munkaerő

címke rss

A lengyel és a szerb málna kiszorítja a magyart

Itthon2016.08.17, 17:16

Míg Lengyelország az Európai Unió legnagyobb málnatermelője, Szerbiában pedig az egyik legnyereségesebb kiviteli cikk a málna, addig Magyarországon alig tizedére csökkent a termőterület három évtized alatt, a termés mennyisége pedig az 1990-es évek átlagának alig 6-8 százaléka, jelenleg évi 1500-2000 tonna.

Varga: A munkaerőhiány miatt egy beruházó visszalépett

Gazdaság2016.08.04, 18:30

Varga Mihály őszre a bankoknak, a tőzsdének és a vállalkozásoknak is további bővülési lehetőséget biztosító jogszabály-módosításokat ígér. A nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjúban azt is elmondta, hogy olyan intézkedésekre készülnek, amelyek az eddigi egyoldalú, az uniós forrásokhoz kapcsolódó növekedés bázisát szélesítik. Varga Mihály beszélt arról is, hogy átgondolják a munkahelyteremtő programok átalakítását, javítják a munkaerő-áramlás lehetőségét.

Bővülés és béremelés: most csak az iparban

Gazdaság2016.07.26, 08:10

Jó dolga van most annak, aki ipari cégnél dolgozik. Az ilyen vállalatok negyede úgy tervezi, új munkaerőt vesz fel még az idén. A kereskedelemben, a mezőgazdaságban vagy a szolgáltatásokban ez az arány csak 16-17 százalék. Ráadásul minden második ipari vállalatnál valószínű a fizetésemelés is – derül ki a K&H kkv bizalmi index adataiból.

Munkaadók: Kritikus a munkaerőhiány

Gazdaság2016.07.11, 13:57

A gazdaság működőképessége forog kockán a magyarországi kritikus munkaerőhiány miatt – írja nyílt levelében a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. Az MGYOSZ a több pontból álló javaslatát elküldte a nemzetgazdasági miniszternek és a legnagyobb munkaadói érdekvédelmi szervezeteknek. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását is.

A véneket lelökik a Tajgetoszról?

Gazdaság2016.06.28, 10:15

A foglalkoztatási ráta növelése megoldást jelenthetne a társadalom elöregedése miatt kialakuló munkaerőhiányra, de csak kevés vállalat indít programot a friss diplomások és az idősebbek bevonzására és megtartására.

Egy robot három munkahelyet generál

Tudomány2016.06.09, 20:03

Az igaz, hogy egyre több munkaerőt tesznek feleslegessé a robotok, de emelett sokat generálnak is - erről és a hazai robotika helyzetéről beszélt az ABB robotikai üzletágának vezetője, Paplogó Zoltán. A svájci eredetű cég szerint ugyanis egyáltalán nem kell aggódnunk amiatt, hogy a robotok elveszik a munkánkat.

Tehetséges, elkötelezett, fogyatékos – Értékes munkaerő a partvonalon

Life.hu2016.03.25, 11:12

Stephen Hawking, Andrea Bocelli vagy éppen Ludwig van Beethoven. Hogy mi a közös bennük? Tudásukkal, teljesítményükkel, tehetségükkel bevésték nevüket az emberiség emlékezetébe – mellesleg pedig mindhármójuk valamilyen fogyatékossággal élve ért, ér el sikereket. Sajnos azonban az ő példájuk kuriózumnak számít. Ma Magyarországon a sérült emberek gyakran leküzdhetetlen hátránnyal indulnak ép társaikkal szemben. 

Szakemberhiánytól tartanak a magyarországi cégek

Gazdaság2016.03.03, 17:09

Növekednének a cégek, de egyelőre nem tudják, honnan lesz ehhez szakemberük. A magyarországi cégek 84 százaléka növekedésre számít, és Németországot tartják a legjelentősebb célpiacnak.

Öt-hatezer takarítót keresnek azonnali belépéssel

Gazdaság2016.02.23, 14:34

Nagy a munkaerőhiány a szakmában, jelenleg öt-hatezer takarítót keresnek azonnali belépéssel Magyarországon - írja a Népszabadság a keddi számában.

6 éven át nem járt be dolgozni, és senki sem vette észre

Archívum2016.02.16, 10:20

Joaquin Garcia spanyol közalkalmazottat hosszú munkaviszonya miatt kitüntetésben akarták részesíteni, ekkor derült fény a tényre, hogy a 69 éves férfi immár több éve nem is járt be a munkahelyére.

Véget ér a nagy 'made in China' sztori

Gazdaság2015.12.04, 13:27

Régi közhely, hogy „a kínaiak elveszik a munkát”. Nos, ennek talán volt némi igazságtartalma egy generációval ezelőtt, azonban mára a helyzet jelentősen megváltozott. A kínai gazdaság szerkezetének átalakulásával ugyanis a munkaerő költsége oly mértékben változott meg, hogy más országok veszik át Kína helyét az olcsó tömegtermelésben.

Több mint húszezer informatikus hiányzik Magyarországról

Archívum2015.11.27, 14:14

Mintegy tízezer Java-programozónak és több ezer .NET fejlesztőnek lenne jól fizető munka itthon is, miközben egyre több szakember válall munkát külföldön. A külföldi cégek ma 20-40 százalékkal kínálnak magasabb bért a hazai vállalatoknál. Relatív, hogy megéri-e, de sokan már nem is költöznek külföldre, egyszerűbb megoldást találtak.

