munkanélküliség

címke rss

Ősz óta 23 ezren lettek munkanélküliek

Gazdaság2009.03.23, 17:10

Több mint 23 ezer ember vesztette el munkáját csoportos létszámleépítés során 2008. október elseje és 2009. március 20-a között - tájékoztatta a   Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságát a bizottság hétfői ülésén.

Leépít az amerikai posta

Gazdaság2009.03.23, 18:00

A recesszió által sújtott amerikai posta jelentős létszámleépítésre és több postahivatal bezárására kényszerül, hangzott el az NPR közszolgálati rádió hétfői jelentésében.

Tovább nőtt az orosz munkanélküliség

Gazdaság2009.03.20, 15:37

Oroszországban 8,5 százalékra nőtt a munkanélküliek aránya februárban a januári 8,1 százalékról a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) számítási módszere szerint.

Harmadára eshet az ételutalványok forgalma

Archívum2009.03.18, 12:27

Összességében legfeljebb 20 milliárd forintot nyer a költségvetés az étkezési utalványok tervezett megadóztatásával - állítja a Kopint-Tárki a napokban elvégzett felmérésére és számításaira hivatkozva. Az intézet becslése szerint majdnem húszezren válhatnak állástalanná a forgalomcsökkenés miatt.

Több mint 2 millió brit munkanélküli

Gazdaság2009.03.20, 16:01

Kétmillió fölé, több mint egy évtizedes csúcspontra emelkedett az állástalanok száma Nagy-Britanniában, közölték szerdán a brit statisztikai hivatalban. A friss adatsor szerint a januárral zárult három hónapban átlagosan 2,03 millióan voltak állás nélkül, többen, mint 1997 óta bármikor. Ez 6,5 százalékos aránynak felel meg.

Napról napra - lejtőre állt a BUX és a forint

Gazdaság2009.03.18, 11:41

Tegnap a nagyot zakózott a BUX, csengetésre 3,6 százalékos mínuszba került. Ezzel párhuzamosan a forint sem vitézkedett, az elmúlt napok erősödése után ismét a 300 forintos szint felett jegezték az eurót. Csendes napra lehet számítani szerdán, kijön egy jegybanki makroadat, külföldön inkább az amerikai számok gyakorolhatnak némi befolyást. Válsághíradó keddről szerdára.

Elborzasztó munkanélküliségi adatok Európából

Archívum2009.03.16, 11:42

Az eurózóna országaiban 1,2 százalékra gyorsult februárban az infláció üteme. A munkanélküliség viszont növekedett a múlt év utolsó negyedében, tükrözve a gazdasági körülmények romlását - jelentette hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Munkan�lk�lis�gi adat nyomta le az olaj�rat

Gazdaság2009.03.13, 17:34

Cs�kkent, de j�val napi m�lypont felett z�rt a k�olaj �ra p�nteken Londonban �s New Yorkban. Az OPEC �jabb termel�scs�kkentl�st fontolgat, hogy elej�t vegye a tov�bbi olcs�bbod�snak.

Vártnál rosszabb adatok Csehországból

Gazdaság2009.03.13, 17:30

A vártnál magasabb, a decemberinél viszont jóval alacsonyabb volt a január infláció Csehországban. 

Nem érdemes dolgozni menni Nagy-Britanniába

Gazdaság2009.03.13, 16:21

A külügyminisztérium azt tanácsolja, hogy fontolják meg tervüket azok, akik a súlyos szigetországi gazdasági helyzet dacára munkavállalási céllal az Egyesült Királyságba akarnak utazni.

Egyre több állástalan Zalában

Gazdaság2009.03.12, 11:29

Közel 5200 fővel nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma az elmúlt év októbere óta Zala megyében, ezzel párhuzamosan nőtt a csoportos létszámleépítések és drasztikusan csökkent a bejelentett új álláshelyek száma - közölte Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi irodájának vezetője.

Kétéves csúcson a román munkanélküliség

Gazdaság2009.03.12, 17:17

Romániában kétéves csúcsra emelkedett a munkanélküliség februárban: 5,3 százalékra a januári 4,9 százalékról - tette közzé pénteken a statisztikai hivatal. Tavaly februárban 4,2 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.

Csökkent a munkanélküliség tavaly Szlovákiában

Archívum2009.03.05, 10:53

Szlovákiában 2008 végén 9,6 százalékos volt az átlagos munkanélküliség, ami 1,4 százalékponttal alacsonyabb a 2007 véginél - közölték csütörtökön a szlovák statisztikai hivatalban.

