munkanélküliség

címke rss

Csúcsra jár a foglalkoztatás Magyarországon

Gazdaság2022.08.25, 11:24

Idén nyáron először fordult elő, hogy egymást követő két hónapban, júniusban és júliusban is 4,7 millió fő fölött alakult a foglalkoztatottak száma. A háromhavi adatok éves összevetése szerint az elsődleges munkaerőpiacon közel 57 ezerrel dolgoznak többen. A 2010-ben mindössze 56 százalékos foglalkoztatási ráta tartósan 74 százaléknál magasabban alakul - írja közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a Központi Statisztikai Hivatal friss foglalkoztatási statisztikáit kommentálva.

Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma júniusban

Gazdaság2022.07.28, 12:30

Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 739 ezer volt, 53 ezerrel több, mint az előző hónapban. Az április-júniusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 693 ezret tett ki, 74 ezerrel nőtt a tavalyi második negyedévihez képest. A munkanélküliek száma 2022 júniusában 160 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékos volt. A második negyedévben, az április-júniusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 157 ezret tett ki, a munkanélküliségi ráta 3,2 százalékon állt - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

TIM: 12 százalékkal csökkent az álláskeresők száma egy év alatt

Gazdaság2022.07.27, 09:42

Továbbra is nagyon alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, 2010 óta mintegy harmadára csökkent a munka nélkül lévők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint – mondta Kutnyánszky Zsolt. Az iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár hozzátette, a júliusi 231 ezres adat azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta ez a második legalacsonyabb szám, ami mindössze pár száz fővel haladja meg az előző havi rekordértéket - írja a Technológiai és Ipari Minisztérium közleménye.

Ismét jelentősen nőtt a foglalkoztatottság Magyarországon

Gazdaság2022.06.23, 09:30

Májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 4 millió 686 ezer volt. A március-májusi időszakra a foglalkoztatottak átlagos létszáma egy év alatt 99 ezerrel 4 millió 693 ezerre nőtt. Májusban a munkanélküliek száma 169 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt. A március-májusi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 165 ezer volt, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékra csökkent, az egy hónappal korábbi 3,5 és az egy évvel korábbi 4,1 százalékról - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Európa a háború árnyékában: gazdasági összeomláshoz vezethetnek a brüsszeli szankciók

Nagyvilág2022.05.30, 15:45

Az ukrajnai háború és az Oroszországgal szemben folytatott szankciós politika már eddig is jelentősen megnehezítette az életet az európai országokban, de a jövőben ennél is súlyosabb következményekkel is számolnak a szakértők. A Mediaworks Hírcentrumának cikksorozatában ezúttal a gazdaságot és a munkaerőpiacot veszélyeztető folyamatokat és azok lehetséges hatásait mutatjuk be.

Rendkívül erős munkaerőpiaci adatok érkeztek

Gazdaság2022.05.26, 10:44

Áprilisban 4 millió 688 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma, a hivatal által mérvadónak tekintett február-áprilisi háromhónapos időszakban 4 millió 684 ezret tett ki, 109 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek száma ugyanebben a hónapban 176 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nőtt a foglalkoztatottság, a munkanélküliség pedig mérséklődött februárban

Gazdaság2022.03.25, 11:34

Éves viszonylatban tovább javuló foglalkoztatási adatokról és mérséklődő munkanélküliségről jelentett az elmúlt hónapra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A magyar gazdaság növekedésével együtt a magyar munkaerőpiac is erősödött

Itthon2022.03.21, 19:32

A magyar gazdaság növekedésével együtt a magyar munkaerőpiac is erősödött, nőtt a foglalkoztatási ráta - közölte az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Monoron.

75 ezerrel dolgoztak többen a legutóbbi negyedévben, mint egy évvel korábban

Gazdaság2022.02.25, 09:35

A 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 644 ezer volt 2022 januárjában. A 2021. november - 2022. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 676 ezret tett ki, 75 ezerrel volt több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal közlése alapján ugyanakkor ebben a három hónapban tovább csökkent a munkanélküliség Magyarországon. A 2021. november - 2022. januári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 183 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt. Ebben a három hónapban a 15-74 éves munkanélküliek száma 26 ezer fővel, míg a munkanéllküliségi ...

Így javult a magyar családok helyzete az elmúlt 12 évben

Itthon2022.02.10, 09:03

A Századvég friss kutatása szerint a magyarok közel kétharmada (64 százaléka) gondolja úgy, hogy amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, a családjának anyagi helyzete összességében javult (ezzel ellentétes véleményt mindössze 26 százalék fogalmazott meg). Összegyűjtöttük, többek között hogyan változott a magyarok jövedelmi viszonya, megtakarításainak aránya és életminősége 2010 és 2021 között. 