Óriási társadalmi változások küszöbén állunk

Gazdaság2015.11.04, 18:33

Évek óta először látszik úgy, hogy a demográfiai trendek az Egyesült Államok gazdaságának és részvénypiacának kedveznek Kínával szemben. Ez azért izgalmas, mert miközben a kínai vezetés lazított az egy gyerek elvére épülő népesedés-politikáján múlt héten, nem kapott túl sok figyelmet, hogy a népesedés-dinamika milyen komoly hatással van a részvénypiacok hosszú távú teljesítményére – írja a Mark Hulbert a MarketWatch publicistája.

A cégvezetők aggódnak a munkaerőpótlás miatt

Archívum2015.10.07, 11:38

A cégek többsége nem vár növekedést sem a magyar gazdaságtól, sem pedig saját vállalkozásától. Eközben az látszik, hogy egyre nagyobb problémát jelent a megfelelő végzettségű és szaktudású munkaerő biztosítása, amelynek egyik oka a külföldi elvándorlás lehet.

Mi lehetünk Európa legolcsóbb munkaereje

Gazdaság2015.09.21, 10:07

Hatalmasat ugrott az elmúlt egy évben a román és a bolgár munkaerőköltség. Ez természetes folyamat, amikor egy ország gazdasága fejlődik. A tempó viszont olyan, hogy nemsokára lehagyják Magyarországot. Így két évtizeden belül a magyar munkás lehet az Európai Unió legolcsóbb munkaereje.

Égetően szüksége lenne hazánknak a bevándorlókra

Gazdaság2015.09.21, 13:02

Legjobban a kelet-európai országok kardoskodnak a migránsok ellen, mégis ezek az országok azok, ahol igazán szükség lenne a dolgos kézre. Az egész régióban egyre jobban érezteti hatását a fiatalok elvándorlása, a lakosság korosodása és az alacsony születési ráta. Hazánkban a munkaerőhiány leginkább az egészségügyben, a gyári termelésben és az IT-szektorban érezhető.

Munkáskézre éhes Németország

Archívum2015.09.18, 21:19

Pfungstadt egy 25 ezres, elöregedő német kisváros, ahol Halima Gutale szociálismunkás a városvezetéssel együttműködve egy sajátos "közmunkaprogramot" alakított ki az újonnan érkező migránsoknak. Azóta országszerte érdeklődnek a projekt iránt, és tökéletesen illeszkedik a német vezetés jövőbeli terveibe.

Újabb nagy leépítés jön a Hewlett-Packardnál

Gazdaság2015.09.16, 10:10

Jelentős létszámleépítési hullámba kezd a Hewlett-Packard azok után, hogy 2012-ben már hasonló lépésre szánta rá magát. 

Csak állással rendelkező migránst engednének be Nagy-Britanniába

Nagyvilág2015.08.30, 09:58

Az Európai Unión belüli határok „eltörlése” okozta a jelenlegi migránsválságot, állítja Theresa May brit belügyminiszter, aki szerint csak állással rendelkező külföldit lenne szabad beengedni a szigetországba. 

A pályakezdőnek is legyen helye a csapatban

Archívum2015.08.19, 15:03

A vállalkozások túlnyomó része kicsit ódzkodik, hogy fiatal pályakezdőt alkalmazzon, hiszen nincs még referenciája, amiből lehetne tudni, hogy milyen munkaerő. Valakinek tanítgatnia kell a kis zöldfülűt, de legtöbb esetben mégis megéri fiatalt foglalkoztatni. Nem is gondolná, mennyi haszonnal jár.

Meggazdagodás határok nélkül

Gazdaság2015.08.17, 16:20

A világ leggazdagabb üzletemberei között számon tartott Jeff Bezos Amazon vezér alaptalannak tarja alkalmazottai panaszait.

Túlélésért harcolnak a görög startupok

Archívum2015.07.18, 14:59

A hat éve mélyülő görög válság nemcsak az eurózóna mindennapjait keserítette meg, de a félszigeten induló vállalkozásokat is sorozatos kihívások elé állítja. A The Cube az amerikai Szilícium-völgyi inkubátorházak helyi változata, ami a jelenlegi lehetőségekhez mérten próbál életet lehelni az ígéretes üzleti tervekbe.

Új munkahelyek jönnek: a munkaadók többsége bővíteni fog

Gazdaság2015.02.09, 17:07

A munkaadók 63 százaléka gondolkozik bővítésben az idén - derült ki egy most kiadott felmérésből. Főleg betanított-, segéd- és szakmunkásokat fognak felvenni.

Hogyan vegyük fel a megfelelő embereket?

Gazdaság2015.01.19, 14:25

Múlt héten egy átfogó statisztika is megerősítette azt, amit eddig is mindenki tudott: a kkv-k rengeteg pénzt és időt pazarolnak el azzal, hogy nem a megfelelő embereket veszik fel vagy léptetik elő a megüresedő pozíciókba. Általános hiba az is, hogy a jó munkaerőt részben hibás- részben pedig meg nem hozott döntések miatt veszítik el a cégek.

