagy kupac narancs mellett. A cipőboltban viszont több darabot is alaposan szemügyre vett, mert mint ironikusan megjegyezte, azért élünk kapitalizmusban, hogy válogassunk. 

A Munkáspártnak is több pénze volt, mint Gyurcsányéknak

Itthon2013.05.02, 10:51

Összesen 33 millió forintból gazdálkodott tavaly a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció. Náluk még a Munkáspárt is több pénzt (37 millió forintot) költhetett el.

Thürmer Gyula maradt a Munkáspárt elnöke

Itthon2010.12.13, 08:34

Meghirdette a párt megújítását a Munkáspárt hétvégi kongresszusa. A pártelnök, mint 1989 óta mindig, most is Thürmer Gyula lett.

"Őrjítő" Brownról és ivási szokásairól ír önéletrajzában Blair

Nagyvilág2010.09.02, 15:45

Minden eddiginél nyíltabban bírálja utódját, Gordon Brownt Tony Blair egykori brit miniszterelnök most megjelenő önéletrajzában. Blair azt írja, hogy Brown időnként "őrjítő" volt, az "érzelmi intelligenciája zéró", és szerinte előre lehetett látni, hogy rossz kormányfő lesz. A brit belpolitikát felkavaró 700 oldalas könyvből kiderül az is, hogy a korábbi hiedelmekkel ellentétben Blair elég sok alkoholt iszik.

Az elmúlt 70 év legizgalmasabb választása kezdődött Nagy-Britanniában

Nagyvilág2010.05.06, 10:36

A csütörtöki parlamenti választás lehet a legizgalmasabb Nagy-Britanniában a második világháború óta. A liberálisok történelmük legjobb eredményét érhetik el, amely azt is jelenti, hogy szinte biztosan nem szerzi meg egyik párt sem az abszolút parlamenti többséget. A felmérések szerint a David Cameron vezette konzervatívok 7-9 százalékponttal állnak jobban az egymással szoros versenyt futó Munkáspártnál és liberális demokratáknál.

Halottak nevében adtak le ajánlószelvényeket Sopronban

Itthon2010.03.31, 12:18

A rendőrség szerint is hamisak voltak azok a Sopronban leadott ajánlócédulák, amelyek miatt egy hete indítottak nyomozást egy feljelentés miatt. A vizsgálat szerint több szelvényt halottak adataival töltöttek ki, így a rajtuk szereplő aláírás is hamis. A rendőrség nem árulta el, melyik párt jelöltje adta le a hamisszelvényeket, de az Országos Választási Bizottság egyedül a Munkáspárt jelöltjét utasította el a választókerületben nem megfelelő ajánlócédulák miatt.

Nem mozdultak rá a karácsonyra a pártok

Itthon2009.12.29, 07:56

Pártlogós karácsonyi ajándékot igen nehéz beszerezni Magyarországon. A legtöbb párt a választások közötti időszakban alig forgalmaz olyan tárgyakat, amin a párt logója virít. A Fidesz kampánygépezete a legprofibb ebből a szempontból, akár teljes Fidesz-mezbe is fel lehet öltözni a párt honlapjáról, de az LMP-nél is kapható pártos szájápoló. Az MSZP bögrében gondolkodik, a Jobbik a nemzeti árusokban bízik.

Csak a kisebb pártok vallanak a kampánypénzekről

Itthon2009.06.20, 13:46

Három parlamenti párt egységesen állítja, körülbelül százmillió forintból kihozták az EP-kampányt, de részleteket egyikük sem hajlandó elárulni. A Fidesz például a tíz kérdésre egy kétmondatos választ küldött, amelyben azt állította, hogy minden törvényes volt. Három parlamenten kívüli párt ezzel szemben az [origo] és más szerkesztőségek érdeklődésére részletesen bemutatta: miből, mennyit és mire fordítottak. Az MDF és az MCF Roma Összefogás egyáltalán nem válaszolt a kérdésekre.

A legfeszültebb helyeken tarolt a Jobbik

Itthon2009.06.08, 19:18

A legszegényebb településeket egyetlen kivétellel besöpörte a Fidesz, azonban éppen a kivételt jelentő Csenyétén érte el az MSZP a legjobb eredményét az egész országban a vasárnapi európai parlamenti választáson. A Fidesz 24 helyen végzett 90 százalék felett. Az utóbbi hónapok nagy nyilvánosságot kapott gyilkosságainak helyszínein jellemzően erős a Jobbik, Tiszaeszláron pedig homlokegyenest ellenkező irányba szavazott két egymás melletti szavazókörzet.