Többen dolgoztak novemberben, mint egy évvel korábban

Gazdaság2022.01.05, 10:56

Tavaly novemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 677 ezer volt, 10 ezerrel kevesebb az előző havinál, de 45 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A szeptember-novemberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 687 ezret tett ki, 70 ezerrel többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A magyar munkaerőpiacon kedvező tendenciák mutatkoznak, a munkaerőpiac stabil helyzete állandónak tekinthető, ezek mögött kormányzati támogatások, intézkedések sora húzódik - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium ((ITM) ...

Tovább nőtt a foglalkoztatottság

Gazdaság2021.11.29, 11:30

Októberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 688 ezer volt, 86 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A fő mutatóként használt háromhavi mozgóátlag szerint augusztus-októberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 677 ezer volt, 53 ezerrel több az egy évvel korábbinál - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Válságkezelések a mérlegen: a baloldal képtelen volt kezelni a munkanélküliséget

Gazdaság2021.10.06, 22:17

Az elmúlt két évtized egyedi lehetőséget kínál a hazai elemzőknek a baloldali és jobboldali gazdaságpolitika sikerességének patikamérlegen történő összevetésére. 2008-ban hat év baloldali kormányzás után érte el Magyarországot a globális pénzügyi válság forgószele. 2020-ban pedig egy tíz év hosszú jobboldali konzervatív ciklus után "támadta meg" gazdaságunkat a koronavírus - olvasható a Századvég Gazdaságkutató elemzésében.

Varga Mihály: A magyar munkanélküliségi ráta az egyik legjobb az EU-ban

Gazdaság2021.10.01, 13:41

A magyar munkanélküliségi ráta az egyik legjobb az Európai Unióban - közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán.

Többen dolgoztak augusztusban, mint egy évvel korábban

Gazdaság2021.09.28, 12:53

Augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 678 ezer volt, ami 24 ezerrel több az egy évvel korábbinál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentéséből.

Még tovább javultak a munkanélküliségi adatok a foglalkoztatás bővülésével

Gazdaság2021.08.27, 12:08

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve.

Három évtizede nem látott magasságon a hazai foglalkoztatás

Gazdaság2021.07.16, 11:35

Magyarország 2021 első negyedévében a legjobb foglalkoztatási adatot produkálta a rendszerváltoztatás óta – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, az Eurostat által összesített mutatók szerinti 77,7 százalékos hazai foglalkoztatási szinttel a tagállami rangsor hatodik helyét foglaljuk el, közel hat százalékponttal múlva felül az uniós átlagot.

Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2021.06.29, 09:45

Májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 55 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz és 47 ezerrel az előző hónaphoz képest és elérte a 4 millió 607 ezret - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Magyarország munkanélküliségi rátája a negyedik legjobb az EU-ban

Gazdaság2021.05.27, 12:15

Az előző időszak foglalkoztatáspolitikai, adó- és beruházási intézkedéseknek köszönhetően Magyarország áprilisi munkanélküliségi rátája a negyedik legjobb az Európai Unióban (EU) - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) áprilisi munkaerőpiaci adatait kommentálva.

Meghaladta a 4,5 milliót a foglalkoztatottak száma áprilisban

Gazdaság2021.05.27, 12:23

Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 559 ezer volt, ami az előző év azonos időszakát 36 ezerrel meghaladta, míg az előző hónapnál 57 ezerrel kevesebb volt - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Félmilliárd forintos fejlesztéssel támogat a kormány egy gépipari vállalatot

Gazdaság2021.05.04, 15:55

A járvány ellenére sikerült a tömeges munkanélküliséget megelőzni, és a beruházások mértékét növelni azzal, hogy a 2010-ben választott gazdaságpolitikának megfelelően nem szociális, hanem beruházási alapon adott támogatást a kormány; "Sikeres volt az előzés a kanyarban" - jelentette ki Szijjártó Péter kedden Zalaegerszegen.

Márciusban nőtt a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2021.04.28, 10:32

Márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 616 ezer volt, ami 41 ezerrel több az egy évvel korábbinál, és 66 ezerrel az előző havinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Bereczki Zoltán és párja egyszerre maradt munka nélkül

Life.hu2021.04.16, 18:57

Bereczki Zoltán április 1-je óta a Life TV Ébredj velünk című reggeli műsorának műsorvezetője. A színész elmondta, a felkérés pont jókor jött.

Munkaerőpiaci szerepek: te hova tartozol?

Unilife.hu2021.03.22, 15:57

Munkanélküliség, munkaképes kor és, hogy jön ide a Marshall-kereszt? Ha te is csak tapogatózol a munkapiac fogalmai között, akkor olvass tovább, most eligazítunk, hogy te is tudd melyik kategóriába tartozol munkapiaci szempontból!