Cuki négylábú segítőt vett fel a KLM

Life.hu2014.09.24, 15:56

A KLM légitársaság egy Sherlock névre hallgató beagle kutyust is alkalmaz az amszterdami repülőtéren. Az eb könnyedén kiszimatolja, az utasok közül ki vesztette el holmiját.

A "számháború" felesleges, de az elvándorlás folytatódni fog

Archívum2014.07.21, 12:15

"Nincs gazdasági racionalitása annak", hogy a munkaerő elvándorlása belátható időn belül megálljon, vagy akár lelassuljon - nyilatkozta a téma egyik szakértője a Világgazdaságnak.

Jó lett az amerikai munkaerőpiaci adat

Gazdaság2014.03.07, 14:47

Az elemzői várakozásokhoz képest jóval nagyobb mértékben nőtt a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az USA-ban február során, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta felfelé mozdult el.

Te már Budapestre költöztetted az irodád?

Gazdaság2014.01.28, 15:40

Ha nem, mondunk mellette hat érvet. Ennyi kitörési pontot talált a témában az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület, amely az Eltinga és a DTZ közreműködésével elemezte a lehetőségeket. Ne abból olvassuk ki a jövőt, hogy pillanatnyilag nincs jó állapotban a magyar iroda-befektetési piac. A benne rejlő potenciál ugyanis hatalmas.

A szabad munkaerőáramlás "nem képezi újratárgyalás alapját"

Archívum2014.01.13, 08:43

Ezt Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke mondta, reagálva azokra a szaporodó brit felvetésekre, hogy különböző eszközökkel "visszacsinálják" a nagy britanniai munkaerőpiac megnyitását.

Befeszültek a britek a kelet-európai vendégmunkásoktól

Gazdaság2013.11.27, 08:59

A brit kormányfő szerint új alapokra kell helyezni a munkaerő szabad mozgását az Európai Unión belül, mivel bebizonyosodott, hogy a jelenlegi szabályozás rossz

A magyar dolgozó depressziós, és szenved

Gazdaság2013.10.02, 12:59

Sok mindentől függ, mennyire számít valaki jó munkaerőnek, és hogy egy ország hogyan használja ki a lakosaiban rejlő képességeket. A Világgazdasági Fórum humán tőke indexében 122 ország közül az 54. helyen végzett Magyarország. Vezet Svájc, az utolsó Jemen.

Zala megye jobb gazdasági formát hoz, mint tavaly

Archívum2013.09.26, 16:07

Mind az adózásban, mind a munkaerőpiacon felfelé tartanak a mutatók Zalában, az előrejelzések azonban borúlátók.

Beleragadunk a nyolcórázásba

Gazdaság2013.04.30, 14:25

Elvileg sok lehetőség van a rendhagyó munkavégzésre, mégis mindenki azt szereti, ha a dolgozó napi nyolc órát bent ül a munkahelyén. A cégek sok esetben még mindig határozott idejű szerződésekkel használják ki az alkalmazottaikat, a távmunkától tartanak, a részmunkaidős munkavégzésre pedig a munkavállalók részéről nincs igény.

Honnan túrnak ki minket a robotok?

Techbázis2013.01.06, 20:00

Az olcsó érzékelőkkel és okos algoritmusokkal felvértezett robotok egyre több munkahelyről szoríthatják ki az embereket a jövőben, nehéz idők jöhetnek a takarítókra, a kamionsofőrökre, jegyárusítókra, de akár az ügyvédekre is. A többség talán rosszul jár majd a technika fejlődésének új fázisával, a kreatív elmék előtt azonban új világok nyílhatnak meg.

Ötszáz ember kap munkát a Bridgestone a tatabányai üzemében

Gazdaság2012.10.24, 09:28

Közel 75 milliárd forintos beruházással bővíti tatabányai egységét a japán Bridgestone. A félezer új munkahelyet jelentő lépéssel a gyár termelése 2017 után megtriplázódik.

Ezek az ételek és italok segítenek, hogy jobban teljesíts a munkádban

Life.hu2016.10.21, 11:12

Ha a munkahelyeden szeretnéd kivívni a főnököd és a munkatársaid elismerését, kreatív ötleteket kell kiötölnöd. Ha pedig a fokozott stressz miatt nem tudsz megfelelően a feladataidra koncentrálni, a feszültséget kell oldanod. Könnyű azt mondani - gondolhatod -, de hidd el, tényleg az, csak a táplálkozásodon kell változtatnod.

Hetvenötmillió fiatalnak nem jut állás

Gazdaság2012.05.22, 10:22

Az ILO szerint kiugróan magas, 12,7 százalékos marad az idén a fiatalok munkanélküliségi rátája, és a következő négy évben nem is várható csökkenés. Észak-Afrikában az arab tavasz után a fiatalok 27,9 százalékának nincs munkája. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint a fejlett gazdaságokban a fiatalokat egyre gyakrabban alkalmazzák ideiglenes állásokban, míg a fejlődő országokban sokan fizetés nélkül végzik a munkájukat.

Nem értenek a fiatalok a számítógéphez

Techbázis2012.03.22, 08:31

Az Európai Bizottság megbízásából készült felmérés szerint az európai fiatalok ugyan jól tudnak videojátékozni és a mobiltelefonjukat is készségszinten kezelik, de nem értenek eléggé a számítógéphez, ami komoly akadályt jelenthet munkakeresésükben a közeli jövőben.