Válságmenedzsert akarnak a magyar cégek

Archívum2009.03.05, 09:44

Az [origo]-nak nyilatkozó fejvadász cégek szerint krízis idején más vezetői magatartásra van szükség: a határozott, akár elbocsátásokra is készen álló, gyors döntéseket hozó topmenedzsereket most jobban keresik, mint a hosszú távra tervező stratégákat. Bár természetesen nem ezzel az indoklással, az elmúlt napokban három nagy magyar vállalathoz is új vezetők érkeztek. A CIB Bank a dinamikus növekedés periódusának befejezésével magyarázta a vezérigazgató lecserélését, a Malévnál egy orosz állami bank vezetője lett az új elnök, a Suzukinál pedig japánok váltották egymást a cégvezéri poszton.

Nem tesz jót a válság az időskori munkavállalásnak

Gazdaság2009.03.12, 17:28

A válságban is ösztönözni kell az idősebb munkavállalók munkaerőpiaci aktivitását - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten a Szenior Foglalkoztatási Szövetség konferenciáján.

Esztergomban és Tatabányán nőtt a munkanélküliség

Gazdaság2009.03.12, 18:10

Esztergom és Tatabánya körzetében 40 százalékkal nőtt a munkanélküliség az elmúlt egy évben, Esztergomban 545, Tatabányán 824 fővel növekedett a regisztrált álláskeresők száma - közli legfrissebb összesítésében a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.

Százezernél több munkanélküli Észak-Magyarországon

Gazdaság2009.03.12, 18:07

Százezer fölé emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió három megyéjében az év első hónapjában, összességében 100,5 ezer ember volt állás nélkül, 3,5 ezerrel több, mint az elmúlt év utolsó hónapjában - olvasható a regionális munkaügyi központ honlapján.

Életkép egy munkaügyi kirendeltségből

Állás 20112009.02.26, 09:14

A növekvő munkanélküliség miatt a következő hónapokban várhatóan még többen keresnek menedéket az állami munkaügyi kirendeltségeken. Milyen egy szürke hétköznap egy kirendeltségen? Mi várja az álláskeresőket? Miért érdemes regisztrálni? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ miskolci kirendeltségén, ahol az álláskeresőkkel beszélgetve sok elkeserítő élethelyzettel találkoztunk.

"Apa egy ideig nem megy dolgozni"

Állás 20112009.02.26, 11:32

Gazdaságkutatók előrejelzése szerint idén 100 ezer ember veszíti el az állását Magyarországon. Főleg a családfőknek nehéz feldolgozniuk a sokkot és beszélni az elbocsátásról családi, ismerősi körben. Pedig a hallgatással csak nehezebb helyzetbe hozzák magukat. Hogyan kommunikáljuk munkanélkülivé válásunkat gyermekünknek, barátainknak?

Gyurcsány: senki nem ússza meg a válságot

Gazdaság2009.02.27, 08:58

Az 1933-as nagy válság kutyafüle volt ahhoz képest, amivel most szembenézünk - mondta Gyurcsány Ferenc Miskolcon, mintegy félezer ember előtt megtartott fórumán, csütörtökön.

Kárpátalján is nő a munkanélküliség

Gazdaság2009.02.26, 16:08

Az eltelt egy év során 0,8 százalékkal nőtt Kárpátalján a munkanélküliségi ráta, amely jelenleg 3,2 százalékot tesz ki.

Októberig 47 ezer román állás szűnhet meg

Gazdaság2009.02.26, 15:32

Romániában az év első tíz hónapjában több mint 47 ezer munkahely szűnhet meg - írja a romániai Országos Munkaerő-elosztó Ügynökség adataira hivatkozva a bukaresti Új Magyar Szó című napilap internetes oldala.

Rekorddal nőtt a francia munkanélküliek száma

Archívum2009.02.25, 20:38

Franciaországban rekordmértékben, 90 200-zal 2 millió 204 ezer 500-ra nőtt a munkanélküliek száma januárban. Ez 4,3 százalékos emelkedés decemberhez képest.

Hiányszakmákban javítanák a szakképzést

Állás 20112009.02.25, 08:15

Magyarország több foglalkoztatási mutatóban is az utolsó helyen áll az EU-ban. Aggodalomra ad okot az is, hogy továbbra sem illeszkedik a kereslet és a kínálat a munkaerőpiacon: egyidejűleg van szakmunkáshiány és -felesleg - írja a Világgazdaság. Keresettnek számít például a gépi forgácsoló, a géplakatos, a hegesztő, a pék és a cukrász. Szűcs Erika munkaügyi miniszter a Parragh László iparkamai elnökkel közös sajtótájékoztatóján elmondta, ebben a gazdasági helyzetben nehéz megjósolni, mennyi állás szűnik meg, de a kormány képes lenne az esetlegesen bekövetkező 100 ezer munkanélküli ellátását, átképzését megoldani.