Decemberben ismét 4 és fél millióan dolgoztak itthon

Gazdaság2021.01.28, 11:53

A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 500 ezer volt tavaly decemberben, 4 ezerrel több, mint az előző hónapban és 14 ezerrel kevesebb, mint egy évvel azelőtt. A 4,3 százalékos munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal volt magasabb a novemberinél és 1,2 százalékponttal az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Munkanélküliséget és gazdasági visszaesést Gyurcsányék csináltak

Itthon2021.01.07, 17:44

Magyarországon tömeges munkanélküliséget és gazdasági visszaesést egyedül Gyurcsány és a baloldal csinált - közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel.

Egy hónap alatt 45 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2021.01.05, 12:08

Az előző hónaphoz viszonyítva 9 ezerrel, 190 ezerre csökkent a munkanélküliek száma 2020 novemberében, a 4,1 százalékos munkanélküliségi ráta pedig 0,2 százalékponttal alacsonyabb volt az egy hónappal korábbinál. Eközben tavaly novemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 496 ezer volt, 45 ezerrel több, mint az előző hónapban, és 26 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Magyarországon feleakkora a munkanélküliség, mint az EU-ban

Itthon2020.10.08, 19:55

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, mely szerint az Európai Unióban Magyarország a top3-ban volt az augusztusi munkanélküliségi adatok alapján.

Szellemgeneráció él Japánban, milliók élete tűnik reménytelennek

Gazdaság2020.10.06, 14:29

Japán népessége - a rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint - 125-128 millió fő, amivel az ázsiai ország nincs a világ tíz legnépesebb nemzete között. Ezek ellenére a japán gazdaság világszinten a harmadik helyen áll Kína és az Egyesült Államok mögött, ami rendkívüli termelékenységről árulkodik. Bár a gazdaság hatékony, a munkanélküliség alacsony, több millióan vannak az országban, akik nagyon nehezen találnak munkát vagy már teljesen le is mondtak erről a lehetőségről. Ők Japán szellemgenerációja.

Szijjártó Péter: Arra van szükség, hogy a munkanélkülivé vált európaiaknak újra legyen munkájuk

Itthon2020.09.21, 17:07

Arra van szükség, hogy a koronavírus-járvány miatt munkanélkülivé vált európaiaknak újra legyen munkájuk - emelte ki Szijjártó Péter az európai uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli ülését követően.

Augusztusban éves rekordot döntött az ipari termelés növekedése Kínában

Gazdaság2020.09.15, 08:01

Idén eddig a legnagyobb mértékben nőtt az ipari termelés Kínában augusztusban, miközben az ország kiskereskedelmi forgalma a koronavírus-járvány óta először bővült a múlt hónapban.

A kormány intézkedései látszanak a javuló foglalkoztatási adatokon

Gazdaság2020.08.28, 16:59

A május-júliusi foglalkoztatottsági adatokon érezhető a koronavírus-járvány hatása, ugyanakkor a júniusi mélypont után már kevesebb az álláskereső, vagyis a kormány gazdaságvédelmi intézkedései már megmutatkoznak a számokban - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A vártnál sokkal jobban alakulnak a munkanélküliségi adatok Magyarországon

Gazdaság2020.08.13, 10:52

A vártnál sokkal jobban alakulnak a munkanélküliségi adatok Magyarországon - mondta Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Több mint 260 ezer ember munkahelyét mentette meg a kormány

Gazdaság2020.07.29, 13:23

A kormány intézkedéseinek köszönhetően több mint 260 ezer ember munkahelye maradhatott meg a koronavírus-járványban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A magyar munkaerőpiac a legellenállóbbak között van az Európai Unióban

Gazdaság2020.07.03, 15:35

Magyarország rendelkezik az egyik legalacsonyabb munkanélküliségi rátával az Európai Unióban. A hazai munkaerőpiac ellenállóságát a gyorsan bevezetett jegybanki és kormányzati programok, a korábbi széles bázisú gazdasági növekedés és a járvány terjedésének hatékony leszorítása nagymértékben fokozta. A Magyar Nemzeti Bank legújabb előrejelzései szerint a gazdasági környezet normalizálódásával jövőre újra visszatérhet a közel kétszámjegyű bérdinamika a versenyszférában.

Benkő Tibor: A honvédség az ország egyik legjobb foglalkoztatója

Itthon2020.05.05, 21:07

A Magyar Honvédség az egyik legjobb foglalkoztatója az országnak - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Spanyolországban áprilisban 282 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma

Gazdaság2020.05.05, 12:14

A spanyol munkanélküliség mintegy 8 százalékkal, több mint 282 ezerrel nőtt áprilisban az előző hónaphoz képest - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium.

Február vége óta csaknem 1,3 millió állampolgár tért haza Romániába

Nagyvilág2020.05.05, 11:03

Február 23-a után 1 279 000 állampolgár tért haza külföldről Romániába - közölte hétfő esti sajtótájékoztatóján Ludovic Orban miniszterelnök, aki szerint emiatt mintegy 300-350 ezerrel nő az országban a munkanélküliek száma - olvasható a Maszol.ro erdélyi hírportál beszámolójában.