Nagyon jól állnak a brit euroszkeptikusok

Nagyvilág2009.05.30, 14:31

A brit EU-tagság feladásáért kampányoló legnagyobb politikai erő a második helyen áll a jövő heti európai parlamenti választások előtt - derül ki a  szombaton nyilvánosságra hozott legfrissebb felmérésből. A kormányon lévő Munkáspárt népszerűsége viszont minden eddigit alulmúl. Nagy előnnyel vezetnek a konzervatívok.

Felmentették a vörös csillagot viselő politikust

Itthon2009.03.10, 13:44

Megváltoztatta a jogerős ítéletet és felmentette kedden a Legfelsőbb Bíróság Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökhelyettesét. A politikust korábban azért ítélték el, mert vörös csillagot viselt.

Ismét a vörös csillag miatt állították elő Vajnai Attilát

Itthon2008.12.21, 20:44

Négy aktivistát, köztük Vajnai Attilát, a szervezet elnökét is előállították önkényuralmi jelkép használata miatt a Munkáspárt 2006 kapitalizmusellenes demonstrációján vasárnap. Vajnai előállítása előtt azt mondta, hogy joga van a vörös csillag használatához.

Megvertek egy politikai aktivistát Budapesten

Itthon2008.12.11, 22:23

Négy kopasz férfi támadt egy baloldali aktivistára az Örs vezér téri aluljáróban tartott Kapitalista Mikulás című rendezvényen. A rendőrség egyiküket elfogta, garázdaság miatt indult eljárás ellene.

A válságban megerősödött a brit Munkáspárt

Nagyvilág2008.12.02, 10:28

Egy százalék híján felzárkózott a brit kormánypárt támogatottsága az ellenzéki konzervatív pártéhoz - ezt mutatja egy keddi napilapban közzétett felmérés. A Munkáspárt a pénzügyi válság súlyosbodásával erősödött meg.

Felmentették a bíróságot bíráló Munkáspárt vezetőit

Itthon2008.11.05, 13:15

A jogerős ítélet szerint nem rágalmazott, csak véleményt nyilvánított a Munkáspárt elnöksége, amikor "poltikai ítéletnek" minősítette a Fővárosi Bíróság egyik, 2005-ben született döntését. A vád szerint ez a kijelentés túlment a szabad véleménynyilvánításon, de az ítélőtábla ezt másként látta.

Rendőrökre támadtak a cigányellenes cseh radikálisok

Nagyvilág2008.10.18, 18:25

Egy romák lakta városrészbe akart bevonulni 300 radikális az észak-csehországi Litvínovban, ám a rendőrök útjukat állták. A Munkáspárt hívei rátámadtak az egyenruhásokra, és összetűztek a felfegyverkezett cigányokkal is. Utcai összecsapásokba torkollott a jobboldali szélsőségesek megmozdulása szombaton az észak-csehországi Litvínovban. A radikális Munkáspárt hívei azért érkeztek Litvínovba, hogy tiltakozzanak a  helyi "cigányterror ellen". 

Darling szerint t�l nagyok a bank�rpr�miumok

Gazdaság2008.09.26, 15:10

Int�zked�seket helyezett kil�t�sba h�tf�n a brit p�nz�gyminiszter a befektet�si bank�roknak juttatott hatalmas pr�miumok �gy�ben, mert szerinte ezek "torz�tott�k a d�nt�shozatalt" a p�nz�gyi szektorban.�Alistair Darling, aki a korm�nyz� brit Munk�sp�rt Manchesterben zajl� �ves kongresszus�n sz�lalt fel, kijelentette: s�rg�ss�ggel, k�t h�ten bel�l az als�h�z el� terjeszti a bankreformr�l sz�l� �j t�rv�nytervezetet. Ennek tartalm�r�l egyel�re csak annyit �rult el, hogy a c�lok k�z�tt szerepel a bankrendszer feletti fel�gyeleti jogk�r�k meger�s�t�se, �s az �llami intervenci� megk�nny�t�se arra az esetre, ha egy-egy bank bajba ker�l.

