munkaerő

címke rss

Ezért nehéz negyven felett jó munkát találni

She2018.01.29, 10:01

Bár ma a negyven az új harminc, a munkaadók ezt a legtöbb esetben nem így gondolják. És szinte csak a pályakezdő a nyerő.

Az új technológiák megjelenése még nem járt létszámleépítéssel

Gazdaság2018.01.05, 12:09

  Az új technológiák rohamos terjedése jelentősen megváltoztatja a cégek munkavállalókkal kapcsolatos elvárásait az európai középvállalatok nagy részénél. A munkáltatók az egyébként is szűkös munkaerőpiacon azzal szembesülnek, hogy a jelöltek képzettsége és képességei a kívánatoshoz képest hiányosak, ahogy ezt az EBA friss felmérése mutatja.

Október végéig ki kell találni, hány munkás kell az agráriumban

Gazdaság2017.09.29, 14:47

A gazdálkodók október 31-ig jelenthetik be a jövő évre vonatkozó egyszerűsített foglalkoztatási szándékukat - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményéből. Erről a közfoglalkoztatási törvény rendelkezik annak érdekében, hogy a következő évre a Belügyminisztérium és az állami foglalkoztatási szerv az idénymunkával érintett időszakokban úgy tervezhesse meg a közfoglalkoztatási programok létszámait, hogy megfelelő számú aktív státuszú álláskereső állhasson a munkáltatók rendelkezésére.

Folyamatosan tanulni kell, ha biztos munkát akarunk

Gazdaság2017.08.10, 14:26

A munkavállalók közel háromnegyede hajlandó új készségeket elsajátítani, illetve teljesen átképezni magát annak érdekében, hogy a jövőben is foglalkoztatható legyen – derül ki a PwC „Workforce of the future: the competing forces shaping 2030" című felméréséből. A megkérdezettek szaktudásuk korszerűsítését a saját, nem pedig a munkáltató felelősségének tekintik.

Képzések indulnak a közművelődési dolgozók számára

Itthon2017.08.07, 14:49

Összesen 600 közművelődésben dolgozó képezheti magát tovább az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.- nél az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkárságának 60 millió forintos támogatásának keretében.

Egyre több a külföldi él Csehországban

Nagyvilág2017.07.17, 12:08

Idén már meghaladta a félmilliót a Csehországban élő külföldi állampolgárok száma és a statisztikák szerint ez a szám egyre csak nő - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal.

Hogyan tartsuk meg a jó munkaerőt?

Gazdaság2017.06.26, 10:11

Jó munkaerőt találni, és azt meg is tartani, de hogyan? Ez most a nagy kérdés sok vállalkozásnál. Mindegy, hogy egy-két alkalmazottunk van, vagy több tucatnyi embert foglalkoztatunk, megéri stratégiát kialakítani megtartásuk érdekében.

Hogy kutassuk fel a munkaerőt?

Gazdaság2017.06.14, 16:07

A közösségi média alapjaiban írta át a kommunikációt, s ez minden szegmensre igaz, ahol A felveszi a kapcsolatot B-vel. Ma már csodabogárnak tűnik, aki telefonkönyvet vesz a kezébe, s kérdéses, ki támaszkodik még az újságokban megjelenő álláshirdetésekre. Nemcsak a papír alapú kommunikáció szorul vissza, a milliárdokat érő állásközvetítő portálok sem elégítenek ki már minden igényt. Mit csináljuk, hogy megtaláljuk és kikutassuk a legjobb munkaerőt?

Hiába a magasabb bér, nem enyhül a munkaerőhiány

Gazdaság2017.06.05, 09:48

A kelet-közép-európai régió országai jelentős munkaerőgondokkal küzdenek, egy munkakör betöltése a cégeknek több hónapba és akár több millió forintba is belekerülhet – derül ki a témában végzett két felmérésből. A BDO Magyarország tanácsadó cég és a Coface nemzetközi hitelbiztosító legutóbbi vizsgálatának megállapításairól közleményben tájékoztatta az MTI-t.

Minden ágazatban szükség lenne a nyugdíjas munkaerőre

Gazdaság2017.05.21, 13:57

Minden ágazatban szükség lenne a nyugdíjas munkaerőre egy felmérés szerint.