Sebestyén Ági a munkanélküliségére és a szakítására merész fotókkal reagált

Life.hu2020.07.22, 18:39

Pumped Gabo exe, Sebestyén Ági élete kívülről tökéletesnek és felhőtlennek tűnhet, ám mégis van, ami nyomasztja a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzeben.

Még nem érezni a járvány hatását a hazai munkaerőpiaci adatokon

Gazdaság2020.03.27, 13:38

A 2019. decembere és 2020. február vége közötti három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 0,2 százalékkal kevesebb, 4 millió 490 ezer volt, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70 százalékos volt. A 2019. decembere és 2020. február vége közötti háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt, a munkanélküliek száma alig változott: az egy évvel korábbihoz képest 4 ezerrel csökkent, az egy hónappal korábbiakkal összevetve ugyanannyival emelkedett. A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági folyamatok ezt az időszakott ...

Engedélyeztek egy lehetséges amerikai gyógyszert a koronavírusra

Gazdaság2020.03.25, 17:03

Ezek voltak ma a koronavírushoz köthető legfontosabb hírek és fejlemények a pénz világában.

Koronavírus: 500 milliárd eurós veszteség várható Németországban

Gazdaság2020.03.23, 14:25

A koronavírus-válság nagyjából ötszáz milliárd euró veszteséget okozhat a gazdaságnak és több mint egymillió munkahely elvesztésével járhat a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének elemzése alapján.

Oszter Alexandra festőnek állt: így próbálja átvészelni az átmeneti munkanélküliséget

Life.hu2020.03.19, 09:22

Oszter Alexandra nemcsak a színpadon művész, de otthon a négy fal között is gyönyörű dolgokat alkot.

Détár Enikő takarítást is vállal, ha a helyzet úgy kívánja: "A túlélésre játszom"

Life.hu2020.03.17, 07:55

Détár Enikő rengeteg színházi és szinkronmunkától esett el a koronavírus miatt. Az 56 éves díva azonban nem esik kétségbe, szinte bármilyen civil munkát hajlandó elvállalni.

Nőttek a bérek, csökkent a munkanélküliség, és indul az azonnali átutalás

Gazdaság2020.03.01, 13:23

A Központi Statisztikai Hivatal a héten több fontos, a magyar gazdaságot érintő jelentést is közzétett, külföldön pedig folyamatosan zuhannak a tőzsdék, távozott a Disney első embere, és úgy tűnik, a koronavírus miatt mindenki aranyat akar venni. A hét gazdasági összefoglalója.

Tovább csökkent a munkanélküliség, és nőtt a foglalkoztatottság

Gazdaság2020.02.27, 10:11

Az idén januárral záruló három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalék volt, ami az egy évvel korábbihoz képest 9,5 ezerrel, illetve 0,2 százalékponttal kevesebb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Megsemmisítheti a svéd jólétet a migráció és az iszlamizálódás

Nagyvilág2020.02.06, 15:42

Mára már a svéd jóléti rendszer jövőjét fenyegeti az, hogy a skandináv országba több százezer bevándorló érkezett az elmúlt években, akik jól láthatóan képtelenek nagy számban elhelyezkedni az ország munkaerőpiacán. Svédországban teljesen megbukott a migránsok integrációja, amivel párhuzamosan jelentős iszlamizáció zajlik.

Munkahelyteremtő programot indít a kormány

Gazdaság2020.02.03, 14:38

Az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a foglalkoztatás ösztönzésére - jelentette be Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Történelmi mélyponton az uniós munkanélküliség

Gazdaság2020.01.30, 14:23

Az euróövezetben több mint tizenegy éves mélypontra, az egész Európai Uniót nézve pedig a valaha elért legalacsonyabb szintre csökkent tavaly decemberben a munkanélküliségi ráta az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.

Minden eddiginél többen dolgoznak Magyarországon

Gazdaság2020.01.29, 13:38

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatót, ahol a legfrissebb foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat értékelte.

Tovább csökkent a munkanélküliség, és nőtt a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2020.01.29, 10:10

A tavaly október-decemberi három hónapos időszakban, azaz a negyedik negyedévben, a munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékos volt, a legalacsonyabb tavaly április-június, azaz a második negyedév óta - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kiváló magyar gazdasági adatok és nemzetközi feszültség az év első hetében

Gazdaság2020.01.12, 22:22

A Közel-Keletre figyelt a világ 2020 első teljes hetében. Az amerikai-iráni konfliktus feszültsége rányomta bélyegét az arany és az olaj árára, melyek régen látott táncba kezdtek a kereskedés során. A héten érkeztek friss magyarországi makrogazdasági adatok az előző év utolsó hónapjairól, és nagy bejelentést tett a legnagyobb hazai bank, az OTP is. Gyenge adatokat jelentett a Tesco, miközben a svéd IKEA kártérítés megfizetésére tett ajánlatot egyes vásárlóinak. Heti gazdasági összefoglalónk.