Kitűzhette a vörös csillagot a Munkáspárt 2006 elnöke

Itthon2008.09.24, 07:23

Nem volt veszélyes a társadalomra, ezért nem bűncselekmény, hogy a Munkáspárt 2006 elnöke vörös csillagot viselt egy szakszervezeti felvonuláson - így döntött kedden a Baranya Megyei Bíróság. A politikus tiltott önkényuralmi jelkép viselésének vádjával állt a bíróság előtt - számolt be róla a Népszabadság. A nem jogerős ítélet az indoklás szerint csak a Munkáspárt 2006 elnökének konkrét esetére vonatkozik, nem jelenti azt, hogy a vörös csillagot bárki bármikor viselhetné.

Lecsukták az isztambuli merénylet tetteseit

Nagyvilág2008.08.02, 19:10

Letartóztatták a múlt vasárnapi, 17 halálos áldozatot követelő isztambuli merénylet elkövetőinek többségét - jelentette be szombaton a török belügyminiszter. A török kormány a Kurdisztáni Munkáspártot gyanúsítja a robbantásokkal.

Fordított aranyember áll Britannia élén

Nagyvilág2008.07.31, 23:43

Gordon Brown brit miniszterelnök lassan már azt hiheti, hogy meg van átkozva. Bármihez nyúl, elromlik, miközben amúgy sincs túl irigylésre méltó helyzetben. A gazdaság bajban, az emberek ráuntak az évtizede kormányzó Munkáspártra, ráadásul Brown szereplései is rendszerint gyászosra sikerednek. Ha még nincs is küszöbön bukása, könnyen lehet, hogy már nem rendezkedhet be hosszú kormányzásra.

Elégedetlenek a britek a Brown-kormánnyal

Nagyvilág2008.07.28, 06:37

Nagy vereség elé néz a brit Munkáspárt a legújabb közvélemény-kutatások szerint. A megkérdezettek háromnegyede elégedten Gordon Brown és kormánya munkájával, és csak a választók 26 százaléka szavazna a Munkáspártra. A konzervatívok 45 százalékon állnak.

16 halott egy kettős isztambuli robbantásban

Nagyvilág2008.07.28, 12:01

Legalább 16 ember meghalt, 154-en megsebesültek, amikor kettős robbantást követtek el Isztambul egyik külvárosában, a város európai oldalán. A hatóságok szerint terrortámadás történt, kurd szeparatistákra gyanakodnak, de a Kurd Munkáspárt visszautasította, hogy köze lenne a támadáshoz.

Őszig kaphat haladékot Gordon Brown

Nagyvilág2008.07.26, 21:55

Őszig kap haladékot Gordon Brown brit miniszterelnök arra, hogy a Munkáspártot kimozdítsa a sorozatos választási vereségeket eredményező népszerűségi mélypontról, különben mennie kell - szombati lapértesülések szerint a brit kabinet erről egyeztetett a legutóbbi mandátumvesztés után. A héten a munkáspártiak ismét elvesztették egy alsóházi képviselői helyüket egy időközi választáson.

Megalázó vereséget szenvedett a brit Munkáspárt

Nagyvilág2008.07.25, 11:00

Három hónapon belül a harmadik megalázó vereség érte a kormányzó brit Munkáspártot, amely egy időközi parlamenti választáson elvesztett egy hatvan éve szilárdan tartott skóciai mandátumot. A Skót Nemzeti Párt győztes jelöltje szerint politikai földrengéssel ér fel a voksolás végeredménye. A vereség azt jelenti, hogy még bizonytalanabbá vált Gordon Brown miniszterelnök jövője.

Menesztené Gordon Brownt a Munkáspárt

Nagyvilág2008.05.24, 13:12

Napokon belül nyilvánosan távozásra szólíthatják fel Gordon Brown brit miniszterelnököt a kormányzó Munkáspárt vezetői a párt népszerűségének meredek zuhanása és az elmúlt hetek elvesztett helyi és időközi választásai nyomán. A szombati brit sajtó értesülései szerint arra is van esély, hogy Brown maga ajánlja fel lemondását.

Súlyos vereséget szenvedett a brit Munkáspárt

Nagyvilág2008.05.03, 01:25

Minden negatív várakozást alulmúlt a brit Munkáspárt szereplése az angliai és walesi helyhatósági választásokon, ami súlyos csapás Gordon Brown kormányfőre. A brit baloldal becsületét Ken Livingstone londoni polgármester menthette volna meg, de ő is elbukott.

