munkaalapú társadalom

címke rss
Szijjártó Péter: Már most biztosra vehető az újabb beruházási és exportrekord Magyarországon

Szijjártó Péter: Már most biztosra vehető az újabb beruházási és exportrekord Magyarországon

Már most biztosra vehető az idei évre az új nemzetgazdasági csúcs mind a beruházások, mind pedig az export terén, a sikerben a legfőbb szerepet az játszotta, hogy a kormány a válságok idején sem adta fel a munkaalapú társadalom megteremtését célzó stratégiáját - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A liberális jóléti állam jobboldali alternatívája a munkaalapú társadalom

Itthon2023.09.08, 15:11

A kétezres évek baloldali, neoliberális berendezkedése saját súlya alatt omlott össze. A Medgyessy-kormány ugyan jelentősen növelte a szociálpolitikára fordított kiadásokat, azonban a „100 napos program" az ország gazdasági stabilitásába került. Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon kormányzása pedig másról sem szólt, mint megszorításokról, áremelésekről, valamint leépítésekről. A Magyarországon 2010-ben kétharmados felhatalmazást nyert nemzeti kormány teljes paradigmaváltást hozott, hiszen szintézis révén nemcsak megőrizte a gazdasági stabilitást és a támogatások értékét, hanem a kettőt sikeresen összekapcsolta.

A képviselők szemérmesek, ha a pornóról van szó

Videó2015.10.28, 13:55

Orbán Viktor pénteken Pozsonyban a Dinamikus Visegrád: Energia, Növekedés, Versenyképesség elnevezésű rendezvényen a jelenlegi magyar rendszert - sajtóhírek szerint - a pornóhoz hasonlította. Azt mondta róla: nem tudja az ember definiálni, mi az, de ha látja, felismeri. Az Origo a Parlamentben próbált utánajárni, mit is jelenthetnek a miniszterelnök szavai. Emellett az elmúlt években munkaalapúvá alakult volt jóléti társadalomról kérdeztük a politikusokat.

Előző
  • 1
Következő