A brüsszeli célnál magasabb a magyarok foglalkoztatottsága

Itthon2020.01.12, 13:07

Magyarországon a 20-64 éves korcsoport átlagos foglalkoztatási rátája 75,5 százalék, meghaladja az Európai Unió által 2020-ra kitűzött 75 százalékos célértéket - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait elemezve.

Történelmi mélyponton a munkanélküliség az Európai Unióban

Gazdaság2020.01.09, 12:19

Tizenegy éves mélyponton stagnált novemberben az euróövezeti munkanélküliségi ráta az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb kimutatása szerint. Az Európai Unióban pedig a statisztikák kezdete óta a legalacsonyabb szinten áll a munkanélküliségi ráta.

Itt az új adat: alig dolgoznak Belgiumban a bevándorlók

Nagyvilág2020.01.05, 13:11

A Belgiumban unión kívülről érkező migránsoknak csupán a fele dolgozik. A belga városokban ráadásul nagyon nagy azoknak a száma, akik "hivatalos munkakeresőként" felveszik a munkanélküli segélyt, bár itt is túlnyomó többségben a migránsok vannak. Antwerpenben a segélyt felvevők 75 százaléka migráns hátterű, de Gentben is 50 százalék körüli ez a mutató.

Tovább nőttek a bérek, továbbra is alacsony szinten a hazai munkanélküliség

Gazdaság2019.12.01, 12:29

Továbbra is sorra érkeznek az óriásberuházások Magyarországra. A héten a Schaeffler-csoport jelentette be, hogy 23,5 milliárd forintért új gyárat épít Szombathelyen. Befutottak az első adatok a hálaadás és a Black Friday forgalmáról, és ezekből valószínűsíthető, hogy újabb kiskereskedelmi rekordok dőlnek meg idén. Most már egészen biztos, hogy a Louis Vuitton anyacége felvásárolja a Tiffanyt, az Audi pedig komoly leépítéseket tervez Németországban. A hét gazdasági összefoglalója.

Nőtt a foglalkoztatottság és mélyponton maradt a hazai munkanélküliség

Gazdaság2019.11.27, 11:43

Az augusztus-októberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt. Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 18 ezerrel több, mint egy évvel korábban, derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből.

Nagy tartalék van az idősebb korosztály foglalkoztatásában

Itthon2019.11.02, 10:19

Az 55-64 éves korosztály foglalkoztatásában még sok tartalék van, őket képzésekkel, továbbképzésekkel lehetne jobban bevonni a munkaerőpiacra - mondta Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Tovább nőtt a foglalkoztatottság, rekordalacsony maradt a munkanélküliség

Gazdaság2019.10.29, 11:07

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint a július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 521 ezer fő volt, 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70,3 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és körükben a javulás is jelentősebb volt. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt. A nők esetében jelentős mértékű javulás történt.

A munkanélküliség megduplázza az elhalálozás kockázatát

Tudomány2019.10.15, 12:03

A munkanélküliség megduplázza az elhalálozás kockázatát, és az alacsony fizetés is súlyos veszélyeztető tényező - mutatták ki egy németországi kutatásban.

Itt az új szó, amellyel leírható a világ: félrecesszió

Gazdaság2019.10.04, 15:26

Napjainkban a világgazdaság számos problémával néz szembe. Ezek közül az egyik, hogy a szakemberek egyre kevésbé képesek leírni, pontosan milyen állapotban van a globális gazdaság. Az adatok sokszor erősen ellentmondásosak, és egyszerre látunk erőt és gyengélkedést. A Credit Suisse most az amerikai gazdaságból kiindulva egy nyelvújítással próbálta megoldani ezt a kihívást, és bevezette a „félrecesszió" kifejezést.

Menczer Tamás: Fejlődő pályán van Magyarország

Gazdaság2019.10.02, 11:43

Míg 2010-ben a magyar családokat és az államot is agyonnyomta az adósság és a gazdasági bizonytalanság, addig most fejlődő pályán van az ország - mondta a Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1-nek. 

Varga Mihály: Újabb öt megyére terjesztik ki a munkaerőpiaci reformprogramot

Itthon2019.09.30, 08:02

Újabb öt megyében indul el a munkaerőpiaci reformprogram, ezzel már az ország döntő részén, 15 megyében működhetnek hatékonyabban a munkaügyi hivatalok - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek.