Fenegyerekek verekednek meg Londonért

Nagyvilág2008.05.02, 00:50

Sértegetésben és otromba viccekben kiváló eredményeket tud felmutatni az a két politikus, aki csütörtökön megküzdött egymással London polgármesteri székéért. A világvárost jelenleg vezető balos Ken Livingstone ugyan botrányai mellett bátor intézkedéseiről is híres, de most kiütheti őt a nyeregből a konzervatívok kócos mókamestere, Boris Johnson. Lesz választás sok más városban is, és a felmérések szerint a kormányzó Munkáspárt el fog vérezni.

Mélypontra süllyedt Gordon Brown népszerűsége

Nagyvilág2008.04.13, 15:30

Soha nem tapasztalt mélyponton van a brit kormányfő népszerűsége. A szigetországi lapok már azt találgatják, ki lehet majd Gordon Brown miniszterelnök utóda.

Török gép lelövésével hencegnek a kurdok

Nagyvilág2008.02.24, 11:47

Kurd lázadók azt állítják, hogy lelőttek egy török helikoptert Irak északi részén. A hírt független források nem erősítették meg. Tízezer török katona még csütörtökön lépte át az iraki határt, hogy kurd lázadók állásait támadja.

Lehallgatták a brit Munkáspárt egyik muszlim képviselőjét

Nagyvilág2008.02.03, 15:50

A Scotland Yard munkatársai lehallgatták a Munkáspárt egyik, muszlim képviselőjének két beszélgetését. A brit belügyminiszter vizsgálatot rendelt el az ügyben. Nagy-Britanniában állítólag több, mint negyven éve nem hallgattak le egy parlamenti képviselőt sem - írja a The Sunday Times.

Beismerte vereségét az ausztrál kormányfő

Nagyvilág2007.11.24, 16:20

Televíziós beszédben ismerte el John Howard ausztrál kormányfő, hogy elvesztette a szombati parlamenti választásokat. A miniszterelnök telefonon gratulált a győztes Kevin Ruddnak, az ellenzéki Munkáspárt vezetőjének.

A vörös csillagról kérdezi Strasbourg a kormányt

Itthon2007.10.30, 08:36

Januárig állást kell foglalnia a magyar kormánynak a vörös csillagról a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság kérésére - írta a Népszabadság. A Munkáspárt 2006 elnökhelyettesének ügyében döntött így a bíróság, a politikus ellen korábban önkényuralmi jelkép viselése miatt indult eljárás.

Nem lesz előrehozott választás Angliában

Nagyvilág2007.10.06, 22:36

Mégsem lesznek előre hozott választások az idén Nagy-Britanniában, pedig az utóbbi időben a brit közélet másról sem szólt, már a lehetséges időpontokat is találgatták. Valószínűnek tűnt ugyanis, hogy Gordon Brown brit miniszterelnök így akarja megerősíteni hatalmát, kihasználva a Munkáspárt népszerűségi fölényét. A támogatottságuk viszont hirtelen visszaesett, a kormányfő pedig nem kockáztathatja meg a voksolás elbukását.

Zsugorodik a brit Munkáspárt népszerűségi fölénye

Nagyvilág2007.10.04, 23:50

Egy-négy százalékpontra zsugorodott a csütörtökön közzétett legfrissebb felmérések szerint a kormányzó Munkáspárt támogatottsági előnye az ellenzéki konzervatívokkal szemben.

November 1-re tippelik az előre hozott brit választást

Nagyvilág2007.10.03, 14:23

November 1-jén lehet az előre hozott parlamenti választás Nagy-Britanniában - vélte a The Guardian és a szerdai brit sajtó. Úgy vélik, Gordon Brown brit miniszterelnök váratlan iraki látogatása, a jövő hét elejére várható két, nagy horderejű, parlamenti bejelentése mind ezt készítik elő. Az ellenzéki Konzervatív Párt e heti kongresszusán is előre hozott választásokra számítanak. A felmérések a Munkáspárt újabb győzelmét jósolják.

Új választással erősítené hatalmát Brown

Nagyvilág2007.09.28, 12:42

Vasárnap eldőlhet, hogy lesznek-e előrehozott választások ősszel Nagy-Britanniában. A kormányfői poszton Tony Blairt váltó Gordon Brown így akarja megerősíteni támogatottságát. Ez lenne a legalkalmasabb időpont a Munkáspárt számára a választás megtartására, mert jelenleg jóval népszerűbbek, mint a konzervatív ellenzék.