Nagy-Britannia és Írország a külföldi munkavállalók kedvence

Állás 20112011.12.29, 11:15

A nürnbergi munkaügyi kutatóintézet adatai szerint a májusi munkaerőpiaci nyitás óta fele annyi munkavállaló sem érkezett a kelet-közép-európai uniós tagállamokból Németországba, mint amennyire számítottak. Az intézet korábban 140 ezer új munkavállalóra számított év végéig, ezzel szemben kicsit több mint hatvanezren érkeztek Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Magyarországról és Szlovéniából. Az adatok szerint tízből nyolc kelet-európai Németország és Ausztria helyett inkább Nagy-Britanniába vagy Írországba megy dolgozni.

A munkáltatók ötöde tervez elbocsátást a következő negyedévben

Gazdaság2011.12.13, 21:50

Csak a magyarországi munkáltatók 8 százaléka tervez munkaerő-felvételt az év első három hónapjában, míg a 22 százalékuk szerint elbocsátások várhatók. Az előrejelzések csak Görögországban és Olaszországban hasonlóan pesszimisták.

A nyelvvizsga kevés, valódi nyelvtudás kell az álláshoz

Állás 20112011.09.07, 09:50

Az internetes állásportálok hirdetéseinek túlnyomó részében elvárás legalább egy idegen nyelv ismerete, külföldi tulajdonú cégeknél pedig csak fizikai munkára lehet bejutni nyelvtudás nélkül. Az [origo] összeállításából kiderül, hogyan tesztelik ennek meglétét a megkérdezett cégek, és mire jó a nyelvvizsga az álláspiacon.

Nem mehet több román Spanyolországba dolgozni

Nagyvilág2011.08.11, 14:28

Első alkalommal engedélyezte egy tagállamának az Európai Unió, hogy korlátozza a munkaerő szabad áramlását; Spanyolországban a 20 százalék feletti munkanélküliség miatt léphetett életbe az intézkedés.

A kisvállalkozásoktól viszik el a munkaerőt az autós fejlesztések

Archívum2011.03.18, 12:58

Az Audi és az Opel gyárbővítései a kis és közepes vállalkozásoktól vehetik el a szakképzett munkaerőt, akik pótlása nem lesz egyszerű feladat - véli egy képzési egyesülés elnöke.

Rekord munkahelyteremtés a Boschnál

Archívum2011.01.26, 17:01

A kereslet növekedésének köszönhetően több, mint 16 ezer új munkahelyet hoz létre világszerte a jelentős magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Bosch.

Ezer európai dolgozót tervez felvenni a Google

Techbázis2011.01.26, 09:49

Jelenlegi ötezer dolgozójának számát további ezer fővel tervezi bővíteni a Google Európában, ahol a vállalat jelentős növekedésre számít.

Lakat kerül egy vásárosnaményi gyárra, közel 200 ember veszíti el az állását

Gazdaság2010.11.11, 09:21

A jövő év elején befejezi a termelést a svájci kézben lévő, vásárosnaményi Interspan Kft. A lépés nyomán a faforgácslap-gyártó üzemben dolgozó 197 ember elveszti a munkáját. 

Miért jobb az account manager, mint a kiemelt értékesítő?

Állás 20112010.10.19, 07:11

Hirdetések tömkelege keres key account managert, sales branch managert, telesales operátort vagy category managert. Kik is ők valójában?

Harmadával kevesebbet keresnek Németország keleti részén

Gazdaság2010.07.28, 20:08

Még mindig nem sikerült kiegyenlíteni a munkaerő költségeket Németország keleti és nyugati tartományai között, utóbbiakban akár harmadával is többet kereshetnek.

Létszámot bővít az Ajka Kristály

Állás 20112010.07.23, 09:24

A cég a jelek szerint átvészelte a válságot és újra nyereséges. A tervezett bővítés során közel 80 új munkahely létesülhet már idén. Ebből közel 60 egy új termelőegységben.  

300 salgótarjáni munkahely menekülhet meg

Állás 20112010.07.21, 09:16

Még egy esélyt kaphatnak az üveggyár dolgozói. A Nemzetgazdasági Minisztérium felelős államtitkára Salgótarjánban folytat tárgyalásokat az üzem megmentése érdekében.  A lépéssel közel 300 munkahely menekülhet meg.

Lassan elérkezik a csoportos munkaerő-felvétel időszaka

Archívum2010.05.26, 08:33

Élénkül a munkaerő-kereslet Magyarországon: a javuló gazdasági környezet és a vállalkozások növekvő megrendelései érezhető hatással vannak a foglalkoztatási adatokra - írja a Népszabadság. Növekszik a csoportos létszámfelvételek száma is: a Mercedes és a Hankook több száz, kisebb cégek több tucat embert keresnek.

Csak a nők fele dolgozik Magyarországon

Állás 20112010.03.08, 08:32

Az Európai Unióban nőtt a nők foglalkoztatása az elmúlt négy évben, míg a férfiaké árnyalatnyit csökkent - derül ki az Eurostatnak a nemzetközi nőnap alkalmából közzétett felméréséből. Magyarországon a nők és a férfiak foglalkoztatása egyaránt visszaesett. A hölgyek foglalkoztatási rátája 49,9 százalék. A hölgyek hátrányban vannak fizetés terén is. Magyarországon 16,3, míg a teéjes EU-ban 17,6 százalékkal keresnek kevesebbet férfi kollégáiknál.