A Jabil 900 főt bocsát el Tiszaújvárosban

Gazdaság2009.02.25, 16:16

Megválik kilencszáz dolgozójától az amerikai Jabil konszern tiszaújvárosi gyára - tájékoztatta a cég az MTI-t szerdán. A cég közölte: nem hosszabbítják meg összesen 900 - kölcsönzött, valamint saját állományban lévő, határozott idejű munkaszerződéses dolgozójuk - szerződését. Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központnál az MTI-nek elmondták, ez nem számít csoportos létszámleépítésnek.

Tömeges elbocsátások jöhetnek Németországban

Archívum2009.02.24, 16:11

Gazdaságkutatók szerint 2010-re legkevesebb félmillióval növekszik a munkanélküliek száma Németországban. A hallei gazdaságkutató intézet kedden nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint a világméretű és Németországot is erősen sújtó gazdasági válság következményeként a munkanélküliek számának növekedése 2010 harmadik negyedévéig minden bizonnyal folytatódik.

Szlovákiában 15 300 állás szűnt meg a válság kezdete óta

Gazdaság2009.02.20, 14:04

Mintegy 15 300 ember veszítette el munkahelyét októbertől február közepéig Szlovákiában, közölte Ján Sihelsky, a szlovákiai munka-, szociális és családi ügyek központjának vezérigazgatója pénteken Pozsonyban.

Elbocs�t�sok a Moln�l

Gazdaság2009.03.12, 19:52

A Mol Magyar Olaj- �s G�zipari Nyrt. 220 embert bocs�t el id�n, akik k�z�l 70-en nyugd�jba mennek - er�s�tette meg a Portfolio.hu �rtes�l�s�t Somlyai D�ra, a c�g magyarorsz�gi kommunik�ci�s igazgat�ja.

Kilenc százalékon tetőzhet a munkanélküliségi ráta

Állás 20112009.02.19, 08:22

A munkanélküliségi ráta Magyarországon 9 százalék körül tetőzhet - áll az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzésében, amelyet a Világgazdaság ismertet. Az EU végrehajtó testülete tegnap adta ki első olyan jelentését, amely a gazdasági válságra tekintettel értékeli a tagállamok foglalkoztatási helyzetét és annak kilátásait. Az anyag azzal számol, hogy uniós szinten az idén 1,6 százalékponttal, azaz 3,5 millióval csökkenhet a foglalkoztatottak száma, és a munkanélküliségi ráta 2010 végéig összesen 2,5 százalékponttal emelkedhet.

Sarkozy ajánlatokat tett partnereinek

Gazdaság2009.02.18, 19:44

Nicolas Sarkozy francia államfő 1,65 és 2,65 milliárd euró közé tehető összegben javasolt szociális intézkedéseket a szociális partnereknek megvitatásra a gazdasági válsággal leginkább sújtott háztartások támogatására.

Munkanélkülieket segít árammal a CEZ

Gazdaság2009.02.18, 20:44

Három hónapig fizeti majd a cseh munkanélküliek áramfogyasztását a Cseh Energetikai Művek (CEZ). Azok a vállalkozók pedig, akik a gazdasági válság miatt súlyos helyzetbe kerülnek, egy hónapra halasztást kapnak számlájuk kiegyenlítésére - jelentette be szerdán a legnagyobb cseh energetikai társaság.

"Jó lenne talpon maradni" - interjú Bajnai Gordon gazdasági miniszterrel

Gazdaság2009.03.13, 16:48

Nem gondolta, hogy a válság miatt IMF-hitelt kell felvenni, bár az idő szerinte igazolta a döntést - mondta az [origo]-nak adott interjújában Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Bajnai szerint nagyon sokan nincsenek még padlón, arról azonban csak durva becslései vannak a kormánynak, hogy hány ember veszíti el ezután a munkáját a válság miatt. Elismerte, hogy segítené a válság kezelését, ha nagyobb lenne a kormány támogatottsága, de szerinte így is csak annyi a dolgunk, hogy leszegett fejjel menjünk előre, és használjunk ki minden adódó lehetőséget.

Gyorsan nő a világ munkanélkülisége

Gazdaság2009.02.09, 21:43

A gazdasági válság hatásai miatt folytatódik a veszteségessé váló multinacionális cégek globális létszámleépítése, hétfőn a Nissan járműgyártó jelentette be, hogy 20 ezer alkalmazottjának elbocsátását tervezi. A fejlett országokban 6,8 százalékra nőtt az állástalanok aránya 2008 decemberében, az egy évvel korábbi 5,7 százalékról.

