munkajog

címke rss

Az új Munka törvénykönyve a munkáltatók szemével

Archívum2012.09.11, 20:58

Komoly kihívást jelent a júliustól hatályos új Munka törvénykönyve a munkajoggal foglalkozó szakemberek, így többek közt a jogászok, vagy a HR-esek számára is - mondta el kedden a Jádi Németh Ügyvédi Iroda szakértője, "Az új Mt. munkáltatói szemmel" című előadásában. Dr. Tigelmann Ágnes, a Complex Kiadó szervezésében zajló kétnapos konferencián felvázolta azt is, hogy az új Mt. hatályba lépésével a munkáltatók mely területen tapasztalhatják a jogszabályok rugalmasabbá válását, könnyebbségét, és hol találkozhatnak a korábbinál szigorúbb paragrafusokkal.

Az üzemi balesetekre külön társadalombiztosítási szabályok vonatkoznak

Jog2012.07.24, 12:44

A munkahelyen, vagy a munkába járás közben történt balesetekre külön szabályok vonatkoznak társadalombiztosítási szempontból, ám vannak olyan esetek, amikor annak ellenére, hogy a baleset a munkavégzéssel összefüggésben következik be, azt mégsem lehet üzemi balesetnek tekinteni - mondták el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Rengeteg új szabályt hozott júliustól Munka törvénykönyve (Összefoglalás)

Archívum2012.07.05, 08:52

Felsorolni is nehéz a teljesség igénye nélkül, hogy hány és hány fontos munkajogi szabályon változtatott a júliustól hatályos új Munka törvénykönyve. A Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértője, dr. Szemán Péter átfogó, részletes sorozatának befejező része segítségével az [origo] megpróbálja összefoglalni a legfontosabb változásokat.

Újdonságok a kártérítési felelősség, a vezető munkavállalók, az üzemi tanácsok szabályaiban

Archívum2012.07.02, 18:41

Az új munkajogi kódex júliusi hatálybalépésével a munkavállalót már súlyosan gondatlan károkozás esetén is kártérítési felelősség terheli, változnak továbbá a vezető állású munkavállalókra, az üzemi tanácsok alakítására vonatkozó szabályok is. Az [origo] olvasói számára Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértője, dr. Szemán Péter átfogó, részletes elemzést ad a Munka törvénykönyve változó rendelkezéseiről; most a negyedik részt olvashatják.

Vasárnaptól a bérre, a munkavégzésre, a szabadságra vonatkozó szabályok is változnak

Archívum2012.06.30, 16:55

Változnak vasárnaptól többek közt a munkavégzésre, a munkaidőre, a munkabérre, a szabadság kiadására vonatkozó munkajogi szabályok is, itt az új Munka törvénykönyve. Az [origo] több részes sorozatában a Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértője, dr. Szemán Péter átfogó, részletes elemzést ad a munkajogi kódex vasárnaptól megváltozó egyes rendelkezéseiről; most a harmadik részt olvashatják.

Így változnak júliustól a munkaviszony megszüntetésének szabályai

Archívum2012.06.29, 17:07

Július egytől alkalmazandók a Munka törvénykönyvéről szóló új, 2012, évi I. törvény szabályai, melyek felváltják a jelenleg hatályos 1992. évi XXII. törvény rendelkezéseit. Az [origo] több részes sorozatában a Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértője, dr. Szemán Péter átfogó, részletes elemzést ad a munkajogi kódex napokon belül megváltozó egyes rendelkezéseiről; most a második részt olvashatják, amelyben a munkaviszony megszüntetésének régi-új szabályait járjuk körül.

Mi változik júliustól az új Munka törvénykönyvében?

Archívum2012.06.26, 07:49

Július egytől alkalmazandók a Munka törvénykönyvéről szóló új, 2012, évi I. törvény szabályai, melyek felváltják a jelenleg hatályos 1992. évi XXII. törvény rendelkezéseit. Az [origo] több részes sorozatában a Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértője, dr. Szemán Péter átfogó, részletes elemzést ad a munkajogi kódex napokon belül megváltozó egyes rendelkezéseiről; most az első részt olvashatják.

Benyújtották a várva várt munkajogi átmeneti rendelkezéseket

Archívum2012.06.04, 13:10

A kormány benyújtotta a Munka törvénykönyvének hatálybalépésével összefüggő, az úgynevezett átmeneti rendelkezésekről szóló, nagyon várt törvényjavaslatot; a jogalkotónak ugyanis összesen 66 törvényt kell módosítania. A kétrészes elemzés első részében a Jádi Németh Ügyvédi Iroda szakértője, dr. Esze Tamás elmondta: nagyobb horderejű törvényi változások esetén különös körültekintést igényel annak meghatározása, hogy az új szabályok miként alkalmazhatóak a már régebben megkötött szerződésekre.

Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket

Archívum2012.05.26, 06:29

A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz úgynevezett változó munkahely, megjelenik az elállási jog, vagy csak az alapbér és a munkakör maradnak a munkaszerződés mellőzhetetlen tartalmi elemei - mondta el az [origo]-nak a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.

Júliustól már az új rend alapján adják ki a szabadságokat

Jog2012.05.11, 15:53

A Munka törvénykönyvének július elsejétől hatályba lépő új paragrafusai alapjaiban ugyan nem változtatják meg a szabadságok kiadásának jelenlegi rendjét, ám a módosítások számos ponton ésszerűbbé teszik a szabadságolások gyakorlatát, és a kormányzati remények szerint a hatékonyabb termelést segíthetik elő.

Júliustól új munkajogi magatartási szabályok jönnek

Archívum2012.05.03, 01:05

Bár külön figyelmet szentel júliustól az új Munka törvénykönyve a munkáltató és a munkavállaló egymással szembeni, általános magatartási követelményeket megfogalmazó szabályoknak, ám számos kérdésben, így például az adott helyzetben általában elvárható magatartás tekintetében, vagy a munkavállaló pillanatnyi helyzetét meghatározni képes GPS-es mobiltelefonok figyelembevétele módjában, az adott helyzet határozza meg a jogi értékelést - hívta fel az [origo] figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.