Petesejtek fagyasztásával bővülhet a brit nők juttatási csomagja

Techbázis2017.04.24, 11:26

Az ország legnagyobb meddőségkezelő klinikája szerint egyre növekvő érdeklődés mutatkozik a lehetőség iránt.

Trump: Az amerikai munkaerő az első

Gazdaság2017.04.18, 14:16

Felül kell vizsgálni azt a vízumrendszert, amely révén az USA-ban az amerikai átlagbér alatt munkát vállaló, magasan képzett külföldiek leszorítják a technológiai iparban dolgozók fizetését, a Financial Times értesülései szerint ennek érdekében ír alá ma elnöki rendeletet Donald Trump. Az elnök az amerikai árut és munkaerőt előnyben részesítő programjának részeként kezdené megreformálni a munkaerőpiacot.

Lengyelország lehet a brexit legnagyobb vesztese

Gazdaság2017.04.05, 12:50

A britek kilépése az unióból egész Európára hatással lesz. Hogy a brexitnek milyen következményei lesznek, azt egyelőre nehéz megbecsülni, viszont a döntés legnagyobb elszenvedője Lengyelország lehet.

Az Y generáció tetteket vár a nagyvállalatoktól

Archívum2017.03.27, 11:43

Mára a fiatal munkaerő kevésbé hajlamos elhagyni a munkahely nyújtotta biztonságot, de jobban aggasztja őket a geopolitikai és országos konfliktusokból adódó bizonytalanság, miközben borúlátóan néznek a jövőbe. Azonban tenni is hajlandóak egy jobb világért és a kirekesztettekért, és a döntéshozóktól is elvárják ezt: túlnyomó részük szerint a valódi üzleti teljesítmény megítélésében nem kizárólag a pénzügyi mutatókra kellene hagyatkozni.

Harmincezer munkavállaló hiányzik az építőiparból

Gazdaság2017.03.08, 16:57

Nyolc év alatt körülbelül 36 ezer szakképzett munkaerő tűnt el a hazai építőiparból, az ágazat termelékenysége pedig az unióban nálunk a legrosszabb – egyebek mellett erről is beszéltek a Magasépítés 2017 konferencián.

A magas hozzáadott értékű munka a magyar gazdaság jövője

Gazdaság2017.02.17, 16:20

A kifinomult, amerikai csúcstechnológia, a Magyarországon végzett munka magas hozzáadott értéke, valamint a magyar exporthitelezők biztosította finanszírozás hármasa teszi lehetővé, hogy kiemelkedően versenyképes termékeket állítsunk elő Magyarországon – nyilatkozta az Origónak John G. Rice, a General Elecric alelnöke, akit arról kérdeztünk, hogyan válik hagyományos iparvállalatból digitális vállalattá a világ tíz legnagyobb cégének egyike. A GE Magyarországon a legnagyobb amerikai befektetőnek és munkáltatónak számít.

Basszus, akkor én mégsem vagyok rossz anya!?

She2017.02.09, 12:22

Tegye fel a kézét, aki még egy cikket sem olvasott a szerepválságról! Én már többet is... Már a csapból is az ömlik, hogy bizony nekünk, nőknek, több szerepben kell teljesítenünk!

Beindult az álláspiac

Gazdaság2017.01.10, 14:49

A pár éves tapasztalattal rendelkező szakmunkásokat és fizikai munkásokat keresték leginkább a cégek 2016-ban. A legtöbb embert szak-, fizikai-, segéd- és betanított munkákra várták, de az értékesítés és kereskedelem kategóriában is rekordszámú hirdetés jelent meg. Ezzel szemben a jelentkezőknél leginkább az adminisztrációs és asszisztensi irodai munkák voltak népszerűek.

Az istenverte kütyüket Amerikában kezdjék el gyártani

Techbázis2016.11.09, 23:42

Több szempontból is károsak lehetnek a techszektorra Donald Trump ígért intézkedései, állítják az érintett cégek és befektetők. Ahogy az elnök korábban hangoztatta, szigorú szabályokkal próbálná rávenni arra a gyártókat, hogy Amerikában gyártsanak minden egyes alkatrészt, és keményen vámolná a Kínából érkező importot. Emellett a külföldi munkaerőt hátrányosan érintő intézkedéseket vezetne be.