Próbaidőt szabtak ki a vörös csillagért

Itthon2007.09.21, 12:35

Bírósági tárgyalás nélkül egy év próbaidőre bocsátották vörös csillag viseléséért a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét. Fratanolo János ugyanakkor tárgyalást követel, hogy ott fejthesse ki nézeteit a törvény szerint tiltott önkényuralmi jelképről: megfogalmazása szerint ugyanis csak a nyilas jelvényekhez tapadnak "csúnya dolgok".

noname

Nagyvilág2007.06.26, 20:36

Utolsó teljes munkanapját töltötte kedden a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban Tony Blair brit kormányfő, aki tíz évi és két hónapi folyamatos hatalomgyakorlás után szerdán nyújtja be lemondását II. Erzsébet királynőnek.

Jót tett a Munkáspártnak Blair lelépése

Nagyvilág2007.06.25, 13:13

A választások előrehozására készül a hétfői brit sajtó szerint Gordon Brown jelenlegi brit pénzügyminiszter, aki szerdától Nagy-Britannia miniszterelnöke lesz. Egy friss felmérés szerint a kormányfőcsere máris megnövelte a Munkáspárt népszerűségét.

Tony Blair átadta riválisának a Munkáspárt vezetését

Nagyvilág2007.06.24, 20:17

Hivatalosan is átadta vasárnap délután a kormányzó brit Munkáspárt vezetését Gordon Brown pénzügyminiszternek Tony Blair miniszterelnök, aki néhány nap múlva a kormányfői tisztségről is leköszön.

Véget ért a Blair-korszak

Nagyvilág2007.06.21, 13:55

Távozik a brit miniszterelnöki székből Tony Blair. "Június 27-én benyújtom lemondásomat a királynőnek" - jelentette be csütörtökön kora délután, személyes hangvételű, sokszor önigazoló beszédében. Blair többször is történelmet írt politikai sikereivel, távozását mégis csúfos végjáték előzte meg. Egyre zuhanó népszerűségét meglovagolva pártjának belső ellenzéke szorította ki a hatalomból a Munkáspárt egykori nagy reménységét és sikeremberét. Kormányzásának megítélése erősen kérdőjeles. Ő maga büszkén hirdette reformjait, kritikusai szerint azonban csak kozmetikázott, igazán nagy lépésekre nem szánta el magát.

Leomlott egy londoni ház felső két szintje

Nagyvilág2007.06.12, 20:44

Összedőlt egy patinás belvárosi épület két felső szintje, nem messze a Scotland Yard központi épületétől, kedden késő délután Londonban. Szemtanúk robbanást véltek hallani a szintek összeomlásakor.

Gordon Brown lesz az új brit kormányfő

Nagyvilág2007.05.16, 22:04

Szerda estére gyakorlatilag eldőlt, hogy Gordon Brown lesz június végétől Nagy-Britannia miniszterelnöke, miután a jelenlegi pénzügyminiszter annyi támogatót gyűjtött a kormányzó Munkáspárt alsóházi frakciójában, hogy egyetlen kihívójának nem juthat az induláshoz elégséges számú aláírás.

Minisztereitől már elbúcsúzott Blair

Nagyvilág2007.05.10, 11:36

Hosszú huzavona után csütörtökön délben pont kerül Tony Blair brit miniszterelnök kormányfői karrierje végére. Blair csütörtökön reggel minisztereivel már közölte távozásának menetrendjét. A Times a június 22-ét követő napokra teszi tényleges távozását. A nyilvánosságnak várhatóan közép-európai idő szerint délután 1-kor tartott beszédében jelenti be távozásának pontos napját a Munkáspárt és a párt képviselő-csoportjának éléről, amivel ügyvezető kormányfővé válik.

Olcsón megússza a Munkáspárt Blair búcsúját

Nagyvilág2007.05.04, 12:56

Az előzetes eredmények szerint a vártnál kisebbet bukott a kormányzó Munkáspárt a csütörtöki brit önkormányzati választáson, illetve a skót és a walesi parlamenti voksoláson. Birminghamet, a második legnagyobb angol várost elbukta Tony Blair pártja, a walesi parlamentben viszont a jelek szerint megőrzi többségét.

A nacionalistáké a legnagyobb frakció a skót parlamentben

Nagyvilág2007.05.04, 20:54

A Nagy-Britanniától való elszakadásra, nemzeti függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) adhatja a legnagyobb frakciót az új összetételű edinburghi tartományi parlamentben a csütörtöki választások nyomán - jelentették be pénteken.