Kezdődhet a BMW gyár építése és rekord alacsony a hazai munkanélküliség

Gazdaság2019.09.29, 10:52

A héten eldőlt, hogy hivatalosan is megkezdődhet a debreceni BMW gyár építése, jövőre pedig komoly változások lesznek a társasházi törvényben (THT). Külföldön komoly baj van a WeWorknél és a világ legnagyobb e-cigi gyártójánál a Juulnál is, de a Netflix is szorongatott helyzetbe került. A hét gazdasági összefoglalója.

Rekordmélységben a munkanélküliség, két számjegyű a keresetek bővülése

Gazdaság2019.09.01, 10:24

A legfrissebb KSH jelentések szerint nőttek a bérek és a foglalkoztatottság, valamint csökkent a munkanélküliség. Az Egyesült Államokban az ópiát válság miatt sorra büntetik a gyógyszergyártó cégeket, a globális piacon pedig hamisított aranyrudak jelentek meg.

Ezek állnak a magyar munkaerőpiac elképesztő sikere mögött

Gazdaság2019.08.28, 15:48

Ismét kimagaslóan jó munkaerőpiaci adatokról jelentett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A legfrissebb, a május-július időszakát bemutató adatok szerint, a foglalkoztatottak száma ebben az időszakban 4 millió 518 ezer volt, vagyis 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Eközben a munkanélküliek száma ugyanebben az időszakban 158 ezer volt, azaz a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos volt. Milyen a foglalkoztatás bővülésének szerkezete? S elérheti a folyamatos növekedés a munkaerőpiaci határt, azaz azt a szintet, amikor már nem lehet új munkavállalókat bevonni a foglalkoztatásba?

Az utcán osztogatta önéletrajzát, több száz állásajánlatot kapott

Gazdaság2019.08.02, 12:24

A 30 éves családapát, Patrick Hoagland  elbocsátották, egy hónapja már munkanélküli volt, majd támadt egy ötlete.

Közel a teljes foglalkoztatás, emelkedő bérek, új magyarországi beruházások

Gazdaság2019.08.04, 11:59

A Központi Statisztikai Hivatal jelentéseiből a héten kiderült, hogy májusban ismét nőttek a bérek, rekordmélységbe zuhant a munkanélküliség, és az ország közelít a teljes foglalkoztatottsághoz. Emellett több beruházást is bejelentettek Magyarországon, az Egyesült Államokban pedig folytatódott a gyorsjelentési időszak. A hét gazdasági összefoglalója.

Közel a teljes foglalkoztatottság: soha nem dolgoztak ilyen sokan Magyarországon

Gazdaság2019.07.29, 12:13

Megérkeztek a friss adatok a hazai munkaerőpiac második negyedévéről. Mind a foglalkoztatási, mind a munkanélküliségi helyzetet leíró számok rekordot mutatnak, az előbbi történelmi magasságokba emelkedett, az utóbbi történelmi mélypontra zuhant az elmúlt hónapokban. A foglalkoztatottak átlagos létszáma az április-júniusi időszakban 4 millió 511 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az előző, március-májusi három hónapos periódusban is átlépte a 4,5 milliót a foglalkoztatottak átlagos létszáma - derül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből.

A szaktárca szerint folyamatosan csökken a hazai munkanélküliség

Gazdaság2019.07.16, 13:17

Az utóbbi hónapokban foglalkoztatáspolitikai szempontból folytatódott a kedvező tendencia, hiszen hónapról-hónapra egy-egy tized százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta - mondta a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára  Békéscsabán.

Hatalmas jobboldali győzelem várható Görögországban

Nagyvilág2019.07.07, 11:43

Minden előzetes felmérés alapján az ellenzéki jobbközép Új Demokrácia nyerheti meg a mai előre hozott parlamenti választást Görögországban. Négy évvel ezelőtt került hatalomra a szélsőbaloldali Sziriza, de ígéreteivel szemben nem sikerült a görög emberek életszínvonalának a zuhanását megállítania, az állástalanok száma továbbra is az egekben van, míg a gazdaság csupán stagnál.

Komárom-Esztergom megyében rekord alacsony a munkanélküliség

Gazdaság2019.07.05, 06:21

Komárom-Esztergom megyében csökkent az álláskeresők száma: két százalék közelében a munkanélküliség.

A rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta

Gazdaság2019.06.27, 11:35

A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony – 3,4 százalékos – a munkanélküliségi ráta, mint most – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.

V4NA: Illegális bevándorlókkal töltené fel Brüsszel az üres munkahelyeket

Nagyvilág2019.06.25, 11:27

A legtöbb országból kiutasítják azokat az illegális bevándorlókat, akik papír nélkül érkeznek, ám Brüsszelben most egy új programot indítanának el, ami felkarolja ezeket a migránsokat. A terv szerint velük töltenék fel az üres állásokat ahelyett, hogy hazaküldenék őket. A kezdeményezés nagy felháborodást váltott ki Belgiumban –írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Rekordmélységben a munkanélküliség az Európai Unióban

Gazdaság2019.06.04, 15:44

Az Unióban történelmi mélyponton volt a munkanélküliségi ráta áprilisban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat most közzétett jelentése szerint.

