Mundruczó Kornél

címke rss
Drámai körülmények között vízbe fulladt a fiatal, sikeres magyar színész

Drámai körülmények között vízbe fulladt a fiatal, sikeres magyar színész

Tele volt félelemmel Bertók Lajos, pedig a rendezők kora egyik legjobb színészének tartották. Rövid időt töltött el a pályán, de azt olyan tehetséggel és természetességgel tette, hogy bármilyen labilis volt személyisége, mindig volt munkája. Az igazi nagy filmes sikere elmaradt, mert mielőtt a film elkészült volna, egy nyaraláson megállt a szíve. Alig volt negyvenéves.

Cannes-i filmfesztivál: Így fogadta a közönség Mundruczó Kornél új filmjét

Life.hu2021.07.12, 17:49

Nagy tapssal jutalmazta a közönség vasárnap este a 74. cannes-i fesztiválon Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét, amelyet a szemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásban, versenyen kívül mutattak be.

Nagy tapssal jutalmazták Mundruczó Kornél új filmjét Cannes-ban

Film2021.07.12, 07:09

Nagy tapssal jutalmazt a közönség Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét a 74. cannes-i fesztiválon, ahol egy új, versenyen kívüli szekcióban, a Cannes-i bemutató elnevezésű válogatásban mutatták be a visszatérő alkotók munkái között.

Dupla magyar siker: két hazai film is bekerült a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába

Life.hu2021.06.03, 14:31

Két magyar rendező filmje is meghívást kapott a 74. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába: Enyedi Ildikó A feleségem története című alkotása az Arany Pálmáért versenyezhet, Mundruczó Kornél Evolúció című új filmjét pedig a seregszemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásba került be - jelentette be csütörtökön Thierry Frémaux, a világ legjelentősebb filmes szemléjének művészeti igazgatója párizsi sajtótájékoztatóján.

Mundruczó Kornél filmje is érintett az Oscar-díjátadón

Life.hu2021.03.15, 14:13

Vanessa Kirbyt, a Mundruczó-film főszereplőjét is jelölték Oscar-díjra

Oscar-díjra jelölték Mundruczó Kornél filmjének főszereplőjét

Film2021.03.15, 14:46

Vanessa Kirby brit színésznőt, Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének főszereplőjét is Oscar-díjra jelölték hétfőn Los Angelesben. A legjobb színész kategóriájában Chadwick Bosemant posztumusz jelölték, a filmek közül a legtöbb jelölést (összesen 10-et) a Mank kapta és az Oscar 93 éves történetében először fordult elő, hogy két nő is bekerüljön a rendezők jelöltjei közé: Chloé Zhao A nomádok földjé-ért és Emerald Fennell az Ígéretes fiatal nő-ért.

Magyar film főszereplője kapta a legjobb színésznőnek járó díjat a Velencei Filmfesztiválon

Life.hu2020.09.13, 05:59

A Nomadland című dráma nyerte a legjobb filmért járó Arany Oroszlán-díjat a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon - jelentette be a zsűri szombaton. A legjobb színésznőnek járó díjat a brit Vanessa Kirby kapta Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjében nyújtott alakításáért.

A Nomadland nyerte az Arany Oroszlánt a Velencei Filmfesztiválon

Film2020.09.12, 21:57

A Nomadland című dráma nyerte a legjobb filmért járó Arany Oroszlán-díjat a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon - jelentette be a zsűri szombaton. A legjobb színésznőnek járó díjat a brit Vanessa Kirby kapta Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjében nyújtott alakításáért.

Mundruczó Kornél filmje is esélyes a Velencei Filmfesztiválon

Life.hu2020.09.04, 15:16

A koronavírus ellenére is megtartják idén a Velencei Filmfesztivált, ahol Mundruczó Kornél első angol nyelvű alkotása is harcba száll az Arany Oroszlánért. 

Velencei filmfesztivál: szombaton lesz Mundruczó Kornél filmjének világpremierje

Film2020.09.01, 13:56

Szombaton tartják Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének világpremierjét a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, amely szerdán nyílik meg. Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a film egyik producereként Martin Scorsese is csatlakozott a produkcióhoz.

Martin Scorsese lesz Mundruczó Kornél új filmjének egyik producere

Film2020.08.18, 17:48

A BRON Studios Los Angelesben jelentette be, hogy Martin Scorsese Oscar-díjas rendező executive producerként csatlakozik Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjéhez. A film világpremierje szeptemberben a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz, amit a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon megrendezett gálavetítés követ. A produkció főbb szerepeiben Vanessa Kirby és a világhírű Shia LaBeouf játszanak, míg a további szerepekben többek között az Oscar-díjas Ellen Burstyn, Molly Parker, Iliza Shlesinger, Benny Safdie, Jimmy Fails és Sarah Snook is láthatóak lesznek.

Nemzetközi filmzeneszerző versenyt hirdet a Pannónia Stúdió

Film2018.10.18, 13:35

A tavalyi évben újranyitott Pannónia Stúdió a Magyar Virtuózok és az Inspired Selection magyar zenész katalógus közreműködésével nemzetközi filmzeneszerző versenyt hirdet. A résztvevő zeneszerzőknek Mundruczó Kornél Jupiter Holdja című magyar filmjének hat perces részletére kell filmzenét komponálni.

Kiderült, mi lesz Mundruczó Kornél első hollywoodi filmje

Film2018.08.22, 16:49

Inherit the Earth, azaz megörökölni a Földet - ez lesz a címe Mundruczó Kornél hollywoodi debütálásának. A sci-fit évek óta fejleszti a Sony, írta a Variety. 

Mundruczó Kornél Prágába kíséri legújabb filmjét

Film2018.03.16, 11:13

Charles Aznavour híres francia sanzonénekes és színész csütörtökön este Prágában a 25. Febiofest nemzetközi filmfesztivál ünnepélyes megnyitóján átvette a Kristián-díjat rendkívüli művészeti pályafutásának elismeréseképpen. A fesztiválon Mundruczó Kornél filmrendező személyesen is jelen lesz Jupiter holdja című filmdrámájának vetítésén.

Tarolt a Jupiter holdja Katalóniában

Archívum2017.10.15, 09:51

A katalóniai Sitges-ben 50. alkalommal megrendezett nagy presztízsű filmfesztiválon a fődíjat és a legjobb effektek díját is elnyerte a Jupiter holdja. A rendezőt, Mundruczó Kornélt pedig különdíjjal is kitüntették a hétvégén - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Csodanőt hozhat Bradley Cooper Magyarországra

Archívum2017.09.21, 17:10

Forrás: InterCom middle on 1200 800 Gadotnak 2019 végére kell elkészülnie a szuperhősfilm folytatásával, addig bőven van ideje leforgatni a Deeper-t. Ha sikerül megegyezniük, január elején érkezhet Magyarországra a színésznő, a víz alatt játszódó filmet nagy valószínűséggel a Korda Stúdió négy méter mély tartályában fogják forgatni. Gadotot legközelebb november 16-án, Az Igazság Ligájá-ban láthatjuk szuperhősködni. Hamarosan Bradley Cooperrel szelfizhetnek a magyarok http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20170824-bradley-cooper-is-magyarorszagra-jon-deeper-forgatas-mundruczo-kornel-mgm.html Romantikus, hogy aaz ...