Az alkalmatlanság miatti elbocsátás okait konkrétan meg kell jelölni

Archívum2012.03.21, 23:52

Az alkalmatlanságra alapított felmondásban meg kell jelölni konkrétan a munkavállaló alkalmatlanságát kiváltó magatartásait, ezek lehetnek többek közt elkövetett kötelességszegések, összeférhetetlenségek, nem megfelelő munkavégzés, gazdasági érdeket sértő magatartás - tudta meg az [origo] a D.A.S. JogSzerviz szakértőjétől.

Főnök és dolgozó szembekerülhetnek a meghosszabbítható próbaidő miatt

Archívum2012.03.11, 23:37

Hamarosan bizonyos feltételek mellett meghosszabbítható lesz a próbaidő, ám a munkáltató és munkavállaló kapcsolatának gyakorlati tapasztalatait, életszerűségét figyelembe véve az új szabályozás rossz esetben azt is eredményezheti, hogy munkáltató és munkavállaló - a jogalkotó eredeti szándékával ellentétben - éppen az új lehetőség miatt kerülnek szembe egymással.

Júliustól drasztikusan változnak a végkielégítés szabályai

Archívum2012.03.09, 14:33

Az előzetes kalkulációk szerint a munkavállalók hátrányára változnak a végkielégítési szabályok, és a munkavállalót csak akkor illeti meg a végkielégítés, ha a munkáltató felmond számára, vagy jogutód nélkül megszűnik - tudta meg az [origo] a D.A.S. JogSzerviz szakértőjétől, aki szerint nagy kérdés, mi lesz az új törvény hatálybalépése előtt megindult perekkel, amelyről egy jelenleg még nem ismert, az úgynevezett átmeneti jogszabály rendelkezik májusban.

Jön a munkavállalói biztosíték

Archívum2012.03.12, 08:19

Új és sokat vitatott intézményt vezet be az új Munka törvénykönyve, a munkavállalói biztosítékot. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új szabályok az eddigieknél nagyobb lehetőséget adnak a bírói jogértelmezésnek, így annak szerepe a jövőben várhatón felerősödik.

Júliustól enyhül a munkáltató, szigorodik a munkavállaló kárfelelőssége

Archívum2012.02.24, 21:41

Az új Munka törvénykönyve egyik talán legjelentősebb újítása a munkajogi kárfelelősségi szabályok változása. Nagy általánosságban e körben elmondható, hogy a munkáltató kárfelelőssége enyhül, a munkavállalóé pedig némileg szigorodik - mondta el az [origo] - nak az Oppenheim Ügyvédi Iroda szakértője.

A megváltozott munkaképességűek március 31-ig kérhetik átminősítésüket

Archívum2012.02.23, 20:05

Rehabilitációs, vagy rokkantsági ellátás jár az idén januártól megszűnt rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj, továbbá a rehabilitációs járadék, a rendszeres szociális, illetve, az úgynevezett átmeneti járadék helyett. Az érintettek szempontjából azonban nagyon fontos különbséget kell tenni a tekintetben, hogy járt-e már tavaly a támogatás, vagy csupán az idén szereztek rá jogosultságot - mondta el az [origo] - nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot

Archívum2012.02.13, 22:23

Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért a hazai vállalatok vezetőinek, és a munkaüggyel foglalkozó szakembereknek már most el kell kezdeniük az új szabályozásra történő felkészülést, tanulást.

Új Mt.: csorbítja-e a munkavállalók jogait a munkáltató ellenőrzési joga?

Archívum2012.01.31, 23:08

Az új Munka törvénykönyve kapcsán számos kritika látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a munkáltató ellenőrzési joga csorbítja-e, vagy sem a munkavállalók jogait. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda szakértője szerint a jóhiszeműen eljáró munkáltató esetében nem beszélhetünk a munkavállalói jogok automatikus csorbulásáról.

Jobban védi, vagy korlátozza a munkavállalók személyhez fűződő jogait az új Mt.?

Archívum2012.01.24, 19:19

Az új Munka törvénykönyve kapcsán érvek és ellenérvek láttak napvilágot arról, hogy a paragrafusok kiterjesztett védelemben részesítik-e, avagy éppenséggel korlátozzák a munkavállalók személyhez fűződő jogait. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda szakértője szerint az ismert végeredmény tükrében érdemes árnyalni az eddig kialakult képet.

Aki tehet az elbocsátásáról, nem kaphat végkielégítést

Archívum2012.01.11, 11:22

A júliusi hatálybalépést követően alapvető változásokat hoz a végkielégítések jogintézményében a Munka törvénykönyve. A munkavállaló nem jogosult a végkielégítésre, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása és a nem egészségi okkal összefüggő képessége.

Megmaradt a kismamák felmondási védelme és juttatásaik rendszere

Jog2012.01.07, 12:06

Nem változtak lényegesen a kismamák felmondási védelmére, illetve alanyi, és biztosítási jogviszony alapján járó jogosultságaira vonatkozó előírások, paragrafusok. Változás azonban, hogy a védelem fennállására a munkavállaló csak abban az esetben hivatkozhat, ha a felmondás közlését megelőzően tájékoztatta a munkáltatót.

Közeledik az év vége: mi legyen a ki nem vett szabadsággal?

Jog2011.12.28, 21:31

Bár elterjedt gyakorlat, hogy a szabadságot a következő évre viszi át a munkavállaló a cég belegyezésével, és e szükség szülte megoldás mindkét félnek előnyös lehet, ám a Munka törvénykönyve szabályai egyértelműek: a szabadságot az esedékesség évében kell kiadni.

Új szabályok a munkaviszony megszüntetésére és az alkalmazotti kártérítésre

Jog2011.12.28, 10:09

Munkavállalói biztosíték, súlyosan gondatlan károkozás intézménye, rendkívüli felmondás helyett azonnali hatályú felmondás, elmaradt munkabér helyett elmaradt jövedelem és még számos jelentős változás várható a jövő júliustól hatályba lépő, új Munka törvénykönyvének köszönhetően - mondta el az [origo] - nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

"Nulla fölötti" növekedésért dolgozik Matolcsy

Gazdaság2011.12.22, 16:58

Létrejön a versenyszféra és a kormány új állandó konzultációs fóruma, mely arra lesz hivatott, hogy a versenyszektorban a munkaadók, a munkavállalók és a kormány álláspontjukat egyeztessék - jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszter csütörtökön. Matolcsy javaslatokat is vár a fórumtól annak érdekében, hogy jövőre legyen egyáltalán növekedés Magyarországon.