Tovább nőtt Magyarországon a foglalkoztatottság

Gazdaság2019.05.29, 12:03

Fontos adatokat közölt ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatottságról, illetve a munkanélküliség alakulásáról Magyarországon. A február-áprilisi időszak átlagában az előző év azonos időszakához képest 47 ezer fős növekedéssel, 4,492 millió volt a foglalkoztatottak száma. A változáshoz az elsődleges munkaerőpiac 69 ezer fős növekedéssel, a közfoglalkoztatottak száma 40 ezer fős csökkenéssel járult hozzá, a külföldi telephelyen dolgozók száma pedig 18 ezer fővel nőtt.

Elvesztette munkáját Klapka György fia, Dennis

Life.hu2019.05.27, 09:56

Klapka György fia, Dennis elárulta, hogy nehéz helyzetbe került, ugyanis még mindig nem kapta meg a teljes örökségét, és közben munkanélküli lett.

Döbbenetes állapotban van a venezuelai gazdaság

Gazdaság2019.05.25, 15:31

Venezuela szinte minden szempontból nagyon súlyos válságban van. Az olajhatalom egykor Dél-Amerika leggazdagabb országa volt, azonban mára 10 millió százalékos inflációtól és komoly áruhiánytól, valamint munkanélküliségtől szenved.

Fél évszázados mélységben a munkanélküliség az USA-ban

Gazdaság2019.05.03, 15:57

Rendkívül kedvező munkaerő-piaci adatok érkeztek az Egyesült Államokból: a munkanélküliség fél évszázada nem volt ilyen alacsony a világ legnagyobb gazdaságában.

Márciusban is csökkent az álláskeresők száma

Gazdaság2019.04.29, 14:33

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a márciusi zárónapon 278 800 álláskereső szerepelt, több mint 5 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

Minden korábbinál többen dolgoznak Magyarországon

Gazdaság2019.04.29, 10:58

Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó foglalkoztatási adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak átlagos létszáma minden korábbinál magasabb szintet elérve, 4 millió 497 ezer főre nőtt, ami 62 ezer fővel magasabb az egy évvel korábbi értéknél.

Ezek a világ legrosszabbul teljesítő gazdaságai

Gazdaság2019.04.20, 16:12

Venezuela áll az első helyen a világ legrosszabbul teljesítő gazdaságait bemutató listán, amelyet a Bloomberg saját módszertannal számított indexe alapján publikál évről évre. A rangsorra összeállítói úgy hivatkoznak, hogy Szomorúság-lista, és azok az államok kerülnek annak élbolyába, ahol tendenciózusan a legrosszabbak a gazdasági kilátások.

Több mint 34 centis pénisze miatt nem kap állást Jonah Falcon színész

Life.hu2019.04.16, 14:23

Bizonyára számos férfi irigyli Jonah Falcon színészt valamivel több mint 34 centis pénisze miatt. Ám Falcon elmondta: több dologban akadályozza hímtagja, munkát is nehezen kap. 

Óriási siker a magyar foglalkoztatásban és munkanélküliségben

Gazdaság2019.03.28, 10:11

Újabb rekordot állított be a magyar foglalkoztatottság és munkanélküliség a KSH adatai szerint. Ráadásul nemcsak az adatok kedvezőek, hanem egy 2020-ra kitűzött uniós célt is teljesített Magyarország.

Ismét nőtt a foglalkoztatottság, a munkanélküliség továbbra is alacsony

Gazdaság2019.02.27, 10:46

Tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma a 2018. november és 2019. januárja közötti időszakban, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nyilvántartott munkanélküliek száma ugyanakkor jelentős csökkenést mutat az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Ezt éli át az, aki egyik napról a másikra elveszíti a munkáját

Archívum2019.02.20, 19:53

Vannak az életben nagy pofonok. Az egyik ilyen, amikor valaki önhibáján kívül veszíti el az állását. Reggel még folyik az életed a megszokott medrében, pár órával később pedig minden összeomlik körülötted. A munka nemcsak a szakmai önmegvalósítás eszköze, hanem az egzisztenciális biztonság megteremtésének egyik feltétele is, és ha azt elveszted, nagyon gyorsan újra kell értékelned, mi igazán fontos az életben.

A németországi migránsok kétharmada munkanélküli

Nagyvilág2019.01.31, 12:54

Egy szélesebb körben végzett felmérésen alapuló tanulmány szerint, a Németországban élő migránsok 65 százaléka még mindig munkanélküli és komoly lemaradásuk van a német nyelv elsajátítása terén is. A tanulmány határozottan megcáfolja a bevándorláspárti politikusok azon hazugságait, hogy a migránsok magasan képzettek, majdnem mind dolgoznak, és több nyelven beszélnek.