Faust-díjra jelölték Mundruczó Kornélt

Archívum2017.09.15, 17:51

Faust-díjra jelölte Mundruczó Kornélt a Proton Színház Látszatélet című előadásában végzett kiemelkedő rendezői munkájáért a Német Színházi Szövetség (Deutscher Bühnenverein). A díj történetében most először került a jelöltek közé nem német színház, jelen esetben egy független magyar társulat, a Proton Színház produkciója.

Hamarosan Bradley Cooperrel szelfizhetnek a magyarok

Film2017.08.24, 22:20

Még fel sem ocsúdtunk a meglepetésből, milyen barátságosan szelfizget Budapest utcáin Mila Kunis és férje, Ashton Kutcher, de hamarosan újabb világsztárnak integethetünk a fővárosban. Bradley Cooper Magyarországon forgatja a mélytengeri Gravitációnak becézett Deepert, és ebben a szabálytalan filmben egy magyar rendező, Mundruczó Kornél terelgetheti az Oscar felé. A forgatás január közepén indul, és utána négy hónapig szedhetjük kicsit izgatottabban a levegőt, hátha összefutunk Budapesten a Másnaposok sztárjával.

Romantikus, hogy az MGM-oroszlán üvölt majd a filmem előtt

Film2017.08.25, 20:05

Mundruczó Kornél legutóbbi filmjét, az észbontóan látványos Jupiter holdját Magyarországon forgatta, a következő feladat viszont már Hollywoodban várja őt. A Deeper című mélytengeri thriller főszereplőjét, a három Oscar-díjra jelölt Bradley Coopert klassz embernek tartja, Max Landis forgatókönyvíróban megérezte a zsenit, a háromszoros Oscar-díjas operatőrének viszont valószínű, hogy búcsút kell mondania, és ennek Quentin Tarantino az oka. Mundruczó azt is elmesélte, melyik nemrég bemutatott hollywoodi sci-fi rendezését ajánlották fel neki, és a Jupiter holdjáról is sok izgalmas részletet elárult. A teljes beszélgetést a cikk alján hhallgathatja ...

Cserhalmi György: Hatvan felett sajnos már nem repülhetek

Archívum2017.06.24, 13:48

A 69 éves színész éppen kórházban lábadozik, mégis vállalkozott arra, hogy interjút adjon az Origónak. Cserhalmi György játszotta Mundruczó Kornél Cannes-ban debütált filmjében, a Jupiter holdjában a fő antagonistát, a makacs, ellenszenves rendőrt, aki szívesen lődöz menekültekre, ha lehetősége nyílik. A Kossuth-díjas színészlegenda elárulta, miért nem izgatta soha a cannes-i puccparádé, miről álmodott régen rendszeresen, és miért nem szinkronizálta többet Robert De Nirót. Megkérdeztük tőle, ott ült-e a kocsiban, amikor forgatták a fantasztikus autós üldözést, és hogy csinálta, hogy olyan jól állt a kezében a pisztoly.

A magyar csodagyerek Al Pacinóval csinál botrányfilmet

Film2017.06.20, 18:48

Rév Marcell először az Itt vagyok című rövidfilmmel keltett feltűnést. Hét év telt el csak azóta, de már megtanulták a nevét Cannes-ban, és másodjára hívják forgatni Amerikába. A Jupiter holdja és a Fehér Isten 32 éves operatőre most az Esőember Oscar-díjas rendezőjével fog együtt dolgozni, és Al Pacinónak mondja majd meg, hová álljon a képben.

A filmekben melltartóban szeretkeznek, itt nem

Archívum2017.06.12, 15:37

Sokan a Liza, a rókatündérben figyeltek fel rá először, az elmúlt évben három sikerfilmben (Tiszta szívvel, A martfűi rém, Kincsem) és egy népszerű tévésorozatban (Válótársak) is láthattuk, most pedig ő a női főszereplője a Cannes-ban debütált Jupiter holdjának. Balsai Móni számára 35 éves korában nyílt meg a világ, sajnálja, hogy nem lehetett ott a cannes-i vörös szőnyegen, mert kész lett volna egy kis ünneplésre. Magát egy kicsit mazochistának, filmbeli partnerét, Cserhalmi Györgyöt pedig egy ős félistennek tartja, a meztelen jelenet nem okozott neki gondot, és azt sem bánja, hogy Mundruczó Kornél rendező néha megríkatta a forgatááson. ...

Hidegen hagyta a magyarokat a repülő fiú

Film2017.06.12, 16:11

Forrás: UIP-Duna Film middle on 1280 853 Az Aeon Flux remek összefoglalót írt a korábbi Múmia-filmek magyarországi fogadtatásáról. Az 1999-es feldolgozás Brendan Fraserrel és Rachel Weisszal hatalmas siker volt nálunk, már az első hétvégéjén több mint százezer jegyet adtak el rá, és 690 ezer nézőnél állt meg. Tom Cruise filmje ehhez képest azért jóval szerényebben muzsikál, sőt, A múmia visszatér 500 ezer körüli össznézőszámát sincs esélye elérni. A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. A múmia (52 532 / 52 532) 2. A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (27 8000 ...

A magyar Tom Cruise hajmeresztő dolgokat művel a magasban

Film2017.06.07, 17:01

A Jupiter holdja werkfilmjeiből egyértelműen kiderül, hogy a szuperképességgel rendelkező főhőst alakító Jéger Zsombor nem szívbajos és nincsen tériszonya, ellenkező esetben lebénult volna a félelemtől a forgatáson. Nézze meg, hogyan készültek Mundruczó Kornél filmjének repülő emberes jelenetei!

A végén bökte csak ki, hogy meztelennek kell lennem

Film2017.06.04, 13:26

Jövő ilyenkorra a fél ország ismerni fogja a nevét. Gera Marina játssza ugyanis Csányi Sándor szerelmét az Örök tél című, nemrég leforgott nagyszabású lágerfilmben. Hatalmas és nehéz szerep az övé, de egyből belendítheti a 32 éves színésznő mozis karrierjét. Eddig onnan ismerhették a legtöbben, hogy élve égett el egy autóban az Aranyélet második évadában. Gera Marina a Filmklub podcast adásában beszélt arról, miből fakad szerinte az erotikus kisugárzása, hogyan tudott az óriási szűz hóban az életéért futni, és újabban mit keres pszichopata kannibálcsajként egy horrorfilmben. A teljes beszélgetést a cikk végén hallgathatja meg.

Nézze meg, milyen csodákat tartogat a magyar akciófilm!