Jelentősen megugrott az ír munkanélküliség

Állás 20112009.02.05, 07:25

Rossz hír az Írországban munkát vállaló vagy oda készülő magyaroknak: egyetlen hónap alatt több mint 10 százalékkal nőtt az írországi munkanélküliek száma: a januári 36,5 ezer fős növekedéssel az állástalanok serege már 327,9 ezer, az aktív korú lakosság 9,2 százaléka. Ennél magasabb értéket tíz éve nem mértek.  

Drámaian nő az ír állástalanok száma

Archívum2009.02.04, 17:22

Egyetlen hónap alatt több mint 10 százalékkal nőtt az írországi munkanélküliek száma: a januári 36,5 ezer fős növekedéssel az állástalanok serege már 327,9 ezer, az aktív korú lakosság 9,2 százaléka. Ennél magasabb értéket tíz éve nem mértek.

Kilencszáz közmunkást vennének fel a kórházak

Állás 20112009.02.04, 08:38

A lehetségesnél több közmunkást foglalkoztatnának a kórházak: a meghirdetett 800 helyre 900 igény érkezett az egészségügyi intézményekből - írja a szerdai Népszabadság. A meghirdetésekor erősen vitatott kezdeményezés április 1-jétől decemberig biztosít egészségügyi munkát munkanélkülieknek, uniós forrásból összesen 4,5 milliárd forintos befektetéssel.

Mélyponton a foglalkoztatottság Komáromban

Archívum2009.02.02, 13:31

A tavalyi év végén annyi munkanélküli volt Komárom-Esztergom megyében, mint 2005 decemberében, a megyében közel tízezer álláskeresőt tartottak nyilván, ez a gazdaságilag aktív népesség hat és fél százaléka - közölte a regionális munkaügyi központ.

A rák és a munkanélküliség a mumus

Egészség új2009.02.02, 11:44

A magyar lakosok közel fele kifejezetten rossznak tartja az egészségügyi ellátást, és csak 10 százalék elégedett vele. Ugyanakkor az is kiderült az Union Biztosító felméréséből, hogy a legtöbben a daganatos megbetegedésektől félnek, rögtön utána pedig a munkanélküliségtől.

Három éve először nőtt a cseh munkanélküliség

Archívum2009.02.02, 10:51

Fél százalékponttal 4,4 százalékra csökkent éves mértékben a tavalyi év utolsó negyedében a csehországi munkanélküliségi ráta - közölték hétfőn a cseh statisztikai hivatalban. A szezonális kilengéséktől megtisztított adatok viszont a harmadik negyedévhez képest a munkanélküliség 0,1 százalékos emelkedését jelzik.

Tiltakoznak a britek a külföldi munkaerő ellen

Állás 20112009.02.02, 08:45

A spontán kezdődött sztrájkok és megmozdulások kiterjesztését és szervezetté tételét tervezik a külföldi EU-munkaerő alkalmazása ellen tiltakozó brit szakszervezetek, és vasárnap már a brit kormány részéről is elhangzott olyan vélemény, hogy Londonnak esetleg az EU-hoz kell fordulnia a kérdés újraszabályozása végett. A demonstrálók indulatait táplálja az évtizedek óta nem tapasztalt súlyosságú brit recesszió, amelynek nyomán máris csaknem kétmillió a munkanélküliek száma, és előrejelzések szerint az év végére megközelítheti a hárommilliót, vagyis a 10 százalékos lélektani határt.

Év végére 9 százalék lehet a munkanélküliség

Archívum2009.02.02, 08:37

Egyre aggasztóbb a magyar munkaerőpiac helyzete, és ezt a válság még csak tetézi. A csoportos létszámleépítések most kezdik emelni a munkanélküliségi rátát, de a feketeleves még hátra van.

Új válsággóc alakul a Baltikumban

Archívum2009.01.31, 13:52

Az impozáns gazdasági növekedés miatt egy-két éve még annyira csodált Baltikumból csakhamar az EU "rossz tanulója" lett. Mind a három országban - Litvániában, Lettországban és Észtországban - hatalmas munkanélküliségre, óriási ütemben visszaeső GDP-re és komoly szociális feszültségekre kell számítani.

Lesújtó adatok, meredeken esett Tokió

Archívum2009.01.30, 07:30

A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken meredek lejtőn haladt, erősen ledolgozva a heti nyereségből. A nemzetközi kockázatkerülés miatt erősödő jen elvette a befektetők kedvét a nagy exportőrök részvényeitől, és a szélesebb piacnak sem használtak a pénteken megjelent adatok arról, hogy a japán ipari termelés decemberben rekord ütemben, 9,6 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. A lakossági fogyasztás 4,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, és a munkanélküliség is nőtt.