OECD: Remek formában a magyar gazdaság

Gazdaság2019.01.31, 11:39

A következő években is erőteljes, bár némiképp lassuló növekedés várható a magyar gazdaságtól. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint a tavalyi 4,6 százalékos GDP-bővülés után az idén 3,9 százalékos, jövőre pedig 3,3 százalékos növekedés várható.

Varga Mihály: A rendszerváltozás óta nem dolgoztak ilyen sokan a magyar gazdaságban

Gazdaság2019.01.30, 11:48

A rendszerváltozás óta nem dolgoztak olyan sokan a magyar gazdaságban, mint a tavalyi utolsó negyedévben, amikor 4 millió 481 ezer volt a foglalkozásban állók száma – monda Varga Mihály pénzügyminiszter, a KSH közzétette friss foglalkoztatási adatokra reagálva.

Tovább bővült a foglalkoztatás, kiugróan jók a munkaerőpiaci adatok

Gazdaság2019.01.30, 11:43

Ismét nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), közzétéve a legutolsó negyedév adatait. A munkanélküliség ezzel egyidejűleg tovább csökkent.

Tízéves mélyponton az euróövezeti munkanélküliségi ráta

Gazdaság2019.01.09, 12:15

Tíz éve a legalacsonyabbra csökkent novemberben a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.

Ez az ország lehet idén a világgazdaság gyenge pontja

Gazdaság2019.01.03, 08:50

Az Európai Központi Bank (EKB) friss helyzetértékelése szerint a globális gazdasági növekedés lassulni kezdett. Japánban és egyes feltörekvő piaci országokban ennek már látható jelei is vannak. Az Egyesült Államokban egyelőre még kitart a lendület, Kínából viszont kedvezőtlen hírek érkeztek.

Óriási siker Magyarországon: közel 800 ezerrel dolgoznak többen

Gazdaság2019.01.02, 15:39

A 2010-es kormányváltás óta 785 ezerrel dolgoznak többen Magyarországon, mint az azt megelőző években, és ez a kedvező tendencia a következő időszakban is folytatódhat. A foglalkoztatottság növekedésével párhuzamosan mostanra a munkanélküliek aránya is történelmi mélységbe zuhant. Elemzők szerint van még tartalék a bővülésben.

Tovább folytatódhat a foglalkoztatás növekedése

Gazdaság2019.01.02, 11:57

Magyarországon 2010-hez képest 785 ezerrel többen dolgoznak, akik közül 662 ezer ember az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedett el, s a kedvező tendenciák a foglalkoztatásban várhatóan 2019-ben is folytatódnak – mondta Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

Rekordmélységben a munkanélküliség, a foglalkoztatás a csúcson

Gazdaság2019.01.02, 11:00

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint, a tavaly szeptember-november három hónapos időszakában minden korosztályban tovább nőtt a foglalkoztatottak aránya. Emelkedett az elsődleges munkaerőpiacon alkalmazásban lévők száma is. Mindezzel együtt pedig a munkanélküliségi ráta soha nem látott mélységbe zuhant.

Tudja, miben hasonlít most egymásra Magyarország és Hawaii?

Gazdaság2018.12.06, 18:59

Öt évtizede nem tapasztalt, történelmi mélységbe süllyedt a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban – írja a Quartz. A legjobban a Hawaii-szigetek polinéz szigetcsoportjának azonos nevű tagállama áll. Ott – csakúgy, mint Magyarországon – sikerült a kérdésben a várakozásokat is felülmúló, jó mutatót elérni.

Már több mint 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon

Gazdaság2018.12.02, 20:08

Romániában elbocsátásokkal járhat a minimálbér-emelés, emiatt Bukarestben óriási kormányellenes tüntetésekre készülnek. Eközben tovább folytatódik a Renault-botrány, a francia gazdasági miniszter azonban megvédte a csalással vádolt Carlos Ghosn cégelnököt. Magyarországon végleg eltűnhet az egyik legértékesebb gyümölcs, jó hír viszont, hogy a Ryanair új járatokat indít Budapestről és a MÁV-nál megkezdik az első új emeletes vonatkocsik összeszerelését. Heti gazdasági összefoglaló.

Történelmi csúcson a foglalkoztatottság Magyarországon

Gazdaság2018.11.28, 10:57

Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma először lépte át a 4,5 milliót, 4 millió 502 ezer volt, 57 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Eközben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fővel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékosra csökkent.

Rettentően magas a görög fiatalok körében a munkanélküliség

Gazdaság2018.11.13, 16:21

Görögország szinte egy évtizede szenved a gazdasági válság hatásaitól, olyannyira, hogy a millenniumi generáció – vagyis az 1980 és 1995 között születettek – tagjai néznek szembe az egyik legbrutálisabb, 40 százalékos munkanélküliségi rátával.

Előző
Következő