Elfogadta a parlament az új Munka törvénykönyvét

Állás 20112011.12.13, 18:14

A 2012 júliusában életbe lépő jogszabály szerint a kormány a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapíthat meg, az alapszabadság húsz nap marad, és 200-ról 250 órára emelkedik a rendkívüli munkaidő éves korlátja. Orbán Viktor miniszterelnök a javaslat keddi záróvitájában, a parlamentben azt mondta, hogy az új jogszabály nem száz százalékban a kormányzati szándékot tükrözi.

Kiemelt, ám nem korlátlan munkajogi védelemmel bírnak a szakszervezeti tisztségviselők

Archívum2011.12.06, 21:52

A munkavállalói érdekképviseletek zavartalan működésének biztosítása céljából a szakszervezeti tisztségviselők kiemelt munkajogi védelmet élveznek. Ám ez a jog nem korlátlan, a szakszervezeteknek adott esetben "alaposan" meg kell indokolniuk a munkáltató intézkedésével szembeni ellenvéleményüket - hívta fel az [origo] figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Képernyő előtti munkavégzés: betarthatatlan, illetve hasznos paragrafusok szabályozzák

Jog2011.12.01, 22:00

A betarthatatlan, nem életszerű jogszabályok megalkotásának iskolapéldája azon hazai rendelet, amely szerinti a számítógép képernyője előtti munkavégzés összes ideje a napi hat órát nem haladhatja meg. A jelenlegi munkavégzési gyakorlatnak, gazdasági ésszerűségnek ellentmondó jogszabály pozitívuma azonban többek közt a kötelezően elvégezendő orvosi vizsgálat, vagy az ingyenes szemüveg követelménye.

A próbaidő alatt kevesebb joga van a dolgozónak

Archívum2011.11.15, 21:48

Mivel a próbaidő azt a célt szolgálja, hogy a felek egymással szemben támasztott, ám nem teljesült elvárásai esetén gyorsan meglehessen szüntetni a munkaviszonyt, időtartama alatt kevesebb joga van egy dolgozónak, mint például utána - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Megszűnt munkahely, kifizetetlen munkabér esetében segíthet a Bérgarancia Alap

Archívum2011.11.07, 07:38

A fizetésképtelenné váló munkáltatók sok esetben nemcsak hitelezőiket, hanem saját munkavállalóikat sem tudják már kifizetni. Ám létezik egyfajta "állami mentőöv", a Bérgarancia Alap, amely alkalmas lehet arra, hogy a kifizetetlen munkabér a munkavállaló javára, ha részben is, de megtérítésre kerüljön - mondta el az [origo] - nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az idősek és az anyák védelme is bekerült az új Munka törvénykönyvébe

Itthon2011.10.28, 08:18

Az első változatot követő felhördülés után több szociális szempontot is visszacsempészett a kormány az új Munka törvénykönyvébe. A parlament elé került változatban már szerepel a védett kor intézménye, illetve védelem illetné meg a várandős nőket és a kisgyermekes anyákat is, illetve fizetett szabadságot kapnának az apák is. Az esélyegyenlőségről viszont egy szó sincs a javaslatban, az indoklás szerint nem is véletlenül.

Tévedés, hogy a próbaidő csak a munkáltatót védi

Archívum2011.10.21, 20:30

A közhiedelemmel ellentétben a próbaidő jogintézménye nem csupán a munkáltató előnyeit szolgálja, hanem sok esetben a munkavállaló javát is szolgálja - mondta el az [origo] - nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az új Munka törvénykönyve is engedi majd az üzemi tanácsok megválasztását

Gazdaság2011.10.20, 11:21

Az új Munka törvénykönyvében szerepel majd a védett kor intézménye, marad a húsz nap alapszabadság és a plusz tíz nap pótszabadság, ráadásul a munkavállalók az eddiginél több nappal rendelkezhetnek szabadon, állítja a témáért felelős államtitkár.

KRS: ezek a "munkajogi salátatörvény" aktuális módosításai

Archívum2011.10.18, 18:38

A jelentős további változások előtt álló magyar munkajogban számos rendelkezés módosult már akkor, amikor elfogadták a szakma által csak "munkaügyi salátatörvénynek" nevezett, az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2011. évi CV. törvényt. A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint munkáltatói és munkavállalói érdekeket is szem előtt tart a módosítás.

Bizonyos esetekben feleződhet a végkielégítés összege

Jog2011.09.29, 08:18

Bizonyos esetekben a közalkalmazott csupán a végkielégítés felére jogosult, kivéve, ha a felajánlott új munkakör lehetőségét alapos indokkal nem fogadta el - tudtuk meg a D.A.S. JogSzerviz szakértőjétől. Az alapos indokokat egyébként a törvény nevesíti.

Elbocsátás szabályosan és stílszerűen

Állás 20112011.09.27, 18:58

A Yahoo vezérigazgatójával telefonon közölték a közelmúltban, hogy ki van rúgva, de volt már példa e-mailes és sms-ben közölt felmondásra is. Az extrém esetek ráirányítják a figyelmet arra, hogyan lehet szabályosan és stílusosan elküldeni a munkatársat. A jogszerűtlen kirúgás ugyanis milliókba kerül, a megalázó helyzet pedig rontja az ott dolgozók morálját és a cég hírnevét.   

Mégsem változtat a szabadságok számán a kormány

Állás 20112011.09.06, 17:34

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi terveivel ellentétben az új Munka törvénykönyvében nem változik a munkavállalók éves rendes szabadsága - a többi között ez derült ki azon az egyeztetésen, amelyet a törvénytervezetről kedden tartott az NGM szakállamtitkára három munkaadói és két munkavállalói szövetség képviselőjével. Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem szerepel majd a jogszabályban a munkavállaló korlátlan kártérítési felelőssége, és mégis a munkáltatónak kell majd bizonyítania a rendes felmondás okát.