Hagytak nyomokat a Kádár-sír feldúlói

Itthon2007.05.03, 19:46

Rongálás miatt nyomoz a rendőrség az ismeretlenek után, akik szerdán megrongálták Kádár János és feleségének sírját, és elvitték a maradványaik egy részét. Kegyeletsértés is történt, de emiatt nem indulhat eljárás, mert a házaspárnak nincs leszármazottja, aki ezt kezdeményezhetné. A sírrongálókat ritkán sikerül elkapni, de a rendőrök már találtak olyan nyomokat, amelyeken elindulhatnak.

Dicstelen vége lehet Blair utolsó választásának

Nagyvilág2007.05.03, 12:11

Utoljára mondhat véleményt az éppen 10 éve hatalomra került és távozását várhatóan a jövő héten bejelentő Tony Blair brit miniszterelnökről 39 millió választó: Skóciában és Walesben parlamenti és önkormányzati, Angliában - Londont kivéve - önkormányzati választásokat tartanak. Ironikus módon Blair Munkáspártja abban a skót és walesi parlamentben veszítheti el a többséget, amelyeket ő hívott életre.

Jövő héten kiderülhet, mikor megy Blair

Nagyvilág2007.05.01, 12:37

Várhatóan jövő héten bejelenti távozásának idejét a kormánypárt éléről Tony Blair brit kormányfő. A politikus legalábbias erre utalt egy keddi nyilatkozatában.

Cáfolták, hogy Blair május elsején távozna

Nagyvilág2007.04.27, 17:40

A brit kormány cáfolta, hogy május elsején bejelentené távozását Tony Blair miniszterelnök. Az egyébként már régóta lebegtetett távozással várhatóan mindenképp megvárja a helyi választásokat.

Bírság járt a vörös csillag kitűzéséért

Itthon2007.03.22, 14:00

120 ezer forint pénzbírságra ítélte a bíróság Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 nevű szervezet vezetőjét, mert több alkalommal viselt vörös csillagos kitűzőt. A bíróság elutasította a Vajnai Attila által az utolsó szó jogán is megismételt érvelést, amely szerint ők oktató-tájékoztató jelleggel viseltek vörös csillagot.

Letiltotta a BBC filmjét a brit főügyész

Nagyvilág2007.03.03, 13:19

Bírósági végzéssel tiltatta le a brit főügyész a BBC tévé új feltáró riportfilmjét. Az alkotás a kormányzó Munkáspártnak nyújtott, állítólag nemesi kiváltságokkal jutalmazott titkos magánhitelek ügyéről közölt volna értesüléseket.

Ismét őrizetben Blair fő pénzgyűjtője

Nagyvilág2007.01.30, 21:57

Őrizetbe vette a Scotland Yard kedden este Lord Michael Levyt, Tony Blair brit miniszterelnök személyes kampánypénz-felhajtó megbízottját és szoros politikai szövetségesét a kormányzó Munkáspártnak nemesi kiváltságok fejében nyújtott titkos magánhitelek ügyében, amelynek vizsgálata során már Blairt is kihallgatták. A főrendet nem sokkal később óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Nemesi rangokkal üzletelhetett Blair egyik munkatársa

Nagyvilág2007.01.19, 19:12

Őrizetbe vette, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezte pénteken a brit rendőrség Tony Blair brit kormányfő egyik közeli munkatársát a nemesi rangok tiltott osztogatásának gyanújával hónapok óta folytatott nyomozás részeként.

Árnyékkormány tagja lett a kopasz énekes

Kultúra2006.12.04, 10:35

Az ausztrál ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányába jelölte a Midnight Oil volt énekesét, Peter Garrettet. A világhírű ausztrál zenekar egykori frontembere két éve kezdett politikai karriert.

A Munkáspárt támogatja a népszavazást

Itthon2006.10.25, 12:50

Elutasítja a Gyurcsány-programot, ugyanakkor támogatja a népszavazás Orbán Viktor által felvetett gondolatát a Magyar Kommunista Munkáspárt.

Hallgattak a kurdok vezérük békefelhívására

Nagyvilág2006.10.01, 12:15

Egyoldalú fegyverszünetet hirdettet a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK). A szervezet bebörtönzött vezére, Abdullah Öcalan a héten tett közzé felhívást híveinek, hogy függesszék fel a harcot.