Nyolc százalékra nőtt a munkanélküliség

Archívum2009.01.30, 10:15

A munkanélküliségi ráta 8 százalékos volt 2008 negyedik negyedévében, 0,3 százalékkal haladta meg mind a harmadik negyedévi, mind a 2007 október-decemberi időszak rátáját - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Romlottak a munkaügyi mutatók

Állás 20112009.01.29, 13:01

A reálgazdasági dekonjunktúra kiszélesedésével párhuzamosan a munkaerő-piaci mutatók is romlottak már 2008 utolsó hónapjaiban. A Központi Statisztikai Hivatal összefoglalója szerint 7,8 százalékra nőtt a munkanélküliség és 20 ezer fővel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel korábban.

Egyre aggasztóbb a német munkanélküliség

Gazdaság2009.01.29, 11:15

Csak januárban 387 000 emberrel több az állástalan Németországban, ám csupán a számadat, hanem a munkanélküliség szerkezete is aggasztó. A munkanélküliség az elemzők által várt kétszeresével nőtt januárban és így eléri a 7,8 százalékot, mivel a válság elharapódzott az autóipartól a szofterágazatig nagyjából mindenhol - írja a Bloomberg.

Romániában 58 ezer ember lehet munkanélküli

Archívum2009.01.29, 09:47

Csaknem 58 ezer ember válik munkanélkülivé az év első három hónapjában Romániában - derül ki a román országos foglalkoztatási ügynökség (ANOFM) adataiból.

50 millió munkanélküli is lehet világszerte

Állás 20112009.01.29, 12:46

A globális gazdasági válság következtében várhatóan drámaian nőni fog a munkanélküliek száma - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves jelentésében. A globális munkanélküliség a 2007-es 18 millióról akár 50 millióra is emelkedhet.

Betegségek ölik a munkanékülieket

Egészség új2009.01.29, 10:59

A munkahelyi stressz öl, a másik nagy gyilkos pedig az, ha nincsen munkánk. Minél jobban elhagyjuk ilyenkor magunkat, annál betegebbek lehetünk. Ezért nem szabad feladni a reményt.

Ápolóvá képeznek salgótarjáni munkanélkülieket

Állás 20112009.01.27, 16:23

Munkanélkülieket képeznének ápolóknak a salgótarjáni megyei kórházba, mert a következő években olyan mértékű munkaerőhiány várható, ami veszélyeztetné az ellátást; az átképzésre az egészségügyi szakközépiskola ad be pályázatot a regionális munkaügyi központhoz - mondta a város polgármestere a közgyűlés keddi ülésén.

Csúcson a spanyol munkanélküliség

Archívum2009.01.23, 14:50

Már csaknem 14 százalékos volt Spanyolországban a tavalyi év utolsó negyedében a munkanélküliségi ráta, 3,2 millió embernek nem volt munkája, míg egy évvel korábban még 2 millió alatt volt a számuk.

Januárban 30 ezer cseh lesz munkanélküli

Gazdaság2009.01.23, 11:19

Mintegy 30 ezer ember veszíti el januárban munkahelyét Csehországban. Az illúzió, hogy Csehországot a gazdasági-pénzügyi válság nem fogja érinteni, szertefoszlott. Ellenkezőleg, Csehország azon három európai állam között van, amelyek ipara leginkább szenved a válságtól - írja a Mladá Fronta Dnes című legnagyobb példányszámú, véleményformáló cseh napilap pénteken.

Ötezer fővel több munkanélküli a Dél-Alföldön

Állás 20112009.01.22, 16:08

Egy hónap alatt több mint ötezer fővel nőtt az álláskeresők száma a dél-alföldi régióban - közölte a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója Békéscsabán. A létszámnövekedéshez hozzájárult, hogy a Dunántúlra költözött és az ottani autóipari cégeknél munkát vállalók a leépítések után visszatértek hazájukba.

Nőtt a szlovák munkanélküliség

Archívum2009.01.20, 13:36

Nyolc százalék fölé emelkedett decemberben a munkanélküliség Szlovákiában: a szlovák munkaügyi hivatal keddi közlése szerint decemberben 8,39 százalékra nőtt a munkanélküliek aránya, 2007 áprilisa óta ez a legmagasabb adat. Novemberben ez a mutató 7,8 százalék volt. Éves mértékben decemberben 0,4 százalékponttal nőtt a munkanélküliség.

Almunia nem jósol szép esztendőt az EU-nak

Archívum2009.01.19, 16:47

Idén meredeken, 1,8 százalékkal csökken az Európai Unió gazdasága, az eurót használó országoké pedig 1,9 százalékkal átlagosan - derül ki az Európai Bizottság hétfőn Brüsszelben kiadott gazdasági előrejelzéséből. Az adatok szerint az unióban minden bizonnyal emelkedik a munkanélküliség és a költségvetési hiány, de csökken az infláció. A bizottság emellett súlyos bizonytalanságokra is int a közeljövőre nézve.