Demján: Magyarország az egyik legsebezhetőbb Európában

Gazdaság2011.08.30, 15:58

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Munka törvénykönyvének új tervezetéből ne legyen törvény Magyarországon, mert az szinte minden elemében sérti a dolgozók jogait - mondta Gaskó István, a Liga szakszervezeti tömörülés elnöke egy keddi konferencián. Demján Sándor nagyvállalkozó azt mondta, a görögöket úgyis megmentik, de minket nem fognak, ha bajba kerülünk, ezért reformokra van szükség.

Öt hosszabbított hétvégét akar jövőre a Nemzetgazdasági Minisztérium

Állás 20112011.08.12, 14:23

2012-ben öt olyan pihenőnap kiadását javasolja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, amik az egyébként is munkaszüneti napnak számító dátumok mellé esnek. A hosszú hétvégéket szombati munkanapokon kell majd ledolgozni.

Lehet-e próbaidő alatt szabadságra menni?

Állás 20112011.08.04, 16:16

Vannak, akik júniusban kezdtek új munkahelyükön és a nyári hónapokban éppen próbaidejüket töltik. Elmehetnek-e ők szabadságra, akár csak egy hosszú hétvégére? Dr. Sipos Márta munkajogászt erről és más, gyakran felmerülő szabadságolási dilemmákról kérdeztük.

Kvótával fenyegetőzik az EU, ha nem lesz több női menedzser

Állás 20112011.08.01, 14:33

Több nőt szeretne látni vezetői poszton az Unió területén működő vállalatokban az Európai Bizottság esélyegyenlőségi biztosa. Belgium a közelmúltban, Franciaország már korábban döntött kvóták felállításáról, ezt látja jó megoldásnak Viviane Reding biztos is, ha a cégek nem lépnek maguktól. Magyarországon ugyan létezik egy kormányhatározat az általános célokról, a konkrétumok viszont hiányoznak.

Összefogtak a szakszervezetek a munka törvénykönyvének új tervezete ellen

Gazdaság2011.08.01, 11:57

Elfogadhatatlannak tartja hat szakszervezeti szövetség a munka törvénykönyvének új tervezetét, és nyomatékosan felszólítják a kormányt a javaslatról szóló tárgyalásokra. A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken hozta nyilvánosságra a tervezetet.

"Nem akarjuk kizsigerelni a dolgozókat" - interjú Dávid Ferenccel, a VOSZ főtitkárával

Gazdaság2011.07.28, 14:18

Az ittasan, felelőtlenül dolgozókat eltüntetheti az üzemekből a munka törvénykönyvének új változata - mondta az [origo]-nak telefonon adott interjújában Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára, aki szerint az is fontos, hogy hatóságok szigorúan fellépjenek a feketefoglalkoztatás ellen a legfertőzöttebb ágazatokban.

A cégek és a merész dolgozók járhatnak jól az új munka törvénykönyvével

Gazdaság2011.07.27, 18:01

Több múlik majd a dolgozók és a munkáltatók egyéni alkuin, mint most, ha a parlament elfogadja a munka törvénykönyve múlt héten bemutatott tervezetét. Lehet majd alkudozni arról, hogy milyen beosztásban akarunk dolgozni, több pénzt szeretnénk több munkáért vagy többet lennénk otthon, valamennyivel kevesebb fizetésért. A javaslatot előkészítő egyik munkajogász az [origo]-nak azt mondta, rugalmasabb lett a szabályozás, ami több ponton a munkaadóknak, de nem csak nekik kedvez.

Lázár: A Fidesz kész vitatkozni az új munka törvénykönyvéről

Gazdaság2011.07.25, 18:50

Az új munka törvénykönyvében olyan szabályozásra van szükség, amely a munkanélkülieknek, a gyermeket nevelő anyáknak, a szülési szabadságról visszatérőknek a munka világába való visszavezetését szolgálja, ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem fog támogatni - mondta az MTI-nek hétfőn Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A kormánypárt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által közzétett dokumentumot munkaanyagnak tekinti.

Kétséges, erősödik-e a gazdaság a dolgozói jogok szűkítésével

Gazdaság2011.07.25, 16:35

Egy júliusi munkaügyitörvény-módosítás után a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken egy teljesen új munka törvénykönyve-javaslatot hozott nyilvánosságra. A javaslat tovább szűkítené a dolgozók jogait, ami az [origo] által megkérdezett szakértők szerint várhatóan nem éri el kívánt hatást, és nem fogja javítani az ország versenyképességét.

Sztrájkok lehetnek a Munka törvénykönyvének új tervezete miatt

Gazdaság2011.07.23, 10:49

A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a Munka törvénykönyvének új javaslata elfogadhatatlan, mert csökkentené a kereseteket, a munkavállalók jogbiztonságát, az érdekképviseletek erejét, és néhány helyen alkotmányellenes.

Jó lenne szieszta a munkahelyen?

Állás 20112011.07.22, 21:30

Kampányba kezdtek német szakszervezeti vezetők, hogy dél-európai mintára vezessék be a sziesztát a német munkahelyeken. Szerintük a délután beiktatott pihenőidővel a munkavállalók hatékonyabban dolgoznának, kevesebbet hibáznak és egészségüket is óvnák. Miként fogadnának Magyarországon egy hasonló kezdeményezést?

Csökkenti a fiatalok kivehető szabadságát a Munka törvénykönyvének új javaslata

Állás 20112011.07.22, 19:03

Csak ötvenegy éves kortól jár harminc nap szabadság az új Munka törvénykönyve szerint, amelynek tervezetét pénteken hozta nyilvánosságra a kormány. A koncepció szerint az anya és az apa megosztva is kiveheti a gyerekek után járó pótszabadságokat, és a munkavállaló az új munkahelyén fél évig nem kérheti a munkáltatóját, hogy engedje szabadságra. Emellett a tervezet szerint változik a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos szabályozás, illetve megszűnnek a felmondási tilalmak és a szakszervezeti vétó is.