Köszönet a frankfurti melósoknak

Archívum2009.09.17, 14:47

Mindenütt csak a csillogó, egyhelyben álló vagy színpadon forgó széria- és tanulmányautók, kisebb és egészen lenyűgözően hatalmas standok a 190 ezer négyzetméteres összterületen. Tudjuk, hogy 10 ezer újságíró akkreditált, ma, az első közönségnapon lépni is alig lehet a tömegtől. Arról viszont nem ismerünk adatot, hány munkás hány munkaóra alatt építette fel a díszletet, állította be az előre kijelölt helyekre a kocsikat, hány kalóriát emésztett fel a szervezetük. Nem beszélünk róluk, pedig mindent nekik köszönhetünk. Az alábbi galériával az ő munkájuk előtt tisztelgünk. Még több fotó a kiállítás előkészületeiről a galériában. Kattinntson ...

Utasításra vár és panaszkodik a magyar dolgozó

Itthon2009.09.16, 12:31

Sértődékenyek, zárkózottak, pénzközpontúak és ügyeskedők a magyar munkavállalók, de ötletességük és kreativitásuk elismerésre méltó a Magyarországon működő multinacionális cégek vezetői szerint - derül ki egy nagyszabású kutatásból. A magyarok nem ezt gondolják: szerintük a multicégek kizsákmányolják őket, nem törődnek a helyi kulturális sajátosságokkal, és azt képzelik, mindent megtehetnek. Magukat viszont áldozatkésznek és lojálisnak látják.

Hátrány a túl dekoratív eladó?

Állás 20112009.09.15, 16:33

"Eladót keresünk zokni, harisnya kis- és nagykereskedésünkbe! Modell alkat és angol nyelvtudás előny! A munkavégzés miniszoknyában történik, a cég harisnyájában." Ezt a hirdetést az interneten barangolva találtuk. Nem egyedi eset, a kereskedelemben és a vendéglátóiparban számtalan álláshirdetés hívószavai a "csinos", a "modell alkat", a "dekoratív", egyszóval a szépségre való hivatkozás. Egy ausztrál kutatás szerint azonban a túl szép eladó jelenléte rossz hatással van a 18-26 év közötti női vásárlók kedvére. A fiatal nőket frusztrálja egy náluk jobb megjelenésű értékesítő.

Napirendre tűznék a vasárnapi boltbezárást

Állás 20112009.09.07, 12:21

Az utóbbi hetekben a politika két ügyben is megcélozta a munkavállalók kegyeit és borzolta a munkaadókat. Az MDF extra szabad napot adna, ha a piros betűs ünnep hétvégére esik; a KDNP pedig osztrák és német mintára vasárnap bezáratná a boltokat. Kereskedelmi autonómia kontra családi vasárnap. Ezúttal a KDNP ötletét szondáztattuk, amelyet ősszel az Országgyűlés elé akarnak vinni.  

Áfaemelés járulékcsökkentésért

Gazdaság2009.07.08, 10:13

A kormányfő az adórendszer átalakításának, illetve a gazdasági aktivitás élénkítésének egyik kiemelt elemként említette a munkaerőre, illetve a vállalkozásokra rakodó terhek enyhítését a válságkezeléssel foglalkozó rendkívüli parlamenti ülésnapon. E megoldás egybecseng a reálszféra régi törekvésével, a munkaadói érdekképviselet régóta lobbizik ugyanis azért, hogy a 2006-ban "átmenetileg" bevezetett adóemelés terhét végre enyhítse a kormány. A megoldás technikailag nagyon egyszerű: az adóbevételeken belül kell átrendezést végrehajtani, hogy az államháztartás egyensúlytalansága ne növekedjen, mégpedig úgy, hogy az áfakulcsok emelése kkompenzálná ...

Rossz bőrben a japán munkaerőpiac

Állás 20112009.06.30, 10:50

Májusban már a hetedik egymást követő hónapban növekedett a munkanélküliség Japánban, a betölthető állások száma pedig történelmi mélypontra csökkent.

Sok munkaadó jogsértően viselkedik az állásinterjún

Állás 20112009.06.23, 07:51

A munkaadók sokszor megsértik az álláísinterjúkra érkezők személyiségi jogait. Ezért nem is meglepő, hogy a munkaügy területéről érkezik a legtöbb jogos panasz az adatvédelmi biztoshoz.

Zuhant az Adecco nyeresége

Archívum2009.05.06, 16:10

A tavalyinál majdnem 40 százalékkal kevesebb embernek tudott munkát szerezni az iparban az idei első negyedévben a svájci Adecco, a világ vezető munkaerő-kölcsönző vállalata.

A válság segíti a munkaerő-kölcsönzést

Archívum2009.02.07, 08:42

A válság miatt nagyobb lehet a kereslet a rugalmas foglalkoztatásban alkalmazottak, így a kölcsönzött munkaerő iránt - mondta Molnár Attila, a munkaerő-kölcsönzéssel és közvetítéssel foglalkozó Pannonjob Kft. szakmai igazgatója az MTI-nek.