Semmi jó nincs a Bézs Könyvben

Archívum2009.01.14, 20:46

Az Egyesült Államokban csökkent a gazdaság aktivitása a január 5-ig tartó valamivel több mint egy hónapban: a lakóingatlan-piac tovább zsugorodott, a feldolgozóipari termelés hanyatlott és nőtt a munkanélküliek száma - tartalmazza az amerikai jegybank (Fed) 12 körzetének közös jelentése, az úgynevezett Bézs Könyv.

Közmunkás lesz közel 500 szabolcsi munkanélküli

Állás 20112009.01.13, 14:58

Január 15-től 444 állástalant foglalkoztat téli közmunkaprogram keretében a Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt. - közölte a cég vezérigazgatója. A közmunkások az általános fagondozási feladatok ellátása mellett az akác- és nyárfaerdők nyesését, vágástakarítását, a turistautak, tanösvények, eszközök karbantartását és a telepítések előkészítését végzik majd, illetve a szemetet gyűjtik össze. 

Fehér Ház: Amerika idén növekedni fog

Gazdaság2009.01.10, 00:40

Az amerikai gazdaság várhatóan már idén visszatér a növekedési pályára; a Bush-kormány bátor lépéseket tett a gazdaság fellendítésére, de a teljes hatás eléréséhez időre van szükség - ezzel reagált a Fehér Ház arra a pénteki hírre, hogy decemberben 16 éves csúcsot ért el a munkanélküliség az Egyesült Államokban.

Rossz napot fogtak ki a nagy európai tőzsdék

Archívum2009.01.09, 19:10

Pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdékre a nap végén negatív hatást gyakorolt a jóval több mint fél millió új munkanélküliről, a 7,2 százalékos rátáról szóló decemberi amerikai adat és ennek az amerikai részvénypiacokra gyakorolt nyomasztó hatása. A süllyedés kevésbé volt érzékelhető a legmegbízhatóbb európai részvényeket tartalmazó FTSEurofirst 300 indexen, amelyik 867,95 pontra, 0,3 százalékkal csökkent.

Munkaügyben Ausztria viszi a pálmát

Gazdaság2009.01.08, 12:19

Az eurózónában novemberben 7,8 százalékos volt a munkanélküliség, hasonlóan magas rátára legutóbb 2006 decemberében volt példa - jelentette be csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala. A tagországok ranglistáját Ausztria vezeti, 3,8 százalékos munkanélküliséggel.

Izmos bukta New York-ban

Archívum2009.01.07, 23:01

Minden vezető index nagyot esett szerdán a tengerentúlon, a zuhanás mögött vállalati profitfigyelmeztetések, illetve munkanélküliségi adatokra vonatkozó kedvezőtlen várakozások állnak.

Még 8 százalék alatt a munkanélküliségi ráta

Állás 20112009.01.07, 09:49

A tavaly szeptember-november közötti időszakban 7,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ami 0,3 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest - áll a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli jelentésében. A kutatók mindazonáltal 2009-re jelentősebb emelkedést várnak, és a 8,5-9,5 százalékos sávba kerülhet a ráta.

Lehúzta az Intel a New York-i kezdést

Archívum2009.01.07, 16:53

Szerdán csökkenéssel indult a részvénykereskedés a Wall Streeten, az Intel profitfigyelmeztetése és a munkapiaci jelentés nyomán, amely szerint decemberben a magánszektorban 693 ezer munkahely szűnt meg.

330 ezer munkanélküli Magyarországon

Archívum2009.01.07, 09:04

A munkanélküliségi ráta 7,8 százalék volt 2008. szeptember-novemberben, ami 0,3 százalékponttal haladja meg az előző év azonos időszakában mért értéket - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Halványul a kínai csoda

Archívum2009.01.06, 16:06

A gazdasági nehézségek miatt legkevesebb 670 ezer kisvállalkozás szűnt meg Kínában, és a munkanélküliség a tavalyi hivatalos adatokhoz képest több mint a duplájára emelkedett.

Óriásit ugrott egyik megyénkben a munkanélküliség

Gazdaság2009.01.05, 08:42

A nyilvántartott álláskeresők száma 15,9 százalékkal nőtt Komárom-Esztergom megyében a 2008 novemberében korábbi év novemberéhez képest. Hasonlóan nagy arányú létszámnövekedés egyetlen megyében sem következett be - tájékoztatta az MTI-t a regionális munkaügyi központ.

