Munkáspárt
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Tony Blair
- Egyesült Királyság
- MSZP
- választás
- Thürmer Gyula
- legfrissebb
- legrégebbi
Lehurrogták Blairt a szakszervezetisek
Közbekiabálások, tiltakozó plakátok zavarták meg Tony Blair brit miniszterelnök beszédét, amelyet a brit szakszervezeti szövetség konferenciáján mondott. Blair körül forr a levegő az utóbbi napokban, mióta egyre többen követelik távozását, elsősorban elhibázottnak tartott külpolitikája miatt
Strasbourg dönt a vörös csillagról
A strasbourgi emberi jogi bíróság dönthet a vörös csillag használatának magyarországi tilalmáról. A bíróság ugyanis befogadta Vajnai Attila beadványát, aki ellen azért indult bírósági eljárás, mert 2003 februárjában - a Munkáspárt alelnökeként - egy utcai rendezvényen ötágú vörös csillagot tűzött zakójára.
Lehülyézték Blairt búcsúkonferenciáján
Belügyminisztere szerint hülyét csinált magából Tony Blair brit kormányfő, amikor kilátásba helyezte távozását. John Reid brit belügyminiszter kedden, a brit Munkáspárt manchesteri kongresszusán bírálta Blair lépését. A kongresszus Blair utolsó ilyen rendezvénye lesz pártelnökként és miniszterelnökként is.
Hallgattak a kurdok vezérük békefelhívására
Egyoldalú fegyverszünetet hirdettet a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK). A szervezet bebörtönzött vezére, Abdullah Öcalan a héten tett közzé felhívást híveinek, hogy függesszék fel a harcot.
A Munkáspárt támogatja a népszavazást
Elutasítja a Gyurcsány-programot, ugyanakkor támogatja a népszavazás Orbán Viktor által felvetett gondolatát a Magyar Kommunista Munkáspárt.
Árnyékkormány tagja lett a kopasz énekes
Az ausztrál ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányába jelölte a Midnight Oil volt énekesét, Peter Garrettet. A világhírű ausztrál zenekar egykori frontembere két éve kezdett politikai karriert.
- címkék:
- Munkáspárt
- zenekar
- Címkefelhő »
Nemesi rangokkal üzletelhetett Blair egyik munkatársa
Őrizetbe vette, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezte pénteken a brit rendőrség Tony Blair brit kormányfő egyik közeli munkatársát a nemesi rangok tiltott osztogatásának gyanújával hónapok óta folytatott nyomozás részeként.
Ismét őrizetben Blair fő pénzgyűjtője
Őrizetbe vette a Scotland Yard kedden este Lord Michael Levyt, Tony Blair brit miniszterelnök személyes kampánypénz-felhajtó megbízottját és szoros politikai szövetségesét a kormányzó Munkáspártnak nemesi kiváltságok fejében nyújtott titkos magánhitelek ügyében, amelynek vizsgálata során már Blairt is kihallgatták. A főrendet nem sokkal később óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Letiltotta a BBC filmjét a brit főügyész
Bírósági végzéssel tiltatta le a brit főügyész a BBC tévé új feltáró riportfilmjét. Az alkotás a kormányzó Munkáspártnak nyújtott, állítólag nemesi kiváltságokkal jutalmazott titkos magánhitelek ügyéről közölt volna értesüléseket.
Bírság járt a vörös csillag kitűzéséért
120 ezer forint pénzbírságra ítélte a bíróság Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 nevű szervezet vezetőjét, mert több alkalommal viselt vörös csillagos kitűzőt. A bíróság elutasította a Vajnai Attila által az utolsó szó jogán is megismételt érvelést, amely szerint ők oktató-tájékoztató jelleggel viseltek vörös csillagot.