Így változik augusztustól a Munka törvénykönyve

Jog2011.07.12, 15:11

Az Országgyűlés a 2011. július 4-i ülésnapján elfogadta az Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslatot. A Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértője segítségével a Munka törvénykönyvének, várhatóan augusztustól életbelépő új szabályait elemezzük.

Túlóra, munkaidő, gyes - változások a munkaügyi szabályokban

Gazdaság2011.07.05, 19:28

Július 4-én elfogadta a parlament a munka törvénykönyve és több más foglalkoztatási jogszabály módosítását. Egyebek közt lehetőség lesz a hat hónapos próbaidőre, igaz, nem általános érvénnyel, mint ahogy eredetileg felmerült; a munkaadó döntheti el, hogy pénzt vagy pihenőidőt ad a túlórákért; a gyes alatt csak az első hat hónap során halmozódnak fel a kivehető szabadság napjai.

Százan éltek csak Orbán házimunkás ajánlatával

Gazdaság2011.07.02, 19:20

Mindössze csaknem száz magánszemély adott ezer embernek legálisan, adómentesen háztartási munkát az Orbán Viktor tavaly bejelentett huszonkilenc pontjának egyikét jelentő adórendszeren kívüli kereset bevezetése után. Az adóhatóság szerint sokan nem is tudnak erről a lehetőségről. A háztartási munkáról bejelentést kell tenni és regisztrációs díjat kell fizetni, ha ez elmarad, akkor a megrendelő 100 ezer forintos bírsággal számolhat, sőt, akár egymillió forintos mulasztási bírságot is rásózhatnak.

"Különösen indokolt esetben" megszüntethető munkaviszony

Archívum2011.06.30, 14:35

Bizonyos munkavállalói kör esetében nem abszolút tilalmak, csupán korlátozások érvényesülnek munkaviszonyuk megszüntetése tekintetében, azaz, arra csak "különösen indokolt esetben" kerülhet sor - fejtette ki a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.

Külön védelmet adna a várandós anyáknak az új családvédelmi törvénytervezet

Itthon2011.06.03, 08:00

Az új családvédelmi törvénytervezet külön védelmet biztosítana a várandós, illetve az egyévesnél fiatalabb gyereket nevelőknek. Őket csak az állapotuknak egészségügyi szempontból megfelelő olyan munkakörben lehetne foglalkoztatni, amelyhez hozzájárulnak, és amiben a bérük nem kevesebb, mint megelőző munkakörében - írja a pénteki Magyar Nemzet.

Mt.-módosítás: munkavállalók jogainak megnyirbálása vagy racionalizálás?

Jog2011.05.25, 13:39

A Munka törvénykönyvének várhatóan 2011. június elsejétől hatályba lépő módosításával kapcsolatban az elmúlt időszakban számos rémhír terjedt el a médiában. A Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértője a jelenleg ismert, jelentősebb tervezett változásokat elemzi.

A munkaviszony megszüntetésének korlátja lehet a felmondási védelem

Jog2011.05.16, 20:15

A munkáltatóra szigorú és kötött szabályok alkalmazandók a felmondás során, továbbá számos élethelyzetben a rendes felmondással történő munkaviszony megszüntetés egyáltalán nem is lehetséges - mutatott rá a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.

Könnyebb az ausztriai munkavállalás, ám szigorúbb az ellenőrzés

Archívum2011.05.10, 08:26

Bár 2011. május elsejétől könnyebben jutunk ki tehát Ausztriába dolgozni, ugyanakkor számolni kell azzal is, hogy az osztrák jogszabályok közül néhány, éppen a munkaerőpiac megnyitása következtében, kedvezőtlen irányba változik majd meg - tudtuk meg a Szécsényi és Társai Ügyvédi Társulás és annak osztrák partnerirodája szakértőitől.

Munkavállalás: május elsejétől szabad az út Ausztriába

Archívum2011.05.08, 17:13

Az osztrák munkajogi szabályok 2011. május elsejével hatályba lépett változásai eredményeképp a magyar állampolgárok minden korábbi szabályozáshoz képest szabadabban vállalhatnak Ausztriában munkát - tudtuk meg a Szécsényi és Társai Ügyvédi Társulás szakértőjétől.

A Facebook és a Twitter meggondolatlan használata az állásunkba is kerülhet?

Jog2011.04.18, 13:51

Bár Magyarországon konkrét jogi szabályozást nem találunk közösségi médiára, és egyelőre a bírói gyakorlat is kiforratlan, hamarosan szembesülhetünk olyan ügyekkel, amikor például egy Facebook bejegyzés miatt mond fel nekünk a munkaadó - mutatott rá a Szécsényi és Társai Ügyvédi Társulás szakértője.

Hogyan váljon el békében munkaadó és munkavállaló?

Archívum2011.03.08, 19:03

Munkaadók és alkalmazottaik között mindig is érzékeny téma a munkaviszony szükségszerű megszüntetése. A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint a jog eszköztárának köszönhetően elkerülhető a felesleges pereskedés.

Alkotmányellenes a kormánytisztviselők indoklás nélküli kirúgása

Itthon2011.02.15, 17:11

Fennakadt az alkotmánybírósági vizsgálaton az Orbán-kormány hivatalba lépése után elfogadott első törvények egyike, a kormánytisztviselők jogállásáról szóló jogszabály. Az alkotmánybírák szerint a központi közigazgatásban dolgozó tisztviselők indoklás nélküli elbocsátása sérti az alaptörvényt, de a jogbizonytalanság elkerülése érdekében nem azonnali hatállyal semmisítették meg azt. A kormánynak így van ideje arra, hogy változtasson a szabályokon.

Állásba kerülhet a meggondolatlan blogolás

Állás 20112011.01.26, 16:18

Facebook, Iwiw, Twitter blogolás - az új kommunikációs csatornák a fiatalok kedvencei. Mégis körültekintőnek kell lenni, mikor, mit és hogyan teszünk közszemlére. Európában és az USA-ban a meggondolatlan posztolásoknak tavaly tucatnyi munkavállaló esett áldozatául. És ezek csak a nyilvánosságot kapott esetek. Itthon erre hivatkozva még ritka az elbocsátás. Igaz, erre is akad már példa.  Mit lehet és mit nem?