Archívum2017.06.02, 17:03

Alig pár héttel a cannes-i világpremier után jövő csütörtökön már meg is érkezik a magyar mozikba a Jupiter holdja. Mundruczó Kornél új filmjében csak úgy sorjáznak a döbbenetesen látványos jelenetek, amelyeknek mindössze egy töredékét villantották fel az eddigi előzetesek, és a most kiadott négy részletet is nyugodtan megnézhetjük - így is bőven lesz majd min ámuldozni a vászon előtt.

A jövő héten kiderül, milyen üzenetet hozott nekünk a menekült srác

Film2017.06.01, 12:06

Forrás: InterCom middle on 1500 628 A menekülttábor orvosa (Merab Ninidze) először csak a pénzszerzés lehetőségét látja meg a lebegő Aryanban (Jéger Zsombor), később viszont már a saját biztonságát is kockáztatja, csak hogy segíthessen a fiún. A cinikus férfi hinni kezd, és a végén már azt kérdezi a sráctól, hogy "üzenetet hoztál nekünk, ugye?" Az előzetesben a csodatévő srácot üldöző Cserhalmi György, az ijesztő látványt nyújtó Nagy Zsolt, az orvos feleségét alakító Balsai Móni és Mihalik Enikő is felbukkan. A Jupiter holdjá-nak egy híres rajongója már biztos van, Will Smith egy sajtótájékoztatón ajnározta a filmet. Remélhettőleg ...

Will Smith imádta a magyar filmet Cannes-ban

Film2018.03.20, 10:10

„Néha a demokrácia szívás” – utalt arra viccesen, hogy a díjak kiosztásakor a többség akarata érvényesül, és ő kisebbségben maradt a magyar film iránti szeretetével. A francia zsűritag, Agnès Jaoui még hozzátette, hogy mindannyiukat lenyűgözte a rendezés a Jupiter holdjá-ban.  A 70. cannes-i filmfesztiválon kiosztott díjakról itt olvashat bővebben. Olyat mutattak a magyarok Cannes-ban, amitől megdöbben a világ Elképesztően látványos filmmel szálltak versenybe idén a magyarok az Arany Pálmáért a cannes-i filmfesztiválon. A Filmalap 700 millió forintos támogatásával készült Jupiter holdja olyan lélegzetelállító snittekkel van telee, ...

Nehezen tudnám elképzelni, hogy Star Warst rendezzek

Archívum2017.05.23, 20:25

A cannes-i filmfesztivál legfontosabb szekciójában versenyző magyar film rendezőjével a díszbemutató utáni reggelen ültünk le beszélgetni tizenöt percre. Mundruczó Kornél elmesélte, miért félt a pisztolyos jelenetektől, és miért kellett Mihalik Enikő feneke a Jupiter holdjába. Kiderült az is, hogy a repülő fiú szuperhős-e, vagy angyal, és bár Cserhalmi György kezében ritka jól áll a pisztoly, a grúz színész, Merab Ninidze volt a kulcs a filmhez. Interjúnk Cannes-ból. 

Csodálatos volt, ahogy a magyarokat ünnepelték Cannes-ban

Film2017.05.20, 22:39

Egyes problémázó kritikusokkal szemben a pénteki cannes-i díszbemutató közönsége nagy lelkesedéssel fogadta Mundruczó Kornél új filmjét, a Filmalap 700 millió forintos támogatásával készült Jupiter holdját. Nagy nehezen mi is bejutottunk a fesztiválpalota dísztermébe, így láthattuk, hogy a film végén állva tapsol a közönség az alkotóknak, a főszereplő a könnyeit törölgeti, és úgy örül, mint Rocky a győztes bokszmeccs után. Nézze meg videónkban, hogy örvendeznek a magyar filmesek!

Spielberget emlegetik a magyar film kapcsán Cannes-ban

Film2018.03.20, 10:12

A Jupiter holdját csütörtök este vetítették le a sajtónak Cannes-ban, és a külföldi kritikusok szinte egyöntetűen azt mondják, hogy Mundruczó Kornél rendező és Rév Marcell operatőr világszínvonalú látványt teremtett, még Az ember gyermeke rendezője, Alfonso Cuáron és Steven Spielberg neve is előkerült. A mondanivaló és a történet szövése azonban nem ér fel a lenyűgöző vizuális megoldásokhoz. 

Olyat mutattak a magyarok Cannes-ban, amitől megdöbben a világ

Film2017.05.20, 22:45

Elképesztően látványos filmmel szálltak versenybe idén a magyarok az Arany Pálmáért a cannes-i filmfesztiválon. A Filmalap 700 millió forintos támogatásával készült Jupiter holdja olyan lélegzetelállító snittekkel van tele, hogy tátva maradt a szánk. Egészen különleges elegy Mundruczó Kornél új filmje: akciófilmekbe illő vizuális megoldásokkal emel költői, már-már vallásos szintre egy emberi történetet. Szurkolunk, hogy a magyar film fontos díjjal jöjjön haza a Riviéráról. 

Mihalik Enikő olyat látott, hogy a szava is elakadt

Film2017.05.18, 09:36

Forrás: InterCom middle on 1772 2553   Mihalik Enikő nem akármilyen filmben színészkedik http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20170424-mihalik-eniko-is-kedvet-kapott-a-filmezeshez-mundruczo-kornel-jupiter-holdja-cannes-2017.html Menekült fiú lebegett egy budapesti utca fölött http://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/forgatas/20160726-menekult-fiu-lebegett-egy-budapesti-utca-folott-felesleges-ember-mundruczo-kornel-cserhalmi.html Megint van egy magyar a világ legjobbjai között http://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20170413-ismet-ott-van-egy-magyar-a-vilag-legjobbjai-kozott-cannes-2017-mund ...

Ma kezdődik a 70. Cannes-i filmfesztivál - Öt magyar alkotás is versenyez

Archívum2017.05.17, 07:51

Arnaud Desplechin Les Fantomes d'Ismael című filmjének díszbemutatójával veszi kezdetét ma a 70. cannes-i filmfesztivál, amelyre harminchat országból 60 film kapott meghívást az idén.

Mihalik Enikő nem akármilyen filmben színészkedik

Archívum2017.05.09, 20:56

Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjének stáblistáját bogarászva megakadt a szemünk egy néven: Mihalik Enikőén. A 29 éves szupermodell a Filmalap 700 millió forintos támogatásával készült drámában mutatkozik be színésznőként, bikinit fog viselni a Haumann Péterrel közös jelenetében. A Jupiter holdja világpremierje a jövő héten lesz a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában, Mihalik színművésznői kirándulása kapcsán megnéztük azt is, melyik magyar topmodellek tűntek fel a mozivásznon a közelmúltban.