Egyre több a munkanélküli Észak-Magyarországon

Gazdaság2008.12.31, 15:43

Nőtt a munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió három megyéjében, ahol november végén több mint 93 ezer regisztrált állástalant tartott nyilván a munkaügyi központ, majdnem két és félezerrel többet mint októberben - közölte honlapján a regionális központ.

Nagyobb visszaesést jelez az Ecostat

Gazdaság2008.12.31, 17:38

Az Ecostat jövőre 1,3-1,5 százalékos visszaesésre számít a GDP vonatkozásában, éves átlagban a munkanélküliségi ráta jövőre 8,6 százalékos lesz, 30 ezer új munkanélküli várható a következő évben - mondta Belyó Pál, az Ecostat vezérigazgatója a kutatóintézet szerdai tájékoztatóján, amelyen ismertették a jövő évi prognózist.

Feketemunka és válság

Archívum2008.12.31, 16:55

Naponta hallhatjuk a híradásokban, hogy a gazdasági válság hatására egymást érik a leépítések már a kisebb cégeknél is. A kormány egész évben a feketemunka elleni fellépést tekintette az egyik legfőbb feladatának. Egyre több lesz a kiszolgáltatott helyzetben lévő munkanélküli, így kérdésként merül fel, hogy vajon mennyire lesz sikeres ez a küzdelem 2009-ben?

OECD: 25 millió új munkanélküli

Gazdaság2008.12.23, 07:12

Nyolc-tíz millióval nőhet 2010 végére a munkanélküliek száma a fejlett országokban - nyilatkozta az ezen országokat tömörítő OECD szervezet vezetője.

Ecostat: 1,3-1,5 százalékos visszaesés

Gazdaság2008.12.17, 14:34

Az Ecostat jövőre 1,3-1,5 százalékos gazdasági visszaesésre számít, éves átlagban a munkanélküliségi ráta jövőre 8,6 százalékos lesz, 30 ezer új munkanélküli várható a következő évben - mondta Belyó Pál, az Ecostat vezérigazgatója a kutatóintézet szerdán. A háztartások fogyasztásában 2 százalékos visszaesésre számítanak, míg a közösségi fogyasztás várhatóan 1,8 százalékkal mérséklődik.

Kemény év lesz jövőre - 1993 szelleme kísért

Gazdaság2008.12.17, 14:52

Rég látott nehéz év lesz 2009, minden prognózis szerint nominálisan is visszaesik a GDP, nemcsak a növekedési ütem csökken, ilyet legutóbb 1993-ban jegyeztek fel. Megugrik a munkanélküliség és a vállalati csődök száma, a sötét állapotok viszont végre kikényszeríthetik az euró mielőbbi bevezetéséről szóló kormányzati elhatározást, így a közös deviza az eddigi ködös távolból elérhető közelségbe kerül.

A kínaiak is szenvednek a válságtól

Gazdaság2008.12.17, 16:34

A növekvő munkanélküliség és a szétnyíló jövedelmi olló miatt aggódnak leginkább Kínában - derül ki a Kínai Társadalomtudományi Akadémia (CASS) éves jelentéséből.

Uniós pénzből támogatnák a munkanélkülieket

Állás 20112008.12.16, 08:22

Lényegesen könnyítene az EU az Európai Globalizációs Alaphoz való hozzáférés feltételein, hogy ezzel is segítse a munkanélkülivé vált dolgozókat. A tervezet szerint a jövőben a jelenlegi ezer helyett már ötszáz ember munkahelyének megszűnésekor is igényelhető lesz a közösségi támogatás. Az eddigi 12-ről 24 hónapra hosszabbítanák meg a támogatás igénybevételének időtartamát - írja a Népszabadság.

Enyhén nőtt a munkanélküliek száma az eurózónában

Állás 20112008.12.16, 16:09

A harmadik negyedévben csökkent a foglalkoztatottak száma az eurózónában a második negyedhez képest. Különösen nagy volt a csökkenés Spanyolországban, Portugáliában és Finnországban.

Brit ingatlanpiaci vihart jósol a Barclays

Ingatlan2008.12.15, 17:35

A Barclays Bank jóslata szerint 30 százalékkal fognak esni a brit ingatlanpiaci árak a gazdasági válság időszakában. A következtetést azután vonták le, hogy megjelentek a munkanélküliségi adatok az Egyesült Királyságban.

A válság rejtett nyertesei

Gazdaság2008.12.15, 12:34

Hatalmas leépítéseket, bankcsődöket, gyárak bezárását, növekvő munkanélküliséget, részvényzuhanást hozott a válság világszerte. Mégis van olyan szektor és még részvény is, ami nyertesen jöhet ki a pénzügyi káoszból . Részvények, gyógyszergyárak, ételkiszállítók, az internet és egy-egy ország kaszálhat a pánikból.