Lehülyézték Blairt búcsúkonferenciáján

Nagyvilág2006.09.26, 11:23

Belügyminisztere szerint hülyét csinált magából Tony Blair brit kormányfő, amikor kilátásba helyezte távozását. John Reid brit belügyminiszter kedden, a brit Munkáspárt manchesteri kongresszusán bírálta Blair lépését. A kongresszus Blair utolsó ilyen rendezvénye lesz pártelnökként és miniszterelnökként is.

Strasbourg dönt a vörös csillagról

Nagyvilág2006.09.13, 07:19

A strasbourgi emberi jogi bíróság dönthet a vörös csillag használatának magyarországi tilalmáról. A bíróság ugyanis befogadta Vajnai Attila beadványát, aki ellen azért indult bírósági eljárás, mert 2003 februárjában - a Munkáspárt alelnökeként - egy utcai rendezvényen ötágú vörös csillagot tűzött zakójára.

Lehurrogták Blairt a szakszervezetisek

Nagyvilág2006.09.12, 17:47

Közbekiabálások, tiltakozó plakátok zavarták meg Tony Blair brit miniszterelnök beszédét, amelyet a brit szakszervezeti szövetség konferenciáján mondott. Blair körül forr a levegő az utóbbi napokban, mióta egyre többen követelik távozását, elsősorban elhibázottnak tartott külpolitikája miatt

Pénzgyűjtő botrány fenyegeti Blairt

Nagyvilág2006.07.13, 15:47

Őrizetbe vette és kihallgatta a rendőrség Tony Blair brit miniszterelnök legközelebbi szövetségesét. Lord Levyt azzal gyanúsítják, hogy ő szervezte meg, hogy négy üzletember a Munkáspártnak adott nagy összegű kölcsönök fejében nemesi ranghoz juthasson.

Csökken a pártok állami támogatása

Archívum2006.06.01, 16:23

A KDNP kivételével valamennyi párt állami támogatása csökken a 2006-os országgyűlési választások után - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel csütörtökön. Júniustól már a 2006-os parlamenti választások eredménye alapján járó összeget folyósítják a pártoknak. A közlemény szerint a Centrumpárt és a Munkáspárt a választásokon a leadott szavazatok kevesebb, mint egy százalékát szerezte meg, így a továbbiakban nem jogosult állami támogatásra.

Rágalmazással vádolják Thürmeréket

Itthon2006.05.30, 13:24

Rágalmazás elkövetése miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség a Munkáspárt hét vezető politikusa - köztük Thürmer Gyula elnök - ellen. A párt vezetői ugyanis politikai döntésnek nevezték a Fővárosi Bíróság egy rájuk nézve kedvezőtlen ítéletét, mire a bíróság elnöke feljelentést tett.

Rekordmélységben Tony Blair népszerűsége

Nagyvilág2006.05.09, 11:01

Csaknem másfél évtizedes mélypontra zuhant a brit Munkáspárt népszerűsége a kedden közölt legújabb felmérés szerint. A brit lapok Tony Blair legújabb kijelentéseiből arra következtetnek, hogy a kormányfő jövőre távozik posztjáról, de egyelőre nem tudni, pontosan mikor, ahogy azt sem, ki a hivatalos az utódjelöltje.

Kardjába dőlhet a baloldal csodagyereke

Nagyvilág2006.05.08, 14:39

Saját párttársai és 12 éve hű szövetségese, Gordon Brown pénzügyminiszter szorította sarokba a hétvégén Tony Blair brit miniszterelnököt, amikor felszólították, hogy közölje, mikor mond le. A születőben lévő belső puccs forrása a Munkáspárt számára történelmi kudarccal végződött helyhatósági választás. Úgy tűnik azonban, hogy Blair korábban elsöprő lendületű politikája és személyisége is vesztett varázsából. Bírálói szerint szépen lassan leereszt az újbalos lufi és Blair európai politikustársai sorsára jut: jelentősebb eredmények nélkül kell távoznia a hatalomból.

Leváltanák Tony Blairt pártja tagjai

Nagyvilág2006.05.07, 10:44

Hivatalos levélben követeli több tucat brit kormánypárti képviselő Tony Blair miniszterelnöktől, hogy vázolja fel távozása hivatalos menetrendjét - írják vasárnapi brit lapok. A Blair vezetésével kormányzó Munkáspárt megalázó vereséget szenvedett a minapi angliai helyhatósági választásokon.