Munkaerőhiánytól szenved az autóipar

Gazdaság2016.10.07, 09:18

Több ezer munkavállalót várnak a járműipari vállalkozások, és van, ahol a kiemelt fizetéssel sem tudják magukhoz csábítani a szakembereket. Az ország keleti felében kissé jobb a helyzet – közölte az egyik iparági szakmai szövetség és több cég a Világgazdasággal.

A lengyel és a szerb málna kiszorítja a magyart

Itthon2016.08.17, 17:16

Míg Lengyelország az Európai Unió legnagyobb málnatermelője, Szerbiában pedig az egyik legnyereségesebb kiviteli cikk a málna, addig Magyarországon alig tizedére csökkent a termőterület három évtized alatt, a termés mennyisége pedig az 1990-es évek átlagának alig 6-8 százaléka, jelenleg évi 1500-2000 tonna.

Varga: A munkaerőhiány miatt egy beruházó visszalépett

Gazdaság2016.08.04, 18:30

Varga Mihály őszre a bankoknak, a tőzsdének és a vállalkozásoknak is további bővülési lehetőséget biztosító jogszabály-módosításokat ígér. A nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjúban azt is elmondta, hogy olyan intézkedésekre készülnek, amelyek az eddigi egyoldalú, az uniós forrásokhoz kapcsolódó növekedés bázisát szélesítik. Varga Mihály beszélt arról is, hogy átgondolják a munkahelyteremtő programok átalakítását, javítják a munkaerő-áramlás lehetőségét.

Bővülés és béremelés: most csak az iparban

Gazdaság2016.07.26, 08:10

Jó dolga van most annak, aki ipari cégnél dolgozik. Az ilyen vállalatok negyede úgy tervezi, új munkaerőt vesz fel még az idén. A kereskedelemben, a mezőgazdaságban vagy a szolgáltatásokban ez az arány csak 16-17 százalék. Ráadásul minden második ipari vállalatnál valószínű a fizetésemelés is – derül ki a K&H kkv bizalmi index adataiból.

Munkaadók: Kritikus a munkaerőhiány

Gazdaság2016.07.11, 13:57

A gazdaság működőképessége forog kockán a magyarországi kritikus munkaerőhiány miatt – írja nyílt levelében a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. Az MGYOSZ a több pontból álló javaslatát elküldte a nemzetgazdasági miniszternek és a legnagyobb munkaadói érdekvédelmi szervezeteknek. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását is.

A véneket lelökik a Tajgetoszról?

Gazdaság2016.06.28, 10:15

A foglalkoztatási ráta növelése megoldást jelenthetne a társadalom elöregedése miatt kialakuló munkaerőhiányra, de csak kevés vállalat indít programot a friss diplomások és az idősebbek bevonzására és megtartására.

Egy robot három munkahelyet generál

Tudomány2016.06.09, 20:03

Az igaz, hogy egyre több munkaerőt tesznek feleslegessé a robotok, de emelett sokat generálnak is - erről és a hazai robotika helyzetéről beszélt az ABB robotikai üzletágának vezetője, Paplogó Zoltán. A svájci eredetű cég szerint ugyanis egyáltalán nem kell aggódnunk amiatt, hogy a robotok elveszik a munkánkat.

Tehetséges, elkötelezett, fogyatékos – Értékes munkaerő a partvonalon

Life.hu2016.03.25, 11:12

Stephen Hawking, Andrea Bocelli vagy éppen Ludwig van Beethoven. Hogy mi a közös bennük? Tudásukkal, teljesítményükkel, tehetségükkel bevésték nevüket az emberiség emlékezetébe – mellesleg pedig mindhármójuk valamilyen fogyatékossággal élve ért, ér el sikereket. Sajnos azonban az ő példájuk kuriózumnak számít. Ma Magyarországon a sérült emberek gyakran leküzdhetetlen hátránnyal indulnak ép társaikkal szemben. 

Szakemberhiánytól tartanak a magyarországi cégek

Gazdaság2016.03.03, 17:09

Növekednének a cégek, de egyelőre nem tudják, honnan lesz ehhez szakemberük. A magyarországi cégek 84 százaléka növekedésre számít, és Németországot tartják a legjelentősebb célpiacnak.