Amerikában üldözik, Cannes-ban ünneplik a liliomtipró Polanskit

Archívum2017.04.28, 21:18

Kevesebb, mint három hét múlva kezdődik a filmvilág piros betűs ünnepe, a cannes-i filmfesztivál és pár várva-várt film utólagos bejelentésével most véglegessé vált a program. Lesz az Egyesült Államokban továbbra is körözött bűnözőként számon tartott Roman Polanski új filmje Eva Green főszereplésével és versenybe került Mundruczó Kornél korábbi nagy cannes-i konkurense is. Az idős legendákat úgy tűnik, kiszorították a versenyből a fiatalok, a Dunkirköt, a Detroitot és az Adèle élete rendezőjének új filmjét pedig hiába vártuk.

Megint van egy magyar a világ legjobbjai között

Film2017.04.13, 13:42

Alig néhány héttel a Testről és lélekről Arany Medvéje és a Mindenki Oscar-díja után újabb magyar filmet ért óriási megtiszteltetés. Mundruczó Kornél Jupiter holdja című menekültdrámája bekerült a 70. cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába, ahol a filmvilág legrangosabb díjaiért mérkőzhet meg az Elveszett jelentés-t jegyző Sofia Coppolával vagy a kétszeres Arany Pálma-győztes Michael Hanekével. Mundruczó alkotása mellett egy szlovák-magyar koprodukcióban készült, abszurd humorú drámának is szurkolhatunk majd, Kristóf György Out című alkotását az Un Certain Regard szekcióba válogatták be.

Az új Alien zeneszerzője magyar filmben dolgozik

Archívum2017.04.04, 20:02

Az Alien: Covenant, a The Babadook és az Assassin's Creed zenéjét szerző Jed Kurzel csatlakozott Mundruczó Kornél legújabb filmjének stábjához. Ideális esetben a Felesleges emberhez komponált muzsikája a cannes-i fesztiválpalota nagytermében fog először felcsendülni.

Mundruczó Kornél újabb hatalmas elismerése

Kultúra2017.02.08, 16:40

Mundruczó Kornél a világ legfontosabb operadíját viheti el - a világ vezető zenekritikusai International Opera Awardsra jelölték egyik rendezését.

Mundruczó Kornél rendezése 2016 egyik legjobbja egy német portál szerint

Archívum2017.02.03, 11:15

A Proton Színház Látszatélet című színdarabját az elmúlt év 8. legjobb előadásának választotta a legjelentősebb német színházi kritikai portál, a nachtkritik.de. közönsége.

Magyar előadást jelölt legjobbnak a rangos német portál

Archívum2017.01.27, 14:58

A Proton Színház Látszatélet című színdarabját is beválasztotta a 2016-os év 50 legjobb előadása közé a legjelentősebb német színházi kritikai portál, a nachtkritik.de.

Hogyan zsákmányolják ki az európai művészek a menekülteket?

Unikornis2016.10.11, 15:01

Az európai művészfilmesek felfedezték maguknak a menekülteket, a fesztiválokon egymást érik a velük foglalkozó filmek. A bőség miatt máris nehéz igazán átütő erejű menekültes filmet csinálni, de most a magyar mozik is bemutattak egyet, amelyik pont nagyon jó.

Parádés castingvideó az összes magyar színésszel, aki húsz éve fiatal volt

Unikornis2016.08.25, 16:54

Liptai Claudia, Gryllus Dorka, Mundruczó Kornél: a Csinibaba szereplőválogatására minden fiatal színészt behívtak.

Egy magyar segítheti Bradley Coopert az első Oscarjához

Film2016.07.28, 08:31

Megtaláltuk a Redditen és elolvastuk a szupertitkos forgatókönyvet, amelyből Mundruczó Kornél készül filmet rendezni Bradley Cooper főszereplésével. Max Landis forgatókönyvéből ítélve a Deeper izgalmas, látványos, érzelmes film lesz: sci-fi, kísértethistória és vezekléstörténet egyben, Oscar-esélyes jutalomjáték Bradley Coopernek. Spoilermentes ismertetés következik.

Menekült fiú lebegett egy budapesti utca fölött

Film2016.07.26, 18:28

Egy új technikai megoldást felhasználva forgattak levitációs jelenetet Mundruczó Kornél Felesleges ember címmel készülő, a menekültválság közepette játszódó új filmjéhez kedden Budapest belvárosában, a hetedik kerületi Murányi utcában.

Mundruczó Kornél már az idén víz alá viszi Bradley Coopert

Film2016.06.29, 13:19

Fotó: Magócsi Márton - Origo middle on 2400 1600 Amennyiben beengedik a Deeper stábját a bázisra, akkor két magyar rendező is forgat majd Skóciában a következő hónapokban: ősszel Mundruczó utazhat ki az északi országba, télen pedig A nagy füzet-et jegyző Szász János forgatja Glasgow kikötői negyedében a Cross My Mind című szerelmi drámát.    Bradley Cooper rajong egy magyar filmért, ami nem a Saul fia http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160608-bradley-cooper-rajong-egy-magyar-filmert-ami-nem-a-saul-fia-felesleges-ember-deeper-mundruczo.html Rápörögtek Hollywoodban Mundruczó mélytengeri Gravitációjára http:://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160413-raporogtek-hollywoodban-mundruczo-melytengeri-gravitaciojara-deeper-max-landis-bradley-cooper.html ...

Csodát tesz a magyar rendőr golyója

Film2016.06.23, 09:33

Már közel egy hónapja forog Mundruczó Kornél új filmje, a Felesleges ember, de csak most derült ki, pontosan miről fog szólni a Cserhalmi György és Balsai Móni főszereplésével, a Filmalap 700 millió forintos támogatásával készülő menekültválságos dráma.  

Bradley Cooper rajong egy magyar filmért, ami nem a Saul fia

Film2016.06.09, 08:00

Forrás: Photo12/Archives du 7e Art/Proton Cinema/Pola Pandora Filmproduktions/Proton Cinema/Pola Pandora Filmp middle on 4256 2832 A tavalyi menekültválság idején, Budapesten játszódó filmet 697 millió forinttal támogatta a Filmalap, a forgatás május közepén kezdődött és augusztusig tart. "Mivel jelenleg nincsenek menekültek Magyarországon, Németországból kell hoznunk migránsokat statisztának" - mondta a rendező a 168 órának. Rápörögtek Hollywoodban Mundruczó mélytengeri Gravitációjára http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160413-raporogtek-hollywoodban-mundruczo-melytengeri-gravitaciojara-deeper-max-landis-braddley-cooper.html ...

Rápörögtek Hollywoodban Mundruczó mélytengeri Gravitációjára

Archívum2016.04.13, 16:03

Forrás: AFP middle off 644 464 Mundruczó március elején 697 millió forint gyártási támogatást kapott a Filmalaptól a Felesleges ember című menekültes filmjére, akkoriban arról volt szó, hogy május elején el is kezdődik a forgatás. Ezt a tervet írhatja felül a Deeper, amennyiben gyorsan összeáll a finanszírozása, és a hollywoodi karriernek szavaz elsőséget a magyar rendező. Kutyahorror után a menekültválságra fordult rá http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160310-kutyaterror-utan-a-menekultvalsagrol-forgat-filmet-mundruczo-kornel-rev-marcell-filmalap.html Egy magyar nagyot csobbanhat Hollywoodban http://www ...