Hét munkaadói csalafintaság

Állás 20112011.01.21, 18:08

Zsebbe fizetés, ingyenes "próbanapok", belsősből kölcsönzötti státusz. A munkaadó számos fogással rövidítheti meg alkalmazottját. A munkajogász szerint tízből nyolcan nem mernek vagy akarnak pert indítani. Hogyan lehet a bajt megelőzni? Melyek a leggyakoribb vezetői túlkapások?

Liga: Korlátozni akarja a sztrájkjogot a kormány

Itthon2010.12.09, 18:09

Jelentősen korlátozná a közszolgáltató cégek dolgozóinak sztrájkjogát a kormány - állítja a Liga Szakszervezetek egy még be nem nyújtott, de állítólag a minisztériumok közt keringő módosító indítványra hivatkozva. A javaslat szerint a jövőben csak akkor sztrájkolhatnának például a MÁV vagy a BKV dolgozói, ha sikerül megállapodni a még elégséges szolgáltatásokról.

Csődbe juthat egy somogyi falu két kirúgott tanár miatt

Itthon2010.12.03, 10:26

Két szabálytalanul kirúgott pedagógus kártérítése miatt fenyegeti csőd a Somogy megyei Istvándit, miután a munkaügyi bíróság több tízmillió forint kifizetésére kötelezte az önkormányzatot. A tanároknak 5 évre visszamenőleg kell kifizetni a bérét, a falunak azonban nincs erre pénze. A település fellebbezett az ítélet ellen.

Versenytilalmi megállapodás: a munkavállaló a konkurenciához menne...

Archívum2010.12.05, 21:44

A Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértője szerint jogos lehet a munkáltatók félelme, hogy a munkavállaló a nála megszerzett tudást felhasználva a konkurenciához megy dolgozni, vagy saját céget alapít.

Panaszkodhatnak a főnökre a Facebookon az amerikaiak

Techbázis2010.11.10, 16:19

Nem rúghatják ki a munkaadók azt az alkalmazottat, aki a felettese vagy a munkakörülményei miatt panaszkodik a közösségi oldalon - határozott az USA illetékes szövetségi hivatala.

Hogyan és mennyit vonhat le a munkáltató a bérből?

Jog2010.11.15, 17:23

A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint a munkabérből történő levonás minden esetben érzékenyen érinti a dolgozókat, ugyanakkor fontos eszköz lehet a munkáltatók kezében. Ugyanakkor ajánlatos tisztában lenni azzal, hogy munkáltatóként milyen felhatalmazás alapján, mennyit vonható le a dolgozók havi fizetéséből, illetve a munkavállalók milyen lépéseket kötelesek tűrni.

Több millióra büntetik a Tescót munkaügyi szabálytalanságok miatt

Gazdaság2010.10.29, 07:45

Várhatóan több millió forintra bünteti a Tescót az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, főként a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt. A felügyelőség szerint nem tartották be a vasárnapi munkavégzés és a munkabérre vonatkozó szabályokat sem.

Gondok a szerződéssel: bátrabban perelhetnek a munkavállalók

Állás 20112010.10.28, 07:30

Egyre több a jogellenes szerződésmódosítás, míg a rendkívüli felmondás indoklása az esetek nagy részében nem felel meg a törvényeknek - állapították meg a Jogpont munkajogászai. Az idén változó szabályok miatt bátrabban perelhetnek a munkavállalók.

A felmondás írott és íratlan szabályai

Állás 20112010.10.27, 13:54

Besokallt a munkahelyen és azonnal fel akar mondani? Vagy jobb állásajánlatot kapott? A munkaviszony megszüntetése nem bonyolult, ám nem árt résen lenni. Milyen írott és íratlan szabályai vannak a cégtől való elköszönésnek?

Küldjön egy levelet a méltányos és zöld mobiltelefonokért!

365 környezettudatos ötlet2010.10.07, 22:16

A Tudatos Vásárlók Egyesülete csatlakozott az európai makeITfair program képeslapkampányához, amelynek célja, hogy ösztönözze a nagy mobiltelefon-szolgáltatókat - többek között a magyar piacon jelen lévő Telenort, T-Mobile-t és a Vodafone-t -, hogy kínáljanak méltányos és környezetbarát körülmények között előállított telefonokat fogyasztóiknak. Jelenleg ugyanis csak a dolgozókat kizsákmányoló munkakörülmények között készült mobilokat lehet vásárolni.

Próbaidő, alkoholteszt, elmaradt bér - a munkajogász válaszolt

Állás 20112010.10.22, 17:13

Szerződéshosszabbításnál újra kiköthető próbaidő? Kirúghatnak, ha nem fogadjuk el a vezetői kinevezést? Mi a teendő, ha nem fizeti ki a bért a munkaadó? Egyebek mellett ilyen kérdések érkeztek Dr. Sipos Márta munkajogászhoz az utóbbi két hétben. És egy tanulságos eset, milyen bajt okozhat, ha az orvos felír egy alkoholtartalmú spray-t, a munkaadó pedig szondával a kézben vár az iroda bejáratánál munkakezdés előtt.

Munkajogi válaszok: gyes, próbaidő, felmondás

Állás 20112010.10.22, 17:15

Dolgozói felmondás esetén meddig kell maradni? Gyes alatt más munkaadónál is lehet dolgozni? Meddig szabályos a határozott munkaidős alkalmazás? Egyebek mellett ilyen kérdéseket tettek fel olvasóink Dr. Sipos Márta munkajogásznak. A legérdekesebb kérdésekből és válaszokból készítettünk összegzést. Kérdéseiket továbbra is várjuk.

Repülőjegyet és szállást is fizethet a munkáltató

Jog2010.09.07, 21:55

Akár a repülőjegyet és a szállást is köteles adott esetben megtéríteni a munkáltató a szabadságra elutazott, ám később visszahívott munkavállalónak - mutat rá a Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.