Öt-hatezer takarítót keresnek azonnali belépéssel

Gazdaság2016.02.23, 14:34

Nagy a munkaerőhiány a szakmában, jelenleg öt-hatezer takarítót keresnek azonnali belépéssel Magyarországon - írja a Népszabadság a keddi számában.

6 éven át nem járt be dolgozni, és senki sem vette észre

Archívum2016.02.16, 10:20

Joaquin Garcia spanyol közalkalmazottat hosszú munkaviszonya miatt kitüntetésben akarták részesíteni, ekkor derült fény a tényre, hogy a 69 éves férfi immár több éve nem is járt be a munkahelyére.

Véget ér a nagy 'made in China' sztori

Gazdaság2015.12.04, 13:27

Régi közhely, hogy „a kínaiak elveszik a munkát”. Nos, ennek talán volt némi igazságtartalma egy generációval ezelőtt, azonban mára a helyzet jelentősen megváltozott. A kínai gazdaság szerkezetének átalakulásával ugyanis a munkaerő költsége oly mértékben változott meg, hogy más országok veszik át Kína helyét az olcsó tömegtermelésben.

Több mint húszezer informatikus hiányzik Magyarországról

Archívum2015.11.27, 14:14

Mintegy tízezer Java-programozónak és több ezer .NET fejlesztőnek lenne jól fizető munka itthon is, miközben egyre több szakember válall munkát külföldön. A külföldi cégek ma 20-40 százalékkal kínálnak magasabb bért a hazai vállalatoknál. Relatív, hogy megéri-e, de sokan már nem is költöznek külföldre, egyszerűbb megoldást találtak.

Óriási társadalmi változások küszöbén állunk

Gazdaság2015.11.04, 18:33

Évek óta először látszik úgy, hogy a demográfiai trendek az Egyesült Államok gazdaságának és részvénypiacának kedveznek Kínával szemben. Ez azért izgalmas, mert miközben a kínai vezetés lazított az egy gyerek elvére épülő népesedés-politikáján múlt héten, nem kapott túl sok figyelmet, hogy a népesedés-dinamika milyen komoly hatással van a részvénypiacok hosszú távú teljesítményére – írja a Mark Hulbert a MarketWatch publicistája.

A cégvezetők aggódnak a munkaerőpótlás miatt

Archívum2015.10.07, 11:38

A cégek többsége nem vár növekedést sem a magyar gazdaságtól, sem pedig saját vállalkozásától. Eközben az látszik, hogy egyre nagyobb problémát jelent a megfelelő végzettségű és szaktudású munkaerő biztosítása, amelynek egyik oka a külföldi elvándorlás lehet.

Mi lehetünk Európa legolcsóbb munkaereje

Gazdaság2015.09.21, 10:07

Hatalmasat ugrott az elmúlt egy évben a román és a bolgár munkaerőköltség. Ez természetes folyamat, amikor egy ország gazdasága fejlődik. A tempó viszont olyan, hogy nemsokára lehagyják Magyarországot. Így két évtizeden belül a magyar munkás lehet az Európai Unió legolcsóbb munkaereje.

Égetően szüksége lenne hazánknak a bevándorlókra

Gazdaság2015.09.21, 13:02

Legjobban a kelet-európai országok kardoskodnak a migránsok ellen, mégis ezek az országok azok, ahol igazán szükség lenne a dolgos kézre. Az egész régióban egyre jobban érezteti hatását a fiatalok elvándorlása, a lakosság korosodása és az alacsony születési ráta. Hazánkban a munkaerőhiány leginkább az egészségügyben, a gyári termelésben és az IT-szektorban érezhető.

Munkáskézre éhes Németország

Archívum2015.09.18, 21:19

Pfungstadt egy 25 ezres, elöregedő német kisváros, ahol Halima Gutale szociálismunkás a városvezetéssel együttműködve egy sajátos "közmunkaprogramot" alakított ki az újonnan érkező migránsoknak. Azóta országszerte érdeklődnek a projekt iránt, és tökéletesen illeszkedik a német vezetés jövőbeli terveibe.