Újabb magyar rendező törhet be Hollywoodba

Archívum2016.04.01, 20:36

A   Fehér Isten t jegyző Mundruczó Kornél a háromszoros Oscar-jelölt Bradley Cooper főszereplésével forgathat mélytengeri környezetben játszódó sci-fit Max Landis forgatókönyvéből. 

Egy magyar nagyot csobbanhat Hollywoodban

Film2016.04.05, 02:41

Antal Nimród hazajött a Viszkis miatt, Nemes Jeles László előbb még itthon leforgatja a második nagyjátékfilmjét, de így sem marad magyar rendező nélkül Hollywood. Ha valamelyik stúdió lecsap a Bradley Cooper főszereplésével tervezett mélytengeri sci-fire, akkor a Fehér Istent jegyző Mundruczó Kornél a tengerentúlon forgathat, és viheti le a Föld legmélyebb pontjára az Amerikai mesterlövész sztárját.

Kutyahorror után a menekültválságra fordult rá

Film2016.03.10, 16:11

Forrás: AFP/Bertrand Langlois middle on 2928 1955 A sajtóanyag nem árul el túl sok konkrétumot a film történetéről: „A Felesleges ember központi témája az ember csodához való viszonya egy hitehagyott világban. A film egy különleges képességekkel rendelkező fiú és egy orvos barátságának történetét meséli el korunk migrációs válságának idején.” A tartalomismertetőt olvasva a „migrációs válság”-hoz érve kaptam fel a fejemet. Ez akár azt is jelentheti, hogy amíg a Fehér Isten allegóriába burkolva foglalkozott társadalmi problémákkal, addig A felesleges ember a mesei elemekkel együtt is nagyon konkrét módon közelíthet a menekültvállsághoz. ...

Mindenki érezte, itt valami nagyon összejött

Film2016.01.11, 16:12

A Golden Globe már a zsebünkben, és három nap múlva kiderül, hogy az Oscarra is gyúrhat-e a Saul fia. Nemes Jeles László operatőre, a korábban Hajdu Szabolccsal és Mundruczó Kornéllal is dolgozó Erdély Mátyás beszélt az Origónak arról, milyen érzés volt úgy forgatni, hogy mindenki tudta, itt valami nagy dolog készül, és szerinte hogyan volt képes egy zöldfülű első filmes így beszakítani az asztalt. Elárulta azt is, miként cselezte ki Amerikát, melyik filmet látta eddig legtöbbször a gyerekeivel, és volt-e Palvin Barbarán ruha, amikor az ő kamerája előtt állt. A beszélgetést a cikk alján lévő lejátszóban tudja meghallgatni. 

Kínában is rápörögtek a magyar kutyákra

Archívum2015.10.08, 11:43

Forrás: InterCom middle off 644 453 A Fehér Isten eddig legalább húsz országban került moziforgalmazásba, Brazíliában és Japánban novemberben fogják bemutatni, Amerikában több hónapig vetítették és minden idők legsikeresebb magyar filmjévé vált. Magyarországon 44 596-an váltottak rá mozijegyet, május elején jelent meg DVD-n. Ezt kell tudni a Fehér Istenről http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20140516-ezt-kell-tudni-a-feher-isten-mundruczo-kornel-cannes-2014-psotta-zsofia-teresa-miller.html A magyar kutyák finoman rohanják le Amerikát http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150330-a-magyar-kutyak-kiss-lepesekben-hoditjak-meg-amerikat-feher-isten-mundruczo-kornel-vegre-otthon.html ...

Olyan, mint egy mindenkori menekülttábor

Kultúra2015.09.15, 13:38

Számomra az emigránsok Purgatóriuma olyan, mint egy mindenkori menekülttábor. Mindenki odakerülhet, de senki nem tudja, mi alapján ítélkeznek felőle - mondja Mundruczó Kornél egy nem mindennapi munkája kapcsán.

Ismét a Trafó műsorán A jég!

Life.hu2015.05.28, 12:35

A Mundruczó Kornél rendezte legendás produkciót 2008 után most ismét első játszóhelyén, a Trafóban tekinthetik meg a nézők.

A Fehér Isten lenyomta a Kontrollt Amerikában

Film2015.05.11, 12:33

Forrás: Budapest Film / InterCom middle off 644 500 Még az is lehet, hogy a Fehér Isten minden idők legtöbbet hozó magyar filmje Amerikában, de a rendszerváltás előtti alkotásokról az interneten fellelhető adatok hiányosak, illetve ilyen időtávnál már nem lehet figyelmen kívül hagyni az inflációt. Az egyetlen Oscar-díjat nyert magyar nagyjátékfilm, a Mephisto tengerentúli bevételét nem ismerjük, Szabó István későbbi filmje, a Redl ezredes 2 357 dollárt, a Hanussen pedig 82 635 dollárt termelt. A napfény íze ötmillió dollárt hozott össze Amerikában, de ez a film nemzetközi koprodukcióban, nemzetközi sztárokkal (Ralph Fiennes, RRachel ...

Egyre több amerikai várost vesznek be a magyar kutyák

Film2015.04.14, 12:40

Forrás: MTI/Kallos Bea middle Az összkép még így is egyértelműen pozitív. Három hét alatt 143 696 dollárt (több mint negyvenmillió forintot) hozott a Fehér Isten, ha a Kontroll-hoz hasonlóan ez a film is sokáig megragad a mozik műsorán (Antal Nimród metrós thrillerét huszonkét héten át játszották), akkor Mundruczó elnyomásról szóló parabolája lesz a legsikeresebb magyar film Amerikában - a rendszerváltás óta biztosan. A magyar kutyák finoman rohanják le Amerikát http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150330-a-magyar-kutyak-kis-lepesekben-hoditjak-meg-amerikat-feher-isten-mundruczo-kornel-vegre-otthon.html Csaholunkk ...

Ez lehet a legsikeresebb magyar film Amerikában

Film2015.04.09, 16:16

.vidtxt { font-style: italic; font-weight: bold; width: auto; background-color: #eeeeee; padding: 1em; border-width: 0.5em; border-top-style: none; border-right-style: none; border-bottom-style: none; border-left-style: solid; border-color: #cccccc; } A Fehér Isten első három perce Antal és Mundruczó útjai nem most kereszteződtek először. 2004-ban mindketten meghívást kaptak a cannes-i filmfesztiválra, a Kontroll-t az Un certain regard szekcióban vetítették, Mundruczó Kis Apokrif no. 2 című rövidfilmje pedig a Cinefondation elnevezésű válogatásba került be. Akkor Antalnak nem jött össze az Un certain regard fődíja, tíz évvel késsőbb ...