Az orosz munkanélkülieknek nem kell kamatot fizetniük

Állás 20112008.12.15, 08:24

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök utasította a kormányát, hogy a lehető leghamarabb léptesse hatályba a meghozott döntéseket azok támogatására, akik hitelre vásároltak lakást.

Ha apát kirúgták

Női Lapozó2008.12.15, 14:34

Szerencsére nem lesz minden állását vesztett emberből ámokfutó, mint a Michael Douglas játszotta William Fosterből az Összomlásban, de egy ilyen trauma következtében - szélsőséges estben - valóban széteshet a személyiség. Nem csak a várható anyagi nehézségek, de a hirtelen státuszvesztés is megviseli ilyenkor az utcára kerülteket - különösen a férfiakat. Ilyenkor fontos, hogy érezzék, mindezek ellenére otthon megmaradt a pozíciójuk: továbbra is ők a családfők.

Újabb rekordra tör az amerikai munkanélküliség

Gazdaság2008.12.12, 22:37

Huszonhat éves munkanélküliségi rekord dőlhet meg az Egyesült Államokban, miután az előrejelzés szerint a megelőző hetinél 28 ezerrel több, 573 ezer ember folyamodott az illetékes amerikai hivatalhoz munkanélküli segélyért november utolsó hetében - írja a MarketWatch internetes oldal.

Vérüket, spermájukat árulják az amerikai munkanélküliek

Állás 20112008.12.09, 08:21

Jelentős mértékben nőtt az utóbbi hónapokban az Egyesült Államokban a vér, a sperma, a petesejt és a haj kereskedelme. A jelzáloghitelek, a részvények árfolyamának esése vagy a munkanélküliség miatt ugyanis egyre több amerikai folyamodik megélhetési célból szöveteinek és testnedveinek eladásához. Több cég szerint azonban csak kevesek felelnek meg a követelményeknek.

Sz�z sz�zal�kkal ugrott egy biztos�t� �rfolyama

Gazdaság2008.12.09, 16:46

Az amerikai r�szv�nyek emelkedtek p�ntek este, mert a rendk�v�l rossz munkan�lk�lis�gi adatokat fel�l�rta egy biztos�t�t�rsas�g kedvez� bejelent�se. �gy a Hartford Financial Services Group Inc. 7,38 doll�ros dr�gul�sa -�ami 102 sz�zal�kos �rfolyamemelked�snek felel meg - ellens�lyozta a kedvez�tlen makromutat�kat. A munkan�lk�lis�gi rekord mellett egy�bk�nt�a jelz�logad�sokr�l is rossz h�rek �rkeztek id�k�zben.

Axa: 9 százalék feletti munkanélküliség

Gazdaság2008.12.09, 16:39

A rendszerváltás évei óta először jövőre kell valódi recesszióval szembenéznie Magyarországnak - derül ki Gerendás János, az Axa Magyarország Befektetési Alapkezelő makrogazdasági elemzőjének hétfőn publikált elemzéséből, amely szerint jövőre a jelenlegi 7,7 százalékról akár 9 százalékra ugorhat a munkanélküliségi ráta.

Lenyomta New Yorkot a munkan�lk�lis�g

Gazdaság2008.12.09, 16:52

Az amerikai t�zsd�k estek nyit�skor azut�n, hogy bejelentett�k: a munkan�lk�lis�g az USA-ban 15 �ves rekordot d�nt�tt, az �ll�sok megsz�n�se pedig 34 �ve nem l�tott �temre gyorsult.

Tizenöt éves rekordon az amerikai munkanélküliség

Gazdaság2008.12.05, 15:53

Harmincnégy éve nem volt ilyen rossz az amerikai munkaerő-piaci helyzet: novemberben 533 ezer ember vesztette el munkahelyét  - áll a MarketWatch internetes oldalon.

Ok n�lk�l gyeng�l a forint, 265 felett az eur�

Gazdaság2008.12.05, 17:18

P�nteken�11�k�r�l jelent�s gyeng�l�sbe kezdett a forint minden jelent�sebb deviz�val szemben. Negyed egy ut�n kev�ssel az eur��rt 265,10, a doll�r�rt 208,50, a sv�jci frank�rt 175,50 forintot adtak.

Negyedmillió ember utcára került az USA-ban

Archívum2008.12.03, 14:58

Az amerikai cégek - tehát a magánszektor - által bejelentett elbocsátások novemberben közel hétéves csúcsra emelkedtek, elérték a 250 ezer főt, az erre kidolgozott ADP index szerint. Elsősorban a General Motors és a Citigroup leépítései emelték a számokat, vagyis a pénzügyi és az autóipari cégeknél.