Megteheti ezt a főnök? - tíz dolgozói panasz

Állás 20112010.10.22, 17:16

Hétvégi csapatépítő tréning, kamerás megfigyelés, levonások a fizetésből. Szinte minden munkahelyen vannak olyan vezetői döntések, amelyek jogszerűségét a dolgozók megkérdőjelezik. Tíz olvasói panaszt gyűjtöttünk össze, választ pedig Dr. Sipos Márta munkajogásztól kértünk.

Autós kiküldetés: mit tehet meg a munkaadó?

Állás 20112010.10.22, 17:18

Értékesítőkkel, üzletkötőkkel, karbantartókkal gyakran előfordul, hogy más városban kell tárgyalniuk vagy egy felmerülő problémát megoldaniuk. Számos munkajogi kérdés merül az aznapi  munkavégzésükkel kapcsolatban. Mi számít munkaidőnek? Kit terhelnek a parkolási költségek, az esetleges büntetések? Ellenőrizheti-e a főnök az utat GPS segítségével. Dr. Sipos Márta munkajogász válaszol hat gyakori kérdésre.

Felmondás, szabadság, pótlék - a munkajogász válaszolt

Állás 20112010.10.22, 17:20

Lehet-e munkaidőn kívül munkahelyi gyűlésre berendelni a dolgozót? Jogszerű nyári leállásra hivatkozva fizetés nélküli szabadságra küldeni a munkavállalókat? Többek között ilyen kérdések érkeztek az utóbbi két hétben Dr. Sipos Márta munkajogi szakértőnkhöz. Válogatásunk néhány tanulságos esetből.  

Hogyan vehetjük ki a nyári szabadságunkat?

Állás 20112010.07.21, 07:41

Mennyi szabadságot vehetünk ki egyszerre, mennyiről dönthetünk mi magunk és visszahívhatnak-e a munkaadóink a nyaralás közben dolgozni? Munkajogi kiskáté nyaralóknak az [origo]-tól.

Olvasóink kérdeztek, a munkajogász válaszolt

Állás 20112010.07.05, 11:09

Mit tegyünk, ha táppénz alatt fantommá vált munkaadónk? Köteles-e a munkaadó étkezést biztosítani 12 órás munkarendben? Levonhatnak-e a munkabérből hibás bélyegzőhasználat miatt? Egyebek között ilyen munkajogi kérdések érkeztek szakértőnkhöz, Dr. Sipos Mártához az utóbbi két hétben. A legtanulságosabbakból  készítettünk válogatást.

Hajmeresztő kérdések, munkajogi válaszok

Állás 20112010.10.22, 17:21

Folyamatosan hosszabbított próbaidő, elérhetetlen munkaadó, ki nem fizetett munkabér. Az utóbbi hetekben ismét hajmeresztő munkajogi esetekről számoltak be olvasóink. Kérdéseiket szakértőnk, Dr. Sipos Márta munkajogász válaszolta meg.

Munkahelyi lopások: már egy toll is számít?

Állás 20112010.06.17, 15:44

Egy német bolti pénztáros rendkívüli felmondását törvénytelennek ítélte a bíróság, így vissza kell őt helyezni pozíciójába. A "Emmely-ügyként" hívott eset nagy port kavart a német közvéleményben, ugyanis a hölgyet egy 1,3 eurós (370 forint) kedvezmény jogtalan felhasználása miatt rúgták ki. A fő kérdés: lehet-e különbséget tenni munkahelyi lopások között. Az ügy apropóján a magyarországi helyzetnek jártunk utána.  

A munkajogász válaszolt

Állás 20112010.06.07, 10:31

Az utóbbi két hétben a legtöbb kérdést gyesről visszatérni kívánó kismamák tették fel munkajogi szakértőnknek, Dr. Sipos Mártának. Ezen kívül érkezett kérdés a próbaidőre, a munkaközi szünetre és a munkaszerződés módosítási lehetőségeire vonatkozólag. Néhány tanulságos problémából szemezgettünk. 

Megtámadható a közös megegyezés, ha vékony a boríték

Jog2010.05.18, 21:00

Bár a gyakorlatban ritkán fordul elő, de a közhiedelemmel ellentétben a munkaviszonyt megszüntető közös megegyezés is megtámadható, még akkor is, ha a felek ezen jogukról lemondtak. Ha a cég el akarja kerülni a bírósági ügyet, akkor ki kell fizetnie az esedékes munkabért és az egyéb járandóságokat is, ez alá nem érdemes mennie.

Olvasóink kérdeztek, a munkajogász válaszolt

Állás 20112010.10.22, 17:24

Mi a teendő, ha a munkaadó új munkakörben akar foglalkoztatni, de azért kevesebb fizetést kínál? És ha több hónapja dolgozunk, ugyan kapunk fizetést, de nem láttuk a munkaszerződést? Jogszerű-e, ha a munka előre nem látható intenzitása miatt a munkaadó egy-két nappal korábban közli a munkanap-áthelyezést? Dr. Sipos Márta ügyvéd, munkajogi szakértőnkhöz az utóbbi két hétben is sok kérdés érkezett. Ezek közül gyűjtöttünk ki néhány tanulságosat.

Dolgozói győzelem diszkriminációs perben

Állás 20112010.05.12, 16:10

2006 nyarán három óvónőt egyik pillanatról a másikra létszámcsökkentésre hivatkozva kirúgtak egy budapesti óvodából. Mindhárman 50 év felettiek voltak, miközben az óvoda többi dolgozója ennél fiatalabb. Életkori diszkriminációra hivatkozva perre mentek és összesen 10 millió forintot ítélt meg nekik a bíróság. Igaz, majdnem 4 év után tett pontot az ügy végére a Legfelsőbb Bíróság. Az óvónők ettől függetlenül megmutatták, diszkriminatív elbocsátás esetén van esély a bíróság előtt.

Már csak két évig jár a gyes május 1-től

Állás 20112010.04.30, 08:30

Május 1-től átalakulnak a gyermekgondozási ellátások, amelynek következtében a gyes két évre csökken, a gyed jogosultsághoz szükséges munkaviszony ideje pedig 180 napról 365-re emelkedik a 2010. április 30-a után született gyermekek esetében - közölte a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég az MTI-vel.