Amerikában is tarol a magyar filmrendező

Archívum2015.04.01, 16:13

Mundruczó Kornélra méltán lehetünk büszkék, hiszen egyre több nemzetközi sikert ér el. Ezúttal az amerikai Interview magazin méltatta a művészt, és interjút is készítettek vele.

A magyar kutyák finoman rohanják le Amerikát

Film2015.03.31, 11:50

Forrás: RADiUS-TWC middle A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):  1. Végre otthon! ($54 / $54) 2. Keményítőkúra ($34,6 / $34,6) 3. A lázadó ($22,1 / $86,4) 4. Hamupipőke ($17,5 / $150) 5. It Follows ($4 / $4,8) 6. Kingsman: A titkos szolgálat ($3,1 / $119,4) 7. Éjszakai hajsza ($2,2 / $23,8) 8. The Second Best Exotic Marigold Hotel ($2,2 / 28,1)) 9. Do You Believe? ($2,2 / $7,1) 10. Gunman ($2 / $8,8) Frissítés: A cikk előző verziójában tévesen A torinói lo-vat jelöltük meg az utolsó magyar filmnek, amely moziforgalmazásba került Amerikában.

Félnek, mi lesz, ha visszamegyek

Film2015.03.27, 18:20

Meddig kell még várnunk a magyar kasszasikerre? Milyen filmet szeret Orbán Viktor? Mivel nyerjük meg végre az Oscart? Ezeket a kérdéseket szegeztük Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak másfél évvel a legutolsó beszélgetésünk után. Közben az is kiderült, mit gondol Simicskáról, mit szólt, amikor a felesége gyémántvásárlási tanácsokat osztogatott a neten, és melyik filmtől volt igazán elájulva az elmúlt másfél évben. A magyar film felvirágoztatásával megbízott Vajna optimista, bár még mindig nem tudunk forgatókönyvet írni. Bevallotta, a Lizát benézte, és viccesnek tartja, hogy most meg attól fél a szakma, hogy lelép.  

Antal Nimród filmet csinál a Viszkis rablóról

Film2015.03.16, 15:17

Andy Vajnának sikerült rávennie Antal Nimródot, hogy újra magyar filmet rendezzen. A tervezett film a Viszkisként elhíresült bankrablóról, Ambrus Attiláról szól majd, most készül a forgatókönyv. A Viszkisről korábban Dobray György, a Szerelem első vérig rendezője is filmet akart forgatni. Antal Nimródnak ez lesz a Kontroll óta az első magyar filmje.  

Ezzel rémisztjük halálra Amerikát

Archívum2014.12.09, 14:30

Magyarország a Fehér Isten-t nevezte a jövő évi Oscar legjobb idegen nyelvű film kategóriájába, december 20-án jelentik majd be, hogy rákerült-e a kilences szűkített listára (tavaly A nagy füzet-nek sikerült ez a bravúr), amelyből majd január közepén kikerül a végső öt jelölt film.

A franciák odavannak a magyar kutyákért

Archívum2014.12.03, 16:28

Szerdától 57 franciaországi moziban vetítik Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét. Párizs utcáit már egy hete elborították a film plakátjai, a metróban pedig mozgó reklámfelületeken láthatók részletek az előzetéséből. A kritikusok nagy része szépeket írt a magyar filmről.    

Ezzel kápráztatjuk el Amerikát

Film2014.11.14, 13:02

Forrás:Intercom middle A film nemzetközi poszterét a cannes-i filmfesztiválhoz időzítve adták ki, azon még közelről láthattuk a kék pulcsit viselő Lilit (Psotta Zsófia), ahogy a kutyák elől biciklin menekül. Cannes-ból elhozta az Un Certain Regard-szekció fődíját a Fehér Isten, amelyet azóta negyvenezernél is többen néztek meg Magyarországon. Az utóbbi időszakban pár csalódást is el kellett szenvedniük az alkotóknak: a Lux-díj jelöltjei közül kiszórták a filmet, az Európa Filmdíjon egyetlen kategóriában sem jelölték. Legközelebb december 20-án szurkolhatunk neki, akkor jelentik be ugyanis az Oscarért hajtó idegen nyelvű filmek szzűkített ...

Csaholunk az Oscarért

Film2014.11.14, 10:59

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje jó esélyekkel indul a legjobb külföldi film Oscar-szobráért. Van benne gyerek, kutya és tanulság, ráadásul elhozta a filmvilág egyik legrangosabb kitüntetését a cannes-i filmfesztiválról. Idén azonban rekordszámú, 83 filmet neveztek szerte a világból, és a Fehér Istent lényegesen jobb filmek szorongathatják meg a jelölésért, köztük egy belga világsiker az isteni Marion Cotillard-ral, egy anyakomplexusos kanadai csodagyerek és az Arany Pálma-nyertes török remekmű.  

Ismét tarolt Mundruczó Kornél

Kultúra2014.10.14, 12:26

A Proton Színház Demencia című előadása nyerte a kritikusok díját a 24. alkalommal megrendezett, Balti ház elnevezésű szentpétervári fesztiválon. A Mundruczó Kornél rendezte előadás az idősek és a mentális problémákkal élők mindennapjain keresztül a társadalom legsúlyosabb kérdéseire irányítja rá a figyelmet.

A Fehér Isten az Európai Filmdíj esélyesei között

Film2014.09.16, 16:46

Forrás: Friss hús middle Két évvel ezelőtt két magyar film (Szabó Istvántól Az ajtó és Fliegauf Bencétől a Csak a szél) is szerepelt a jelölésre esélyes válogatásban. A 27. Európai Filmdíjakat december 13-án adják át Rigában, tavaly A nagy szépség (kritikánk) kapta a legjobb filmnek járó díjat.

A Fehér Istent nevezzük Oscarra

Film2014.08.06, 14:51

Forrás: InterCom middle A Filmalap közlése szerint az Oscar-díjra nevező kilenctagú bizottságban Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos felkérésére a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának öt tagja (Divinyi Réka, Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Miskolczi Péter, Andy Vajna) mellett Deák Krisztina filmrendező, Király István vágó, Máté Tibor operatőr, valamint Lovas Balázs forgatókönyvíró foglalt helyet. A döntést többségi szavazás útján hozta meg a bizottság. A nevezett alkotások közül az Amerikai Filmakadémia először egy kilences listát állít össze, majd ebből választják ki az öt Oscar-jelölt filmet. A jelölteket 2015. január 115-én ...

Philip Seymour Hoffman majdnem játszott egy magyar filmben

Archívum2014.07.28, 12:23

Mundruczó Kornél szerette volna Philip Seymour Hoffmant megszerezni a filmjébe, de nem sikerült. Kevin Spacey-vel is tárgyalt, Angelina Jolie-val és Clint Eastwooddal meg ebédelt. A filmrendező, aki 280 kutyával forgatott együtt, és Dire Straits-bootlegeket szeret nyomni, ha koca dj-skedik, a Playboynak mesélt érdekes dolgokat legutóbb. Kávézó óriáskutyával is lefotózták.