Népszavazás lesz Svájcban a keleti munkaerőről

Állás 20112009.02.06, 08:49

A svájci szavazók a hét végén döntenek arról, hogy kiterjesszék-e a bolgár és a román munkavállalókra is a svájci munkapiacra való belépés lehetőségét. A népszavazás tétje ennél is nagyobb: ha az állampolgárok nemmel szavaznak, ez automatikusan azt jelenti, hogy a korábban az uniós munkavállalókra kötött egyezmények is automatikusan semmisek és érvénytelenek.

Tiltakoznak a britek a külföldi munkaerő ellen

Állás 20112009.02.02, 08:45

A spontán kezdődött sztrájkok és megmozdulások kiterjesztését és szervezetté tételét tervezik a külföldi EU-munkaerő alkalmazása ellen tiltakozó brit szakszervezetek, és vasárnap már a brit kormány részéről is elhangzott olyan vélemény, hogy Londonnak esetleg az EU-hoz kell fordulnia a kérdés újraszabályozása végett. A demonstrálók indulatait táplálja az évtizedek óta nem tapasztalt súlyosságú brit recesszió, amelynek nyomán máris csaknem kétmillió a munkanélküliek száma, és előrejelzések szerint az év végére megközelítheti a hárommilliót, vagyis a 10 százalékos lélektani határt.

Ausztria nem nyitja meg munkaerőpiacát

Gazdaság2009.01.29, 20:54

Az osztrák kancellár szerint Ausztria az idén nem nyitja meg munkaerő piacát az Európai Unió (EU) új tagállamainak állampolgárai előtt, s a korlátokat egészen a végső határig, 2011 április végéig fenntartja.

Közmunkásokat vehetnek fel a kórházak

Állás 20112009.01.27, 07:44

Kényszerűen fogadják a kórházak a kormányzat javaslatát, hogy áprilistól közmunkásokat foglalkoztassanak, a gyógyítás ugyanis nagyon speciális feladat - véli Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Ha azonban nem érkezik plusz munkaerő, akkor osztályokat fenyeget a bezárás. A javaslat alapján áprilistól decemberig 800 munka nélkül lévő közmunkás kezdheti el ténykedését az egészségügyben. Foglalkoztatásukra egymilliárd forintot szán a Közmunka Tanács - tudta meg a Világgazdaság Bálint Attilától, a munkaügyi tárca szakmai tanácsadójától.

Bírálat a munkaerőt korlátozó EU-tagországoknak

Állás 20112009.01.23, 08:03

Az Európai Unió (EU) összes tagállamában mihamarabb meg kell szüntetni a munkaerő szabad áramlását korlátozó intézkedéseket, jelentette ki Petr Necas, cseh szociális és munkaügyi miniszter csütörtökön délután a dél-morvaországi Luhacovicében, amikor megnyitotta a 27 EU-tagállam szaktárcái vezetőinek kötetlen tanácskozását. A másik fő vitapont: maximálják-e heti 48 órában a heti munkaidőt, vagy engedélyezzék a túlórát.

Négyezer embert bocsát el a Motorola

Archívum2009.01.15, 07:37

Munkaerejének 6 százalékát, azaz mintegy 4000 embert építi le a Motorola. A cég indoklásában a gazdasági válságra és a rossz negyedéves eredményekre hivatkozott. A telefoneladások visszaesése miatt a Motorola előrejelzése veszteséget jósol az utolsó negyedévre - írja a Reuters.

Korlátozás nélkül jöhet a román munkaerő

Állás 20112009.01.09, 08:33

Román és bolgár állampolgárok január 1-jétől szabadon vállalhatnak munkát Magyarországon, megszűntek az ezzel kapcsolatos korlátozások - jelentette be tegnap az Európai Bizottság sajtószolgálata.

Fizetés nélkül mentek haza a Flextronics dolgozói

Gazdaság2008.12.13, 17:57

Fizetésüket követelték szombaton délelőtt a munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó Multijob Plussz Kft. alkalmazottai Sárváron. A cég irodája előtt összegyűlt, a reggeli óráktól az ajtó előtt fagyoskodó félszáz embert kettesével engedték be az irodahelyiségbe, az épület előtt pedig a vállalkozás kérésére rendőrök biztosították a helyszínt.

Elkerülhető a leépítés a munkaidő átszervezésével

Állás 20112008.12.11, 08:58

Miközben a "piacon" már-már pánikhangulat van, naponta érkezik hírek sora tömeges elbocsátásokról, a szakemberek éppen ettől óvják az érintetteket. Leépítés helyett mindent el kellene követni a munkaerő megtartására. Ez lehet csökkentett munkaidővel vagy "állásidőben" (időlegesen leállított termelés esetén), akár csökkentett fizetésben - írja a Népszabadság.

Segítettek Nyugat-Európán a keleti vendégmunkások

Állás 20112008.11.19, 09:18

A 2004 óta csatlakozott keleti EU-tagországok munkavállalói jó hatással vannak a nyugati munkaerőpiacra. Nem szorították ki a helyi munkaerőt, a béreket se nyomták le és hozzájárultak a gazdaságok bővüléséhez. A válság hatására vélhetően kevesebb lesz az álláslehetőség Nyugat-Európában, így valószínű a vendégmunkások egy részének visszaáramlása.