Újabb nagy leépítés jön a Hewlett-Packardnál

Gazdaság2015.09.16, 10:10

Jelentős létszámleépítési hullámba kezd a Hewlett-Packard azok után, hogy 2012-ben már hasonló lépésre szánta rá magát. 

Csak állással rendelkező migránst engednének be Nagy-Britanniába

Nagyvilág2015.08.30, 09:58

Az Európai Unión belüli határok „eltörlése” okozta a jelenlegi migránsválságot, állítja Theresa May brit belügyminiszter, aki szerint csak állással rendelkező külföldit lenne szabad beengedni a szigetországba. 

A pályakezdőnek is legyen helye a csapatban

Archívum2015.08.19, 15:03

A vállalkozások túlnyomó része kicsit ódzkodik, hogy fiatal pályakezdőt alkalmazzon, hiszen nincs még referenciája, amiből lehetne tudni, hogy milyen munkaerő. Valakinek tanítgatnia kell a kis zöldfülűt, de legtöbb esetben mégis megéri fiatalt foglalkoztatni. Nem is gondolná, mennyi haszonnal jár.

Meggazdagodás határok nélkül

Gazdaság2015.08.17, 16:20

A világ leggazdagabb üzletemberei között számon tartott Jeff Bezos Amazon vezér alaptalannak tarja alkalmazottai panaszait.

Túlélésért harcolnak a görög startupok

Archívum2015.07.18, 14:59

A hat éve mélyülő görög válság nemcsak az eurózóna mindennapjait keserítette meg, de a félszigeten induló vállalkozásokat is sorozatos kihívások elé állítja. A The Cube az amerikai Szilícium-völgyi inkubátorházak helyi változata, ami a jelenlegi lehetőségekhez mérten próbál életet lehelni az ígéretes üzleti tervekbe.

Új munkahelyek jönnek: a munkaadók többsége bővíteni fog

Gazdaság2015.02.09, 17:07

A munkaadók 63 százaléka gondolkozik bővítésben az idén - derült ki egy most kiadott felmérésből. Főleg betanított-, segéd- és szakmunkásokat fognak felvenni.

Hogyan vegyük fel a megfelelő embereket?

Gazdaság2015.01.19, 14:25

Múlt héten egy átfogó statisztika is megerősítette azt, amit eddig is mindenki tudott: a kkv-k rengeteg pénzt és időt pazarolnak el azzal, hogy nem a megfelelő embereket veszik fel vagy léptetik elő a megüresedő pozíciókba. Általános hiba az is, hogy a jó munkaerőt részben hibás- részben pedig meg nem hozott döntések miatt veszítik el a cégek.

Cuki négylábú segítőt vett fel a KLM

Life.hu2014.09.24, 15:56

A KLM légitársaság egy Sherlock névre hallgató beagle kutyust is alkalmaz az amszterdami repülőtéren. Az eb könnyedén kiszimatolja, az utasok közül ki vesztette el holmiját.

A "számháború" felesleges, de az elvándorlás folytatódni fog

Archívum2014.07.21, 12:15

"Nincs gazdasági racionalitása annak", hogy a munkaerő elvándorlása belátható időn belül megálljon, vagy akár lelassuljon - nyilatkozta a téma egyik szakértője a Világgazdaságnak.

Jó lett az amerikai munkaerőpiaci adat

Gazdaság2014.03.07, 14:47

Az elemzői várakozásokhoz képest jóval nagyobb mértékben nőtt a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az USA-ban február során, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta felfelé mozdult el.

Te már Budapestre költöztetted az irodád?

Gazdaság2014.01.28, 15:40

Ha nem, mondunk mellette hat érvet. Ennyi kitörési pontot talált a témában az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület, amely az Eltinga és a DTZ közreműködésével elemezte a lehetőségeket. Ne abból olvassuk ki a jövőt, hogy pillanatnyilag nincs jó állapotban a magyar iroda-befektetési piac. A benne rejlő potenciál ugyanis hatalmas.

A szabad munkaerőáramlás "nem képezi újratárgyalás alapját"

Archívum2014.01.13, 08:43

Ezt Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke mondta, reagálva azokra a szaporodó brit felvetésekre, hogy különböző eszközökkel "visszacsinálják" a nagy britanniai munkaerőpiac megnyitását.