Lux-díjra jelölték a Fehér Istent

Film2014.07.10, 01:29

Fotó: Fegyverneky Sándor - Proton Cinema middle A Lux-díj további jelöltjei között találjuk a szintén Cannes-ban bemutatott Force majeure (kritikánk) című svéd, a Bande de filles (kritikánk) című francia, a Xenia című görög, a Le Meraviglie című olasz, és a Hermosa juventud című spanyol alkotást is. A Lux-díjat 2007-ben alapította az Európai Parlament a film- és a kreatív művészet támogatására. Az elismerésről az EP-képviselők döntenek. A tíz jelöltből július végén Rómában választják majd ki azt a hármat, melyeket majd az EU 27 tagállamában is műsorra tűznek ősszel. Mindhárom filmet feliratozzák az EU 23 hivatalos nyelvén, előseegítendő ...

Péterfy Bori: "A nő ezer szerepnek felel meg"

Life.hu2014.06.22, 10:27

Kultúrcsemege az énekesnővel a Budapest Parkban rendezett június 25-i Péterfy Bori & Love Band koncert előtt.

Néha Isaurának éreztem magam

Film2014.06.20, 16:35

Pályakezdőként mert meztelenkedni Fábri Zoltán filmjében, majd elcsábította Ötvös Csöpit. Aztán mosógépet akartak neki venni a tévénézők, és mindig Mágenheim doktorról faggatták a piacon. Frajt Edit a doktor feleségét, a kozmetikus Julit játszotta a kilencvenes évek legendás televíziós sorozatában, a Szomszédokban. Most 29 év után újra mozikamera elé állt, Mundruczó Kornél kutyás filmjében alakít egy rendőrnőt. A Szomszédok szerinte politikai okok miatt szűnt meg, büszke Kulka János coming-outjára, viszont castingokra hiúságból már nem jár.

Mundruczó cannes-i díjas filmjét Amerikában is bemutatják

Archívum2014.05.27, 10:32

Forrás: InterCom middle A Fehér Isten (kritikánk) egy tizenhárom éves kislányról (Psotta Zsófia) szól, aki Budapest-szerte keresi szeretett kutyáját, amelyet apja (Zsótér Sándor) kitett az utcára. A film itthon június 12-én kerül a mozikba.

Cannes: Török filmé az Arany Pálma, olasz alkotásé a Nagydíj

Life.hu2014.05.25, 10:21

A török Nuri Bilge Ceylan több mint háromórás műve, a Téli álom kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a 67. cannes-i filmfesztiválon, a zsűri Nagydíjával pedig Alice Rohrwacher olasz rendező Le meraviglie című alkotását tüntették ki.

Mundruczó Kornél filmje fődíjat nyert Cannes-ban

Life.hu2014.05.24, 09:54

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte el pénteken a 67. cannes-i filmfesztivál Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának fődíját - számolt be az MTI.

Mundruczó filmje fődíjat nyert Cannes-ban

Film2015.03.16, 23:03

Pénteken este Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte a cannes-i filmfesztivál Un certain regard szekciójának fődíját.  

Mundruczó Kornél kutyája díjat kapott Cannes-ban

Life.hu2014.05.23, 20:48

A magyar rendező Fehér isten című filmjének egyik főszereplője, Buddy kutya kapta idén a Palm Dog-ot – írja az Origo. 

Zsigmond Vilmost kitüntetik Cannes-ban

Life.hu2014.05.23, 16:43

Az Oscar-díjas magyar operatőr kiváló munkáját Pierre Angenieux Excellence in Cinematography-díjjal ismerik el.

Mundruczóék kutyájával pózol Vajna Timi

Life.hu2014.05.18, 18:11

Facebookján gratulált - a szintén Cannes-ban partizó - Vajna Timi Mundruczó Kornélnak. 

Magyar kutyapuszi Cannes-ban

Life.hu2014.05.18, 18:19

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje is kapott egy jelölést a cannes-i filmfesztiválon. A rendező azonban nem csupán a mozi színésznőjét, Psotta Zsófiát vitte magával a filmes seregszemlére, hanem egy másik szereplőt is, egy kutyát. A különleges delegáció persze nagy feltűnésnek örvendhetett.

Nesztek egy kis kutyahorror, gyerekek!

Film2014.05.17, 22:22

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét szombaton mutatták be a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard nevű szekciójában. Egyik szerzőnk értékelte, hogy a rendező a korábbi munkáitól élesen elütő ifjúsági filmmel próbálkozott, másik szerzőnk rémesen szájbarágósnak találta a film szimbolikáját. Duplakritika.

Ezt kell tudni a Fehér Istenről

Film2014.05.17, 00:38

Szombaton végre megnézzük Mundruczó Kornél falkában tomboló kutyáit. A Fehér Isten cannes-i bemutatója előtt összeszedtünk mindent, ami jelenleg ismert a filmmel kapcsolatban, még azt is eláruljuk, hogy mi köze van a Szomszédokhoz.  

101 kutyát már láttunk, mi megpróbáltuk 202-vel

Film2014.05.16, 23:49

Mundruczó Kornél kutyás filmet csinált. A cannes-i filmfesztiválon szombaton debütáló Fehér Istenben a 39 éves rendező arra figyelmeztet, hogy ne nézzük le a kutyákat, mert ők is elviselik a hülyeségeinket. A Fehér Istent tartja az első felnőttfilmjének, és nagyon izgatja, hogyan reagálnak majd rá a nézők, de azért nem fogja kihallgatni őket a vécében. A Kutyám, Jerry Lee nem jelentett neki semmit, a King Kong-filmeket azonban szereti, mert olyan szép, amikor egy állat és egy ember egymásra néz. Azt is elárulta, miből csinálna tévésorozatot, miért gyűlölte a Gravitációt, és melyik a kedvenc rajzfilmje.  

Ezek a kutyák bevesznek egy várost

Archívum2014.05.14, 21:45

A Fehér Isten egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el. Egy utópisztikus világban játszódik, amelyben a gazdáknak minden korcs után különadót kell fizetniük, ezért ebek százait dobják ki a tulajdonosok. A tizenhárom éves Lili (Psotta Zsófi) apja (Zsótér Sándor) is megszabadul Hagentől, lánya kutyájától, de Lili a kutya keresésére indul. Eközben a kisemmizett kutyák fellázadnak, és Hagen vezetésével elindulnak, hogy véres bosszút álljanak az embereken. A film forgatókönyvét a rendező állandó alkotótársával, Petrányi Viktóriával, valamint Wéber Kata színésznővel közösen írta, az operatőr Rév Marcell (Itt vagyok, Vihaarsarok) ...

Mégis lesz magyar film Cannes-ban!