Növekedhet a túlképzetten állásra pályázók száma

Állás 20112008.11.10, 12:45

Főként biztosítók, élelmiszerláncok, bútoráruházak, állami intézmények és kisvállalkozások kerestek munkaerőt a harmadik alkalommal megtartott Újbudai Állásbörzén. Harcjármű vezető, titkárnő, kőműves, lakatos, biztosításközvetítő, szociális munkás - hogy csak néhányat említsünk az állásajánlatok közül. Talán a szűkülő lehetőségekre vezethető vissza, hogy sokan képzettségüknél alacsonyabb szintű munkát is elvállalnának.

Műszaki szakembereket keres a paksi atomerőmű

Állás 20112008.11.05, 08:26

A paksi atomerőmű a következő években folyamatosan várja a középfokú képesítésű, műszaki területeken végzett szakembereket - mondta Dobos István, a Paksi Atomerőmű Zrt. humán igazgatója. Jövőre várhatóan 30-50 új műszaki munkaerőre lesz szükségük.

Több helyen elmaradhat a karácsonyi prémium

Archívum2008.11.04, 09:07

Az autóiparban jobban, a kereskedelmi láncoknál kevésbé veszélyezteti az év végi jutattásokat a gazdasági válság. Előbbieknél komoly lépések veszélyeztetik a karácsonyi kifizetéseket, míg utóbbiak megelégszenek a munkaerő és a források átcsoportosításával.

Ötezer fehérgallérost bocsát el a Chrysler

Gazdaság2008.10.25, 00:18

A Chrysler pénteken bejelentette: az év végéig elbocsátja ötezer irodai dolgozóját. A kemény költségcsökkentő intézkedés az amerikai autógyár fehérgalléros alkalmazottainak egynegyedét érinti. A létszámcsökkentést önkéntes alapon, például nyugdíjazásokkal kezdik, később, ha szükség lesz, kötelező elbocsátásokat is elrendelnek decemberben. Az elbocsátások csak a nem szakszervezeti munkaerőt érintik.

Kilencven fős elbocsátás a Graboplastnál

Állás 20112008.10.18, 07:14

A Graboplast Zrt. tatabányai és kecskeméti gyárából 90 embert bocsátottak el. A menesztettek között 70 dolgozó kölcsönzött munkaerő volt. Jancsó Péter elnök-vezérigazgató szerint az intézkedést a rendelésállomány csökkenése miatt kellett megtenni.

Zöld utat ad Prága az unión kívüli munkaerőnek

Állás 20112008.09.19, 16:05

Csehország januártól zöld kártyát ad az Európai Unión kívüli országokból származó külföldieknek, amely lehetővé teszi számukra, hogy egy dokumentumban kapjanak tartózkodási és munkavállalási engedélyt az országban. Az EU-n kívüliek azokra a pozíciókra pályázhatnak, amelyekre 30 napon át nem találnak alkalmas helyi munkaerőt. A döntés oka a szakképzett munkaerő hiánya.

Matolcsy: többkulcsos munkaadói járulék kéne

Archívum2008.09.08, 13:49

Matolcsy György fideszes gazdaságpolitikus szerint meg kell fontolni a többkulcsos munkaadói járulék bevezetését, ahol a felső kulcs 20 százalék, a középső 10-15 százalék körüli, az alsó pedig nulla százalékos lenne - az Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere erről egy hétfői konferencián beszélt. A Fidesszel szövetséges Lungo Drom nevű szervezet a cigányság sorskérdéseiről rendezett konferenciáján a politikus azt mondta: egy következő adóreform keretében meg kell fontolni azt, hogy a magyar munkaerő minőségi különbségeihez igazítsák a munkaadói járulékot.

Magyar munkaerőt akarnak a finnek

Archívum2008.08.13, 17:28

A finn Elcoteq, elektronikai eszközök összeszerelésével foglalkozó csoport, amely két hatalmas összeszerelő műhellyel rendelkezik Tallinban, a tervek szerint 200 új dolgozót állít munkába az Észt fővárosban.

Romlott a feldolgozóipar helyzete

Archívum2008.08.05, 18:50

A feldolgozóipari vállalkozások helyzete júliusban romlott a három hónappal korábbihoz képest a Kopint-Tárki legfrissebb rövid távú összegzése szerint, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez.

Bonyolult a külföldiek alkalmazása

Gazdaság2008.07.22, 11:24

Külföldiek Magyarországon főszabály szerint csak munkavállalási engedély alapján vállalhatnak munkát. Az uniós állampolgárok ugyanakkor teljesen külön csoportot alkotnak, mivel az esetek többségében a tagállamokból érkező munkaerő korlátozás nélkül, vagy könnyített feltételekkel léphet a magyar munkaerőpiacra.

Diplomásként könnyebb lesz kijutni a németekhez

Állás 20112008.07.17, 08:36

Németország megkönnyíti a magasan szakképzett munkaerő beáramlását külföldről, egyebek között az Európai Unió kelet-közép-európai tagállamaiból, így Magyarországról is. Az alacsony képzettségűek számára azonban 2011-ig megmaradnak a korlátozások.