A munkajogász válaszolt

Állás 20112010.10.22, 17:25

Mit tehet a dolgozó, ha munkaadója őt alacsonyabb pozícióba akarja helyezni kevesebb pénzért? Mit tehet egy takarító, ha főnöke nem ad fizetést? Módosítható egyoldalúan a munkarend? Egyebek mellett ezeket kérdezték olvasóink Dr. Sipos Márta munkajogi szakértőnktől az utóbbi két hétben. Néhány érdekes kérdést és választ gyűjtöttünk össze.

Gyes, fizetés, szabadságkiadás - munkajogi szakértőnk válaszolt

Állás 20112010.10.22, 17:27

Az utóbbi hetekben számos munkajogi témájú kérdés érkezett szakértőnkhöz, Dr. Sipos Márta ügyvéd, munkajogászhoz. Írt olyan munkavállaló, aki azért nem tud hitelt felvenni, mert munkabére nem munkaadója bankszámlájáról érkezik. Egy hölgy azt sérelmezte, hogy főnöke órában adja ki az éves szabadságot. Egy fiatalember pedig határozott időre szóló szerződésének felmondásáról érdeklődött. A legtanulságosabb kérdéseket és válaszokat gyűjtöttük össze.

Kötelező a részmunkaidő a közszférában

Archívum2010.02.26, 01:00

Idén már kötelező lesz részmunkaidőben foglalkoztatni a közszférában a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket - amennyiben ők ezt kérik. Ennek a szülői kérésnek a munkáltató köteles eleget tenni, a gyermek három éves koráig.

A cseheknél a legerősebb a munkajogi védelem

Állás 20112010.01.25, 08:24

A munkaügyi törvények Csehországban és Szlovákiában kötik meg a leginkább a munkaadók kezét az elbocsátások terén - derül ki a Deloitte tanácsadó cég és a Laga belga ügyvédi iroda 18 európai országra kiterjedő közös felméréséből, amelyet a Világgazdaság ismertet. A magyar szakértő szerint nálunk is sok alkalmazottbarát kitétel szerepel a törvényben.

Kétmillióra bírságolták a női dolgozót alulfizető céget

Itthon2010.01.06, 12:18

Kétmillió forintos bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy munkaadóra, amiért kevesebb fizetést adott egy vezető beosztásban dolgozó nőnek, mint a vele azonos értékű munkát végző, alacsonyabb beosztású férfi kollégájának. A hatóság szerint a munkaadó arra épített, hogy a nő alacsonyabb bérért is elvégzi ugyanazt a munkát.

Munkaidő, gyesről visszatérés - a munkajogász válaszol

Állás 20112010.10.22, 17:29

Elhagyható-e a munkahely ebédidőben? Jár-e béremelés gyesről visszatérve? Megtilthatja-e a munkaadó a fizetéskiegészítést más munkával? Az utóbbi időben többek között ezt kérdezték olvasóink munkajogi szakértőnktől, Dr. Sipos Márta ügyvédtől.

Mi változik idén a munka világában?

Állás 20112010.01.05, 17:41

2010-ben több jogi változással is szembe kell nézniük az álláskeresőknek. A minimálbér emelése, a cafeteria adózásának változása már január elsejétől él, az alkalmi munka és a gyes szabályai áprilistól illetve májustól hatályosak. A legfontosabb módosulásokat gyűjtöttük össze.

H1N1: nem kötelezhető a dolgozó védőoltásra

Állás 20112009.12.22, 07:59

Munkahelye elvesztésétől való félelmében fordult szerkesztőségünkhöz egyik olvasónk. A hölgy azt panaszolta, kirúgással fenyegeti munkaadója, ha nem adatja be magának a H1N1 vírus elleni védőoltást. Munkajogi szakértőnk szerint ilyen előírást nem tehet a munkaadó.

Kirúgás a slágertéma a Jogpont Hálózatnál

Állás 20112009.12.01, 17:11

Kilenc hónap alatt 14 ezren fordultak jogi segítségért a februárban uniós pénzből létrejött Jogpont Hálózathoz. Az ország 145 településén elérhető ingyenes szolgáltatást a legtöbben jogtalannak vélt elbocsátás miatt vették igénybe. A munkajog mellett társadalombiztosítási és vállalkozási kérdésekben is lehet tájékozódni.

Munkabér, szabadság, felmondás - friss munkajogi válaszok

Állás 20112009.10.09, 17:45

Elhagyható-e ebédidőben a munkahely? Részmunkaidősként hogyan számolják a szabadságot? Az átlagkeresetbe számít-e a külföldi kiküldetésért fizetett napidíj? Többek között ezt kérdezték olvasóink Dr. Sipos Márta munkajogásztól.

Keresett az ingyenes jogi tanácsadás

Állás 20112009.09.30, 12:43

Sok a szabálytalankodó munkaadó, különösen a munkaviszony megszüntetésénél - derül ki a Jogpont hálózathoz fordulók panaszaiból. Az ország 141 pontján működő, ingyenesen igénybe vehető szolgálatok jogászait legtöbbször munkajogi és nyugdíjjal kapcsolatos kérdésekkel "bombázták".

Az előzetesben ülő közszolgák is kapnak fizetést

Itthon2009.09.17, 09:03

Akkor is kapnak fizetést a közszolgák, ha felfüggesztették őket vagy éppen előzetes letartóztatásban vannak - olvasható a Népszabadságban. A jogszabályok alapján a közszolgákkal ilyen esetben másképp bánnak, mint a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozókkal.

Nyolcezren kértek ingyenes jogi segítséget

Állás 20112009.08.14, 07:13

Országszerte több mint nyolcezren keresték fel eddig a február óta működő ingyenes jogsegélyszolgálat, a Jogpont 141 irodáját. A kezdeményezés ingyenes jogi segítséget a munka világát érintő ügyekben munkavállalóknak és munkáltatóknak. 

Előző
Következő