Film2014.04.30, 11:33

Reménykedtünk, hogy az idei a magyarok éve lesz Cannes-ban, ehhez képest a hivatalos program bejelentése óriási csalódás volt, de szerdán jött a hír, hogy Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét mégis beválogatták az Un Certain Regard nevű szekcióba. Az Un Certain Regard ugyan másodlagos a versenyprogramhoz képest, de mégis évről-évre izgalmasabb, merészebb és kiszámíthatatlanabb mezőnyt vonultat fel. Idén Mundruczó Ryan Gosling első rendezésével, valamint Jessica Chastain és James McAvoy kapcsolati drámájával versenyezhet.

Lesz magyar kutyaszar a vörös szőnyegen?

Film2014.04.10, 19:32

Nemsokára kiderül az idei cannes-i filmfesztivál programja. Mivel általában az év legjobb filmjeinek kétharmada a Riviérán látható először, nem csoda, hogy a filmőrültek lélegzet-visszafojtva várják az április 17-i bejelentést. Külön izgalom, hogy három magyar rendező új filmje is esélyes arra, hogy bekerüljön az idei hivatalos programba, így nem hiába reménykedünk, hogy Mundruczó Kornél egy falka kutya kíséretében, Pálfi György koreai pénzből, Hajdu Szabolcs pedig egy tarantinós-jarmuschos westernnel ugyanazon a vörös szőnyegen vonul majd, amelyet Nicole Kidman, Juliette Binoche, Robert Pattinson és Marion Cotillard koptathat előttük.  

Egy tündér volt

Film2014.02.01, 11:50

Jancsó Miklós azok közé a zsenik közé tartozott, akiket pályatársai nemcsak tiszteltek, hanem szerettek is. A 92 évesen elhunyt rendezőre emlékezik többek közt állandó operatőre, Grunwalsky Ferenc, volt felesége, Mészáros Márta filmrendező, valamint Tarr Béla, Makk Károly és Mundruczó Kornél is.  

Az egót mostanában nehezen bírom

Archívum2013.12.10, 18:10

A Kontroll sikere után Antal Nimród elkezdte építgetni a hollywoodi karrierjét, és most négy bérmunka után végre összejöhet a saját ötletén alapuló film. A Magyar Nemzeti Filmalap meghívására Magyarországra látogató rendező elárulta, hogy megfordult nála a Drive forgatókönyve is, de nem látta benne a zsenialitást, illetve, hogy legközelebb akkor akar magyar filmet csinálni, ha eszébe jut valami, ami legalább akkorát fog ütni, mint a Kontroll. Hollywoodban az dühíti a legjobban, amikor a több millió dollárt kereső színész nem hajlandó kijönni a lakókocsijából, de mostanában már ritkán húzza fel magát. A negyvenéves filmes arról is beeszélt, ...

Olyan, mint egy kiszsiráf

Archívum2013.10.28, 22:00

Delejes kisugárzása van, és ráadásnak a legkékebb szeme a szakmában. Stork Natasának eddig nem volt szerencséje a szerepekkel, a Nemzeti Színházban két évig ült kispadon, és vásznon is csak most találta meg őt az első nagyobb filmszerep: ő játssza a múlt héten bemutatott Isteni műszakban az egyik halálosztó mentősfiú horvát menyasszonyát. Elhivatottságához nem fér kétség: a szerep kedvéért rászokott a dohányzásra, begyakorolt egy őrült nehéz gyufatrükköt, és diktafonról tanult nyelvet.  

Lesz benne marcangolás

Archívum2013.07.01, 21:07

Mundruczó Kornél egy tizenkét éves kislánnyal és kétszáz kutyával forgatja Fehér Isten című új filmjét. A forgatáson megtudtuk, hogy a kutyák a kisebbségeket szimbolizálják, és az is kiderült, hogy para úgy bringázni, ha több száz eb vágtat az ember nyomában.

Filmsztár kutyákat fogadhatsz örökbe

Archívum2013.06.26, 16:54

Filmsztár kutyáknak keresnek gazdát. A blökikkel az elmúlt hónapokban Mundruczó Kornél filmrendező dolgozott.

Mundruczó Kornél kétszáz kutyát rendez

Film2013.03.26, 16:49

Elkezdődött Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjének forgatása, adta hírül a Filmalap. A magyar-német-svéd koprodukcióban készülő film "egy kislány és a kutyája kalandjait meséli el egy utópisztikus világban. Lili és kutyája, Hagen, elválaszthatatlanok, legalábbis addig a napig, míg a lány apja úgy nem dönt, nincs szükségük többé az állatra. A serdülő lány fellázad apja ellen, hogy megtalálja elveszett barátját. Ahhoz azonban, hogy visszakapja, nemcsak ki kell ismernie a felnőttek világát, de magának is felnőtté kell válnia. Hagen időközben beveti magát a városi dzsungelbe, és megtapasztalja a kiszolgáltatottak életét. A kutyák vvégül ...

Már gyülekeznek Mundruczó kutyái

Film2013.03.21, 18:01

Mundruczó Kornél hamarosan elkezdi forgatni Fehér Isten című következő nagyjátékfilmjét, közben pedig ezen a héten Frankenstein-terv című színpadi előadása részt vesz a F.I.N.D. nevű, berlini színházi fesztiválon. Mundruczó Proton Színházának Facebook-oldalára ma kitettek egy videót, ami viccesen összemossa a két projektet: Rába Roland alakítja benne a Frankenstein-terv Frank Viktor nevű rendező főhősét, aki munkatársa, Natasa (Horváth Lili) segítségével elmagyarázza, hogy éppen koprodukcióban készülő filmjéhez keres berlini magyar szereplőket és német munkatársakat. A falon storyboardok láthatók, amik feltehetően a Fehér Isten ...

Andy Vajna körmére néz a kalózoknak

Archívum2012.12.14, 18:00

Szabó István filmrendező Bethlen Istvánról tervez filmet, Török Ferenc pedig az olimpiai bajnok úszóról, Hajós Alfrédról forgatna, és készülne film a Kincsem nevű lóról is - hangzott el a Magyar Nemzeti Filmalap által szervezett sajtóháttér-beszélgetésen csütörtökön. Andy Vajna szerint a jövő legfontosabb feladata a kalózkodás elleni fellépés, a kormánybiztos januárban elhozza Alan Parkert, hogy fejtágítót tartson a magyar forgatókönyvíróknak.

A görcs az én magánügyem

Film2012.11.04, 13:28

A film ugyan nem róla szól, mégis Ónodi Eszter a legdominánsabb figura az Aglaja című filmben. Egy artistanőt játszik, aki egyedülálló mutatványával és vibráló személyiségével megkeseríti a lánya életét. Egy színészi jutalomjáték, amelyből Ónodi Eszternek idén nem csak egy jutott. A színésznő mesél nekünk arról, hogyan tudta legyűrni a kakasfejet, miért volt forradalmi a Meseautó remake-je, hogyan épít fel egy szerepet a szoknya ránca, lesz-e színész a kisfiából, és hogyan születik a spontán filmes pofon.

Előző
  • 1
  • 2
Következő