Kanada munkaerőt vár, nem menekültstátuszt megcélzókat

Állás 20112008.07.17, 08:30

A magyar és a kanadai kormány is szeretné megelőzni, hogy a néhány évvel ezelőttihez hasonló kivándorlási hullám induljon el Magyarországról az észak-amerikai államba - mondta Diane Finley kanadai bevándorlási és állampolgársági miniszter. A politikus nem számít arra, hogy megismétlődik a nyolc évvel ezelőtti kitelepülési hullám, amikor magyarországi roma családok kértek menekültstátuszt. A kanadai munkaerőpiacon hiány van egyebek mellett szakácsokból, építőipari munkásokból, vízvezeték-szerelőkből, de például egészségügyi dolgozókra is szükség van.

Egymillió brit munkanélküli

Archívum2008.07.16, 13:49

Az Egyesült Királyságban több mint egymillió munkanélküli van.15 500 fővel emelkedett egyik hónapról a másikra a munkanélküli segélyért folyamodók száma. A globális gazdasági növekedés lassulása valamint az olajár-emelkedés miatt a nemzetközi nagyvállalatok kevésbé alkalmaznak új munkaerőt és mindemellett tömeges elbocsátásokra kényszerülnek - írja a bloomberg.com.

Szabad a francia munkavállalás, gyér az érdeklődés

Állás 20112008.07.16, 07:57

Nem vonzza a külföldön munkát kereső magyarok többségét Franciaország, így várhatóan a munkavállalási tilalom feloldása után sem lesz több magyar álláskereső a franciáknál. Pedig a francia építőipar és a vendéglátóipar szívesen látja a külföldi munkaerőt - mondta Kovács Géza, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főosztályvezetője. Jelenleg nagyjából ugyanannyi francia dolgozik Magyarországon, mint magyar Franciaországban.

Kelet felé olcsóbb a munkaerő

Archívum2008.07.11, 13:20

Kelet és dél felé változatlanul olcsóbb a munkaerő, úgyhogy a kelet-európai EU-tagok versenyhelyzete fokozatosan romlik, ahogyan a bérek emelkednek, ez derül ki a londoni székhelyű Európai Munkáltatószövetség (FedEE) nemrég megjelent felméréséből.

Gyerekekkel dolgoztatott az indiai varroda

Gazdaság2008.07.10, 17:27

A brit Primark ruházati cég azzal vádolta meg három indiai bázisú beszállítóját, hogy gyermekek munkaerejét is bevetették a gyártás során. A termékeket később Nagy-Britanniában dobták piacra.

Munkaerőhiány hátráltatja a brazil boomot

Archívum2008.07.09, 13:01

Kína és India kivételével manapság szinte valamennyi országnak nehéz 5 százalékos éves gazdasági növekedést produkálnia. Brazília a jelek szerint képes lehetne tartani ezt az ütemet, képzett munkaerő híján viszont lehet, hogy elfogy a lendülete. A cégek taníttatnának, a kormány az olajra alapozna.

Interneten keres munkaerőt a horvát titkosszolgálat

Állás 20112008.07.03, 08:00

A hét eleje óta az interneten toboroz munkatársakat a horvát titkosszolgálat (SOA), és már az első 12 órában több mint hétezren töltötték le a jelentkezési lapot.

Kevés az energetikai szakember világszerte

Gazdaság2008.07.01, 15:32

A KPMG tanácsadó cég kutatása szerint a világ legnagyobb nemzeti olajipari társaságai komoly szakemberhiánnyal szembesülnek majd a következő évtized során, amikor aktuálissá válik az iparágban az idősödő munkaerő cseréje.

Javul a német munkaerőpiac

Gazdaság2008.07.01, 10:33

Májusban a vártnál erősebb ütemben bővült Németországban a kiskereskedelmi forgalom, és egyes elemzők ebből arra következtetnek, hogy beérni látszanak a javuló munkaerő piaci helyzet gyümölcsei. Mások viszont kedvezőtlennek ítélik meg a kilátásokat az infláció növekedése miatt.

Hiánycikk lesz az olajszakember

Archívum2008.07.01, 18:29

A világ legnagyobb nemzeti olajipari társaságai szakemberhiánnyal szembesülnek majd a következő évtized során, amikor is cserélődni fog az iparágban az idősödő munkaerő - derül ki a KPMG nemzetközi felméréséből.

Megfordult az agyelszívás iránya

Gazdaság2008.06.25, 12:47

Egyre súlyosabb tehetséghiánnyal küszködnek a fejlett ipari gazdaságok. A hagyományos gazdasági hatalmaknak most már az eddig inkább szakember-exportjukról ismert, ám mind jobb élet- és munkakörülményeket kínáló nagy felzárkózó gazdaságokkal is versenyezniük kell a magasan képzett munkaerőért.

Hiány van szakképzett munkaerőből a Dunántúlon

Állás 20112008.06.20, 08:51

Egyre nagyobb a munkaerőhiány a Dunántúl északi és nyugati részén. A cégek az állami munkaügyi segítségével próbálnak az ország keleti és déli részéből munkaerőt toborozni. A hiány részben a magyarok növekvő ausztriai munkavállalási kedvére, részben a szlovákiai vendégmunkások csökkenő számára vezethető vissza - írja a Napi Gazdaság.