Vesztésre áll a brit Munkáspárt

Nagyvilág2006.05.05, 09:09

A szinte napra pontosan kilenc éve kormányzó brit Munkáspárt veszteségeit mutatták péntek hajnalban az előző napi angliai részleges helyhatósági választások korai eredményei. Sok helyen csak napközben kezdik összeszámolni a voksokat.

Két alapminiszterét is leváltotta Blair

Nagyvilág2006.05.05, 14:39

A belügy- és a külügyminisztert is leváltotta kormányában Tony Blair brit miniszterelnök pártjának a csütörtöki helyhatósági választásokon elszenvedett megalázó vereségét követően. A szavazáson az elmúlt 30 év legnagyobb buktáját könyvelte el a Munkáspárt. A Labourt még az örök harmadik liberálisok is megelőzték egy százalékkal.

Milliókkal fizette le szövetségeseit a brazil kormánypárt

Nagyvilág2006.03.30, 07:58

Több millió dollárt utalt át illegális módon koalíciós szövetségeseinek a brazil kormánypárt - állapította meg egy parlemtni vizsgálat. A kiterjedt korrupciós ügyben két miniszter, másféltucat képviselő, egy volt kabinetfőnök, és egy sor másik személy - összesen több mint száz ember érintett.

Ékszerdrágulást, maffiaűzést is ígérnek a kis pártok

Itthon2006.03.24, 14:36

Ha a Kommunista Munkáspárt nyer, 100 ezer forint lesz a minimálbér és a nyugdíj, ráadásul csak 35 órát kell dolgozni egy héten. Az 500 ezer forint feletti béreket viszont befagyasztanák - derült ki a párt programjából. A Vidék Párt a vidékieknek korkedvezményes nyugdíjat és alacsonyabb minimálbért ígért. A Roma Összefogás több állami megbízást adna roma vállalkozóknak, hogy több cigánynak legyen munkája. A MIÉP az alapvető élelmiszerek árát maximálná, és törvénybe iktatná: az első lakás alanyi jogon jár. Összeállításunkból megtudhatja, mit ígérnek a parlamenten kívüli, országos listát állító pártok.

Újabb hangfelvételt mutatott be a Munkáspárt 2006

Archívum2006.03.20, 19:15

Újabb hangfelvételt mutatott be hétfőn Budapesten a Magyarországi Munkáspárt 2006, amely a párt alelnöke, Vajnai Attila szerint újabb bizonyíték arra, hogy jelöltjeiknek fideszes politikusok segítséget ajánlottak fel.

Kevesebb pártnak lehet országos listája

Itthon2006.03.17, 16:13

Négy év alatt sokat romlottak a parlamenten kívüli pártok lehetőségei: a péntek délután lejáró határidő előtt pár órával közzétett adatok szerint kevesebb párt és kevesebb képviselőjelölt szerzett jogot, hogy versenyezzen a választók kegyeiért, mint 2002-ben.

Bizonyítaná a Fidesz segítségét a Munkáspárt

Archívum2006.03.15, 17:40

Az érintettek hozzájárulását kérte a Munkáspárt 2006 azoknak a hangfelvételeknek a nyilvánosságra hozatalához, amelyek bizonyítják: a Fidesz a pártnak segítséget ajánlott az ajánlószelvények gyűjtésében. A Fidesz provokációnak nevezte a Munkáspárt2006 állításait.

Munkáspárt 2006: A Fidesz segítséget ajánlott fel

Itthon2006.03.14, 22:50

Több fideszes képviselőjelölt ajánlott fel segítséget a Magyarországi Munkáspárt 2006-nak az ajánlószelvények gyűjtésében - jelentette ki Vajnai Attila, a párt egyik alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz provokációnak tartja a vádakat.

Újra meghívták a pártelnököket a Közgázra

Itthon2006.03.12, 11:09

A korábbi választások előtti időszakhoz hasonlóan idén is meghívták a pártelnököket a Közgázra. Eddig öt pártelnök fogadta el a meghívást. A rendezvénysorozat csütörtökön kezdődik, az első vendég Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke lesz.

Blair jövőre távozik, ha nem támogatják

Nagyvilág2005.12.24, 17:59

Lapértesülések szerint már jövőre távozhat Tony Blair miniszterelnöki posztjáról. Ha a közszféra átalakítását célzó, átfogó tervével a Labour lázadói szembefordulnak, a vártnál előbb átadhatja hivatalát.

Előző
Következő